A nagysarlói ütközet

A váci vesztett ütközet után Olmützben is észrevették, hogy Görgey hadserege Komárom felmentésére siet. Windischgrätz helyébe Weldent nevezték ki hadvezérnek, s az valamennyi Ausztriában található hadcsapatot hirtelen egyesítve, Wohlgemuth tábornok alatt huszonkétezer főnyi sereget küldött Görgey eleibe.

Nagysarlónál volt a találkozás. A harc kezdetén az osztrákok hat dandárával csak két hadtestünk: a Klapkáé és a Damjaniché állt szemközt. Ez is elég volt annak a helyéből kiverésére. Ahogy Klapka írja: „E hadjárat a magyaroknak nem volt szokása, az időt hosszú lövöldözéssel vesztegetni, a támadás mindig gyorsan rohamra ment át, s a szurony döntötte el a győzedelmet. Így történt az most is.” – Rövid ágyúzás után Damjanich zászlóaljai szuronyszegezve rohanták meg az ellenséget, s azt a városba szoríták: ahol aztán dühös utcai harc kezdődött. Minden házat, udvart, sövényt ostrommal kellett megvenni, s ezalatt a császáriak a várost uraló magaslatokról gránátokkal és röppentyűkkel áraszták el a magyaroktól elfoglalt városrészt. Wohlgemuth többször megújított rohammal kísérté meg a várost visszafoglalni, de mindannyiszor kudarcot vallott. Végre kénytelen volt a dombokra vonni fel a seregét, ágyúütegeinek védelme alá. Damjanich dandárai oda is követték. Ezzel egy időben Klapka is megrohanta az osztrákok jobbszárnyát, mely a sarlói erdőkben volt elhelyezve. Elkeseredett harc fejlődött ki az egész harcvonalon, melybe később a magyar sereg jobbszárnya is belekeveredett. Ezt eleinte Wohlgemuth dandárai visszanyomták, de amint Guyon vette át a vezényletet, az osztrákoknak vissza kellett vonulniuk az erdőbe.

Ekkor jelent meg a csatatéren a magyar VI. hadtest lovasságával Pöltenberg. S ez dönté el az ütközet sorsát. Wohlgemuth, vesztettnek látva az ütközetet, odahagyta az erős szállást képező halmokat és erdőket; s most már csak visszavonuló hadserege megmentéséről gondoskodott. Pöltenberg huszárjai s Nagy Sándornak a jobbszárnyát megkerülő dandárja ellenében egész vasas lovasságát küldé ki; de a huszárok rohamát azok sem tarthatták vissza. Estére Wohlgemuth hadserege kétfelé volt szakítva, s futott, amerre látott.

Azonban az ütközet végén újból erős ágyúzás hallatszott a balszárnyon.

Az egész magyar hadsereg mind a futó ellenséget űzte, hátvédnek csak egy honvéd zászlóalj maradt a jobbszárnyon. Erre a magában maradt csapatra bukkant az osztrák seregnek egy osztálya, melynek az volt a feladata, hogy a magyar hadsereget megkerülje. Ez végre is hajtá a feladatát; csakhogy elkésett vele, mert akkor már Wohlgemuth egész serege hetedhét határon túl volt. De azért, semmit sem sejtve, nagy ágyútüzeléssel támadta meg a maga előtt talált honvéd zászlóaljat.

Ekkor történt az a derék tett, amire alig tudunk példát, hogy a honvéd zászlóaljjal együtt hátrahagyott ágyúüteg hadnagya, Voigt, látva a veszedelmet, amiben a honvédség forog, az egész ütegével vakmerően eléje vágtat az osztrák ütegnek minden fedezet nélkül, s ágyúpárbajt kezd vele: kartáccsal lövetve az ellenfélre; ezzel a honvédeket is fellelkesíti, s azok is szuronyszegezve fordulnak megtámadóikra. A fiatal tüzértiszt elveri a maga ágyúival az osztrák üteget, elveszi a lőszerkocsijait, s aztán a saját töltényeivel löveti az ellenséget; míg végre Guyontól segély érkezik, s az eltévedt osztrák csapat nagy részét foglyul ejti.

És ezzel a nagy diadallal Komárom vára fel volt mentve az ostrom alól, s az osztrák hadak kényszerítve voltak Pestet mindenestül elhagyni, csak a budai várban maradt hátra egy helyőrség Henczy tábornok alatt.

Görgey már ápril 22-ikén Komáromba vonult győztes hadseregének egy részével, tehát három hét múlva, hogy a Tiszától megindult nagy hadjáratára.

Ha ekkor kész hidat talált volna Komáromban, a Simonich alatti ostromló sereget bízvást megsemmisíthette volna, amíg azonban az új hidat összetákolták tutajokból a vár és a csillagsánc között, beletelt négy nap, s ez idő alatt már a Pestről kivonult osztrák fősereg állt ismét szemben Görgeyvel Komárom alatt.

Az ápril 26-iki nagy ütközetben, dacára szám szerint kisebb erejének, mégis elűzte a magyar sereg az osztrák haderőt Komárom alól, elfoglalva ostromsáncait, hét ostromágyúját, egész téli táborát és ezer foglyot ejtve. S ezzel a diadalmas hadjárat be volt fejezve. Az osztrák hadtestek az ország határáig húzódtak vissza mindenütt.


VisszaKezdőlapElőre