HETEDIK SZÍN

Konstantinápolyban. Piac néhány őgyelgő polgárral. - Középen a patriarcha palotája, jobbra apácazárda, balra liget. Ádám mint Tankréd, erődús férfikorban más lovagokkal, Ázsiából visszatérő keresztes hadak élén, lengő zászlók s dobszó mellett jő, Lucifer mint fegyvernöke. Estve, később éj

Első polgár

Im itt jön ismét egy barbár csapat.
Fussunk, zárjunk be ajtót és kaput,
Nehogy rabolni jőjön kedvök újra.

Második polgár

El hölgyeinkkel; e vad csőcselék
Isméri a szerájok kéjeit.

Első polgár

És hölgyeink is a győző jogát.

Ádám

Megálljatok, mit futtok így előttünk;
Vagy nem látjátok ezt a szent jelet,
Testvérileg mely egy célhoz csatol? -
Hitünk világát vittük Ázsiának,
Szeretetnek tanát, hogy elvadúlt
Milljói, melyek közt szent bölcseje
Ringott üdvünknek, érezzék malasztját.
S tiköztetek nem volna szeretet? -

Első polgár

Hallottunk már mi sokszor ily beszédet,
S legott házunkra az üszök repűlt.
Elszélednek

Ádám a lovagokhoz

Imé, látjátok, ez átkos gyümölcse,
Ha aljas tervvel annyi martalóc
Kezében a szent zászlót lengeti,
S gyáván hizelgve a népszenvedélynek,
Hivatlanúl tolakszik fel vezérül. -
Lovag barátim! Míg a szennytelen
Becsűlet, Isten szent dicsérete,
A nő védelme és a hősiség
Lesz kardjainkon, mink vagyunk hivatva
E ronda démont féken tartani
S vezetni, hogy vágyának ellenére
Nagyot s nemest müveljen szüntelen. -

Lucifer

Szépen szólsz, Tankréd, ámde majd ha a nép
El nem hiendi többé, hogy vezér vagy - -

Ádám

Hol a szellem van, ott a győzelem.
Lesújtom. -

Lucifer

És ha szellem nála is lesz?
Leszállsz-e hozzá?

Ádám

Mért leszállani?
Hát nem nemesb, ha őtet emelem fel?
Lemondani a küzdés nehéz helyéről
Társak híjában ép olyan kicsínyes,
Mint szűkkeblűség társt be nem fogadni,
Irígyelvén részét a pályabérben. -

Lucifer

Lám lám, mivé silányúlt a nagy eszme,
Melyért a cirkusz vértanúi haltak. -
Ez az egyének felszabadítása? -
Csodálatos fajú testvériség!

Ádám

Ne gúnyolj. - Oh ne hidd, hogy a dicső tant
Fel nem fogom. Éltemnek vágya az. -
Tehet, s tegyen, kiben szent szikra van,
Ki felküzd hozzánk, szívesen fogadjuk,
Egy kardcsapás rendünkbe emeli,
De őriznünk kell a rend kincseit
A még forrongó zűrnek ellenében,
Bár jőne már, bár jőne az idő,
Megváltásunk csak akkor fog betelni,
Midőn ledűl a gát, mert tiszta minden. -
De ílyen napnak jöttét kétleném,
Ha az, ki a nagy művet inditá,
Nem önmaga lett volna a nagy Isten. -
Barátim, láttátok hogyan fogadtak!
Árván a zajgó város népe közt.
Nincs hátra más, mint ott, azon ligetben
Táborba szállni, mint azt megszokók
Már a pogány közt. Míg majd jobbra fordúl.
Indúljatok, követni foglak én is,
Minden lovag felel népségeért.

A keresztes had tábort üt

Lucifer

Mi kár, hogy szép eszméid újolag
Csak olyan hírhedett almát teremnek,
Mely künt piros, de béle por.

Ádám

Megállj!
Hát nem hiszesz már semmi nemesebbe?

Lucifer

Ha hinnék is, mit ér, fajod ha nem hisz? -
Ez a lovagrend, melyet állitasz
Fárosz gyanánt tenger hullámi közt,
Egykor kialszik, félig összedűl
S vészesb szirtté lesz a merész utasra,
Mint bármelyik más, mely sosem világlott. -
Minden, mi él és áldást hintve hat,
Idővel meghal, szelleme kiszáll,
A test túléli ronda dög gyanánt,
Mely gyilkoló miazmákat lehel
Az új világban, mely körűle fejlik. -
Ládd, így maradnak ránk a múlt idők
Nagyságai.

Ádám

Míg rendünk összedűl,
Tán szent tanai a tömegbe hatnak,
És akkor nincs veszély.

Lucifer

A szent tanok. -
Ah, ép a szent tan mindig átkotok,
Ha véletlen reábukkantatok:
Mert addig csűritek, hegyezitek,
Hasogatjátok, élesítitek,
Míg őrültség vagy békó lesz belőle.
Egzakt fogalmat nem birván az elme,
Ti mégis mindig ezt keresitek
Önátkotokra, büszke emberek. -
Vagy nézd e kardot, hajszállal nagyobb,
Kisebb lehet s lényben nem változott.
Ezt folytathatnók véges-végtelen
S hol az egzakt pont, mely határt tegyen?
Bár érzésed rögtön reátalál,
A változás nagyban midőn beáll. -
De mit törekszem - fáraszt a beszéd,
Tekints magad csak kissé szerteszét.

Néhány polgár ismét megjelen

Ádám

Barátim! Népem fáradt, menhelyet kér.
Tán a kereszténység fővárosában
Nem kér hiába. -

Harmadik polgár

Kérdés, nem vagy-é
Eretnekségben, rosszabb a pogánynál.

Negyedik polgár

Mondd, mit hiszesz, a Homousiont,
Vagy a Homoiusiont?[6]

Ádám

Ezt nem értem. -

Lucifer

Ne valld be, ez most itt a fő dolog.

Negyedik polgár

Lám, kétkedik, ez is hamis hitű.

Többen

El tőlük, el, zárkózzunk házainkba. -
Átok reá, ki nékiek fedélt nyújt.

Elszélednek. A patriarcha fejedelmi pompában és kísérettel jő palotájából, egy csapat barát követi láncra vert eretnekeket kísérve, végre katonák s nép

Ádám

Elámulok! - De mondd, mi fejedelem
Közelg amott, oly dölyfösen, kihívón? -

Lucifer

A főpap az, apostolok utóda.

Ádám

S e meztelábas ronda csőcselék,
Mely a bilincselt népet kárörömmel,
Hazudt alázat színével kiséri?

Lucifer

Keresztény-cinikus[7], barátsereg.

Ádám

Nem láttam ilyest ősi hegyeim közt.

Lucifer

Majd látsz utóbb; a poklosság, tudod,
Lassan terjed. De vigyázz, meg ne sértsd
Ez abszolút erényű s ép azért
Engesztelhetetlen népet.

Ádám

Ah, minő
Erény lehetne ily fajnak sajátja?

Lucifer

Erényök a sanyargás, a lemondás,
Mit mestered kezdett meg a kereszten.

Ádám

Az egy világot válta meg ezáltal,
De e gyávák csak Istent káromolnak,
Mint lázadók, megvetve kegyeit.
Ki szúnyog ellen oly fenyvert ragad,
Mit medve ellen vinni hősiség,
Bolond.

Lucifer

De hátha ők a szúnyogot
Medvének nézik. - Nincs-e rá joguk?
Nincs-é joguk hős voltuk érzetében
Pokolra űzni minden élvezőt?

Ádám

Látok, miként Tamás, és nem hiszek. -
Szemébe nézek e káprázatoknak. -
A patriarcha elé lép
Atyám! A szent sír harcosi vagyunk,
S a fáradalmas útból megpihenni
E város népe még be sem fogad. -
Ki oly hatalmas vagy, segíts ügyünkön.

Patriarcha

Fiam, csekély dolgokra most nem érek,
Az Isten dícse, a nép üdve hív,
Eretnekek fölött kellvén ítélnem,
Kik mérget szórva dudvaként tenyésznek,
S tűzzel vassal bár irtjuk, szüntelen
Ujúlt erővel küldi a pokol ránk. -
De hogyha a kereszt vitézi vagytok,
Minek kerestek messze szerecsent,
Itt a veszélyesb ellen. Fel tehát,
Fel falvaikra, irtsátok ki őket,
Pusztítsatok nőt, aggot, gyermeket.

Ádám

Az ártatlant, atyám, csak nem kivánod. -

Patriarcha

Ártatlan a kigyó is, míg kicsiny,
Vagy hogyha már kihullt méregfoga,
S kiméled-é?

Ádám

Valóban szörnyű bűn
Lehet, mi ily haragra gyújthatá
Egyházát a szeretetnek.

Patriarcha

Fiam!
Nem az szeret, ki a testnek hizelg,
De aki a lelket vezérli vissza,
Ha kell kard élén vagy lángon keresztűl
Ahoz, ki mondá: Nem békét, de harcot
Hozok a földre. - E gonosz hitűek
A szentháromság rejtélyes tanában
A homoiusiont hirdetik,
Míg az egyház a homousiont
Alapítá meg a hit cikkeül. -

Barátok

Halál reájuk, már a máglya ég. -

Ádám

Adjátok fel, barátim, azt az i-t,
Szebb áldozat lesz életmegvetéstek
A szent sirért vivandó hős csatában. -

Egy agg eretnek

Sátán, ne kísérts, mink igaz hitünkért
Ott vérezünk, hol Isten rendelé.

Egyik barát

Hah, szemtelen, igaz hittel dicsekszel?

Agg eretnek

Nincs-é velünk a rimini zsinat
S más számtalan?

Barát

Rossz útra tévedett.
De Nicaeában s más igazhivő
Zsinatban úgy-e mellettünk itéltek?

Agg eretnek

A pártosok. - Mi szemtelen kisérlet
Még versenyezni vélünk. Vagy, felelj,
Hol van csak egy egyházatyátok is,
Mint Árius és a két Euséb? -

Barát

Hát bírtok-é egy Athanásiust?

Agg eretnek

Hol vértanúitok?

Barát

Több, mint tinektek!

Agg eretnek

Szép vértanúk, kiket káprázatával
Az ördög csalt el, kárhozott halálra. -
Mondom, ti vagytok a nagy Babylon,
Az a kéjhölgy, kiről Szent János írt,
Mely el fog veszni a világ szinéről. -

Barát

A hétfejű sárkány, az antikrisztus
Vagytok ti, kikről Szent János beszél,
Gazok, csalárdok, ördög cimborái.

Agg eretnek

Rablók, kígyók, paráznák, torkosok...

Patriarcha

El vélök, el, máris soká időzünk,
Isten dicsére, a máglyára őket!

Agg eretnek

Isten dicsére, jól mondád gonosz,
Isten dicsére hull az áldozat. -
Erősek vagytok, tesztek kény szerint,
De jó-e a tett, ítél majd az ég. -
Számlálva immár bűnóráitok,
Vérünkből új csatárok születendnek,
Az eszme él, s a láng, mely fellobog,
Világot késő századokra vet. -
Jerünk, barátim, a dicső halálba! -

Eretnekek karban énekelnek

1. Én erős Istenem, én erős Istenem, miért hagytál el engemet, és miért távoztál el az én megtartásomtól és az én jajgatásimnak beszédétől?

2. Én Istenem, kiáltok mind napestig, de nem hallgatsz meg, éjjel is nincs nekem veszteglésem.

3. Te pedig szent vagy - - (XXII. zsolt.)

Barátok karban közbevágnak

1. Perelj, Uram, az énvelem perlőkkel, és harcolj a velem harcolókkal.

2. Ragadj fegyvert és paizst, és kelj fel az én segítségemre.

3. És vedd fel dárdádat, és rekeszd meg az én háborgatóim eleinek utát (XXXV. zsolt.)

Ezalatt a patriarcha s a menet elvonul. Néhány barát traktátusokkal[8] a keresztesek közé vegyül

Lucifer

Mit állsz oly szótlan, mondd, mit borzadasz?
Tragédiának nézed? Nézd legott
Komédiának s múlattatni fog.

Ádám

Oh jaj, ne tréfálj! - Hát egy i miatt is
Mehetni ily elszántan a halálba? -
Mi akkor a magasztos, nagyszerű?

Lucifer

Az, ami másnak tán kacagtató.
Egy szál választja csak e két fogalmat,
Egy hang a szívben ítél csak közöttük,
S ez a rejtélyes bíró a rokonszenv,
Mely istenít, vagy gúnyával megöl. -

Ádám

Mért is tünt csak szemembe mind e bűn!
E kisszerű harc büszke tudományban,
E gyilkos méreg mesterűl kivonva
A legfényesb, legüdítőbb virágból. -
E szép virágot egykor ismerém,
Üldött hitünknek zsendülő korában:
Ki az a bűnös, aki tönkretette?

Lucifer

A bűnös önmaga a győzelem,
Mely szerteszór, száz érdeket nevel.
A vész, mely összehoz, mártírt teremt,
Erőt ád: ott van az eretnekekkel. -

Ádám

Valóban, elhajítnám kardomat,
És visszamennék északi honomba,
Hol még az ős erdők árnyékiban
A férfibecs, a tiszta egyszerűség
Dacol e síma kornak mérgivel,
Ha titkos szó nem súgná szüntelen,
Hogy e kort nékem kell újjáteremtni.

Lucifer

Hiú törekvés! Mert egyént sosem
Hozandsz érvényre a kor ellenében:
A kor folyam, mely visz vagy elmerít,
Úszója, nem vezére, az egyén. -
Kiket nagyoknak mond a krónika,
Mind az, ki hat, megérté századát,
De nem szülé az új fogalmakat.
Nem a kakas szavára kezd virradni,
De a kakas kiált, merthogy virrad. -
Amott azok, kik békókban sietnek
Mártírhalálra, gúnytól környezetten
Látnak csak egy embernyomot előre,
Köztük dereng fel az új gondolat;
S azért meghalnak, mit utódaik
Az utca-léggel gondtalan szivandnak. -
De hagyjuk ezt, nézz kissé táborodba,
Mit járnak ott azon piszkos barátok,
Mi vásárt ütnek, mit szónoklanak,
Őrült taglejtés vad kiséretében. -
Hallgassuk őket.

Egy barát a tolakodó keresztesek közt

Bajnokok, vegyétek!
Vegyétek a vezeklésnek tanát
Kalauzúl minden kétségetekben,
Ez megtanít, a gyilkos, a parázna,
A templomrabló, a hamis tanú
Hány évig fog szenvedni a pokolban.
És megtanít, egy évi büntetést
Hogy a gazdag megválthat húsz s nehány,
Mig a szegény három solidival.
S ki már fizetni éppen képtelen,
Nehány ezer korbácsütéssel is. -
Vegyétek e becses könyvet, vegyétek! -

A keresztesek

Ide vele. - Nekünk is, szent atyám! -

Ádám

Hah, rossz árus és még rosszabb vevők.
Vonj kardot és verd szét e ronda vásárt!

Lucifer zavarban

Bocsáss meg, e barát rég cimborám.
S nem is utálom én az ily világot,
Az Úr dicse ha szinte felkapott is,
Felkaptam én is egyúttal vele.
Csak te maradtál egy kissé alant.

Éva mint Izóra s Helene, annak komornája sikoltva rohannak Ádámhoz, néhány keresztestől üldözve, kik azonban ízibe elosonnak

Éva összerogy

Ments meg te, bajnok! -

Ádám felkarolva

Eszmélj, oh nemes hölgy,
Itt biztosan vagy. - Vesd fel szép szemed.
Minő igéző! - Vajh mi érheté?

Helene

Élvezni voltunk a természetet
Kertünk árnyékos sűrüségi közt.
Gondatlan ülve az üde gyepen,
A csattogányt hallgattuk és kisértük;
Midőn csillogni látunk két szemet
Vad szenvedéllyel a bokor megűl.
Ijedve kezdünk futni, míg utánunk
Lihegve és döbörgve négy keresztes
Majd-majd beért, midőn hozzád jutánk.

Ádám

Nem is tudom, kivánjam-é hogy ébredj;
Háthogyha elhagysz, álomkép gyanánt?
Hogy is lehet test így átszellemülve,
Ilyen nemes és íly imádatos. -

Lucifer

Átszelleműlt test! - Oh, a sors valóban
Nem büntethetné jobban a szerelmest
Őrűltségéért, mint beteljesítvén
Mindazt, amit csak kedvesére halmoz. -

Ádám

Úgy rémlik, egykor már ismertelek,
Hogy együtt álltunk Isten zsámolyánál.

Lucifer

Mindenre kérlek, azt sose feledd,
Szerelmed amilyen mulattató
Kettesben, oly izetlen harmadiknak.

Ádám

Felnéz - mosolyg, oh hála néked, ég!

Éva

Lovag, megmentél, hogy köszönjem azt meg?

Ádám

Nem gazdag díj-e a szó ajkadon?

Lucifer Helenéhez

Elég sovány díj s ílyet sem nyerek? -

Helene

S mi hálával tartoznám én neked?

Lucifer

Hát azt hiszed, hogy a nemes lovag
Megmente téged is? Minő hiúság!
Ha a lovag megmenti a kisasszonyt,
Komornáját a fegyvernök bizonnyal.

Helene

S mit nyertem volna? Vagy hálás leszek
És ott vagyok, mintha elér a vész:
Vagy háladatlan, így is kárhozott. -
Pedig nem volt rút a négy üldöző.

Ádám

Oh, hölgy, hová vezesselek, parancsolj.

Éva

Előttünk áll a zárda ajtaja.

Ádám

A zárda, mondod? Oh, de ajtaja
Nem zárja tőlem a reményt el, úgy-e?
Adj nékem egy jelt, tűznöm e kereszthez,
Hogy míg amaz tisztemben küzdni hív,
Legszebb álmomnak hozza vissza képét,
S ne únjak várni hosszú éveken,
Melyek végéről pályabérem int. -

Éva

Im e szalag. -

Ádám

Ez éjsötét szalag?
Oh hölgy! Reményt, reményt, ne bánatot.

Éva

Enyém ez a jel, mást nem adhatok.
A zárdafal közt nem tenyész remény.

Ádám

De szerelem sem. És ahol te vagy,
Hogyan ne volna szerelem, leány!
Mezed mutatja, nem vagy még apáca.

Éva

Ne is gyötörj tovább kérdéseiddel,
Pedig gyötörsz, ha búdat nőni látom. -

Lucifer

És el fog zárni e fal téged is?

Helene

El ám, de kulcsa nincs tengerbe vetve.

Lucifer

Nagy kár - beh szép elégiát faragnék
E bús esetről. -

Helene

Csalfa, menj előlem!

Lucifer

S miért? Hát nem nagy eszme az, midőn
Tengerfenékre szállok kulcsodért?

Helene

Ah, ezt nem is kívánom.

Lucifer

Már megyek. -
A mélynek szörnye fen reám agyart.

Helene

Jöjj vissza, jöjj, megöl a félelem -
Inkább a kulcs majd ablakomba' lesz. -

Ádám

Hadd tudjam hát neved meg legalább,
Imámba, tudjam meg, hogy mit csatoljak,
Áldást kérvén rád, hogyha végzeted
Gyászát megosztni már nem engeded.

Éva

Nevem Izóra. S a tiéd, lovag?
Imádság jobban illet zárdaszűzet.

Ádám

Tankréd vagyok.

Éva

Tankréd, Isten veled!

Ádám

Izóra, oh ne hagyj el ily sietve,
Megátkozom különben a nevet,
Melyet bucsúzva mondottál először. -
Rövid volt e perc, még álomnak is,
Hogy folytatom, ha ily rejtély maradsz,
S nem bírom sorsod drága fonalával
Kihímezni? -

Éva

Halljad hát sorsomat.
Atyám is a szent sír vitéze volt,
Midőn egy éjt meglepte a vad ellen,
Üvöltve, tűzzel-vassal, táborát,
Menekvéséhez már nem volt remény,
És szent fogadást tőn Szűz Máriának,
Hogy engemet, ki még gyermek valék,
Ha visszatérhet, néki felajánl.
Ő visszatért, én szent ostyát vevék
Ez ígéretre.

Ádám

Oh, te szent anya!
Te testesített tiszta szeretet,
Nem fordulál-e el megbántva ily
Szentségtelen igérettől, minő
Erényeidre nyom bűnbélyeget,
Átokká téve az égnek malasztját. -

Helene

S te nem kivánod tudni sorsomat?

Lucifer

Azt már tudom: szerettél, megcsalódtál,
Szerettél újra, s akkor már te csaltál.
Ismét szerettél - hősödet megúntad;
S üres szíved most új lakóra vár. -

Helene

Ez különös! Az ördög van veled tán?
De oly szerénynek mégse hittelek,
Hogy szívemet üresnek hidd jelenleg.

Lucifer Ádámhoz

Uram, siess! Te nem birsz elbucsúzni,
S én nem birom gátolni győzedelmem.

Ádám

Izóra! Minden szód fullánk szivemben.
Egy csókkal mérgét, oh hölgy, édesítsd meg.

Éva

Lovag, mit kívánsz - hallád eskümet.

Ádám

De az nincs tiltva tán, hogy én szeresselek?

Éva

Te boldog vagy, de hogy feledlek én?
Tankréd, megyek már, vagy kifogy erőm.
Isten veled - meglátlak ott az égben.

Ádám

Isten veled. - E nap emléke vélem.

Éva a zárdába lép

Helene félre

Ah gyáva te - hát mindent én tegyek?
Fenn
Ablakba'lesz majd, nem tengerben a kulcs.
Évát követi

Ádám feleszmélve

Most hát jerünk!

Lucifer

Már késő - vége van. -
Ládd, ílyen őrült fajzat a tiéd,
Majd állati vágyának eszközéül
Tekinti a nőt, és durvult kezekkel
Letörli a költészet hímporát
Arcárul, önmagát rabolva meg
Szerelme legkecsesb virágitól; -
Majd istenűl oltárra helyezi,
És vérzik érte és küzd hasztalan,
Míg terméketlen hervad csókja el. -
Mért nem tekinti és becsűli nőül,
Nőhívatása megjelölt körében?

Ezalatt egészen besötétült, a hold felkél, Izóra és Helene az ablakon

Éva

Mi vágyva néze rám, mint reszketett,
Ah, e hős férfi reszketett előttem,
De nőerényem és a hit parancsol -
Itt szenvedek ki, mint szent áldozat.

Helene

Csodálatos, minő őrült nemünk!
Ha az előitélettel szakít,
Vadállatúl rohan a kéj után,
A méltóságot arcáról letépi,
És megvetetten sárban ténfereg.
Ha nem szakít, önárnyától remeg,
Fonnyadni hagyja meddő bájait,
Mástól s magától elrabolva a kéjt.-
Miért nem jár középen? Vagy mit árt
Egy kis kaland, egy kis gyöngéd viszony
Illemmel olykor, meg nem foghatom.
Hiszen a nő se szellem csak merőben.

Éva

Helene, nézz ki, itten áll-e még?
Hogyan ment volna olyan könnyen el.
Csak egyszer halljam még meg szózatát.

Ádám Luciferhez

Tekints körűl, nem áll-e ablakánál,
Nem küldne-é egy pillantást utánam?
Csak egyszer lássam még sugár alakját -
Izóra! Oh ne bánd, hogy itt vagyok még.

Éva

Mindkettőnkért jobb lenne itt nem állnod.
Az elszakadt szív könnyen összeforr,
S megint csak fáj, ha újra elszakasztjuk. -

Ádám

Nem félsz-e így a csendes éjbe nézni,
Mely, mint nagy szív, szerelemtől dobog,
Szeretni hol csak nékünk nem szabad?
Nem félsz-e, hogy varázsa elragad? -

Éva

Él bennem is mindez, mint tünde álom,
Mely tán az égből kísért e világra;
A lég hullámin szép dal árjadoz,
Mosolygni látom nemtők ezreit
Testvéri csókkal minden lomb mögűl,
De hozzánk többé, Tankréd, nem beszélnek. -

Ádám

S miért, miért! E rossz fal gátol-é?
Ki annyi sáncot vívtam a pogánytól,
Nem bírom-é áthágni ezt a sáncot! -

Lucifer

Nem ám, mert védi a kor szelleme,
Erősebb, mint te.

Ádám

Hah, ki mondja azt!

A háttérben egy máglya világa gyúl ki

Az eretnekek karban távolról

21. Mentsd meg az én lelkemet a fegyvertől, és az én egyetlenegyemet az ebnek kezéből.

22. Szabadíts meg engemet az oroszlánnak szájából, és az unicornisoknak szarvaik ellen hallgass meg engemet.

23. Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak; a gyülekezetek közepette dicsérlek tégedet.

Éva

Irgalmazz, Isten, bűnös lelkeiknek! -

Ádám visszaborzadva

Mi rettentő dal!

Lucifer

Nászénektek az.

Ádám

Mindegy, legyen, én meg nem rettenek.
Dacolni érted mindennel fogok.

A barátok karban távolról

26. - - öltöztessenek fel gyalázatossággal és szidalommal, kik felfuvalkodnak ellenem.

27. Vigadjanak és örüljenek, kik akarják az én igazságomat; és mondják ezt mindenkor: Magasztaltassék az Úr, ki akar békességet az ő szolgájának.

A fentebbi karének kezdetével Ádám, ki a zárda ajtajához lépett volt, ismét megállt, a tornyon egy kuvik kiált, a légben boszorkányok szállnak, s az ajtó előtt egy csontváz kél a földből, s fenyegetve áll Ádám előtt

Éva az ablakot becsapva

Isten segíts!

Csontváz

El e szentelt küszöbről.

Ádám

Ki vagy te, rém!

Csontváz

Én az vagyok, ki ott lesz
Minden csókodban, minden ölelésben. -

Boszorkányok kacagva

Édes vetés, fanyar gyümölcs,
Galambfival kigyókat költs.
Izóra, hívunk! -

Ádám

Mílyen alakok!
Ti változátok-é el, vagy magam?
Ismertelek, midőn mosolygtatok.
Mi itt valóság és mi itten álom?
Varázsotokra ellankad karom. -

Lucifer

Véletlenűl mi kedves társaságba
Juték. Mi régtől várom e szerencsét,
Ez illedelmes szép boszorkahad,
Mely a mezetlen nimfát mindazáltal
Orcátlanságban messze túlhaladja,
Ez a vén bajtárs, a rémes halál,
Mely torzképezve a rideg erényt,
Megútáltatja azt a föld fiával.
Mind üdvözöllek! Kár, hogy rá nem érek
Közöttetek az éjet elfecsegni. -

A jelenések eltűnnek

Tankréd, fel, Tankréd! kedvesed becsapta
Az ablakot; mit állunk itt az éjben?
A szél hideg, köszvény leszen jutalmad.
Helene meg mindjárt jő, s mit teszek?
Szerelmeskedni nem fog tán az ördög,
Nevetségessé lenne mindörökre,
S akkor hatalmát elvinné maga. -
Csodálatos, az ember hő kebellel
Eseng epedve szerelem után,
S csak kínt arat. Az ördög jégkebellel
Alig bír tőle szabadulni jókor.

Ádám

Vezess, vezess új létre, Lucifer!
Csatára szálltam szent eszmék után,
S találtam átkot hitvány felfogásban,
Isten dicsére embert áldozának,
S az ember korcs volt, eszmémet betöltni.
Nemesbbé vágytam tenni élveink,
S bűn bélyegét süték az élvezetre,
Lovag-erényt állíték, s ez döfött
Szivembe tőrt. El innét új világba,
Eléggé megmutattam, hogy mit érek,
Ki vívni tudtam és lemondni tudtam,
Szégyen ne'kül elhagyhatom helyem. -
Ne lelkesítsen többé semmi is,
Mozogjon a világ, amint akar,
Kerekeit többé nem igazítom,
Egykedvűen nézvén botlásait.
Kifáradtam - pihenni akarok. -

Lucifer

Pihenj tehát. De én alig hiszem,
Hogy szellemed, e nyugtalan erő,
Pihenni hagyjon. Ádám, jöjj utánam!