SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

VI. FEJEZET.
Thököly győzelmei. A felső-magyarországi fejedelemség.

Thököly és a török szövetség. Az erdélyi fejedelem vezéri aspiratiói. Thököly sikerei a felvidéken. Apafy fellépése. Teleki Mihály kudarcza. Thököly ügyének győzelme a portán. Az udvar tárgyalásai Thökölyvel. Saponara küldetése. Az alkudozások kudarcza. Thököly a budai pasánál. Házassága Zrinyi Ilonával. A háború megújulása. Kassa bevétele. A felsőmagyarországi harcztér. Apafy a füleki magyar-török táborban. Fülek bevétele. A Thökölynek adott athname. Thököly felsőmagyarországi fejedelemsége. Apafyék hazatérése. Thököly újabb diadalai. Fegyverszünet. Thököly fejedelemségének szervezése. A kassai gyűlés. A külhatalmak magatartása Thököly irányában. A lengyel király szövetsége Lipóttal. A török háború előjelei. A háború kérdése az udvarban. Caprara gróf portai követsége. Az udvar alkudozásai Thökölyvel. Thököly feltételei. Az udvar békepolitikájának bukása

Az 1681-iki országgyűlés nem járult az ellentétek kibékítéséhez. A bujdosók nem is reméltek tőle semmit, törvényeit utóbb el nem ismerték, Thököly meg karddal igyekezett a bonyodalmat megoldani. Bármily erős hajlandóságot táplált Kara Musztafa nagyvezér a magyar ügyekbe való avatkozásra, a terhes háború, melyben a moszkvai czárral állt, lehetetlenné tette szándékai valósítását. Maga is siettette tehát a békét, mely végre 1681 februárban megköttetett. Már márcziusban a nagyvezérnél voltak a fáradhatatlan Thököly követei. A porta hajlandó volt a bujdosókat komolyan támogatni, Erdélyt segitségükre indítani, csakhogy maga még nem akart semlegességéből kilépni, mert az orosz háború kimerítette. Ekképen Thököly biztató választ kapva a budai pasától, május 20-ikán felmondotta a fegyverszünetet s készült a hadműveletekre. Csakhamar megjött a török segély, de oly alakban, melyben Thököly el nem fogadhatta. Az erdélyi követek, kik állandóan Konstantinápolyban éltek, mig az ő emberei csak időnkint jelentek meg ott, eltudták hitetni a portával, hogy Thököly nem kell senkinek, hogy a bujdosók nem akarják vezérüknek, s így ezután is csak Erdély vezetheti a magyar ügyeket.

Noha ez ellenkezett az eddigi török politikával, a tájékozatlan nagyvezér hitelt adott Apafynak kinek követei pénzzel is dolgoztak. Igy április 18-ikán a fejedelmet tette meg a török, moldvai, erdélyi és havasalföldi csapatokból alakítandó segélyhad fővezérévé. Mikor erről Thököly értesült, főembereivel június hó 14-ikén gyűlés tartatott, mely kimondotta, hogy a magyar bujdosók tábora mást, mint Tkökölyt fejének el nem ismer. Thököly nyomban megmutatta, mit tud a saját korlátolt erejével. Csapatai megrohanták Breznóbányát, levágták a csekély német őrséget, kirabolták a várost, s gazdag prédával tértek meg. Portyázói ellepték a szomszédos vármegyéket, sőt benyomultak Morvába, hol nagy pusztítást tettek. E sikerek hirére augusztus 21-ikén végre Apafy is megindult s hadai vezetését Telekire bizta. Ekkor azután kitört a személyes háború: Wesselényi Pál cserben hagyta Thökölyt, ki meg nem akart az erdélyi sereghez csatlakozni. A viszályban Thököly a váradi pasánál talált támaszt, ki külsőleg kiegyeztette a haragvó ellenfeleket. Valami 25,000 ember gyűlt össze Teleki táborában, ki azonban nem lévén katona s Thökölynél sem találva engedelmességre, a szép sereggel nem birt eredményt elérni. „Inkább akarnék – irta1 Absolon szeptember 10-ikén a debreczeni táborból, – a legmesszebb Indiában élni, mintsem ezt a veszedelmes állapotot nézni.” A jelenlevő franczia ügynök, Du Vernay Boucauld bámulva látta „a tudatlanságot és zürzavart”, mely a hadviselésben mutatkozott. Teleki megvette ugyan Böszörményt, de csak véletlenűl, magyar és német őrségének czivakodása következtében. Thököly végre is ott hagyta a tábort. Teleki Kállót néhány apró erőddel szállotta meg, mire befejezte a hadjáratot s a törökkel szépen haza távozott. Ezzel Kálló s más erődök nyomban visszajutottak a németek kezébe,2 s az egész hadjárat teljesen meddő maradt. De csupán katonailag. A török végre tiszta fogalmat nyert a bujdosók viszonyairól s megtudta, hogy a helyzet ura Thököly, nem pedig Apafy vagy Teleki, kik a török segélyhad élén sem voltak képesek a mozgalomnak eredményt biztosítani.


Thököly Imre.
Egykorú festmény Bath marquis longleati kastélyában

A váradi pasa ily értelemben tett jelentést Konstantinápolyban, hol a nagyvezér csakhamar eldöntötte a hosszú versengést s az erdélyi követek minden erőlködése daczára Thököly mellett foglalt állást. Ugyanezt tették a francziák s Erdély mellőzésével közvetlenűl Thökölyvel érintkeztek, kinek követei novemberben megjelentek a portán, hol szivesen fogadták őket, ellenben az erdélyiekkel ridegen bántak. Thököly arra kérte a nagyvezért, nevezze ki Felső-Magyarország fejedelmévé, mely esetre két év alatt behódoltatja az egész országot. A török segély mellett Thökölynek ép oly szüksége volt a francziákéra, mert a töröktől kaphatott ugyan katonát, de pénzt nem. Ezt csak a francziák adhatták. Követe, Nemessányi Bálint két izben járt tehát Varsóban Lajos király követénél s kapott is némi pénzt. De a franczia politika komoly áldozatokat nem akart hozni s a csekély pénzt is csak ezért adta, hogy Thököly az udvarral meg ne béküljön, melylyel egyre folytatta a tárgyalásokat. Saponara báró, sárospataki kapitány utján november 13-ikán csakugyan ismét fegyverszünetet kötött. Saponara végleg ki akarta Thökölyt az udvarral békíteni s e czélból személyesen Bécsbe ment, hol teljes komolysággal dolgozott a kiegyezésen. Thököly feltételeit nagyon mérsékelteknek találta s melegen ajánlotta elfogadásukat.


Báró Saponara Fülöp aláírása 1682 október 14-iki levelén.
Olvasása: D(onatus) Philippus l(iber) b(aro) de Saponara mp. Az irat eredetije az országos levéltárban.

Csakugyan 1681 végén Thököly még fölötte szerény kivánságokat emelt. Fejedelemséget, bizonyos területek átengedését még nem kivánta, hanem csak a maga és a bujdosók jószágainak visszaadását, a kassai főkapitányságot, a vallásszabadság teljes biztosítását, másrészt a porta panaszainak orvoslását.3 Az udvar azonban ezt is soknak tartotta. Nem nyilatkozott ugyan határozottan s Saponárát egy ideig nem bocsátotta vissza, hanem a nádort bizta meg a tárgyalások vezetésével, kivel mint esküdt ellenségével Thököly szóba sem akart állani. Igy a kiegyezés meghiúsult s Thököly ezzel végleg a francziák és törökök karjaiba hajtatott. 1682 februárban Nemessányit harmadizben Varsóba küldte, ki onnan két hónap mulva 23,000 tallérral tért meg. Csakhogy e közben a császári és pápai követek, a lengyel főpapok és urak a legnagyobb nyomást gyakorolták János királyra, akadályozza meg a magyar-franczia érintkezéseket. János király kénytelen volt engedni s a magyarok elől elzárta a lengyel határt. Minthogy pedig immár Apafy is ellenséges lábra helyezkedett Thököly irányában, ez Erdélyen át sem birt a francziákkal érintkezni s úgyszólván légmentesen el volt zárva tőlük.


Zrinyi Ilona aláirása év nélküli levelén.
Az irat eredetije ugyanott

Annál kedvezőbbre fordultak ügyei a portán, hol követeit 1682 január 9-ikén fogadta a nagyvezér. Adót ajánlottak és segítséget kértek az ország teljes behódoltatására. Február 9-ikén bocsáttattak el azzal a biztatással, forduljanak Ibrahim budai pasához, ki szerdárrá, az összes magyarországi hadak fővezérévé neveztetett ki. Thököly a vett felhivás alapján személyesen Budára sietett. Májusban4 érkezett oda. A török fejedelmi pompával fogadta, s a tömeg: „éljen a magyar király” kiáltással üdvözölte. Ibrahim pasával ismételve értekezett s megállapította a szövetség-szerződés tervezetét, mely végleges jóváhagyás végett a szultánhoz küldetett. Négy napot mulatott Budán, hol már csak romjait látta Mátyás király fényes palotájának, azután Egeren át, hol szintén fényesen fogadták, hazatért s május 18-ikán ismét Kaposon volt. Ott gróf Zrinyi János várakozott reá, hogy az udvar megbizásából újabb tárgyalásokat kezdjen. Thököly nem bizott benne; attól félt, hogy Zrinyi Ilonával tervezett házasságát jött meghiúsítani s lehetőleg hamar visszaküldte Bécsbe, a fegyverszünetet pedig már május 20-ikán felmondta. Ellenben Saponarával, ki újra fölkereste, folytatta a tárgyalásokat. Csakhogy immár a törökkel való megállapodásához képest Felső-Magyarország egy részének átengedését kivánta, hogy legyen miből adót fizetnie a szultánnak. Ez ügyben Bécsbe küldötte Izdenczy Mihályt, ki egyszersmind engedélyt kért Zrinyi Ilona számára, hogy Thököly felesége lehessen. E házasság terve már 1678-ban fölmerült. Zrinyi Ilona 14 évvel idősebb volt Thökölynél.

Elmult ugyan immár a tavasz éltében,
De nyarának most van legkedvesb szinében.5


Zrinyi Ilona.
Egykorú festmény az Esterházy herczegek fraknói várkastélyában.

Thököly már rég megkérte a szép asszonyt, ki 1679 óta hajlandó volt kérőjét elfogadni, az esetre, ha az udvar beleegyezik a házasságba. Sokkal jobban szerette két gyermekét, I. Rákóczy Ferencz árváit, hogy sem érdekeiket egy pillanatig is koczkáztatta volna oly házassággal, melyet az udvar ellenez. Évekig várt tehát s 1682-ben is azt mondotta: „készebbek volnánk egy óráig nem élnünk, hogy sem mint ő felsége ellen” – férjhez menni. Nem is tette. Csak mikor Saponara maga beszélte rá, ki bizton várta az engedélyt, mely kissé megkésve, de utóbb valóban megjött, esküdött meg 1682 június 15-ikén Thökölyvel. A lakodalmon Saponara is jelen volt, ki Thököly kivánságait még mindig elfogadhatóknak találta. Izdenczy azonban eredménytelenűl járt Bécsben s Thököly kevéssel lakodalma után, július elején megkezdte a hadműveleteket. Meg akarta mutatni, hogy török nélkül, Erdély nélkül a saját erejével is boldogulni képes. Bizalmasa, Szirmay András6 figyelmeztetésére elhatározta, hogy rajtaütést próbál a kassai fellegvár ellen, mely a városon kivül az előző évtizedben épült. Falai erősek voltak ugyan, de máskülönben, mint egy császári tábornok már 1676-ban jelentette, oly állapotban volt, hogy ellenséges rajtaütés ellen nem lehetett megvédeni. Szirmay, ki mint külföldön tanult hadmérnök jól ismerte a fellegvár tarthatatlanságát, melegen ajánlotta. a támadást.

Saponara, ki ez időben még mindig Thökölynél volt, neszét vette a tervnek s hogy meghiúsítsa, haza indult. A megállapodás szerint Eperjesre kellett volna mennie, de megvesztegette kurucz kisérőit s Kassára tért be, hogy Lambo parancsnokot a veszélyre figyelmeztesse, ki azonban nem vette komolyan. Szirmay július 19-ikén indult 1000 gyaloggal és 300 lovassal Kassának. Éjfél után érkezett a fellegvár közelébe, melynek árkán 200 embere átlábolt, mire létrákon a falakra kapaszkodtak fel. Rövid, de véres harcz után július 20-ikán a fellegvár a kuruczok kezén volt.7 A város maga ellenállt ugyan, de Thököly ostrom alá vette. Augusztus 1-én sógora Zrinyi János és Saponara újra megjelentek nála s fegyverszünet iránt akartak alkudozni. Csakhogy a koczka már el volt vetve. Ibrahim pasa nagy sereggel Thököly megsegítésére sietett s augusztus 14-ikén Kassa megadta magát. A tiz éves küzdelemnek ez volt legkiválóbb katonai sikere. Az erős, vagyonos Kassa, Felső-Magyarország fővárosa immár Thököly kezébe került. Innen hadai valóságos diadalmenetben foglalták el Lőcsét, Eperjest. Tokajt, Szádvárt, Ónodot, Putnokot s augusztus 22-ikén ostrom alá vették az erős Füleket. Itt azonban Koháry István, a költő-katona, buzgó katholikus s az udvarnak rendületlen hive, vitézűl ellenállt.

Mig Thököly egymásután aratta sikereit, Apafy pénzzel és szép szóval igyekezett a törököt rá venni, hogy ne segítse s Wesselényit tegye a bujdosók vezérévé. Apafy immár trónját féltette Thökölytől s azt hitte, hogy a lutheranus szászok segélyével akar fejedelmi székébe ülni. Húzta-halasztotta tehát a porta azon rendeletének végrehajtását, hogy haderejével Thökölyhez csatlakozzék. De végre augusztus 5-ikén indulnia kellett s szeptember 2-ikán érkezett a füleki török-magyar táborba.

Ugyanaz nap dőlt el Fülek sorsa, mert az őrség Koháry akarata ellen, ki ennek következtében fogságba jutott, melyből csak évek multán szabadult ki, átadta a várat. Thököly a török óhajára levegőbe röpítette az erődítményeket, s ezzel Fülek, mely a török-magyar harczokban másfél századon át oly kiváló szerepet vitt, örökre elveszítette katonai jelentőségét. Mielőtt a fegyvertársak elváltak, Ibrahim pasa szeptember 16-ikán nagy pompával átnyújtotta Thökölynek a szultán athnaméját.8 A 14 pontból álló okirat, mely a budai megállapodásokat jogérvényes szerződés alakjába öntötte Thököly Imrét, Bethlen Gábor ivadékát, magyar királylyá nevezi ki; halála után a magyarok szabadon választhatnak királyt, ki azonban katholikus nem lehet; vallásukat, szokásaikat maguk, valamint a horvátok megtarthatják s a két protestáns felekezet egyenjogúsága továbbra is biztosíttatik; a magyar király területét a török nem dúlja, meg sem csonkítja s minden vár vagy község, melyet a magyar török segélylyel a némettől elfoglal, magyar marad a némettel kötendő békeszerződésbe a szultán semmi olyant be nem vesz, mi a magyarokra hátrányos lehet; a jezsuiták az országból kiűzetnek; a magyar kereskedők a rendes vámfizetés mellett török területen szabadon üzérkedhetnek; ama községek, melyek eddig kétfelé adóztak, jövőre is így adóznak, a magyar király pedig a maga területe után évi 40,000 tallér adót fizet, mely összeg sohasem emelhető. Thököly hivei megnyugtatására nyomban kijelentette, hogy a királyi czimet nem fogadja el s csupán fejedelemnek, s a magyarországi részek urának nevezi magát.


A Thökölynek adott athname thugrája.
Az okirat eredetije a bécsi állami levéltárban

Ezzel Magyarország területén egy új fejedelemség alakúlt, mely, ha nem is jogilag, de tényleg éveken át fennállt s ki volt véve a magyar király kormányzata alól. Az új fejedelmet immár az Erdélyben élő bujdosók is elismerték, az egy Wesselényi kivételével. Ezzel mindazok a remények, melyeket Apafy és Teleki a magyar mozgalomhoz fűztek, végkép eltűntek. Dühvel és keserűséggel telten tértek vissza Erdélybe, honnan való kijövetelüknek a legcsekélyebb haszna sem volt, ámbár az erdélyi sereg a nyári hőségben a Tisza vidékén roppant sokat szenvedett s viz hiányában töméntelen ember és marha veszett el.9 Ellenben az új fejedelem, kihez a tömegek mindenütt lelkesen csatlakoztak, folytatta diadalútját s ősszel ismét elfoglalta a bányavárosokat, hol dús zsákmányt, nagy mennyiségű aranyat talált. Csapatai messze Morvában kalandoztak s kegyetlenűl dúltak-fosztottak. Azt azonban belátta, hogy a bányavárosokat nem lesz képes megtartani. Ezek árán igyekezett tehát az udvarral minél kedvezőbb fegyverszünetet kötni. Követei, Szirmay István és Jánoky Zsigmond november 19-ikén Bécsben csakugyan egyezségre léptek. Thököly kiadta a bányavárosokat, de kárpótlásúl havi 3000 frtot s Felső-Magyarországnak egész a Garamig terjedő részét kapta, természetesen csak a fegyverszünet tartamára. Szatmár, Ecsed, Patak, Szendrő, Szepesvár és Murány10 német kézben maradtak s az udvar fejedelemnek sem ismerte el Thökölyt. De mivel Felső-Magyarországot legalább ideiglenesen kezén hagyta, Thököly 1682 végétől kezdve mindaddig, mig a hadi szerencse meg nem változott, tényleg Felső-Magyarország ura volt s gyakorolta is a fejedelmi hatalmat. Czime „gróf Thököly Imre, a magyarországi részek ura és fejedelme” volt. Minthogy a hat vár német őrsége a fegyverszünet miatt minden ellenségeskedéstől tartózkodott, a Garamig terjedő nagy országrész teljesen hatalma alatt állt s Hevesnek még főispánja, Korompay Péter egri püspök is akkori székhelyén, Kassán maradt. Thököly azonnal megkezdte az új tartomány szervezését s rangjának megfelelően rendezte udvartartását. Mint jó gazda, a szükségletről költségelőirányzatokat készített. A szűkebb udvari polgári személyzet évi szükséglete 15,770 frtot tett. Ehhez járult az udvari katonaság szükséglete 82,347 frttal, a mezei hadaké 79,300 frttal. Az összes szükséglet 111,64711 frtra rugott, mely azonban folyton emelkedett, mig a diplomatia s ezer más költség az előirányzatban egyáltalán nem szerepel.


Thököly koronájának egykorú rajza.
Eredetije a bécsi állami levéltárban. A szöveg olvasása: Questa è la forma della corona data dal Turco al Thékéoly, la materia è di tela d’argento, il giro attorno la fronte et di lavori d’oro di ricamo simile à quelle ch’il Turco diede alli due prencipi Ragozzi per il principato di Transilvania et si conservano ambedue in Monkacz

A tömérdek kiadás fedezésére, a kormányzat rendezésére, a vallásügy és más bajok orvoslására a fejedelem deczember 12-ikén 1683 január 11-ikére országgyűlésre hivta meg a maga vármegyéit, melyeket a viszonyok e változása fölöttébb kielégített. Általános volt az öröm, hogy immár megint „kalpag szab rendet a kalapnak.”12 A nép megszabadult a vallásűldözéstől, a szertelen adóktól, a kegyetlen német zsoldosoktól. A bujdosók haza térhettek s visszakapták jószágaikat, a protestánsok templomaikat és iskoláikat, a többek közt az egykor oly hires pataki főiskolát. Az eperjesi collegium szintén újra megnyilt, s fényes ünnepélyekkel üdvözölte egykori tanitványát, mostani. ujjáalkotóját.

Thököly általában erélyes természet, a fejedelmi hatalmat is erélyesen gyakorolta. Már akkor, midőn először állt a bujdosok élére, rendet, fegyelmet igyekezett soraikba hozni s szigorúan tilalmazta, büntette a fosztogatást, a köznép vagy a katholikusok üldözését. Most, hogy valóságos államfő lett, még erősebb akarattal lépett föl. Fékezte a protestánsok bosszúvágyát s a mennyire lehetett a restitutio in integrum-ot nagyobb rázkódtatás nélkül igyekezett valósítani. Tudott parancsolni s vigyázott, hogy parancsait végre is hajtsák, a mi nagyon nehezen ment abban a zűrzavarban, melyet a tizenkét évi belháború teremtett. Mikor közfelkelést rendelt, a régi szokás szerint kevesen tettek eleget kötelességüknek. A fejedelem büntetésűl zár alá vette az engedetlenek jószágait, a császárpárti urak és papok javait meg haladéktalanúl elkobozta.

A gyűlést, melyet a fejedelem 1683 január 11-ikére Kassára összehivott, Lipót király sem ellenezte. A rendek viszont örömmel fogadták Thököly hivását. Csakhogy egészen új alkotással álltak szemben s az új viszonyok közt nem igen tudtak eligazodni. Első sorban azon jogalapokkal kivántak megismerkedni, melyeken a fejedelemség nyugodott s a vármegyék utasították13 követeiket, hogy a fejedelemtől az athname s a Lipót királylyal kötött fegyverszünet előterjesztését kérjék. Máskülönben sem voltak egészen tisztában a gyűlés jelentőségével s igazi hivatásával. Hevesvármegye olyan utasítást adott követeinek, mely töméntelen aprólékos ügyre kiterjeszkedett, ellenben azt, a mi a leglényegesebb volt, a pénzkérdést, az új fejedelemség anyagi segélyforrásait egy szóval sem érintette. Annál több hajlandóság mutatkozott a vallásviszály békés rendezésére, s a katholikusok siettek számba venni a viszonyok változását. Károlyi László, a ki maga nem ment el, de helyettest küldött, utasításában hangsúlyozta, hogy a vallásügy, „ha jobban nem lehet, bár csak a Bocskay idejében iniciált pacificatio szerint maradhasson meg.”14

A gyűlés15 a kitüzött napon, január 11-ikén Kassán csakugyan megnyilt, s elnökévé Sebestyén András váradi püspököt választotta. Képviselve volt 20 vármegye, 9 szab. kir. város, 3 püspök, 2 káptalan, 1 convent s 19 főúr vagy özvegy. Január 14-ikén kezdték tárgyalni a fejedelmi előterjesztéseket. Ezekben Thököly azt kivánta, hogy a rendek külön követ útján fejezzék ki a szultánnak köszönetüket az athnaméért, szabályozzák a vallásügyet, intézkedjenek, hogy a protestánsok visszakapják még ki nem adott templomaikat, gondoskodjanak a katonatartás költségeiről, a köznép helyzetének javitásáról s átalában fejezzék ki a közügyekre vonatkozó kivánságaikat. A tanácskozások meglehetősen zajosak voltak. Thököly előterjesztette ugyan a császárral kötött fegyverszünet okmányát, de nem az athnamét, mert ezt külpolitikai tekintetből nem akarta nyilvánosságra hozni. A rendek erre azt felelték, hogy nem küldhetnek a szultánhoz követet, ki köszönetet mondjon az athnamáért, melyet nem ismertek. A vallásos ellentétek is mozogni kezdtek, de különösen a pénzkérdésben nem fejtette ki a gyűlés, „a nemes statusok szegénységére nézve,” azt az áldozatkészséget, melyet a helyzet komolysága kivánt. A fejedelem figyelmeztette őket, hogy a „dolmányon való gombokat lemetéljük”, mint annak idején a bujdosók tették, csakhogy a megmentésükre szükséges pénzt előteremtsék. Thököly fenyegetéstől sem riadt vissza s a rendeket csakhamar engedelmességre birta. Beleegyeztek, hogy nevükben Szirmay István menjen a portára. Költségéül 2000 tallért, a katonaság számára meg 50,000 frtot szavaztak meg. Azt is elrendelték, hogy a még kath. kézen levő prot. templomok, iskolák, paplakok haladéktalanúl visszaadassanak. Mi sem jellemzi jobban a viszonyok változását, mint az, hogy a rendek, kik egy kath. püspök elnöklete alatt tanácskoztak, elismerték, „hogy a mostani zavargás és az azt követő romlás a vallásgyülöletből származik”. Január 28-ikán azzal búcsuztak el a fejedelemtől, „adja Isten, hogy ez a gyűlés legyen utolsója, befejezője tizenkét esztendőktől fogva való sok romlásunknak; veszedelmünknek s egyenetlenségünknek; legyen elsője a szép egyezségnek, uniónak, s a régen kivánt jó békességnek zsengéje” s hogy Thököly mielőbb nemcsak 20 vármegyének, hanem az egész országnak és kapcsolt részeinek hirdethessen országgyűlést.


Sebestyén András aláirása 1682 október 24-iki levelén.
Olvasása: Andreas Sebestény el(ectus): ep(isco)pus Transylvan(ensis) mp. Az irat eredetije az országos levéltárban

Az események ez alakulata a külhatalmakra, melyek a magyar kérdésben érdekelve voltak, nagyon különböző hatást gyakorolt. Lajos franczia királyban bizalmatlanság támadt Thököly és Zrinyi Ilona házassága miatt, mert azt gyanította, hogy Thököly és az udvar között titkos megegyezés forog fen. Lengyelországban Kassa elfoglalása s általában a protestáns Thököly sikerei a legnagyobb aggodalmakat keltették. János király attól félt, hogy a császár békét köt a törökkel. Felső-Magyarországot Thökölynek adja s a török innen támadja meg Lengyelországot, mely azután egymaga lesz kénytelen a háború súlyát viselni. Mindinkább az udvarhoz hajolt tehát s még élesebb ellentétbe helyezkedett Francziaországgal. Hasztalan próbálta Thököly megnyugtatni; hasztalan értesítette, hogy épen Lengyelországra való tekintetből tett tiszta magyar őrséget Kassára. A lengyel udvar mindinkább bécsi befolyás alá került s a franczia-magyar érintkezést csaknem lehetetlenné tették a császári és pápai követek titkos ügynökei, kik kézre kerítették a leveleket s elfogatták a beküldött embereket. János király az udvarral végre szövetséget kötött, ámbár maga hangsúlyozta, hogy ez a szövetség nem a magyarok; hanem kizárólag a porta ellen irányul.

Ellenben a portán Thököly diadalmainak hire óriási benyomást keltett s végleg eldöntötte a háború kérdését. Mohammed szultán, ki csupán háremének és vadász-örömeinek élt, eleinte határozottan békét akart s a nagyvezér csak azt tudta tőle kieszközölni, hogy, ha már a porta maga semleges marad, legalább a budai pasa segítse a bujdosókat. Thököly győzelmei azonban a szultánra is megtették hatásukat. Mindinkább nagyvezére befolyása alá került s a kedvező magyarországi jelentések nyomán az az irány emelkedett túlsúlyra, mely hadat akart a császárnak üzenni.

Kunitz császári követ, ki 1680 tavaszán érkezett Konstantinápolyba, kezdettől fogva arra intette az udvart, készüljön a háborúra, mert a nagyvezér előbb-utóbb meg fogja indítani. Bécsben azonban minden áron békét akartak s utasították Kunitzot, hasson oda, hogy a porta a vasvári békét húsz esztendőre meghosszabbítsa. De a követ már a tárgyalások elején látta, hogy nem boldogulhat s 1680 augusztus óta szakadatlanúl jelentette haza, hogy a nagyvezér háborút akar s meg is fogja üzenni, mihelyt befejezte készülődéseit. Bécsben ekkor is XIV. Lajos ellen akartak fordulni, noha 1682-ben kijelentette, hogy a török háború veszélyével szemben kész a császárral megbékülni. Meg is kezdődtek az alkudozások, de csak 1684 augusztusban vezettek sikerre. Addig mindig fenforgott a lehetőség, hogy a császár a francziákkal háborúba bonyolodik, sőt a spanyol követ, ki Bécsben vezérlő szerepet vitt, a miniszterek egy részét meg tudta nyerni az eszmének, hogy a törökkel és Thökölyvel kell megbékülni s egész erővel a francziákra támadni. E politika képviselői Hermann badeni őrgróf, a hadi tanács elnöke köré sorakoztak. Maga Lipót császár is e párthoz hajlott; ő is a franczia háborút akarta s azért tett vallásügyi engedményeket az 1681-iki országgyűlésen, azért állt szóba Thököly követeivel. A franczia háborúhoz igyekezett külföldi szövetségeseket nyerni, ellenben a törökkel békében kivánt maradni.


Gróf Caprara Aeneas aláirása 1681 január 17-iki levelén.
Az irat eredetije ugyanott

Mikor Kunitz egyre-másra küldte haza jelentéseit, hogy a porta háborút tervez, nem hittek szavainak, noha időközben a török nyiltan segítette a bujdosókat. De mivel Bécsben akarták a békét, azt mondották, hogy Kunitz rosszúl fogja föl a helyzetet s nincs kellő képessége feladatát megoldani. Caprara grófot küldték tehát rendkivüli követűl a portára, hogy a vasvári békét meghosszabbíttassa. Készek voltak ugyan e végből a török minden kivánságát teljesíteni, de Caprarát semmire sem hatalmazták föl s igy küldetésének szükségképen meddőnek kellett maradnia. Mint eddig Thökölyt, most a szultánt akarták üres biztatásokkal tartani. Caprara gróf 1682. elején indult török földre fényes kisérettel, melyben egy magyar sem volt, noha az 1681-iki törvény is kötelezte a királyt, hogy a török-magyar tárgyalásokat magyarra bizza s magyar részről határozottan követelték, hogy Caprara mellett magyar meghatalmazott legyen. Itthon úgy fogták föl Caprara küldetését, hogy a császár az örökös tartományok biztosságát a magyar terület egy részének átengedésével akarja megvásárolni, a min a közvélemény nagyon megütközött. Azt mondták, semhogy „rabul adjanak el bennünket, inkább önkényt hódolunk Thökölynek és a töröknek”. Caprara már Budán sejtette, hogy megkésett, mert ott s egész útjában mindenütt roppant arányú hadi készületeket látott. Június elején érkezett Konstantinápolyba, hol a hangulatot fölöttébb harcziasnak találta. Azt mondták neki, minek jött, ha semmire sincs felhatalmazva csak mulatni akar, nem pedig békét kötni. Az volt válasza: „a császár azért küldött, hogy népei és egész Európa megtudják, hogy benne megvan a jóakarat a békére”.16 Minden tekintetben olyannak találta a helyzetet, minőnek Kunitz rajzolta s ő is egyre-másra jelentette haza, hogy küldetése reménytelen, hogy a háború kikerülhetetlen, hogy a császár tegye meg idejében hadi készülődéseit s különösen Thökölyt semmisítse meg, mert Thököly sikerei juttatták túlsulyra a háború hiveit a portán.

E komoly jelentésekre Bécsben 1682 augusztus 11-ikén nagy koronatanács tartatott. 18 titkos tanácsos volt jelen, hogy alaposan megvitassa a helyzetet s megfelelő javaslatokat tegyen a császárnak. Az értekezlet kimondotta, hogy keleten és nyugaton egyszerre háborút viselni nem lehet, miért is a töröktől kell békét vásárolni. Csak egy-két tanácsos képviselte azon nézetet, hogy legalább számba kell venni a török háború lehetőségét. A többség ellenben úgy okoskodott, hogy a törökkel meg lehet s meg is kell alkudni, a francziákat viszont fegyverrel kell megfenyítni. „A keleten nehány vármegyéről, a nyugaton pedig a császári koronáról van szó”,17 mondották. E véleményt Lipót magáévá tette s az idegen követek előtt oda nyilatkozott, hogy lehetetlen kikerülnie a franczia háborút. „Nem vehetni tőlem rossz néven, – mondotta – ha inkább keleten áldozok fel olyasmit, mi úgy sem volt elődeimé, mintha nyugaton mindent koczkára teszek”. Hasztalan ismételte Caprara figyelmeztetéseit, különösen azt ajánlva, hogy Magyarországon rendet csináljanak. Az udvar, sőt maga a császár előzékenyen bánt ugyan Thököly követeivel s kedvező fegyverszünetet engedélyezett neki, végleg azonban nem akart vele megegyezni. A töröknek oda adta volna egész Magyarországot, de Thökölynek nem adott semmit. Ez 1683 áprilban a bécsi spanyol követet kérte fel a közbenjárásra. Kész volt békét kötni, ha a császár nála hagyja azt, a mit a töröktől kapott. A spanyol követ mindent elkövetett, hogy az udvart engedékenységre birja s utalt reá, hogy a spanyol király többről, Németalföldről is lemondott. De Bécsben Thökölyt csak arra akarták felhasználni, hogy a törököt visszatartsa a hadüzenettől, a mire vállalkozott is, de természetesen az esetre, ha az udvar előbb végleges békét köt vele. Minthogy azonban az udvarral végezni nem birt, önérdekében háborúra izgatta a portát. Kunitz és Caprara, kiknek Bécsből azt jelentették, hogy Thököly is támogatni fogja békés törekvéseiket, midőn látták, hogy épen ellenkező irányban működik, a legképtelenebb vádakkal illették s csalónak, képmutatónak bélyegezték. Pedig Thököly csak azt tette, a mit önérdeke parancsolt. Minthogy Bécsben merőben ámították, a török segélyt igyekezett megnyerni. A spanyol párt Bécsben egész higgadtan itélte meg eljárását s folyton kielégítését sürgette. Nyiltan kimondotta, hogy, ha már elvész Magyarország, inkább jusson Thökölynek, mint a töröknek. Esterházy nádor és egyes magyarok ellenben azt az áramlatot támogatták, mely föltétlenűl ellenezte a Thökölyvel való megegyezést. Az ő nézetük oda irányúlt, hogy a francziákkal kell megbékülni, Thököly s a török ellen pedig fegyvert fogni. E különféle áramlat küzdelmének az lett az eredménye, hogy tulajdonképen semmi sem történt. Sem a törökkel, sem a francziával, sem Thökölyvel nem végeztek. A fejedelemnél járt ugyan császári követ, de nem azért, hogy békét kössön, hanem azért, hogy párthiveit megvesztegesse, elcsábítsa.18 1683 január elején Thököly Bécsbe küldte Saponara kiséretében Petenády Györgyöt s újabb ajánlatokat tett. A bécsi béke megerősítését s azon területek átengedését kérte, melyek Bocskay Istvánnak adattak. Minthogy azonban Bocskay erdélyi fejedelem volt, Thököly e helyett a római szent birodalmi fejedelem czímét kérte. Hermann badeni őrgróf s a spanyol követ kész volt ez alapon legalább alkudozni. Ellenben Esterházy nádor, mint az ország egységének őre, ellenezte a magyar állam további feldarabolását s új fejedelemség alapítását. Különben is magánérdekeibe ütközött a Thökölyvel való kiegyezés épen azért, mert akkor már sógora volt; nővérét, Évát vette feleségűl s nem akarta, hogy Thököly visszakapja családi jószágait. Igy a tárgyalások júniusig elhúzódtak. Ekkor, minthogy a török háború már bizonyos volt, Thököly tetemesen fokozta kivánságait s formaszerű ultimatumot küldött Bécsbe. Azt kivánta, adják meg neki a német birodalmi fejedelmi czimet, a 13 vármegyét, a bányavárosokat, az aranygyapjas rendet, s magyar javain kivűl Németországban is bizonyos jószágokat.19 Minthogy pedig kielégítő választ nem kapott, június 21-ikén felmondotta a fegyverszünetet. Ezzel a koczka el volt vetve s mikor az udvar már hajlandó lett volna óhajait teljesíteni, Thököly valósággal oda volt a törökhöz lánczolva.


Thököly Éva.
Egykorú festmény az Esterházy herczegek fraknói várkastélyában. Felirata: ILLVSTRISSIMA DOMICEL(l)A EVA TÖKÖLY DE K(es)M(a)RK Aet(atis) 13. An(no) 1672.

A mint Thököly kibékítését, akképen a török elleni hadi készülődéseket is a legutolsó pillanatra hagyta az udvar. A béke fentartásán fáradozva, egész 1683 elejéig nem tett semmit a török támadás meghiusítására. Ez időben Bécsben mindenre gondoltak tehát, csak Magyarország felszabadítására nem. Ellenkezőleg épen akkor készek voltak további területeket átengedni s bármely áron megvásárolni a békét a szultántól. Hogy ez a szándék meghiusult s a ministerek akarata ellenére meg kellett a háborút kezdeni, mely tüneményszerű sikerekre vezetett, azt egyedűl Thökölynek s a vele tartó magyarságnak tulajdoníthatni. Ők hajtották bele a császárt a török háborúba, ők hiusították meg, mint egykorúak20 is elismerték, az udvar békepolitikáját s idézték föl azt a véres, hosszú tusát, melyben Thököly tönkre ment ugyan, de Magyarország felszabadult a török uralom alól.


  1. Tört. Tár, 1887. 327.[VISSZA]
  2. Az erdélyi müveletekről l. Wass György és László naplóit. Kiadta Nagy Gyula.[VISSZA]
  3. Angyal, Thököly Imre életrajza, I.[VISSZA]
  4. Ott időzéséről l. Tört. Tár, 1887. 319–321.[VISSZA]
  5. Hahn Adolf, Gyöngyössi István kiadatlan költeménye: Phil. Közl., VIII. 371.[VISSZA]
  6. Szirmay András naplóját, mely azonban épen a kassai fellegvár megvételéről keveset tartalmaz, mert erről Szirmay külön jelentést tett, kiadta Dongó-Gyárfás Géza: Adatok Zemplén várm. történetéhez, II–IV. évf.[VISSZA]
  7. A fellegvár megvételéről több egykorú jelentés van. Egy magyart közzétett Thaly Kálmán: Századok, 1872. 416–419. A legérdekesebb természetesen a vezéré, Szirmay Andrásé: Kovachich, Script. Min. I.[VISSZA]
  8. Az athname egykoru magyar kivonatát kiadta Nagy Iván: Századok, 1876. 663–664. Igen terjedelmes latin kivonata Rödernél, Ludwig Markgraf von Baden, I. 3–6. Legbővebben közli egykoru olasz szöveg alapján Renner: Türk. Urkunden. Jahresbericht des Wien-Leopoldstädter Obergymn. 1888.[VISSZA]
  9. Az utazásról igen érdekes Miles Mátyás részletes naplója: Szilágyi, Erd. Orsz. Eml. XVII., 341–388.[VISSZA]
  10. A Kriegsarchiv 1883-iki évfolyamában közölt egykorú hivatalos kimutatás szerint.[VISSZA]
  11. Thaly K. közli e kimutatásokat: Thököly naplói, II. 65–123.[VISSZA]
  12. Angyal, id. m. I. 281.[VISSZA]
  13. Heves utasítása Szederkényinél: id. m. III.[VISSZA]
  14. Gróf Károlyi cs. oklevéltára, IV. 301.[VISSZA]
  15. Lefolyását leirja Majláth Béla: Századok, 1883. A reá, vonatkozó okiratokat 1. Tört. Tár, 1883.[VISSZA]
  16. Klopp, Das Jahr 1683. 115.[VISSZA]
  17. Az értekezletek jegyzőkönyve: Kriegsarchiv, 1883.[VISSZA]
  18. Lipót 1683-iki utasitása. Renner, id. m. 174–18.[VISSZA]
  19. Newald, Belagerung von Wien, 87.[VISSZA]
  20. Contarini velenczei követ 1685-iki jelentése. Fiedler: Fontes Rer. Austr. XXVII. 240.[VISSZA]