SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

IX. FEJEZET.
A pragmatica sanctio.

A Habsburg ház férfiága. Kölcsönös örök szerződés József és Károly közt. II. Ferdinánd végrendelete. Lipót végrendelete. József halála. Károly házassága. Gyermektelensége. A horvát rendek inditványa. A magyar országgyülés. Értekezlet a női örökösödés tárgyában. Feltételei. A pragmatica sanctio szövege. Ujabb tanácskozások. Mária Terézia születése. József leányainak házassága. A pragmatica sanctio kihirdetése. Elfogadása az örökös tartományokban. A magyar dieta előkészitése. Az elfogadás Erdélyben. Levelezés a nádor és Szluha Ferencz közt. Emlékirat a női örökösödésről. A rábeszélés. A diéta. Szluha beszéde. Az elfogadás. Ennek okai. A király Pozsonyban. Módositások. A törvény szövege. Jutalmazások. A női örökösödés fontos következései Magyarországra nézve. Mária Terézia házassága. Spanyol terv. Lotharingiai Ferencz. Európa és a pragmatica sanctio. Károly halála. Jellemzése

Mióta Ferdinánddal a habsburgi ház ifjabb, stájer ága jutott uralomra, a család német vonala soha sem dicsekedhetett számos férfi-ivadékhal. A spanyol ág pedig, melyet nemcsak a kölcsönös családi szerződés, hanem az 1687: III. törvényczikk is elismert örökösnek a dynastia kihalása esetén, maga is kihalófélben volt már akkor és 1700-ban II. Károly személyében ki is halt. Akkor még csak Lipót császár és két fia, József és Károly tartották fenn a családot.

Mielőtt Károly spanyolországi útjára indúlt, 1703. szeptember 12-én Kölcsönös örökösödési szerződést1 kötött bátyjával, Józseffel, akkor már koronás magyar királylyal. E szerint József Károlyra ruházta minden jogát a spanyol monarchiára. Az összes német és más örökös tartományok Józsefre és férfiutódaira szállanak, az elsőszülöttség joga szerint; az összes spanyol birtokok viszont Károlyra és férfiutódaira. Ha bármelyik vonal férfiága kihal, a másik örökli összes birtokait teljes joggal. Férfiutódok nem létében a leányág is örököl, még pedig első sorban Józsefnek, azután Károlynak leányai, szintén elsőszülöttségi jog szerint. E szerződés szent és sérthetetlen és Károly külön oklevelében elismeri, hogy még a pápa sem oldhatja őt fel annak törhetetlen megtartása alól.2

E szerződést különösen a tengeri hatalmakra való tekintet tette szükségessé. Ezek nem engedhették, hogy a német császárságnak, az örökös tartományoknak s a spanyol monarchiának egy fő alatt való egyesítése által újra létrejöjjön V. Károly világbirodalma; épen úgy, a mint ellenállottak XIV. Lajos szándékának, hogy a spanyol és franczia koronákat egyesitse. Különben fenn volt benne tartva II. Ferdinánd 1621 május 10-ikén kelt testamentumának az a rendelkezése, hogy minden országában első szülött fia legyen az örökös, a mely rendelkezés szakított a Habsburg-ház addigi szokásával, az örökös birtokok felosztásával az uralkodó fiai között.3 Maga Ferdinánd kimondja, hogy majorátust és primogeniturát alapít és 1635 augusztus 8-iki codicillusában ezt a rendelkezését még jobban kifejti. A hol megoszlás van, meggyöngül a törzs; bizalmatlanság, romlás következik belőle. Ezt annál inkább tekintetbe kell venni, „minél inkább hasznára van az egész kereszténységnek, felséges házunknak és az Isten által arra bizott hatalmas királyságoknak fenntartása”. Még sürgősebben kényszerít reá a török veszedelmes szomszédsága.

Visszaesést jelöl e rendelkezésekkel szemben Lipót császárnak 1705 április 26-ikán, röviddel halála előtt kelt testamentuma. Ebben azon esetre, ha Károly meg nem tarthatná a spanyol koronát, e második fiának és örököseinek biztosítja Tirolnak és az előausztriai tartományoknak birtokát. Igy meg volt adva lehetősége annak, hogy ismét megosztják az örökös tartományokat.

I. József halála véget vetett e lehetőségnek. A kölcsönös szerződések értelmében Károlyra, a családnak egyetlen még élő férfitagjára szállottak az összes német örökös tartományok s Magyarország, a spanyol monarchiával egyetemben. Tudjuk, hogy Károlynak nem volt hőbb vágya, mint ezt az egyesítést keresztülvinni. De ebben nemcsak a hadi szerencse állotta útját, hanem a tengeri hatalmaknak az európai egyensúly megőrzésére czélzó politikája is. Tényleg nem tarthatta meg a spanyol koronát, mihelyt német császár, Magyarország és Csehország királya lett.

Még bonyolódottabbá tette a helyzetet, hogy Károlynak még nem volt gyermeke. Halála esetén az örökös tartományok birtoka bátyjának, Józsefnek idősebb leányára, Mária Jozefára száll.

Károly 1708 óta boldog házasságban élt Erzsébet Krisztina braunschweigi herczegnővel, kinek szépségét és jóságát a külömben annyira kritikus Lady Montague nem győzi dicsérni.4 Maga is még fiatal ember, jó erőben van és így még nem mondott le azon reményről, hogy örökösei legyenek. Midőn 1711 nyarán eltávozik Spanyolországból és nejét hagyja ott mint kormányzót, előadatja a tengeri hatalmaknak, hogy e távollétének minő káros a hatása a successiónak annyira fontos ügyére nézve.5 De anynyira bizik házasságának termékenységében, hogy a fennforgó legnagyobb politikai kérdésnek megoldásánál is fiára, örökösére gondol. Ha másként nem lehet, a maga személyére kész lemondani Spanyolországról azon feltétel alatt, hogy azután az ő leendő fia nőül vegye V. Fülöp leányát és egyaránt örököljön mindkét monarchiában.6


I. Lipót és I. József örökösödési megállapodásának (Pactum Mutuae Successionis) záradéka.
Olvasása: acquiescentibus disposita esse, ad ea etiam exequenda et propugnanda nos posterosque nostros verbo regio jureque jurando corporali et omni firmiori, quo fieri queat, ratione devincimus, adiuncta seu repetita plenissima renuntiatione et abolitione omnium jurium et effugiorum contrariorum supra descripta vel alias necessaria; testimonio harum literarum a nobis subscriptarum et sigillo nostro munitarum loco, die et anno commemoratis. Leopoldus m. p. Josephus m. p. Praesentes fuere celsissimi, dominus Ferdinandus princeps a Schwarzenberg aulae augustae imperatricis supremus praefectus, aurei velleris eques, dominus… stb.
Az 1703 szeptember 12-ikén kelt oklevél eredetije a bécsi titkos levéltárban

Nemcsak a király gyermektelensége és távolléte nejétől, hanem a monarchiának s különösen Magyarországnak csak az imént helyreállított békéje, a háborús, pestises idő, szükségessé tették az örökösödés megállapítását. Bár semmi irott emléke nem maradt, igen valószínű, hogy mindjárt, midőn Milanóban először érintkezett német tanácsosaival, érintették ezt a kérdést. Annak nyilvános tárgyalásáról azonban nem volt szó. Az 1703-iki pactumot is még a titok leple födte.7

Ilyen viszonyok közt vállalkoztak a horvát rendek e nagy kérdés megindításának nehéz munkájára.

A horvát tartománygyűlés az 1712-ikén márcziusában együtt volt Zágrábban, hogy követeket válaszszon a leendő magyar országgyűlésre. Ott előbb magánbeszélgetésben, aztán a nyilvános ülésen is a felség iránti hűségből és gyöngédségből azon tanácskoztak, mi történjék, ha, a mire gondolni is igen fájdalmas, kihalna férfi ágban az uralkodó család, „a mit az ég a világ végéig tartson távol.” Saját maguknak és utódaiknak javára mit várhatnak a királyválasztás azon szabadságától, melyet az utolsó pozsonyi országgyűlésen hozott hazai törvény8 ezen gyászos esetre megállapít.


I. József és III. Károly kölcsönös örökösödési szerződésének záradéka.
Olvasása: … anno a nativitate CHRISTI domini et salvatoris nostri supra millesimum septingentesimo tertio, regnorum nostrorum primo. Carolus m. p. Praesentes fuere celsissimi, dominus Ferdinandus princeps a Schwarzenberg, aulae augustae imperatricis supremus praefectus, aurei velleris eques. Dominus Carolus Otto Theodorus princeps a Salm, aulae serenissimi regis Romanorum supremus praefectus ac dominus: Antonius Florianus princeps a Liechtenstein, aulae serenissimi regis Hispaniarum supremus praefectus, aurei velleris eques. Illustrissimi … stb.
Az 1703 szeptember 12-ikén kelt oklevél eredetije ugyanott.

Nem lehet kétség abban, hogy az ilyen választás véres, kegyetlen polgárháború színhelyévé tenné az országot. Idegenek is beavatkozhatnak, zsarnok támadhat, ki nemzetünk minden jogát megsemmisíti. Ott van intő példa gyanánt Lengyelország, „hol a szabadságnak csak üres hangja maradt, hol csak az idegen uralkodik, a honpolgár pedig kiraboltatik”. Ezért ők nem képesek jobb módját találni a maguk és utódaik jóléte biztosításának, mint ha a világ végéig elfogadják a felséges ház mindkét nemének „a világ végéig tartó uralmát. Ha nincs osztrák királyunk, birjon minket osztrák királynő.”

Az nem tartja vissza őket, hogy ők az országnak csak részei. Nem az országnak, hanem a királynak vetették ők magokat alá és meg is maradnak együtt, mig osztrák lesz a király. „Hanem más esetben nem hallgatunk a szabad választás vagy a választási szabadság csábító szózatára, sem arra, hogy elválhatatlanúl követnünk kell Magyarországot. Szabadok vagyunk, nem szolgák és mint az osztrák örökös tartományok előbástyája, hűségesen követjük azok mindkét nemén levő fejedelmét. Egy szóval, nincs kő, melyet Horvátország, Dalmáczia és Szlavónia ezen szándék elérésére meg ne mozdítanának.”

Kérik a királyt, fogadja kegyesen azt a czikkelyt, melyet ők egyező értelemmel szereztek. Ebben ők uruknak ismerik a Habsburg-háznak azt a női ivadékát, ki nemcsak Ausztriát, hanem Stájer, Krajna és Karinthia tartományait birja és Ausztriában székel.

Alig hihető, hogy ezt az elhatározást valami felülről jövő intés sugallta volna. Annák a világos szándéknak, hogy a magyarok rovására a horvátok loyalitását helyezze világosságba és a Lipót által gondosan ápolt nagyhorvát törekvéseknek volt ez éretlen szülöttje. De hogy Esterházy Imre püspök és Draskovich János gróf a többiek élén ily módon kimondják Horvátország elszakadását Magyarországtól, a világos törvény és a százados történeti jog ellenére, mutatja, mennyire elhomályosította bennük az a vágy, hogy a császárnak tessenek, a törvény és igazság iránti érzéket.9

Esterházy, Draskovich, velők Dellisimonovich és Plenich protonotariusok, mint a horvát rendek követei, igen előzékeny fogadtatásban részesültek a bécsi udvarnál. Megköszönték hűségüket és a király kijelentette, hogy a maga és utódjai nevében megerősíti privilegiumaikat s ha szükséges, meg is bővíti. De hozzátették, hogy azon lesz, hogy a dicső Magyarország karjai és rendjei is fogadják el ezt a javaslatot.10

Mert bármit beszéltek vagy tettek Zágrábban, azt Bécsben is csak provincialis jelentőségűnek itélték. A kérdés súlypontja Pozsonyban volt, a hová épen akkor gyűlekeztek a magyar rendek.

Midőn a bécsi miniszteri conferentia 1712 április 27-ikén azon tanácskozott: a magyar dieta elé vigyék-e a női örökösödés ügyét, Seilern császári kanczellár azt ajánlotta, hogy igenis értesíteni kell őket a zágrábi határozatról, de ne oly módon, hogy azt kövessék, hanem hogy azt megelőzzék, nekik tulajdonítván az érdem legfőbb részét. Egyuttal biztosítani kell őket arról, hogy a császár ezt nem kérte a horvátoktól, hanem ez saját müvök.11 Az ő tanácsára összehivták a magyar főurakat a nádor elnöklete alatt e tárgy fölött való értekezésre.

Az urak, kik július 1-től 7-ikéig tanakodtak, helyesnek tartották a női örökösödésnek országgyűlés elé való hozását. Csakhogy a czél biztos elérésére bizonyos feltételeket állapítottak meg: 1. Hogy a királyi háznak egy nőtagjára és ennek utódaira ruházzanak minden jogot. Ez a női utód birja mind az örökös tartományokat és Csehország királyságát Morvával és Sziléziával, továbbá a spanyol örökösödésből ide járuló részeket „elválaszthatatlanúl és feloszthatatlanúl egy testben.”12 Másodszor az örökös tartományok rendjei még ezen dieta alatt jelentsék ki, hogy azon egy női utód uralma alatt akarnak élni. Ezen szövetség és szerződés alkalmával azt is ki kellene dolgozni: mennyivel járuljanak az örökös tartományok és országok a magyar végeknek és az itt levő katonaságnak fenntartásához, melynek oltalmában ők részesülnek.

Valóban államférfiúi gondolat. A török elleni védelem, az a történeti tény, melynek legfőbb része volt e monarchia alkotó részei összehozásában, dominált benne. Másrészt a női örökösödés biztosítását nemcsak Magyarországban, hanem az örökös tartományokban is a rendek hozzájárulásában találja meg. Az egész egy és oszthatatlan, de Magyarország, mint külön fél, szerződik a többi tartományok összeségével.

A többi feltétel jobbára szorosan Magyarországra vonatkozik. A nőutód diplomában ismerje el Magyarország jogát és hogy ezen országot nem kormányozhatja a többi örökös tartományok módjára. Ha a nőutód kiskorú, Magyarországot nem kormányozhatja idegen ministerium, hanem csak a nádor. Ha a nőutód még hajadon, Magyarország és a többi tartomány hozzájárulásával menjen férjhez. Máshoz mint katholikushoz ne mehessen. Minthogy ebből háború származhatik, erős, magyarokból is álló katonaságot kell tartani az országban. A királyi nő férje megkoronáztatja magát Magyarországon.

Mivel a királyi meghivóban e szándékról nem volt szó, azt most a nádor terjeszthetné elő. Mert országgyűlés nélkül ebben az ügyben végezni nem lehet.

Szembetünő, mily nagy engedményt tesz az ország a női örökösödés elfogadása által. Ennek fejében jelentse ki a király, hogy ezentúl magyarokat is kinevez ministeriumába, mi annál szükségesebb, mert Magyarország ez által szorosabb viszonyba jut az örökös országokhoz. Mivel pedig ezek a német birodalomnak is részei, annál pontosabban kell meghatározni, hogy minő az összeköttetés köztük s Magyarország közt. Csehországot illetőleg, melynek királya a német birodalom választója, azt is meg kell állapítani, minő módon gyakorolja ezt a választási jogot az uralomra jutó nő. Mindezek a fontos kérdések szükségessé teszik, hogy a király maga vezesse az országgyűlést.

Végre szükséges még úgy az országos és nemzeti, mint a magánsérelmek orvoslása. A köznépet is biztosítani kell arról, hogy csak a dietán megszavazott adót veszik meg rajta. Egyáltalában hajlandókká kell tenni a rendeket s küldőiket arra, hogy a női örökösödést teljes megelégedéssel elfogadják.

Igazi rendi alkotmányos felfogás, a „do ut des” alapján. A női örökösödés elfogadása kedvező alkalom az ország ezernyi sérelme orvoslására, az örökös tartományokhoz való viszonynak törvényes, az ország szabadságát és jólétét fenntartó biztosítására. Egyáltalában érintve van minden a női örökösödéssel kapcsolatos fontos kérdés. Épen ez a sokoldalúság és tartalmasság okozta, hogy a nádori tanácskozás munkálatát az udvar nem fogadta kedvezően. Ott mégis első sorban a dynastia és a császár ügyének nézték az örökösödés megállapítását.


III. Károly és ősei.
Schmuzer András és József 1722-iki metszete után. Aláirása in Medio Mihi I CAESAR erit templumque tenebit. Andreas et Josephus Schmuzer Univ(ersitatis). Vien(nensis). Chalcographi sculpserunt 1722. –
Bubics Zsigmond
püspök gyűjteményének példánya után

Julius 15-ikén a nádor kijelentette a főrendek és a rendek jelenlevő küldöttsége előtt, hogy ő felsége kegyes meghagyásából értekezletet tartottak az osztrák ház női ágának örökösödése és megkoronáztatása dolgában.13 Az ügy tehát nyilvánossá lett, bizonyára nem felhatalmazás nélkül, de folytatása egyelőre nem volt. A július 18-ikán tartott conferentia határozata szerint alkalmasabb időre halasztották az ügyet.

Nem csupán a rendi követelések előlépése, az ország sérelmeinek és jogainak hangoztatása tartóztathatták vissza a királyt attól, hogy a magyar urak fölterjesztését elfogadja, hanem mindenek előtt az az óhajtásuk, hogy jelöljek ki pontosan az uralomra hivatott nőt. Akkor az nem lehetett volna más, mint József császár idősebb leánya. De hátha magának az uralkodónak születik leánya? Annak kétségtelen jogát csak nem lehet előre is törvénynyel megsemmisiteni.

Ez a szempont volt irányadó az új családi törvénynek, a pragmatica sanctiónak megállapításánál s kihirdetésénél. Semmi nyoma sem maradt annak, hogy szerkesztését valami beható tanácskozás előzte volt meg. Úgy látszik, hogy ez az oklevél magának az uralkodónak legsajátabb akaratát fejezi ki. Közvetlen alkalmat reá Erzsébet császárnénak akkor történő hazaérkezése szolgáltatott. Szól pedig szóról-szóra következőképen:

Sanctio Pragmatica14
a fölséges osztrák ház örökösödéséről.

Ő császári felsége 1713 április 19-ikén 10 órára megszokott helyre hivatta össze Bécsben jelen levő titkos tanácsosait. A kitűzött órában ő császári felsége az ő titkos tanácsának szobájába lépett, a menyezet alatt oda állott a rendes császári asztal elé, aztán behivatta titkos tanácsosait és minisztereit; ezek rendben beléptek és mindegyik a maga helyén állott. Úgy mint t. cz. Eugén savoyai herczeg, Trautson herczeg, Schwarzenberg herczeg, Traun gróf, Thurn gróf, Eleonóra ő császári felségének főudvarmestere, Dietrichstein gróf főlovászmester, Seilern gróf udvari kanczellár, Starhemberg gróf kamara-elnök, ifj. Martinitz gróf, Herberstein gróf, a haditanács alelnöke, Schlick gróf cseh udvari főkanczellár, Schönborn gróf birodalmi alkanczellár, a valenciai érsek, Sinzendorff gróf főkamarás, Paar gróf, Amália ő császári felségének főkamarása, Sinzendorff gróf, a birodalmi udvari tanács alelnöke, Pálffy Miklós gróf magyar királyi országbiró, Illésházy gróf magyar kanczellár, Khevenhüller gróf, Alsó-Ausztria helytartója, Gallas gróf, Amália ő császári felségének főlovászmestere, Romeo marchese spanyol királyi államtitkár, Kornis gróf erdélyi alkanczellár, Schickh referendárius.


A Pragmatica Sanctio okiratának első oldala.
Az okirat eredeti példánya a bécsi titkos levéltárban.

(Első oldal:) Ihre Keÿs(erliche): Maÿ(es)t(ä)t: haben auf den Neunzehen = | den April: Siebenzehenhundert und drey = | zehen umb zehen Uhr allen dero alhier in Wienn anwesenden Geheimben Räthen an | dem gewönlichen ohrt zu erscheinen ansagen | lassen. Als nun die bestimbte stund | berbeÿkom(m)en, haben Sich Ihre Keÿs(erliche): Maÿ(es)t(ä)t: | in dero Geheimben Raths = stuben unter | den Baldachin begeben, und vor den gewöhn = | lichen Kayserl(ichen): Tisch gestellet, darauf auch dero | Geheimbe Räthe und Ministros hinein Be = | rufen, disse seÿnd in ihrer ordnung ein- | getretten, und Jeder an seinem ohrt | stehend geblieben; Als |: tit: | Prinz Eu = | genius von Savoyen. Fürst von Traut- | sohn. Fürst von Schwarzenberg. Graf | von Traun Landmarschall. Graf von | Thurn Ihrer Keÿs(erlichen) Maÿ(es)t(ä)t: Elenorae Obrist = | Hofmaister. Graf von Dietrichstein Obrist = | Stallmaister. Grat von Seilern Hof Canz = | ler. Graf von Stahrnberg Camer = Praesi- | dent Graf von Martiniz Junior.


A Pragmatica Sanctio okiratának utolsó oldala.
Az okirat eredeti példánya a bécsi titkos levéltárban.

(Utolsó oldal:) und Ministri abgetretten seÿnd. I
Dasz obiges alles also vorgangen | und verhandlet worden, bezeuge | mit meiner aignen hand unter- | schrift und gewöhnlichen Pett- | (s)chaft. Wienn den 19-ten Monats | (A)prilis Anno 1713. |
(P. H.)
Ich Georg Fridr(ich) Schickh, der Röm(ischen). [Keys(erlichen). Maÿ(es)t(ä)t. Hof Rath, geheimber | N(ieder): Ö(sterreichischer): Secretarius und Referen- | darius. dan zu diesem actu | Auth(oritate). Caefarea et Archi Ducali | creirter Notarius publicus.

Midőn tehát a felsorolt titkos tanácsosok és miniszterek együtt voltak, ő császári felsége jelentette nekik, hogy az ő titkos tanácsosai és miniszterei meghivásának oka és czélja az, hogy tudtukra adják, mikép az ő néhai dicső emlékü, kegyes és nagyon tisztelt uraatyja, Lipót császár és szeretett bátyja, József, akkor római király, később római császár ő felségeik, továbbá ő császári felsége, mint akkori spanyol király közt bizonyos intézkedés, rend és örökösödési szerződések jöttek létre, melyekre több császári titkos tanácsos és miniszter jelenlétében mindegyik fél meg is esküdött.

Mivel azonban azon titkos tanácsosok és miniszterek közt már kevesen élnek, ő császári felsége szükségesnek tartotta, hogy necsak mindezt nekik kijelentse, hanem az említett megállapítást és szerződéseket tudtukra is adja és felolvastassa; a minthogy ő császári felsége ezt a felolvasást udvari kanczellárjának, Seillern grófnak azonnal legkegyelmesebben meg is parancsolta.


Mária Terézia születésekor vert érem.
Előlapján Erzsébet császárné és királyné mellképe ELISAB(etha) • CHR(istina) • CAR(oli). VI • AVGVSTA • MATER • PAT(riae) • körirattal s alul a véső nevével: C • THIRMAN • A hátlapon trónon ülő női alak jobbjában kis gyermekkel, baljában virággal; felirata RENASCENS SPES ORBIS s a vonal alatt: FOECVNDIT(ate) • AUG(ustae) NATA • ARC(hiducissa) • M(aria) • TH(eresia) • MDCCXVII.
A Magyar Nemz. Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról

Ennek értelmében ez rangosan és értelmesen elolvasta a kezénél levő spanyol királyi, akkori királyi, most császári és királyi felségétől aláirt s függő királyi pecsétjével megerősített eredeti elfogadó oklevélből a bevezetést, aztán a Lipót császár és József római király által aláirt és függő kettős császári és királyi pecséttel megerősített örökösödési oklevélből a teljes tartalmat kezdettől végig a jegyzői függelékkel együtt; végre ismét a spanyol királyi oklevélből a kölcsönös kötést végig szintén a jegyzői függelékkel, a mely oklevelek keltek Bécsben, 1703 szeptember 12-ikén.

Miután ez megtörtént, ő császári felsége főképen ezeket jelentette ki: A felolvasott oklevelekből megérthető volt az igazi és esküvel erősített rendelkezés és a József és Károly lineái közötti örökös pactum mutuae successionis, hogy tehát a boldog emlékű néhai Lipót és József ő császári felségeik által ő császári felségére ruházott örökös királyságokon és országokon kivül mostanság az ő néhai bátyja ő kedveltségének férfi örökösök nélkül való elhalálozása után, annak minden hátrahagyott örökös királyságai és országai is ő császári felségére szállottak és oszthatatlanúl meg is maradnak az ő törvényes férfiörököseinél elsőszülöttségi jog szerint, a míg azok lesznek. Férfinemzetségének kihaltával pedig – mit Isten kegyesen távoztasson – szintén oszthatatlanúl szállanak hátrahagyott törvényes leányaira, szintén az elsőszülöttségi jog és rendje szerint, továbbá az ő császári felségétől származó összes törvényes férfi- és nőnemen levő ivadékok hiányával vagy kihaltával, minden örökös tartományainak és országainak ez az örökösödési joga oszthatatlanúl száll az ő felsége bátyjaurának, boldogemlékű József ő császári felsége hátrahagyott leányaira és azoknak törvényes ivadékaira, ismét a fönnebbi módon, az elsőszülöttségi jog szerint és ugyanazon igazság és rend szerint ezen főherczegasszonyokat megilleti minden más előjog és elsőség is.

Mindez abban az értelemben, hogy a most uralkodó carolinus és az azt követő nőágon hátramaradt josephinus vonalak után ő császári felségének nővéreit és a felséges ház minden további vonalát, az elsőszülöttségi jog szerint illeti meg minden örökösödési jog és a mi azzal összefügg és a mi most is megmarad és fentartatik.

Mivel ez az örökös megállapítás, rend és kötés, az Isten tiszteletére és az örökös országok megtartása végett állíttatott fel és erősíttetett meg boldogult atyja és bátyjaura ő felségeik és ő császári felsége testi esküjével; ezt úgy ő császári felsége maga mindig megtartja, mint kegyesen elvárja ő felsége titkos tanácsosaitól és minisztereitől és kegyelmesen erre inti és nekik megparancsolja, hogy ők nem kevésbbé tökéletesen tartsák meg, őrizzék és védjék meg ezen kötéseket és rendeleteket, erre gondoljanak és ebben serénykedjenek most és a jövőben, a minthogy ő császári felsége e czélból őket, titkos tanácsosokat, ebben az esetben feloldja a hallgatás bilincse alól. Minekutána ő császári felsége és utána a titkos tanácsos és miniszter urak eltávoztak.

Hogy mindez így ment végbe és tárgyaltatott, arról tanuságot teszek saját kezem irásával és közönséges pecsétemmel. Bécs 1713 április 19. Schickh György Frigyes.15

Ez a jegyzői oklevél a pactummutrae successionis értelmében a most uralkodó vonal női ágának biztositja első sorban az örökösödés jogát. A császár ilyetén rendelkezési jogához örökös tartományaiban nem fér semmi kétség. De az bizonyos, hogy Magyarországra, hol az 1687. évi II. czikkely csak a férfiág örökös jogát ismerte el, ennek a családi rendelkezésnek érvénye sehogy sem terjedt ki. Hiszen III. Károly király hitlevelében és koronázási esküjében megfogadta, hogy tiszteletben tartja a nemzet választási jogát, családja férfiága kihalásának esetén.

Ezért, mihelyt újra szóba jött a pestis miatt szétbocsátott magyar dietának összehivása, mindjárt azon is tanácskoztak: előadják-e annak a női successio ügyét? Trautson, a titkos tanács elnöke, okul különösen azt mondta, hogy a magyarok kérdezik: ki lesz jegyese a főherczegasszonynak?16 Azt is tudni akarják, királyuk lesz-e a leendő férj és megmarad-e annak, ha neje gyermektelenűl húny el. Starhemberg szerint igen óvatosan kell ebben eljárni. Különben még megtörténhetik, hogy a császárt egyik veje megfosztja a tróntól. A márczius 12-ikén tartott ujabb tanácskozásban nagy vita keletkezett.17 Seilern szerint a főherczegasszonyoknak úgyis van örökösödési joga Magyarországon. Csak arra van szükség, hogy a dieta az örökösödési rendet állapítsa meg. Sinzendorf szerint a tervnek kedveznek: Horvátország, a lutheránusok és a szabad királyi városok. De azért mégis óvatosan kell eljárni és kikérni az érsek tanácsát. Starhemberg ellenben jobbnak tartja az elhalasztást. Mert a dolog senkinek se tetszik Magyarországon, még azoknak sem, kik a császár szándéka értelmében nyilatkoztak. A magyarok királyt akarnak, nem királynőt és mihelyt felvetették ezt a kérdést, nagy mozgalom támadt köztük. Az egyik a bajor, a másik a szász herczeg mellett foglalt állást. Beállhat az a veszély, hogy a császár ily módon még életében elveszti a magyar trónt. Azonkivül a birodalmi választók is ösztönt nyernek arra, hogy még a császár életében római királyt válaszszanak. Ha korlátozzák a császár szabadságát abban, hogy maga válaszsza ki vejét, nagy zavarok támadhatnak. Ez oknál fogva jobb a halasztás.

Ezt az elhalasztást azonban nem csupán a magyar rendek oppositiójától való félelem okozta. Mióta a császárné Spanyolországból visszatért, volt remény fiörökösre is. Csakugyan 1716 április 13-ikán született fia. De ez már azon év november 4-ikén meghalt, mint búsuló anyja sirva mondta, rossz ápolás miatt.18 Hanem már 1717 május 13-ikán leánya született, Mária Terézia és 1718 szeptember 14-ikén ismét leánya, Mária Anna. Ámbár a császár soha nem mondott le azon reményéről, hogy fia születik, – még 1729-ben is kifejezte ezt a reményét a porosz királylyal szemben19 – mégis most már tulajdon gyermekei érdekében gondoskodnia kellett az új örökösödési rend elismeréséről.

Ennek első nyilvános kijelentése 1719 augusztus 20-ikán történt, midőn Frigyes Ágost szász herczeg, Ágost király fia, nőül vette Mária Józefa főherczegnőt. A jegyesek ünnepélyesen lemondtak minden örökösödési igényükről s jogukról az 1713-ik évi örökösödési rend alapján. Hasonlókép tett később Mária Amália főherczegnő és jegyese Albert károly bajor herczeg.

1720 január 19-ikén a császári kanczellária rendeletet bocsátott ki az öszzes kanczelláriákhoz, hogy vegyék munkába a pragmatica sanctio elismerését az egyes országokban. A király atyailag kéri országainak hű rendjeit, hogy az említett rendelkezéseket, mint a melyek különösen a trón biztosságát és a királyságot és tartományok örökös és elválaszthatatlan egységét tartják szem előtt, mint pragmatica sanctiot, köteles engedelmességgel és szives jóakarattal fogadják és nyilvánítsák az országgyűléseken, hogy aztán mindenkorra érvényes törvény erejével birjanak.20 A rendek hozzájárulásától tehát nem tekintettek el, csakhogy nem az örökös tartományok összeségével tárgyaltak, mint a magyar államférfiak 1712-ben kivánták, nem is hivták össze a monarchia összes népeit congressusra, mint egy 1720-ban kelt emlékirat ohajtotta volna,21 hanem minden egyes királysággal és országgal külön.

Először, már 1720 április 19-ikén, a felső-ausztriai rendek fogadták el, életüket és vérüket ajánlva fel megvédelmezésére. Majd április 22-ikén az alsó-ausztriai rendek gyűlése fogadta el Mária Terézia örökösödési jogát. A rendek egyuttal fölvetették azt a kérdést is, nem kellene-e az összes országoknak kölcsönös védelmi szerződésre lépniök? Karinthiában június 4-ikén elfogadták ugyan a rendek, de semmi felajánlást nem tettek. Erre csak 1725-ben állottak reá, miután a császár megigérte jogaik fenntartásával. Krajna nem csak elfogadta, hanem egyenesen istentől sugallt bölcs rendelkezésnek nevezte. (1720 június 19.) Ugyanakkor fogadták el a stájerországiak is. Ott egy nagy párt azt követelte, hogy a trónörökösnő csak katholikus fejedelemhez mehessen nőül, de ezt nem vihette keresztül. Prágában a számosan összegyűlt rendek ő felsége kegyessége tiszta fölöslegének mondták, hogy a törvényt eléjük terjesztette és azt 1720 október 12-ikén nagy hálásan egyhangulag elfogadták. Morvaországban sem volt ellenzék, de ott feltűnt számos rend távolmaradása. Sziléziában, Görzben, Triesztben, Fiuméban – mely akkor császári város volt – és Elő-Ausztriában szintén simán ment a dolog. Nagyobb akadályokba ütközött Tirolban, hol sokan sajnálták, hogy az új rend értelmében ez országnak már nem lesz külön fejedelme, mások meg azt ohajtották kikötni, hogy a főherczegnő csak német fejedelemhez mehessen nőül. Utoljára azonban ők is felajánlották minden birtokukat és életüket e törvény fenntartására.

Csak miután az összes német és cseh örökös tartományok már nyilatkoztak, került a sor Magyarországra és Erdélyre. Egy 1721. évi névtelen emlékirat22 szükségesnek mondja a női örökösödés törvényes rendezését és azt a formát ajánlja, melyet 1687-ben is követtek, hogy t. i. a királyi meghivókban csak általánosságban legyen szó a szándékról. Ha együtt van már a diéta, elő kell adni a király óhajtását, annál is inkább, mert Magyarországon különben is megilleti a királyleányokat az öröklés. Elősegíti majd a szándék keresztülvitelét, ha indigena miniszter lesz a felső táblán; ha a többi indigena mágnás kellő utasitással küldi követeit az alsó táblához. A nádornak meg kell hagyni, hogy nyerje meg a főurakat; a primás a papságot; a personalis pedig (kiről igen fontos, hogy necsak ügyes és tapasztalt, hanem hogy őszinte is legyen), a nemességet. Mivel a nemzet nagyon követeli a katonai és politikai systema életbe léptetését, a successio ügyét eszköznek lehet felhasználni remény és félelem keltésére.


Mária Jozefa főherczegnő.
Vogel Bernát 1737-iki metszete Kupeczky János festménye után. Aláirása: MARIA JOSEPHA ARCHID(ucissa) AVSTRIAE. in praesens. REGINA POLONIAR(um). et S(acri). R(omani). I(mperii). ELECTRIX SAXON(iae). | Decus Divumq(ue). Hominumq(ue). Sil(ius). Ital(icus). Legalul a festőre és metszőre vonatkozó felirat, mint a 39. lapon közölt képnél.
Az országos képtár gyűjteményének 3225. számu példányáról

Erdélybe menjen le valaki a kanczelláriáról, kibe ők biznak. Legtöbbet ott Kornis gubernátor tehet, mint a ki igen tekintélyes, befolyásos férfiú, a hit hűségben senki sem múl felül.

Az 1721 július 14-ikén Eugén elnöklete alatt tartott titkos tanácskozás már kizárólag Magyarországgal foglalkozott.23 Az országgyűlés főczélja nem lehet más, mint az ügy rendbehozása és örökös törvénybe való czikkelyezése. Alkalmas időt kell keresni, aratás és szüret után, tehát ez év deczemberét vagy a jövő év elejét, hogy a magyarokat ne tartsa vissza a gazdaság és annál szivesebben jöjjenek el. A successio ügyét előzőleg nem kell formálisan megnevezni. Elég megemlíteni, hogy ő felsége szerencsés hadakozásai után országainak mindenkorra való biztosítására24 és boldogságuk megalapitására törekszik. Igy majd azt sem mondhatják, hogy nem volt instructiójuk.

Nagyobb akadálylyal nem kell számolni, ha megnyerik a mágnásokat és a clerust és az alsó tábla élére hű per sonalist állítanak.25 Ennek nemcsak a nemességet kell a jó útra terelni, hanem szembe kell szállania a mágnások mesterkedéseivel is, kik a felső táblánál beadott, szinlelt, kedvező szavazataikat kéz alatt meg szokták másíttatni a nemesség által az alsó táblán.

Legkivánatosabb az volna, ha maguk a magyarok állanának elő az örökösödési törvény kivánásával. Ezen útra leginkább az vezetheti őket, ha a mágnásokat és a clerust különös kegyelem – akár pénz, akár előléptetés akár más tisztességes igéret – által előre is megnyerik, hogy aztán a nádor, a primás és a personális az illető rendeknél teljes sikerrel működhessék. Csakhogy azt, mit megigértek minden esetre meg is kell tartani.

Ha kitünnék, hogy a nemzet, különösen az alsó tábla (mert felsőről alig lehet ezt feltenni), nem hajlandók a successio elfogadására vagy épen nyiltan ellenezné azt, akkor „a női successiot az előbbi királynékra, Máriára, Erzsébetre és Annára való hivatkozással és utalva a felséges ház tekintélyes hatalmára, nyiltan26 kell követni.” Míg az örökösödést rendbe nem hozták, nem szabad más tárgyhoz fogni, sem a rendek sérelmeivel, még kevésbbé az ujonnan hódított országrészek visszakapcsolásával foglalkozni. E czélból tartózkodjék a király Pozsonyban mindaddig, míg az ügy teljesen befejezve nem lesz. Aztán be is zárhatja a dietát.

A tanácskozás jónak tartaná, ha az erdélyi gyűlést még a magyar dieta előtt hivnak össze. Mert ha, a mint valószínű, az erdélyi rendek hajlandók a successióra, a magyarok szinte kénytelenek őket követni.

Az erdélyi viszonyokat egy névtelen emlékirat27 ismerteti. A fő „szelid és törvényes” módon állapítani meg a női örökösödést, a férfiág kihalása esetére, „mit az isteni jóság egyetlen fiának szeretete miatt a világ végig irgalmasan tartson távol”.


Mária Amália főherczegnő.
Vogel Bernát 1737-iki metszete Kupeczky János festménye után. Aláirása: MARIA AMALIA ARCHID(ucissa). AVSTRIAE, jam S(acri) R(omani). I(mperii). ELECTRIX BAVAR(iae). | An melius per Te Virtutum exempla petemus? Ovid(ius.) A festőre és metszőre vonatkozó felirat, mint fentebb.
Ugyanonnan: a 3215 számu példányról

Az egész ügyet olyanra kell bizni, kit Erdélyben ismernek és ki szintén jól ismeri az országot és polgárait. Nem szabad, hogy félelemnek vagy erőszaknak nyoma legyen, hanem az illető megbizottnak be kell bizonyítania, hogy a törvény elfogadásától függ Erdély nyugalma és megmaradása.

Igen alkalmas volna a kedélyek megnyerésére az adónak és a katonaság létszámának leszállítása, vagy ha ez lehetséges nem volna, legalább az adó behajtásának felfüggesztése. A mennyiben pedig magán tekintetek fennforognak, a nagyravágyóknak dicsőséget, a dicsvágyóknak nagyobb czimeket s tisztségeket, a birvágyóknak valami pénzecskét vagy jószágocskát, másoknak hajlandóságukhoz mért más jótéteményeket lehet igérni.

A megbizottat decretummal kellene ellátni, hogy az emberek bizalmat érezzenek iránta. Ő pedig annak idején benyújtja véleményét az udvarnak. Minden esetre azonban meg kell szerezni a megegyezést, mielőtt még a tárgy a dieta elé kerül. Ennek idejét is meg kell válogatni. A tél alkalmatlan, mert az adó, a katonaság téli ellátása és annak repartitiója az egyes nemzetek közt akkor általános elkeseredést okoznak. Legjobb a május vagy június.

Lehető az az ellenvetés, hogy most egyhallgulag elfogadják ugyan, de lelkükben nem akarják és, ha valami közbe jő, ismét eltörlik. Azért kell olyan ember, ki valóban ismeri az országot és azért mindennek elejét veszi, mit megfélemlitésre vagy erőszakosságra lehetne magyarázni.

Ha a rendek szabadon, a törvényes formák közt szentesítik, nemcsak hogy senkinek nem lehet ez ellen kifogása, hanem az egész világ előtt is be lesz bizonyítva, hogy törvényesen, visszavonhatlanúl van megállapítva a női ág örökösödése.

A megbizott nem lehetett más, mint Kászonyi János alkanczellár, kit nem rég emelt az udvar kegye a báróságra, Bornemisza névvel. Nagyratörő, eszközeiben nem nagyon válogatós ember, ki hosszú hivatalos pályájában meghunyászkodó volt felfelé és gőgös azok irányában, kik fölé emelkedett, utóljára még a gubernium irányában is. A mellett munkás, cselszövő, az erdélyi politikai és személyes viszonyok minden csinját-binját ismerő. Királyi biztosnak az országgyűlés vezetésére gróf Virmond lovassági tábornok, a pozsareváczi békekötésnél a császár első meghatalmazottja, tehát szintén nagytekintélyű férfiú, volt kiküldve. A Bornemiszának szóló császári megbizásban az uralkodó kimondja, hogy népeit most akarja megmenteni azon bajoktól és csapásoktól, melyeket a jövő reájok hozhat. Ezért azon nemzet iránti különös jóakaratból és megbecsülésből meghagyta Virmondnak, hogy az összegyűlt rendekkel nyiltan közölje mindazt, mit felséges elődei örökös törvény és pragmatica sanctio erejével az elsőszülöttség jogát illetőleg megállapítottak. „Ezek szerint a férfiág magszakadásának esetén a női ág örököl és ez által el lesz érve, hogy a most birtokomban levő királyságok és tartományok, valamint azok, melyek talán jövőben kapcsoltatnak hozzájuk, kölcsönös védelemre és nagyobb biztosságukra és méltóságukra mindenkorra oszthatatlanúl összefüggjenek.” Erdélyre, melyet nagy költséggel és vérontással ragadtak ki a török járom alól, melyet három ízben hódítottak meg, különös gondja van, mert az ott van az ellenség torkában és saját erejéből magát megvédeni nem képes. Világos tehát, mennyire hasznára válik majd ez az összeköttetés az országnak és mennyire javára az egyes polgároknak. Ezért Bornemisza úgy a szenátusban vagyis guberniumban, mind a népnél, egyetértőleg a királyi biztossal, használja fel minden ismeretes serénységét, hogy a karok és rendek az uralkodó szándékát, mely úgy a felséges háznak, mint a népeknek jólétét biztositja, készségesen és egy értelemmel elfogadják.28

Ezeket az érveket adta elő Virmond a szebeni országgyűlésen 1722 márczius 30-ikán. Arra szólítja fel a guberniumot és a rendeket, hogy fogadják el az eléjök terjesztett oklevelek értelmében az osztrák ház női ágának örökösödését és irják azt alá. Alá is irták valamennyien, legelőbb Kornis, a gubernátor, aztán Wesselényi, Haller, Kemény László, Bornemisza, Szentkereszthy Simon, Teutsch és Vest tanácsosok, majd a királyi tábla, Gyulai Sámuel főstrázsamester, rendben a főispánok és regalisták, végre sorban a követek, utoljára Zaránd és Arad megye követei. A gubernium április 14-iki jelentése szerint ő felségének erőteljes kora és jó ereje azt a reményt nyujtják ugyan, hogy lesz fiörököse, de mivel Isten kezében van a fejedelmek élete, az annyi veszély által környezett Erdélynek be kell látnia, mennyi dicsőséget és oltalmat köszön az egyesült osztrák hatalmasságnak. Ezért elfogadták egy szivvel, lélekkel a pragmatica sanctiót.29

Közjogilag azt a nehézséget lehetne támasztani az erdélyi országgyűlés e tényével szemben, hogy Erdély soha sem választott királyt, hanem alattvalója volt a magyar királynak. Csakhogy az 1686/87-iki szerződések értelmében nem a magyar királyok, hanem a rendek által szabadon választott fejedelmek örökébe lépett a Habsburg ház férfiága. Az eljárás ugyanaz volt, mint 1712-ben, a midőn az országgyűlésen jelenlevő rendek szintén egyenkint ismerték el esküvel és aláirással törvényes uroknak Károlyt és utódait.

Nem lehet kétség a felől, hogy a Bornemisza által ajánlott és felhasznált kicsinyes és részben erkölcstelen eszközök is hozzájárultak a teljes sikerhez. De nagyjában mégis a politikai szükség, több: a politikai kénytelenség döntött. Még mindig ott áll a szomszédságban a török. Még mindig veszedelmes, bár nem uralkodó már. Az osztrák hatalom lerázására, különösen akkor, 1717 után, alig lehet gondolni. Ellenben azt lehet remélni, hogy a dynastia a hű Erdélyt nemcsak megtartja szabadságai birtokában, hanem ki is terjeszti azt a török rovására.

Hasonló szempontok döntöttek ugyanakkor a magyar rendek elhatározása fölött. Az előkészítés művét itt Pálffy Miklós nádor vállalta magára. Levelezése itélőmesterével, Ikladi Szluha Ferenczczel, tán legbecsesebb emléke a magyar politikai körök akkori gondolkodásának.30

A nádor 1722 február 21-ikén kérdezi az öreg kurucztól, ki tényleg betöltötte azt a szerepet, melyet az udvari körök a beteges personalisnak szántak: mit kérhetnek a királytól a successio elfogadása fejében? Szluha kitérőleg válaszol. Ő felségének még születhetik fia és nem tudja, mit kérhetne a nemzet azon felajánlással felérőt. De Pálffy nem enged; február 25-ikén újra felszólítja Szluhát, értekezzék e tárgyban a Pozsonyban az adórepartitio ügyében együtt levő országos bizottság tagjaival.31 Erre az a válasz, hogy ily fontos dologról senki sem mer, mint privatus ember, véleményt mondani. Ellenben mindenki előhozza az ország sérelmeit: az ország részeinek vissza nem kapcsolását; a nagy adót, a katonai ellátás terhét; a magyarok mellőzését a magas állások betöltésénél és a hadseregben. A maga részéről szintúgy gondolkodik. Nagyon aggódik, mert nem lehet tudni, ki lesz a férje a királyleánynak és milyen indulattal lesz ő Magyarországhoz. Azonkivűl Németországnak is van beleszólása a dologba. Mert az örökös tartományok, melyekből fideicommissumot és majoratust akarnak alakítani, a német birodalomhoz tartoznak és attól függ, megerősíti-e az ezen intézkedést. Ha nem teszi, úgyis hiába határoz a haza. De az is aggasztja, hogy Magyarország a pragmatica sanctio által szorosabb viszonyba léphetne Ausztriával, tehát Németország egy részével. „Sem a politika, sem a magyar szent korona méltósága meg nem engedik, hogy a nagyobb legyen a kisebbnek járuléka és a királyság egy herczegség alá vettessék.” Legjobb tehát, ha elhalasztják az egészet és Magyarországnak meghagyják választói jogát. Elhalasztásról azonban hallani sem akart a nádor.32 Az udvar a mostani országgyűlésen mindenesetre előhozza a pragmatica sanctio ügyét. Arról van tehát szó: megmaradjon-e a dynastia, vagy mást ültessenek a trónra. Arra csak nem lehet gondolni, hogy muszkát vagy más potentiát válaszszunk! Ilyen értelemben szóljon a rendekkel és tudakolja meg tőlük az elfogadás feltételeit.


Szluha Ferencz aláirása.
Olvasása: Franciscus Szluha mp.
Az országos levéltárból

Hasonló az eszejárása egy akkortájban készült emlékiratnak, mely a női successióval járó nehézségeket előadja, és azokra megfelel.33 Az első nehézséggel, hogy a királynak még születhetik fia, könnyen végez. A fiú jogait ez a törvény úgy sem érintheti. Fontosabb az, hogy a trónra hivatott királyleány neveléséről és férjhez adásáról az országnak kell gondoskodnia. Erre az a válasz, hogy az örökösödési fonal megszakadásánál34 különben nagy pártoskodás, veszedelem állana be. A nevelésre és férjhez adásra lesz gondja az udvarnak és az összes örökös tartományoknak. De Magyarországra nézve lealázó-e, alantabb álló országgal, vagyis az osztrák herczegséggel lépni unióra? Igaz, hogy derogálna, ha csak magáról Ausztriáról lenne szó. De a királyi levelek nem erről, hanem az összes örökös tartományokkal való unióról szólnak. Tényleg már meg is egyeztek, sőt Erdély is hozzájárult. Ha Magyarország elkülöniti magát, a két hatalmasság közt veszélybe dőlhet. Ragaszkodnia kell az unióhoz, és másként nem is cselekedhetik.35

Nehézséget okoz az is: császárnak választják-e majd a királyleány leendő férjét vagy nem? De erre is megvan a válasz. Az imperiumban szabad a választás, de mivel a politikai érdek úgy követelte, mióta monarchiává vált az ausztriai ház birtoka, soha sem választottak mást. Ha az unió megvan, az imperium a franczia és ez új hatalmasság közé szorul. Ha tehát nem azt választaná, ki ez új államcsoportnak ura, ha például a francziával és spanyollal egyezkednék, nagy veszélyt hozna magára.

Igazán nagyon gravaminális az a megjegyzés, hogy 1687-ben abban a reményben fogadtuk el a fiág örökösödését, hogy sorsunk jobbra fordúl, mégis hiába való volt a remény. Mindig rosszabbá vált és soh’se jó. Igaz – mond a válasz – csakhogy annak is meg van a maga oka. Ugy mint most, akkor is kijelentették az ország oszlopai előtt a király szándékát, csakhogy ezekben nem volt előzékenység és szolgálatkészség, s úgy nint mostanában, egyre a szabad választást hajtották. Lipót császár pedig, meg akarván koronázni fiát, eljött ugyan, de hálára sehogy sem volt kötelezve, és igy nem csoda, ha minden balul ütött ki. Az ország maga okozta veszedelmét. Ezt a leendő dietán tekintetbe kell venni. Legjobb, ha az ország maga ajánlja fel a női örökösödést a szabad választás esetén, és fenntartva ősi szabadságait, jogait, szabadalmait és kiváltságait, összeköttetést keres a többi örökös tartománynyal. Nem kétséges, hogy e készség fejében aztán a király megvigasztalja az országot.

Úgyde akkor meg előbb orvosolni kell a sérelmeket, mond az ellenző. Nem, mert ebben a nagyfontosságú ügyben csak a politikai érdek, a status ratio dönthet, és a bizalmatlanság nincs helyén. Tehát feladjuk a szabad választás jogát? Soha! Ezt fenn kell tartani. Nem szabad az ország önállóságáról lemondani,36 sem a nemességet jogaitól megfosztani. A szükség és a czélszerűség egyaránt követelik a női successiót. Eddig csak az Isten kegyelme óvta meg az országot. A veszélyeknek még jó időben elejét kell venni alkalmas összeköttetés által. – De akkor félni kell attól, hogy az ország kegyelemre adja meg magát. – Annak is megvan a maga módja. Az országgyűlés rendre vegye tárgyalás alá a gravameneket, de küldje ki a bizottságot, élén a primással, az unió és successió tárgyában. Ez adja elő a Felségnek az ügyet, kifejezve azon reményt, hogy orvosolni fogja az ország bajait. Különben is a felkelés után mindnyájan hűséget esküdtek; ettől el nem térhetnek. Bizzunk a királyban. Az osztrák ház mint főnix fog női ágon feltámadni és virágozni a világ végéig.

A helyzet kényszere, a nemzet gyöngesége, elhanyagoltsága, a felkelések sikertelenségének keserű emléke urakodik az elméken. A török elleni védelem ajánlatossá teszi az örökös tartományokkal uraló szorosabb összeköttetést. Ily módon czélszerűnek látszik már az, mit elkerülni úgy sem lehet. Végre, az ellenállás nem biztat semmi reménynyel, a készséges felajánlás pedig megszerezheti a királynak, a dynastiának kegyét, és ezáltal nemcsak a nemzeti szabadságnak biztositását, hanem az ország jogainak tiszteletben tartását is.

Nem mulasztották el a komoly rábeszélés és meggyőzés mellett a többi hagyományos eszköz alkalmazását sem. Managetta udvari tanácsos június 4-ikén a következőkép számol be a dolgok állásáról.37 A nádor jó szándéka ismeretes, ő utána indul Pestmegye, melynek ő a főispánja. Győrött a szász cardinalis, az esztergomi érsek, a főispán. Nyitrában Erdődy Ádám püspök, mint főispán buzgólkodik benne. A többi Erdődy, a kamaraelnök, az egri püspök és hevesi főispán meg a vasi főispán, vele egyértelmüleg fognak eljárni. Sopronban is egy Erdődy az administrator. Hontban Koháry főispán felől nem lehet kétség. Mosonyban a nádor és báró Sándor megnyerhetik Zichy Károly főispánt. Zalában Althan a főispán. Komáromban, hol Szluha volt az alispán, az utasitás első pontja szerint hálás szivvel fogadják, bármit sugall ő Felsége az örökös tartományokkal való megegyezés dolgában.38 Bizonyosak még a váczi püspök és Károlyi Sándor Szatmárban. A sárosi Szirmay Tamás is megnyerhető. Igen fontos volna kalocsai érsek, Csáky bibornok a megnyerése, de ő még kétes, és azt követeli, hogy előbb teljesitsék az ország kivánságait. Majd a megyegyűlésekről számol be. Pozsonyban Pálffy bán nagyon kitüntette magát. A felső-magyarországi megyék is mind az örökösödés mellett nyilatkoztak, mi kiváltkép Károlyi Sándor érdeme. A bécsi udvar tehát teljesen számithatott a főurakra és főpapokra, és ezek maguk után vonták a köznemességnek vezér és czél nélkül tétovázó tömegét. Legjobban kifejezi a köznemességnek ezt a talán szándékos önállótlanságát Baranyamegye május 20-ikán kelt utasitása. Nem lehetetlen – így szól – hogy a női örökösödést előterjesztik. Ily fontos ügyben nem lehet vakmerőn eljárni. Legjobb tehát, ha a követek a főispánhoz (a pécsi püspök) és más mágnásokhoz fordulnak.39

A külföldi követek jelentéseiből kitűnik, hogy már 1722 április elején tudták, hogy az örökösödés megállapitása lesz a dieta főtárgya. A magyar mágnások eddig azzal mentegetődztek, hogy ne náluk kezdjék, és nagyon szeretnék tudni, ki lesz az öröklő herczegasszony férje.40 Mondják, hogy a nádor a császárt nem rég fölszólitotta: „Monstra nobis principem.”41 E tekintetben nemsokára határozni fog a császár. Arra is hivatkozik az udvar, hogy Magyarország egyedül nem képes ellenállni a töröknek, és hogy házasság által jutott először a császári ház birtokába. „Ha pedig dűlőre kerülne a dolog, akkor ő Felsége utódai majd felhasználják a magyar várakban és egyebütt levő katonai erejüket.” Négy nappal később már szétküldték a királyi meghivókat, de még mindig az volt a vélekedés, hogy a férfi ág magszakadása esetén a magyar mágnások fenn akarják tartani a szabad választás jogát.42 Majd az a hir, hogy az udvar elhalasztja az országgyűlést szeptemberre, de aztán, valószinűleg az erdélyi dieta kedvező lefolyásának hatása alatt, mégis összehivja június 20-ikára.43 Egy héttel a megnyitás előtt úgy tudják, hogy a primás, a szász-zeitzi bibornok nehezen fog részt venni a dietában. Helyette Csáky bibornok fogja játszani a főszerepet, mert azt hiszik, hogy a rendek inkább hajlanak a propositiókat illetőleg honfitársuk nézetéhez, mint egy németéhez, kinek személyét különben sem kedvelik.44

A királyi meghivók szövegének megállapításához már 1721 novemberben készültek, akkor 1722 január 18-ikára akarták egybehivni a dietát. A miniszteri conferentia kitörölte a magyar kanczellária tervezetéből az utalást a női successióra.45 Csak általánosságban szabad a szükséges teendőkről szólani. A conferentia szükségesnek tartja, hogy a főispánok jelen legyenek a meghivók felolvasásakor, a választásnál és az utasitások megállapitásánál. Arra kell törekedniök, hogy követeknek nyugodt elméjű, a közjóért és a birodalom biztosságáért és fentartásáért buzgó férfiakat válaszszanak meg, hogy az ezeknek adandó instructiók ő Felsége kegyes szándékainak megfeleljenek. Hasonlókép járjanak el a püspökök a káptalanoknál. Privát levelekkel is fel kell szólitani a püspököket és főispánokat, hassanak a rendekre oly értelemben, hogy azok be sem várva a női örökösödés propositióját, inkább maguk ajánlják fel azt, mindenkorra az osztrák ház pártfogásába ajánlva magukat. Egyúttal pedig törekedjenek a felség szomszéd királyságaival és országaival való unióra.46

Ily értelemben szerkesztették a regálisokat. Először a lefolyt győzelmes török háborúra utaltak, aztán ő Felsége atyai gondoskodására, hogy a karok és rendek megegyezésével és segitségével megtalálja az üdvös orvosságot minden külső erőszak és belső mozgalom ellen, „hogy többi, istentől reánk bizott királyságainkkal és országainkkal való szomszédos és baráti megegyezés és unio által a közönséges rend, az állandó és zavartalan béke, és a birodalomra nézve annyira kivánatos nyugalom mindenkorra biztositva legyenek.” E meghivókat május 1-én küldte szét a kir. kanczellária, június 20-ikára híva össze Pozsonyba az ország rendjeit.47


III. Károly kettős pecsétje.
Előlapján a király trónon ülő alakja, a császári jelvényekkel; a trón menyezetének közepén koronás pajzsban a kétfejű sas, mellén vágott pajzs 1. mezejében az osztrák pólya, a 2-ikban a castiliai torony; a tróntól két oldalra sasok és oroszlánok által tartott négy koronás pajzsban 1. Magyarország, 2. Csehország, 3. Dalmáczia, 4. Horvátország czimerei; a király lábainál két angyal által tartott koronás pajzsban, melyet az aranygyapjas-rend láncza körit, az osztrák pólya és a burgundi haránt pólyák. A körirat: CAROLVS VI: D(ei): G(ratia): EL(ectus): RO(manorum): IM(perator): SEM(per): AV(gustus): GER(maniae): HISP(aniarum): HVNG(ariae): BOH(emiae): DAL(matiae): CROA(tiae): SCLA(voniae): RAM(ae): E(t): SERV(iae): GALLI(ciae): LODO(meriae): CVMA(niae): BVLGARIAE ETC(etera): REX.

Hátsó lapján két grif által tartott, a császári koronával fedett és az aranygyapjas-rend lánczával övezett pajzsban a kétfejü sas látható, mellén koronás négyelt pajzszsal, ennek 1. mezejében a castiliai torony, a 2-ban a leoni oroszlán, a 3-ban Aragonia, a 4-ben Ausztria és Burgund czimere, a szivpajzsban a magyar czimer. A pecsétmező belső peremén körben koronás czimerpajzsokban: 1. Szlavónia, 2. Bosznia, 3. Szerbia, 4. Galiczia, 5. Lodoméria, 6. Kumánia, 7. Bolgárország, 8. Stiria, 9. Karinthia, 10. Tirol, 11. Habsburg, 12. Szilézia és legalul 13. Morvaország czimerei láthatók. A körirat folytatása: ARCHIDVX • AVSTRIAE • DVX • BVRGVND(iae): STYRIAE : CARINT(hiae): CARNIOLAE • MARCHIO • MORAVIE • DVX • SILESIAE • ET: COMES • TYROLIS • (et) C(etera) •
A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában levő galvanoplasztikai másolatról kicsinyitve rajzolta Cserna Károly

Nagy számmal gyűltek a rendek ez emlékezetes gyűlésre. Ott volt 33 főpap, 8 zászlós úr, a két koronaőr, ezeken kívül 16 főispán, 38 gróf és 59 báró a főrendeknél; az alsó táblánál pedig a kir. tábla hét tagja, 89 vármegyei, 43 káptalani, 70 városi követ és a távollevő mágnások 64 képviselője. Bár sok más fontos tárgyról szóltak az utasitások, a női successio kérdése foglalja el teljesen az elméket. Különösen Csáky bibornok és Károlyi Sándor gróf buzgólkodnak érdekében. Ők nyerik meg az ingadozókat, ők fegyverezik le az elégedetleneket. Mert az oppositio még sem hiányzott teljesen. Egy akkor terjesztett irat a haza pusztulását jósolja az egyesülésből. Az ország a birodalomnak alávetett tartománya lesz és „ma kel fel a szabadság utolsó napja”.48

Magára a tárgyalásra ez a hangulat nem birt befolyással. Azt annak rendje és módja szerint megkezdte Nagy István alnádor, mint az alsó tábla elnöke a beteg personalis helyett, ki a június 30-iki ülésen azt inditványozta, hogy régi szokás szerint először is üdvözöljék a szintén együtt levő főrendeket. Ezek megköszönik és felszólitják az alsó táblát: tudassa véleményét a királyi meghivó dolgában. Ismét Nagy István szól, megköszöni az üdvözletet, aztán emlékezetébe hozza a rendeknek, miért hivták össze az országgyűlést. Ez az annyi szerencsétlenség által megromlott ország nem képes a maga erejével megvédeni magát. Az is tudni való, mennyi baj származhatik az interregnumból. Szükséges tehát, hogy az ország idejekorán gondoskodjék utódról, azon esetre, ha a király fiörökös nélkül találna meghalni. Rövid, komoly volt ez a magyar beszéd. A bővebb kifejtés az igazi ünnepi szónokra, Szluha Ferenczre volt bizva, ki latinul mondotta el nagy apparátussal készitett, czifra beszédét.49

Hangzatos bevezetés után, melyben kiemeli az alkalom fontosságát, az örömünnep vőfélyeinek nevezve a rendeket, áttér Károly uralmára, mely alatt révbe jutott az ország. De a tartós nyugalom nemcsak erős sereget, folytonos hadi készültséget követel, hanem soha meg nem szűnő trónöröklést is. Folytonos, felbonthatatlan egyesség szükséges az uralkodó ház és Magyarország között. Különösen szükségessé teszi ezt a túlhatalmas töröknek a szomszédsága, melyet csak az egész Európát egyensúlyban tartó ausztriai ház hatalma foszthat meg veszélyességétől. Csak ettől remélhetjük váraink visszaszerzését, a régi határok teljes visszaállitását, az ország felvirágozását. De különben is annyi érdemet szerzett a dynastia a török ellen kivivott diadalok által, hogy hálátlanság volna megtagadni azt a kivánságát, hogy a férfiág kihalása által a nőágra szálljon a korona.

Hivatkozik azután az ősök hűségére, szeretetére királyaik iránt, melyet átvittek leányaikra, vejeikre is. Az sem riaszthat vissza, hogy talán kiskorú lesz igy a király. A hajnal megjelenti, milyen lesz a nap. Herkules a bölcsőben adta már jelét erejének. Károly elsőszülött leánya nem lehet más, mint atyja. Nő személyében férfi, még pedig a lehető legnagyobb joggal. Más nemzetek uralkodói azt tartják méltóságuknak, ha fel vannak oldozva a törvények alól; Magyarország törvényének ellenben olyan nagy az ereje, hogy férfivá, királylyá teszi a kiskorú elsőszülött királyleányt. Ezt követeli a törvény, melynek egy betűjén sem akarunk változtatni.50 Ezt követeli a hazaszeretet. „Mert ha elfogadjátok azt, mi a főrendek véleménye, mi az egész nép várakozása, akkor a külső erő elleni biztosság, a haza nyugalma, a szivek őszinte egyesülése, a szent béke, a nép jóléte, a főrendek és a nemesség méltósága s az egész ország boldogsága már nem óhajtás, hanem valóság lesz.” A világot bámulatba fogja ejteni a nemzet hazaszeretete, bölcsesége.

„Ezt jelenti az ősöktől reánk szállott, a mi szavazatunkkal örök időkre kiterjesztett, a felséges ház női ágában, mig él, boldogul uralkodó női örökösülés. Maradjon fenn örökké, Isten dicsőségére és a népek üdvére. Vivat!”

Alig hihetjük, hogy akár a szónok okoskodása, akár ékesszólása meggyőztek volna valakit. Sokkal hatalmasabb tényezők döntöttek ott, mindenek fölött az, hogy az akkori viszonyok közt mást nem is lehetett volna tenni. Szluhának tehát csak az a szerencse jutott, hogy befejezéshez juttasson egy teljesen előkészitett ügyet, melynek minden akadályát nagy szorgossággal már előre elháritották. Nem volt ott oppositio, sem vita. Háromszoros viváttal elfogadták a propositiót és közölték az elhatározást a főrendekkel. És hogy semmi kétség ne legyen e határozat teljes törvényessége és érvényessége felől, a kerületi táblák, elől a tiszaiak – a hagyományos oppositio – külön is kijelentették, hogy önként, jószántukból, kényszerités, reábeszélés nélkül fogadták el az örökösödést. A főrendek természetesen hozzájárultak, és végre még az összes rendek az nap megerősitették a végzést együttesen, a főrendek termében, a zöld házban. Az udvari politika teljes diadalt ült. Maguk a magyar rendek ajánlották fel, külső felszólitás és kényszer nélkül, a pragmatica sanctio elfogadását.

Gondoskodtak egyúttal arról is, hogy ez a határozatuk az egész magyar birodalomra nézve kötelező legyen. Gróf Erdődy Gábor egri püspök, ki a rendekhez vitte a mágnások üzenetét, kimondta, hogy az örökösödés elfogadása „a szent koronához tartozó minden királysága és tartománya részéről értendő”. A horvátok, kik 1712-ben, idő előtt, hatáskörükön messze túllépve, igyekeztek mozgásba hozni az ügyet, a megalkotásban csak annyiban vettek részt, amennyiben törvényesen jelen voltak a pozsonyi birodalmi országgyűlésen. De még Erdélyre nézve is fenn volt ily módon tartva a magyar törvényhozás egysége és felsősége.

Az egyhangú határozatot diszes küldöttség – 40 főrend és 22 rend – vitte meg Bécsbe. Csáky bibornok, kinektalán legnagyobb volt a része az eredményben, volt az elnöke és szónoka. Nagy pompával tartották a magyarok július 3-ikán felvonulásukat „34 hat-hat lovas hintóval egész Bécs várossa csudájára” a Favoritába, a császár nyári kastélyába. A bibornok az audientián tartott üdvözlő beszédében megemliti az okokat, melyek a rendek szavazását előidézték. „Minden ezt javasolta, az ellenkezőre pedig nem vala semmi ok.” Az apostoli, mariánus királyságot és annak koronáját nem is lehetne nagyobb bizalommal ruházni másra, mint a felséges házra, mely mindig katholikus volt és az is marad. Azt is reméli, hogy megvalósul a felség többi alattvalóival való, annyira jótékony unio. Nemcsak, Magyarország eddigi szabadságainak és előjogainak megtartásába bizik, hanem azok kiterjesztésébe és növelésébe a Felségnek és utódainak kegyéből.51 Az uralkodó megköszöni az országnak és a diétának ragaszkodását, és biztositja őket gondoskodásáról. Azután jobb kezének csókolását megengedte a deputátusoknak, de még a cselédjeik is oda tódultak e kegy élvezésére. A király után nejét és a kis főherczegnőket is üdvözölte az érsek német beszédben.

Csak ezek után, július 7-ikén indult a király Pozsonyba, és csak ezzel vette kezdetét a diétális tractatus. Az ünnepélyes fogadtatás Farkasfalván történt. A Dunánál este hat órakor 200 főpap és főúr várta a császárt.52 Másnap reggel 10 órakor Illésházy kanczellár magyar beszéddel átadta a rendeknek a propositiókat, azután a császár szólott, nagyon szépen, latin nyelven. Előadta elődjei érdemeit az ország körül, kiemeli, minő biztositására szolgál az országnak a női örökösödés elfogadása, és azt reméli, hogy a rendek úgy szabályozzák majd a successiót, mint ahogy a többi örökös tartományokban szabályozták. Kifejezi azután elismerését és megigéri, hogy a rendeket minden jogaikban, szabadságaikban, kiváltságaikban s az eddig hozott és ezentúl országgyűlésileg hozandó törvényeket meg fogja tartani. „Sokaknak könyvben állott a szeme. Jó lelkemre irom, már ha csak nem Isten angyala, nagyobb kegyességgel s Indulattal nem lehet az, mint indultanak dolgaink.”53

Az e napon átadott királyi propositió abból indult ki, hogy a rendek a külső erőszak és az annyira ártalmas belső mozgalmak ellen meg akarván védeni a hazát, őseik példájára, a női ágra is kiterjesztették az örökösödés jogát, egyúttal pedig ő Felsége többi örökös országaival való kölcsönös megegyezéssel és szorosabb szövetséggel akarták minden esetre biztositani az ország nyugalmát. Ezt ő Felsége kegyesen fogadja és viszont ajánlja, hogy ez örökösödést úgy szabályozzák, mint ahogy az többi örökös tartományaiban már megtörtént, a rendeket pedig minden oklevélbe foglalt és más eddigi jogaikban, szabadságaikban, szokásaikban, előjogaikban s törvényeikben fentartja.54

Június 30-ikán csak az elvet mondták ki a rendek; az igazi törvényalkotásnak csak most érkezett el az ideje. Előzőleg még azok, kik amaz emlékezetes ülésen nem lehettek jelen, kifejezték hozzájárulásukat a határozathoz. Igy tettek július 6-ikán Zemplén-, Abauj- és Ung-megyék követei küldőik nevében; igy tett a primás is a főrendeknél. Július 16-ikán terjesztette be Szluha Ferencz az alnádor felszólitására a törvény czikkelyeinek tervezetét. Ezt el is fogadták, mire az elnök arra irányozta a rendek figyelmét, hogy mivel a többi tartományokkal való egyesülés ki van mondva, most már szerződést is kellene azokkal kötni, mihez szintén hozzájárultak. A főrendek is elfogadták a törvényjavaslatot, a szerződést illetőleg pedig azt kivánják, hogy az sarkalatos legyen (pragmaticum), és hogy miben se sértse Magyarország jogait és szabadságait.


Az 1722/23-ik évi törvények első és utolsó lapja.
Az országos levéltár eredeti példányáról

Másnap elbúcsuzik a király, kit európai ügyek hivnak vissza Bécsbe. Az uniót illetőleg azt jelenti ki, hogy lesz gondja teljes biztosságukra és nyugalmukra. Magának tartja fenn tehát az intézkedést. Különben is az örökös tartományok nevében teljes joga van intézkedni, nem akar rendi szövetséget, minő 1606-ban volt, és minőt 1712-ben is javasoltak a magyar urak. Az e napon, július 17-ikén tartott főrendi ülésen ott volt Sinzendorf főkanczellár is, ki azt javasolta, hogy e törvényt állitsák ki külön, nem várva be a többinek létrejöttét. Ezt azonban nem fogadták el, mivel az országgyűlés határozatait annak egész tartama alatt egynek tekintették, mint amelyeket együtt hoztak. Némi alkotmányos garantiát is láttak abban, hogy az ország felajánlását nem czikkelyezik be, mig annak sérelmeit és kivánságait nem tárgyalták. Ez okból aztán a törvényczikk végleges megalapitása, mivel még terjedelmes bevezetés is járult hozzá és az udvar is szorosan átvizsgálta minden betűjét, egész az országgyűlés végéig haladt.

E nevezetes törvény bevezetésében a királyi meghivó és a királyi előadás kifejezéseit gyakran felhasználva, alázatos, szinte byzantinus hangon elmondják a rendek Károly nagy tetteit és érdemeit és kijelentik, hogy magokat és utódaikat mindenkorra alávetik e királynak és az ő mindkét nemen levő utódainak. A király a diétai orvoslást rendelte a törvények értelmében, azt akarván, hogy az ország biztositva legyen külső erőszak és belső zavarok ellen, és hogy kölcsönös megegyezésben ő Felsége többi országaival annál inkább megerősödjék a béke és a felséges háznak önként felajánlott folytonos successió.


Mária Terézia gyermekkori arczképe.
Egykoru olajfestmény
Ő Felsége birtokában, a bécsi császári várlakban

I. czikk. „Ő császári és királyi szent Felségének az ország karai és rendei iránt, kik a jelen dietán nagy szerencsésen sűrűen, azelőtt alig látott számban jelentek meg, való igazán atyai és igen kegyelmes hajlandóságát, és az ő megmaradásukra, és magyar királyság és kapcsolt részei közállapotának gyarapodására, és a szomszédos örökös királyságokkal és tartományokkal minden esetre, külső erő ellen való unióra és a belső nyugalom megőrzésére irányzott gondját és szorgoskodását a királyságnak és kapcsolt részeinek rendjeihez legkegyelmesebben kibocsátott királyi (meghivó) leveleiből és legújabb propositióiból, jobbágyi hűségük valóban alázatos buzgalmával és állandó lelkesedésével igen alázatosan megértették. Ezen atyai indulatnak igen kegyes jeléért különös hálával, továbbá azért is, hogy, bár a szent római birodalmat és Európa nyugalmát érdeklő gondok és munkák tartóztatják, mégis hű rendjei közé eljönni és őket legmagasabb és előttük főként tisztelt személyében atyailag megvigasztalni méltóztatott, és mindenek előtt a hű karok és rendek minden előző esedezése nélkül, tisztán az irántok való atyai hajlandóságából felajánlotta, hogy örökös magyar királysága és kapcsolt királyságai és részei minden karait és rendeit, valamennyi, úgy oklevélen alapuló, mint bármi más jogaiban, szabadságaiban, kiváltságaiban, mentességeiben, szokásaiban, előjogaiban és törvényeiben, melyek eddig megadattak és alkottattak és a jelen diétán és jövőben szintén országgyűlésileg alkottatni fognak, meg fogja tartani, és azokat és azok közül mindegyiket legkegyelmesebben megerősiteni méltóztatott, legalázatosabb, és amennyire tőlük telik, legnagyobb hálát mondanak ő császári és királyi Felségének azért is:

1. §. Hogy amidőn a legfelségesebb ausztriai házának nőága is, ennek és ivadékainak kihaltáig, Magyarországnak királyi koronájára s az azon szent koronához tartozó részekre királyságokra és tartományokra a királyság és a kapcsolt részek összes karai és rendeinek egyhangú szabad szavával kikiáltatott, és azon karok és rendek ünnepélyes deputatiója által a szent császári és királyi Felséghez Bécsbe vitetett;55

2. §. Ezen felajánlást méltóztatott oly kegyesen, kegyelmesen s hálás lélekkel fogadni, és hű karai és rendei jámbor és üdvös kivánataiba nem csupán beleegyezni;

3. §. Hanem ezt a successiót56 Magyarország szent koronájában és a hozzá kapcsolt részekben, királyságokban és tartományokban oly módon akarja intézni, fentartani és megőrizni, mint a fiágét, elsőszülöttségi sorban, az ő szent Felségének Németországban és azon kivül fekvő örökös királyságaiban és tartományaiban már berendezett, megállapitott, nyilvánitott és elfogadott szabály szerint, elválaszthatatlanul, tekintetbe véve a vérségi izek egyenlő voltában egyazon linea fiágának előjogát;

4. §. Oly módon, hogy az a női vagy fiörököse, aki a felséges ausztriai házban elfogadott elsőszülöttségi szabály értelmében a felséges osztrák ház emlitett királyságainak és országainak örököse lesz, a successiónak ezen és minden lehető eseteiben, örökös jogon, Magyarországnak és a hozzá kapcsolt, szinte feloszthatatlanoknak értendő részek, királyságok és tartományoknak csalhatatlanul leendő királyának tartassék és koronáztassék.

II. czikk. Bár Magyarországnak és kapcsolt részeinek hű karai és rendei ő szent császári és királyi Felségének élénk és virágzó legjobb állapotú korát, erejét és egészségét szemlélve, és igen bizva az isteni áldásban, bizva biznak abban, hogy őt nagy és dicső fiutódokkal, hű karainak imái miatt is, melyekkel a jóságos Istenhez e végett fohászkodnak és fognak szüntelenül fohászkodni, bőségesen meg fogja áldani, és fiörökösök szakadatlan sorával fogja az ország hű rendeit megvigasztalni;

1. §. De mivel mégis belátják, hogy a királyok és fejedelmek is alávetvék a halandóság sorsának, csakúgy mint más emberek, ezért éretten és megfontolva, szemük előtt tartva ő császári és királyi szent Felsége elődjeinek, Magyarország dicső királyainak, boldogult atyjának Lipótnak és boldogult bátyjának Józsefnek, de leginkább az uralkodó császári és királyi Felségnek magának, a haza közjavának gyarapitására, a polgárok állandó jólétére, békében és háborúban véghezvitt nagyon, dicső cselekedeteit és tetteit; amelyek által ezt az ő örökös magyar királyságát és a hozzá kapcsolt részeket, királyságokat és tartományokat nemcsak a dicső elődjei által létesitett állapotban megtartotta, hanem az utolsó török háború alkalmával is, ennek nagy dühös támadásai ellen lelkesen megoltalmazván, győzelmes és szerencsés fegyvereivel a hozzá kapcsolt királyságokba és tartományokba is, nevének halhatatlan dicsőségére és a karok és rendek és az ország magános polgárainak örökös biztositására kiterjesztette; hogy bármely külső, valamint belső zavaroktól és veszélyektől megóvható legyen, sőt szerencsés és folytonos nyugalomban, az elmék őszinte egységében, minden külső erő ellen is, igen boldogan mindenkor fennállhasson;

2. §. Ezenfelül gondosan óhajtván elejét venni a belső mozgalmaknak és az interregnumból származó, a karok és rendektől régtől fogva jól ismert bajoknak;

3. §. Őseik dicséretes példájától is ösztönözve;

4. §. Ő császári és királyi Felsége, mint legkegyelmesebb urunk iránt is legalázatosabban hálásoknak és hiveknek akarván magukat tanusitani;

5. §. Ő császári és királyi Felsége fiágának magva szakadtával (mely magszakadást Isten legkegyelmesebben eltávoztatni méltóztassék) a magyar királyságnak és koronának és ahhoz tartozó, már visszaszerzett és visszaszerzendő részeknek, tartományoknak és királyságoknak örökösödési jogát átruházzák az ő felséges osztrák házának női ágára is; még pedig első helyen a fentemlitett, most uralkodó császári és királyi Felségtől;

6. §. Azután, ennek magszakadásával, boldogult néhai József;

7. §. Ezeknek kihaltával pedig boldogult néhai Lipót császárok és Magyarország királyainak ágyékából származó, törvényes, mindkét nemen levő osztrák főherczegi utódaira, a császári és királyi uralkodó Felség által más, Németországban és azon kivül fekvő királyságaiban és tartományaiban megállapitott elsőszülöttségi rendben, a föntebbi jog és sorrend szerint. Hogy feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul, egymással és együttesen, és Magyarország királyságával és az ahhoz kapcsolt részekkel, királyságokkal és tartományokkal egyetemben örökösen birják, uralkodjanak rajta és kormányozzák;

8. §. És az emlitett örökösödési rendet elfogadják,

9. §. És ilyeténképen megállapitják a felséges ausztriai házban behozott és elismert női örökösödést (kiterjesztvén arra most, akkorra, az 1687: II., III. és 1715: II., III. czikkelyeket) a fent elmondott rend szerint.

10. §. Elhatározzák, hogy a fentemlitett felséges ausztriai ház nőága, az előadott módon nyilvánitott örökösök, a mindkét nemen levő ausztriai főherczegek azt elfogadják és helybenhagyják, úgyszintén a királyság és a hozzá csatolt részek, királyságok és tartományok karainak és rendeinek az előrebocsátott módon az ő császári és királyi Felsége által kegyesen megerősitett okleveles és egyéb szabadságaival és előjogaival együtt, a fentidézett czikkelyek szövege szerint, minden jövendő időben, koronázásuk alkalmával, megtartsák.

11. §. Úgy értendő, hogy csak az emlitett nemzetség mindennemű magszakadása esetére tartják fenn, hogy helye legyen a karok és rendek ősi, régi, jóváhagyott és elfogadott szokásának és előjogának a királyválasztást és koronázást illetőleg.”

Bárminő nehézkes és darabos e forditás, csak megközelitőleg sem birja feltüntetni Szluháék stilusának czikornyás és keresett voltát. Az azonban minden esetre kitűnik a szövegből, hogy a női örökösödés beczikkelyezésével együtt, egyazon törvényben, az ország jogainak és szabadságának biztositásáról is gondoskodtak.

Ezzel azonban még nem elégedtek meg. Az 1722 deczember 2-ikán felterjesztett törvényjavaslatban azt követelték, hogy a király azon kijelentése, hogy őket minden jogaikban megtartja, az ő utódaikra is kiterjesztessék. „Tudja ezt meg a keresztény világ, és nyerje e megerősités a sarkalatos, mindenkorra érvényes törvénynek erejét.” Különösen értendő ez a Hármaskönyv I. részének 9. czikkéről, hol a nemesség alapjogai vannak összefoglalva, az 1681: II., X., az 1687: II. és az 1715: II., III. törvényekről, melyeket necsak a királyi felség tartson és tartasson meg, hanem utódai is, Magyarország törvényes királyai. Egy más czikkelyben nemcsak a már 1699-ben visszaszerzett és az Erdélyhez kapcsolt részek és megyék bekebelezését sürgetik, hanem Erdélynek, Szerbiának és Oláhországnak visszacsatolását is. Ezek mind törvényesen az országhoz tartoznak, és ez az intézkedés nemcsak az ország jólétét és épségét, hanem a királyi felség jogát is illeti.57

A tárgyalásnál – bár mint láttuk, a magyar kanczellária eredetileg szintén ezt javasolta – az ország nemzeti épségének visszaállitása csak igen csekély részben volt keresztülvihető. A bécsi kormánynál már sarkalatos elv volt Erdély és a temesi kerület visszacsatolásának meggátlása, nemhogy még Belgrádot vagy Kis-Oláhországot is átengedték volna. A rendi szabadságok külön biztositása azonban nem volt elkerülhető. Ez a 3-ik törvényczikkben történt meg e szavakkal:

„Ő császári és királyi Felsége a királyság és a hozzá csatolt részek karai és rendel minden, úgy okleveles, mint más valamennyi jogát, szabadságát, mentességét, előjogát, hozott törvényeit és jóváhagyott szokásait (e dieta I., II. czikke, az 1715: I., II., III. és a koronázási eskü értelmében) kegyesen megerősiti és fenn fogja tartani.

1. §. Szintúgy utódai, Magyarországnak és kapcsolt részeinek törvényesen megkoronázott királyai sérthetetlenül meg fogják tartani Magyarországnak és kapcsolt részeinek karait és rendeit ezen előjogokban és az emlitett mentességekben és törvényekben;

2. §. Amelyeket ő szent Felsége mindenki által, bárminő állapotú, fokú és rendű legyen, meg fog tartatni.”

Ez a belső összeköttetés a női örökösödés elfogadása, vagyis a Habsburgház örökös uralma és a magyar rendek jogainak szintén örökös biztositása között, teszi az 1722 23: I, II., III. törvény-czikkek igazi lényegét. Ezt az összeköttetést pedig nem mostanában magyarázták beléjük a magyar közjog művelői. Még a törvény megerősitése előtt megjegyzi az udvarnak egy névtelen tanácsosa, hogy a nemzeti kiváltságok megerősitésének összefűzése az örökösödéssel veszedelmes. Úgy tűnik fel a dolog, mintha nem is szabad és önkéntes felajánlás volna, hanem contractus.58 Még nevezetesebb e szempontból az Erdődy család egy akkori emlékirata. Megemlitettük, hogy e család ellenezte az országgyűlésen a kerületi táblák felállitását, noha ezt a király nyilván óhajtotta. Egy védő-iratban kifejtik, hogy ezt csak hűségből és hazaszeretetből tették. Ők a női örökösödést teljes erejükkel pártolták, és attól tartanak, hogy az újitás által megromlik a successio alapja, úgy hogy az utókor majd kétségbe vonhatja az egészet.59 A II. t.-czikkben ugyanis hivatkozás történik az 1715: III. t.-czikkre, mely azt irja elő, hogy Magyarországot nem lehet kormányozni más országok módjára. Pedig a kerületi táblákra világosan az örökös tartományok szolgáltatták a mintát. Isten mentsen attól, hogy valaha azt mondhassa valaki, hogy a Felség a III. t.-cz. megdöntésével megdöntötte a II. t.-czikket, vagyis a női successiót is.60 Ez a szempont megmagyarázza, hogy a király nem akarta alaptörvény erejével felruházni az összes nemesi kiváltságokat, mint a rendek óhajtották, mert ez útját szegte volna az üdvös reformoknak.

Szembetűnő még, hogy a törvény szövegének minden látszólagos alázatossága mellett mennyire fenntartja Magyarország önállását. Magyarország maga rendelkezik az örökösödés ügyében. Formailag abban áll ez a külön rendelkezése, hogy a pragmatica sanctiónak még nevét is kerüli, és hogy büszke következetességgel, alakilag semmiben sem különbözik egyéb törvényeinktől; tartalmilag abban, hogy a szabad választás elvét, mint ősi és helyes elvet, a jövő eshetőségére fentartja. Erről természetesen az örökös tartományokban nem lehetett szó.

Bár ez a törvény mondja ki először, hogy Magyarországnak, mig Habsburg él, mindig az lesz a királya, ki ura lesz az oszthatatlan örökös tartományoknak, egyéb közösséget, mint a dynastiának és az uralkodónak azonosságát, még sem ismer el. Az örökös tartományokkal való „kölcsönös egyetértés és unio”, melyet a bevezetés emlit, betű szerint nem vonatkozhatik másra, és csak természetes következés gyanánt érthető belőle a kölcsönös fegyveres megoltalmazás szüksége. Ezt pedig, az akkori viszonyok közt, első sorban magának Magyarországnak érdeke követelte. Ezért fontos annak kijelentése, hogy a magyar korona országai külön véve ép oly oszthatatlanok és elválaszthatatlanok, mint az örökös tartományok.

Károly császár és király nagy örömmel fogadta e törvényt és hálás volt megalkotói iránt. Ezt a hálát régi barátjának, Pálffy Miklósnak, kit „kedves sánta palatinusának” nevez, nyomban ki is fejezte, július 4-ikén, egy rendkivül szives levélkében.61 A többi főember megjutalmazását, nagyon tapintatosan, az országgyűlés befejezésére halasztotta.

Pirnitzben, 1723 június 24-ikén kelt az az elhatározás, mely szerint a király a nádornak megküldi arczképét gazdag keretben, és kamarájától javaslatot kér Szent-György és Bazin jószágai felől, a nádor és a bán gratificálására. A primás egy ékes gyűrűt kap, Csáky bibornok a szent-gotthárdi apátságot, Erdődy, a nyitrai püspök, egy drága keresztet és a titkos tanácsosi méltóságot. A kisebb emberek közt Hunyady László personalis lesz, Szluha Ferencz kanczelláriai tanácsos és báró, azonkivül pénzt is kap, mit 20,000 forintban állapitanak meg, és minek fejében jószágot irnak reá. Szintúgy jószágban, 24,000 forintot érőben, nyeri gratificatióját az első inditványozó, az alsó tábla helyettes elnöke, Nagy István alnádor. Ellenben pénzben kapják jutalmukat az érdemet szeztett protestánsok: Prileszky 6000, Jeszenák 4000 frtot, mert az nem illenék be a kormányzat szellemébe, hogy akatholikus embert földbirtokhoz segitsen.62


III. Károly kegyérme, melyet 1755-ben báró Orczy Istvánnak ajándékozott.
A császári korona alatt ezüst csipkés és gyémántokkal ékitett keretbe foglalt érem az uralkodó mellképét ábrázolja, CAROLVS • VI • D(ei): G(ratia) • R(omanorum) • I(mperator) • S(emper) • A(ugustus) • GE(rmaniae) • HI(spaniarum) • HU(ngariae) • BO(hemiae) • REX körirattal.
A báró Orczy Béla tulajdonában levő eredetiről rajzolta Mühlbek Károly

Nem szabad e jutalmakat és azok elfogadását a közerkölcsök mai mértékével mérnünk. Igen valószinű, hogy, legalább a főurak, ugyanazt a munkásságot fejtik ki, ha ilyenre nincs is kilátásuk. Hunyadynál vagy Szluhánál a kézzelfogható haszon reménye hozzájárult, ha nem is a vélemény formálásához, de az ügy érdekében kifejtett buzgósághoz. A köznemesség traditióitól nagyon eltért az udvar szándékainak előmozditása, és aki mégis vállalkozott erre és kitette magát érte, bizvást számithatott a királyi kegyre. Mert bár az országgyűlésen nyoma sincs ellenzéknek, vitának, az ország hangulata nehezen volt ily kedvező. Egy akkori levél szerint az országgyűléstől (sic) semmi jót sem várnak. Mint egy jó fejedelem manifestuma mondja,63 sebeink megújulnak. „Hiába, a sas karmai alatt vagyunk.”64 Mialatt 1722 július 16. és 17-ikén a beczikkelyezés módja felől tanácskoztak, zúgott az ifjúság, és a csititó alnádornak azt válaszolta, hogy nem fogad el tőle parancsot.65 1728-ban, midőn a telek megadóztatásának kérdése legérzékenyebb pontján fenyegeti a nemzeti just, újra kitör a hazafias keserűség. Egy akkor terjesztett latin költemény, melynek szerzője ismeretlen maradt, bár 200 aranyat tűzött ki az udvar, hogy megtudja kilétét, Magyarország sorsát siratja.66 „Én nyomorult, most az osztrák igát viselem. Vegyétek le bilincseimet, barátaim.” A kurucz szellem nem halt ki, csak félrevonult.

És hallgatnia kellett. Mert a női örökösödés elfogadása politikai szükség volt. Olyan, mely elől alig volt menekvés az ország nagy megrázkódása, talán végső veszedelme nélkül. De nemcsak ennek felismerése érdeme az akkori államférfiaknak, hanem az is, hogy az ország önkéntes felajánlásából eredőnek mutatták azt, a mi nem volt kikerülhető, és ily módon az alkotmány biztositására használták fel a helyzetet.

Másrészt, bár az udvar, mint láttuk, még erőszak alkalmazására is el volt határozva, ha a magyarok jó szántukból nem fogadják el a successiót, óriási értékű volt reá nézve Magyarországnak szabad hozzájárulása. Egész Európa előtt kimutathatta, hogy vége a Rákóczi-korszaknak, hogy hazánk még akkor sem óhajt elszakadni az osztrák háztól, ha a sors netán alkalmat nyujt erre. Még nagyobb volt a nemzet e lekötelezésének értéke a dynastia jövőjének szempontjából.

Lehetetlen, hogy a női successio készséges elfogadásához ne járult volna a következő szempont is, bár erről kútfőinkben nem történik emlités.

Mig a Habsburg-ház fiága tart, emberi számitás szerint biztositva van részére a birodalom electorainak választásától függő római császári korona, melyet teljes 300 éven át szakadatlan sorban viselt. Az örökösnő ellenben római császár nem lehet.

Ebből kettő következik. Először, az ausztriai háznak a római birodalomhoz tartozó birtokai, ha egyszer más házból van a császár, nem maradhatnak meg abban a szoros kapcsolatban az imperiummal, melyben az uralkodó azonossága addig tartotta őket. Nem csupán családi szempont, hanem valóban politikai szükség magyarázza meg tehát, ha Károly császár sokkal jobban kifejezi és megerősiti pragmatica sanctiojában örökös tartományainak egységét és oszthatatlanságát mint az addig megtörtént. A későbbi Ausztria csakugyan ennek a kénytelen elválasztásnak köszöné önálló szervezkedését.

Másodszor: Ha már nem római császár Magyarországnak örökös királya, országai közt minden tekintetben hazánké az elsőség. Még nem született meg az ausztriai császárság és a leendő nőuralkodó egész Európa előtt mint Magyarország királya szerepel. Nem lehet többé alárendelni hazánk szabadságát, alkotmányát, nemzetét más, hatalmasabb állami szervezet követeléseinek. Ellenkezőleg: a Habsburgok monarchiájából magyar birodalom válhatik.

A távol jövő méhében lappanganak még e lehetőségek. De megvalósulásukra kilátás volt, mihelyt más lesz a római császár, mint a magyar király. És e kilátás megdobogtathatta minden jó hazafinak szívét.

*

Nemcsak a királyi apát és Magyarországot érdekelte: ki legyen Mária Terézia főherczegasszony férje; az egész európai politikai világ e körül fűzte számitásait.

Már 1722-ben szó volt arról, hogy Kelemen, Lotharingia örökös herczege, Károly herczegnek, Buda visszafoglalójának és Lipót császár egy mostoha nővérének unokája, legyen a kiválasztott. A fiatal herczeg már 1723-bar meghalt és akkor öcscsére, Ferencz István herczegre került a sor, ki 1723 augusztus 10-ikén, 15 éves korában el is jött a császári udvarhoz, a hol Károly atyai szeretettel gondoskodott neveléséről.

A nagy politika csakhamar megzavarta ezt a szép tervet. Erzsébet spanyol királyné, a főerjesztője az akkori európai mozgalmaknak, 1718-iki kudarcza után sem mondott le azon reményről, hogy fiainak birodalmat szerez. Francziaországra nem támaszkodhatott – az orleánsi herczeg távol tartotta onnét befolyását. Igy elhatározta, hogy a császárhoz közeledik. Erre az elhatározásra a boszú is sarkallta, mert a franczia udvar szégyenszemre haza küldte Francziaországban nevelt, XV. Lajos nejének szánt leányát. Már egy 1722 végén kelt tervezet szerint a leendő béke egyik föltétele az legyen, hogy Fülöp király második fia, Ferdinánd, nőül vegye Károly leányát.67 Most egy Ripperda nevű kalandor vette kezébe az ügyet és 1726-ban ki is eszközölt oly szerződést, mely szerint a császár három leánya között kettő Erzsébet királyné két fiának nyujtsa kezét.

Bár legbefolyásosabb tanácsosai, elől Eugén, ellenezték ezt a szerződést, Károly mégis megerősitette. Nagyon szivén viselte a pragmatica sanctiot; arról sem birt lemondani, hogy Spanyolország ismét az ő házáé legyen, végre kedvező kereskedelmi szerződést nyert kedvencz alapitása, az ostendei kereskedő-társaság részére. De épen ezek a szempontok téritették el tőle régi szövetségeseit, a tengeri hatalmakat. Spanyolország nem teljesitette a szerződés feltételeit, ő pedig szabódott azon feltevés ellen, mintha legidősebb leányát, az örököst is odaigérte volna az infansnak. Igy 1729-ben megszakadt a régi viszony; Spanyolország ujra Francziaországhoz pártolt.


Mária Terézia levele vőlegényéhez.
Olvasása: Cuer liebden schreiben hat mich sehr erfreut, bin auch ganz persuadirt, daß Sie lieber selbes; persönlich als schriftlich versichert hätten, wie nicht zweisle, Cuer liebden ein gleiches von mir auch glauben werden; ist wohl gutt, das nicht auf lange ist und hoffe das es ins fünftige zur einer beständigere und gewünschtere einigkeit dienen wird; die bersichere, daß zeit meines lebens verbleiben werde Cuer liebden, Wieen, den 23 February 1736. getreueste braut Maria Theresia mp. volti …stb.
Az 1736 február 3-ikán kelt levél eredetije a bécsi állami levéltárban

Ezóta Lotharingiai Ferencznek nem volt komoly vetélytársa. Kineveztetése Magyarország kormányzójává (1732) mutatta, mennyire birja a császár kegyét. Mi ennél fontosabb, megnyerte a fejlődő királyi hajadon szivét, lángoló szerelmét. 1736 február 12-ikén nőül vette Mária Teréziát, miután előbb, a Francziaországgal kötött egyezség értelmében, lemondott ősei birtokáról, Lotharingiáról, melyért 1737-ben Toscana nagyherczegsége kárpótolta.

Hátra volt még a női örökösödés elismerése az európai hatalmasságok által, beiktatása az európai közjog annyi változásnak kitett könyvébe.

Erről már az utrechti béke-congressusnál is volt szó 1712-ben, a midőn Rákóczi és társai nagyon örvendettek, hogy még Anglia sem pártolja. De már a rastadti békében, 1714 márczius 17-ikén, elismeri Francziaország az osztrák házban megállapitott örökösödési rendet, 1718-ban pedig Nagy-Britannia, Hollandia és Sardinia, 1725-ben, az előbb emlitett viszonyok közt, Spanyolország is hozzájárult. Mindezen elismeréseket és elfogadásokat azonban a szövetségnek ellenségeskedésre változása csakhamar felforgatta.


Mária Terézia és lotharingiai Ferencz esküvője.
Egykoru metszet után. A számok magyarázatai az esküvő jeleneténél: 1. III. Károly. 2. Erzsébet császárné és királyné, 3. I. József özvegye, 4. a menyasszony, 5. a vőlegény, 6. Mária Anna főhgnő, 7. Mária Magdolna főhgnő, 8. a főpapok, 9. udvarhölgyek, 10. az aranygyapjas-rend vitézei, 11. a titkos tanácsosok, 12. a kamarások; 13. az udvari zenészek; az udvari ebéd jeleneténél: 1. III. Károly, 2. Erzsébet, 3. I. József özvegye, 4. a menyasszony, 5. és 6: a két főherczegnő, 7. A vőlegény.
Az országos képtár gyűjteményének 3232. számu példányáról

Poroszország volt az első állandó garans, az 1728 deczember 23-iki titkos berlini szerződésben már egyenesen az 1713 április 19-iki pragmatica sanctióról van szó. Nagy-Britannia és az egyesült tartományok (Hollandia) 1731 márczius 16-ikán vállalták el a biztositást a bécsi szerződés II. pontjában. 1731-ben a római birodalom gyűlése foglalkozott a garantiával. A többség elfogadta – soraiban volt a porosz király is mint brandenburgi választó – de a bajor és szász választók protestáltak ellene. 1732-ben Oroszország czárnéja, Anna és a dán király ratifikálták az erre vonatkozó szerződéseket és kijelentették, hogy az örökösödési rendet, ha megtámadják, bárki ellen meg fogják védeni. A bécsi béke alkalmával, 1738 november 18-ikán Francziaország, a melynek hozzájárulására természetesen legnagyobb sulyt helyeztek, szintén elvállalta a garantiát, bárki és bárkik ellen. Kijelenti, hogy a szerződést teljes hatalmával fenn fogja tartani.68 Példáját követték Spanyolország és Sardinia is. Igy mindössze a bajor és a szász választók tagadták meg a biztositást. Úgyde épen ezek a fejedelmek, József császár leányainak férjei, mondottak le házasságuk alkalmával a legünnepélyesebb módon a nejeik örökösödéséből származható minden jogukról és ismerték el teljes terjedelemben Károly leányainak örökös jogát.

Károly lelkének egész erejével azon volt, hogy e garantiákat megnyerje, hogy azok lehető egyöntetüek és kötelezők legyenek. E czél elérésére nagy áldozatokat is hozott. Igen valószinü, hogy az 1733/36-iki háborúban kedvezőbb feltételeket nyerhet, ha ez a szempont nem uralkodik elhatározásain. Bizonyos, hogy a szégyenletes belgrádi béke megkötését főképen az a tekintet siettette, hogy a trónváltozás idején a monarchia ne legyen háborúba bonyolitva.


III. Károly és Erzsébet császárné.
Márvány domborművek a bécsi udvari műtörténeti múzeumban

Bármennyire gúnyolják is azt a gondot, melyet a császár az európai udvarok kétes értékü szavának megnyerésére forditott; bármennyire hangoztatják, hogy azoknál többet ért volna erős hadsereg és tele kincstár – a mint ezt Eugén állitólag javasolta – bizonyos, hogy ez a munka nem veszett kárba. Mint az egyes örökös országok közjogának, úgy az európai nemzetközi jognak is integrans része lett a pragmatica sanctionak megtartása és fenntartása.

Mert valóban többről volt itt szó, mint csupán családi, minden uralkodó által hozható és megváltoztatható szabályról. Az örökös tartományok, de különösen Magyarország és Erdély, a közös uralom mellett a közös hatalmas oltalom biztositását látták a női kormányban és együttmaradásukban. Az európai államok pedig, mint azt az illető szerződések ki is fejezik, a világrész nyugalmának és annyira féltett egyensulyának biztositását látták az osztrák ház megmaradásában és örökségének egységében.

És ez nem csupán a császári diplomatia jelszava, a biztositó szerződések megszokott üres phrasisa. Elismeri ezt a jelentőséget maga a legjobban érdekelt ellenséges hatalom, Francziaország is. „A franczia korona fénye most oly nagy” – igy szólt az 1737 végén a bécsi udvarhoz küldött követnek utasitása, – „mint a minő valaha volt XIV. Lajos uralma legfényesebb korszakaiban. A Bourbonház hatalma jobban egyensulyban tarthatja az ausztriai ház hatalmát mint valaha, bár ez utóbbi, a király garantiája következtében, azzal kecsegtetheti magát, hogy állandóan megmarad a német örökös tartományok, Csehország, Magyarország, Milano még megmaradt igen jelentékeny részének, Mantua, Parma és Piacenza, végre a 10 katholikus belga tartománynak oszthatatlan birtokában. De épen ezen oszthatatlanságon alapul Európa egyensulya; ez biztositja a többi hatalmasságokat a Bourbonház rettegett hatalma ellen.”69

Károly császár és király ez eredménynyel befejezte történeti uralkodói pályafutását. Az 1733-tól fogva őt folyton érő szerencsétlenségek és csalódások aláásták életerejét. „Ez az év életem sok évét viszi el” – irta 1739 szeptemberben Bartensteinnak. Nagyon bántotta az is, hogy Mária Terézia, ki egymás után 3 leányt szült, szintén nem vigasztalhatta őt meg férfiutóddal. Midőn 1740 október elején, rendes szokása szerint, Féltoronyban, Mosonymegyében vadászott, meghült és sulyos betegségbe esett. Annyira megváltozott, hogy midőn Mária Terézia, ki akkor is jó reményben volt, őt meglátta, összeroskadt. 1740 október 20-ikán elhunyt a Habsburgház utolsó férfi-sarja.


Emléklap III. Károly halálára.
Böck Illés egykoru metszete után. Felirata: Ihro sans. Maj. CAROLVS VI. ist gebohren den 1. Oct. 1685. Wird unter dem Nahmen Caroli III. zum König in Spanien declariert den 12. Sept. Anno 1703. Residieret zu Barcelona von 1705 bis 1711. Wird nach Nahsers Josephi absterben zu Frankfurt am Wahn zum Röm. Nahser erwehlt den 12. Oct. Und gefrönt den 22. Dec. 1711. Zum König in Ungarn gekrönt den 22. May 1712. Und zum König in Böhmen den 5. Sept. 1723. Starb in Wien in dem Sommer Ballast zwischen dem 19. und 20. Oct. in der Nacht nach 1 Uhr 1740. Wurde in der kahserl. Burg auf einem Barade Bett von 21. bis 24. Oct, ausgesecht. Und den 24. dito in die kahs. Krufft beh den P. P. Capuzinern bengesecht. Alúl: Elias Böck a H. S. W. H. K. invent(or). fecit et excudit. –
Ernst Lajos
gyüjteményének példányáról.

Bár nem mindig szerencsésen, de mindvégig méltóságosan zárja be a Habsburg-házból származott uralkodóknak hosszú sorát. Uralkodói tehetsége nem emelkedett a középszerű fölé, de jellemének, lelkiismeretességének azon kor fejedelmei között hiába keresnők párját. Utolsó képviselője a császári trónon a világuralmi eszmének, V. Károly, II. Fülöp, II. Ferdinánd örökének. Soha sem feledkezett meg arról, hogy spanyol király volt, úgy mondják, hogy „Barcelona” volt utolsó szava. Olympusi méltósága, nagy pompaszeretete, rangjának elsőségétől való teljes áthatottsága mind a római császári dísz és a spanyol udvari szokás kettős forrására vihetők vissza. A mi benne egyéni, az jósága, gyöngédsége családja, barátjai, hű szolgái irányában. Azok előtt levetette a spanyol feszességet, tisztán ember tudott lenni, ki osztozott örömükben, bánatukban. De panaszkodni, azt nem engedte volna méltóságának érzete. Mint a porosz követ irja, a szótalan fájdalom törte meg szivét.70

Épen a császári és spanyol királyi hatalmi igények és hagyományok egyesitésében áll uralkodásának fatuma. Ő még birodalmában alig lát mást, mint országoknak és tartományoknak összehalmozását, örökségek, szerződések, szerencsés hadjáratok következtében. Jogában bizva, egyformán kinyujtja kezét kelet és nyugot, Konstantinápoly és az Indiák felé. Ezt az erőfeszitést pedig az örökös tartományoknak és Magyarországnak ereje – mert csak ezekben állott hatalmának igazi alapja – huzamosan el nem birhatták.

Nem a messze terjedő, minden igényt érvényesiteni akaró, hanem a belsejükben szilárdul organizált nemzeti államoké volt a jövő.


Zárókép.
(A Habsburgok oroszlánja.)
Rajzolta Cserna Károly


  1. Pactum mutuae successionis.[VISSZA]
  2. Mindkét oklevél eredetije a bécsi cs. és kir. titkos levéltárban. A pactumot kiadta: Fournier, Zur Entstehungsgeschichte der pragmatischen Sanction.[VISSZA]
  3. A testamentum V. pontja.[VISSZA]
  4. Bécsben, 1716 szeptember 14-ikén kelt levelében, s. egyebütt.[VISSZA]
  5. Sinzendorffhoz irt levele, Bécs, ápril 6. „So lang unmöglich, als die wegen gar zu gross und langwierige Entfernung lei denue successions Hoffnung zurückgehalten werde.” És az utóiratban: „So dass unser Zamtrefen nicht länger zu verschieben, so vill an der succession hangt.” Ép úgy május 18-iki levele.[VISSZA]
  6. Titkos confer. protocolluma. Pozsony, 1712 július 18.[VISSZA]
  7. Kihirdetésénél a magyar urak közt jelen voltak: Kollonics, Krisztián Ágost szász herczeg, az esztergomi érsek coadjutora, és Pálffy Miklós. Jelen voltak még Eugén és Aspermont gróf is.[VISSZA]
  8. Patria lex.[VISSZA]
  9. Bécsi udv. levélt. Hungarica, fasc. 76. A zágrábi határozatok márcz. 15-én keltek.[VISSZA]
  10. Recredentiales a követek részére. Május 16.[VISSZA]
  11. Bécsi levéltár, u. ott.[VISSZA]
  12. „Indivisibiliter et inseparabiliter in uno corpore.” E nádori tanácskozás jegyzőkönyvét kiadta Szalay László: Budapesti Szemle, 1864.[VISSZA]
  13. Lányi Pál diariuma, 1712. július 15.[VISSZA]
  14. „Pragmaticae sanctiones sind Edicta oder Rescripta generalia von wichtigen Sachen, welche zur Erhaltung der allgemeinen Wohlfahrt, so wohl in Kirchen als Polizeysachen gehören, und vonden höchsten Rathscollegiis aufgesetzet werden.” Hübner, Reales Staats-Lexikon, 1709-iki kiadás, 1223. [VISSZA]
  15. A bécsi titkos levéltárban levő német eredeti után. Az egész egy összefűzött pergamen irat, igénytelen bőrkötésben.[VISSZA]
  16. 1714 február 28-ikán tartott conferentia. Bécsi áll. levéltár, Hung. Comit. 403.[VISSZA]
  17. U. ott.[VISSZA]
  18. Lady Montagues letters. Hannover, 1716. deczember 1.[VISSZA]
  19. Seckendorff-felé iratok.[VISSZA]
  20. Erd. kancz. akták, 1720.[VISSZA]
  21. Bidermann, Geschichte des oesterr. Gesammts-Staats-Idee 1526–1804., II. Abtheilung, 40.[VISSZA]
  22. Opinio quoad materiam et formam diaetae aliaque adjuvantia intentionem. Bécsi áll. levéltár.[VISSZA]
  23. Bécsi áll. levéltár, 403. sz. Jelen voltak: Trautson, Sinzendorf, Starhemberg.[VISSZA]
  24. Ott volt eredetileg a „Freiheit” szó is, de azt kitörölték.[VISSZA]
  25. Gut und treugesinnt.[VISSZA]
  26. Aperto Marte.[VISSZA]
  27. Demissa ac fidelis opinio in puncto successionis respectu principatus Transylvaniae. Valószínűleg B. Bornemissza alkancellár műve. Erd. kancz. akták, 1722. 10. sz.[VISSZA]
  28. Kelt Bécsben, 1721 márczius 18-ikán.[VISSZA]
  29. Graeve porosz követ 1722 ápril 29-iki jelentése szerint Bécsben azt beszélték, hogy több mágnás protestált ez ellen és eltávozott. Berlini áll. levéltár.[VISSZA]
  30. Kiadta Szalay László: Budapesti Szemle, 1869.[VISSZA]
  31. Nem országgyűlés, mint Salamon Ferencz: „A magyar kir. szék betöltése és a pragmatica sanctió” czimű művében, 134. lapon irja.[VISSZA]
  32. Márczius 7-iki levelében.[VISSZA]
  33. Ratiocinatio intuitu successionis sextus foeminei in regno Hungariae. A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának 592. fol. lat. jelzetü kézirata.[VISSZA]
  34. „Rupto filo.” Később is történeti nevezetességű kifejezés.[VISSZA]
  35. „Neque alias fieri potest.”[VISSZA]
  36. „Abalienare.”[VISSZA]
  37. Horváth Mihály, Magyarország története, VII. 116–118.[VISSZA]
  38. Bidermann, Gesch. der Österr. Gesammtstaatsidee, II. 275.[VISSZA]
  39. Diaetalia, 1722. Orsz. levéltár.[VISSZA]
  40. Graeve porosz követ jelentése, Bécs, 1722 ápril 11. Berlini áll. levéltár.[VISSZA]
  41. Mutasd nekünk a fejedelmet.[VISSZA]
  42. Április 15-iki jelentés.[VISSZA]
  43. Április 29-iki és május 13-iki jelentése.[VISSZA]
  44. 1722 június 13-iki jelentés.[VISSZA]
  45. Diaetalia. Orsz. Levéltár, 1722–23. I. sz. 1721 november 2.[VISSZA]
  46. Kancz. Referádák, 1722. 5. sz.[VISSZA]
  47. Sok regálist – per janitorem, per calefactorem – küld el a kanczellária. Még a meg nem alakult Torontálmegyét is meghivták.[VISSZA]
  48. Horváth Mihály, id. m. 119.[VISSZA]
  49. 1722–23. országgy. diarium. A Magyar Nemz. Múzeum kézirattárában.[VISSZA]
  50. Igaz, hogy az a törvény, melyre Szluha hivatkozik, (Hármaskönyv: I. 50.) csak a magánjogi örökösödésről szól, nem a trónéról.[VISSZA]
  51. A beszéd Katonánál, Hist. Crit. XXXVIII. 437–441.[VISSZA]
  52. Graeve jelentése. Bécs, július 11. A jelenlevő porosz követnek nem tetszett a pozsonyi fogadtatás.[VISSZA]
  53. Károlyi Sándor nejéhez, 1722 júllius 9. Eble, fid. m. 133. l.[VISSZA]
  54. Közli Salamon, id. h. 240–241. Az eredeti tervezetben ennél jóval több volt. A magyar kanczellária fogalmazványában hozzá volt téve: hanem ezenfelül, hogy az országhoz és kapcsolt részeihez tartozó minden eddig visszaszerzett és visszaszerzendő birtokot a jelen diéta alatt, a karok és rendekkel megegyezvén, egészen a birodalomhoz fogja kapcsolni – kegyesen igéri és ajánlja a király. Acta Diaetalia. Országos Levéltár, 1722–23. 7. sz.[VISSZA]
  55. A bécsi deputatióra vonatkozó szakaszt Sinzendorff kívánságára iktatták be.[VISSZA]
  56. T. i. a nőágit. Salamon (id. h. 172.) ezt a pontot sem forditotta teljes szabatossággal.[VISSZA]
  57. V. czikkely. Kiadta Salamon, id. m. Toldalék, 248–250.[VISSZA]
  58. Reflexiones in Articulis. Bécsi áll. levéltár, 404. fasc.[VISSZA]
  59. „Die Grundveste obgedachter Succession verschüttet und von einer freysichtigen Nachkommenschaft in Zweifel gezogen werden wird.”[VISSZA]
  60. Bécsi áll. levéltár, 404. fasc.[VISSZA]
  61. Fessler, Gesch. der Ungern, X. 49. „Mein lieber alt und krumber Palatin! – weis auch dass ich das meiste meinem Nikerl und denen Seinigen schuldig bin.”[VISSZA]
  62. Diaetalia. Orsz. Levéltár, 1722. 135. sz. Akad. kézirat, 77. B. Kam. protoc. 1723–24.[VISSZA]
  63. Vonatkozás Rákóczi hires kiáltványára.[VISSZA]
  64. Diaetalia, 1722. 65. sz. Orsz. Levéltár. Tatay György Bene Andrásnak, Komárom. 1722 november 11.[VISSZA]
  65. Salamon, id. m. 196. Igaz, hogy ez ifjusági mozgalom okáról nem szólnak az emlékek.[VISSZA]
  66. Nymphae Hunnae quae nunc Hungaria, coram I. Statibus querulosa Nenia. Kancz. ref. 1728. 53. sz.[VISSZA]
  67. Articuli futuri Viennam missi, 4. pont. Az Illésházy iratok közt.[VISSZA]
  68. Oesterreichischer Erbfolgekrieg, I. [VISSZA]
  69. Instruction du marquis de Mirepoil. 1737 deczember 11. Albert Sorel. Recueil des instructions. Autriche, 246.[VISSZA]
  70. Ranke, Neun Bücher preuss. Geschichte, II. 108.[VISSZA]