SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

V. FEJEZET.
Egyházi, iskolai és műveltségi viszonyok.

Mária Terézia egyénisége. Eljárása a protestánsokkal szemben. Az eskü kérdése. Templomok elfoglalása. Megszoritó rendeletek. A protestáns küldöttség Bécsben. Folyamodása. Biró Márton könyve. Porosz közbenjárás. Áttérések és téritések. Bánffy Ágnes esete. Eljárása a szerbek és oláhok iránt. Az unio. Az illyr declaratorium. A congressus. A magyar püspöki kar. Egyházépitések. Vallásos érzület. A felvilágositó irány. Reformok. Új püspökségek. Lelkészségek szaporitása. Vallásalap. Az iskola politicum. Állami nevelés. A jezsuita-rend eltörlése. A rend vagyonának lefoglalása. Az egyetem áthelyezése Budára és reformja. Tankerületi igazgatóságok. Tanulmányi alap. Ratio Educationis. Egységes nemzeti nevelés. Nemzeti iskola. Gymnasiumok. Akademiák. Az ujitás jelentősége. Közerkölcsök. Babona. Boszorkányperek. Tolvaj-, betyárélet. Halálos büntetés gyakorisága. Czigányok. A katonafogdosás és adózás erkölcsi hatása. A nők. Utazások. Udvari élet hatása. Uri életmód átalakulása. A köznemesség szerepe. Tanultsága. Törvénytudás. A patvarista. A műveltség csekély tartalma. A katonai pálya. A hadsereg központositása. Tudományos irodalom. Bél Mátyás. Pray György. Katona István. Szépirodalom. Mikes Kelemen. Faludy. A testőrök. A nyelvujitás. A német nyelv terjesztése. Beszéd a magyar nyelvről. A felekezetiség útját állja az irodalom fejlődésének. A nemzeti egyesités kezdetei. Az ellenzék. A felvilágosodás. Mária Terézia halála


Mária Terézia és családja arczképei a királyné által a mária-czelli bucsujáróhelynek ajándékozott ezüst antipendiumon.
A Moll Boldizsár által készített dombormű egykorú rézmetszete után. A domborművön ábrázolt arczképek köriratai: középen jobbról 1. FRANCISCUS. I. D(ei). G(ratia). ROM(anorum). IMP(erator). balról 2. M(aria). THERESIA. D(ei). G(ratia). ROM(anorum). IMP(eratrix). GERM(aniae). H(ungariae): et B(ohemiae). RE(gina). A(rchidux). A(ustriae). Közöttük 3. M(aria). THERESIA A(rchiducissa). A(ustriae). A felső sorban középen 4. IOSEPHVS. II. D(ei). G(ratia). ROM(anorum). IMP(erator). A(rchidux). A(ustriae). ettől jobbra s balra váltakozó sorrendben: 5. CAROLVS. A. A. 6. LEOPOLDVS. A. A. 7. FERDINANDVS. A. A. 8. MAXIMILIANVS. A. A. 9. M(aria). ANNA. A. A. 10. M(aria). CHRISTINA. A. A. A jobb szegletben 11. M(aria). ELISABETA. A. A. 12. M(aria). IOANNA. A. A. 13. M(aria). CAROLINA. A. A. 14. M(aria). ELISABETA. A. A. 15. M(aria). CAROLINA. A. A. A bal szegletben: 16. M(aria). AMALIA. A. A. 17. M(aria). ANTONIA. A. A. 18. M(aria). IOSEPHA. A. A. 19. M(aria). CRISTINA. A. A. A kép aláirása: DIVAE. VIRGINI. MATRI. MARIA. THERESIA. AVG(usta): PRO. PARATO. SIBI. ET. CARIS(simo): CONIVGI. FRANCISCO. I. ROM(anorum) IMPER(atori): IN REBVS. ADVERSIS. OMNIBVS. PERFVGIO. SERVATIS. REGNIS. SVSCEPTA. FREQVENTE. SOBOLE: HOC. STEMMA. FAMILIAE. GRATI. ANIMI. ERGO. SACRAVIT. MENS(is). V. SEPT(embris). MDCCLXIX. Legalúl: Erfunden von Balthauser Moll, k.k. Bildhauer, und in Wien zu finden in der k. k. Kupferstecherakademie.
Néhai Frohner János hagyatékának eredeti példányáról

III. Károly uralkodása alatt még a protestantismus elleni küzdelem és annak védelme a magyar egyházi viszonyok legjelentékenyebb vonása. E küzdelem első sorban magának a magyar társadalomnak belső ügye. A korona és a kormány hatalma szintén állást foglal ugyan benne, de az uralkodó jelleméhez képest lanyhán, energia, következetesség nélkül.

Mária Teréziában teljesen megvolt őseinek vallásos meggyőződése és türelmetlensége. Politikai helyzete, élethalálharcza Poroszország ellen, mely némileg a harminczéves háború folytatásának látszott, még élesitette azt az ellentétet, mely közte és más hitet követő alattvalói közt fennállott. Női lelkének egész hevével és a mellett az államférfiúnak teljes consequentiájával törekedett arra, hogy egyhitűvé tegye a „Marianus” birodalmat. Hatalmas egyénisége és az államnak egyre szaporodó és sikeresen kezelt eszközei egyaránt veszélylyel fenyegették uralma alatt a protestantismust. Az állam fejének, a családja körében más meggyőződést nem tűrő koronás anyának működése és hatása mellett szinte háttérbe szorul magának a vitézlő katholikus egyháznak történeti jelentősége.

De épen az államnak, hatalmának, czéljainak előtérbe lépése más szempontok érvényesitésére is vezetett. A király megtanulta, hogy személyes akaratát, meggyőződését alárendelje annak, mit az állam java követelt. Már pedig: mi lehet az államnak nagyobb érdeke annál, hogy minden alattvalója, tekintet nélkül hitére, munkájával, hűségével egyaránt szolgálhassa? Az üldözés elégedetlenséget, visszavonást szül, gyöngiti az ország erejét; a türelem sokszorozza azt.

Ez a belső ellentét Mária Terézia személyes vágyai és uralkodói kötelessége közt teszi királyságának korszakát annyira érdekessé. Mind a két befolyás érvényesül; hol az egyik, hol a másik kerekedik felül; de a nélkül, hogy egészen elbirná nyomni a másikat.

Bár a királynő személyes meggyőződése épen nem változik, mégis uralkodása elején, a fiatalság nagyratörő buzgalmában, inkább a türelmetlen, téritő pártfőnek képét mutatja. Nagy és nehezen szerzett tapasztalatok árán, az Európa egész művelt közvéleményén uralkodó felvilágosodott irány ellenállhatatlan nyomása alatt válik aztán élete vége felé igazi államfővé.


Mária Terézia. Nilson János Izsaiás egykorú metszete.
Aláirása: MARIA THERESIA D(ei). G(ratia). Romanor(um). Imperatrix Regina Apostolica Hungar(iae): et Bohem(iae): Archidux Austriae, nata 1712. D(ie). 13. Mai. Alúl: Ioh(annes): Es(aias): Nilson inv(enit). fecit et excud(it). Aug(ustae). V(indelicorum).
Az országos képtár gyűjteményének 3260. számu példányáról

A katholikusok nagy örömmel fogadták az új király trónra lépését, a protestánsok nem várhattak mást, mint a régi sérelmek megmaradását és szaporitását. Az 1741-iki országgyűlés alatt nem is fogadta el Mária Terézia a protestánsokat. Csak egyeseket ismert el; országos státust, községet nem. Kijelentette, hogy ebben is egészen atyja nyomdokain fog haladni. Csak a dieta után, midőn legnagyobb volt szorongatása és a bajorok és a francziák csak néhány mértföldre voltak Bécstől, fogadta küldöttségüket. 1742. egész nyarán át jöttek követek az országból, de audentiát nem kaptak. Midőn végre egy magyar kamarás bebocsátotta őket, a királynő megdorgálta őket, hogy oly daczosan merik követelni a közös kihallgatást.1 Igaz, hogy trónralépte után, midőn alázatos condolentiájuk és gratulatiójuk kifejezése miatt mentek Bécsbe, fogadta őket a királynő, de szinét is kerülni akarta annak, mintha nyilvános audentiát engedne nekik. Férjéhez rendelték őket és midőn ott voltak, megnyiltak az ajtók és megjelent a királynő, ki biztositotta őket anyai szeretetéről, melylyel katholikus és protestans alattvalói iránt viseltetik.2

Ezen az ellenséges magatartáson alig változtatott a protestánsoknak királynőjük védelmében kifejtett buzgalma. Mihelyt kenyértörésre került a. dolog, kitünt, hogy Mária Terézia és kormánya egészen azonositja magát a protestánsok ellenségeinek törekvéseivel.

A protestánsokat akkor legjobban izgató kérdés még mindig az eskű kérdése volt. Tudjuk, hogy Károly király resolutiójának erre vonatkozó pontján a gyakorlatban valamicskét enyhitett. Tényleg még mindig voltak protestáns választott tisztviselők a városokban és megyékben, igaz, hogy úgy szólva csak elnézésből. Az 1742 deczember 24-ikén kelt kir. rendelet meghagyja, hogy azt a resolutiót teljes értelmében hajtsák végre, ide vonva az esküt is.3 Le is vonták ebből mindjárt a következést. Gróf Károlyi Ferencz, Szabolcsmegye főispánja megakadályozta a rendes megyei tisztujitást, mert akkor kálvinisták megválasztása nem lett volna kikerülhető. A megye követe 9 hónapon át időzött Bécsben, de nem végezhetett semmit. Az egri püspök pedig mindenkép kitartásra bátoritja a főispánt s keserű gúnynyal szól az eretnekekről, a kik minden áron hivatalt akarnak. Utoljára is azt rendelte az udvar, hogy legvégső szükség esetén mégis csak fel lehessen esketni a protestánsokat.


Gróf Károlyi Ferencz.
Brend Amour metszete a gróf Károlyi család birtokában levő eredeti olajfestmény után.
Éble Gábor „Gróf Károlyi Ferencz és kora” czimü munkájából

Nem csoda, ha a hatóságok, ismervén a királynő érzületét, még a hivatalos megbizatáson túl is éreztették a protestánsokkal haragjukat. Az ágostai hitvallású városokkal, különösen Pozsonynyal és Sopronnal, mindig valamivel enyhébben szoktak elbánni, mint a reformátusokkal. Most is megengedték Pozsonynak, hogy tanácsának protestans tagjai csak úgy esküdjenek, mint 1733-ban. A kir. kamara azonban 10 napon át visszatartotta ezt a rendeletet.4

„Ha a protestánsokat nem helyezik vissza törvényes állapotukba, el vannak veszve. Nem akarnak többé tudni tolerantiáról Magyarországon; a vallásos viszonyokat cseh és morva módra akarják berendezni. Ha Isten nem segit, az evangéliumot kiszoritják Magyarországból.” Ezek a megriadt protestantismus akkori jajkiáltásai. Csakugyan el vannak veszve, ha megszűnik a nemesi vagy városi kiváltság, a melyre addig támaszkodtak. Az 1715-iki országgyűlés már némileg törvényen kivűl helyezte őket, a királyi kegyre bizván sorsukat. A király 1731-ben egy időre megerősiti őket birtokállapotukban. Ezt megtette Mária Terézia is. De a nemesi és polgári tisztségből való rendszeres kiforgatásuk, a decretalis eskü követelése által, már utolsó menedéküket is megbolygatja. Mihelyt csak magánemberek, teljesen ki vannak szolgáltatva a papi önkénynek és a királyi kormány gyülöletének.

„A városok az evangelikus egyház fegyvertárai. Ott iskolákat és tápintézeteket tartanak a megyeiek és a nemesség részére, mi által mindig kapnak embereket az iskolák és templomok számára, úgy német, mint magyar és cseh (tót) nyelvre. Ehhez pedig az evangelikus polgárság főbb székhelyein bőven hozzájárul.” Már most a kir. helytartótanács az evangelikus egyházak ezt a kútfejét akarja betölteni. „Mert ha a protestánsok nem folytathatnak polgári mesterséget, nem élhetnek meg, nemhogy máson segithetnének.”

„Igaz, hogy polgári, jobbágy és nemes renden még mindig sok a protestáns, különösen a református. De minden hatalom a papságnak és a mágnásoknak kezében van és a protestánsoknak nem marad más, mint az engedelmesség. Igaz, hogy megakarják királynőjüket győzni a felől, hogy ők engedelmes alattvalói és remélik, hogy majd észreveszi, mennyi haszna van hű szolgálatukból. De a papság viszont azt mondja: Vita protestantium est mors pontificiorum.5 Nincs jobb egy vallásnál; az eretnekséget gaz gyanánt ki kell irtani. A marianus birodalomban ne éljen senki; ki a Boldogságos Szüzet nem tiszteli és nem akarja befogadni esküjébe. Már most könnyű elképzelni, milyen lesz az ilyen elvek után induló udvarnál a szegény protestáns alattvaló audientiája, különösen, ha a község nevében jő.”

Az általános, az egész felekezet politikai állását érintő elnyomás mellett folyton tartott a részleges, helyi üldözés is, a templomok, iskolák elvétele. Erre jó volt minden eszköz, minden alkalom. Osgyánban, Gömörmegyében 1742-ben pestisben meghalt az evangelikus pap. Gróf Balassa kir. biztos (az egri püspök rokona) kath. plébánost akart oda beiktatni, de a tiszta protestáns helység ismét evangelikus lelkészt fogadott. Erre bevádolták a községet a megyénél s minden lakost 40 forintnyi birságra vagy ugyanannyi botra itéltek. Egyuttal természetesen elvették templomukat, iskolájukat. A helytartótanács mindent jóváhagyott. Wagendrüsselben, Szepesben, katholikus volt ugyan a pap, de azért volt evangelikus iskola. Ennek tanitóját 1743 márcziusában elbocsátotta Barkóczy prépost. A lakosok mást fogadtak, ki július 7-ikén elment Szepes-Olasziba predikálni. Visszajövet a püspöki hajdúk elfogták s beszolgáltatták a püspök tömlöczébe, mert engedelem nélkül járt ki szónokolni. Három hét mulva elbocsátották ugyan, de csak azon feltétel alatt, hogy a község iskoláját átadja a püspöknek. Báró Orczy Várkonyban német reformátusokat telepitett meg, kiknek megigérte a szabad vallásgyakorlatot és kiknek templomot is épitett. Ezt, a váczi püspök feljelentésére, Pestmegye 1748-ban egyenesen lefoglalta.

Csupán Mária Terézia uralkodása alatt körülbelül 200 protestans egyházat és iskolát foglaltak le a földesurak vagy hatóságok.

Tömegesen jönnek azonfelől a megszoritó, tiltó, büntető rendeletek. A protestáns, különösen a kálvinista papoknak az a gyakorlata, hogy csak maguk akarnak keresztelni, eretnekség, bűn. Szükség esetén kereszteljen a bábaasszony. A ki ezt akadályozza, példásan büntettessék.6 A hol nyilvános isteni tiszteletnek örvendenek az akatholikusok, ott templomaikat kijavithatják ugyan, de a hatóság ügyeljen fel arra, hogy csak a régi forma és kiterjedés szerint javitsák ki. Nagyobbitáshoz vagy ujjáépitéshez kir. beleegyezés szükséges. Ha e nélkül történik, az épületet lerontják, őket magukat keményen büntetik.7 Később meghagyják a hatóságoknak s különösen a püspököknek, hegy az ilyen épitkezéseket idejekorán akadályozzák meg.8 A protestáns papokat 12 forintnyi birsággal sujtják, ha a szószékről nem figyelmeztetik hiveiket a kath. ünnepek megtartására. A protestánsnak, ha ily napon dolgozni vagy dolgoztatni akar, a katholikus paptól kell engedelmet kérnie, ki e pontban oly kegyesen köteles vele elbánni, mint a katholikussal.9 Hruskovits Sámuel bányavárosi superintendens kijárt kerületébe. Ezt eltiltják és őt úgy superintendensi, mint plébánosi állásától megfosztják.10 A protestantismusra való áttérésre súlyos büntetést szabtak, mely a jobb móduaknál börtönben és erős pénzbirságban, a szegényeknél több évi kényszermunkában áll. A téritőt ugyanaz a büntetés éri.11

Ennyi veszteség és üldözés éri a protestánsokat akkor, midőn a királynő súlyos háborúkkal van elfoglalva és midőn legnagyobb érdeke követeli a belső nyugalom fentartását. Mi lesz, ha a béke helyreállitása után ez a gond megszűnik és számos katonaság áll majd az országban a királyi akarat rendelkezésére? 12

1749 márczius 12-ikén elvették a katholikusok a győri protestánsok templomát. Valami váltságot, árt fizettek érte, de azt a protestánsok nem akarták elfogadni. A királynőhöz mentek panaszra, de ez nem bocsátotta őket maga elé. A templomba menetekor mégis átadták neki a kérvényt, melyet a magyar kanczelláriához küldött jelentéstétel végett. Itt akasztással fenyegették a szegény embereket, ha a külföldi protestáns követekkel érintkezésbe mernek lépni. Ugyanakkor az összes protestáns leányegyházakat egyszerűen le akarták foglalni, és Hontmegyében meg is kezdték a munkát.

Nem maradt más hátra, mint újra deputátióval járulni a felség elé. Helvét és ágostai hitvallású urak, a felekezet legtekintélyesebb férfiai, köztük Prónay Gábor, Podmaniczky Sándor, Szirmay István, református részről pedig Vay Ábrahám és Ráday Gedeon, jöttek Bécsbe, hogy egy emlékiratban elpanaszolják vallásuk sérelmeit és orvoslást kérjenek.

Ez az irat szép emléke a protestáns vezetők hitének, de műveltségének és politikai belátásának is. A lelkiismereti és vallásszabadság nevében lépnek fel a kérelmezők, azon szabadság nevében, mely drágább minden kiváltságnál, becsesebb az életnél is. Hivatkoznak arra, hogy vallásuk Európa sok országában uralkodó s igy nem lehet az megvetett, ártalmas secta. Erőszakkal nem lehet hit dolgában eljárni. Különben is a magyar törvény teljesen elismerte szabad vallásgyakorlatukat. Kérik tehát, hogy egyforma védelemben részesüljenek, katholikus polgártársaikkal, kikkel együtt ajánlják fel vérüket és életüket a királynőknek. Belátják, hogy a királynő hőn óhajtja, hogy minden alattvalója vele egy hiten legyen, de hivatkoznak az uralkodása elején tett kijelentésére, hogy őket is anyai szeretetébe fogadja.

Tiltakoznak az apostasiát illető rendelet ellen, mert az ő vallásuk bevett és befogadott: Tiltakoznak az ellen, hogy őket akatholikusoknak, sectariusoknak, eretnekeknek nevezzék. Kérik országos joguk fentartását, hogy a decretalis esküt ne követeljék tőlük. Nagy sérelmet látnak abban, hogy a vegyes házasságokat téritésükre használják fel és deákjaiknak nem engedik a külföldi iskolák látogatását.13

Valóban történeti momentum az, midőn a protestáns urak szemben vannak a királynővel. A királynőnek, ki akkor szépségének teljében volt, nemcsak méltósága, hanem egyénisége is hódoló engedelmességet követel. Megmutatta már, hogy igazán anyja akar s tud lenni népének. De tiszteletet parancsolnak azok a férfiak is, kik elnyomott, üldözött hitsorsosaik mellett emelik fel szavukat. Azok az ellentétek találkoznak a bécsi vár fényes fogadótermében, melyeknek küzdelme akkor már több mint kétszáz éve betöltötte nemcsak Magyarországot, hanem az egész Európát. Kiengesztelésről még szó sincs: mint ellenségek néznek farkasszemet egymással. De azért a protestánsok térdet hajtanak a törvényes király előtt; az pedig hű rendjei gyanánt megbecsüli azokat is, kiknek vallását kárhozatosnak véli.

Ezek az ellentétek kitüntek magának az audientiának folyamában is. A királynő nem is akarta átvenni a folyamodást, ha az a protestánsok közösségének nevében szól. Csak akkor fogadta el, midőn a követek biztositották arról, hogy az általános mellett sok részletes sérelem is el van benne sorolva. Akkor meg szemükre vetette, hogy külföldi hatalmakkal érintkeznek.14

A követek ezt tagadták, mire Mária Terézia azt állitotta, hogy legalább ügynökeik tanácskoznak velök. Mindinkább haragra lobban a királynő s kijelenti: tudja, hogy a városok hűségébe nem bizhatik. Ez ellen is tiltakoztak a követek, biztositva őt mindnyájuk hűségéről. Erre Mária Terézia egyenesen megnevezte Debreczen városát.

Ha a protestánsok más országokban elfoglalt uralkodó helyzetükre hivatkoztak, viszont az udvar arra mutatott, hogy ott ők is visszaélnek túlsúlyjukkal. Gróf Nádasdy kanczellár Hollandia példájára utalt, hol alig tűrik a katholikus vallást. Ez ellen már erélyesen felszólaltak a követek. A protestánsok Magyarországban nem toleratusok, hanem receptusok és törzsökösen törvénybe iktatottak; ők az örökös ellenséggel szemben a keresztyénség védbástyái.15

Valóban még nem volt itt az ideje az általános szabadsági eszmékre való hivatkozásnak. Nem a nagyobb tolerantia biztositotta a katholikusok megmaradását Hollandiában és Angliában, hanem a nemesi vagy polgári kiváltság. Magyarországon sem volt máskép. A protestantismus nem volt kiirtható, mig annyi nemes és oly jelentékeny városok tartoztak hozzá. Nem az általános elv, hanem a magyar országos törvény és kiváltság biztositotta fenmaradását.

Még akkor is lehetőnek tartják a fegyveres összeütközést. A protestánsok számitása szerint hozzájuk tartozik a lakósság jó egy harmada. „Erőszakkal és üldözéssel mit sem ér majd el a papság. Az elégedetlen katonaságban nem bizhatnak, a protestánsok jobban ismerik az országot s szükség esetén 300,000 embert állithattak sikra.”

Erre még sem lehetett gondolni. Egyes csekélyebb kérdésekben engedett a királynő. A filialék elfoglalása abban maradt és a helytartótanács utasitást kapott, hogy evangelikus születésű atya vagy anya gyermekét nem lehet apostata gyanánt elfogatni. A nagy deputatio nem várhatta be a végleges választ: azt a tanácsot kapta, hogy távozzék. De a győrieket már most fogadta a királynő, nagyon kegyes volt irántuk és megdicsérte őket, mert oly mérsékletet tanusitottak templomuk elfoglalásakor.

Valamelyes hatása volt tehát a protestánsok együttes és komoly fellépésének. Az elnyomás és térités munkája, a királynő meghagyására, bizonyos pontokban megállott. És ha az elért eredmények nem is oly jelentékenyek, annál fontosabbnak látszott, hogy ez béke idején történik, akkor, midőn a császárné-királynő épen országai újabb berendezését veszi munkába.

A királynő épen a berendezés szükségleteire való tekintettel, melyek kivánatossá tették a protestáns rendek közreműködését, abban hagyhatta a harczot. De a magyar papság ügyének veszedelmét látja a fegyverszünetben. Legharczosabb tagja, padányi Biró Márton veszprémi püspök, épen a királyi politika engedékenységének ezt a korát választotta arra, hogy ő is a felség elé vigye a vitézkedő katholikus egyháznak sürgető követelését.

Biró előbb felső-őrsi prépost, mint leveleiből látjuk, különösen gróf Batthyány kanczellár patronatusának köszönheté püspöki székét.16 Veszprémben, számos és összetartó kálvinista nemesség közepett, egész hevét érzi a harcznak. „Sok helyütt az ügyefogyott katholikusok egeket hasogató óhajtozással fohászkodnak és evangéliumi kenyeret kérnek, de nincs a ki csak egy szeletet is adna nekik. Mely egyűgyű, nagyon nyomorult és kevés plébánusaik vannak, mely számtalan puszta templomokban a barmok legelnek és az égi madarak csiripelnek.”17 És mindennek a protestáns vallásfelekezet elterjedése az oka! Ez a kemény, energikus, magyaros ember nem ismer megalkuvást. Oly heves támadást intéz a reformátusok ellen, minőre Pázmány ideje óta magyar egyházi fejedelem nem mutatott példát.

„Kézikönyvét”18 Mária Teréziának, az igazságos királynőnek ajánlja fel. Az válasz akar lenni a protestánsok emlékiratára. Nyomon követi azt, megtámadja a lelkiismeret szabadságának eszméjét, mely az egyház egyedüli igazságába ütközik, megczáfolni igyekszik, mintha az akatholikus csakugyan bevett felekezet lehetne Mária országában. A protestánsok által idézett régi törvényekkel szemben az újabbakra, de különösen az 1691., 1701., 1731-iki kir. rendeletekre s magának Mária Teréziának intézkedéseire hivatkozik. A magyar viszonyokat szem előtt tartva apostatáknak nyilvánitja a folyamodókat, kiknek nem is szabad közös néven szólaniok. A régi, nekik kedvező törvényeket csak Bocskay és Bethlen lázadó, vérengző kora magyarázza meg, Békés viszonyok közt azoknak nincs helye. Most a hitéért buzgó király uralma alatt kell, hogy Sára igazhivő magzatja teljes diadalt üljön Hágárnak, a szolgálónak magzatja fölött.

„Az eretnekségek és schismák, mint ezt Kálvin János is elismeri Institutióiban, minden bűn közt a legsúlyosabb bűnök. Mivel pedig a büntetésnek a bűnhöz mértnek kell lennie, mit csodálkoztok, ha a keresztény s katholikus fejedelmek súlyos büntetéssel sujtanak, mint a hogy a lutheránusokat Magyarországon tűzhalállal büntették. Hagyjátok el az eretnekség bűnét; igy el lesz engedve az érte járó büntetés.”19

Nemcsak a munka szerzője és tartalma keltett figyelmet. Különös jelentőséget tulajdonitottak annak, hogy magának a királynőnek volt ajánlva. A túlsulyát türelmetlenül kiaknázni vágyó magyar katholikus egyháznak harczi riadóját látták benne.

A méltán izgatott protestánsok megtalálták az utat ahhoz a fejedelemhez, kiben, hitetlen létére is, vallásuk előharczosát tisztelték, II. Frigyeshez. De a porosz király jól tudta, hogy közbenjárása csak árthat hitfeleinek. Hisz semmi sem volt károsabb azokra nézve, mint az a gyanu, hogy ők királynőjük örökös győzelmes ellenfelével egyetértenek. Azért, ügyes diplomata létére, nagy kerülő úton érvényesitette befolyását.

Schaffgotsch grófot, a boroszlói püspököt szólitotta fel, irjon ez ügyben egyenesen a pápának. Ha a katholikus királyok országában üldözéssel fenyegetik a protestánsokat, attól kell tartani, hogy a porosz király meg fogja ezt torolni és ennek az ő katholikus alattvalói adják meg az árát. A pápa, a tudós és igazságos XIV. Benedek (Lambertini) belátta ezen okoskodás helyességét. Egyenesen nem rosszalhatta a püspök eljárását, de elérte, hogy azt Bécsben ne helyeseljék és ezt Birónak tudtára is adják. Az evangelikusok összetartása tehát a katholikus egyház vezetésénél érvényesitette befolyását a magyar hitsorsosok érdekében.20

Ezzel vissza volt verve a legerősebb támadás. De azért a harcz nem szünt meg. Folyt a prédikánsok kijárásának korlátozása és a protestáns templomok s iskolák elvétele, mint annak előtte. A királyi hatalom csak akkor avatkozik be, mikor igen is világos és nagy a botrány. Igy p. o. mikor a Berzeviczyek erőszakkal elvették a lutheránusok polumai templomát, a lakósok azt visszafoglalták, bár már miséztek volt benne. Erre a földesurak hajdúikkal újra elfoglalták a templomot és azt lepecsételték. Az ilyen eljárást rosszalja és érvénytelennek nyilvánitja a kormány, mert egyház ügyében intézkedni a király kizárólagos joga.21

Némileg új aera virradását jelöli, hogy a kormány az iskolaügyet kezdi nagyobb figyelmére méltatni. Természetes, hogy e téren is kizárólag megszoritásban és üldözésben mutatkozik az érdeklődés. Lehetőleg meg akarják akadályozni azt, hogy a protestáns iskolákban a felsőbb tudományokat is előadják. Ezért bizonyitását követelik annak: megvoltak-e már az illető studiumok 1681 előtt. Ha ez ki nem mutatható, az iskola bezárása, vagy legalább grammatikai tanitásra való megszoritása fenyeget. Még az uraknak is megnehezitik a házi tanitók tartását, kik fiaikat a magasabb tanulmányokban oktathassák.

Enyhébb gondolkodásra vall az 1753 augusztus 30-ikán kelt királyi rendelet.22 Ebben az uralkodó felszólitja a megyés püspököket, hassanak oda, hogy a papok s lelki pásztorok buzgón hirdetve isten igéjét, szorgalmasan oktatva a gyermekeket, inkább a keresztény szeretet édességével, mint erőszakossággal s szigorral vezessék a tévelygőket az igazság megismerésére és az igaz hitre, és ne kényszeritsék őket oly cselekedetekre, melyektől hitelvük alapján szivükben irtóznak.

E gondolkodásnak közvetlen következése gyanánt az akatholikusokat a katholikus plébánosok egyházi felügyelete alá helyezik. A nem articularis helyeken a protestáns ép úgy köteles megfizetni a stólát mint a katholikus. Azokat a helyeket pedig, hol katholikus plébános nincs, olybá kell venni, mint a leányegyházakat.23 Ilyformán a katholikus egyház joga, nemcsak erkölcsi, hanem anyagi tekintetben is, kiterjeszkedik oly községekre is, melyekben egyetlen egy katholikus sem lakik.

Az egyházi elnyomás classicus mintája az angol államegyház eljárása Irországban. Ott a katholikus hiveknek kellett eltartaniok az anglikán papokat, kiknek gyakran egyetlen hivök sem volt a községben. Látjuk, hogy a magyar katholikus egyház ehhez nagyon hasonló módon aknázza ki politikai suprematiáját.

Kiegésziti még a rendszert az, hogy katholikusnak egyáltalában nem szabad protestáns egyházba mennie. Ép úgy tilos katholikus gyermeket protestáns iskolába küldeni. Ha ez mégis megtörténik, nemcsak a szülőket büntetik, hanem az illető tanitót is.

Mindamellett a protestánsok rovására aránylag keveset terjedt akkor a katholikus hit. Az elnyomás daczos ellenállást okozott, még jobban megszilárditotta a protestánsokban különben is erősen élő vallásos buzgóságot. Még azok a községek sem mondtak le őseik hitéről, melyek templom és pap nélkül árván maradtak. Mihelyt kedvezőbb szél fúj, ismét a régi mód szerint imádják az istent. Az evangelikusokat a polgárságok összetartása, papjaik, tanitóik, nemeseik nagyobb műveltsége és gazdasági felsősége menti meg, a helvét hitvallásuakat a köznemesség makacs kitartása, melyet itt-ott, különösen Erdélyben a főrangúak is támogattak és a magyar jobbágyságnak erős, hitéhez életével ragaszkodó conservatismusa.

Az egyes, inkább elszigetelt áttérések épen azt mutatják, minő erős az ellenállás. Többet, különösen az erdélyi főurak köréből, megnyert az udvar kegye, másokat a biztos carriére csábitott. A királynő személyes közbelépése sem maradt hatás nélkül. És amint az uralkodó hat azokra, kik vele személyesen érintkeznek, és polgári vagy katonai pályájukon tőle várják előmenetelüket, úgy hat a püspököknek és mágnásoknak hatalma az ő körükben. Minden főúrnak statusához tartozott egy pár általa megtéritett család, vagy legalább gyermek, kinek aztán ő viseli gondját.

Az ily áttértekről, különösen gyermekekről való gondoskodás állami feladattá tétetik. A tallósi királyi árvaház alapitó levele szerint az árvák befogadásánál különös tekintettel lesznek a convertitákra. Természetes, hogy ily módon a kijelölés a plébánosok dolga.24 Épen úgy kiváló tekintettel vannak a convertitákra a nagyszombati kir. érseki convictus alapitványi helyei betöltésénél.25

Valóban, egyik legnagyobb erkölcsi próbatétel volt ez, melyen a magyar nemzet valaha átment. Egyrészről kegy, protectio, gondtalan élet, elsőség minden hivatalos állás elnyerésénél, másrészről nemcsak minden hivatalból, tisztségből való kizárás – hisz sok megye még hajdúnak sem fogadott protestáns embert – hanem folytonos szorongatás, költség és mindaz a kellemetlenség, mivel az uralkodó társadalmi osztály és az állami hatalom elkeserítheti még a legfüggetlenebb embernek életét is. És mégis aránylag mily kevés az, ki enged a kisértésnek!

Minő volt a királynő személyes eljárása az ily vallásbeli ügyekben, különösen pedig akkor, midőn új lelkek megnyeréséről volt szó, arra a Bánffy Ágnes esete mutat világos példát.

Gróf Bánffy Dénes, egyike Erdély legműveltebb, de egyúttal legpazarlóbb és legkicsapongóbb főurainak, 1746-ban nőül vette Barcsai Ágnest, a gazdag báró Barcsai Gergelynek és báró Naláczi Sárának leányát. A házasság nem volt boldog. Bár két fiú és egy leány származott belőle, a férj másutt keresett szórakozást és ősi vagyonát egészen elprédálta. 1755-ben katholikus vallásra tért és akkor neje átadta neki nevelés végett két fiát, bár arra, erdélyi törvény szerint, nem lett volna kötelezve. Financziális bukását a szorgos nagyasszony, Naláczi Sára tartóztatta fel, ki 1759-ben átvette összes birtokait, kifizetvén azok fejében az azoknál sokkal nagyobb adósságot. Igy akarta unokáinak jövőjét biztositani. Bánffy, kinek folyton szüksége volt pénzre, 1761-ben, anyósa halála után, szerződésre lép nejével. Ennek értelmében a nő gondoskodik férje eltartásáról, a férj ellenben lemond minden atyai jogáról egyetlen leányára Ágnesre nézve és kijelenti, hogy sohasem törekszik majd azt a katholikus hitre tériteni. Mindezen szerződéseket és rendelkezéseket, nagyobb biztosság kedvéért, a gondos anya megerősittette Mária Teréziával is.

Bánffy Ágnes a református vallásban nevelkedett anyja hű ápolása alatt. Hogy sem lelki, sem anyagi jövőjét semmi veszély ne fenyegesse, anyja őt már 9 éves korában eljegyezte gróf Teleki Sámuelnek az erdélyi református ifjak közt a legjobban kiválónak. Ő az, ki később mint kanczellár, és különösen mint nagy gyüjtő és a marosvásárhelyi könyvtár alapitója, országos, megérdemelt hirnévre tett szert. A házasságot akkor kötik meg, midőn a menyasszony 15 éves lesz. Atyjának ebbe, a szerződések értelmében, nem volt beleszólása. De a hiú tékozlót bántotta ez a mellőzés, azután meg kedvező alkalmat is látott arra, hogy megnyerje a királynő kegyét. Elhatározta, hogy, ha kell, erőszakkal is elragadja leányát. E tervhez nemcsak Mária Terézia jóváhagyását nyerte meg, hanem azt is, hogy a hitbuzgó fejedelemasszony, minden előleges biztosítása ellenére, maga vegye kezébe a végrehajtást.

Legalkalmasabb közvetitőül Bajtay Antal, a tudós erdélyi püspök, Grassalkovics mostoha fia, előbb József főherczeg tanítója kinálkozott. Az erdélyi vallásos ügyek különben is mind az ő kezén mentek át, és az áttérések dolgában nagyon sürű levelezést folytatott a királynő titkáraival. 1767 július 8-ikán tudatja Bánffyval, „hogy Felséges Asszonyunk kegyelmessége által végtére czélunkhoz közelgetünk. Már csak arra kell igyekeznünk, hogy a mi kezünknél nincs, kezünkhöz vehessük”. A királynő azt óhajtja, hogy minden lehetőleg szép szerével menjen végbe, és igy nagyon örvendetes, hogy gróf Bethlen Miklós, mint közel vérrokon, kész a kisasszony átvételére.26

Bánffyné leányával örményesi birtokán tartózkodott, midőn 1767 július 16-ikán hirét vette, hogy Bethlen-huszárok vannak a közelben. Eléjük kocsiztak és mire vísszatértek, már elfoglalva találták a kastélyt. Bethlen Miklós azonnal a leányt követelte, átadva az anyának Bajtay levelét. A püspök ebben tudtára adja, hogy a felséges asszony ő reá bizta a leányát mindaddig, mig maga nem gondoskodik felőle. Ne ellenkezzék tehát, mert, ha jó szerével nem enged, másként fogja elhozatni. Hasonló tartalmú levelet hoztak Hadiktól, Erdély katonai parancsnokától. Ellenkezésről szó sem lehetett. 175 huszár állott készen. Teleki mégis a felség sajátkezű parancsát akarta látni, az anya pedig kijelentette, ha azt megmutatják neki, kötelezi magát arra, hogy maga viszi leányát Bécsbe.


Gróf Bánffy Dénes.
Egykoru festmény gróf Bánffy György birtokában

Bethlen azt válaszolja: mindjárt mutatom a parancsot. Erre a huszárok egy része körülveszi Telekit, a többi pedig a házat kutatja. A grófné leányával egy szobába rejtőzött. Ennek ajtaját addig lövöldözik, míg be nem szakad. A hadnagy kiszakitja a 11 éves leányt anyja öléből, elviszi a kocsihoz és Bethlen elhajtatott vele, a nélkül hogy a gyermek elbucsúzhatott volna anyjától.27

Hiába volt a szegény anya minden kérése, rimánkodása. Minő erősnek és uralkodónak kellett lennie a vallásos buzgóságnak Mária Terézia lelkében, hogy még az anyai fájdalom iránti részvétet is elfojtsa! Azt az embertelenséget, melyet a leányrablásnál elkövettek, nem menti a királynő azon gondoskodása sem, hogy saját komornáját küldte Erdélybe a kis Ágnes ápolására. A leányt Bécsbe hozták, hová anyja is nemsokára követte. A császárné fogadta a szomorkodó grófnét, de leányához nem bocsátotta. „Ne feledkezz meg anyádról és vőlegényedről”, irta az anya, de épen ez az elfeledés volt az erőszakosság igazi czélja. „Leányát”, irja a királynő Bánffynak, „pártfogásomba veszem és sohasem engedem át az anyjának. Csak jó szerével, keménység és kényszer nélkül fogják őt szent hitünk elveire oktatni.”28 Az oktatásnak csakhamar megvolt az eredménye. Bánffy Ágnes már 1768 január 25-ikén az udvari kápolnában letette a hitvallást „a két felség és a fenséges ifjú uraságok jelenlétében.”29 Férjhez adták aztán gróf Esterházy Jánoshoz. Igy veszett el az egész gróf Bánffy ág a református hitre nézve. A közhit Isten büntetését látta abban, hogy gróf Bánffy Dénes unokáiban már kihalt e család férfiága.

A protestánsok elleni küzdelem a magyar nemzet, a magyar társadalom két felének testvérharcza. Egész más jelentősége azon törekvésnek, mely a görög keletiek egyesitésére, a katholikus vallás részére való megnyerésére irányúlt.

Hazánk déli széleit oly lakosság tartá elfoglalva, mely részben a török uralom után itt visszamaradva, részben Törökországból ide átköltözve, nemcsak a katholikus vallás körén állott kívül, hanem úgyszólva nem tartozott a magyar állam szervezetéhez sem, és mindaddig alig vett részt bárminő kulturális munkában. A régibb oláh-szerb-morlák telepeseket a XVI. század óta fejlődött határőrvidék organizálta és szoritotta tevékeny részvétre a török elleni harczban, de a később érkezők, a Lipót által adott szabadságlevél védelme alatt, azon érdemekre is támaszkodva, melyeket a Rákóczy elleni harczban szereztek a dynastia szolgálatában, jóformán zavartalanul folytatták addigi fél-nomád, pásztorkodó életüket. Náluk a papságon kivül, az egész országban elszórt, az egész keleti forgalmat közvetitő kereskedő osztály képezte a műveltebb rendet. A földművelésre ellenben nem igen mutattak hajlandóságot.

Ismét más szempont alá esik az oláhság. Ez Erdélyben régi lakos, nagy részt már letelepedett jobbágy, és folyton terjeszkedve áttér már a határhegységeken túl a nagy Alföld keleti részébe. Aristocratiájok nincs; nem is hadakozók, mint a ráczok; még a fontosabb egyházi méltóságokat is csaknem kizárólag szerbek töltik be köztük. A két, nemzetiségre és életmódra nagyon különböző nép között a görög hit képezi a kapcsot.

Az unio, a katholikus hierarchiának a nem egyesültekre való kiterjesztése, már régi törekvése a Habsburgoknak. Régebbi időben ínkább csak a ruthének közt értek vele eredményt. III. Károly korában kezdődik meg nagyobb mértékben az erdélyi oláhság uniálása; Mária Terézia alatt pedig már nagy energiával fognak a szerbek egyesítéséhez is.

Bármennyire uralkodó e korban és különösen a királynő szemében a vallásos tekintet, ebben a nagy munkában még sem az a kizárólagos, még csak nem is a főérdek. Az örökösödési háborúban kitünt, egész Európában ismeretes lett a szlavónok, a pandurok vad vitézsége, de sokkal hirhedtebbé vált kegyetlenségük és prédálásuk. Trenck, Menzel és a többi pandurvezér a harminczéves háború borzalmait újitották meg és gyalázatára váltak a császári seregnek. Szervezni, katonai fegyelem, nevelés alá kellett helyezni ezt a nyers erőt, hogy megfelelő szolgálatot tehessen a monarchiának.

Ez a szervezés, ez a fegyelem még szükségesebbnek látszott azért; mert ezek a harczosok politikai tekintetben sem mutatkoztak megbizhatóknak. Máris észrevehető volt köztük az orosz udvar befolyásának terjedése, mely vallásos hitüket igen ügyesen használta fel saját hatalmi czéljai előmozditására.

A határvidék felállítása a Szávától a Vaskapuig és Brassóig, és ezzel párhuzamosan az unio behozása, vagyis a ruthének, szerbek és oláhok felszabaditása az orosz befolyás alól, képezik tehát e téren nemcsak az udvarnak, hanem a magyar kormánynak is legfőbb feladatát.

Midőn az 1741: XVIII. t.-cz. értelmében a magyar megyerendszert előretolták a Marosig, és a Dráván túl is újra felállították Szerém, Verőcze és Posega megyéket, a szerbek nagy része, semhogy jobbágy sorsába nyugodott volna, útját Oroszországba vette, hol Horvát, Tököly, Szévics és Preradovics vezetése alatt két nagy kerületet gyarmatosított a Bug és az alsó Dnyeper mellékén. Oly nagy volt a muszka emissariusok befolyása a népre, hogy még a metropolita, Nenadovics Pál is eretnek hírbe jutott, mert meg akarta akadályozni ezt a kivándorlást.

Már említettük, minő erős kitörést vont maga után a szlavón határőrvidék felállítása és az azzal együtt járó térités. Utoljára is keresztülvitték a lakosságnak katonai fegyelem alá helyezését és ezredekbe osztását, de az unio, melynek előmozditására püspökséget is alapitottak Körösön, ott nem igen birt hódítani. A kettős czél elérése felülmúlta a kormányzás erejét megelégedtek azzal, mire leginkább szükség volt, a hadierő gyarapitásával, és ezen az áron belényugodtak a görög keleti hit megmaradásába.

Nagyobb eredményeket értek el az oláhok közt, épen azért, mert azok már le voltak telepítve, megszokták már a jobbágyi engedelmességet és mert nem követeltek tőlük más áldozatot, mint némely hitczikkely elismerését. A kormány mindent megtett arra nézve, hogy az uniót a vallás lehető csekély változtatásának tüntesse fel. Úgy szólva csak azt követelte, hogy ismerjék el a római pápa primatusát: egyebekben a dogmákban nem igen változtatott, ez életmódhoz, szokáshoz, erkölcshöz meg épen nem nyúlt. Voltakép azon múlt az egész: akad-e majd elég pap és tanító, ki magát görög katholikusnak vallja. A nagyváradi unitus püspökség felállítása után a bihari oláhság nagy része áttért, de aztán az aradi n. e. püspök befolyása alatt a legtöbben visszatértek. E visszatérésben két paraszt, Gavrila György és Drombó Péter volt a fővezető.30 Midőn aztán 1753-ban Synesius aradi püspök is uniált, az egyesülés örvendetesen haladt. Majd ismét az erdélyi n. e. püspöknek, Sophroniusnak izgatása hatott ide is át és koczkáztatta az addig elért eredményeket.

A szerb és oláh papság belső mozgalmaihoz és a nép természetes ragaszkodásához ősi hitéhez járult az a fontos körülmény is, hogy 1762 elején az addig Oroszországgal fennállott szövetség megszünt. Mária Terézia teljesen tisztában volt azzal, „minő intrigáns ez a nemzet”, és a muszka ellenhatásnak tulajdonitotta az unió műve elé torlódó akadályokat.

Teljesen csak a ruthének közt győzött az unió ügye. Ezek munkácsi püspökét, Esterházy Károly egri püspök minden igyekvése ellenére, végre mégis elismerték Rómában és befogadták a magyar hierarchiába.

Egészben véve az unio még sem teljesitette a hozzá fűzött reményeket. Inkább a külső szervezeten változtatott, mint a lényegen. A szegény, függő, családos papság nem volt alkalmas arra, hogy vezesse a népet és kiemelje nyomorából és barbarságából. Ismervén hiveinek természetes vonzalmát a régi ritushoz, annál engedékenyebbnek kellett lennie, hogy községeik egészen ne hagyják cserbe. A Rómával való követlen érintkezés anynyiban bir történeti fontossággal, a mennyiben megújította, meggyökereztette az oláhok közt római származásuk emlékét. Épen a Rómában képzett uniált papok: Major Péter és Sinkai György voltak a dáko-román theoriák felfedezői és leglelkesebb terjesztői.

Mihelyt letettek az unio magasan szálló reményéről, másrészt pedig beillesztették a rácz nemzetet a meglevő állami és közigazgatási keretekbe, szabályozni kellett a görög keleti egyház kormányzását. Hisz az addig szinte szüntelen baj és elégedetlenség nagyrészt abból eredt, hogy a Lipótféle szabadalomlevél értelmében a metropolita hatósága átért, a szorosan vett politikai térre is. Azok az érdemek, melyeket a határőrvidéki ezredek a hétéves háborúban szereztek, nagyban hozzájárultak vallásuk elismeréséhez. De a bécsi államférfiaknál, a régebbi időben Bartensteinnál, később pedig József császárnál, egy más körülmény talán még többet nyomott a latba. Ezt a katonailag szervezett, harczos, elszánt népséget teljesen hűnek és megbizhatónak vélték a dynastia irányában, és azt a gyűlöletet, mely benne a magyarok ellen lobogott, esetleg felhasználhatónak tartották oly értelemben, mint ezt a Rákóczy-korszakban tették. A közel eső politikai érdek győzött a vallásos szándék fölött. Mihelyt a szerbek politikai szervezete már nem állotta útját a bécsi udvar teljes befolyásának, vallásuk, egyházuk elismerése csak újabb kapocscsá vált, mely őket a dynastiához fűzte.

Az 1771-ben kiadott szabályzat megszünteti a karloviczi metropolitának világi hatóságát. A határezredekbe nem osztott szerbeket alárendeli a megyei és városi hatóságoknak, úgy mint a többi alattvalókat, és így függővé teszi őket a magyar kanczelláriától. Kiváltságaik és különösen egyházügyeik kezelésére azonban külön illyr bizottságot állit fel Bécsben. A nemzeti congressusok hatáskörét az egyházi és alapitványi ügyek tárgyalására szoritja meg. Majd a bánsági megyék bekebelezése után eltörlik az illyr deputatiót és 1779 július 16-ikán az 1776-iki karloviczi congressus határozatai alapján részletesen szabályozzák a kiváltságokon alapuló szerb önkormányzatot a „rescriptum declaratorium Illyricum”-ban.

E szerint a nemzet megerősittetik az eddigi királyok által adott szabadságok birtokában, míg megmarad tartozó hűségében. Közvetlen a magyar kanczelláriától függ, de érsekét szabadon választja, ki leteszi hűségesküjét és kit a király erősit meg. Az érsek csupán egyháziakban, nem pedig világiakban is, feje az illyr nemzetnek. Eddigi jövedelmei megmaradnak. Az el nem idegenithető alapitványokra és alaptőkékre való felügyeletet ő gyakorolja, három segitővel31 együtt. Meg van határozva az is, milyen jogok illetik meg őt a püspökökkel és az alárendelt papsággal szemben.

Oly nagy az érseknek tekintélye és befolyása népére, hogy az ő hűsége mintegy biztositja nyájának hűségét is. Ezért a szabályzat lehetőleg távol akar tartani minden egyházi befolyást az övén kivül. Csak örökös tartományokbeli ember szentelhető fel pópának, de annak sem szabad magát valami török uralom alatt álló helyen presbyterré vagy archimandritává szenteltetnie.

Az állami ellenőrzés a házasságok ügyében ide is átterjed. A párokat csak a menyasszony lelkésze adhatja össze, háromszori kihirdetés után. A katholikus egyház felsősége nyilatkozik azon rendeletben, mely szerint nemcsak a vegyes házasságokról kell értesiteni a katholikus püspököt, hanem arról is, ha római és görög-katholikus nem egyesülthöz áll be szolgálni. A klastromoknak többé nem szabad alamizsnát szedni. Időről-időre királyi biztosok látogatják őket; a belső fegyelmet a főpapság tartja fenn. Számukat ezentúl csökkenteni nem fogják.

Nemcsak az általános állami szempont, hanem különösen a katonai szempont teszi szükségessé a műveltség terjesztését. A hol csak lehet, elemi iskolákat fognak felállitani. A nem-egyesültek ezután is követhetik a régi julianus naptárt. A nép és a papság részére szükséges könyvek nyomtatására Bécsben külön nyomdát fognak felállitani.32 Ezen intézkedés által egyuttal lehetőleg ki akarták szoritani az Oroszországból beözönlő egyházi könyveket.

Nem szabad, előleges engedelem nélkül, sem részleges, sem általános gyűléseket tartani, sem pedig követséggel az udvar elé járulni.

A nemzeti congressus 25 egyházi, 25 katonai és 25 tartományi követből áll.

A protestánsokkal szemben, hol csak vallásos az ellentét, egyetért a királynő és a bécsi udvar az uralkodó magyar társadalommal. A szerbekkel szemben, hol nemcsak vallásos az eltérés, hanem ép úgy nemzeti és culturális, a magyar államférfiak és püspökök legfölebb magának Mária Teréziának rokonszenvét birják, de a bécsi kormányét nem. A katonai körök, melyeknek József császár volt természetes vezére, tisztán a közvetlen politikai érdeket tartva szem előtt, egyre akadályozták és hátráltatták a magyar társadalom egységesitő munkáját. Ebből következett aztán, hogy az unio ügyéhez, melynek nemzeti tekintetben is oly fontosak lehettek volna a következései és mely culturális tekintetben leginkább enyésztethette volna el az ország lakossága közt létező nagy külömbségeket, csak félkézzel nyultak. Minő eredmény lett volna elérhető, ha oda forditják azt az erőt is, melyet a magyar nemzet egyik fele műveltségének és hitének megrontására forditottak.

De az egyház külső terjeszkedése csak egy része akkori történetének, az, melyben az elért siker nem áll, nem állhatott arányban az erőfeszitéssel. Ha akkor jobban el is foglalta a kedélyeket, ha nyomai, emlékei mai napig is fennmaradtak, azért fontosságban mégsem hasonlitható az egyház belsejében akkor végbe ment szervező és művelő munkával.

A magyar püspökök e korban is legnagyobb részben fenntartották buzgóságuk és szent életük hírét. Jövedelmeik a béke és a művelés előrehaladása következtében sokszorosan felülmúlták elődjeikét. Ez által képesekké váltak arra, hogy lelküket követve, másrészt a királynő kegyének kiérdemlése végett is, nagy áldozatokat hozzanak az egyház jobb berendezésére, oktatásának terjesztésére. Külömben is majdnem kivétel nélkül a legelőkelőbb családok fiai.

Ilyen gróf Patachich Gábor kalocsai érsek, ki munkába vette a nagy székesegyház felépitését. Akkor oly szegény volt megyéje, hogy csak egy kelyhet és egy misekönyvet talált. Mindössze husz plébánosa volt, és azoknak jövedelme, a kimutatás szerint, összesen nem volt több 4800 forintnál. Nyomába lépett Batthyány József, a későbbi primás, ki saját vagyonából állitotta fel a piarista collegiumot, aztán évi 5300 forintot rendelt a nemesi convictus czéljaira; végre még nyomdát is vett az iskolának. Utóda gróf Patachich Ádám épitette az érseki palotát és a kanonokok házait és 14,000 forint árú miséző szerekkel látta el székesegyházát.


A kalocsai székesegyház.
Rajzolta Cserna Károly

De valamennyit felülmúlta Esterházy Károly, a hires egri püspök. Nemcsak máshitüek iránt szigorú, hanem első sorban maga iránt az. Igen gyakran prédikált és fel nem ismerve órákon át gyóntatott. Évenkint bejárta nagy megyéjét és ha lanyha vagy magáról megfeledkező papra talált, magával vitte palotájába és maga fáradozott javitásán és lelkének felemelésén. Amellett főúri bőkezűséggel, sőt fényűzéssel gondoskodik a tanitás eszközeiről. A gymnasium részére főiskolának szánt épületet épitett, melynek költsége meghaladta a két milliót. A csillagvizsgáló tornyot fejedelmi felszereléssel látta el. Hasonló munkásságot fejtett ki a tudós Klimó Pécsett. Egyikét alapitotta a legteljesebb hazai könyvtáraknak és különösen az egyháztörténelem művelésére hatott buzditólag.

Az apátok közül Sajghó Benedek pannonhalmi főapát érdemel emlitést. Ő épitette fel a romba dőlt templomot s apátságot, azonfölül még a dömölki és bakonybéli apátságokat. Apátsága idejében körülbelől félmillió forintot forditott jótékony czélokra.

Török, német pusztitás és testvérháború egyaránt rombolta nálunk az Árpádok, Anjouk, Hunyadyak korának épitészeti emlékeit. A XVI. és XVII. században, néhány felvidéki várostól és vártól meg Erdélytől eltekintve, sokkal többet döntöttek porba, mint a mennyit épitettek. Az új aera kezdetén az alföld és a Dunántúl jóformán olyan volt, mint a XII. században, a midőn, Freisingi Ottó szerint, alig vala található kőépület. a béke helyreállitása, a növekedő jólét és műveltség ismét módot és alkalmat adott állandó épületek alkotására. Első sorban istennek és az új erőre és hatalomra jutott egyháznak dicsőségét hirdetni voltak hivatva ezek az alkotások. Majdnem mindannyi kéttornyos, nagyhajójú bazilika, kivül a barokk-kor czikornyáival ékitve, belül a szentek tiszteletét jelölő festményekkel, szobrokkal, fogadalmi ajándékokkal díszesen, gyakran túlterhelten.

Ez a jezsuita stilus adta meg Magyarországnak napjainkig sajátságos épitészeti karakterét. A mai kor embere tán kifogást tesz művészi értéke ellen, tán túlságosnak találja a cziczomát és a külsőséget, tán a lényegnek elhanyagolásával vádolja. Hanem úgy a mint van, élő emléke annak a kornak, a melyben az egyház ismét örvend hatalmának, és fényét, gazdagságát nemcsak híveinek mutatja, hanem ellenfeleinek is, hogy annál inkább hódoljanak neki.

Tévedés volna azt hinni, mintha a vallásos élet egészen belemerült volna a felekezeti küzdelmekbe és a külső hatalom mutogatásába.

Valójában mély és igazi vallásos érzelemnek volt mindez a kifejezése. Midőn a katholikus egyház Francziaországban már szinte tehetetlen a felvilágositók támadásaival szemben, nálunk úgyszólva második aranykorát éli. Csak most lehetett a nemzet nagyobb részének megadni gyermekkorától fogva azt a vallásos nevelést, mely az egész életre kiható vallásos érzületnek legbiztosabb alapja. Különösen a Mária cultusa éli igazi renaissance-át. A belső hiten kivül a török háborúk utóhatása és az akatholikusok ellen még egyre folyó küzdelem lovagias, rajongó tiszteletet idéztek elő Isten anyja iránt, kitől annyian megvonják az illő hódolást. A tanitóknak, különösen a jezsuitáknak vezetése alatt Mária-társaságokat33 alkot az ifjúság. E társaságok tagjai a szent szűz iránti tiszteletet fogadják egész életükre és a legtöbb hive is maradt fogadalmának. A meglett, gyakran nagytekintetű férfiak áhítatossága egyre fokozza az ifjak lelkes buzgalmát. Nemcsak hivő mindenki, hanem mutatja is hitét gyakorlatban, cselekedetében. Az egész légkört mintha tömjén illata töltené be. A városok piaczán emelkedő szentháromság-szobrok, a számos pompás körmenet, a búcsújárások, az egyre szaporodó csudatevő Máriaképek,34 mind azt tanúsitották, mily virulásban, előrehaladásban van a római egyház.


A selmeczbányai Szentháromság-szobor.
Rajzolta Cserna Károly

Mária Terézia egész lelkületének megfelelt a vallásosság e fejlődése. Örvendett rajta, azonositotta magát vele. Mint a magyar egyház kegyúra, rendelkezésére bocsátja egész királyi hatalmát, tekintélyét. Annyira azonosnak tudja magát az egyházzal, hogy magától érthetőnek tartja, ha minden nem szorosan hithez tartozó dologban ő vezeti, igazgatja.

Ebben nem az akkor uralkodó állami philosophia elveit követi, hanem a magyar királyok történeti hagyományát. XIV. Benedek pápa halála után, Rómában levő követének adott utasitásában használja először az apostoli királyi czimet. (1758 június 3.) Mutatni akarja ezzel, hogy rangra, ha nem is császár, mint elődjei, Európa bárminő uralkodójával egyenlő. Az új pápa, XIII. Kelemen, augusztus 19-én elismerte e czimet és Mária Terézia után utódai mint magyar királyok viselik a „magyar királyság díszére”.35 E névben nem üres czimet látott, hanem az egyházi ügyek lelkiismeretes és erélyes vezetésére való felhatalmazást.

Ezen a ponton találkozott a már Bécsbe, sőt a kormányzásba is behatoló felvilágositó irány követeléseivel. Már 1748-ban eltiltotta egyházi rendeletek kinyomatását fejedelmi jóváhagyás nélkül. 1750-ben a stólát szabályozta, 1754-ben az ünnepek számát csökkentette. 1768-ban az excommunicatio kihirdetését a fejedelmi beleegyezéstől tette függővé.36 1769-ben a klastromok számát kezdte csökkenteni, egy évvel később elrendelte, hogy 25 éves kora előtt senki se tehessen fogadalmat, majd eltiltotta a szerzetes rendeknek, hogy pénzt küldjenek generálisaiknak Rómába. Ha még hozzávesszük, hogy a külföldre menő búcsújárásokat, melyek közül különösen a Magyarországból Aachenbe menő volt népes, eltiltotta és bekövetelte a szerzetesek végrendeletének bemutatását; ha kiemeljük, hogy a templomok által addig gyakorolt asylumjogot megszüntette, egyszerre látjuk, minő nagy részét foglalta el az egyházi és állami hatóságok közt századokon át vitás területnek.


XIII. Kelemen pápa brevéje az apostoli királyi czim adományozásáról.
Eredetije a bécsi állami levéltárban

Mindebben kétségtelenül ép úgy vezette az egyház java, mint államának, uralkodásának érdeke. A legboldogabbnak akkor érezte magát, ha egészen egyháza hű leányának mutatkozhatott, ha alapithatott, ha vallása terjesztését, a hit megerősitését előmozdithatta. Barkóczy primás halála után tiz évig nem töltötte be az esztergomi érsekséget. Az új primásnak, gróf Batthyány Józsefnek, eleve hozzá kellett járulnia óriási egyházmegyéje felosztásába.

Ekkor hasitották ki az esztergomi érsekségből a beszterczebányai, rozsnyói és szepesi püspöki megyéket. (1776 január 1.) Még mindig 362 plébános és 80 káplán maradt a primás közvetlen vezetése alatt, mi legjobban mutatja, mennyire szükség volt e felosztásra. Egy évvel később alapitotta – a győri és veszprémi püspökségek rovására – a szombathelyi és székesfejérvári székesegyházakat. Igy valósitotta meg a már atyja idejében szükségesnek tartott újitásokat, igy vált Szent-István után a legtöbb magyar püspökség alapitójává. Csak a tiszántúli új püspökség felállitása maradt későbbi időre: a hatalmas és buzgó egri püspök akadályozta meg megyéjének felosztását.


Gróf Batthyány József kalocsai érsek.
Egykoru rézmetszet után. Aláirása: Iosephus e Comitibus a Battyan Perpetuus in Nemeth-Uivar Metropolitanae Colocensis et Bacsiensis Ecclesiarum Canonice unitarum Archi-Episcopus, Insignis Ordinis S(anc)t(i) Stephani Regis Apostolici Magnae Crucis Episcopus. Inclytorum Comitatuum Castri-Ferrei Perpetuus, Bacsiensis vero Supremus, et Perpetuus Comes, Sacratissimarum Caesarearum et Apostolico-Regiae Mayestatum Status Consiliarus Actualis Intimmus et Excelsae Tabulae Septemviralis Assessor.
Az országos képtár gyűjteményének 837. számu példányáról

Különösen szivén fekszik a lelkészségek rendezése, szaporitása, jobb karba hozása. 1769 szeptember 29-ikén kelt rendeletében meghagyja, hogy az összes püspökségek és nagyobb javadalmak jövedelmének egy tizedét szolgáltassák be a vallásalapnak, mely első sorban új plébániák ellátására forditandó.37 Ugyane czélra rendelte a pécsváradi apátság és a székesfejérvári őrkanonokság jövedelmeit is.

A nép vallásos és erkölcsös nevelését czélzó ezen intézkedések még – hogy úgy mondjuk – a régi egyházpolitikai alapból nőttek ki. A trón és oltár egysége, a fejedelem, mint fölkent uralkodó, ki a világi kart az egyház rendelkezésére bocsátja, egyszóval a középkori eszmék, uralkodnak még bennük. De mellettük megjelennek már a modern állam követelései is. Tisztán világi czélok után indulva, a népesség anyagi jólétét, szellemi műveltségének emelését tűzi ki czéljául. E czél munkásává avatja az uralkodói hatalmat, és igy nem csoda, ha nem kiméli azokat az egyházi és világi alakulásokat, melyek e czél elérésének útjában állanak.

Mária Terézia történeti nagyságának egyik legfőbb alapja épen az, hogy e hivatását felismerte, és ha kellett, még személyes meggyőződését is alárendelte e magasztos czélnak. Egyénisége, lelkületének emelkedettsége nyilatkozik abban, hogy mig korának más uralkodói első sorban az állami életnek szorosan vett hatalmi oldalát fejtették ki, akár katonai, akár gazdasági tekintetben, ő a népnevelésnek szentelte legfőbb figyelmét.

Azt az elvet állitotta fel: az iskola politicum. Mint ezt gróf Apponyi Antal egy Mária Teréziának ajánlott doktori értekezésben kifejezi: a nevelés kötelessége ugyan a szülőknek és rokonoknak, de azért nem szabad azt a magánember kényére és belátására bizni. Szükséges, hogy az állam adja meg a főirányt biztos szabályzatok és külön felügyelők által.

Régebbi időben az egyház, különösen pedig a szerzetes-rendek végezték ezt az állami feladatot. Most ennek teljesitését már nem tartották reájuk bizhatónak, minthogy czéljuk mégsem azonos az államéval. Gróf Pergen állami miniszter 1770-iki emlékirata szerint az államnak teljesen magához kell vonnia az iskola és nevelés ügyének vezetését és ki kell azt vennie a szerzetesek kezéből. Az iskolákban ezentúl csak világi embereket, vagy legalább világi papokat kell alkalmazni. Már arról is van szó, és ez mutatja, minő lényeges és gyökeres az eltérés a régi állapotoktól, hogy protestáns tudósokat hivjanak meg az osztrák közoktatás szervezésére.

Mindezek a szándékok és tervek azonban még akkor is távol voltak a kiviteltől. A tanügy még java részben a jezsuiták kezében volt. Ha nélkülök, ellenük akarnak állami oktatást szervezni, nemcsak emberekben látnak hiányt, hanem anyagi eszközökben is. Ily körülmények közt valóban gondviselésszerű volt a jezsuita rendnek akkor történt feloszlatása. (1773. július 21.)

XIV. Kelemen pápa csak hosszas meggondolás után szánta magát e lépésre, melyet Francziaország, Spanyolország, Portugália és Nápoly királyai, a „legkeresztényebb”, a „katholikus”, a „mindig hű” és a pápa hűbérese, már régebben sürgették, és melynek már az „apostoli” sem mondott ellen. „Bizva a Szent-Lélek sugallatában, hivatalunk kötelessége által szoritva, melylyel mind a keresztény köztársaság nyugalmának helyreállitására, mind azoknak eltávolitására, melyek annak kárára lehetnek, kényszerittetünk, minthogy továbbá észre veszszük, hogy Jézus társasága úgy sem hozhatja már azon gyümölcsöt és hasznot, mely miatt elődeink jóváhagyták és annyi kiváltsággal ékesitették – sőt hogy alig látszik lehetségesnek az egyház békéjének visszaszerzése, mig fennáll – érett tanácscsal és biztos tudással, apostoli hatalmunknak teljességéből azt a társaságot eltöröljük és elnyomjuk.”38 Mária Terézia is csak nehezen nyugodott belé a hatalmas és a katholikus egyház és irodalom körül nagy érdemeket szerzett társaság feloszlatásába, „mert soha sem tapasztalt nála mást, mint szépet és jót”. De mihelyt bizonyos benne, hogy a pápa ki fogja mondani az eltörlést, kiköti, hogy a társaság javaival maga fog rendelkezni, és azokat az állam és az egyház javára fogja forditani. A lefoglalást az 1773 szeptember 20-iki rendelet értelmében a királyi kamara végezi. Feltünt, hogy sokkal kevesebb készpénzt találtak, mint a mennyit reméltek. Összesen 7.600,000 forintra becsülték a vagyont. A jószágokból egyik-másik hű ember, különösen kanczelláriai tisztviselő nyert adományt, de a legnagyobb rész más, magasabb czélnak volt fentartva. „Királyi gondoskodásunknál fogva azt is elhatároztuk anyai szivvel, hogy mindazt, a mit apostoli királyságunkban eddig az emlitett társaság végzett az isteni tisztelet, lelkipásztorkodás és közoktatás ügyében, azt a társaságnak reánk szállott vagyonából és javaiból ellátjuk, amint az egyház és az állam érdeke megköveteli.”39

Akkor már átalakulóban volt az egész oktatási rendszer. A műveltség körének kiszélesedése és az állam szükségletei már szétfeszitették a régi jezsuita iskolát még a társaság fennállásának éveiben. A nagyszombati jezsuita főiskola már 1769-ben királyi intézetté vált, mely orvosi szakkal egészittetett ki, és melynek egész tanrendjét a bécsi egyetem mintájára változtatták át. Most már az állam maga követeli, hogy a protestánsok azt is látogassák, nem téritésük végett, hanem hogy tanuljanak. Oly tanokat hirdettek már ott, melyek az állami suprematiának elismeréséből indultak ki és homlokegyenest ellenkeztek a jezsuita elvekkel. „Az állami kormánynak megvan az a joga, hogy felügyeljen minden egyházi ügyre, és nézzen utána, hogy az egyház ne okozzon kárt az állam javával ellenkező tanok hirdetése által.” Továbbá: Isten, ki nem mondhat ellen önmagának, fenn akarja tartani az államot és az igazi vallást. Ennél fogva az a vallás, mely az állam javát ellenzi vagy akadályozza, nem lehet az igazi vallás”.40 Pázmány Péter örökébe Sonnenfeld és Martini tanitványai ültek.

Hasonló mozgalmak jelentkeztek a középső- és a népoktatás terén is. Mária Terézia minden téren észleli, hogy országai elmaradtak a külföld, különösen pedig a protestáns országok mögött, és kötelességének tartja, hogy ezen lehetőleg segitsen. Martini, a kitünő jogtudós, már 1773-ban kidolgozza az új gymnasiumi tantervet, melyet a császárné elfogad; a népnevelés egységes intézése végett pedig behivja a hires sagani apátot, Felbigert, ki Sziléziában azon a téren már nagy eredményeket mutathatott fel.

Igy elkészülve, az állam nemcsak anyagilag lép a jezsuiták örökébe. Hivatásának magaslatára emelkedve, saját szempontjai szerint, az általános műveltség érdekében szab rendszert nem egyes felekezet vagy osztály, hanem az egész nemzet oktatási ügyének.

Nem kevesebb, mint 41 iskola maradt árván a jezsuiták után; köztük két egyetem, Nagy-Szombaton és Kassán, három akadémia, Budán, Győrött és Kolozsvártt, és hét convictus. Ezek ellátása tanárokkal és anyagi eszközökkel most az állam vállaira hárult. De e nagy feladattal kapcsolatban meg kellett oldani az állami nevelés kérdését is, nemcsak a felső- és középiskolákra, hanem a népiskolákra nézve is.

Formailag az 1776 augusztus 5-iki41 királyi leirat végezi e munkát. A királynő kijelenti; hogy az egyetemre a lehető legjobb tanárokat nevezte ki pályázat alapján, az akadémiák és gymnasiumok gondját pedig egyelőre a megyés püspökökre bizta. Most, hogy a jezsuita vagyon, „melyet kizárólag a tanulmányok és kegyes czélok javára rendeltünk”, már nagyjában át van véve, hozzá lehet fogni a végleges szabályozáshoz.

Az összes tanulmányi ügyeknek igazgatása, ide értve a népiskolát is, a helytartó-tanács tanulmányi bizottságát illeti meg. Ennek elnöke egyúttal igazgatója az egyetemnek. E bizottság feladata a királyi rendeletek végrehajtása az egyetemen, az akadémiákban és a gymnasiumokban, valamint a nemzeti iskolákban.

Az egész ország nyolcz tankerületi igazgatóságra oszlik, melyeknek székhelyei: Pozsony, Beszterczebánya, Győr, Buda, Pécs, Kassa, Ungvár és Nagy-Várad. Igazgatókul kineveztetnek:42 gróf Balassa Ferencz, gróf Berchtold Ferencz püspök, gróf Niczky Kristóf.43 Vörös Antal helytartóhelyettes, Pécsy Gábor hétszemélynök, és gróf Károlyi Antali.44 E névsor is mutatja, minő előkelő helyet szánt nemcsak a királynő, hanem az egész magyar társadalom azoknak, kikre a közoktatás ügyét bizta.

E férfiak mind katholikusok, de köztük csak egy a pap. Hatóságuk nemcsak a katholikus intézetekre terjed ki, hanem az összes akadémiákra és középiskolákra, valláskülönbség nélkül.

Kivülök még a népiskolákra nézve külön felügyelőket nevez ki a királynő, minden kerületbe. Ezek közül azonban még csak a már régebben kinevezett Caspar Pál működik Pozsonyban, mint főfelügyelő.

A Budára átteendő egyetemen kivül négy akadémia és minden kerületben egy-egy fő- és több kisgymnasium áll majd az ifjúság rendelkezésére. Az illető tanszékek nyilvános pályázat útján töltetnek be. Idő folytán tanitóképző intézetek és nemzeti főiskolák is nyilnak majd minden kerületben.

Bár a tanszékek betöltésénél – világi erők hiján – még különösen a szerzetesekre számitanak, a tanügyi igazgatás mégis világi, állami. Eleve is tiltakozik azon gyanú ellen, mintha a tanitás örve alatt tériteni akarna. „Királyi tisztünk szerint minden alattvalónk boldogságára kell gondot viselnünk, és ebből következik, hogy minden vallású iskolák a tankerületi igazgató felügyelete és igazgatása alatt álljanak. Kegyesen kijelentjük, hogy ez a felügyelet nem terjedhet túl az iskolai ügyeken, és nem szándékunk, hogy azok vallás ügyében bárminő sérelmet szenvedjenek.”45 Minden vallású szülő küldheti gyermekét a katholikus iskolákba, és biztos lehet a felől, hogy ott vallása miatt nem sértik, vallásával ellenkező szertartásokra nem kényszeritik, hanem szeliden és nyájasan bánnak vele.

A fennálló érseki és püspöki lyceumokban, Kalocsán, Egerben, Nyitrán, Váczon, Váradon és Pécsett maga a püspök nevezhet ki aligazgatót. De a tanitási módszer ott is csak az előirt lehet; tanárokul csak egyetemet végzettek alkalmazhatók, és a directorok kötelesek a tanügyi bizottságnak jelentést tenni a tanulmányok menetéről.

Mindezek valósitására a királynő, az egyetemi alapon kivül, egyelőre évi 120,000 forintot szán a jezsuita alapból, melyet itt először neveznek tanulmányi alapnak.

Tartalmilag az 1777-ben kiadott Ratio Educationis szabja meg a nemzeti nevelés irányát. Ez a nagy és nevezetes munka, melyet Martini dolgozatának felhasználásával Ürményi József és Terstyánszky József készitettek, valóban egységes nemzeti nevelésre ad utasitást, vallás és nemzetiség különbsége nélkül. Az ősök bölcseségét dicsőiti azért, hogy a nevelésről való főgondoskodást a király reservált jogai közé sorozták. És valóban, nálunk az állami egységes oktatás megkezdése a királyi hatalomnak, a királyi belátásnak műve.

A nemzeti iskola falusi, mezővárosi, városi és normális, vagyis tanitóképzővel összekötött. A tanterv, úgy mint az egész berendezés, a lakosság különböző műveltségétől, nyelvétől, vallásától függő. Iskolakényszerről még nincs szó, de a községeket és a földesurakat egyaránt búzditják ily iskolák felállitására.

A gymnasium három latin (grammatikai) és két felső (humaniora) osztályból áll. Ezeknek czélja az általános műveltség megadása. Erre szolgál a latin mellett a történet, természetrajz, számtan, földrajz tanulmánya. A jezsuita-rendszerrel ellentétben nagy súly van helyezve a szemléltetésre. A felső oktatást két évi philosophiai és két. évi jogi tanfolyam közvetiti. Ezen az alapon alakultak meg a philosophiai lyceumok és a jogi akadémiák.

Betetézte a reformot az egyetem áthelyezése Budára és teljes kiegészitése. Maga a királyi palota szolgált Magyarország állami főiskolája szállásául. Ezen alkalommal kelt (1780 márczius 25-ikén) a tanulmányi alapnak és a Ratio Educationisnak megerősitése. Most már az egész birodalomról, az egész nemzetről van szó, melynek nevelése annyira szivén fekszik a királynőnek. Bizonyos tekintetben haladást is jelöl az előbbi intézkedésekhez képest. Azokban még szó volt kegyes czélokról is, de itt a királynő kijelenti, hogy „az eltörült Jézus-Társaságnak minden ingó- és ingatlan vagyonát, mely rendelkezésünk alá jutott, a tanulmányi alapnak és a nyilvános iskoláknak adtuk hozományul igen kedves magyar birodalmunkban és a hozzá kapcsolt tartományokban”.

Az anyagi érdekek és a velük kapcsolatos reális oktatás felkarolására mutat, hogy a királynő 1770-ben Budán királyi rajziskolát állitott fel, mely 1777-ben nemzeti rajziskolává alakul át.

A „Ratio Educationis” épen jelessége miatt osztozik a nagy szellemi reformok közös sorsában. Nem egészen a hazai földből nőtt ki, és igy nem lehetett máskép, mint hogy végrehajtása oly elemekre legyen bizva, melyek nem értették, vagy melyek vele egyet nem értettek. Különben is a politikai és társadalmi viszonyok nem engedték az igazi nemzeti nevelés létrejöttét. A rendi különbségek még épen nem voltak áthidalva. A nem katholikus felekezetek, és különösen a protestánsok, még friss hatása alatt állottak az állam üldözésének és elnyomásának. Kellett, hogy annak minden az iskolára vonatkozó intézkedésében veszélyt lássanak hitükre nézve, és igy a legnagyobb gyanúval és bizalmatlansággal fogadták az új rendszer jótéteményeit.


A budai egyetem megnyitása.
Egykorú rézmetszet után.
A budapesti m. kir. tudomány-egyetem birtokában levő példányról

Mindamellett – és itt legyen szabad a tanügy emberének kimondania meggyőződését – a nagy újitás igen hasznos és soha el nem mellőzhető tanulságot rejt magában minden jövő tantervre nézve. Az által, hogy többet követelt, mint a mennyit az akkori tanitók nyujthattak, folytonos tanulásra serkentette közülük a jobbakat. Ennek a munkának és igyekezetnek az volt az eredménye, hogy a „Ratio” tartalma – bár némileg módositott alakban – valóban vérébe ment át a magyar iskolának. Az a nemzedék, mely Magyarországot az új korba átvezette, a Mária Terézia alapitotta iskolázásnak volt növendéke.

Annak a fának, melyet a nagy királyné ültetett, csak a későbbi szerencsés ivadék szedhette gyümölcseit. Hanem azért uralkodása mégis korszakot képez művelődésünknek, nemzetünk nevelésének és emelkedésének történetében.

Kivéve a városokat és Erdélyt, hol a hosszú időn át meggyökerezett, egyházi, polgári és feudalis intézmények által erősitett műveltség soha sem volt kitéve teljes felforgatásnak: a többi Magyarország akkor kezd kibontakozni a folytonos hadi veszedelem és hadi készültség okozta elmaradt állapotából.

Lehetetlen teljes képét adnunk a közerkölcsiség és köznevelés szomorú állapotának, melyben az ország legnagyobb részének köznépe fetrengett.

Nem a babonát és a boszorkányság hitét értjük csupán. Abban részes volt még egész Európa. A szegedi hirhedt boszorkánypernek, mely huszonnyolcz nő elitélésével végződött, könnyen megtaláljuk mását Németország criminalis évkönyveiben.46 Az sem áll példátlanul, hogy varázslót, „kan ördögöt, itéltek halálra, mert az ország felhőit eladta a töröknek”.47 A mi megkülönböztető vonása a hazai viszonyoknak és csupán a folytonos hadakozásban és pusztitásban találja magyarázatát, az emberi életnek és becsületnek rendkivül csekély értéke.

Maga a boszorkányság még némileg a hit erejét tanúsitja. Hisz maguk a szerencsétlen áldozatok bevallották, hogy felavatásukkor gúnyt űztek a szentségekkel.48 Úgyszólva külön szertartást tartottak még szükségesnek, hogy kiszabaduljanak az Istennek, a vallásnak korlátozó hatalma alól. Hanem az is alig szenved kétséget, hogy az ördög hatalmát csakugyan felhasználták mérgezésre, kellemetlen férjek meggyilkolására, örökségek megszerzésére. Épen Szegeden és Hódmező-Vásárhelyen fordul elő legtöbb ilyes mérgezési eset. A varázsszerek, szerelmi italok erejére pöriratokban is hivatkoztak. Az erdélyi kormányzó egész komolyan irja a kanczellárnak, hogy Köleséri secretarius elvált nejét „boszorkának” tartja, ki sok minden mesterséghez ért. Magzatelhajtásra is találunk esetet: ehhez fordul a megesett leány végső szégyenében, ha a „bábvető” asszony már nem segithet rajta.49 Nem a modern romlottság tényei ezek, hanem az ősi barbárságnak nehezen leköszörülhető maradványai.

Még a népesség nagy része nemcsak kóbor, hanem fegyveres is. A vadászat jogát, melyet az 1728-iki törvény hiába akar megszoritani, lehetőleg igénybe veszi mindenki, és alkalom adtán ember ellen is forditja fegyverét. Minduntalan tolvajbandák merülnek fel. Az életnek koczkára tevése megszokott dolog: hogy kimélje a másét az, ki a magáét sem becsüli sokra? Egy bojtárt csikósa rábeszéli, hogy üssön le egy kövér kanczát, hogy annak kövérével megkenhesse haját és csizmáját. A bojtár megteszi, megfogják, akasztófára itélik. „Szivesen meghalok, de legalább egyszer kenhetném meg a kancza hájával hajamat és csizmámat.”50

Ilyen lelkiállapotok ellen aztán nem használ a halálos büntetés, melyet a törvény, s még inkább a gyakorlat nagyon bőkezűen ir elő. Felségsértésen, gyilkosságon, szándékos emberölésen kivül az a büntetése az istenkáromlásnak, házasságtörésnek, fajtalanságnak, lopásnak, gyujtogatásnak, vérfertőzésnek, boszorkányságnak, rablásnak. Épen oly kevéssé segit a büntetések kegyetlen végrehajtása és a megelőző tortura.51

Nagy ugyan az egyház hatalma, és az sem takarékoskodik a büntetéssel. Erdélyben még 1738-ban megkövezésre itél egy helvét hitvallású kerület egyházi tanácsa egy istenkáromlót.52 De a lakosságnak igen nagy része, a kanász, gulyás, csikós, kit gyakran csak egy lépés választ el a pusztai betyártól, csak hiréből ismeri az Isten házát és az egyházi oktatást. Hasonló viszonyok közt él a pásztorkodó vagy erdőben lakó oláhság nagy része, mely különösen nagy részét szolgáltatja a rabló- és tolvajvilágnak. Még inkább kivüle áll az emberi társaságnak és törvényeinek a nagyszámú czigányság. Ennek letelepitése, megtéritése, döghúsevéstől való elszoktatása épen Mária Terézia korában válik a kormány egyik főfeladatává.

Nagy az állam hatalma, már arra törekszik, hogy leérjen a nép minden rétegéhez, és saját czéljaihoz képest segitse elő mindenkinek megélhetését és művelését. De mivel az állam első sorban terheket ró az alattvalóra, nem pedig jótéteményekben részesiti őt, gyanússá válik minden jó szándéka is, annál is inkább, mert a kormányzást ösztönszerűleg idegennek, németnek nézik. Ez a visszahatás aztán szintén káros hatással van a nép erkölcsi állapotára.

Nem kisebb autoritás, mint Deák Ferencz beszéli el, minő erkölcsromboló hatása volt a régi világban az állami adóztatásnak. Az összeirás eszközlése, a rovások számbavétele voltakép folytonos iskolája volt a hazugságnak. „Pirulva emlékszem még most is azon módra, melylyel az teljesittetett. Általános elv volt a megyékben eltitkolni, amit csak lehetett, nehogy a pontosabb összeirás a megyének portáit s ez által adóját növelje. Ezen elv szándékosan terjesztetett a nép között is, s rendesen nagy sikerrel. Tudok megyét, melynek egyik járásában a hatvanezret haladó népesség között egy leány sem találtatott, kinek kora tizennyolcz évet meghaladott, mert a tizennyolcz éves leány már az adó tárgyai közt volt felirandó.”53 Ha igy állott a dolog 1827-ben, elképzelhető, minő állapotok uralkodtak két-három emberöltővel azelőtt. A földesúr és a vele egyetértő megye egyenesen a saját zsebét védte, midőn a jobbágyok erősebb vagy csak igazságosabb megadóztatását lehetőleg megakadályozta.

Hasonló hatással volt a katonafogdosás is. Bárminő harczias volt az egész nemzet indulatja, a hivatalos vitézség nem állott nagy becsületben. A szabad életben élő legénynek holtáig vagy rokkant koráig a zászló alatt kellett maradnia, szigorú, gyakran embertelen fegyelem alatt. Az a kör, melyben élt, a császár katonaságát még csak mint az ország ellenségét, a szegénység pusztitóját ismerte. A leányok ezt dalolták:

Hajdú volnál, szeretnélek,
Katona vagy, nem szeretlek,
Húzóvonó a te neved,
Akasztófa a te helyed.

Soha sincs hiány olyanokban sem, kiket természetes hajlam vont a katonai pályára. A toborzók itatása, fogadópénze sem maradt hatás nélkül a gyengébbekre. De általában mégis csak az csapott fel, kinek nem volt pártfogója, kitől a falu vagy a földesúr szabadulni akart.

Ha jő a parancsolat, hogy egy község néhány rekrutát állitson, mindjárt megszökik 50–60 legény és hónapokon át tétlenül az erdőkön csavarog. Sok szükségből szegény-legény lesz. Anyáik s hugaik, kik titkon utánok viszik az élelmet, az egész idő alatt szintén nem dolgozhatnak. Jő aztán a fogás ideje, midőn az emberekre úgy vadásznak, mint a vadállatokra. A tehetősebbek lekenyerezik a birót és az esküdteket, utoljára csakis az marad benn, kinek senkije nincs, ki oly gyönge, hogy nem félnek tőle.

Ily módon válik az államnak azon institutiója, mely a nép lelkületének még jobban megfelel, nemcsak teherré, hanem az erkölcstelenségnek, erőszakoskodásnák, vesztegetésnek egyik fő előmozditójává.

A letelepedés, a békés együttélés kényszere, a népesség sűrüsödése és vagyonosodása némileg segitett ezeken az állapotokon. De gyökeres segitség csak a lelki nevelés és az iskolázás folytonos előhaladásától volt várható. Világos, hogy ezeknek a letelepedés, a községi élet, a kóbor rabló élet elhagyása vala egyik előfeltétele. Azért mindezeknél fontosabb és alapvetőbb az úrbér rendezése, mely a jobbágynak is megakarja szerezni az emberi lét alapfeltételeit, mely őt a földhöz köti, de úgy, hogy munkájának maga is lássa hasznát.

Sehol sem oly nehéz az átalakitás, a reform, mint a parasztosztálynál. Annál nehezebb ott, a hol minden érintkezés magasabb és műveltebb körökkel vagy teljesen hiányzik, vagy pedig tisztán ellenséges. De a többi néposztály: a városi polgárság és a köznemesség szintén csak nagy nehezen búvnak ki a háborús idők szoritó, de egyuttal védő köntöséből. Ősi intézményeiknek, kiváltságuknak, egyházuknak, megyéjüknek vagy czéhüknek köszönték megmaradásukat. Nem csoda, ha némileg változott viszonyok közt is ragaszkodnak hozzájuk, nemcsak az érdeknek, hanem a hitnek egész erejével.

Egyáltalában ez a szinte keleti conservatismus lényeges megkülönböztető jele a régi magyar társadalomnak. Politikailag nem mindig volt hasznos, de erkölcsi tekintetben sok tiszteletreméltó oldala is van. Ősszefüggött azzal a családi kapocs ereje. Ezen alapult a férjnek nagy hatalma a nő, az atyáé a gyermekek fölött.

„A gőgös, büszke szivet csak alázatossággal lehet meghóditani. Ezért az okos magyar anya mindig úgy neveli leányát, hogy tisztelje a férfiakat a mennyire csak lehet. A magyar leányok tehát alázatossággal nyerik meg azokat, kiket férjül óhajtanak. Ha férjhez mennek, urok megbecsüli őket, és ez a kedveltetés szokásukká vált. Egyszóval, e nép asszonyai nagyon alázatosak. Ez által ártatlanoknak és szerényeknek mutatkoznak és a szép nem e két kiváló erénye szeretetre és tiszteletre méltókká teszi őket. Ez a szerénység, melyet gyakran túlságba visznek, annyira megy, hogy keveset beszélnek férjük jelenlétében s akkor is nagyon halkan. Különben nagyon jól értenek a gazdálkodáshoz és e tekintetben is kitünően teljesitik női kötelességüket. Nem igen tudják, mi a divat, mi a kendőzés, és nem igen zaklatják férjeiket a pipere miatt. Ruháik anyáról leányra szállanak és ezt senki sem szégyenli. A parasztasszonyok nagyon dolgosak. Tisztességesen bár szegényesen öltözködnek, csakhogy csizmáik nem igen illenek női lábakhoz”.54

Egy más észlelő szerint egy pontban mintaszerű a magyar nevelés, abban, hogy pontos engedelmességre szoktatja a gyermeket. „Sehol sem láttam szófogadóbb, szüleiket annyira tisztelő gyermekeket, mint Magyarországon.”55

De a kor változásai még sem hagyták érintetlenül ezt az erős, a balsors által összekovácsolt társadalmat. Mihelyt szabaddá vált a tér, fejlődnie kellett, hogy magát és országát fentarthassa.

Az első nagy változás abban állott, hogy a főnemesség műveltségben, életmódban, majd nyelvben is, elválik a nemzet zömétől.

Szinte közmondásos, mennyire otthonülő volt a régi magyar aristocratia. Ezt nemcsak conservatismusa idézte elő, hanem szükségessé tette gazdasági és politikai munkája, birtokainak biztossága pedig épen mellőzhetetlenné. Csak III. Károly uralkodása alatt veszi kezdetét az az áramlat, mely Mária Terézia korában már Bécsbe, az udvarhoz viszi a magyar nemzet előkelőit.

E mozgalom oka első sorban az illető családok nagyravágyása. A dicsvágy, a becsület különben is szembeszökő jellemvonása a magyarnak és annak most, oly király alatt, ki megbecsülte a magyart, tág tere nyilott. Czimekben, kitüntetésekben, a királynő kegyes gondoskodásában már ép úgy részesülnek a magyar családok, mint az osztrákok és csehek. A királynő iránti loyalitás kimutatása, továbbá az az óhaj, hogy az európai, politikai élet egyik központján érvényesithessék befolyásukat, szintén sokat nyomott a latba. Ellenben elenyésző csekély lehetett azoknak a száma, kiket a nagyobb jövedelem s jutalom reménye vont az udvar körébe.

Az udvari nemesség látja, hogy provinczia, még pedig elmaradt provinczia az ő hazája. Ismeri a külföldet, maga is utazik, útra küldi gyermekeit is, miben sem akar különbözni a nyugati nemzetek arisztokratiájától. Nemcsak Bécsben és a külföldön él idegen módra: ezt az életmódot haza is hozza, átülteti kastélyaiba, jószágaiba. Tüntetni akar gazdaságával, pompájával nemcsak földiei előtt, hanem az udvari emberek előtt is. A finom társaság szokásait és élvezeteit honositja meg: ha mással nem, szemkápráztató fénynyel akar becsületet szerezni a magyar névnek. Esterházy herczeg esterházai palotája teljes utánzása volt nagyszerűség dolgában a versailles-inak. A vendégek mulattatásáról olasz opera gondoskodott; a herczegi zenekarnak Haydn volt a karmestere. A palotában lefolyó ünnepélyek még az elkényeztetett bécsi és párisi vendégeket is bámulatra ragadták. És e példa után indultak, a magok módja szerint Batthyányak, Pálffyak, Erdődyek és Grassalkovicsok.

Egy akkori gúnyos költemény, melyet Amadé Lászlónak tulajdonitottak, elevenen állitja szembe az idegen befolyásnak erkölcsi és gazdasági következményeit.56 Régente az ezüst gombok apáról fiura szállottak; most évről-évre változik a divat. Régente bőven éltek azzal, mit a hazai föld termett, most idegen szakácsok rontják a gyomrot és a fáczánokat etetik drága eleséggel. Nem is lehet ennek más a következménye, mint az, hogy kiürül a pénzes láda, mely az apa korában jóformán tele volt.

Már akkor felismerték, mennyire tönkre teszi az udvarnál való élés az illetők vagyoni viszonyait. Annyira gazdag és aulikus főúr, mint Grassalkovics volt, végrendeletében óvja fiát, ne lakjék Bécsben és Pozsonyban, hol szintén van udvar, hanem maradjon gödöllői házában, sokkal több lesz a becsülete. Hozzáteszi, hogy mindenki tudja, mennyire megzavarta a bécsi tartózkodás épen a legfőbb családok pénzügyeit. De a királyi nap vonzó ereje ez esetben, mint annyi másban, erősebb volt az atyai intés tilalmánál.


Az eszterházai herczegi kastély.
Rajzolta Cserna Károly

Főnemességünk akkori szereplése épen nem mondható károsnak és hazafiatlannak. Magyarország régi állapotában nem maradhatott: a haladás munkájának megkezdésére pedig senki sem lehetett alkalmasabb a nemzet természetes és megszokott vezéreinél. Nemcsak a műveltség külső formáit sajátitotta el, hanem tartalmát is. Oly férfiak, mint Batthyány Lajos, Esterházy Ferencz, Pálffy Miklós és Pálffy Károly, Festetics Pál, bármely ország aristocratiájának és kormányának becsületére válhattak. Nemcsak születésük és a királyi kegy: képzettségük is alkalmatossá tette őket a legmagasabb tisztségek betöltésére.

Nem oly szembetűnő, de mégis igen jelentékeny az a változás, melyen a köznemes társadalom megy keresztül.

A polgári és a katonai élet most szétválnak, mindegyik más-más embert, más-más képzettséget követel.

A magyar nemes otthon nemcsak gazdaságát tartja rendben és gyarapitja, hanem részt vesz megyéje ügyeinek intézésében is. Ehhez pedig, úgy fennforgó politikai és közjogi viszonyoknál, mint a törvénykezés szükségleténél fogva egészen sajátságos műveltséget kell elsajátitania.

Ennek igazi alapja jogi és politikai. A gazdálkodás mellett a közügyekkel való foglalkozás a magyarnak igazi életeleme. Már maga a gazdálkodás is sok jogi ismeretet követelt. Nemcsak a birtokhoz való jogot kellett megvédeni a számos perlő osztályos atyafival, esetleg a fiscussal, meg kapzsi szomszédokkal szemben, hanem törvényt is kellett látni a jobbágyok fölött. Az úriszékek tartásában sok volt a visszaélés és az nem is maradhatott el, hol a földesúr biró és fél volt egy személyben. De az előbbi törvénytelen, önkényes korszakhoz képest már a jog formája is jótétemény volt. A nemesi, patriciusi kormányzásnak a katonai túlsuly mellett mindig a törvényismeret, a szegény ember bajának meghallgatása és lehető orvoslása volt a legbiztosabb támasza. Nálunk, a háborús idők bezárásával, ez a felsőség jut teljes érvényre. Magának az úrnak is nagy érdeke az igazságosság, és lehetetlen hinni, hogy annyi időn át merő önkénynyel és zsarolással békében lehetett volna tartani a büszke, daczos, jussát nem hagyó magyar parasztot. Ehhez a kormányzáshoz nem kellett valami sok tudomány, biz az többnyire more patrio ment, csak úgy mint a gazdálkodás, de a népet legközelebb érdeklő viszonyok tüzetes ismerete nélkül, az nem volt elképzelhető.

A birtokos nemes tagja a nemesek közösségének, egyetemének, mely egy nagy területet igazgat és azon biráskodik. Mint olyan, részt vesz a megyei gyűléseken, állást foglal a pártharczokban, maga is esküdt, táblabiró vagy épen alispán és követ lesz. Mint ilyen, nemcsak végrehajtója a kormány rendeleteinek, hanem meg is birálja azokat a törvény és a törvényes szokás mértékével. Egész léte, állása, becsülete attól függ, hogy mindenben épen maradjon a nemesi szabadság. Az ő szemében az egy magának a nemzetnek, ennek a dicső nemzetnek, mely megszerezte és fentartotta a hazát, szabadságával és létével.


Mária Terézia levele gróf Esterházy Ferenczhez.
Eredetije az országos levéltárban.

Aus Lax(emburg). 5. July 1776. |
Dise arbeitung des urmenÿ | welches Krösel, martini und ain | und andern noch in Vertrauen | comunicirt, finden alle sehr wohl | gros gedacht, und auch wohl feil |, nur ist zu seh(en), wie selber ehestens | könte zu stande kom(m)en: so möchte | er canzler der auch mit disen plan in generali verstanden wegen der | vorgeschlagenen localitätten und | fonds den primas, judex curiae, bertold, | Klobuschizgi hieher kom(m)en lassen, | umb mit selben das weiter aus | zumach(en) und bis 20 igst(en) dises mir | die sache vorzulegen. wolte der canzler balassa und aszalay noch | darzu beruff(en), so lasse is es sein | guttfinden über. Dise so heÿlsame sache, die sein canzler ambt nebst | anderen villen, gewis || vill ehre macht, wäre zu betreib(en), | damit dise wackere und einsichtige | nation auch jene hillffsmittel be- | kom(m)t, die so vill andere seith einig(en) | jahren vor sich schonn haben und | sie dadurch auch gegen selbe das | gleich gewicht erhalte und uns | den trost das wir die erste anleÿtung darzu gegeben auch in | unsern finstern gräber(n) tröstlich | sein kann. Mp.
(Alúl.)
Ad Num. 3873. 776.

Most már nem erőszakkal támad a kormány, hanem fokozatosan, lassankint akarja kiterjeszteni hatáskörét a rendi önkormányzatnak rovására. Csak a törvényhez való szoros ragaszkodása, annak folytonos kimutatása és idézése óvhatja meg a nemesi, a nemzeti jogokat. Mivel aránylag ritka az országgyűlés, ez az ellenőrző, vitatkozó, ügyvédkedő munka jobbára a megyék vállaira hárul. Minden egyes nemes valóban része a nemzetnek gyűjtőneve a nemességnek a „Tekintetes haza”.57

Világos, hogy a protestáns nemességben mindezen tulajdonságok, melyek az ellenőrzéshez, a folytonos résen álláshoz szükségesek voltak, még jobban kifejlődtek. Nemcsak a nemesi szabadságot kell védenie, hanem az egyházit is. Politikai iskolázottsága is nagyobb, a mennyiben tevékeny részt vesz saját egyháza ügyeinek vezetésében. Nem véletlen, hogy e kor hires ügyvédjei, mint Jeszenák Pál, Patay Sámuel protestánsok. Nemcsak Eugen herczegnek és Trautsonnak protestáns az ügyvédje, hanem még Esterházy Károly püspöknek is.

Szembetünő, mennyire emelte a nagybirtokú főnemesség távolléte a középbirtokú nemesség tekintélyét és jelentőségét. A fényes nevű dynasták megjelenése egyre ritkábbá válik. Helyettük, gyakran nevükben és megbizásukból, alispánjaik, gazdatisztjeik, egy szóval a köznemességhez tartozó férfiak vezetik a rendeket. Ha egyszer tisztujitásra vagy más fontos alkalomra eljönnek, nagy tisztelet környezi őket, de az igazi hatalom már más kezekbe jutott. Elvesztették az összeköttetést a nemességgel, félig meddig épen nagyobb műveltségük miatt – idegenül érzik magukat, és annak is tartják őket. Igaz, hogy ez a változás csak lassan megy végbe, és e korban inkább csak a dunai megyékben észlelhető. A tiszai kerületek urai még távol tartják magukat az udvartól, főméltóságokba sem jutnak és igy, gazdaságuk nagy hasznára, többnyire otthon székelnek.

Nemcsak hogy a köznemesség felszabadúl a mágnások uralma alól, hanem sok tekintetben épen a hazai viszonyok és törvények ismerete és gyakorlása által magától teszi függővé az urakat. Ezt egy főúr, gróf Sztáray Mihály már 1780-ban nyiltan elismerte.58 De elismeri ezt Mária Terézia is, ki Pozsonyban lakó leányát inti, bánjék jól a „második nemességhez” tartozó urakkal és hölgyekkel, mert azok gyakran tudósabbak és hatalmasabbak, mint a mágnások.

A törvénytudásnak ezen nagy fontossága és becsülése teszi Magyarországot az ügyvédek, jogászok aranyországává. A magyar nemes fia azelőtt valami főúr mellett, mint apródja, tanulta a hadi mesterséget. Most ügyvéd mellé megy patvaristának. A század vége felé már általános a panasz, hogy tulságos sokan lépnek, belső hivatás nélkül, a tanult pályákra.

Mi sem bizonyitja jobban ezen osztálynak országos voltát, mint az, hogy külön könyv szól neveléséről, kötelességéről.59 Megtanuljuk belőle, mi volt a mult század derekán a magyar nemesi osztály átlagos képzettsége.

A szerző szerint az iskolából kikerült ifjú a polgári élet ügyeiben egészen járatlanúl lép be gyakorlatra. Ezt a hiányt akarja lehetőleg pótolni. Azért nem ir valami fényes latin nyelven, hanem olyan deáksággal, hogy az iskolások megérthessék.

Csakugyan az ifjú, ki főnökéhez beáll, nem hoz magával mást, mint valamelyes deák-tudományt és „jezsuita” irást, melynek a princzipális nem nagyon örül, mert ő biz néz a szép irásra.

Első intelme az, hogy legyen vallásos, istenfélő, az fogja őt fentartani az ifjúságot környező veszélyek közepett. Aztán megtanitja őt arra, mi az a patvarista.60 Első dolga a fehér papirost előkésziteni és azt tentával megvonalozni. Ehhez járul aztán a tollfaragás, majd a rendes, szép, orthographikus irás. Elve legyen: a lassan járj, tovább érsz.

Türelmetlen az ifjú, kérdi mikor olvashat már jogi könyveket. Arra még ráér. Előbbre való az ügyesség, a használhatóság. Csak megmosdva, fésülve, jó öltözetben járjon ki, otthon meg lesse a főnök parancsát, és türje el annak igaztalan dorgálását is. Minden jóban azt vegye mintaképűl, csak a ruházatban nem. Bárhol jár, figyeljen mindenre, hogy az embereket és a viszonyokat megismerje.

Következik a napirend. Kora reggel keljen és lássa el, a mivel princzipálisa megbizta. Teritse meg az asztalt, készitse elő a csészéket és poharakat, háromszor-négyszer is mossa és törülegesse le azokat. Épen úgy tegyen délben is, rendben tartsa az abroszt és asztalkendőt, élesitse a késeket. Ha arra méltatják, hogy urával egy asztalnál üljön, minden tálból ő vegyen utoljára. Délután nézzen olvasás, irás után, este pedig teritsen vacsorára.

Valahára aztán tanulásra is kerül a sor. Rövid előadásban megismertetik vele a törvényhozás módját és a leggyakoribb jogi műszók értelmét, Megtanitják arra is, hogyan kell a törvényeket és Verbőczy hármaskönyvét idézni. Stilusa gyakorlására legjobb ezeket követnie, „mert ezekben nincs homály, nincs felesleges, nincs hiába való”.

Ezeknél sokkal nagyobb helyet foglalnak el a „curthesiák”, az udvariassági és méltóságot, czimet, megadó szólások. Számos fejezeteken át sorakoznak ezek egymásután, deák és magyar nyelven; mert ezekben tévedni valóban főbenjáró bűn volt. Nem hiába jegyezte meg Montesquieu, milyen nagy Magyarországon a czimkórság, és mennyire lehat az az alsó rétegekbe is. Nevet azon, hogy még inasa is Illustrissimusnak nevezi őt, de a magyar ember ezt korántsem találta nevetségesnek.

A harmadik rész a polgári, a negyedik a katonai igazgatásnak s hatóságoknak ismertetését adja. Mikor mindezen átment már a patvarista, jó szivvel ajánlja őt főnöke valami mágnásnak, kinek oldala mellett majd mint cancellista szolgál, egyúttal pedig esküdt jegyzője lesz a királyi táblának.

Valóban szinte kizárólagosan formális tanitás ez, igen kevés anyaggal, melyet nagyrészt a világ és az emberek ismerete kell hogy pótoljon. Ideális oldala az, mit magyar viszonyoknál soha sem szabad elfeledni: hogy az ifjú erejét a hazának szenteli. Erre visz a nemesi vérrel született virtus; az ősök érdemes tetteinek emléke, a nemzet régi és mindenkorra fenmaradó dicsősége.

A megbékélt Magyarországnak az ügyvéd és patvaristája az igazi fegyverese. Ez a foglalkozás vonja magához a legtöbb ifjút. Folytatása, befejezése ez az iskolázásnak, úgy mint előbb a hadba szállás a katonai nevelésnek. A jogtudó ember paragraphusokkal, allegatumokkal védi a nemesi szabadságot, a haza becsületét, vallása jogát, úgy mint elődjei karddal és kopjával. Ebben a harczban is járta a csel és az erőszakoskodás, mint a másikban, és a magyar procátorok rabulája már akkor szomorú hirre tett szert.

Más, de még aránylag csekély része az iskolavégzetteknek közhivatalba jutott. A jezsuita nevelés pontosságra, a formalitások megtartására, az előljárók tiszteletére szoktatta az ifjakat, és igy ezekből átlag jó tisztviselők váltak.

Nem olyan természetes a fejlődés a régi magyar közélet legsajátabb terén, a katonaság mezején.

Épen Mária Terézia ideje a császári királyi sereg átalakitásának, központositásának kora. Az ezredtulajdonosoknak régi nagy előjogai megszüntek, a hadsereg egységesen igazgatott nagy szervezetté válik. Ebben előkelő szerep jut a magyar lovas- és gyalogezredeknek is, de a régi, annyi szabadsággal összekötött, az egyéni vitézségnek, erőnek, ügyességnek oly nagy teret engedő, igazán nemzeti harczi módnak vége. Külsőleg is kifejezést nyer ez a centralisatio. Régente a rendi Magyarország feje, a nádor, egyuttal főkapitánya volt az országnak. Még Pálffy János is egyesithette a katonai főparancsnokságot a nádorsággal. Halálával ez megszünt. 1751 óta a nádor tisztán polgári tisztviselő.

Rákóczi Ferencz egyik legfőbb igyekezete volt, a magyart nyugati módra rendezett és fegyelmezett sorkatonává képezni. Maga e terve nem sikerültének tulajdonitja vállalata bukását. Az örökös háború harczai némileg felújitását jelezték a régi huszáros harczi módnak. De e háborúknak és különösen a hét éves háborúnak eredménye a módszeres, tanúlt katonaság mellett döntött. Mennél kisebb volt az osztrák hadvezéreknek önállása, annál szolgaibban utánozták, sőt túlozták a porosz mintát.

Oly királynő alatt, mint Mária Terézia volt, az 1741–44-iki hadjáratok sikerei által emelt önérzet nagyon könnyen vezethette volna a magyar nemes ifjúságot a katonai pályára. És a királynő részéről nem is hiányzott a buzditás. De a császári méltóság visszaszerzése után mindenben ismét a németeké lett az elsőség. Egy magyar főtiszt, báró Révay Károly, keservesen elpanaszolja, hogy 1733 óta csak egyszer volt magyar fővezér. Nem csoda, ha kudarcz kudarczot ért.61 Azok a fényes kitüntetések, melyek Nádasdy és Hadik érdemeit jutalmazták, nem változtatták meg azt az általános benyomást, hogy a magyar az armádiában háttérbe szorul.

Még rosszabbá váltak a viszonyok, midőn a művelt, rendszerető, de végtelenül kicsinyes Lacy lett a hadi tanács elnöke. Eljárása annál több bajt okozott, mert épen az ő idejében, az ő befolyása alatt rendezték be a tiszti oktatást. A magyarokra nézve különben is hátrányos volt a hivatalos német nyelv ismeretének hiánya; nem a rend, hanem a folytonos és hiábavaló pedantéria, mely épen nem illett a nemzet jelleméhez, teljesen elvette kedvöket a hadi mesterségtől. Alig találunk már ezentúl főúrat a vezérek között; a többi meg épen nem bir boldogulni. A hosszú és unalmas szolgálat békében, az előrelépés nehézsége, elkeseritette a legjobbakat. Azt a helyet, melyet különben a magyarságnak kellett volna betöltenie, többnyire a könnyebben alkalmazkodó határőrvidéki tiszti családok foglalták el.

A magyar nemesség elidegenedése az állami tevékenységnek ezen fontos körétől nagy szerencsétlenség volt hazánkra nézve. Egyoldalúvá tette az egész nemzet fejlődését, lehetővé tette a hadsereg elválását a néptől. Még végzetesebb volt magára a nemességre nézve. Annak az a föltevés, hogy vérével védi hazáját, az igazi létoka, kiváltságainak erkölcsi alapja. 1715 óta pedig nagyjában a jobbágy vállaira hárúl a honvédelem terhe is, amellett hogy adózási kötelessége egyre növekszik. Ebben állott a múlt századi alkotmánynak kiváló igazságtalansága, mondhatjuk, belső hazugsága.

De ne itéljünk keményen azon nemzedék fölött, mely annyi véráldozat után csak ekkor kezdett örvendeni huzamosabb békének. Az ő műve volt, hogy az ország békés igazgatása, haladása legalább munkába volt vehető. Nemcsak a gazdasági és politikai életnek szab irányt; mihelyt lehet, a szellemi életnek, a műveltség fejlődésének is szenteli fáradtságát.

A tudományos irodalomban teljesen a történelem, az ország múltjának és jelenének megismerése az uralkodó. A múlt századok bővelkednek érdekes emlékiratokban, önéletrajzokban, leirásokban és levelezésekben, de hazánk első összefoglaló történetét, az óriási anyag rendszeresebb összegyűjtését és feldolgozását ennek a korszaknak köszönjük.


Bél Mátyás.
Schmuzer András és József egykorú metszete. (a Notitia Hungariae Novae II. kötetének czimképe).
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának példányáról

Elől jár e munkában a külföldön képzett Bél Mátyás, a pozsonyi evangelikus iskola nagyhirű rektora. Magyarország leirása, melyet tőle birunk, egyike azon kor legkomolyabb és legbecsesebb tudományos emlékeinek, mely számot tesz Európa akkori literaturájában.62 Fáradhatlan szorgalommal van abban összehordva a hazánk egyes vidékeire és városaira vonatkozó földrajzi, történeti, ethnografiai és statisztikai anyag. Sokkal kevésbbé tartalmas és becses a jezsuita Timon Sámuelnek műve, „a régi és új Magyarország képe”.63 Erdélyre nézve Benkő „Transylvaniá”-ja bir hasonló jelentőséggel.

Bél a történeti anyag gyűjtését is foganatba vette. Vele egy időben hasonló buzgalommal és még nagyobb eredménynyel fáradozott ezen a nagy munkán a politikailag is fontos szerepet játszó túdós jezsuita, Hevenesy Gábor, kinek kéziratgyűjteménye mai napig egyik legnagyobb kincse egyetemi könyvtárunknak. Az első nagy feldolgozó, szinte jezsuita, Pray György, a magyar történetirásnak igazi megalapitója, az első, ki kritikailag is uralkodott az anyagon. Babérjaiban osztozik rendtársa, és a rend feloszlatása után is az egyetemen a történelem tanára, Katona István, kinek óriási munkája „Magyarország kritikai története”64 mai napig bőven kiaknázott kincsesbányája a hazai történet művelőinek.

Korunk nagy igazságtalanságot követ el e férfiak és műveik iránt. Nem birja feledni, hogy nem magyarúl irtak, hanem deákúl. Pedig a latin nemcsak a tudomány nyelve volt akkor, hanem épen a magyar művelt osztály nyelve. „Ez különbözteti meg a nemzetet a néptől.” Azt a nyelvet, melyet a magyar egészen a maga ize szerint módositott, voltakép a történetirónak nem is szabad idegennek tekintenie. És mi a fő, a szellem, mely e munkákban nyilatkozik, egészen magyar. A történelem az irókra nézve a magyar dicsőségnek tárháza, a nemzet nagyságának felidézője. És a hazafiak nem is nézték idegennek. Egy szellemes külföldi utazó megjegyzi, hogy a bécsi udvari könyvtárban meg lehet mindjárt különböztetni a magyart, ki nem valami könnyű, mulatságos könyveket olvas, hanem bele mélyed hazája történeteinek tanulmányozásába.65


Pray György aláirása.
Olvasása: Georgius Pray mp.
A Magyar Nemzeti Muzeum könyvtárának 404 fol. lat. jelzetü kéziratában

A költészet játszi múzsáját egy akkori iró szerint szinte megveti a büszke, férfias magyar.66 Csakugyan épen ezen kornak tán legszegényebb a szépirodalma. Amadé verseinek csak némely népies és katonai elemeknek ügyes felhasználása biztositja értékét, Ráday Pál költeményeinek pedig csupán a bennük nyilatkozó, az elnyomatás évei által még buzgóbbá vált vallásos érzés. Egyetlen emlékünk e korból, mely megmutatja, mint olvasztja magába az idegen műveltséget a magyar észjárás, melyben a nyelv bájának megfelel a tartalom, mely valóban művészi remek, Mikes Kelemennek Törökországi levelezése.67

Itthon a kor nemesi társadalma műveltségének átültetése a hazafias iróknak legfőbb törekvése. Tán nem tévedünk, ha Faludy Ferencznek ebben találjuk igazi jelentőségét. A spanyol Gracian Boldizsár és az angol Dorell munkáinak forditója nemcsak olvasmánynyal, hanem útmutatással akarta ellátni a jezsuita iskolából kikerült ifjúságot. Nem is valami mély vallásos és erkölcsi felfogás tette ajánlatosakká az „udvari embert”, a „nemes embert” és a „nemes asszonyt”, hanem a praktikus életbölcsesség, a tehetségeknek, sőt a hibáknak is ügyes érvényesitése. Hasonló czélt szolgáltak a jezsuitáknál és pálosoknál divatozó iskolai drámák is. Valami nagy irodalmi fontossággal ezek nem birnak, sőt irodalomtörténetivel sem. Hisz drámairodalmunk fejlődésére nem voltak befolyással: az egészen a modern franczia és német szini irodalom alapján nőtt nagygyá.

A modern irodalmak behatása épen nem kezdődik a testőrség irodalmi fellépésével. Meglátszik e hatás már a derék báró Orczy Lőrincznek meglehetősen józan versein is, melyeknek csak a népies zamat ad valami költői becset. Bessenyeynek, Báróczynak, Barcsaynak érdeme inkább abban áll, hogy valamelyes irodalmi központot teremtettek, összeköttetésben állottak egymással és igy előkészitették Kazinczy aeráját.


Mária Terézia életének utolsó évtizedében.
Egykoru metszet után. Az országos képtár gyűjteményének 3261. számu példányáról

De bármennyire elszigeteltek a régi magyar irók, mégis közös munkát végeznek. A nemzetet, nyelvet akarják szolgálni. A külföldi, akár a latin, akár a német vagy franczia tartalom részére megfelelő magyar köntöst keresnek és találnak. Épen a külföldi műveltség beözönlése tette szükségessé a magyar nyelv kifejtését és bővitését.

Nem valami iskolai hóbortnak vagy irói önkénynek következése a nyelvujitás, mint ezt sokan hiszik. A mig a műveltség szinte kizárólag theologiai, aztán jogi és politikai volt, kifejezésére elég volt a magyar nyelvkincs, melyet különben szinig megtoldottak deák kölcsönvételekkel. De mióta a modern nemzetek nemcsak a reális tudományokban, hanem az aesthetikában is kiszabadultak a classicus irodalmak gyámsága alól; mióta haladásuknak, elsőségüknek tudatára jutottak; mióta Voltaire ki merte mondani, hogy a trójai háború semmi egy potsdami vakparádéhoz képest – azóta minden haladni akaró nemzetnek kifejezést kellett találnia az új fogalmak megjelölésére. A deák nyelv már nem volt és nem lehetett elegendő a műveltség kifejezésére. Nem maradt tehát egyébb hátra, mint vagy más élő nyelv elfogadása, vagy a tulajdon anyanyelvnek bővitése, pallérozása.

A királynő és kormánya a németnek szánták ezt a közvetitő szerepet. Nem azért tették, hogy a nemzetet nyelvéből, egyéniségéből kivetkőztessék. Mária Terézia soha sem feledte el, mit köszönhet ő és családja a magyaroknak. Bár magát és családját németnek tekintette és a németet tartotta erkölcsben és istenfélésben legkiválóbb népnek, már conservatismusa eltiltotta attól, hogy egy hű nemzetét megsemmisitse. Még kevésbbé lehetett ezt feltételezni magyar tanácsosaitól, kik jó magyarok maradtak, bár első sorban a monarchiát és az uralkodót szolgálták. A nemzeti kulturák elkülönödése még nem történt meg. Egész Európában a franczia volt a művelt társadalom nyelve. Nagy-Frigyest bámulata a franczia nyelv- és irodalom iránt és az a meggyőződése, hogy a német nyelv magasabb fejlésre képtelen, épen nem akadályozta abban, hogy katonailag a legsúlyosab csapásokat mérje a francziákra. A német a közigazgatásnak, hadseregnek, a fejlődő kereskedésnek és iparnak nyelve a monarchiában. Miért legyen a magyar mindezekből kizárva, mert ezt a nyelvet nem birja? Hisz ez nemcsak a királynő szolgálatának van kárára, hanem magának a magyarnak is.


Katona István aláirása.
Olvasása: Stephanus Katona.
U. ott, az 573. quart lat. jelzetü kéziratban

E gondoskodásból folyt a hires 1774-iki rendelet, melyet sokan a germanisatio hivatalos megkezdésének tekintenek.68 A kormány panaszkodik, hogy az országban a német nyelvet nem művelik eléggé, még a német gyarmatosok is elhanyagolják. Az országban lakó különböző nemzetek megelégszenek saját nyelvükkel és nem látják be a németnek hasznát és szükségét. Ez a főoka annak, hogy az ipar és kereskedés nem fejlődhetik, mert a finomabb munkákat nem tanulják meg a német mesteremberektől és igy bevitelre szorulnak. A másik ebből származó baj az, hogy kereskedés nem fejlődhetik, mert nincs ki a nyersterményt feldolgozza és igy azon csekély áron kell túladni, vagy a távoli vidékeken elpusztitani vevő hiányában.

„Nem gondolják meg, hogy magában az országban is mily szűk a magyar nyelv határa és ha nem tud németül, a külföldön sehol sem boldogul, de még az országban sem szlávok és németek között.”

Ez a gazdasági haszon a népnek szól. „A nemességnek még ajánlatosabb ez a nyelv. Nem csupán a mindennapi élet viszonyai, vétel, kereskedés, termények eladása miatt, hanem különösen azért, mert azzal a nemes ifjúság inkább jut hivatalba.” Senkisem tagadhatja a honfiak tehetségét. Ha tehát még sem alkalmazzák őket, annak különösen a német nyelv nem tudása az oka. „Mert az minden katonai, kamarai só- és harminczados tisztben és méltóságban annyira szükséges, hogy ismerete nélkül senki sem láthatja el a közszolgálatot. De még megyei hivatalban is nagyon szükséges, mert ott folytonos az érintkezés a katonasággal.”

A királyné azt óhajtja, hogy minden városban, mezővárosban, sőt a nagyobb falvakban is meg lehessen tanulni ezt a hasznos nyelvet. Kötelező tantárgynak rendeli a papnevelő intézetekben. A „Ratio Educationis” pedig, mely a magyar nyelv terjesztésére épen nem gondol, a közép- és főiskolába is mindenütt bevezeti e tanulmányt.

Szerencsére a hazafiak magában a hazai nyelvben is alkalmas eszközét látták a kölcsönös érintkezésnek és a műveltségnek. A magyar nyelvet bevezetik a latin iskolába is, először Pozsonyban, Bél Mátyás iskolájában, hol ezt a sok ott tanuló német és szláv ifjú tette ajánlatossá.69 Mi sem bizonyitja jobban, hogy az általános vélemény megkövetelte a hazai nyelv ápolását és művelését, mint az, hogy maguk a jezsuiták is, rendjük fennállásának utolsó éveiben, gondot kezdenek forditani a magyarságra és magyarosságra.

A gondolkodóknak fel kellett vetniök a kérdést: mikép történjék az ősi nyelv kicsiszolása, a nélkül, hogy elvegye eredetiségét. Ezt a kérdést fejtegeti, természetesen latin nyelven, Ribiny János, a soproni evangelikus iskola tanitója.70

A szónok nem akarja túlságosan dicsérni a hazai nyelvet, attól fél, hogy különben fölkelti a szomszéd népek irigységét. Különben is ki kételkedik szépségében? kit nem hat meg édessége, melyet valami csodálatos komolyság mérsékel. A humanista professor kategoriái szerint: akár alacsony, akár közepes, akár föllengző a beszéd, akár szeretetet, akár gyűlöletet, vidámságot vagy gyászt, haragot, reményt vagy félelmet kell kifejezni, a magyar stilus minderre teljesen képes. „Kellemes az olasz beszéd, szép a franczia,: komoly a német szó, elismerem. De ezek mind annyira együtt vannak a magyar nyelvben, hogy nehéz megmondani, melyik a legkiválóbb tulajdonsága.” Csak épen attól óvakodik, hogy a latin és görög nyelvek mellé, vagy épen feléjük helyezze. De mégis megrója azokat, kik a római nyelvet annyira szeretik, hogy miatta elhanyagolják a gyönyörű magyar szót.

Első királyaink, igy folytatja, nem a magyar beszéd kárára hozták törvényeiket latin nyelven. Azon korban Európaszerte ez volt a szokás; és a szomszéd népekkel sem igen érintkezhettünk máskép, mert azok nem tanultak meg magyarúl és a magyarok sem művelték amazok nyelvét. „De nyiltan megmondom, a magukét sem művelték annyira, hogy teljesen kicsiszolt, mindenkép befejezett, minden segédeszközzel bővelkedő legyen. Elég maradt hátra a mi és utódaink fáradozásának. Ha ebben nem vetélkedünk, bűnt követünk el a haza, a magyar név, az édes nyelv, az elődök és önmagunk iránt. Amazok, bármily nagy szelleműek voltak, örökös háborúktól és más bajoktól sanyargatva, ezt nem végezhették, nekünk, kiknek már kényelmesebb az életünk és több az alkalmunk a szép tudományok művelesére, egész erővel azon kell lennünk, hogy honi nyelvünket pallérozzuk és gazdagitsuk.

E művelésnek nagy a haszna is, mert hisz az országgyűléseken és a megyében magyarúl kell beszélni és szégyen, ha jól ki nem fejezhetjük, mit jól kigondoltunk.

De ennél még fontosabb a kötelesség. Követnünk kell a régi görögök és rómaiak, a mostani olaszok, francziák és németek példáját.

A művelésnek két főmódja van. Az egyik, mi a stilust képezi, a régi és új remekirók forditása, a másik a magyar irók tanulmánya. Természetes, hogy nem szabad hiábavalóságokat, szerelmes regényeket irni,71 hanem csak közhasznu műveket. Magyar köntösbe kell öltöztetni a görög, német, olasz, franczia irókat, nem mind, válogatás nélkül, hanem csak az első rangú csillagokat.” Igaz, hogy mindehhez első sorban Maecenasokra volna szükségünk!

Nem hiányzott a jó szándék, a czélhoz a helyes irányt kitüző tanács. Ép oly kevéssé hiányzott a hazafiság, a nyelv iránt való lelkesedés.

Igen mély oka van annak, hogy e korban a magyar irodalom még sem birt fejlődni.

Midőn Ribinyi a magyar szerzők tanulmányát ajánlja, igy folytatja: „De tán azt kérdezitek, kik azok a magyar irók, kiknek olvasását annyira ajánlod? Be szeretnék e pontban eleget tenni kötelességemnek és kivánságtoknak! Vannak, ezt tudja mindenki, ki a honi ügyekben egy kevéssé is járatos, de megneveznem őket most nem szabad, és ha szabad volna, sem volna jó.”72

Protestáns irót nem idézhet; azzal a censura és a felsőség haragját vonja magára. Katholikust dicsérni meg tiltja egyházának meggyőződése. Hogy is lehet szó nemzeti irodalomról, mig az első kérdés az: milyen vallású az iró!

Mig a felekezetiség ennyire uralkodik a lelkeken, a nemzet egyesitése közös műveltség, közös szellemi ideálok által jámbor óhajtás marad.

De már ezen korban ki kezdenek bontakozni azon tényezők, melyek az egyházi meggyőződések kizárólagos hatalmát megbontják és ezáltal előkészitik egy szebb kor beköszöntését.

Az első tényező politikai, közjogi. Az egységet addig a nemesi jog és kiváltság, vagyis az alkotmány teremtette. Mig az veszélyben nincs, protestánsok és katholikusok bátran küzdhetnek egymás ellen, de ha koczkán forog, mindkét félnek legnagyobb érdeke követeli a megegyezést. Ebből magyarázhatjuk, hogy már az 1751-iki ellenzéki országgyűlésen nem hallatszik a régibb dieták vallási vitája. 1764-ben pedig, midőn Kollár könyve és a királyi propositiok gyökerében támadták meg a nemesi kiváltságot, teljes az egyetértés a főpapok és kálvinista követek között. S azóta királyi hatalom, mint ezt az úrbér kiadása bizonyitotta, egyaránt félelmes és fenyegető maradt, és igy a nemesi társadalomnak sem volt tanácsos ismét ketté válnia.

A második tényező ennél sokkal mélyebb hatású, mert valóban a gondolkodás módjának megváltozásában gyökerezett. A XVIII. század felvilágositó, mindenben a világit az egyházinak elébe tevő, sőt az utóbbit barbárság maradványának tekintő, műveltsége hozzánk is elhatolt. Az európai előkelő társaságnak divatját a magyarnak is kellett követnie, a mennyiben már érintkezett vele, és ezt a külső, felületes hatást egyre mélyitette a komolyabbaknál a franczia irodalomnak, különösen Montesquieunek, majd Voltairenek tanulmányozása. Azok a vallásos viták, melyek apáik lelkét betöltették, alig tüntek fel az ifjú nemzedék előtt másnak, mint üres, scholastikus szőrszálhasogatásnak. A német irodalom révén ezek az eszmék elterjedtek a műveltebb és gazdagabb polgári osztály körében is.

Csakhamar megérezte az egyház, és különösen a katholikus, ezen eszméknek tanaira, hagyományaira, érdekeire nézve annyira bomlasztó hatását. Maria Terézia e küzdelemben a megtámadott vallásos meggyőződésnek bocsátja rendelkezésére hatalmát és tekintélyét. „Ő felsége nagy szomorúsággal értesült arról, hogy az átkozott libertinismus, vagyis a vallásról és titkairól való önkényes vélemény szabadossága soknak lelkén már annyira erőt vett, hogy nem szégyelik nyiltan kigúnyolni a szent vallást. Az isten által intézett és apostolok által terjesztett igaz hit fenmaradására, mely hit nemcsak az államok alapja és talpköve, hanem minden boldogságnak forrása és eredete e földön és az örökkévalóságban, ő felsége kijelenti, hogy jóakaró s határozott akarata ez átkozott libertinismusnak és közömbösségnek a lelkekből való kiirtása. Felszólitja tehát az ezen bűnben leledzőket, hogy önként térjenek vissza Istenhez, különben példás büntetés éri őket és azokat, kik őket föl nem jelentik. Az ily tanokat hirdető könyvek birtokosai azokat nyolcz nap alatt égessék el, különben megbüntetik őket nemre való tekintet nélkül. Ezen akaratának végrehajtására felszólitja az összes hatóságokat, súlyos felelősség terhe alatt.”73


Pannonia gyásza Mária Terézia halála felett.
Schmuzer metszete Schitson bárónak Sárdi Somsich Lázár terve szerint készült rajza után. Aláirása: Fecit Lazarus Somsich de Sárd Nob(ilis). Hung(arus). Delin(eavit). Baro Schitson Hung(arus). Schmuzer sc(ulpsit)
Az országos képtár gyűjteményének 3279. számu példányáról

A szellemi mozgalom erősebbnek bizonyult a királyi akaratnál. Hogy is akadályozhatta volna meg a császárnő ez eszméknek, melyeket ő minden méregnél veszedelmesebbnek tartott a terjedését birodalmaiban, mikor azok még családjában is, melyet anyai szeretettel nevelt, egyre hóditottak. E kűzdelem azok ellen, kik szivéhez legközelebb állottak, első sorban tulajdon fia és örököse ellen, ki lelkének egész hevével csatlakozott az újitók táborához, teszi Mária Terézia életének tragikumát.

Ő a régi patriarchalis világnak, mely a társadalmi, politikai és különösen a vallásos rend fentartásában állott, utolsó, tiszteletre méltó nagy alakja. Ez a belső vonzódása a régi állapotokhoz igazi alapja azon szeretetnek, melyet Magyarország iránt érzett és azon népszerűségnek, mely itt fenséges alakját körülvette, s mely 1780 november 29-ikén bekövetkezett elhunytát az egész nemzet gyászává tette.

„Mely asszony, mint uralkodó és mint magányos! s ő, aki oly sötét időkben neveltetett, ki oly sokáig küzde a jobb idők szellemével, és némely vélekedéseket a sirig fentarta, mely hajlékony vala a jobb gondolatokat elfogadni, midőn azokat átlátta! A haza gyászt véve fel, midőn elholt, s érzésből nem parancsolatból”.74


A Szent-István-rend csillaga.
Rajzolta Cserna Károly


  1. Extract Schreibens aus Ungarn, 1743 május 7. Berlini áll. levéltár.[VISSZA]
  2. Kurze und Zuverlässige Nachricht von dem Zusande der Protestantischen Kirche in dem Königreich Ungarn, 1743. 56.[VISSZA]
  3. Mandata, 37.[VISSZA]
  4. Aus Ungarn; vom 15. Julii 1743. Aus Ungarn; vom 5. August 1743. id. h.[VISSZA]
  5. A protestansok élete a pápisták halála.[VISSZA]
  6. 1742 szeptember 15-iki rendelet.[VISSZA]
  7. 1745 július 28.[VISSZA]
  8. 1746 július 5.[VISSZA]
  9. 1747. január 4-iki és június 3-iki rendeletek.[VISSZA]
  10. Ezt a visitatiot a „Mandata” kiadója „simia visitatio”-nak nevezi.[VISSZA]
  11. 1749 január 17.[VISSZA]
  12. Podewils és Graeve porosz követek 1749 január 4-ikén kelt jelentése. Berlini állami levéltár.[VISSZA]
  13. Az emlékirat megvan a berlini királyi levéltárban is, hol azonfelül Berzeviczy Sándornak, a deputatio tagjainak erre vonatkozó diariumát is őrzik. Kiadta Biró Márton később tárgyalandó Enchiridionjában, 53–80.[VISSZA]
  14. Ez alatt, mint a porosz követek 1749 augusztus 9-iki jelentéséből látszik, Burmanniát, Hollandia követét, értette.[VISSZA]
  15. Podewils és Graeve 1749 aug. 9-ikén kelt jelentése. Berlini állami levéltár.[VISSZA]
  16. Lásd Sümegen, 1745 április 20-ikán kelt alázatos köszönő levelét: „Alig tudok szóllani, mert elmerülök Exczellentiád Jóvoltának és velem tett kegyelmének tengerébe és csak kisdedségemnek homályos superláttya alól álmélkodással szemlélem” stb. Múzeumi kézirattár, fol. lat. 168.[VISSZA]
  17. Veszprém, 1745 június 24. Ugyanannak, ugyanott.[VISSZA]
  18. Enchiridion Martini Bironii Padani ep. Weszpr. de Fide etc. (Végtelen hosszú czimmel.) Győr, 1750. 4-rét.[VISSZA]
  19. Enchiridion, 200.[VISSZA]
  20. Az erre vonatkozó levelezések a berlini áll. levéltárban.[VISSZA]
  21. 1747 július 11-iki rendelet.[VISSZA]
  22. Orsz. levéltár, kanczelláriai osztály.[VISSZA]
  23. 1756 január 27-iki rendelet.[VISSZA]
  24. 1763 szeptember 12-iki rendelet.[VISSZA]
  25. 1766 augusztus 4-iki kir. rendelet.[VISSZA]
  26. E levél a remetei Bánffy-levéltárban.[VISSZA]
  27. A species facti bő elbeszélése és az anya panaszlevele. U. ott.[VISSZA]
  28. 1767 szeptember 21. Schönbrunn. U. ott.[VISSZA]
  29. Pichler udv. titkár levele Bánffyhoz. U. ott.[VISSZA]
  30. Horváth Mihály, Magyarország története, VII, 394.[VISSZA]
  31. Köztük egy pap, egy katona és egy karloviczi vagy ujvidéki előkelő polgár.[VISSZA]
  32. Eleinte a Kurzböck-féle nyomda birta ezt a privilégiumot.[VISSZA]
  33. Sodalitas vagy Congregatio Mariana.[VISSZA]
  34. Ezek közt ebben a korszakban különösen a kisczelli örvendett nagy hirnek, népszerűségnek.[VISSZA]
  35. Arneth, id. m. IX. 10.[VISSZA]
  36. Ezt már Kálmán király is megtette.[VISSZA]
  37. A Vallásalap Vezérokmányai, 1875. 4-r.[VISSZA]
  38. A pápai bulla közölve van „A magyar tanulmányi alap” czimü füzetben, 50–59.[VISSZA]
  39. 1773 november 26-iki rendelet.[VISSZA]
  40. Bedekovics Thesisei. 1772.[VISSZA]
  41. 3873. sz. orsz. levéltár, helytartótanácsi osztály.[VISSZA]
  42. A székhelyek sora szerint.[VISSZA]
  43. Két kerületbe, a győribe és a pécsibe.[VISSZA]
  44. Ungvár és Nagy-Várad kerületeibe.[VISSZA]
  45. 24. pont.[VISSZA]
  46. Kancz. lev. 1728.[VISSZA]
  47. Sárváry Jakab, A bűnökről. 1841.[VISSZA]
  48. A szegedi boszorkánypörökben.[VISSZA]
  49. Különösen Becző Erzsi pöre egyike a legérdekesebb, nyelvi szempontból is fontos kulturtörténeti forrásoknak.[VISSZA]
  50. Theschedik Sámuel, Der Landmann in Ungarn, 58. l. L. u. o. más hasonló eseteket.[VISSZA]
  51. Bodó Mathiae, Jurisprudentia criminalis. (Pozsony, 1751.) szerint. Bodó könyve pedig már határozottan az újitó, felvilágositó és humánus iránynak befolyása alatt áll.[VISSZA]
  52. Erd. kanczell. akták. 1738.[VISSZA]
  53. Deák Ferencz beszédei, V. 412.[VISSZA]
  54. Lettres sur les Hongrois, 53–55.[VISSZA]
  55. Freimüthige Bemerkungen eines Ungars über sein Vaterland.[VISSZA]
  56. Speculum moderni temporis.[VISSZA]
  57. Gr. Batthyány Lajos nádor fölött tartott gyászbeszéde Galgóczy Antalnak, 1766.[VISSZA]
  58. Gr. Pálffy Károlyhoz szóló levelében. Malaczkai levéltár.[VISSZA]
  59. Patvarista novitius cum principali, de rebus politico-civilii et statistico-moralibus, in gratiam inclytae juventutis Hungaricae dialogice inductus authore Francisco Molnár, causarum fori utriusque per Hungariam Jurato Advocato. Eger, 1762, 4-rét. Batthyány Lajos nádornak van ajánlva.[VISSZA]
  60. Szerinte vagy a magyar patvarból származik, vagy a latin pati varia (sokfélét tűrni)[VISSZA]
  61. Muzeumi kézirat, a Mednyánszky-iratok közt.[VISSZA]
  62. Notitia Hungariae Novae. Csak 5 kötet jelent meg belőle nyomtatásban, a sokkal nagyobb rész kéziratban maradt.[VISSZA]
  63. Imago antiquae és Imago novae Hungariae. Bécs, 1754.[VISSZA]
  64. Historia Critica, Pest, 1778–1817. 42 kötet.[VISSZA]
  65. Briefe eines in Deuschland reisenden Französen. 1780. Szerzőjük Risbeck Gáspár.[VISSZA]
  66. Lettres sur les Hongrois.[VISSZA]
  67. Olvasóink bizonyára tudják, hogy az a kérdés, valódi levelek-e ezek, vagy levélformában közlött emlékiratok, még vitás. Történeti szempontból biztosnak tartjuk, hogy valódi levelek, csak hogy egy részük Konstantinápolyba szól és csak aránylag kevés Erdélybe.[VISSZA]
  68. Kir. helytartósági intimatum. 1774 június 20.[VISSZA]
  69. Markusovszky, A pozsonyi ág. ev. lyceum története.[VISSZA]
  70. Oratio de cultura linguae hungaricae. Soprony, 1751.[VISSZA]
  71. „Fabulas amatoriis levitatibus resertissimas.”[VISSZA]
  72. A 14. lapon.[VISSZA]
  73. 1767 május 18. rendelet. Közölve Katonánál, XXXIX. k. 749–752.[VISSZA]
  74. Kazinczy, Pályám Emlékezete, 124.[VISSZA]