SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

IX. FEJEZET.
A szeptemberi napok.

Kossuth jelentése a helyzetről. A kormány intézkedései a hadügyi törvény végrehajtásáról. Az országgyűlés küldöttsége a király előtt. Pázmándy Dénes beszéde. Széchenyi Döblingben. Esterházy Pál távozása. A ministerium lemondása. A nádor levele a házhoz. A szeptember 11-iki űlés. Kossuth, Szemere és Mészáros triumviratusa. Sembery inditványa a ház permanentiájának kimondásáról. Batthyány Lajos ideiglenes ministerelnöksége. Jellacsics átkelése a Dráván. Gróf Teleki Ádám visszavonulása. A forradalmi hangulat. István nádor táborba szállása. A király válasza Batthyány föltételeire. Intézkedések a Dunántúl és a főváros védelmére. A magyar ügy a bécsi parlamentben. Bécs magyar-barát tüntetése. Doblhoff bukása. A bécsi legio. A magyarok küldöttsége Bécsben. Az osztrák parlamenthez fűzött remények kudarcza. Bach Sándor. Szalay László küldetése a német parlamenthez. A külföld magatartása a magyar ügygyel szemközt. Oroszország befolyása a tótok mozgalmára. Hurbán betörése. A tót nemzeti tanács. Báró Jeszenák János. Hurbán kiűzetése. Jellacsics a Balaton partján. István nádor békítési kisérlete. A meghiusúlt találkozás. A nádor visszatérése Budára. Távozása az országból. Lemondása a nádori méltóságról. A második ministerium névsora. A hadügyi bizottság. Kossuth alföldi útja. A népfelkelés kihirdetése. Kossuth toborozásának eredménye. A szeptember 25-iki királyi kéziratok. Gróf Lamberg Ferencz fővezéri kinevezése. Majláth György helytartósága. Vay Miklós megbizatása kormány alakitására. A képviselőház tiltakozása a királyi rendeletek ellen. Lamberg meggyilkoltatása. A honvédelmi bizottság megalakítása. A sukorói haditanács. Jellacsics veresége és visszavonulása. Gróf Zichy Ödön kivégeztetése. Az osztrák kormány egyetértése Jellacsicscsal. Deák Ferencz inditványa az önvédelem szervezése tárgyában

Négy fal között, az osztrák ministerium emlékirata következtében, már szóba jöttek a dynastiát közelről érdeklő bizonyos eshetőségek, de a kormány s az országgyűlés idáig még a megpróbáltatásoknak e napjaiban sem hagyta el a pragmatica sanctio alapját. Olyan komor jelentés után azonban, a milyet a ház elé Kossuth szeptember 2-ikán a polgárháború terjedéséről tett, valóban készen kellett állni „nagy határozatokra és eltökélésekre”. Kossuth erre s nem – mint a hír rebesgette1 – az államadósságok elvállalására hivta föl szeptember 4-ikén a képviselőket. A nélkül, hogy bemutatta volna a király augusztus 31-iki kéziratát s az osztrák ministerium emlékiratát, mégis, mintegy erre válaszolva, utalt a ministerium helyzetére. A kormány csak úgy menthetné meg a hazát, ha mindazok a hatalmak, melyeknek kifolyása, őszintén gyámolitnák. Ez nem történt. A királyt öt hónapon át kérték, lejövetelével adja meg az új alkotmány alapján kinevezett kormánynak az erkölcsi támogatást. Hiába kérték. Pártütés és zendűlés tört ki, mely a fejedelem nevében működött. A hadseregnek a király engedelmességet parancsolt a magyar kormány iránt, de a király környezete a parancsok sikerét meghiusitani törekedett s bizonytalanságba hozta a hadsereget a király valódi szándékaira nézve. Nagy része kimondta, hogy nem küzd a horvátok és határőrök ellen, kik vele idáig egy zászló alatt harczoltak; s a ministeriumnak nem volt módjában a sereg átalakitása, mert a törvények megkötötték.

Vagy szabad kezet kell tehát engedni, vagy ideiglenes kormányt alakitani, mely rendkivüli eszközökhöz nyulhasson, hogy megmentse a veszélyben levő hazát. A ministerium augusztus 29-ikén utólagos jóváhagyás reményében elrendelte a hadügyi törvény végrehajtását s a visszalépő Szentkirályi helyébe Beöthy Ödönt küldte le a táborba kormánybiztosul, hogy felállitsa a hadsereget. A lemondott Bechtold helyett ideiglenesen a hadügyminister vette át a vezényletet.

A nemzettel rút, ocsmány játékot űznek. Ezt egész Európa előtt föl kell tárni egy manifestumban, a magyar népet pedig fölhivni a haza megmentésére. Tisztába kell jönni a dynastia és Ausztria valódi szándékaival. S mivel a ministerek Bécsben nyolcz nap alatt sem tehettek semmit, országos bizottságot kell küldeni a királyhoz s egyenesen megkérdezni, meg akarja-e menteni a veszélyben levő hazát?2 Végre bizottságot kell választani a Horvátországgal való megegyezés előkészitésére.

A két ház elfogadván ez inditványokat, másnap megválasztotta az Európához s a nemzethez szóló nyilatkozat s a horvátok ügyében eljáró bizottságokat. A száznegyven tagú küldöttség 6-ikán ért Bécsbe; de semmi jót sem várván tőle, Kossuth ugyanaz nap már forgalomba hozta az öt forintos pénzjegyeket, a melyeket a szentesités alatt álló törvény értelmében bocsátott ki, a toborzást pedig azonnal elkezdte. A király csak akkor, szeptember 8-ikán fogadta a küldöttségeket, midőn már Jellacsics igazoló kézirata nyilvánosságra jutott.

Pázmándy Dénes, a képviselőház és a küldöttség elnöke, figyelmeztette a királyt, hogy Magyarország szabad ország, melynek alkotmányos szabadságát, önállását, függetlenségét a koronázáskor ő is esküvel biztositotta, az áprilisi törvények szentesitésével pedig régi kivánatait teljesitette. Az ország több részében kitört pártütés azonban a király nevében tör a szabadság és önállás ellen, és ebben egy reactionális törekvés támogatja. A két hónap óta együtt ülő törvényhozás most azt kivánja, hogy a király is segitse őt a trón és a haza megmentésében. Engedje haza az ellenség előtt nem álló magyar hadsereget, hogy az a ministerium rendelkezése szerint védje a hazát. Parancsolja meg, hogy a Magyarországban álló mindennemű hadsereg harczoljon a pártütők ellen. Rendelkezzék, hogy Horvátország felszabadúlva a katonai zsarnokság alól, a magyar törvényhozás előtt szabadon nyilatkozhassék, a függő kérdéseket még ez országgyűlés az egyenlőség, testvériség, szabadság és közös alkotmányosság alapján óhajtván megoldani s kiegyenliteni. A reactiót, mely czélúl csak a maga hasznát tűzte ki, környezetéből necsak eltávolitsa, hanem a büntetést érdemlőket meg is büntesse. A már fölterjesztett törvényeket szentesitse s azonnal jöjjön le Budára, hogy a törvényhozás és kormány működését jelenlétével gyámolitsa és vezesse. A halogatás legkárosabb volna, a kivánatok teljesitésének megtagadása pedig megingatván a bizalmat, törvényes eszközökkel a ministerium a belbékét s rendet helyre nem állithatná. Ha a király segit megmenteni a hazát, a nemzet tántorithatatlan hűséggel fogja támogatni trónját.3


Pázmándy Dénes.
Egykorú metszet után. A Révai testvérek idézett kiadványából

Erre a nyilt és önérzetes beszédre a király csak annyit felelt, hogy betegeskedése miatt nem mehet le; a törvényjavaslatokat megvizsgálja, de ha azokra észrevételeket tenne, ne értsék arra, hogy a meglevő törvényeket félrevetni vagy megsérteni akarná; el van tökélve, hogy megvédi magyar koronája birodalmának törvényeit, épségét és jogait; többi kivánságukat már részint teljesitette, részint – a legrövidebb idő alatt – a ministerium útján fogja tudatni szándékait.

A küldöttség a palotából szótlanúl, a városból a bécsi forradalmi jelvénynyel, a vörös tollal távozott; annál hangosabban fogadta otthon az utcza, mely úgyszólván fel volt híva a szereplésre, s mely most Kossuth dictátorsága mellett kezdett lelkesedni. A ministerium már is csonka volt. Széchenyi nagy lelke szeptember 5-ikén elborúlt s orvosa, Balogh Pál, Döblingbe, dr. Görgen intézetébe szállittotta őt.4 Esterházy 6-ikán lemondott s Bécsből eltávozott. 10-ikén a nádorhoz az egész ministerium benyújtatta lemondását, s az ügyek ideiglenes vezetésével Szemere Bertalant bizta meg. Másnap a nádor elfogadta a lemondást, és addig is, mig a király az új miniszterelnököt kinevezné, a kormányt saját kezébe vette.

Levelét azonban, mivel az Szemere ellenjegyzése nélkül jelent meg, Kossuth másnap (szeptember 11-ikén) a képviselőházban törvénytelennek nyilvánitotta; székét indulatosan tette vissza a ministeri asztalhoz, és miközben benn a képviselők, künn pedig a nép éljenezték őt, a helyzet s különösen a horvát ügy újabb fejleményeinek ismertetése után felhivta a házat, hogy a reactióval szemben, mely visszaél a beteges király nevével, mentse meg a trónt és a hazát. E végből, mivel Mátyás király törvénye az uralkodásban akadályozott beteg király helyettesévé a nádort teszi, jelentse ki a ház, hogy a nádor királyi helytartó a melléje adandó felelős ministerium útján átveszi az országlást oly dolgokra nézve is, mik különben a király aláirásával történnének, de a mikben elgyengűlt egészsége az ország határain kivül s belül akadályozná. Olyan kormány kell, mely érezze a maga állását.

Valóban nem maradhatott a nép egy perczig sem kormány nélkül oly országban, hol – a rendkivüli helyzet bizonyságáúl – egyszerre tizenöt királyi biztos működött. Az eddigi kormánynak helyén kell maradnia mindaddig, mig megbizója, a király, ezt a megbizást vissza nem veszi. Batthyány nyiltan megvallotta, hogy a ministeriumban nem volt egyetértés; mivel pedig a veszély pillanatában minden irány jobb, mint az iránytalanság, elég, ha egy emberre bizzák a felelősséget; felhivta tehát a házat, bizza meg Kossuth Lajost egymagát a kormánynyal. A ház az új miniszterium megalakitásáig valóban Kossuth, Szemere és Mészáros triumvirátusára bizta a kormányt, miről azonnal értesitette a nádort. A nádor kijelentette, hogy ebben bizalmatlanságot lát maga iránt s hogy levelét azért nem ellenjegyeztette, mert az csak a ház elnökéhez szóló egyszerű értesités. Ő mint főherczeg és mint nádor nem lép, de a házat is kéri, ne lépjen a forradalom terére; ha bizalmatlanság uralkodik olyankor, midőn csak a legnagyobb bizalom segithet, ő kész hazájának életét s mindenét feláldozni, ha (a miben azonban kételkedik) ily politikával megmenthetik a hazát.


Gróf Batthyány Lajos aláirása 1848 szeptember 14-iki rendeletén.
Az irat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában

A ház Kossuthot éljenezve oszlott szét, de másnap a nádornak is bizalmat szavazott s kijelentette, hogy akármily áldozatba kerűl, minden ármánynyal és áldozattal szemben megmenti a trónt és a hazát.

Ez történt a vitam et sanguinem lelkes fölajánlása után százhét esztendővel; s nem lehet tagadni, hogy most is a hazáról s a Habsburgok trónjáról volt szó.

Szeptember 11-ikén először s 12-ikén másodszor is megszavazta a ház, hogy addig is, mig a törvény szentesittetnék, helyesli az öt forintos pénzjegyek kibocsátását; a katonaság toborzását azonnal megkezdeti, az újonczokat mind a honvéd-zászlóaljakba soroztatja, a sereget egészen magyar lábra állitja, a rendes hadseregből a honvédséghez való átlépést megengedi stb. Sembery annak kimondását inditványozta, hogy a ház együtt marad mindaddig, mig a békét s törvényes rendet a nemzet önállásának és alkotmányos jogainak tökéletes biztositásával helyre nem állitják. De Brézé marquis nem volt jelen, hogy megvigye ezt a mirabeaui üzenetet királyának,5 ki – ha csupán róla van szó – bizonyosan szintén azt feleli, hogy ha az urak maradni akarnak, hát csak maradjanak; István nádor azonban nem mehetett ilyen hirrel Bécsbe, mert ez annyit jelentett volna, hogy főherczeg létére ő maga áll a forradalom élére. István egészen e napig mindig a nemzet képviselőivel tartott, de Égalité Fülöp szerepére nem vágyhatott. Ha az inditványt elfogadják, a nádornak már ekkor vissza kell lépnie. Szerencsére, a felállással való szavazásnál nem tűnt ki a többség; mire pedig név szerint való szavazásra kerűlt volna a dolog, Deák Ferencz megjelent s felolvasta az 1848: VI. t.-cz. 7. §-át, mely szerint a mult évi számadások s az ez évi költségvetés előterjesztése, tárgyalása és elfogadása előtt az országgyűlést berekeszteni vagy feloszlatni nem lehet. Sembery tehát visszavonta inditványát s a ház – mérsékeltebb, mint az osztrák parlament, mely szeptember 13-ikán kimondta a permanentiát – a törvényesség terén maradt. De ez a szabálytalan tárgyalás is mutatta, hogy már nem sokáig lesz képes megőrizni nyugalmát.

A nádor, ezekről értesűlve, azonnal felszólitotta Batthyányt, hogy, mint kijelölt ministerelnök, ideiglenesen vegye át a kormányt. Midőn az esti ülésben Kossuth fölhivatni kivánta a nádort, hogy az áprilisi törvényben nyert hatalmánál fogva alakitson rendes kormányt, Batthyány jelentést is tett megbizatásáról, mit a ház vegyes érzelmekkel fogadott; de midőn Kossuth megigérte, hogy támogatni fogja őt, ha mindenben nem érthetnének is egyet, mert most már nem kételkedik többé Magyarország önállóságában, a ház is megnyugodott a kormányválságnak ily módon történt megoldásában. De semmi esetre sem lehetett hajlandó elismerni Batthyány kormányát az osztrák kormány, mely már azt is sérelműl hozta fel, hogy Batthyány márczius 17-től április 7-ig hivatalosan működött; pedig akkor a király és nem a nádor kinevezettje volt.

Szükség volt az egyetértésre, mert Batthyány ministerelnök mindjárt ezután bemutatta Csányi László kormánybiztos levelét, mely szerint Jellacsics kétfejű-sasos fekete-sárga zászlók alatt átkelt a Dráván, s ellenállásra sehol sem találván, Muraközt „örök időkre” Horvátországhoz kapcsolta, kedves barátjait és testvéreit, a magyarokat, pedig felszólitotta, csatlakozzanak hozzá, szeretett fejedelmük jogainak megvédésére.

A magyar vezér, gróf Teleki Ádám tábornok, erre és a magyar köztársaság kikiáltásának álhirére, a haditanács határozatából egészen Keszthelyig vonúlt vissza; ott pedig kijelentette Csányinak, hogy nem harczol a bán ellen, ki éppen olyan katona mint ő, Batthyányt törvényes ministerelnöknek el nem ismeri, sőt át is megy Jellacsicshoz, ha Csányi ennek következtében a sereget nem élelmezné. Másnap (szeptember 13-ikán) Budapesten a 62. sz. Turszky-ezred egyik zászlóaljának legényei rendre letépték sárga-fekete zsinórjaikat és fölcsaptak a Hunyady-zászlóalj honvédei közé. Batthyány hiába tiltotta zászlajuk elhagyását; ezzel, s a képviselőházban Perczel kérdésére adott válaszával, mely szerint a főváros védelméről még nem volt alkalma gondoskodni, csak újabb fegyvert adott a radicálisok kezébe hanyatló népszerűségének megsemmisitésére. A Neckerek sorsa ez.

Szeptember 11-ikén túl csak forradalmi lehetett a hangulat; de ő vissza akarta tartani nemzetét a forradalomtól s nem akart lelépni a törvényesség teréről. Kossuth szeptember 13-ikán, éppen az ő beszéde után, a legradicálisabb módon nyilatkozott erről a sokat emlegetett törvényességről, melyet a király, a katonaság és Jellacsics sérthet, melytől eltérnie azonban a nemzetnek még ily körülmények közt sem szabad. Pedig nem fog élni oly nemzet, melynek nem az az elve, hogy a ki téged hajit kővel, hajitsd vissza azt menykővel. A zsarnokság legveszedelmesebb neme az, mely a törvény iránt való engedelmességre hivatkozva rontja meg a törvényt s dönti meg az alkotmányt. Helyeselte ugyan Batthyánynak a Jellacsics támadásával szemben követett politikáját, de ha éppen ebben a beszédében mondta is, hogy Magyarország sorsát nem szabad az utczai zavargások terére vinni, tényleg oda akarták azt terelni a radicálisok, kik a nép s a katonaság segitségével Kossuthot ministerelnökké szerették volna kikiáltani. Többen nyiltan kijelentették (szeptember 14-ikén) a képviselőházban, hogy a hazát csak Kossuth kormánya mentheti meg. De maga Kossuth inditványozta, várjanak még estig, mig Batthyány felelhet, Bécsben elfogadták-e föltételeit vagy sem. Ha azonban a király, vagy – betegségében – azok, kik nevét bitorolják, rögtön és tökéletesen nem azonositják magukat Magyarország törvényeivel, akkor csakugyan tárgyalni kell azt a kérdést, miképen van az, hogy Magyarország királyának tábornoka fölkel a törvény ellen s mit kell tenni, mikor ez történik? Alkalmasint a fölött kell határoznia a nemzetnek, szolga legyen-e vagy szabad, tűrje-e vagy széttörje háromszázados jármát? Másnap (szeptember 15-ikén), midőn Batthyány bejelentette Teleki Ádám „árulásának” hirét, Kossuth az utcza zajongása közt javasolta, hogy maga a nádor vegye át a vezérletet s a képviselőház három biztosával már másnap a táborba indúljon. Éjfélkor a küldöttség a ház éljenzése közt jelentette ki, hogy a főherczeg mint nádor és hazafi ismeri kötelességét és szivesen lemegy a táborba, de kivánja, hogy a ház a törvényes úton és formák közt maradjon.6 Kossuth úgy találta, hogy az soha sem törvénytelen, a mit a törvényhozó test tesz, és igy a nádor a törvényes úton maradás alatt csak azt értheti, hogy ki ne mondja a trónvesztést. Ha a nemzetet az árulás elveszti, a dynastia három hét alatt utána bukik.

Másnap a nádor a táborba utazott, a képviselőház pedig fölhatalmazta őt, hogy még most is megkisértse az egyezkedést a horvátokkal, kiknek minden igazságos és méltányos kivánságát készek teljesiteni; sőt kijelentik, hogy az Ausztriával való kiegyenlitésre is hajlandók. A királynak szeptember 15-ikén adott s most felolvasott német válasza különben is szemére vetette a háznak, hogy két hónap alatt semmit sem tett a horvátok kibékitésére, ellenben szeptember 11-ike óta több törvénytelenséget követett el. Jellacsicsot csak akkor parancsolhatná vissza, ha a lemondott Batthyány, mint az új ministerium alakitásával megbizott elnök, a király bizalmával találkozó névsort terjeszthetne föl. Batthyány kijelentette ugyan, hogy föltételei nem fogadtatván el, visszalép, de maga az ellenzék sem akarta, hogy Kossuth dictaturájával a reactio már most forradalommal vádolhassa az országgyűlést. Politikai tapintatának köszönhető, hogy Batthyány mégis vállalkozott kormányalakitásra. Nyáry Pál, Madarász László és Kossuth felszólalása után bizott benne, hogy az egész ház támogatja nehéz feladatában, midőn már a forradalom gátlója, Batthyány maga is gondolkozott róla, nincs-e itt a legutolsó s legelszántabb önvédelem ideje. Most azt vallotta politikájának, hogy vagy visszavonulásra, vagy magyar vér ontására s a főváros ostromára kényszeriti Jellacsicsot. „Tehát védeni fogjuk a fővárost – kiáltott fel Kossuth – s ha úgy kerűl a sor, fogunk állitani barrikádokat most az ellenség ellen, – a mikor kell, az önkény ellen; és nőink kezében nem fog hiányozni a forróviz és olaj.”

A ház már előbb minden 127 polgár után 2 honvéd kiállitására kötelezte a megyéket s városokat, melyek igy összesen 169,551 embert tartoztak besoroztatni. Batthyány lázasan dolgozott, hogy mennél több haderőt küldhessen a Dunántúl védelmére; a budai várat magyar katonák őrizetére bizta, s a fővárost délnyugaton elsánczoltatni kezdte; a polgárok, nők is önként ott dolgoztak a sánczokon. A sorkatonaság egy részében azonban nem sokat bizhatott. A házban szeptember 27-ikén mutatták be Komárom városának Mertz altábornagy, várparancsnok ellen a miatt beadott panaszát, hogy a várba törvény ellenére idegen katonákat fogadott be, s Komárom városa még aznap a lángok martaléka lett; állitólag osztrák katonák gyújtották fel.7

De az országgyűlés most már szövetségeseket is keresett, még pedig az osztrák és a német parlamentben.

A bécsi nép, mely a márcziusi napok után elhidegedett a magyarok iránt, szeptember 6-ikán s a következő három napon tüntetett a magyar országgyűlés küldöttsége mellett, a börze pedig ellene, mert rosszúl fogadtatásának és Jellacsics igazolásának hirére papirjai egy százalékkal emelkedtek. Brestl bécsi követ az osztrák parlamentben szeptember 11-ikén először vettette föl a delegatio eszméjét, a magyar és az osztrák parlamentek küldöttségeire óhajtván bizni Magyarország és Ausztria nemzetközi viszonyai rendezésének tervezetét.8 Ugyanezen ülésén a horvátok nyilatkozatot nyujtottak be Magyarországhoz való viszonyukról, Pollatsek képviselő pedig megkérdezte, azon helyzetnél fogva, melyben Ausztria Magyarországgal van, a ministerium nem akar-e közbelépni a magyar-szerb háborúban, melyet a szerbek oly rémitő embertelenséggel folytatnak s nem bünteti-e meg Ausztriának Magyarország ellen fondorkodó szerb konzulját, Meyerhoffert? – Szeptember 12-ikén a bécsi clubok közös gyűlése a magyar-horvát ügyben nagy lelkesedéssel nyilatkozott a magyarok mellett, s a nép még azon este megbuktatta Doblhoff ministeriumát. Kossuth szeptember 15-ikén a képviselőháznak bejelentette, hogy Bécsből önkéntes legio jött, harczolni Magyarország szabadságáért; és parlamenti küldöttséget inditványozott küldeni az osztrák parlamenthez. Az alsóház 12, a felsőház 4 tagot választott ebbe a küldöttségbe, melynek a bécsi békekötés (1606) után kötött szövetséghez hasonló szövetségre, tehát a szabadság védelmére kellett fölhivnia az osztrákokat, egyúttal pedig kijelentenie, hogy kész a kölcsönös igazság és méltányosság alapján kiegyenliteni és rendezni a százados kapcsolatból és érdektalálkozásokból eredett viszonyokat, mire nézve az osztrák parlament is utasitsa a maga ministeriumát.

Bécs még Violand képviselőnek szeptember 16-ikán a horvát-magyar ügyre nézve magyarbarát szellemben tett interpellatiója hatása alatt állt, midőn 18-ikán a küldöttség oda érkezett. A nép s a hirlapirodalom általában véve rokonszenvesen üdvözölte. 19-ikén azonban, majdnem 12 óra hosszat tartó vitatkozás után,9 186 szóval 108 ellenében a parlament kimondta, hogy szabályai értelmében a küldöttséget nem fogadja, hanem felszólitja, hogy az elnökség útján irásban nyújtsa be kivánságát. Ezt azonban a pánszláv többségnek a küldöttség nem tette meg, mert csak az elsőre volt utasitása. Maguk a bécsi demokraták este 9 órakor fáklyásmenettel tisztelték meg a küldöttséget, mely azonban már tisztában volt vele, hogy Ausztriában a kiegyezést a törvényhozás egyik tényezője sem akarja, a néppel pedig csupán forradalmi téren szövetkezhetik. Annál keserűbb csalódás, mert Doblhoff bukásával az osztrák ministerium igazi vezére most már Bach Sándor volt, ki a torlaszokról kerűlt a bársonyszékbe. De még keserűbb tapasztalatokat kellett tennie a magyar parlamentnek, mig az 1867: XII. t.-cz. 25. §-ában s harmincz év mulva, 1897 október 21-ikén kimondhatta, hogy a közös viszonyokra nézve Ausztriának egyedűl alkotmányos képviseletével lép érintkezésbe. Olyan határozat, mely 1848 márcziusában hozatva, egészen más eredményre vezetett volna.10 Ez a visszautasitás vetette el a harcz véres koczkáját, melynek következtében a haza és a monarchia szabadsága elveszett.11

A német parlament sem igazolta a hozzá kötött reményeket. Szalay Lászlót István nádor és királyi helytartó megbizó-levelének alapján János főherczeg mint Reichsverweser elismerte ugyan Magyarország követének, V. Ferdinánd király azonban szeptember 7-ikén határozottan rosszalván Magyarországnak külön képviseltetését, Szalay megbizólevelét megsemmisitette s így a tárgyalások itt is megakadtak.

Az osztrák és német parlamenteknek ez a hidegsége hat szász követet arra birt, hogy szeptember 19-ikén lemondjanak a magyar képviselőségről.

Magyarország függetlensége nemcsak Ausztriára, hanem Európa számos államára nézve is zsebbe vágó kérdés volt; a pénzpiaczok azért érdeklődtek, megfizetheti-e adósságát Ausztria, ha Magyarország megtagadja a fizetést? De meg Angol-, Franczia- és Oroszországnak azért sem kellett a független Magyarország; mert ez – Ausztria beolvadásával – a hatalmas Németországot jelentette volna. A szlávok iránt érdeklődő Oroszország szivesebben látja Ausztriát trialismusban. Magyarország helyreállitása után Lengyelország helyreállitásától tartott; hiszen a bécsi ministerium utóbb egyrészt épen azzal birta beavatkozásra Oroszországot, hogy a magyarok közt 60,000 lengyel harczol, kik azután természetesen magyar hadakkal kisértik meg Lengyelország függetlenségének kivivását.12

Nagyon érthető tehát, ha Oroszország – már fegyveres beavatkozása előtt – nagyon érdeklődött a szlávok, különösen a magyarországi horvátok, szerbek s legújabban a tótok lázongásai iránt.

Nyitramegyébe szeptember 17-ikén és 18-ikán Hurbán József Miloszláv, Stur Lajos és Hodzsa Mihály vezetése alatt beütöttek a jobbadán Bécsben felfogadott csehek, hogy Szvatopluk Nagy-Morvaországának helyreállitására lelkesitsék a tót népet.13 A „tót nemzeti tanács” (Národná Rada Slovenská) valóban föllázitott néhány ezer tótot s velük „nemzeti gyűlést” tartott, mely Hurbánt, Sturt, Hodzsát, Jaroszlávot stb. az „ideiglenes kormány” tagjaivá választotta. Batthyány azonban azonnal kormánybiztosúl küldte a felvidékre báró Jeszenák Jánost, ki a Knöhr császári és királyi vezérőrnagy vezetése alatt álló osztrák katonákkal s a nemzetőrökkel minden nagyobb vérontás nélkül még szeptemberben elnyomta az első lázadást s Hurbánt Morvaországba szalasztotta, honnan ez csak deczember 4-ikén ismételhette betörését. Hurbánnak nagy oka volt tehát el nem mennie arra a szláv országgyűlésre, melyet Jellacsics október 21-ikén Budapesten kivánt tartani.

„A német legyen német, a magyar magyar, a szláv szláv”, mondta volt Jellacsics szeptember 21-ikén tisztjeihez, midőn Szemes falunál a Balaton partján várakozott István nádorra, ki az ellenállásra nem találó bánnal személyesen kivánt alkudozni. De mégsem a szláv eszme vezérelte őt a Balatonhoz. Tisztjeit biztositotta, hogy semmi sem lesz a kibékűlésből, ha a magyar ministeriumot bele nem olvasztják az osztrákba. Czélja az egységes Ausztria helyreállitása, ha kell, a császár akaratának ellenére is. De nem mindenki hitte, hogy ez a végső czélja s hogy valóban letett eszményeiről. „Ez a merész tábornok – vélte egy franczia lap14 – inkább csak eszközűl használja a kamarillát. Neki messzebb fekvő czéljai vannak. Ő a szlávság zászlótartója. Valami sivár nagyszerűség rejlik abban a nyilatkozatában, hogy a császárnak huszonegy levelét dugta zsebre olvasatlanúl s hogy akkor sem engedelmeskedik, ha még huszonegyet kap.” Ezt az új Odoaker azonnal megmutatta. Szeptember 19-ikén a király maga is örömét nyilvánitotta, hogy István nádor békitni ment a táborba. Jellacsics e kézirat alapján igért találkozót. De most azon szin alatt, hogy a Kisfaludy-gőzössel, melynek fedélzetén kellett a találkozásnak megesnie, a magyarok foglyúl vihetik, ő követelte a főherczeg partraszállását, mire a nádor sértődve távozott. Másnap (22-ikén) a vezérletet Moga János tábornoknak adván át, visszatért Budára, hol Batthyányval titokban közölte, hogy az udvartól táviratilag azt a kérdést vette, nem tartja-e helyén valónak az országból való távozást. S a nélkül, hogy a táviratot felmutatta volna, 23-ikán csakugyan Bécsbe távozott.


István nádor aláirása 1848 április 13-iki rendeletén.
Az irat eredetije ugyanott

Senki sem gátolta benne; pedig a reactio idáig is csak az ő bennléte miatt tanusitott bizonyos habozást rég elhatározott szándékainak keresztülvitelében. Tudhatta, hogy István nádor vele szemben abban a pillanatban lehetne Magyarország királya, a melyikben neki tetszenék; s tartott tőle, hogy a nemzet ki is kiáltja azzá, a mint Jellacsics Budapest alá ér. Népszerűsége elől futott. De ez a népszerűség rögtön szétoszlott, a mint hire ment, hogy Bécsben még kihallgatást sem nyerve, a nádorságról (szeptember 25-ikén) lemondott. A nép hajlandó volt hinni, hogy felülkerekedett benne a főherczeg, s hogy még a koronát is magával vitte; csak a hivatalos szemle nyugtatta meg. Az utolsó nádor úgyszólván száműzetésbe ment a nassaui Schaumburgba, hol 1867-ben, két nappal a második független felelős ministerium kineveztetése után hunyt el.15 Pedig a második ministerium névsorát,16 melyet Batthyány – a tárczák megnevezése nélkül – a képviselőházban 1848 szeptember 17-ikén bemutatott, Bécsben még neki kellett volna elfogadtatnia. Szeptember 19-ikén épen a király vádolta azzal a ministeriumot, hogy augusztus 31-ikén tett kivánatához képest nem ment Bécsbe tárgyalni a kiegyezés ügyében, holott majdnem két hétig nem fogadta annak oda ment két tagját, és 10-ikén az első ministerium lemondott. A királynak azt az akaratát, hogy a ház közvetlenűl tárgyaljon az osztrák ministeriummal, most már (szeptember 23-ikán) a parlament nem teljesithette. Mig Jellacsics ellenség gyanánt tör reájuk, alkudozniok nem lehet; az áprilisi törvényekhez pedig mindenkor és mindenben szorosan ragaszkodnak. Az osztrák ministerium emlékiratával szemben nyilatkozatot intéznek Európához, hogy meggyőzzék azt állásuk jogosságáról és törvényszerűségéről. A ház már 21-ikén kiküldött egy hattagú hadügyi bizottságot (Kossuth, Madarász László, Nyáry, Pálfy, Patay, Sembery), egyelőre azonban Batthyányval együtt vonakodott attól, hogy akár ezek, akár a még meg nem erősitett ministerek kormányt alkossanak. Maga Deák is jobban bizott a királyi helytartótól kinevezett Batthyány törvényes tekintélyében; s Martinuzzi szavait idézte: qui habet socium, habet dominum. A ház – Kossuth inditványára – megkérdezte Batthyányt, meg van-e erősitve a ministerium, s ha nincs, a haza megmentésére irányzott intézkedéseinek sikeres végrehajtása körül nem kivánja-e igénybe venni a ház rendkivüli közremunkálását? A ministerelnök egy állandó honvédelmi bizottság kinevezését fölöslegesnek s a maga állásával összeférhetetlennek tartotta; de ha a ház rajta kivül bármely hatalmat szükségesnek vél, annak ő a maga hatalmát bármikor szivesen átadja.

A nádor távozása után azonban szeptember 23-ikán magához kérette a bizottságot, Kossuthot pedig fölszólitotta, menjen a nép föllelkesitésére az Alföldre. S Kossuth, ki egy héttel azelőtt még a főváros védelmére fektette a fősúlyt, szeptember 24-ikén először is Czegléden akarta fölhivni a népet tömeges fölkelésre. Rendkivüli lelkesedést keltve inditványozta, hogy hasonló czélból a képviselők is menjenek kerületeikbe, de az ittmaradók szintén mindent megtegyenek a haza védelmére. A legtöbb képviselő a táborba akart menni s másnap a szelid Eötvös is azért nem javasolta tárgyalni a még fennlevő hűbéri viszonyok eltörléséről szóló javaslatot, mert most csak egy érdek, egy gondolat lehet: a haza és szabadság megmentése. Hiszi, hogy szabadságunk csak most lesz igazán állandó, mivel az nemcsak ajándék, hanem vérünkkel szerzett, megérdemlett tulajdon. Ezen nagy kérdés előtt minden más kérdésnek háttérbe kell szorúlnia.

S mint a hogy a senatus Cannae után köszönetet szavazott Terentius Varronak, megtette azt a magyar képviselőház is (szeptember 24-ikén) Mészáros Lázárral szemben, ki szerencsétlen volt (szeptember 21-ikén) Szent-Tamásnál, de hősnek bizonyúlt. Sőt a közvélemény gróf Teleki Ádámot is fölmentette már a hazaárúlás vádja alól, midőn hire terjedt, hogy kész megkűzdeni Jellacsicscsal. A főváros néhány nap alatt több ezer embert küldött a táborba. Czegléden (szeptember 24-ikén) sok ezernyi ember éljenezte Kossuthot, midőn gyönyörű beszédében a haza veszedelmét ecsetelte; honvédnak azonban csak kevesen csaptak föl. „Hosszú rabszolgaság nem szülhet hősöket”, panaszkodott Kossuth egy bizalmas embere előtt; s ennek a pár szónak nagyobb hatása lett, mint a fényes szónoklatnak.17 Egyszerre 800 honvéd, másnap még több jelentkezett. Harmadnap Czegléden, Abonyban, Nagy-Kőrösön, Kecskeméten 12,000 ember állott zászló alatt. Kossuth lelke Csongrád-megyében is 15,000-nek adott fegyvert a kezébe. Hiador szerint

„Háromszáz évig várt rád nemzeted;
Nem rég jövél: s több század életed!”

A magyar nép soha sem követett tömegesebben egy forradalmi vezért sem, mint Dózsa Györgyöt, midőn jogok nyeréséről – s mint Kossuthot, midőn nyert jogok meghálálásáról volt szó.

A király azonban (szeptember 22-ikén) remélte, hogy az ország népe inkább bízik királya, mint a „lázitók” szavában.18 Szeptember 25-ikén értesitette népét, hogy a polgárvér ontásának meggátlására gróf Lamberg Ferencz Fülöp altábornagyot nevezte ki magyarországi fővezérré, gróf Majláth Györgyöt pedig helytartóvá. Reméli, támogatni fogja a nép úgy őt, mint a birodalom különböző népei közt a pragmatica sanctióban biztositott több százados viszony helyreállitására irányúló törekvését. A katonaságot az elhagyott zászlók alá való visszatérésre intette, Batthyányt pedig, kinek ministeri névsorát el nem fogadhatta, fölhivta a kormány vezetésére, mig azt a ministerium alakitásával megbizott báró Vay Miklós tőle át nem veszi. Batthyány megnyugvással fogadta Lambergnek egy „jó szellem” sugallatából történt kineveztetését; tudta ugyan, hogy ellensége a dolgok új rendjének, de jellemesnek és jó hazafinak ismerte. Már 27-ikén reggel a tegnap óta Jellacsics kezében levő Székes-Fejérvárra sietett, hogy értekezzék vele, s addig – a Vay megbizatását illető kéziratot kivéve – a király két kiáltványát nem is akarta megismertetni a házzal. De mégis elterjedt a dolog hire s éjjel 11 órakor a ház 31 tag kivánatára ülést tartván, Madarász László koholtnak nyilvánitotta mind a három iratot, Kossuth pedig, ki – az Alföldről visszatérve – nemzetőri ruhában, kardosan jelent meg, azt a magyar alkotmány eltörlésére irányúló első kisérletnek tartotta. A képviselőház a nemzethez, a hadsereghez és egyáltalán a fegyveres erőhöz intézett kiáltványában sietett is kijelenteni, hogy az 1848: III. tcz. 3. §-a ellenére ministeri ellenjegyzés nélkül megjelent királyi rendeletek érvénytelenek, s gróf Lamberget a főparancsnokságtól, a népet és katonaságot pedig a neki való engedelmességtől a törvény és alkotmány nevében eltiltotta.

Jog szerint teljesen igazsága volt a nemzetgyűlésnek; és csodálni alig lehet, hogy türelmének fonala elszakadt. De nem történik mindez, ha Kossuth az Alföldről, minden nagy elhatározás középpontjáról visszatérve, a nép lelkét magába szíva, épen a három rendelet fölolvasásakor nem toppan be a törvényhozó testületbe. S nem történik sok egyéb, ha Batthyány nem Székes-Fejérvárott keresi Lamberget, ki ugyanakkor és szintén hiában, Budapesten kereste őt. Ha a király vagy udvara csakugyan államcsinyt akar, Lamberget kétségtelenül Székes-Fejérváron át, tehát hadsereggel küldi Budapestre; Lamberg azonban Bécsből, vagy inkább Pozsonyból egyenesen és egymagában jött ide, mint a ki hazafias küldetést vél teljesiteni. Nem a kaszárnyákra támaszkodott, hanem megbizó levelére. Majláthtal, Batthyányval, Kossuthtal, sőt magával az országgyűléssel akart értekezni, mielőtt feladatához látna. Küldetésére ajánlta előkelő magyarokkal való rokonsága, a magyar történelemnek ismerete, magyar politikai kérdések iránt az országgyűlésen és az irodalomban tanusitott nagy érdeklődése, Magyarország irodalmi ismertetésére irányuló munkássága s az a körülmény, hogy a hadügy magyarositásában mutatott buzgóságáért a magyar akadémiában őt már 1843-ban tagúl ajánlották.19

A képviselőház kiáltványa s Jellacsics elfogott s a bécsi kabinet egyetértését világosan bizonyitó levelezése következtében felbőszűlt nép azonban a Budáról Pestre, Majláthhoz hajtató altábornagyot szeptember 28-ikán d. u. 2 órakor a hajóhidon meggyilkolta s holttestét a Károly-kaszárnyáig hurczolta.20 Este a várost kivilágitották, hogy ha – hir szerint – Lamberg katonái érkeznének, a nemzetőrök az utczákon zavar nélkül sorakozhassanak.


Gróf Lamberg Ferencz.
Egykorú metszet után. Az országos képtár gyűjteményének 2973. számú példányáról

A ház eltávolitotta az üléstermébe tódúlt kaszásokat, kik a véres kardját villogtató Kolosy György vezetése alatt mentek oda, rosszalását fejezte ki a nép bosszúja miatt, a várost felhivta a bűnösök kinyomozására,21 s a ministerelnök távollétében a honvédelmi bizottságnak Budapesten levő három tagjára, Kossuth, Nyáry és Sembery triumvirátusára bizta a hatalmat. A honvédelmi bizottság hat képviselő tagja (Kossuth, Nyáry, Pálfy, Patay, Sembery, Madarász László) mellé a felsőház a maga részéről báró Perényi Zsigmondot, gróf Esterházy Mihályt és báró Jósika Miklóst rendelte, a ház pedig az államtitkárokat is kinevezte a honvédelmi bizottság tagjaivá.

Igy minden hatalmat kezei közé ragadt az országgyűlés, melyet a király (szeptember 26-ikán) deczemberig el akart ugyan napolni, de egyúttal biztositani igérte Magyarország épségét és törvényes szabadságát.

Az országgyűlés már előbb, szeptember 24-ikén tényleg félbeszakitotta törvényhozó munkásságát. Az egész hónapban voltakép csak egy törvényt hozott, (szeptember 13-ikán) és ez a közigazgatásnak Erdélyre való alkalmazásáról szólt. Az úrbériségi kármentesités iránt az 1848: IX. tcz. következtében szükséges intézkedésekről szólót (szeptember 18-ikán) szintén elfogadta ugyan, de a felsőház vonakodása következtében nem lett belőle törvény.22 Pázmándy inditványára szeptember 15-ikén kimondták ugyan a szőlő dézsma eltörlésének elvét, a még fennlevő hűbéri viszonyok eltörléséről szóló törvényjavaslatot azonban, mely azt is magában foglalta s melyet 19-ikén kezdtek tárgyalni, 24-ikén már nyugodtabb időkre halasztották.

Az a körülmény, hogy rendeleteit a király még mindig Batthyányhoz intézte s hogy István lemondása után – ha ministeri ellenjegyzés nélkül is – Majláth Györgyöt azonnal kinevezte királyi helytartóvá, hogy a ministerium megalakitásával Vayt, a fővezérséggel pedig a magyar érzelmű Lamberget bizta meg, annak jele volt, hogy Magyarország alkotmányát mégsem akarja elkobozni, hanem beéri a felülvizsgálattal. Lamberg meggyilkoltatása után azonban többé senki sem bizott a békés megoldásban. A honvédelmi bizottság maga is anarchiától tartván, Batthyányt kérte a kormány folytatására, mert szerinte is csak ő tarthatja meg a hazát a törvényesség terén. Batthyány végre elismerte ugyan a honvédelmi bizottságot, ezt a teljesen forradalmi alkotást, de előbb Jellacsicscsal értekezett, hogy a kiegyezést megkisértse. Ez nem sikerűlvén, szeptember 28-ikán a sukorói templomban a képviselőház biztosainak (Ludvigh Jánosnak és Repeczky Ferencznek) jelenlétében tartott szenvedélyes haditanácsban nemcsak megakadályozta, hogy lemondjon az új fővezér, Moga János altábornagy és tisztikara (benne gróf Teleki Ádámmal, a korábbi vezérrel), hanem meg is igértette vele, hogy másnap útját állja Jellacsicsnak, ki pedig őt most is átállásra szólitotta. „Ágyúim felelnek erre – szólt Moga – s ezután is ágyúim fognak felelni.” De meg akarta várni, hogy Jellacsics tegye az első ágyúlövést; mert ekkor császári lázadónak nyilvánithatja őt.23

Alkalma nyilt reá már másnap, szeptember 29-ikén. S az eredmény, hogy a velenczei tó északnyugati részén a fejérvár-budapesti országút mentén levő Sukoró felől Fejérvár irányában, Pákozd felé nyomta vissza az ellenséget. Sukoró 1848-ban annyit ért a magyarnak, mint Valmy 1792-ben, szintén egy szeptemberi napon, a francziának. Jellacsics ép úgy rájött, mint akkor a braunschweigi, hogy „ezek a sansculotteok nem szaladnak szét, mint baromfiak”. Másnap maga kért három napi fegyverszünetet. Moga a martonvásári főhadiszálláson megadta azt, hogy a sukorói győzelem hirére föllelkesedett budapestiek, czeglédiek, gömöriek, nógrádiak stb. segélyhadait magához vonhassa. A fővárosban még a zsidók, francziák és lengyelek is külön századokat alakitottak. Baranyában is fölkelt tizezer magyar s Jellacsics hátában a nép mindenütt fölkelésre készűlt. A magyar sereg most már szigorúan büntette az ellenséggel czimborálókat. Görgei Arthur őrnagy a Csepel-szigeten halálra itéltette s október elsején Sziget-Újfaluban fel is akaszttatta gróf Zichy Ödönt.24

Zichy Ödön a felsőház tagja volt, de a parlament tudta és itélete nélkül kellett halnia, a mi gondolkodóba ejthette mindazokat, kik a parlament mindenhatóságáról álmodoztak s most még sem volt szavuk az ellen, hogy egy merész őrnagy egyszerre igy túltette magát a törvényhozók sérthetetlensége elvén. „Igy vesznek el a hazaárúlók”, jelentette Madarász László, a rendőrség ügyeinek vezetője, ez az eszes és forradalmi vérmérsékletű ember, kit Zichy kincseinek elkallódása miatt utóbb „gyémántos minister”-nek neveztek.25

Vásárhelyi hadnagy Zichynek két kincses ládáját, melyet Roth tábornoknak kellett volna átvennie, a magyar kormánynak adta át, a magyar és német lapok pedig mutatványokat közöltek Jellacsicsnak mintegy háromszáz elfogott leveléből,26 melyek kétségtelenné tették az osztrák kormánynyal való egyetértését. Borrosch képviselő szeptember 30-ikán ez ügyben az osztrák parlamentben kérdést tevén, Latour hadügyminister a csehek tapsai közt válaszolta, hogy a magyar ministerium nem küldvén, az osztrák ministerium valóban küldött 200,000 forintot a Jellacsics alatt álló osztrák hadak szükségleteire.

Ugyanaz nap mondta ki a magyar képviselőház, hogy a nép lelkesitése végett legnagyobb része a vidékre megy ugyan, sőt képviselőkből már alakúlt is egy nemzetőr-század; de a ház elnöke s egy töredéke (25–30 tag) a fővárosban marad, s ez, hogy a parlament önmagát feloszlatni ne látszassék, minden nap kétszer egybegyűl törvényeket nem hoz, de segitni fogja a honvédelmi bizottságot, melyre – a ministerelnök távollétében – a végrehajtó hatalom minden kötelessége nehezedett.

Ezek a szeptemberi napok oda érlelték a közelkeseredést, hogy ezt a határozatot a mérsékelt Deák inditványozta. S a mérsékletnek egy másik embere, Batthyány is épen e nap érkezvén Bécsbe, belátta, hogy Magyarországnak már most valóban önvédelméről kell gondoskodnia. „Non timemus, nec terremus!” Ki keresi köztük a septembriseuröket? De ki állhatott jót róla, hogy nem mások közt lappangnak az ilyenek?


Zárókép.
Rajzolta Cserna Károly


  1. * Waltherr naplója. Hazánk, IX. 338.[VISSZA]
  2. * Szeptember 8-ikán az Egyenlőségi Társulat is elhatározta, hogy Perczel Mór alatt honvéd-hadsereget állit s hogy az események szemmeltartására közjóléti-bizottságfélét szervez. Ennek működését azonban Hajnik rendőrfönök már 10-ikén betiltotta. (Ferenczi, Petőfi Sándor élete, III. 269–270.)[VISSZA]
  3. * Horváth (id. m. I. 375–378.) ezt a beszédet az udvar kivánságára módositott vagy kihagyott részekkel együtt közli. A fogadtatásról mint szemtanú ir Kőváry, Erdély Tört. 75–77.[VISSZA]
  4. * Grünwald Béla, Az új Magyarország. (Budapest, 1890.) „Iszonyú koczkázat a nagyság – mondá róla Apponyi 1892. február 22-én; – egy Zeüszre, ki olympusi nyugalomban élvezi istenségét, ezer Prometheüsz esik, a ki kinokkal fizet emberfölöttiségéért.” A képviselőház 1849 márczius 24-ikén, ha nem is vita nélkül, Széchenyit meghagyta a képviselők jegyzékében. „Azt a nagy szerencsétlenséget – szólt Bezerédi – mely azt a nagy férfiút és benne a hazát érte, ne súlyositsuk akármely határozattal, mely a jobb léleknek érzésével meg nem egyezik.”[VISSZA]
  5. * Palóczy László hivatkozott Mirabeau szavaira; mellékes, hogy az esemény napjáúl 1789 június 23-ika helyett hamarjában augusztus 4-ikét emlitette.[VISSZA]
  6. * Lényegében éppen ilyesmit kivánt a táborba menő Kossuth 1849 márczius 25-ikén a képviselőháztól, mely másnap heves vita tárgyává tette szavait, de nem hivatkozott az 1848 szeptember 15-iki analogiára.[VISSZA]
  7. * Komáromnak most előtérbe lépő történetére nézve főforrás Szinnyei József könyve: Komárom, 1848–49. (Budapest, 1887.) és Klapka, Emlékeimből. (Budapest, 1886.)[VISSZA]
  8. * A delegatio intézményét nálunk az 1867: XII. s Ausztriában az 1867 deczember 27-iki törvény alkotta meg. Az első ad hoc delegatio azonban már 1614-ben működött. Kemény a Pesti Naplóban, 1867. 98. sz.[VISSZA]
  9. * Ennek részletei: Pesti Hirlap, 1848. 901–902.[VISSZA]
  10. * Deák később, a nyugodt szemlélődés idejében, meg volt győződve, hogy ha az Ausztriával való kiegyezésnek 1867. évi módját akár szeptember 18-ikán, akár utóbb, október 8-ikán, akár a Windischgrätzhez küldött követség idejében, vagy Nagy-Sarló és Budavár fényes győzelmei után ajánlják is, a nemzet azt minden valószinűség szerint elfogadja. „És mennyi vér, mennyi szerencsétlenség, mennyi szenvedés lett volna megelőzve! Hol állanánk most erőben, tehetségben, fejlettségben, – hol állana a birodalom!” (1867 márczius 28-iki beszéde a képviselőházban.)[VISSZA]
  11. * Báró Eötvös a képviselőházban 1861 május 17-ikén.[VISSZA]
  12. * Orloff herczeg nyilatkozata gróf Scherr Thoss Arthurnál: Budapesti Szemle, XXVII. 398.[VISSZA]
  13. * Az 1848. évi tót lázadásról l. Ivanov röpiratát. Ismerteti a Függetlenség, 1886. 190–192. sz.[VISSZA]
  14. * Journal des Débats, 1848. október 12.[VISSZA]
  15. * Legbővebb életrajza: Erzherzog Stephan von Oesterreich, Anders József altábornagytól. (Wiesbaden, 1868.) V. ö. Erzhg. Stephans Briefe an W. Haidinger. (Bécs, 1897.)[VISSZA]
  16. * Ghyczy Kálmán, Szentkirályi Mór, gróf Erdődy Sándor, báró Vay Miklós, báró Kemény Dénes, báró Eötvös József, Mészáros Lázár. Deák nem vállalt tárczát, mert nem akarta azonositani magát az udvar jelen politikájával. „Miként lehessek én – irta szeptember 22-ikén – azon hatalomnak ministere s eszköze, mely hazám ellen háborút folytat s mely a békesség feltétele gyanánt nemzeti önállásunk s alkotmányos szabadságunk leglényegesebb részének feláldozását követeli?” (Beszédei, II. 129.) Azt akarta kiemelni, hogy monarchiában ő csak a király ministere lehetne; de a királynak nem szolgálhat; a mi különben a mostani ministerekre nézve is állott, hacsak föl nem teszi róluk, hogy készek ideiglenes kormányban is, tehát dictaturát vagy revolutiót szolgálni.[VISSZA]
  17. * Tóth Béla, Szájrúl szájra, 82.[VISSZA]
  18. * Két kiáltványa a néphez és a katonasághoz: Wiener Zeitung, 1848 szept. 18. Különben a szeptember 22-ikétől 1849 deczember 31-ikéig kibocsátott királyi kéziratok gyűjteményét l. Sammlung der für Ungarn erlassenen allerhöchsten Manifeste und Proclamationen. (Buda, 1849–1850.) 8-r. I. k. XVI + 265 lap; II. k. XII + 63 lap. Ugyanez magyarul is megjelent.[VISSZA]
  19. * Hadtört. Közl. 1895. 139–140. Az akadémia halottjai közt (Almanach, 1897. 224.) nincs felsorolva.[VISSZA]
  20. * Gelich, id. m. I. 223–226.[VISSZA]
  21. * Irinyi ezt nem tartotta szükségesnek. Lamberg megöletésében csak formahibát látott; törvényes úton kellett volna halálra itélni. (Szeptember 29-iki ülés.)[VISSZA]
  22. * Halász Boldizsár a képviselőházban deczember 4-ikén megsürgetvén a szeptember 18-iki törvény tárgyalásának befejezését, a felsőház deczember 6-ikán nem fogadta el az eredeti szerkezetet. Üzenetét a képviselőház deczember 13-ikán az osztályokhoz utasitotta. Az ujabb ismételt tárgyalásokról l. alább.[VISSZA]
  23. * Pálfy János a képviselőházban október 1-én.[VISSZA]
  24. * Az itéletet l. Hazánk, III. 238. Ez esetről magát Görgeit: Mein Leben und Wirken, I. 8–29.[VISSZA]
  25. * Kazinczy Gábor a képviselőházban 1849 márczius 17-ikén tett kérdést Zichy ingóságainak elárverelése ügyében, mi részben a vagyonelkobzás jogának általános fejtegetésére vezetett.[VISSZA]
  26. * Pázmándy elnök október 5-iki jelentése szerint csakhamar még 226 levelet fogtak el.[VISSZA]