A VII. Gergely (1937) a Tanú-korszak (Németh László egyszemélyes folyóirata volt, 1932-1936-ig) lezárultát követően született, a szépíráshoz visszataláló, a regényben és drámában kiteljesedést kereső író tragédiája ez, mely magán viseli a Németh László-i történelemszemlélet és dramaturgia fő vonásait. Hőse meg nem értett, elbukó hős, de a társadalmi drámák főszereplőitől eltérően küzdelme, mindmegannyi erőfeszítése nem teljesen hiábavaló, hiszen a világ és a történelem mégiscsak a hős eszményei felé halad. A klasszikus tragédiákban a hősökkel együtt ügyük is megbukik, VII. Gergely sorsa nem ilyen; bár alulmarad a maga korával szemben, csak időlegesen győz fölötte a értetlenség, a jövőben, utókorában ő lesz diadalmas. Mindezek mellett nyilvánvaló a címszereplő korral szemben való erkölcsi fölénye is, melyet maga fogalmaz a darab utolsó mondatában: "Szerettem az igazságot, gyűlöltem a méltatlanságot, ezért halok meg száműzetésben". Más értelmezés szerint azonban VII. Gergely alakja arra példa: hiába tör valaki szent cél felé, ha nem kellően taktikus. Dramaturgiailag kiérlelt alkotás a VII. Gergely, már érvényesül benne a szerző "papírszínházi" elgondolása, vagyis a cselekmény fontos mozzanatai a színen kívül történtek vagy történhetnek majd meg. Itt ugyan még a drámai összecsapás, a pápa tragikus vétsége a színpadon látható, de a bukást előidéző ellenfél, IV. Henrik császár nem jelenik meg a színen. Ez a dramaturgiai bravúr megelőlegezi a későbbi darabok strukturális jellemzőjét: a színen nincs igazi bonyodalom és a figurák is inkább rezonőrök.

Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet
http://www.ki.oszk.hu/szervezeti-gyio.html#uk