"Az Áruló-nak Görgey, a 48-49-es szabadságharc tábornoka a hőse; harminckét éves korában olyan hadvezér, amilyen a Hunyadiak óta nálunk nem született. Kossuth azonban a világosi fegyverletétel után a harc elvesztésének az ódiumát is rája dobja. Ugyanerről a témáról néhány évvel előbb Illyés Gyula is írt drámát; az én darabom azonban nem az övével vitázott, mint első olvasói hitték, nem is a két nagy ember párbaja érdekelt, hanem hogy miképp lehet egy olyan vádat, melynek piciny részét a túl érzékeny lelkiismeret is igazolja, egy hosszú életen át mégiscsak elviselni. A dráma nem is a szabadságharc alatt játszódik hanem utána, Görgey internáló helyén, Klagenfurtban, s abban a pillanatban veszi kezdetét, amikor az osztrák kormány Görgey tábornoktársait, az aradi tizenhárom vértanút fölakasztatja, s az orosz fővezér közbenjárására kegyelmet kapott Görgey ráeszmél, hogy vele kapcsolatban az első kérdés, akármeddig él s halála után is az lesz most már, hogy áruló volt-e vagy sem.

Mint látni fogjuk, ez a dráma is jóslatdrámáim közé tartozik: a klagenfurti helyzet néhány év múlva súlyosabb alakban tér vissza az életembe, mint a Galilei-pör kapcsán. A magyarázat, amit a darab Görgey elmarasztalására ad: bizonyos fokig az én esetemre is alkalmazható. Görgey, ha követett is el hibát, nem volt áruló; bűnbakul azért kiáltották ki szívesen, mert a szabadságharc vezérkarában senki sem szerette: a romantikus táblabírák közt őt, a vegyészt, már a természettudomány szelleme érintette. A romantika önbírálatát, amely Európában s nálunk is 48 után következett be, ő 48-ra elvégezte, s ez a romantikus szívre erőltetett fegyelem, »blazírtság« volt az, amit mint pulykacsibét a tyúkalj, a nemzet az áruló szó rávetésével vert ki maga körül."

Forrás:
Németh László: Negyven év. Tájékoztató pályámról és munkásságomról
https://mek.oszk.hu/01000/01012