CÍMLAP
|
TARTALOM, UTÓSZÓ |
Tartalom
Mi a kontinentális szellemi óceán?
Mi az irodalom?
Sajátos stílusirányzatom
Előszó
Búcsú Anyámtól
Az élet értelméről
Együtt
Kényszerpályán
Mi végre?
Egy viharos éjen
A 40. hónapunkra
Megrendülve
Az álomszennyezők
Minden napra
Tavaszköszöntő
Még vágy
Bódulat
Csendemben
Jellemzőm
Óh, Istenem!
Szellőm
Napforduló
Azért reménykeltő
Változóink
Mindennapon
Örökké még!
Gyönyörömben megpihenve
Érzelmek zavarában
Feleszmélve
Te, álmom!
Édesem!
A változóból merítve
Támpont-aktus
A várakozás őrülete
Éjszakánként
A szerelmeken túl
Közöttetek-között
Különös fájdalom
Minden napomon
ízemmel hintve
Reménnyel-valóra
Elégia a szeretetthez
Utoljára
Bennem
Háttér nélkül
Tértévesztés?
Időtlenül
Elmúlik minden?
Tanulságként
Érzelmi kapcsolatainkról
Hiábavalóság
Esélytelenség
Minden múlandó
Egyoldalúság
Hamis állítás
Pénzcentrikusság
Önimádat
Tolerancia hiánya
Érdek - csábítás
Az eredendő bűn folyamatából merítve
Mindenkor
Kötődés
Manapság is
Megtartani
Adalékok az Érzelmi kapcsolataink című aforizmákhoz
Keveredve
Bűnösök közt
Életre ítélve
A boldogságra való képtelenség
Zártan
Lehet-e?
Értékrendünk génmanipulálva
Pszichoszomatizmus
Mindenkinél ott a rés
Csapdára ébresztve
Arányvesztés?
A főemlősök
"Rendi" ártalmunk
Ártalmaink
Ti, mind képmutatók!
Életzabálóktól kísérve
Hátterek előképei
A globális nyelvek ellen
Emlékezve a holnapra
Üzenet árnyamból
Készülőben
A megszüntető szüntelen
Tisztségviselőink
Életzabálók
Modoros és pózoló írótársadalom
Szerető stimulálás
Fejlődés
Különbözőségünk okaiból
Tudod, Kicsim!
A művészetről
A költészet helyzetéről röviden
A fokozódó nyomás ellen egyre gyengülő remény.
Vajon mi a közügy?
Gondolatok az igazságról
Az egyén orgánuma
Az emberi fejlődéstörténet margójára
Koloncainkról
A Bács-Kiskun Megyei Költők és írók Baráti Köre
2001. év őszi nyitó ülésén elhangzottakról
Írásaimról
Válasz belső hangjaimra
Utószó
Írásaimról
(Az ötödik kötetemhez)
Volt, aki bírált úgymond "avitt", mások sűrűnek tartott, egyáltalán használt idegen kifejezéseimért. Nem érzem valósnak a kritikát. Én általában nem akarok használni a beszédben alig alkalmazott szép, "erdő-mézes-virágos", de érthetetlen, bár sikkes metaforákat sem. Nem szeretem azonban a jelenkor szinte prózainak tűnő lírai költeményeit és vonulatait. Kedvelem viszont a váratlan ellenpontozásokat, az általam ma kívánatosnak tartott természetes kifejezéseszközökkel.
Egyben érdekes és időtálló számomra a jelképes, kissé elvont megfogalmazás absztraháció, a fejlődés esetleges műszavaival.
Nem látom be, hogy ezektől a megoldásoktól miért kellene féltenünk a teljesen sajátos magyar gondolkodást?!
Én, ösztönösen-reflexszerűen is írok, de tudásomon és tapasztalataimon kívül valami belém áradó mitikus erő is vezet.
Kecskemét, 2003. január 27.
A szerző
Válasz belső hangjaimra
Miért várnám költészetem vagy prózai gondolataim általános, széleskörű elismerését, hiszen a társadalmi óalkotók-determinek a nemzeti irodalom meghatározóinak értékrendjébe nem tartozom, nem tartózhatom bele. Természetesen mindez vica-verza. Az őszinte, tiszta, sallangmentes és kitenyésztésmentes gondolatok és akarat távol áll tőlük. Úgy tesznek, mintha nem is léteznék. Egyszerűen irritálom őket... Azonban, ha nincs más választásom, ez is megteszi. Végül is, még nem volt olyan művem, ami ne tetszett volna valakinek. Mégiscsak kapocs vagyok mindenkivel. Az etikátlan, direkt kasztosodók és az úgynevezett laikusok, az egyszerű, műkedvelő nép leányaival és fiaival.
Azért mégiscsak van értelme annak, hogy írok!
Bár kellemetlen, de egyben furcsa érzés is mindenkivel szemben élni.
Kecskemét, 2002. december 14.
A szerző
Ui.: Még az értelmes jó szándék
is kevés ebben az emberi életben.
Társ nélkül nem tehetek sokat,
de mégis örülök tartásomnak.