Sík Sándor összegyűjtött versei |
Mint éveken keresztül közvetlen munkatársának, az én tisztemhez tartozott, hogy ünnepi alkalmakkor rendi közösségünk nevében köszöntsem Sík Sándort. Egyik utolsó alkalommal a Királyok könyvét idéztem, amely Salamonról mondja: "Háromezer példabeszédet mondott, és ezeröt éneke volt: szólott a fákról, a libanoni cédrustól kezdve egészen a falon növő izsópig, tudott beszélni a négylábúakról és a madarakról, a férgekről és a halakról" (1Kir 4,32-33). "Nem tudnám megmondani - mondtam -, mennyi Sík Sándor költeményeinek száma, de énekelt ő is Istenről és emberről, fákról és virágokról, négylábúakról, Mancus szamárról, fecskékről és cinegéről, még a csigabigáról is. Mindezeknek volt hozzája szavuk, és ő ki akarta hallgatni azokat a titkokat, amelyeknek ők hordozói, a hangot, amellyel szólnak a maguk módján arról, aki őket létre szólította, nekik teremtő tervében helyet és feladatot adott."
Hiszem, hogy ez a most kiadásra kerülő gyűjtemény is megérezteti majd ezt a sokrétűséget, megmutat valamit abból a lélekből, amellyel Sík Sándor mindenhez nyúlt, ami elékerült teremtményben és történésben. Nem tudott, nem akart megállni az "ostoba van-nál", hanem figyelte a mélyebbről jövő hangokat, kereste az összefüggéseket, hogy lásson és szólni tudjon, mert ő egész élete művével azt a hivatást akarta szolgálni, amelyre fiatalon elkötelezte magát: tanítani akart.
Nem volt könnyű a sajtó alá rendező munkája, de aligha lehetne vitába szállni azokkal a szempontokkal, amelyek irányították. Egy kicsit kritikusnak is kellett lennie, ami különösen nehéz akkor, amikor egy olyan költői egyéniséget kell bemutatni, akinek pályája jó öt évtizedet fog át, olyan éveket, amelyekben valóban rohant az élet, sokat változott a világ, a szellemjárás és a kifejezésmód is. Arra kellett vállalkoznia, hogy költő képét, hangját meg nem hamisítva fölfoghatóvá, érthetővé tegye egy már részben más világban élő nemzedék számára.
A költőnek az a feladata, hogy elsősorban kora gyermekeihez szóljon prófétai ihletettséggel, előre mutatóan. Ha ezt megtette, olyan hivatást teljesített, amelynek történeti értéke nem vész el egészen akkor sem, ha idővel megszűnik is aktuális lenni. Hogy a messze jövőbe hatóan szóljanak, lássanak, az csak az egészen különlegesen nagy költők kiváltsága. De ami csak rövidebb távra szólt, akkor viszont lélekből fakadóan nemes és tiszta volt, talán nem hangzik süketen messzebb távon sem.
Hisszük, hogy Sík Sándor költői arcának nemcsak olyan üzenete van, mint az élettelenül falon függő történelmi képeknek, hanem "kilépve a rozsdás keretből" áldása is, szava is van a késő unokákhoz, akik tudnak figyelni a szívből fakadó szóra, "a nagyapai Istenhez kiáltás"-ra.
Dr. Albert István