CÍMLAP
|
TARTALOM, BEVEZETŐ |
Tartalom
Mondanivaló
Első rész
I. Két csoda Bécsben
II. Mindenütt jó, de legjobb otthon.
III. Egy magyar földesúr 1794-ben.
IV. A fürgedi béres.
V. Vőlegény áll a házhoz.
VI. Egyszer volt egy özvegyasszony, annak volt egy lánya.
VII. A förgeteg eleje.
VIII. Az üldözött vad.
IX. A tamási erdő.
X. Eggyel több lövés, mint kéne.
XI. Két szomszéd, két gyász.
XII. Egy este a pusztán.
XIII. Haragos atyafiak.
XIV. Házi nevelés.
XV. A tizennyolcadik századnak utolja
XVI. Váratlan dolgok.
XVII. A Zala megyei gyűlés 1796-ban.
Második rész
I. Több szem többet lát.
II. A kurrens.
III. Jó az öreg a háznál.
IV. A lajtai tábor.
V. Két ember a gáton.
VI. Egy elevennek temetése.
VII. A jó barátok.
VIII. Keszthelyi napok.
IX. Egyik csomó helyett másik.
X. Békeremények.
XI. A nádor Keszthelyen.
XII. Az öreg lakat.
XIII. Himfy.
XIV. "Such's verloren."
XV. Hogyan fog némely ember csizmadiát?
XVI. Két szomorú ember.
XVII. Béke hamvaira.
XVIII. Az újabb nemzedék.
Harmadik rész
I. 1809.
II. A kezdetnek eleje.
III. A szomszédház.
IV. A régi jövendölés.
V. A második rovás.
VI. Füred.
VII. Keszthelyi Helikon.
VIII. Felnőtt gyermekek.
IX. Amica.
X. A "kenyeretlen" csárda.
XI. Egyezség prókátorok nélkül.
XII. Fele enyém, fele meg a tied.
Egy kis ráadás.
Mondanivaló
Egy magyar könyvvel megint több; - hanem azért kérek mindenkit, hogy puszta hazafiságból meg ne vegye, hogy felvágatlanul a sarokba lökje; - hanem ha már megveszi, legalább olvassa el, aztán mondjon ítéletet róla, legyen az az íróra kedvező vagy kedvezőtlen, s vagy ösztönt kap jobbat is írni, vagy lemarad a térről, hova ma már annyian tódulnak.
Fájdalom, dicsekedni szoktak, hogy megveszik a könyvet, mert magyarul van írva; hanem azért elolvasni egyet sem akarnak.
Édes jó barátom, tedd vissza pénzedet, - elhiheted, nincsen isten áldása az ilyen filléren, - tengődtet ez, de nem táplál; és inkább öljük meg az irodalmat, mint tengődésben hagyjuk; mert inkább nézem a parlagot, melynek televényében reményem van, - mint a sivár földet, melynek egynéhány satnya szála oda mutat, hogy az alap nem ád életerőt.
Ma már nem filléráldozatot követelünk, az irgalom koldusfalat, s én nem vágyom a koldus címre, még akkor sem, ha olyan osztály lenne is, melyet a nemzet koldusainak neveznek; hanem itt az ideje, hogy a közvélemény saját ösztönéből határozzon íróinak érdeme fölött, - és amit érdemesítni akar, azt karolja föl, - a silányt pedig felejtse ott, ahol senki meg nem leli.
Minden ember vállalkozzék saját szerepére; én sajátomul azt vallom, hogy a múltnak képeit elmosódni nem engedem, - megmentem azt, mit a cím megmenthet, s a regényalakban mindenütt a valót helyezem el, hogy olvasóm a múltnak rajzában ne csupán mulatságot leljen; hanem tudatot, mire elég szükségünk van.
A régi jó időkben megmondám, hogy az irodalom sokkal adós a nemzetnek, melynek nagy része ma is ájulásban van még, és nem bírja elgondolni, hogy a végzet jónak látta megállítani egy időre az utat, hogy hátra nézzünk, hol oszlopok maradtak el, melyekre történetünk van írva, - s ezen oszlopok egyes elhunyt jeleseink, kiknek tetteit úgy kell ismételnünk, mint a gyermeknek a leckét, hogy a jövendőért el ne feledhesse
Ne feledjük el őseinket, nehogy egykor minket is elfeledjen az utánunk jövő kor.
Kelt Pesten, April 9-én 1856.
Vas Gereben