Gábor Andor (39765 bytes)

GÁBOR ANDOR
(1884-1953)

A század első évtizedében formálódott ki, sajátos kamaraszínpados műfajtípusként, a magyar kabaréirodalom. Jelenetek és főleg énekelt versek (kuplék, sanzonok) szolgálták a jórészt szatirikus élű humort. Költészetünkben ez a hangvétel Heltaival és Makai Emillel kezdődik, gyökerei Reviczkyig nyúlnak vissza. És különböző színházi próbálkozások után a budapesti városi kultúrára sokáig oly jellemző magyar kabarét Nagy Endre - Ady egyik legjobb barátja, maga is igen jó próza- és színdarabíró, a konferanszié műfaj klasszikusa - teremti meg. Nagy Endre kabaréjának A Holnap, majd a Nyugat költői is - Ady, Babits, Szép Ernő, Emőd Tamás írnak sanzonokat. Humoros irodalmunk mesterei - Karinthy, Heltai - mindvégig a kabarét is fontos kifejezőeszközüknek tudták.

Ebben a Nagy Endre-féle kabaréban jelenik meg még a század első évtizedében egy Gábor Andor nevű francia szakos bölcsészhallgató új hangütésű, groteszken komikus verseivel, képtelen ötleteivel és tanult nyelvészhez méltó szó- és mondatbűvészetével. Klasszikus irodalmi kultúra és hangsúlyozott pestiesség egyesül ebben a játékos, kezdetben könnyed költészetben. Nemsokára a versek mellett ötletes színpadi jeleneteket ad a kabarénak. A közönség jókat nevet rajtuk; az irodalom értői pedig nem tudják, hová is tegyék ezt a szokatlan bölcsészt, aki jártas az ófrancia nyelvben, tud provanszálul (azaz languedocul, vagyis a franciától különböző délfrancia nyelven), mesteri formakészséggel fordítja magyarra a középkori francia költészet remekeit, majd a provanszál nyelven író, akkoriban éppen Nobel-díjas Mistral epikai főművét, a Mireiót (műfordítás-irodalmunk egyik klasszikus remekműve ez a bravúros Mistral-tolmácsolás). Majd nemsokára a legkülönbözőbb újságokban olvasható a neve szellemes, egyre erősebben kritikai hangú cikkei alatt. Meg lehetett jósolni, Gábor Andor akármilyen jól tud franciául, nem lesz belőle franciatanár. De némettanár sem, holott annyira otthonos volt a német nyelvben is, hogy élete későbbi szakaszaiban nemcsak németül volt újságíró, de kitűnő német szatirikus verseket is írt.

Gábor Andor tehát alapos filozopterműveltségével elment újságírónak, és népszerű szerzője maradt a kabarénak. Majd a kabaréból átlépett a színházakba, ahol kiderült, hogy biztos kezű, éles szemű, sajátosan kesernyés humorú vígjátékíró. És ezzel párhuzamosan a humoros versek mellett kezdtek megjelenni komoly hangú, csiszolt formájú, komoly, töprengő, olykor öngyötrő költeményei is. Gábor Andor egyre több műfajt hódított meg magának, bárha a közönség és a kritika elsősorban mint humoristát tartotta nyilván. Ez a humor azonban különbözött Heltai könnyed iróniájától is, de Karinthy mélyebb, filozofikus humorától is. Gábor Andor humora lényegében szatirikus volt: kritikai élű, amely a polgári élet ürességét, talajtalanságát, embertelenségét bírálta. És egyre jobban megtelt határozott politikai tartalommal. Ez időben még nem szocialista, de már antikapitalista és polgárellenes. Ő maga, bár falun született, a budapesti polgári világból érkezett az irodalomhoz, de már indulásakor tudomásul vette a polgári hanyatlást. Nála azonban a hanyatlástudat nem a dekadencia halálhangulatában fejeződött ki, idegen maradt a Nyugat szimbolizmusától is; gazdag kifejezőkészletének mindig is több köze maradt a klasszikus és a romantikus örökséghez, mint a XX. század formakereséseihez, csak a groteszkség és főleg a nyelvi groteszkség iránti érzéke köti formailag a modernebb törekvésekhez. Gábor Andor az eszméiben volt mindig modern: a haladó eszmék nem alkuvó, indulatos hőse.

Az első világháborúig még nem tudja, kinek-minek a nevében csapkod a polgári létforma ellen. Verseiben, cikkeiben, vígjátékaiban (köztük a kitűnő szatírájú Dollárpapában) nevetségessé teszi ezt a világot, de még maga sem tudja, mi jöhet helyette. Az első világháború élményei töltik meg politikai tartalommal szatirikus háborgását. Várja a forradalmat, és 1918-ban lelkesen fogadja a polgári forradalmat, de hamar elkeseríti, hogy a polgári kormány nem képes teljesíteni, amit várnak tőle. Ezért áll 1919-ben a kommunisták mellé. Még ekkor sem volt kommunista, de hű szövetségese a kommunistáknak.

Az ellenforradalom pedig a kommunistákkal együtt viszi börtönbe. Nagy nehezen szabadul és emigrál. Következnek bécsi évei. Ott, az emigránsok között fordul szembe a polgárokkal, és jut arra a következtetésre, hogy a magyar társadalmon csakis a szocialista átalakulás segíthet. Ott, Bécsben válik harcos magyar kommunistává, aki ettől kezdve tollal harcol a magyar jövőért. Lelkében mindvégig itthon él, szüntelenül a magyarországi állapotok izgatják, negyedszázadon át gyötri a honvágy. De ő csak egy megváltozott hazába jöhet haza. A magyar hazafias költészet legszebb lapjaihoz tartoznak honvágyát kifejező, egyszerre komor és reménykedő versei (például Az én hazám). De fő műfaja ebben az időben a szatirikus publicisztika és mellette a harcosan szatirikus költészet. Indulatos cikkeinek kötetei rejtett utakon eljutnak haza is, eljutnak a szomszédos országok magyar lakói közé, és kijutnak a nagyvilágba. A Horthy-rendszer személyes ellenséget lát Gábor Andorban, és diplomáciai úton elérik, hogy az osztrák kormány kiutasítsa. Ekkor megy Berlinbe, ahol alig-alig van módja magyarul írni. A német kommunista sajtó publicistája lesz. Egyre ismertebb a nemzetközi baloldali körökben. Amikor Hitler uralomra jutása után Moszkvába megy, ott már úgy fogadják, mint irodalmi tekintélyt. Ő lesz az ottani magyar irodalmi folyóiratnak, az Új Hangnak a főszerkesztője. Megint írhat magyarul, megint szemmel tarthatja az itthoni irodalmi és társadalmi eseményeket. Kiderül, hogy kitűnő irodalmi szervező, és nagyon jó kritikus. Még mindig hasznára van a filozopterműveltség: szakemberként ért az irodalomhoz, és irodalmi műveltség alapján tud politizálni. De közben, ha felkérik rá, német nyelvű antifasiszta szatirikus verseket is ír, különösen a második világháború idején, a rádió német adásai számára.

A második világháborúban felerősödik honvágya, hiszen tudja, hogy közeledik a hazatérés, de azt is tudja, hogy sok szenvedés következik addig. Ezekben az években megint egyre erősebben lírikus.

És végre 1945-ben a már hatvanegy éves költő, huszonöt évi távollét után, az elsők közt érkezik haza.

Itthoni évei szakadatlan közéleti tevékenységgel, szervezéssel és publicisztikával teltek el. Nagy szerepe volt az irodalom újjászervezésében, a kommunista sajtó egyik főalakja, a szatirikus Ludas Matyi megteremtője, majd főszerkesztője. Költészethez alig jutott, s akkor is inkább a napi érdekességű szatírához, mint ahhoz a komolyabb hangvételhez, amely csak élete egy-egy korszakában volt igazán jellemző rá. Végső éveiben betegségek is nehezítették munkáját. Igyekezett kötetekbe rendszerezni életművét, de ezt már csak az utódok tudták megvalósítani. 1953-ban, hatvankilenc éves korában halt meg.

Életművének nagyobbik része szatíra, politikai harc versben és prózában. A kezdetben polgári ellenzékinek induló szellemes-művelt bölcsész élete folyamán odáig fejlődött, hogy a magyar kommunista harcos költészet és publicisztika egyik főalakja lett. Komoly hangvételű költészete viszonylag kis mennyiségű, de nem egy darabja az erkölcsileg emelkedett, a haza és a nép gondjait élő férfi múlhatatlan vallomása. De ne feledkezzünk meg ezek mellett ifjúkorának kifejezetten humoros költészetéről se, amely mindig mulattató értéke kabaréirodalmunknak. Humoros-szatirikus művei közt fontos helyet foglalnak el vígjátékai és regényei is (Untauglich úr, Dr. Senki), amelyek a maguk groteszkségében reális képet rajzolnak a század első évtizedeinek hazai polgárvilágáról. És itt van igen nagy műfordítói munkássága. A korai ófrancia és provanszál versek után a legkülönbözőbb prózai - köztük tudományos - szövegeket fordította németből és franciából; majd a Szovjetunióban töltött évek alatt orosz verseket, köztük Majakovszkijt tolmácsolt magyarra.

Élete, életműve példázat arról a folyamatában és végkifejletében egyaránt ellentmondásos útról, amely a művelt, baloldali polgárt a kommunizmus hívévé tette a huszadik század első felének Magyarországán. Emberi egyénisége példa a következetes, becsületes, emelkedett lelkű emberi magatartásra, amely egy nagyon vonzó, nagyon kedves, segíteni kész és derűs férfi képében jelent meg. Mert talán az sem mellékes, hogy aki ismerte Gábor Andort, az szerette is. Nagyon szeretetre méltó ember volt.


TARTALOM