Iványi Ödön (24044 bytes)

IVÁNYI ÖDÖN
(1854-1893)

A magyar királyság keleti széle Erdélyország határán vagy más évszázadokban az erdélyi fejedelemség nyugati széle Magyarország határán volt a Partium. Akár ide tartozott, akár oda tartozott, gazdasági és szellemi közvetítő helyzetben volt, de itt vezetett az az út is, amelyen át a hajdani debreceni cívis kalmárok árui olykor Sztambulig is eljutottak. Ennek a szükségszerűen hamar felvirágzó és hamar polgárosodó országrésznek volt gazdasági és szellemi fővárosa Nagyvárad. Ez a Sebes-Körös-parti város attól kezdve, hogy a hódoltsággal végre leszámoló és a török uralmat felszámoló egyesült hadak elkergették az utolsó váradi basát - püspöki székhely és kereskedelmi központ volt egyszerre. Már Martinovicsék is, polgári forradalomról ábrándozva, itt képzelték a hazai polgárosodás egyik tűzfészkét, hiszen itt már a XVIII. században élénk ipari-kereskedelmi élet folyt, és ettől kezdve olyan lendületű volt a polgári fejlődés, hogy a XIX. század második felétől kalmárai és értelmiségijei, sőt a vármegyét irányító dzsentrijei - akik jobb barátságban voltak polgáraikkal, mint a nemesi rétegek bárhol másutt az országban - már nem is Pest, illetve Budapest és nem is Bécs felé néztek mintát keresve, hanem a távolabbi Nyugat felé, és nem kis túlzással, de annál több lokálpatriotizmussal városukat "Körös-parti Párizsnak" nevezték, és püspöktől szabadkőműves újságíróig, alispántól mellékutcai kis szatócsig mindenki büszke volt arra, hogy itt élt Szent László király, itt született Pázmány Péter, és innét indult színpadhódító útjára Szigligeti Ede. Nagyváradon szélesebb, hevesebb volt a vitázó ellentét klérus és francia felvilágosodáshagyomány között, majd hatvanhetesség és negyvennyolcasság között, mint akármely más magyar városban, viszonylag hamar lett természetes a liberális szólásszabadság, a maradi rétegek türelmesebbek voltak a haladás iránt, és a haladó elemek érzelmesebben őrizték a hagyományokat, mint talán bárhol másutt. Polgársága pedig szaporodott és gazdagodott, tehát korán fejlődött ki az a kávéházi, eleven sajtó- és nagyközönséget vonzó színházi élet, amely a század végére, majd a századfordulóra éppen Nagyváradot avatta a rohamra induló új magyar irodalom fővárosává, Ady városává, a Holnap városává.

Nagyváradnak ez az irodalmi hangvételújító szerepe - néhány történelmi másodperccel Adyék indulása előtt - alighanem Iványi Ödön rövid, de annál jelentékenyebb írói-újságírói jelenlétével kezdődik. Ez az élet harminckilenc évig sem tartott! Az is csoda, hogy a tüdővészes fiatalember ennyi ideig húzta. Országos híre és országos hatása csak végső esztendejében következett el, amikor egyetlen nagy regénye, A püspök atyafisága megjelent. Ezt a nagy prózaepikát korszakfordulónak is nevezhetjük. Amíg Iványi idáig eljutott, a partiumi olvasóközönség - a nagyváradi és aradi polgárság, értelmiség és dzsentrivilág - szeme láttára tette meg a látványos utat a Victor Hugó-i romantikától a valóban társadalomkritikai realizmusig abban az időben, amikor még Mikszáth is alig-alig lépett túl a Jókai-típusú romantikán. Török Gyula és Móricz Zsigmond pedig majd a XX. század tízes éveiben ott folytatja, ahol Iványi a múlt század kilencvenes éveiben kénytelen volt abbahagyni.

Szegény nagyváradi püspökségi kistisztviselő árvája volt, anyja vallási mániás, alig innét vagy talán túl az elmebetegség határán. Az árva fiút - bátyjával együtt, akinek későbbi sorsáról nem tudunk - az egyház járatta egyházi iskolába. Nyilván papnak illett volna mennie, de talán éppen az otthoni eltorzult és lélektorzító bigottsággal szemben, a diákfiú felfedezi magának a francia felvilágosodást, majd a francia forradalom történetét, Victor Hugo romantikáját. Klerikális köröknek már ez is eléggé meghökkentő. De mindezek után elragadja Büchner akkor divatos materializmusa. Vallomásos írásaiból tudjuk, miféle belső harcot vívott benne az otthoni és iskolai hagyomány a forradalmi lelkesedéssel, a hit a felvilágosodással, az idealizmus a materializmussal. Persze hogy nem lett pap. És éppen Nagyváradon már nem is egy napilap volt, tehát válogathatott, hol fejezze ki eszméit.

Az ellenzéki Bihar című lap munkatársa lesz huszonegy éves korában. Ettől kezdve haláláig főleg nagyváradi, olykor egy időre aradi újságíró. Aradon barátkozik össze az akkor ott újságíróskodó Reviczky Gyulával, aki ugyanúgy gyötrődik az evangélium és Schopenhauer pesszimizmusa között, mint Iványi a klerikális nevelés és Büchner materializmusa közt, de a francia felvilágosodásért, a forradalom emlékéért együtt lelkesednek, és politikai véleményük, polgárosodást sürgető hevületük nagyon hasonló. Reviczky barátsága tágítja Iványi filozófiai érdeklődését és ismereteit. Majd már megint Nagyváradon egy harcos cikke, amelyben Tisza Kálmán reakciós rendszerét bírálja, párbajba sodorja az egyik megyei nemesúrral. A párbaj még nagyon sokáig (valójában egészen 1944-ig) úgyszólván elkerülhetetlen a harcos haladó értelmiségiek számára. A párbajt ugyan a magyar törvénykönyv 1875 óta bűncselekménynek minősíti, de az úri közfelfogás kötelezőnek tekinti: magamagát zárja ki a társasági életből, aki adott helyzetben "becsületbeli ügyben" nem áll karddal vagy pisztollyal a kihívó elé, vagy maga nem hívja ki azt, aki nyilvánosan őt sértette meg. Súlyos esetben ugyan el is ítélik "párbajvétségért" a feleket, de a büntetésül kirótt "államfogház" inkább dicsőségnek, mintsem megbélyegzésnek számít. A párbajban Iványi súlyosan megsebesíti ellenfelét, ezért rövid időre el is ítélik, így kerül néhány hétre a váci fegyház tisztelt "államfoglyai" közé (csak párbaj- és sajtóvétségügyben szabták ki ezt a büntetett előéletet, tehát erkölcsi hátrányt nem jelentő büntetést). Szerencséje volt: egy cellába került a sajtóvétségért elítélt Frankel Leóval, a munkásmozgalom nagy alakjával, a párizsi kommün egykori miniszterével. Frankel, hazatérvén, a magyar szocializmus vezérpublicistája. Nagy hírű, még ellenfelei szemében is nagy tekintélyű, művelt, világlátott ember. (Amikor meghalt, még a kifejezetten reakciós beállítottságú Tóth Béla is könnyes meghatottsággal emlékszik vissza rá egy költői szépségű nekrológban; no persze azt a "kommünt" minden úr és polgár rettegve gyűlölte, de aki akkor, ott miniszter volt - francia miniszter! -, az proletár ide, proletár oda, mégis úriembernek számít egy tekintélytisztelő állampolgár szemében.) Frankeltől ismeri meg Iványi az államfogházban a marxizmus lényegét, a proletariátus harcát, és főleg a párizsi kommün hőstörténetét. És Frankel azt a régi nagy francia forradalmat is jobban érti, mint ahogy eddig ő értette.

Hugo regényeinek hatása, Reviczky barátsága és Frankel tanításai együtt hatnak Iványi novelláira. Ezek még kifejezetten romantikus novellák, zömük egyenest Franciaországban játszódik, de nemegyszer nagyon is erőltetett fordulatosságaik, túlzott alakjaik az úrellenességet, a nép igazát példázzák. Filozófiai, politikai újszerűségük, publicisztikai erejük és hatásuk fontosabb, mint esztétikai értékük. Jókai, a fiatal Mikszáth, az éppen induló Gárdonyi jobb romantikusok Iványinál, jobb novellisták is. A komoran magányos Petelei, az irodalomba lépő Bródy, a Párizsból hazatérő Ambrus Zoltán máris realista programmal jobb elbeszéléseket írnak, mint ő. De az a hűség a forradalom hagyományaihoz még a kor költészetében is csak Ábrányi Emilnél szólal meg, prózában pedig sehol, kiállása a párizsi kommün mellett pedig politikailag egyenest Frankel publicisztikája mellé állítja a nagyváradi harcias novellista újságírót. És ezek a novellák az évek folyamán művészileg is egyre jobbak lesznek: a romantikus külsőségek közt egyre mélyebben hatol most már a hazai valóságba, még ha hatását egyelőre csak a Partium városaiban lehet is lemérni. De ez sem mellékes, hiszen éppen azt a nagyváradi szellemet erősíti, amely nemsokára Adynak és a Holnapnak ad "kirepítő fészket".

Ilyen harcosan romantikus novellákon és harcosan igazmondó publicisztikán keresztül jut el annak a világnak az ábrázolásáig, amelyet papok, dzsentrik és polgárok közt felismert. Megérett a nagy műre.

És kiderült, hogy a nagy kompozícióhoz több érzéke van, mint a másfajta művészi fegyelmet követelő kisepikához. A kritikai realizmus eddig a magyar irodalomban egyetlen igazi remekművet hozott létre, de versben: Arany László verses regényét, A délibábok hősét. Csiky a drámairodalomban már megközelítette azt a kritikai, leleplező realizmust, de Csikyben mindvégig megvolt a hajlam a kedélyes kompromisszumra (a kivételek pedig nem kerültek a köztudatba), az indulatosan realista hevületű Tolnai Lajos pedig nem volt elég jó író. Iványi Ödön A püspök atyafiságával megírta az első igazi, vérbő magyar realista regényt, Mikszáth realizmusának közvetlen elődjét, de még Móricz Zsigmond életművének legfőbb előzményét is (szinte feltűnő a párhuzam Iványi regénye és Móricz Rokonokja között).

A püspök atyafisága nem hibátlan regény, akad benne bőven romantikus mozzanat, az első kötet széles társadalomképe a második kötetben magánélet-problémákra szűkül. De helyzetei valóban tipikusak, alakjai élnek, cselekményvezetése érdekes, társadalombírálata helytálló, demokratizmusa, a dzsentri életforma megbélyegzése úttörő jellegű regényirodalmunkban (ebben jelentékeny előzménye csak Jókai 1875-ben írt kitűnő szatirikus regénye, a Kiskirályok, bár az még mindenestül a romantika talaján keletkezett).

Olyan ez a regény, mint valami merőben újnak a kezdete. De gyászosan felesleges feltenni a kérdést, milyen is lehetett volna Iványi következő regénye, hiszen ezt már meg sem kezdhette. A főmű megjelenése egyben az életpálya befejezése volt. S mégis: itt kezdődik a magyar realista regény, és itt kezdődik Nagyvárad oly nagy hatású irodalmi élete a magyar kultúra történetében.


TARTALOM