Sárközi György (25445 bytes)

SÁRKÖZI GYÖRGY
(1899-1945)

A magyar irodalom története költői tragédiák tárháza, de talán az Ómagyar Mária-siralom ismeretlen, jó hétszáz évvel ezelőtt élt poétájától mindegészen napjainkig nincs még egy költő, akinek sorsa olyan kísértetiesen idézné a személyes magatartástól független ellenállhatatlan erők okozta sorstragédiát, mint Sárközi Györgyé, aki hívő és áhítatos katolikus volt, tudatát és erkölcsi magatartását a magyar lét határozta meg, a népi irodalom politikai és művészeti vezére volt, életét tette a magyar szegényparasztság felszabadítására, amelynek életérzésével és gondjaival lelke egészével azonosult - és üldözött zsidóként halt meg negyvenhat éves korában végelgyengülésben egy fasiszta haláltáborban.

Egész irodalmi magatartása ellentétes, sőt ellenséges azzal a megvetetten polgárinak ítélt Molnár Ferenccel, akinek a leányát fellobogó és sírig tartó szerelemmel feleségül vette, egy pillanatig sem gondolva arra, hogy a zsidó ősök mellé egy zsidó asszonnyal kötött házasság végérvényesen az üldözendők közé sorolja. Így pusztult el a haladó magyar parasztpolitika katolikus hőse és egyik vezére - mint zsidó. Ez a tragikus, végzet sújtotta hős mint költő a Nyugat "második nemzedéké"-nek egyik jelentékeny és igen egyéni hangú költője volt, rangos kortársa Fodor Józsefnek, Illyés Gyulának és Szabó Lőrincnek, aki egyébként élete nagy részében az egyik legjobb barátja volt. Jól tudjuk, hogy lángelme-nagyságrendű, de önmagával és barátaival szemben is az embertelenségig kíméletlen Szabó Lőrinc a gyilkos "zsidótörvények" létrejöttekor azt mondta Sárközinek, hogy legyen öngyilkos, mert hasonló helyzetbe kerülvén, ő azonnal végezne magával. Sárközi nem fogadta meg az embertelen tanácsot, de a történelem végrehajtotta az ítéletet. A balfi pokolban pusztult el 1945. március 8-án.

Ő is Osvát Ernő felfedezettje volt, mint számosan a század első negyedében indult írók és költők között. Amint jelen van az irodalomban, a Nyugathoz tartozik. Babits kezdettől fogva nagyra becsüli, és jó reménnyel figyeli fejlődését. Valószínűleg katolikus hitviláguk és kozmikus életérzésük is közös nevezőt jelent a számukra. Stílusa, verselése azonban a Nyugat főalakjai közül közelebb áll Füst Milán antik versalakzatokkal rokon szabad verseléséhez, és akárcsak Füst Milánnak, Sárközinek is Berzsenyi és Vörösmarty a legközelebbi nemzeti hagyománya. Viszont a komor, zord szenvedélyeket kifejező Füst Milánnal szemben az induló Sárközi György a nagy összhang költője: természet, világmindenség, angyalokkal telt túlvilág harmonikus rendben veszi körül a mindezt áhítatosan tudomásul vevő lelket. Van ebben a véghetetlen rendélményben némi panteizmus is, sőt a keleti misztikák nyugalma is. De lényege mégis az egyértelmű jó és az egyértelmű rossz szüntelen harca; és a jó végső győzelmének reménye: mintha Szent Ágoston igéinek modernné fogalmazott költői változata volna.

1926-ban megjelent első kötetéből, az Angyalok harcából jórészt ez a világkép tükröződik, méltóságosan hullámzó sorokban, szokatlanul új képkapcsolásokkal. Mint művész, stilisztikailag teljesen megérett már. Közben volt jogász, de abbahagyta, mert elragadta a zene, s volt zeneakadémista is egy ideig, majd onnét is továbblép a filozófia felé; a legkülönbözőbb bölcseleti irányok izgatják. De egyik úton se tör diplomára, valójában sose akart se ügyvéd, se muzsikus, se tanár lenni. A sokoldalú műveltséget igényelte, hogy kellő értéssel élhessen az irodalomban. Nagyon is megfelelő állás volt a számára, amikor huszonegy éves korában lektorként került az Athenaeum Kiadóhoz: értő szakembere lett a könyveknek. És itt igazán az irodalom kellős közepében élhetett. Szabó Lőrinc és Németh László már ez időben a legjobb barátai. Ezeknek intellektuális izgalma meg is zavarja harmonikus világképét. Következő kötetének verseiben már nyomon követhetjük lelki válságait, erre vall a könyv címe is: Váltott lélekkel.

A kezdetben vallásos áhítat és szépségkultusz mámorában élő, a körülvevő társadalmi valósággal szinte kapcsolatot sem tartó költő kezd érzékenyen aggódni a világért. Ébredezik, majd felébred és tettekre szólítja szociális lelkiismerete. Lírája jó időre csaknem el is hallgat. Előtérbe lép a publicista és a szervező. Körülnéz az országban, és költői stílusát szinte megtagadva, váratlanul naturalista novellákat ír; ezek jelennek majd meg egységes kötetben Szilveszter című könyvében. Közben - talán kissé menekülésül is - fordít, főleg német és olasz verseket, többek közt egy egész kötetnyi Petrarcát. Ezek a klasszikus költők és a népélet iránti izgalomban felfedezett népköltészet formálja későbbi költői kifejezésmódját. A szabad versek helyét egyre inkább majd rímes, sőt népdalszerű formák foglalják el. Egyelőre azonban fontosabb az ország való életének tüzetes feltárása. A népi írók jelentkezésének ideje ez. Veres Péter, Szabó Pál, Darvas József és nyomukban egy egész sor, a falu mélyrétegeiből indult, harcos indulatú író tűnik fel. Németh László lesz ideológiájuk megfogalmazója és Sárközi György a szervezőjük. A Nyugat elmaradt mögüle. Az új hangú, a nép, a szegény falusi nép igazát hirdető irodalomnak másféle folyóirat kell, amely szellemi színvonalban nem marad el a Nyugat mögött. Ez lesz a Válasz. Debrecenben indult, Gulyás Pál szerkesztette, de Budapestre települt át, és itt szerkesztője-lelke Sárközi. Az egész népi irodalom szellemi vezérének fogadja. Pedig ebben a népi irodalomban sokféle, egymásnak ellentmondó eszmevilág kavarog: szocialismusközelség, népi romantika (afféle magyar narodnyikizmus), nem együknél fasisztarokonszenv. Számos jellegzetesen városi értelmiségi is ideológiailag hozzájuk csatlakozik, és velük együtt szembefordul az "urbánus"-nak nevezett és magyartalannak kinevezett városi irodalommal.

Sárközi ugyanúgy nem lát tisztán, mint ugyanebben az időben Szabó Lőrinc vagy Németh László. De feltétlen népérdeket képviselő magatartásuk mégis sok haladó vonást mutat. Ösztönzésükre kezdődik a falukutató munkásság és az oly nagy hatású szociográfiai irodalom. Ennek is Sárközi a fő mozgató lelke. A fasizmus felé tartó hatalom érzi is a népi mozgalom veszélyét, és bírói ítéletekkel válaszol. Sárközit is elítélik egy ízben. Ő azonban rendületlenül folytatja szervezőmunkáját. Közben ír egy érdekes történelmi regényt, a Mint oldott kévét, amely az 1848-as szabadságharc katolikus paphősének, Mednyánszky Cézárnak hitrendüléséről, lelki válságairól szólva, igen jól jelzi, hogy Sárközi is egyre nehezebben tartja egységben vallásos áhítatát és szociális problémáit. Ír egy érdekes drámát is Dózsáról (Dózsa). Túlfantáziált történelemtorzítás, valójában az akkor napirenden levő földkérdésről szól. Ír egy magánéletregényt is, a Violát, amely megint a naturalizmus vonzásáról tanúskodik, majd hirtelen újratámad lírája. De ekkorra már itt a világégés, itt van a világfaló fasizmus, már a népiek is eltávolodnak egymástól, ki jobb-, ki balfelé. Sárközi végső, életében megjelent verseskötetének ez a címe: Higgy a csodában!. Hangja egyszerűbb lett, formavilága dallamosabb, de életérzése komor... már csak a csodában hisz. De még mint műfordító két remekművet ad az irodalomnak: a Faust első részét és Thomas Mann József és testvéreinek első két kötetét. Azután mindent eláraszt a világszörnyűség. A fasizmus számára a népi irodalom katolikus vezére nem egyéb elpusztítandó zsidónál. És el is pusztítja.

Végső, talán legmélyebb versei csak halála után, a felszabadulás idején jelentek meg. Azóta több ízben is kiadták válogatott költeményeit. Emléke és életműve azonban még sincs eléggé jelen irodalmunkban, noha megemlíthetjük Kőháti Zsolt monográfiáját és K. Nagy Magdáét, valamint a költő Ég és föld között címen kiadott nagy gyűjteményét.

Életének tragédiája egy kor nagy példázata, de legszebb versei ugyanennek a kornak költői java terméséhez tartoznak. Tévedései pedig azonosak jó barátaiéval, akik túlléphettek a felszabadulás küszöbén, és túlléphettek tévedéseiken. De fölöslegesen ábrándos találgatás lenne azon töprengeni, mi lett volna Sárközi György további útja, ha szervezete csak egy hónappal tovább bírja.


TARTALOM