Tétel adatlapja
CÍMLAP
Petőfi Sándor
Ibolyák

TARTALOM, ISMERTETŐ



Tartalom

Az első dal
Engesztelés
Népdal
A párbaj. Novella.
Pál-napkor
Disznótorban
A bajazzo. Beszély
++ Szinésztársamhoz



Ismertető

A Petőfi-filológia sejtett valamit erről a kis gyűjteményről, bizonyosságra azonban csak a közelmúltban jutott, amikor Mészáros Vince technikatörténész, muzeológus hagyatékának gondozói fölismerték a kéziratban a "hiteles Petőfi-relikviát".

Vörösmartytól választott mottó után hat versből és két szépprózai szövegből, "beszélyből" épül föl az eredeti szövegkompozíció. A versek közül négyet korábban is ismertünk (köztük a Disznótorban címűt, melynek azonban ebben a gyűjteményben található meg egyetlen autográf kézirata). A két újonnan előbukkant vers (Engesztelés; ++Színésztársaimhoz) életrajzilag Petőfi kecskeméti színészi működéséhez kapcsolódik; nem változtatják meg, de kiegészítik azt a képet, amelyet az irodalomtörténet Horváth János nyomán "a lírai szerepjátszás koráról" alakított ki Petőfi pályáját periodizálva. Az eddig ugyancsak ismeretlen két novella (A párbaj; A bajazzo) arról tanúskodik, hogy Petőfit egy időben komolyabban foglalkoztatta a prózaírásra való áttérés gondolata, mint ahogy a kutatók hitték. Az eredeti kézirat már a nyomdának szánt, makulátlan tisztázat. A költő híveit az új szövegek fölfedezésén kívül ma is megörvendeztetheti a találkozás a tiszta és nemes jellemre rávalló kalligrafikusan szép írással.

Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet
http://www.ki.oszk.hu/szervezeti-gyio.html#uk


×