Mit tehet az ember, ha még csak tizenkét éves, de már a világon senkinek nincs rá szüksége? Ha édesanyjának, édesapjának - akikkel ki sem mozdulnak optthonról, hacsak ne a a Corába kerekdnek fel bevásárolni -, tanárainak és osztálytársainak nélküle is meg van a maga elfoglaltsága? A kis Meyer János ábrándozva olvas csodálatos messzi tájakról a Képes Földrajzban, és minden tavasszal nagyon várja az osztálykirándulást. Amúgy csupán a sarki fűszeres tréfái, fájdalmas barackjai, s a lopott szabadidőben a Duna-parti séták hoznak életébe némi változatosságot. Egy szép napon azonban leszalajtják néhány javítani való cipővel, és ő benyit Auschil & Felkai Pannónia utcai műhelyébe...

"Az igazán nagyoknak nem kell fesztivál, Ki mit tud, meg ilyesmi. Caruso, a világ legnagyobb tenoristája ott dalolt a nápolyi kikötőben és csomózta a halászhálót, úgy fedezték fel. Carusóról csak hallottál?

Nem, én nem hallottam Edith Piafról, Carusóról, Ivanhoe-ról, Roger Moore-ról, balatoni horgászatról, pikolófiúról, főúrról, szarvasgombáról, libamájról, mallosol kaviárról, Montmartre kávéházról, láncos kutyáról, miskolci kocsonyáról, jobboldali, keresztény Magyarországról, nyilasokról, munkaszolgálatosokról, Rajk László utcáról, kommunizmusról, államosításról, privatizációról, Bara Margitról, balatoni halászléről, Tihanyi Zweigeltről, egyáltalán nem hallottam semmiről, ami igazán érdekes lett volna, mielőtt Felkai Laci bácsit megismertem."