Bevezető

"használati utasítás" Varga Rudolfhoz

Öreg bölcsekről, életművük javát már maguk mögött tudó mesterekről (s leginkább halottakról) szoktak összefoglaló műveket írni, értékelő, hódolat-teljes tanulmányokat, vaskos, keményfedelű komoly - gyorsan porosodó és alig-alig olvasott - kötetekbe.

Ez a könyv, amelyet Ön most a kezében tart, nem ilyen. Először is, mint látja, papírkötésű, kartonált, s alig több, mint száz oldal. És nem is véresen komoly: legalábbis nem szántam annak. Összefoglaló annyiban, hogy összefoglalja a szerző hosszúra nyúlt, de annál ígéretesebb indulásának eseményeit és eredményeit; értékelő is, mert fel kívánja csillantani a művek sorának értékeit, a közösség kincseivé váló darabjait; hódolat-teljes nem lesz - inkább a szerzőhöz méltóan: tiszteletlen.

* *

Nem lehet végül szabályszerű ez a részlet-tanulmány, mert Varga Rudolf nem tudja még maga mögött életműve jelentékeny részét, s korántsem halott. S persze - a szerző reménye szerint - a kötet olvasható, gyakran olvasható lesz, a könyvespolc portaszító darabja, méltó társa a szerző ízekre szedett, fel-tran-csí-ro-zott műveinek.

* *

Varga Rudolf alig valamivel a tragikus-bűvös ötvenedik életévének betöltése előtt áll, a legtermékenyebb esztendők várnak rá, a bő aratás ígéretével áldva-verve. A jelen mű szerzője, ha akarná, sem tagadhatná, hogy elfogult az épülő életmű, a vargarudolfi világlátás és világépítés iránt. Tudja - illetve legyünk szerényebbek - érzi, hogy ez a soha meg nem értett, valcoló legény magával hurcolt műhelyében örök darabokat készít, s lassan itt a mesterremek ideje.

Kicsoda hát Varga Rudolf?

Költő? Író? Újságíró? Riporter? Forgatókönyv-író? Filmrendező? Önsorsrontó kocsmai dalnok? Összművészeti szakmunkás? Mindez együtt vagy valami más?

Mindez együtt és valami más! Varga Rudolf. Sem több, sem kevesebb. Próbáljuk meg ennek a könyvnek a segítségségével megérteni, hogyan bontakozik ki az épülő életműben az a pimasz reneszánsz, amely nem kerülhető meg, nem tagadható le, nem döngölhető agyagba; csak elfogadható vagy elutasítható, csak szerethető vagy utálható.

Jómagam nem vagyok irodalomtudós, de eddig letett műveimmel, s néhány diplomámmal jogot szereztem a nyilvános gondolkodásra. Akik a manapság divatos befogadásesztétika hívei (s akik szerint az irodalmi alkotás olyan piknik, amelyre a szerző hozza a szavakat, az olvasó a jelentést), ne is olvassák tovább ezt a szerény munkát. Magam a jó öreg Arisztotelész nyomán, a hegeli-lukácsi mimézis-elmélet önkéntes foglyaként vallom, a szuverén műalkotás önálló, objektív világ. A befogadó jogait nem vitatva tudom:

... "Egy s ezer
jelentés ott s akkor fakad belőle,
mikor nézik, tapintják, ízlelik."

(Weöres Sándor: Vázlat az új líráról)

S ez az ízlelhető világ bizony összevethető az íz-hordozó valóság kö-zön-sé-ges tényeivel, sőt, ízlelő-bimbóink is, e valóságos élet kis-szerű fejlődési folyamatainak köszönhetik létüket.

Bocsánat a kitérőért!

* *

Varga Rudolf kilencedik könyvét tarthatjuk már a kezünkben. Azoknak, akik nem figyelhettek rá, el kell mondanunk, hogy a szerző valamennyi műve az utóbbi négy évben jelent meg, s e művek meglepő műfaji sokoldalúságról, reneszánsz műveltségszerkezetről, szinte rögeszmés igazságkeresésről, a megalázottak és megszomorítottak iránti feltétlen megértésről és elfogult szeretetről tesznek tanúbizonyságot.

Az előző könyvek között a versesköteteké az elsőség, mind mennyiségileg - s később bizonyítandó okokból - minőségileg is (Az utolsó vers Kráter 1996, Mégse - Kráter 1997, Világvégi csárda - Felsőmagyarország 1998, A hányinger éve - Felsőmagyarország 1999).

De közreadott a szerző szépprózát (A macska visszaszökött a régi házba - Felsőmagyarország 1997), riportokat, publicisztikát (A világ közepe - Felsőmagyarország 1998) filmforgatókönyveket (Leveleket írató bogár - Felsőmagyarország, 1998), s megjelent bölcsészdoktori értekezésének olvasmányossá igazított változata is (RendszerVÉGkiárusítás - Bíbor-Felsőmagyarország 1998).

S most: itt a kilencedik könyv, a regény(?). Köpés a levesbe.

Vajon mi késztette az írót az ismételt, sokadszori műfajváltásra? Történt-e egyáltalán igazi műfajváltás? Hol a helye az új munkának Varga Rudolf életművében?

Előlegezzük meg a végső kérdést is: egy bizonytalan szintézisteremtő kísérlet kudarca vagy az eddigi pálya koronája-e ez a (bizonytalanul mondom) regény?

Az életmű egészének ismerete birtokában kísérletezhetünk csak a válasszal, s az sem biztos, hogy helyesen tettük fel a kérdést. Lehet, hogy nem az írói életmű felől kell közelednünk, hanem kívülről, a nagy irodalom egésze felől? Néha megpróbálkozom majd ezzel a külső viszonylattal is - de elsődleges célom a sajátos mű-egész megközelítése, Varga Rudolf koherens belső világának feltérképezése. S ehhez a belső világhoz, ehhez a mű-egészhez - ha akarjuk, ha nem, ha tetszik, ha nem - hozzá tartozik a szerző eddigi privát élete is, kvázi műalkotásként, de mindenképpen meghatározó, motiváló tényezőként.

Tagadom a biográfiai determinációt, így nem kívánok részletes életút-ismertetőt, sem regényes életrajzot írni. Ugyanakkor tudatában vagyok az életútnak, mint egyik alapvető meghatározó tényezőnek fontosságával, így kénytelen voltam foglalkozni vele. A csapdákat elkerülendő, az itt olvasható esszé egészétől nagyjában-egészében eltérő módon, egy interjú formájában próbáltam meg a nélkülözhetetlen ismeretanyagot bemutatni.

Persze az interjú követte önnön szabályait, s a tárgyalt szerző sem tagadta meg önmagát, s e sorok írójának sem fő erénye a száraz tényszerűségre szorítkozó szűkszavúság, mégis, így utólag úgy vélem, a szükségszerűen beillesztett harmadik fejezet szervesült az elemzés egészébe, segít eligazodni Varga Rudolf épülő életművének labirintusában.

Kezdjük hát!