A magyar nyelvtudomány hagyományosan foglalkozik költőink, íróink szókincsének vizsgálatával. Nyilvánvaló, hogy a sokat olvasott szerzők nyelve hatott, és napjainkban is hat nyelvünk fejlődésére. Számos részlettanulmány készült a különböző írók szókincséből, és egyre inkább megérett az a gondolat, hogy egy író nyelvi gazdagsága és hatása az irodalmi nyelv alakulására csak olyan összeállításból derülhet ki, amely kiterjed az író minden művének minden adatára. A különböző országokban korábban egyszerű indexeket készítettek, amelyekben felsorolták az adott szerzőtől használt összes szót, majd konkordanciákat állítottak össze, amelyek szövegösszefüggésben közölték az írók szavait. Végül kialakult az írói szótár, amely az értelmező szótárakhoz hasonlóan megadja a szavak jelentéseit, grammatikai, stilisztikai stb. sajátosságait is. Az utóbbiakból kiderül, hogy az író mit, hogyan, miért használ fel a nyelvből, mivel és hogyan gyarapítja.

A magyar szótárirodalom nem bővelkedik írói szótárakban. Csupán egy olyan szótárunk van, amely egyetlen szerzőnek minden művére kiterjed, ez a Petőfi-szótár. Alcíme is jelzi, hogy Petőfi Sándor életművének szókészletét tartalmazza. A szótárt a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében egy népes munkacsoport készítette Gáldi László irányításával. Az anyaggyűjtés, szerkesztés és megjelentetés több mint három évtizedig tartott, és nem csekély összegbe került. Első kötete 1973-ban, a negyedik és egyben utolsó 1987-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál. 1972-ben talált kiadóra, így időben megelőzte a Petőfi-szótárt a Benkő Lászlótól szerkesztett "Juhász Gyula költői nyelvének szótára" című mű. Ez nem terjed ki a költő minden alkotásának szókincsére, csupán verseinek szavait foglalja össze. Pásztor Emil Arany János Toldi című elbeszélő költeményének szókincsét dolgozta fel szótárszerűen (Toldi-szótár. Tankönyvkiadó, 1986). Ez tehát egyetlen jelentős alkotás szókincsét tartalmazza. Ehhez hasonlóan jár el Beke József, amikor Katona József Bánk bán c. drámájának szókészletét dolgozza fel a Bánk bán-szótárban (Kecskemét, 1991). (A korábbi hasonló kezdeményezésekről l. Benkő László: Az írói szótár. Akadémiai Kiadó, 1979. 23.)

Csokonai Vitéz Mihály szókincsének különféle vonatkozásaival már sokan foglalkoztak. A magyar felvilágosodás legnagyobb alakjának nyelvi gazdagságáról, az irodalmi nyelv alakulásában betöltött szerepéről csak teljes szókincsének ismeretében beszélhetünk. Az író szókincsét tartalmazó munka hű képet adhat nyelvünk korabeli állapotáról, és természetesen a nyelvújítás megítélésének is egyik fontos támpontja lehet. Hisz a nyelvújítást értékelni akkor tudjuk, ha pontosan ismerjük, mi volt előtte, mit kellett megújítani. Egy ilyen összeállítás ezeken kívül még a debreceni regionális köznyelv alakulásának is fontos dokumentuma. Éppen ezért a Csokonai-életmű kritikai kiadásának megjelenésével párhuzamosan hozzákezdtünk a Csokonai-szókincstár előmunkálataihoz. Munkánk alapja tehát a szerző műveinek kritikai kiadása. Ebből eddig megjelent Szilágyi Ferenc gondozásában a költő verseinek I-III. kötete (Akadémiai Kiadó, 1975, 1988, 1992), Pukánszkyné Kádár Jolán pedig Csokonai színműveit tette közzé 1978-ban két kötetben (Akadémiai Kiadó). Először a KLTE Számoló Központjában számítógéppel elkészítettük az öt kötetben kiadott művek szókincsének konkordanciáját, külön a verses kötetekét és külön a színművekét. Ezek ábécérendben közlik az előforduló szavakat szövegösszefüggésben, és megjelölik az adatok előfordulási helyét.

A kritikai kiadás befejezésére még legalább egy évtizedet kell várni, ezért elhatároztuk, hogy a szerző színműveinek szókincsét feldolgozzuk és közzétesszük. Ezek a művek ugyanis már megjelentek, egy egységet alkotnak. A bennük lévő anyagot hozzáférhetővé tesszük a kutatók számára, hogy minél hamarabb, például a kritikai kiadás további köteteinek a kiadása során is hasznosíthassák. Majd további egységként elkészítjük a versek szókincsének a tárát, és ugyancsak külön egységként kezeljük Csokonai egyéb prózai írásainak a szóanyagát. Ez kétségtelenül kényszerű szétválasztás, viszont így lehetőség nyílik arra, hogy az író szókincsét műfajok szerinti megoszlásban és összehasonlításban vizsgálhassák az érdeklődők. Ez a kötet tehát Csokonai színműveinek szókincsét foglalja magában. Tudjuk, hogy a színművek nyelve általában közel áll a beszélt nyelvhez, így az itt található szóanyag a XVIII. század vége magyar beszédnyelvének az emléke, és kétségkívül magán viseli a korabeli debreceni beszéd vonásait is.

Megemlítjük, hogy a teljes anyagot megőriztük számítógépen a "Számítógépes nyelvtörténeti adattár"-ban. Így később is - kívánatra - különböző feldolgozásokat lehet készíteni belőle. Példának felhozzuk, hogy könnyen szétválasztható Csokonai eredeti műveinek és fordításainak szókincse, vagy összeállítható egyetlen drámának a szóanyaga, kiíratható egy-egy szófajra vagy akár egy végződésre vonatkozó összes adat stb.

Végül köszönetet mondunk Hoffmann Istvánnénak és Kis Tamásnak, akik a szócikkek összeállításában segítségünkre voltak. Kis Tamást külön köszönet illeti a kötet technikai szerkesztéséért is.

A szókincstár munkálatait és e kötet megjelentetését az Országos Kutatási Alap támogatta. A támogatásért ezúton is köszönetet mondunk.

Jakab László - Bölcskei András