Bevezetés

1. Drámairodalmunk három klasszikus alkotása - a Csongor és Tünde, a Bánk bán és Az ember tragédiája - kétségtelenül a reformkor gazdag és bonyolult eszmevilágát tükrözi, mely új kérdésfeltevések összefüggésében és kereszttüzében tovább él a világosi fegyverletétel után a Bach-korszak sötétségében is.

Az irodalomtörténészek közismert megállapítása szerint Vörösmarty Mihály (1800-1855) és Katona József (1791-1830) remekművén inkább Shakespeare (1564-1616), Madách Imre (1823-1864) remekén inkább J. W. Goethe (1749-1832) hatása ismerhető fel. Jóllehet az összehasonlító irodalomtörténet helyes perspektívákat adhat és ad az egyes irodalmi alkotások genezisének és szellemiségének feltárásában, mégsem teszi szükségtelenné a kritikai megközelítés más módszeri lehetőségeit sem. Az irodalomkritika szigorú mérlegén világirodalmi értéknek minősülő remekművek egyszínű és egyszintű megközelítése sohasem vezethet teljes sikerre, átfogó eredményre, mivel a legjelentősebb irodalmi alkotások éppen úgy és éppen azért válnak világirodalmi értékekké, mert szerkezetük és eszmeviláguk komplexitása, megformálásuk művészi tökélye által oly módon szállnak alá az ember és világa mélységeibe és onnan olyan tiszta tüzű igazgyöngyöket hoznak felszínre, melyek értékelése és leírása, megismerése és megismertetése többirányú megközelítést igényel, melyek elemzése és érdemi értékelése több módszer együttes alkalmazását kívánja. Mivel az irodalmi remekművek mindig bonyolult struktúrájú és eszmei szempontból többfókuszú alkotások, vizsgálatukban egyetlen kritikai nézőpont alkalmazása leszűkíti és elszürkíti ezeket a remekműveket. Mivel az irodalmi remekművek többfokuszú alkotások, ezért többszintű és többszínű megközelítésük csak olyan összetett módszer segítségével lehetséges, mely sine ira et studio az összes szóba jöhető tudományos diszciplínákat egyidejűleg alkalmazza.

Mivel Az ember tragédiája kétségtelenül többfókuszú remekmű, ezért többszintű és többszínű megközelítése érdekében nemcsak a história és a szociológia, nemcsak a filozófia és az etika, nemcsak a pszichológia és az esztétika, hanem a theologia segítségét is szükséges igénybe vennünk. Miként Dantét és Tassót, Miltont és Pascalt, Klopstockot és Goethét, Dosztojevszkijt és Tolsztojt, úgy Madáchot és közelebbről Az ember tragédiáját sem lehet a theologia segítsége nélkül maradéktalanul megérteni. A hangsúlyt a maradéktalanul módhatározóra helyezzük.

Miért tartjuk a Tragédia megértésében nélkülözhetetlennek a theologia segítségét? A reformkor eszmevilágának szerves része és alaprétege a fidelizmus, melyet általában csak a XIX-XX. század fordulójának természettudományos világnézete kezd teljes tartalmában naiv és idealista, elavult és túlhaladott jelenségnek tekinteni. Kortörténetileg a fidelizmus nem képvisel visszahúzó, negatív erőt sem a reformkor idején az 1848-as események előkészítésében, sem a Habsburg-ellenes szabadságharc küzdelmei és áldozatai közepette, sem a Bach-korszak rettenetes elnyomását elhordozni képes passzív rezisztencia idején. A reformkor és a szabadságharc középpontjában álló Kossuth Lajos és Széchenyi István hívő keresztyének. Fidelizmusuk nemcsak személyiségük erős bástyája, hanem hű kifejezője mind koruk, mind kortársaik fidelizmusának is. A keresztyén hit Madách korában nem magánügy. Egészen természetesnek kell tartanunk, hogy a fidelizmus a Bibliát olvasó és ismerő Madách Imre eszmevilágának is alapvető része. Így a fidelizmus szerepe a Tragédiában sem lebecsülhető és lebecsülendő. A fidelizmus a Tragédiának kétségtelenül az egyik fókusza. Ebből a fókuszból árad fény a Tragédia egészére és egyes részleteire. A Tragédia összefogó rendszertani keretét adó bibliai történet a reformkor hívői számára s így Madách számára sem volt mítosz, vagyis az emberi szellem vallásos leleményességének legendaszerű költői alkotása. Ez a képlet későbbi vallásfilozófiai konstrukció. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Tragédiát ne később keletkezett eszmeiségek jegyében, hanem csakis saját kora történeti valóságában értelmezzük és értékeljük. Természetesen a fidelizmus eszmevilágát nem tekintjük és nem tekinthetjük Tragédiánk egyetlen megismerési princípiumának és egyetlen értékelméleti kategóriájának. Ismételten hangsúlyozzuk: Az ember tragédiája többfókuszú alkotás.

E tanulmány egyetlen feladata és célja az, hogy megkísérelje kidolgozni azokat a perspektívákat, melyeket a Tragédia theologiai elemzése adhat és ad a Madách-kutatás számára, a Tragédia megértése és értékelése számára. E tanulmány nem kíván rálépni a polémia ingoványos talajára, hanem bele kíván épülni a Madách-kutatás organizmusába, és hozzá kíván járulni a Tragédiáról készítendő nagy és polidiszciplináris monográfia megszületéséhez, illetve fel kívánja vetni egy ilyen monográfia elkészítése szükségességének és lehetőségének gondolatát.

2. A Bibliát felbecsülhetetlen értékű és szépségű remekművek gyűjteményének is tekinthetjük. A Bibliának az európai irodalomra gyakorolt történeti inspiratív hatása áttekinthetetlenül gazdag és felmérhetetlenül változatos. Ezen a téren még mindig széles kutatási terület vár feltérképezésre. E bonyolult hatásláncolatnak két változata van. Az első változatban maga a Biblia szolgáltatja a témát, melyet egyes szerzők tehetségük színvonalán feldolgoznak. A második változatban a Biblia inspiratív hatása áll előtérben. Ezt a második változatot egy egészen rendkívüli példa bemutatásával illusztrálhatjuk. Dániel próféta könyve beszéli el Nabukodonozor babilóniai király tragédiájának, trónja elvesztésének és megőrülésének, majd gyógyulásának és megtérésének megrázó történetét (4,25-34). Dániel próféta művészi leírásának és hiteles pszichológiai ábrázolásának inspiratív hatása vezethette Shakespeare-t Hamlet alakjának megformálásában az őrülési jelenet megkomponálására. A Biblia inspiratív hatása alatt álló irodalmi művek közé tartozik a többi között Goethe Faustja, Byron Kainja és Az ember tragédiája is.

3. Madách remekművét igen szükséges több oldalról is elhatárolnunk. Madách "az ember" tragédiáját írta meg, vagyis nem egyetlen rendkívüli személyiség tragédiáját, egyetlen főhős drámáját, mint Goethe a Faustét, vagy Byron (1788-1824) a Kainét, vagy miként később ő maga a Mózesét. E szempont kiemelését azért tartjuk fontosnak, mert így világosodik meg teljes mélységében és magasságában Madách drámaírói vállalkozásának nagyszerű merészsége, merész nagyszerűsége; mert így domborodik ki teljes szépségében és méltóságában Madách témaválasztásának totalitásra törekvő rendkívüli igénye, igényes rendkívülisége. Madách nem családdrámát ír, mint Aiszkhülosz az Oreszteiában vagy Shakespeare a királydrámákban. Madách nem egy filozófiailag elvont általános emberfogalmat választott és tett meg drámája hőséül, akire a bibliai teremtéstörténetben szereplő első ember nevét ruházta. A Madách Ádámja nem élettelen és vértelen séma, hanem igazi hús-vér ember, aki küzd, szenved és gyötrődik, aki szeret, csalódik és kiábrándul.

Ezért Madách drámája - szerény véleményünk szerint - tulajdonképpen egy drámafüzér, vagyis történetileg egymáshoz elég laza szálakkal kapcsolódó tragédiák láncolata. Az egyes színek egységét tulajdonképpen csak a szereplők azonossága biztosítja. Így minden színt egy-egy önálló drámának tekinthetünk. Mindenik színbe Madách éppen elegendő drámai töltetet sűrített ahhoz, hogy egy kongeniális színpadi szerző minden egyes színt egész estét betöltő színművé bontson ki és építsen fel. E laza szálakkal összekapcsolt drámafüzér cselekményének egységét Madách Az ember tragédiája kerettörténetével biztosítja.

Madách drámaírói vállalkozásának nagysága és merészsége, témájának egyetemessége és méltósága miatt sem alkalmazhatja a közismert drámai "hármasszabályt", a tér, az idő és a cselekmény egységének hármas szabályát, hisz tulajdonképpen az egész emberiség történelmi tragédiáját szándékozik egyetlen színműbe összesűrítve bemutatni. Madách azonban nem világtörténelmet, hanem drámát ír. Ezért nem szabad e színműhöz kizárólag csak a történelemfilozófia oldaláról közelíteni. Madách nem filozófiai tankölteményt ír, hanem az ember drámai helyzetekben és cselekményekben megnyilvánuló tragédiáját. Ennek megvalósítása érdekében Madách újszerűnek minősíthető drámaírói technikával kísérletezik, és ezt a sajátos madáchi technikát nevezzük drámafüzérnek. Ez a drámafüzér egy olyan hatalmas reliefhez hasonlít, mely szakadatlan láncolatban mutatja az ember tragikus történelmét, pontosabban az ember tragédiáját a történelemben.

E tételünkkel kapcsolatosan grosso modo most csak annyit jegyzünk meg, hogy Az ember tragédiája theologiai értelmezése szerint az ember igazi hazája nem a történelem, hanem a kegyelem. Nem az idő, hanem az örökkévalóság. Nem a Terra a legszebb színtere, hanem a kegyelemben visszanyert Éden. Ide az út nem az ember apoteózisán, hanem az Úr bűnbocsátó kegyelmén keresztül vezet. Az örök életet ajándékozó üdvözítő kegyelem elvesztése és a bűn uralma jelenti és képezi a mindenkori ember tragédiáját. A bűn nem öncélú theologiai konstrukció. A bűn valóság. A hétköznapok és ünnepnapok kis és nagy eseményeinek tapasztalható valósága. Kant szerint a bűn a szív fonáksága. Nevezhető ősrossznak is. A bűn kozmikus valóság. Az emberben és az ember körül jelentkező tohuvabohu. Az emberen keresztül az egész lakott földön jelentkező tohuvabohu. A bűn végigvonul mind az ember szívén, mind az emberiség történelmén. A bűn nem fejlődési hiba és nem a kultúra hiánya. A bűn nem a romantika győzelme az ésszerűség fölött. Ennek az ősrossznak a megszemélyesítője és megtestesítője a Tragédiában Lucifer, a bukott angyal. Mivel minden egyes ember szívében jelen van a bűn, mivel a bűn az emberiség történetétől elválaszthatatlan, azért a bűnt nem szabad a Madách tragédiájából sem kiiktatni. Az ember tragédiája a bűn. Az egyes emberi tragédiák oka és okozója a bűn. A bűn az ember személyiségében megjelenő idegen hatalom. A bűn az élet teremtő Urától való elszakadás. Az ős engedetlenség. Az első és az örökös Isten elleni lázadás.

Ezért nem egyszerű összetartó kerettörténete a Tragédiának az első három és az utolsó szín.