CÍMLAP
|
TARTALOM, ELŐSZÓ, ISMERTETŐ |
Tartalom
Előfolt
Szempontok
Szempontok az irodalomtörténet-írás tanulmányozásához
Szimbolizáció és irodalomtudomány
Elfordítások
A fordítás néhány határesete
Avantgardista elfordítások
Beszédaktusok
A beszédaktus-elmélet szövegfelfogása
Név és beszédaktus
A metafora problémája a beszédaktus-elmélet ihlette irodalomelméletben
Közösségek, kánonok, rendszerek
Bevezető
Kánon és polifónia
Van-e "kanonikus" kritika?
Mi a baj az értelmezői közösségekkel?
Szakma és szakmaellenesség az irodalomtudományban
Irodalom és rendszerek
Függelék: Interpretáció-mitológiák
Szép kis irodalom (A dolgok könnyebbik vége)
Kántor, az örök
Petőfi Sándor: Megy a juhász szamáron...
Zsengék, töredékek, kétes hitelűek
Ó be jó itt!...
Merre is?
Mint
Előfolt
Mindig is olyan kötetet szerettem volna közreadni, amely nem szorul bevezetőre; ne kelljen magyarázkodni, ne kelljen a széthulló szövegek közötti kapcsolatot megteremteni, utólag toldozgatni és foltozgatni. A jelek szerint ez, pillanatnyilag, nem megy: a kötet írásai közötti kapcsolat meglehetősen szakadozott, az egyes írások szálai is minduntalan felfeslenek és ide-oda beakadnak, anyaguk és színük összeilléséről ne is essék szó.
Egyszerűen az a helyzet, hogy összeszedtem elég sok mindent abból, amit az elmúlt években írtam, többnyire úgynevezett irodalomelméleti tanulmányokat, de vannak olyan írások is, amelyek az irodalomértelmezés furcsaságain méláznak, meg néhány olyan is, amelyeket elég érdekesnek találtam. (E halmazok olykor átfedik egymást.) Mi tagadás, sokszor szó sincs tiszta tudományosságról, nem egyszer inkább az érzékeltetés, mint az érvelés a szövegek uralkodó eszköze. Ez talán baj, talán nem; mindenesetre most éppen úgy látom, hogy az irodalomelmélet rászorul arra, hogy lyukait csiricsáré foltokkal fedjük el, látsszanak csak a durva fércelések és a foltok hátán foltok; kár emiatt szabódni. Mindez személyes korlátaimat is jelezheti, de néha azzal hitegetem magam, hogy a passzentos, jól eldolgozott, makulátlan elméletek sérülékenyebbek.
Igen sok kollégámnak, barátomnak, tanítványomnak és tanáromnak tartozom köszönettel. Ez sokukat talán meg is lepi: ők gyakorta éppen szemléletüknek, tudásuknak, irányultságuknak az enyémtől lényegesen eltérő volta miatt voltak igen nagy hatással az itt következő szövegek jelenlegi formájára. Még akkor is, ha ők maguk egyetlen gondolatukra, ötletükre, problémájukra sem ismernének rá mindabban, amit végül is megírtam. Szigorúan betűrendben (mmm... most lapozgatom a telefonkönyvemet... tehát:) Ambrus Judit, Ziva Ben-Porat, Bezeczky Gábor, Itamar Even-Zohar, Horváth Iván, Kulcsár Szabó Ernő, Odorics Ferenc, Orbán Jolán, Rohonyi Zoltán, a pécsi egyetem Sensus-csoportja (némileg anakronisztikusan, hiszen a csoport már a kötet anyagának lezárása után alakult: Bagi Zsolt, Böhm Gábor, Kiss Gábor, Rácz Péter), Szegedy-Maszák Mihály, Szili József, Thomka Beáta, Reuven Tsur, Veres András. Köszönet illeti a Soros Alapítványt, amely segített abban, hogy a Tel Aviv-i Egyetem Porter Intézetében dolgozhattam, s a Porter Intézetet, hogy náluk lehettem. De, ismétlem, a fentiek nem tehetnek semmiről.
Ismertető
Egy vallomással tartozom: körömfeketényit sem értek ahhoz, amiről ez a könyv szól, de - több mint szellemes: elmés - címe pozitív gyanút ébresztett bennem: hátha a bent foglalt szöveg is élvezetes, mi több: hátha még a hozzám hasonló laikus számára is felfogható? Hogy stílusban tartsam beszámolómat, a továbbiakban elő kívánom adni, miszerint Kálmán C. György egyfelől meggyőzött az irodalomelmélet (mi tagadás, eddig általam is kétségbe vont) értelméről, egyebek közt azáltal, hogy előszámlálja saját ezirányú kétségeit is. Sőt, ama fejtegetésében, melyből kiderül, hogy a "szellemi ügyekben nincs pápaság" mélységesen demokratikus elvét vallja (és ennek az elvnek egész iskolája van hazai és nemzetközi berkekben), a rokonszenvemet is megnyerte az ügynek. Másik vonzó tulajdonsága tanulmányainak, hogy áttetszően racionálisan fogalmaz - nemhogy ködösítene a minél nagyobb tudományosság látszata kedvéért (vannak, akik ezt teszik!), ő éppen a mítoszt hántja le a dolgokról s megmutatja, hogy az irodalomelmélet rétegei lehámozhatók, alattuk azonban igenis van valóságos mag. Az értelmezői közösségek problémája például máris fontosnak tetszik s alighanem egyre fontosabbnak fogjuk érezni, amint tisztul a látóhatár. Az irodalommal való találkozás szituációi (ki, hol, mikor, milyen közérzetben, stb.) találkozik egy művel, mint tudjuk, meghatározóak - de ahogyan Kálmán C. György bemutatja az erre épülő elméleteket - mégis, mintha először hallanánk a problematikáról. Hogy az ilyen emberszabású írásmód még a laikust is inspirálni képes, annak igazolására hadd hozzam fel, hogy e kötet olvasása közben áhítozni kezdtem arra, vajha alaposabban szemügyre venné egyszer valaki, miként játszik bele egy-egy mű megértésébe a mindenkori protokoll, mint olyan tényező, amely egyesek iránt eleve előírja a megérteni akarást, mások esetében ezt eleve kizártnak tételezi. S ha e gondolatnak van némi ironikus felhangja, amit nem tagadok, arról is a Te rongyos (elm)élet tehet, mert a kötet harmadik harmada már valójában műalkotásokból áll, mégpedig irodalomelméleti módszereknek irodalomelméleti módszerekkel való parodizálása történik szemünk láttára (Kántor, az örök: Megy a juhász a szamáron elemzése), ami nem csekélység. Mutasson nekem valaki csak még egy olyan (nagy tájékozottságra és lenyűgöző tudásra alapozott) tanulmánykötetet e tárgyban, melynek szerzője nemcsak az írásról értekezni, de brilliáns módon írni is tud...
Forrás: http://www.konyv7.hu/Docs/98_14/konyvajanlo.htm