Eredeti kép

RAINER MARIA RILKE
(1875-1926)

Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár. Tanulmányát Tolsztoj bölcseletéről oroszul, Rodinről franciául írta, de mindkettőt maga fordította németre. Családi hagyományul kapta, hogy az a XVII. században élt Christoph Rilke von Langenau nevű fiatalember, aki Montecuccoli ármádiájában zsoldos kornét volt és a szentgotthárdi csatában a törökök ellen harcolva elesett, az ő családjuk fia volt. (A kornét szó eredeti értelmében kürtöst jelent, de mint katonai rang a zászlósnak felelt meg.) A kései állítólagos utódot gyermekkorától fogva izgatta ez a lehetséges előd. Idővel róla, szerelméről és haláláról írta legismertebb - és talán legszebb - művét, az "Ének Rilke Kristóf kornét szerelméről és haláláról" című ritmikus, olykor versbe forduló költői elbeszélését.

Elkényeztetett, vallásos nevelés, piarista elemi iskola után katonai iskolákban folytatta tanulmányait (apja is katonatiszt volt). Ezekre a katonanevelő évekre mindvégig utálkozva gondolt vissza. Befejezés előtt abba is hagyta, kereskedelmi főiskolán folytatta, de azt sem érezte a magáénak. Egyetemre már bölcsésznek iratkozott be. De hamar felismerte írói-költői tehetségét, felismerték a lapok és kiadók is. 22 éves korában már írásból is meg tudott élni. Hol német földön, hol Csehországban élt, amely utóbbi még jó ideig Ausztria tartománya volt. Verseket általában németül írt, de prózai műveket az újságok számára ugyanúgy tudott németül, mint csehül írni. Később Párizsban a francia nyelv ugyanilyen biztonságosan volt a tulajdona.

22 éves volt - 1897-ben - amikor megismerte a végzetes asszonyt, Lou Andreas Salomét. Ez a varázsos hölgy a századvég és századforduló német irodalmának jóságos és üdvös démona volt. Oroszországi német, különböző európai egyetemeken tanult, kitűnő stílusú regényíró, vallástörténész, esztéta lett, az erotika nagyszerűségének hitvallója. Akit igazán tehetségesnek tartott, azt ágyába igézte, csábította vagy egyszerűen parancsolta. Szerelmi névsora Nietzschével kezdődött, Hauptmannal, Wedekinddel, Schnitzlerrel folytatódott. Jó barátságban volt Freuddal és a Freud ellen lázadó Adlerrel is. Akit ő egyszer, ha átmenetileg is, ágyába fogadott, az attól kezdve jobban értette saját magát: Lou hatékonyan segített minden igazi írót, költőt, filozófust, hogy saját legjobb útját megtalálja. 14 évvel volt idősebb Rilkénél, tehát 36 éves, amikor felfedezte magának a fiatal költőt. Szép volt, izgalmas, egyszerre volt az esztétika szellemi és a szerelem testi művésznője. Ő vitte el Rilkét Oroszországba, egyenest Tolsztojhoz, ő tökéletesítette orosz tudását. De az akkor legmodernebb francia irodalomba is ő vezette be. Az a nem egészen két év, amíg együtt éltek, Rilke számára a költői-írói út megtalálása volt. Az ettől kezdve írt versei és prózai művei egyre szélesebb körökben találkoztak elismeréssel. 1899-ben - 24 éves korában - egyetlen éjszaka, ihletett mámorban írta az "Ének Rilke Kristóf kornét szerelméről és haláláról"-t, amely hamarosan világhíressé tette. A következő évben ismerte meg Clara Westhoff szobrásznőt. Hamarosan feleségül vette. Mellette fordult érdeklődése a szobrászművészet felé, amelynek esztétikája nemcsak izgatni kezdte, hanem a szobrászat elismert szakembere is lett. Clarával alig élt egy évig, de jó emléke mindhalálig megmaradt. Az asszonyok végig váltakoztak mellette, s élményeiből maradandó értékű versek, olykor versciklusok keletkeztek. Némelyik asszonnyal hosszasan levelezett, és a levelekből prózai kötetek lettek. Nem egy regénye és novellája őrzi a szerető és szeretett asszonyok szellemi és érzéki arculatát.

Amikor Clarától elvált, további útja Párizsba vezetett, Rodin körébe. Azóta sincs jobb művészi arckép a nagy szobrászról, mint amit nagy tanulmányban ő írt róla. De közben összebarátkozott jelentékeny francia írókkal: André Gide-del, Romain Rolland-nal, a belga Verhaerennel. - Kölcsönösen tanultak egymástól, hatottak egymásra. 1914-ig volt otthonos Párizsban, de akkor kitört az első világháború. Rilke ekkor éppen Németországban volt, s osztrák állampolgár lévén, Párizsba vissza nem mehetett. Bécsben előbb katonai levéltári szolgálatba sorozták be. Hamarosan sikerült betegségre hivatkozva leszereltetni magát. Különben is világ életében kistermetű, vékony, beteges külsejű férfi volt. Aki ránézett, már nem is látta katonának valónak. E bécsi időszakban barátkozott össze az újromantika osztrák főalakjával, Hofmannsthallal. Ők is kölcsönösen hatottak egymásra: Rilke árnyalt nyelvével, az ókori művészet iránti lelkesedésével, Hofmannsthal mesébe hajló képzeletével. - 1918-ban a háború végeztével és a forradalmak kitörésével érdeklődése a társadalmi-politikai kérdések felé fordult. Egyszerre lelkesedni kezdett a szocializmusért. Bajorországba sietett, ahol egy rövid életű tanácsköztársaság keletkezett. Ennek élén a kor egyik legkitűnőbb lírai költője, Ernst Toller állott. Rilke Tollerrel is megbarátkozott. A bajorok igen naiv kommunista kísérlete hamar elbukott, Toller is néhány évre börtönbe került (ahol legszebb verseit írta). Rilkét is kihallgatták, mint bűntársat, de nem lévén semmilyen szerepe a politikában, csak kiutasították Bajorországból.

1919-ben Svájcba mehetett egy előadókörútra. Ezeket mindig szerette és közönsége mindig lelkesen fogadta. Művei már világszerte népszerűek voltak, és kitűnő előadó volt. Ettől kezdve élete végéig Svájcban élt, innét járt át többször is Párizsba, egy alkalommal hosszabb ideig volt Velencében, szívesen látták Európa-szerte. Nálunk is járt, sikeres előadása volt a költészetről és saját költészetéről a Zeneakadémián. Közben csehszlovák állampolgár lett.

Ha végignézzük művei jegyzékét, ámulva vehetjük tudomásul, hogy mindössze 51 évre terjedő életében, mindig választékos műgonddal, műveltséget és saját élményt egybeötvözve milyen sokat volt képes írni. Mindenekelőtt költő volt, az antik formájú versek fegyelmétől a hullámzó ütemek és skandálható időmértékek felhasználásával épített szabad versekig, a hagyományos versformák változatosságától a lélektani árnyalatok érzékeltetéséig mindenben otthonosan mozgott, s egy dúsgazdag költői életművet alkotott. - Terjedelemben azonban ennél bőségesebb szépprózája. Realizmus és újromantika közt hullámzó történetek, regények és novellák mellett mesék és ábrándok kavargása tükröztet egy sajátos világot. És mindezeknél gazdagabb a máig se teljesen kiadott levelezése írókkal, költőkkel, művészekkel, szépasszonyokkal. Ez is külön világ: lélektan, filozófia, szerelmi vallomások keveréke.

És mennyi az imádság jellegű verses, prózai és levélbe fogalmazott mű! Vallásos lélek volt, de mentes minden dogmától. Mindig közel volt Istenhez, de sohase tudja, milyen is az imádott legfőbb lény. A filozófia azt mondhatja "agnosztikus" volt, a teológia azt mondhatja "deista"... Mint alighanem a legtöbb gondolkodó ember. Ha az olvasó elolvasott néhány Rilke-művet a különböző műfajokból, úgy emlékezhet vissza, hogy az áhítat, az égi és földi szerelem meg a kultúrtörténeti emlékek gyönyörűséges vegyületét élte át. De talán máris képet kap erről a sajátos stílusú alkotóművészről, ha megismerkedik Rilke Kristóf kornét szerelméről és haláláról szóló próza-vers költeménnyel.

Műveinek, megjelent és hátrahagyott különböző műfajú írásainak cím szerinti felsorolása értelmetlen lenne. Valamennyinek jellemzése vaskos könyvet tenne ki. Versgyűjteményeinek legismertebb darabjai az "Imádságos könyv"-ben, a "Duinói elégiák"-ban és a "Szonettek Orfeuszhoz" című könyvekben találhatók. Dogma nélküli vallásossága, az érzelmek szélsőségeinek költői megfogalmazása és a költészet iránti lelkesedése ezekben a tökéletes formákban megvalósított költeményekben áttekinthetők. Prózai művei közt fontosak a vallomásokkal teljes útirajzok, főleg az olasz és orosz tájakon, az ottani emberekkel való találkozásokon át kibontakozó világkép. Regényei közül legfontosabb a "Malte Laurids Brigge" feljegyzései, amely korrajz és némiképpen önéletrajz is. Alighanem legszebb drámája "A fehér hercegnő", amely stílusban oda sorolható Maeterlinck és Hofmannsthal legszebb újromantikus színpadi játékai mellé. Tanulmányai közül pedig kimagaslik a "Rodin"-ről szóló művészi arckép, amelynél jobbat mindmáig sem írtak a nagy szobrászról.

Az élet és halál, az öröm és bánat, a valóság és a képzelet nagy egységének összképe ez az életmű.


TARTALOM