CÍMLAP
|
TARTALOM, BEVEZETŐ |
Tartalom
Bevezető
I. Az agrárpolitika történelmi tanulságai
Agrárpolitikai változások a rendszerváltás óta
Mezőgazdasági dotációk leépítése a rendszerváltás után
A kárpótlás kára
A háború előtti falvak jellemzői
A faluellenes politika gyökerei 1948 után
Ötven év dióhéjban
Kiszámíthatatlan a történelem, a kollektivizálás
A szocialista múlt újraértékelése
A török és a szovjet megszállás történelmi párhuzamai
Történelmi párhuzam a másodgazdaságon alapuló németalföldi polgárosodással
Kiktől tanuljunk és kiktől ne
Miért támogassuk a mezőgazdaságot?
II. Az agrárreform lehetőségei
Tulajdonos vagy vállalkozó
Ki a jó tulajdonos?
Hatékonyság vagy foglalkoztatás
A kisegítő mezőgazdaság
Miért sürgető az agrárreform?
A hazai agrárreform 10 évvel korábbi lehetőségei
Milyen agrárreformot?
A farmergazdaságé a jövő
Mennyi farmerre lesz szükség?
Utószó az olvasóhoz arról, hogy a parasztok ezt mindig tudták...
Ismertető
Nagykorú életem a népi írók táborának lelkes tagjaként kezdtem Így lettem parasztpárti. Ez a szép és az idő múltával egyre szebb múlt íratta meg velem ezt a kis könyvet is, amit már nem mint lelkes fiatal, hanem mint öreg tudós írtam. Abban a meggyőződésben ajánlom a mezőgazdaságot és még inkább a falvak világát, népét szerető, sorsukért aggódó olvasóknak, hogy meg vagyok győződve: a magyar nép szándékai ellen nem folyhat sokáig a jelenlegi gazdaságpolitika, hiszen demokrácia van.
A könyvet Kovács Imre emlékének ajánlom mivel számomra ő testesítette meg azt a szellemet, ami a könyv megírása során vezérelt, ami mai politikai életünk legnagyobb hiányossága: a politikai progresszió és a nemzeti elkötelezettség együttes képviselete. Vele most lesz 49 éve, hogy utoljára találkoztam, hívott, elmehettem volna velük a szabad és gazdag Nyugatra, de úgy érzem, én döntöttem jobban, hogy itthon szolgáltam azt az ügyet, amiben ő volt a példaképem.
Irigyeltem tőle azt a biztonságot, amellyel minden hazai társadalmi rétegben otthonosan mozgott, mindenütt befogadták. Az ellenállásban résztvevő főpapok és az arisztokraták társaságában éppen úgy egyenrangúnak, maguk közé illőnek érezték, mint az öreg szegényparasztok és kubikusok maguk között. Nem ismertem embert, aki egy ország minden zugában annyira otthon tudott lenni, mint ő.
Irigyeltem a hatalommal szembeni fölényét és éles kritikáját akkor is, amikor már ő is többé-kevésbé a politikai hatalom birtokosai közé számított. Ő egy percig sem volt kormánypárti. Nála tudatosult számomra a leginkább, hogy a miniszterek is csak percemberkék. A tartós tekintélyeket nem a bársonyszékekben ülők között kell keresni.
Irigyeltem, ahogy a nők között mozgott, ahogyan a nőket képes volt megnyerni. Ő mondta nekem, hogy az a jó szónok, akinek először a nők tapsolnak, mert azoknak jobbak az érzelmekkel, az igazsággal szembeni ösztöneik. Ő volt a népiek között a leginkább urbánus úgy, hogy a leginkább népi tudott maradni. Ma ez az Ady és Bartók által a világ szellemi élvonalába emelt politikai téren progresszív népiség hiányzik. Őket nem ismerhettem, számomra Kovács Imre volt a személyesen megélt példakép.
Ezért ajánlom emlékének ezt a kis könyvet, abban a reményben, hogy nem tartaná sem rossznak, sem időszerűtlennek.