Előszó

Ez a könyv azoknak szól, akik a szabad választások óta folytatott kormánypolitikával nem értenek egyet, annál szociálisan érzékenyebb, a szegénységbe süllyedteket és a munkanélkülieket, a pályakezdőket, a fiatalokat és az öregeket, a betegeket sokkal jobban megértő politikát akartak. Még inkább címzettek azok, akik a jelenlegi kormányt, mindenekelőtt a Magyar Szocialista Pártot támogatták szavazataikkal abban a reményben, hogy a korábbinál nagyobb szociális elkötelezettséggel irányítja majd a politikát.

Ez ma már azt jelenti, hogy az ország lakosságának óriási, korábban soha nem tapasztalt többségéhez szólhatok, mindazokhoz, akik nem értenek egyet a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájával, még kevésbé e gazdaságpolitikában használt hangnemmel.

A könyv célja megmutatni, hogy van kiút. Nem követhet el nagyobb hibát egy kormányzat annál, mintha elhiteti magával, hogy csak az az út járható sikerrel, amelyiken jár. Minden kormány számára mindig sok lehetőség van, amelyek között választani lehet. Aki pedig azt hiszi, hogy neki nincs választása a lehetőségek között, az biztosan eltévedt, elszakadt a realitásoktól. A kormányoknak nem az a feladatuk, hogy jobb meggyőződésük ellenére a maguk kitalálta útra kényszerítsék a társadalmat, hanem az, hogy igyekezzenek megvalósítani azt, amit a közvélemény tőlük elvár.

Éppen ez a század mutatta meg a leginkább azt, hogy soha nem a kormányoknak, mindig a közvéleménynek volt igaza. Az első világháború előtt a közvélemény politikai reformokat akart, a kormányok azonban nagyhatalmi ábrándokat szövögettek. A két háború között a közvélemény földet és munkaalkalmat követelt, a hatalom azonban mégis görcsösen a feudális múltba kapaszkodott. Végül nem látott más lehetőséget, mint a hitlerizmus kiszolgálását. Majd 1945 után a közvélemény a nemzeti függetlenség megőrzését és a demokrácia építését tartotta mindennél fontosabbnak, a kormányzat azonban a moszkvai parancsok mindenki másnál szolgaibb teljesítését tekintette az egyetlen járható útnak.

A rendszerváltás után a közvélemény a szocialista múlttal való végleges leszámolást várta el, ezzel szemben a kormány a szocializmus előtt állapotok restaurálásán mesterkedett, azt hitte (vagy legalábbis azzal érvelt), ez az egyetlen biztosíték arra, hogy ne térjen vissza a diktatúra. A jelenlegi kormányt a közvélemény azzal szavazta hatalomra, hogy az előzőnél sokkal több szociális érzékkel alakítsa a politikát. Ezzel szemben e téren még az elődeinél is kevesebbet mutat.

A fentiekből érthető, hogy e könyvben foglaltak megírására elsősorban érzelmi indítékaim voltak. Úgy éreztem, hogy küzdeni kell a kormány politikájának nagyobb szociális érzékenységéért. Ezt az érzelmi fűtöttséget igyekeztem társadalomtudósként is megfogalmazni. Ennek során jutottam el odáig, hogy amit szívem diktált, az az értelem számára is a legjobb megoldás. Az elmúlt két év során végzett tudományos munkám győzött meg arról, hogy a gazdaságpolitikában csak az lehet sikeres, ami a nép szociális elvárásait is kielégíti.

Minél fejlettebb egy társadalom, minél képzettebb a lakossága, minél magasabb szintű tudományos és technikai eredményeket kell hasznosítania, annál fontosabb, hogy a szívének, illetve az erkölcseinek is tetsző legyen az, amit csinál. Minden kormány csúfos bukásra van ítélve, ha nem veszi ezt tudomásul, és a közvélemény elvárásaival szemben akar politizálni. Remélem, az olvasó nemcsak a könyv tartalmát, de annak létrehozását szülő szándékot is meg fogja érteni.

E könyv az elmúlt két év alatt készült közgazdasági és gazdaságpolitikai írásaim mintegy ötödét tartalmazza. A könyv egyes fejezetei önálló közgazdasági esszék, így ismétléseket és átfedéseket bizonnyal találhat benne az Olvasó. Ez remélem, inkább segíti, mint zavarja a megértést. Matolcsy Györgyöt illeti a köszönet azért, hogy elvégezte a selejtezést, a rostán fennmaradtakat pedig összeszerkesztette. Neki és Mezei Andrásnak köszönhető, hogy a könyv számos részlete korábban kiadványokban megjelenhetett, hogy azokról vita folyhatott, és mások véleményét megismerhettem.

A könyvet ezért - és a mi kis Privatizációs Intézetünkben folyó munkáért - sok tekintetben kollektív munka eredményének tekintem. Az érdemek közösek, a hibák az enyémek.

Külön köszönet illeti a Kulturális Alapot azért, hogy a kiadás költségeihez hozzájárult.

Budapest, 1995. október 1.

Kopátsy Sándor