Összefoglalás

Az elmúlt évtizedekben több tanulmány is próbálkozott az ingázási költségek felmérésével, illetve a munkához jutási esélyekre tett hatásuk elemzésével. A tanulmány közvetett úton kíséreli meg kimutatni a munkába járási költségeket. Mivel az ingázás melletti munkavállalás csak magasabb bérek mellett fizetődik ki, az azonos rezervációs bérű munkások között a bejárási távolság függvényében megfigyelhető bérkülönbségek jól közelítik az ingázás költségét, azt a többletet, melyet a munkavállalók elegendőnek tartanak a közlekedési költségeik, illetve az utazással elvesztegetett idejük kompenzálására. A válságövezetekben élők esélye arra, hogy ingázás útján találjanak munkahelyet alacsony, relatív értelemben még a lakóhelyükön történő elhelyezkedési esélyüknél is alacsonyabb. Úgy tűnik azonban, ezért nem a közlekedési költségek (esetleges) általános emelkedése felelős, hanem - valószínűsíthetően - a válságrégiók városi munkaerőpiacainak leromlott állapota.

Abstract

Any number of studies in past decades have attempted to survey commuting costs and analyze their effects on chances of finding a job. This study relies on indirect information in determining commuting costs. Since commuting to a job only pays off if wages are higher, the author has observed the wage differential paid to identical labor as a function of commuting distance. That difference is a close approximation of commuting costs. The additional money reflects the amount deemed sufficient by employees to compensate for travel costs and time. People living in crisis zones have little prospects of finding jobs by commuting. In fact, calculating with the wage differential, their relative odds of finding work farther from home are even lower than their chances of getting a job in their place of residence. The reason behind this does not appear to be the (possible) overall rise in commuting costs. Instead, it is probably a result of the deteriorated state of the labor market in the urban zones of the crisis regions.