Tétel adatlapja
CÍMLAP
Móricz Zsigmond
Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Regény


TARTALOM, ISMERTETŐ



Tartalom

Balázs-nap
Fekete éjszaka tarka képei
Árkon-bokron szalad a szán
Kikért halt meg az Úr Jézus Krisztus?
Borzalom
A tegnapi béles
A föld az eget is megeszi lassan
Kisvicákné vendégsége
A múltaknak levendulás illatja vagyon
Tavaszi éjszaka zsendül



Ismertető

Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regénye igaz, hogy 1917-ben született, mégis szinte a milleneumi világba visz bennünket. Egy idilli világba lépünk be, mégis gyilkos valóságban tárul szemünk elé a kisregényen át a magyar uralkodóosztály szükségszerű bukása és lehanyatlása. A regény szereplői húsból, vérből alkotott figurák, lélegző alakok. Hiszen tudvalevő, hogy a regény, majdan a színmű legrokonszenvesebb figurái, Zsani néni, Pepi néni és Mina néni alakjai, cselekedeteik, mozdulataik lélektana Móricz egyik legkedvesebb figurájából vándorolt át. Móricz Janka nénje beszél és cselekszik szinte mind a háromban. Pólika és Balázs, akik házastársak, szintén igazi figurák. A nyírségi úri társaság valódi képviselői s tulajdonképpen a két házastárs között lezajlott történet adja a mű mondanivalóját. A dorbézolós, mulatozós férj, széles jókedvében az asszonyt ellenállásra, lázadásra kényszeríti. Elvágyik otthonról, szökni akar Pólika, de azért van a három nagynéni, hogy egyengessék a fiatalok házasságát. S arra nevelik, késztetik a fiatalasszonyt, hogy inkább nyelje el a mérgét, a bosszúságot, s így jobban használ vele. Tipikus történet ez a múlt század végéről. Amikor ilyen és hasonló események miatt meglazulnak a házassági kötelékek, de végül is újra összekovácsolódnak.

Benne van ennek a műnek a levegőjében a dzsentri-világ nemtörődömsége. "Érzik az emberek a nagy felfordulást. A levegő tele van, a váltók úgy úsznak a levegőben, mint ősszel az ökörnyál."

Forrás:
http://www.moriczszinhaz.hu/oldal.php?o=archivum&kod_darab=43


×