Vissza a kezdőlapra


Nagy méretű kép
NAGYÍTHATÓ KÉP

(A démon fegyverei)
1878 - Olaj, vászon, 447x550 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

MŰELEMZÉSEK
Szabó Júlia elemzése
Végvári Lajos írása
Gellér Katalin elemzése
Zichy Mihály a kép szelleméről
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM



A Démon fegyverei (A rombolás géniuszának diadala)


Vérvörös alkonyi égbolt előtt viharfelhők közé emelkedik széttárt szárnyakkal és karokkal a Démon, s ahol megfordul, pusztulás, halál, gonoszság uralja az emberiséget. Zichy Démona konkrét és aktuális politikai eseményekben mutatja meg hatalmát: az orosz cári hatalom törökökkel, bolgárokkal folytatott háborúiban, a porosz-francia háborúban s a párizsi kommün bukásában. A hatalmas mű mégsem történeti festmény, hanem gondolati-bölcseleti alkotás. Német és francia katonák koponyái felett trónol a pápa, aki szintén segíti a vérontást. (Mögötte mintegy ellentétpárjaként maga Krisztus sugárzó alakja is megjelenik.) Krisztus alakjától balra látható a német császár, lábánál III. Napóleon letiport teste és a császárságot elismerő, hódoló német fejedelmek. A háttérben a császár és a pápa közt biztos tartással áll egy napfénytől körülvett alak: a francia köztársaság, a République Rouge allegóriája, mellette a kommün megszemélyesítője. Baloldalt egy orosz nagyherceg és két török harcol. Mögötte II. Sándor cár látszik, aki kettős kereszttel lelkesíti harcra az oroszokat a törökök ellen. Mellette újabb mészárlási jelenet. A gonosztettek felett a démon vonul el bagolyszárnyakon, egy gyönyörű nőtől kísérve, aki gúnyosan csalogat magához egy fiatal embert, elhagyásra kényszerítve földön fekvő feleségét és gyermekét. A kép mondanivalója a festő vallomása szerint a pusztítás diadala, Kelety, a kritikus egykorú cikke szerint: a jövő a köztársaságé. Az utóbbi azonban csak igen rejtetten van jelen a képen. S a köztársaság és a kora alakja mellett hasonló rejtett szereplőként a pápa mögött a fénytől megvilágított Krisztus alakja is megjelenik. Ezeket a motívumokat Kelety ellentmondásosnak érzi, de ha Zichy Krisztus és a pápa című rajzára gondolunk, eltűnik az ellentmondás a Zichy által elképzelt Krisztus-alak és a köztársaság és szabadság géniuszok között.

A festmény azonban csak igen távoli fények alakjában utal a jövőre, s sokkal erősebben a XIX. század második felének európai és ázsiai háborúiról ad szimbolikusan általánosított véres panorámát.

Forrás: Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon, Corvina Kiadó, 1985, 281. oldal




Midőn a cári udvarból eltávozott és Párizsban telepedett le, nyílt csak lehetősége arra, hogy kora problémáival is foglalkozzék. Ezekben a műveiben hitet tesz liberalizmusáról, amely a középkori maradványokban - a pápaság, a hódító háborúk, a zsarnokság, a zsugoriság - látja a szabadság, a világbéke és a haladás ellenségeit. "Szirén" c. triptychonjával az erkölcstelenség ellen küzd, bemutatja a pénz romboló hatalmát, amely a nőt eredeti mivoltából kiforgatja, kurtizánná teszi. A bajok másik forrását abban látta, hogy a férfiak nagy része nem emelkedettebb célokért, a haladásért harcol, hanem esztelen kéj vágy rabja, amelyért becsületét, pénzét, boldogságát, nemesebb érzelmeit is feláldozza. Ezeknek a gondolatoknak kifejezésére hatalmas, politikai és filozófiai nézeteit tükröző képet festett, "A Rombolás géniuszának diadalá"-t. Szerinte két géniusz uralkodik az emberiség fölött: a gyilkos hatalomvágy és a kéj vágy géniusza. A Rombolás géniusza tartja megszállva a királyokat és az uralkodókat, akik állig felfegyverkezve várják a pillanatot, hogy egymást megtámadhassák, s kegyetlen háborúkban az emberek millióit pusztítsák el, tegyék tönkre. Ennek a gondolatnak illusztrálására Zichy az előtérben egy küzdő csoportot helyezett el, amely a cári gyarmatosítást ábrázolja; az elesett katona kezéből kirepült kard egy gyermekét szorongató anyát sújt halálra. A Kéjvágy géniusza elvakulttá teszi a férfit, és széttiporja a családi életet. A háborúktól kopárrá és sírhalommá lett föld közepén ül a római pápa, erőtlen aggastyán, aki felemelt kezével képtelen megállítani ezt az iszonyú vérontást és pusztulást. A kép hátterében a francia köztársaság glóriától körülvett diadalmas alakja volt látható, mint a haladás szimbóluma. A képet ért sok támadás következtében azonban Zichy Krisztus alakját festette a francia köztársaság helyére. Ez a hatalmas méretű festmény a magyar liberalizmus romantikus stílusban megalkotott emléke, amely elsősorban gondolati bátorságával hat, művészileg kevésbé jelentékeny, mivel a fogalmakat nem tudta elég érzékletessé formálni. Ennek következtében nem lehetett hatással a magyar festészetre, mert készülésének évében már a kritikai realizmus Munkácsy-féle irányzata jelentette a konkrét társadalmi érdekű művészetet. Mégis a festményt nem művészeti fogyatékosságai miatt üldözték, hanem haladó gondolatai miatt, s ezáltal Zichy Mihály - akit pedig Théophile Gautier-tanulmánya világhírre emelt - nem telepedhetett meg itthon, kénytelen volt visszatérni Oroszországba.

Forrás: A magyarországi művészet története, szerkesztők: Fülep Lajos, Dercsényi Dezső, Zádor Anna, Corvina Kiadó, 1970, 399. oldal (Végvári Lajos: A magyar művészet a XIX. század második felében c. fejezetből)



Démon a világszínház színpadán


A cári udvar mindennapi robotjában, szellemi szolgaságában elérhetetlen vágyképként őrzött történeti és eszmefestészet vonzásának engedelmeskedett Zichy, amikor Párizsban az 1878-as világkiállítás magyar részlege számára megfestette A pusztítás Géniuszának diadala című művét. A szintézis igényével készült festménybe belesűrítette vezető eszméit, monarchiaellenességét, éles antiklerikalizmusát, republikanizmusát, s az utópikus szocializmus és az orosz messianizmus hatására utaló gondolatokat. Ugyanakkor realista helyzetképet is ad a kortárs eseményekről. Egészében a francia-porosz háború és a kommün harcai után Franciaországban uralkodó bizonytalanság, kiábrándultság tükrözője. Zichy minden lehető oldalról illusztrálja eszméit, felidéző erejű csataképet, családi drámát, politikai karikatúrát és allegorikus alakokat helyez egymás mellé.

A kompozíció a romantikába mélyen beépült barokk tradíciót követi: két - égi és földi - szférára oszlik. A földi szférában a bal oldalon a kortárs történeti festészet, elsősorban az orosz realista kezdeményezésekkel, a romantikából historizmusba, eklektikába váltó kortárs mesterekkel rokon felfogásban készült eseménysort látunk az orosz-török háborúból. Az akkori világi és egyházi hatalmasságokat, II. Sándor cárt, Vilmos császárt portrészerű hűséggel jeleníti meg. Középen és a középtengelytől jobbra a családok tragédiájára utaló képsor került, a gyermekét, illetve a férjét féltő anya és feleség figurái. Jobb felé haladva megszűnik az epizódok egymás mellé fűzése - egyre több a szimbolikus, allegorikus utalás. Vaszilij Verescsagin drámai tömörségű művének (A háború apoteózisa 1871-72,) és a belga festészet barokkos fogalmazásának hatását egyaránt tükrözi a koponyafolyam ábrázolása. Szimbolikus erejét megtöri a halottak fölött trónoló keleti és nyugati egyházfő, különösen a pápának a politikai karikatúrákból származó alakja.

A kép jobb felső részén a felhőzetet nehezen áttörő fényben, mely Krisztusból árad, áll a francia köztársaság allegorikus figurája. Eredetileg Krisztus helyén állott. "Első eszmém szerint én ebben a világosodó háttérben a Fehér Köztársaság alakját tüntettem föl, körülötte az egymást testvérileg átölelő néppel. De ettől a franciák (értem ezek közt jó barátaimat), nem lévén még hozzászokva és nem lévén még meggyőződve köztársasági szervezetük maradandóságáról, elijedtek. Keveset változtatva alapeszmémen, a csoportozat helyébe Krisztus alakját f estettem" - írta Zichy egy, a képet magyarázó, a bizonytalan politikai helyzetet, a korábbi eszmények kiürülését, a jövő bizonytalanságát tükröző levelében. A végső változat bizonyos fokig tompította a kompozíció amúgy is igen erős politikai élét. Választásához hozzájárulhatott Madách Tragédiájának hatása mellett a renani Krisztus-kép, valamint a politikai karikatúrában kedvelt és világi célokra széles körben felhasznált, vallásos szimbólumok. Zichy már egy korábbi, Messiás című szénrajzán is élt a pápai hatalom romlottsága és Krisztus szembeállításában a fényszimbolikával. Valószínű, hogy az átfestések következtében vált ennyire erőtlenné a Krisztus körül finom átmeneteket mutató, majd sárgás, szinte egynemű masszába fulladó fénysugarak festői megjelenítése.

A kép felső terében, korábbi halálallegóriákra is utalva, a pusztítás Géniuszának romantikus lendületű alakját formálta meg. Az égő horizont felett piszkosszürke felhőn térdelő, kezeit teátrálisan felemelő démon és a család nyugalmát feldúló női párja a kompozíciónak átlósan felfelé vivő lendületet ad. Megjelenítésükben feltétlenül szerepet játszottak Eugène Delacroix (A Szabadság a barikádokra vezeti a népet) és Francois Rude (Marseillaise) valós és allegorikus elemeket egységbe olvasztó művei, melynek hagyománya továbbélt Daumier-nél és a késő romantika számos kisebb tehetségű alkotójánál is. Zichy barátja, Gustave Doré az 1870-es francia-porosz háború eseményeinek hatására készült műveiben ehhez a tradícióhoz kapcsolódva fogalmazta meg a francia köztársaság allegorikus alakját. (Marseillaise, La Chant du Départ, 1870). Pesszimizmusukban, az emberiségre vak fátumként nehezedő történelem értelmezésében is vannak közös vonások. Doré A rejtvény című, 1971 körül festett vásznán a francia történelemben beállott fordulatok megfejtését a szfinxtől várja. A "forradalmi romantikával" szemben a harc géniusza a pusztulás szimbóluma lesz, s antik hagyományokat követve ellentétpárjával együtt kozmikus erőként, istenként jelenik meg. Zichy a kortárs emlékműszobrászattal és -festészettel összhangban a béke allegóriájának megfestését is tervezte többek közt Gustave Doré, Louis Gallait, Théodore Chassériau nyomába lépve.

Forrás: Művészet, 1984 július, 31-34. oldal




"A rombolás geniusának diadala." Az 1878. évi párisi kiállítás magyar osztálya számára készült nagy olajfestmény, melyet a kiállítás igazgatósága azzal a megokolással, hogy egyes részei alkalmasak a nemzeti érzületet megsérteni s felizgatni, el nem fogadott s mely később majdnem valamennyi tárlatot bejárva, a sajtó leglelkesebb dicséreteire, de heves támadásokra is alkalmat adott. A kép szellemét így ecseteli Zichy:

"Pusztulás, rombolás mindenütt. A családot feldúlta a biblia által megjövendölt gonosz asszony. A szentség megszűnt szent lenni; a házasságtörés ma már csak divatos esemény számba megy és az elhagyott asszony gyermekével boszulatlanul kesereghet. Az állami és vallási életben ezer és ezer ember vérének kell folynia,városoknak rombadülniök, hogy az így megtermékenyített talajban egy új, mindent boldogító eszme gyökeret verhessen. A seb, mely a nagy német birodalom megalapítása által ezer meg ezer áldozaton üttetett, még ma sem hegedt be; saját vérrokonaikat erőszakkal, tüzzel-vassal voltak kénytelenek a nemzeti egység magasztos eszméje részére vonni, s hogy ez megvalósulhasson, egy nagy császárságnak kellett összeroskadnia! És mennyi vér patakzott vallási villongások miatt! A felebaráti szeretettől lelkesített egyház üldözöttből üldöző lett s hecatombákat rendezett holttestekből. És most tiarás feje elhagyatva, figyelembe is alig véve ül trónján, hatalma megtört; nyugodtan fekszik a feszület a csonthalmazon. Az orthodox keresztet magasra emelve a mindenható czár »in hoc signo!« a vér- és hitrokon törzsek felszabadítására buzdít. A pusztítás és öldöklés mindaddig fognak dühöngeni, míg a vér és hitrokon néptörzsek egyesítve nem lesznek. Az egyedül szenvedő áldozat itt is az özvegy gyermekével. De egy még messze fénynek, a megváltó szeretetnek, fénysugara már áttört a sűrű homályon: a vörös kereszt alakjában, melyet barát és ellenség egyaránt tiszteletben tart. Talán sikerül a fénynek legyőznie a rombolás démonait, melyek most még ördögi gyönyörrel tombolnak. Azonban eléggé fel van fegyverezve az emberiség arra, hogy a béke olajágát tűzhesse díszül sisakja mellé."

Forrás: Zichy Mihály élete és művei, Athenaeum-Miethke közös kiadás (évszám nélkül)



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére