Előszó

A kötetben szereplő három tanulmány különböző megközelítésből vizsgálja ugyanazt a témát: a bankszektor viselkedésének prociklikusságát.

A bankszektor prociklikus viselkedése alatt azt értjük, hogy a bankok hitelezési tevékenysége, hitelbírálatának szigorúsága, céltartalékolási magatartása, illetve jövedelmezőségének alakulása együtt mozog a gazdaság rövid távú konjunktúraciklusaival. A ciklus felszálló ágában a bankok hajlamosak arra, hogy a gazdaság és ezzel együtt ügyfélkörük helyzetét túlságosan optimistán ítéljék meg, könnyebben, kisebb (esetleg a ciklus során kialakult aktívaár-buborék révén túlértékelt) fedezetek mellett nyújtsanak hitelt, csökkentsék az alkalmazott kockázati felárakat, a várható kockázatok fedezésére kevesebb tartalékot képezzenek. Ezzel párhuzamosan a bankok jövedelmezősége is számottevően megnő ezekben az időszakokban.

A ciklus felfelé ívelő ágában mutatott túlzott optimizmus a konjunktúra megfordulásával, a gazdasági helyzet kedvezőtlenné válásával elillan, és felszínre kerülnek a korábban rejtve maradt hiányosságok. A bankokra ekkor aránytalanul megnövekedett céltartalékolási terhek hárulnak, ami aláássa a jövedelmezőséget, rontja a tőkehelyzetet. Tipikus esetben a helyzetre adott válaszreakcióként a bankok túlzottan visszafogják hitelezési aktivitásukat, sokszor még azok a vállalkozások sem jutnak hitelhez, amelyek hitelképessége a konjunkturális helyzet romlása ellenére is megfelelő maradt. Így a ciklus leszálló ágában a bankszektor tevékenysége maga is hozzájárulhat a dekonjunktúra további mélyüléséhez. A hitelezés nagyarányú visszafogása akár "credit crunch"-ot, vagyis drasztikus hitelszűkítést is eredményezhet, míg a tartalékok hiánya, a jövedelemtermelő képesség és a tőke erodálódása szélsőséges esetben akár egy rendszerszintű bankválság kialakulását is elősegítheti.

A bankszektor tevékenységének prociklikussága így önmaga is hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdasági folyamatok volatilisebbé váljanak, a gazdasági ciklus amplitúdója növekedjen. Ez a pénzügyi stabilitás szempontjából káros folyamat, így a prociklikus viselkedés okainak feltárása, természetének minél alaposabb megismerése, és amennyiben szükséges, szabályozási eszközökkel való csökkentése (illetve amennyiben a szükséges eszközök nem a jegybanki szabályozás eszköztárába tartoznak, akkor azok kidolgozásának és bevezetésének támogatása) a pénzügyi stabilitásért felelős jegybankok tevékenységének részét kell képezze.

Ez a cél vezérelte a Magyar Nemzeti Bank Bankfőosztályának és Szabályozáspolitikai Önálló Osztályának munkatársait is amikor több szempontból is megpróbálták elemezni a banki viselkedés prociklikusságának kérdéskörét. A három tanulmány nem törekszik arra, hogy a probléma minden aspektusát feltárja, csupán adalékul kíván szolgálni a téma jobb megismerését szolgáló szakmai munkához. Így például egyik tanulmány sem elemzi részletesen a múltbeli hitelezési ciklusok konkrét lefolyását és tapasztalatait, illetve nem (vagy csak nagyon korlátozottan) vállalkozik konkrét javaslatok megfogalmazására.

Bár mindhárom tanulmány a prociklikusságról szól, megközelítési módjuk és az általuk felölelt problémák köre lényegesen különbözik egymástól.

A kötet első tanulmányában Zsámboki Balázs a bankok prociklikus viselkedésének szabályozáspolitikai aspektusaira helyezi a hangsúlyt. Kiindulópontja a bankhitelek reálgazdasági szerepének vizsgálata, valamint a monetáris transzmisszióra gyakorolt hatások bemutatása. A hitelezési ciklusok reálgazdasági következményei közül részletesebben foglalkozik a kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatással, a keresleti és kínálati tényezők súlyával, valamint a hitelezési standardok változásának következményeivel.

Ezt követően a jelenleg érvényes, illetve a jövőre vonatkozó (egyelőre még csak javaslatként megfogalmazott) bázeli tőkeszabályok, és a számviteli és céltartalék-képzési elvek prociklikus viselkedéssel való összefüggéseit elemzi. Rámutat, hogy a szabályozásban meglévő hiányosságok, a rendszer által gerjesztett, különböző irányba ható ösztönzők, valamint az információs aszimmetriából eredő problémák erősen befolyásolják a hitelek növekedési ütemét a hitelállomány összetételét és ezen keresztül a bankrendszer és a reálgazdaság kölcsönhatását, fejlődési irányát is.

A kötet második tanulmányában Mérő Katalin együttesen vizsgálja a pénzügyi közvetítés mélységének, illetve a bankok prociklikus viselkedésének kérdéskörét. A két téma összekapcsolását az indokolja, hogy azokban a felzárkózó gazdaságokban (és így természetesen Magyarországon is), ahol a pénzügyi közvetítés jelenlegi szintje nemzetközi összehasonlításban nagyon alacsony, vélelmezhető, hogy a felzárkózást elősegítő gazdasági növekedés tartóssá válásához szükség van a pénzügyi közvetítés szignifikáns mélyülésére. Így ezekben az országokban a kimutatható erős hitelexpanzió nemcsak a prociklikus hitelezési magatartás, hanem a pénzügyi közvetítés elkerülhetetlen mélyülésének a következménye is lehet, és a két hatást nem tudjuk kettéválasztani. Ennek következtében ezen országok esetében a pénzügyi intézmények prociklikus viselkedésének visszafogását célzó szabályozási dilemma is sokkal árnyaltabban vetődik fel. A tanulmány fő következtetése, hogy a nem mély pénzügyi közvetítéssel rendelkező, felzárkózó országok esetében a hatékony szabályozás eszközének a minőségi tényezőkre fókuszáló, a szektor fejlődését, nemzetközi sztenderdek szerinti működését elősegítő szabályozási eszköztárat kell tekinteni, és nem a tevékenység bővülésének lefékezését eredményez(het)ő mennyiségi szabályokat.

A kötet harmadik tanulmányában Horváth Edit azokat a szabályozási alternatívákat mutatja be, amelyek arra ösztönzik a bankokat, hogy a gazdasági környezet megváltozásából adódó minőségromlásra időben felkészüljenek. Választ keres arra, melyek azok a konkrét módszertani és szabályzási hiányosságok, amelyek ennek figyelembevételében megakadályozzák a bankokat, és a pillanatnyi gazdasági helyzet tartósságán alapuló kockázatfelmérést, minősítést tesznek lehetővé. A prociklikus viselkedés megelőzésére megfogalmazódott szabályozói lehetőségek közül - fedezetértékelési, céltartalékolási és tőkemegfelelési szabályok módosítása - a szisztematikus kockázat trendjét is figyelembe vevő várható veszteségre képzett céltartalék, az úgynevezett dinamikus céltartalék problémakörét elemzi részleten. Bemutatja a dinamikus céltartalékolás elvi modelljét, szélesebb körű elterjedésének főbb akadályait, és részletesen megvizsgálja a jelenlegi nemzetközi gyakorlatban már létező konkrét példáit.

Reméljük, kötetünkkel hozzájárulunk a bankok prociklikus viselkedésének jobb megismeréséhez, a kockázatvállalási tudatosság magasabb szintjének kialakulásához, a kötetben felvetett kérdésekkel kapcsolatos szakmai gondolkodás továbbviteléhez.

A szerzők