Előszó - részlet

Munkánk a szokásos, hétköznapi rutinfeladatnak indult; felkérésre antropológiai azonosítást kellett végezni. A Budapesti Történeti Múzeum régésze, Zolnay László és a Magyar Nemzeti Galéria akkori főigazgatója, Pogány Ö. Gábor kértek fel, hogy a budai Vár egyik - még a háborús károkat szenvedett és többszörösen kirabolt, szétdúlt - részében a "nádori kriptában" eltemetett halottak antropológiai azonosítását végezzük el, hogy majd a sírbolt műemléki helyreállítása után a temetkezőhely újra bemutatható legyen a nagyközönségnek. A kérés jogos igény volt, hiszen az együttes történelmünk egy darabját képezi. Nem vagyunk annyira gazdagok múltunk emlékeiben, hogy egy ilyen érték pusztulásánál még asszisztáljunk is. A nádori kriptában eltemetett személyek afféle "háttérfigurák", akik közvetlenül vagy közvetve - a család utolsó tagjai már alig - némileg befolyásolták történelmünk egy adott korszakát és életükön, halálukon keresztül betekinthetünk a múltunk, a jelenünk, és a jövőnk szempontjából fontos korszakba.

Dokumentációinkat ebben a formában nem kiadásra szántuk. Igen pontos és részletes vizsgálati jegyzőkönyvet készítettünk, és eltemettük az archívba, mint sok más hasonló munkát. Amikor a nádori kripta helyreállításának megtorpanása miatt Ráday Mihály 1985. június 24-én az Unokáink sem fogják látni című műsorában országunk e kis történelmi gyöngyszeméről filmet készített, az emberek figyelme hirtelen a nádori kripta felé fordult. Ekkor kaptunk felkérést a Helikon Könyvkiadótól a munka sajtó alá rendezésére. Köszönjük éberségüket és figyelmüket.

Egy közösség munkáját egy vagy két embernek elég nehéz megírni. Mégis ezt tettük, ugyanis a részdokumentumokban az életrajzok, a leírások és a tényállások gyakran ismétlődnek, fedik egymást, így aligha lehetett volna azt "fogyasztható" formában közreadni. Így is problematikus a kötet stílusa, hiszen egyikünk sem történész, hanem biológus-antropológus, akik a száraz tények leírására szorítkoznak. Hogy e könyvecskét ketten írtuk, mentse az a tény, hogy két évtizede dolgozunk együtt, és mellékesen házassági kötelék is összeköt bennünket.

Mivel az embertani azonosításra a felkérést mi kaptuk, a kis munkaközösség többi tagja meg fog bocsátani azért, hogy az ő eredményeiket mi interpretáljuk, úgy gondoljuk, etikus formában. A tudományos munka elvégzésére olyan pontosan és jól együtt dolgozó munkaközösség alakult ki, amely mintául szolgálhatna minden interdiszciplináris kutatásnak. Így és csakis így kellene a természettudományoknak egzakt adatokat szolgáltatni a társadalom- tudományok részére. Ha létezik a világon interdiszciplináris munka, akkor ez az volt. Ahogy bővültek a problémák, úgy vontunk be újabb és újabb szakértőket, és ahogy nőtt a "team", úgy szaporodtak eredményeink. Párhuzamosan dolgoztunk minden ellenszolgáltatás nélkül; mindenki a saját szakterületén, a saját főhatóságának jóváhagyásával és nemegyszer anyagi támogatásával.

Munkánk közben "megismerkedtünk" egy családdal, a Habsburgok azon ágával, amelynek első jelentős tagjáról - József nádorról - Domanovszky Sándor 1944-ben azt írta, hogy Habsburgnak született és magyarnak halt meg. Vizsgálataink a magyar Habsburg-ág tagjainak személyére, főleg halálára vonatkoztak. Mondanivalónk központjában József nádor áll, akinek halálával és halálán keresztül az egész életével kapcsolatba kerültünk. Megismertünk egy embert, aki ötven évig viselte az ország legmagasabb méltóságát, de magánélete tele volt emberi tragédiákkal: feleségei, gyermekei korán és tragikus körülmények között elhunytak, és ő az adott körülmények között mégis a legtöbbet tett hazánkért. Nem szabad őt mai szemmel - netán - elítélni, hiszen nehéz korszakban volt ütközőpont az osztrák uralkodói ház és az önállóság útját kereső Magyarország között. Halála után egy évre a 48-as szabadságharc, majd annak sárba tiprása következett. Jött az 1867-es kiegyezés és sokáig érthető okoknál fogva bénultan állt az ország a Habsburg-ház minden tagjával szemben.

Vizsgálataink közben derült ki, hogy néhány felszínes, kis - későn, halála után írt - búcsúztatót kivéve (Garay János, 1865, Vértes József, 1925, Lestyán Sándor, 1943) elfeledkeztünk József nádorról. Egyedül Domanovszky Sándor írta meg történelmi igényű életrajzát munkásságának első, alig másfél évtizedéről 1944-ben - de ezt a munkát nem fejezte be. József nádorral szemben, úgy érezzük, tartozásaink vannak.