Előszó

Egy újabb településtörténeti művet, egy nagy múltú faluét, Komádiét, veheti kezébe a Kedves Olvasó.

- Ó, de örülök, már az én falumról is jelent meg könyv - mondhatja az itteni lakos, aki magáénak érzi faluját.

- Nohát, írtak Komádiról? csodálkozhat rá a könyvre a csökmei, darvasi, vagy furtai ember, s esetleg hozzáteszi: megnézem már, mit is írtak róla, hiszen jól ismerem, jártam én ott, akárhányszor. Talán folytatja: jó volna, ha rászánná magát valaki és írna az én falumról is.

Komádi? mondja valaki, az Alföld túlfeléről, vagy a Dunántúlról - rémlik, hallottam már a nevét. Lehet, hogy egyszer keresztül is autóztam rajta, de ki emlékszik az ilyesmire? Komádi? tényleg van ilyen nevű falu? Soha nem hallottam! Mit lehet arról írni?

Honfitársaink véleménye - ismereteik, életük során kialakult nézeteik szerint - igen sokféle lehet. Tartsuk tiszteletben mindenikét, de azért, vagy inkább: éppen ezért, nézzük meg, magyarázzuk meg, hogy miért is írunk annyi helyi jelentőségű dologról: nem csak jelentősebb városok történetéről, de falvakról, ezek között kisebbekről, eldugottabbakról is, családokról, nem csak főrangúakról, amelynek köréből az ország dolgait igazgató személyiségek kerültek ki, hanem egyszerű nemes, sőt jobbágy családokról is.

A középkor történetírói eseményeket írtak le: apróbbakat, nagyobbakat egyaránt. Nagy Lajos királyunk itáliai születésű történetírója például oly részletességgel számol be a király Nápolyi hadjáratáról, hogy abból az ott szereplő vitézek számtalan haditettéről is tudomást szerezhetünk. Mi volt ennek a haszna? Többek között az, hogy Arany János oly csodálatosan írhatta meg Toldi trilógiájában Lajos király itáliai hadjáratát. E részletező - ha úgy tetszik - aprólékoskodó történetírás volt jellemző a koraújkori hazai történetírásunkra is.

A XIX. század második felében kezdődő szemléletváltozás a XX. századra teljesedett ki. Történészeink egyre inkább válogattak: a csaták részletes leírásának, egyéni hőstetteknek már egyre kevésbé maradt hely, ezeknek helyét elfoglalták a gazdaságtörténeti, szellemtörténeti fejtegetések, nagyobb, országhatárokon túlnyúló összefüggéseket kerestek, a hazánk eseményeit európai összefüggések keretében vizsgálták. E szemléletváltás idején kezdett megerősödni a kisebb tájegységek, a megyék, járások, települések történetének megírása iránti igény. Még a XIX. században jelent meg könyv Bihar megyének központi, illetve sárréti járásáról. Szép példája a helytörténetírásnak Gacsári nagytiszteletű uramnak Füzesgyarmatról írt krónikája. Ennek kézirata 1839-ben készült el és 1880-ban jelent meg nyomtatásban. Értékes településtörténeti mű Herpay Gábornak, Debrecen kiváló levéltárosának a Földes községről írt könyve, amely 1936-ban jelent meg. Különféle nehézségek után a sor folytatódott, így Hajdúnánás és Hajdúböszörmény története egyaránt 1973-ban, Polgáré 1974-ben jelent meg.

Eddig történeti művekről szóltunk, de kézenfekvő dolog, hogy ezeknek is vannak néprajzi vonatkozásai, csak úgy, mint ahogy a nevükben a néprajz megjelölést viselő művek részben történeti műveknek is tekintendők. Ez utóbbiakra néhány példa: Bakonszeg története és néprajza (1990), Békés város néprajza (1983), Sárrétudvari néprajza (1993).

Summa summarum: sok és sokféle településtörténeti és néprajzi tárgyú könyv jelent meg az elmúlt bő évszázad során, ezekből számos tárgyazza szűkebb hazánkat, a mi környékünket is. A "sok" eléggé indefinit fogalom: kétségtelen, hogy a fenti néhány példánál sokszorosan több gyűjthető össze környékünk - mondjuk a Debrecen és Szeged közötti térség területéről. Valamikor 13 ezerre tettük hazánk településeinek számát, ma csak valamivel haladja meg a 3 ezret. Szép lenne, ha minden településünkről volna már, vagy várható lenne, hogy belátható időn belül jelenjék meg feldolgozás. Ettől még messze vagyunk. A közelmúltban indult egy nagy vállalkozás Száz magyar falu néven. Ha ez beteljesedik, akkor 3 százalékkal több falunk története lesz megírva. Ez a szám is mutatja: van még tennivalónk.

A mi?, miről írni? kérdés mellé oda kell tennünk a ki? kérdését is. Debrecen, Szeged egyaránt kiváló tudományos központ. Itt évente jelennek meg értékes történeti, településtörténeti, néprajzi művek. Trivialitás, nem kell bizonygatni, de felemlítjük: egy egyetemmel, levéltárral, múzeummal büszkélkedő várossal itt Komádiban, vagy hazánk sok-sok más falvában nem mérhetjük magunkat össze. A Szegeden dolgozó tudós, aki középkori oklevéltárat szerkeszt, vagy feldolgozza a régen megszűnt Zaránd vármegye történetét, nemigen vállalkozik egy falu történetének a feldolgozására. Helyesen teszi. Ő nagyobbat szolgál a történettudománynak a fentebb említett munkával. Ki írja hát meg kedves faluja történetét? Ez bizony a helybéli tanítóra, lelkészre maradt már annak idején is, és marad ma is a faluban élő írástudóra. Jó ez vagy rossz? Szükségszerűség. Csak ily módon kerülhetnek be történetünk nagy adattárába azok az események (elismerem: nevezhetők "apró" eseményeknek), amelyek a nagy, átfogó, sokkötetes művekből szükségszerűen kimaradnak.

Örüljünk hát annak, hogy legszűkebb hazánknak történetét tárgyazó művek is egyre-másra látnak napvilágot. Szeghalomról szinte évente jelenik meg valami, Ugra történetét is megírták, Zsadány története 1999-ben jelent meg, mégpedig éppen jelen, Komádiról írott mű szerzőjének tollából. Kívánom, jelenjék meg sok településtörténeti mű ezután is. Gyakorlati szempont, szakmai érdek is alátámasztja e kívánságomat: Bihar vármegye nemes családjainak történetén dolgozván, minden efféle művet haszonnal forgathatok. Szívbéli szempontok is vonzanak e területhez: édesapám Hegyközujlakon, Szentpéterszegen, nagyapám Csökmőn és Furtán volt főjegyző, dédapám hosszú pályafutása során többek között Komádiban szolgált népjegyzőként.

Írtam az Úr 2001-ik évének Pünkösd vasárnapján.

Dr. Makra Zsigmond