Az 1956-os forradalom utáni időszak magyar művészetéről kialakult képet bizonyára jelentős mértékben gazdagítja, sőt merőben új vonásokkal egészíti azon művész munkásságának közelebbi megismerése, akiről az alábbiakban szó lesz. Kovásznai György (1934-1983) a rövid lélegzetű animációs film művelőjeként a hatvanas és hetvenes években általános, hazai és nemzetközi elismerésre tett szert. A filmkészítéssel mint Képzőművészeti Főiskolát végzett festőművész kezdett foglalkozni. Filmjei révén azonban e gyümölcsérlelő kapcsolat során, szívéhez nőtt tevékenysége nagyobbik részében sem mondta fel a par excellence képzőművészettel kötött korai szövetséget. Élete utolsó éveiben aztán, animációs filmtervek készítése mellett, nem utolsósorban az általa, csaknem kizárólag általa egyedül tudott közeli elmúlás bizonyosságának súlya alatt nagyjából egy tucatnyi, filmvászon nagysággal vetekedő képet festett. Ezek a művész halála után több alkalommal bemutatott, méltánytalanul mellőzött autonóm státusú festmények - ma már hitelt érdemlően állítható - eszmei súlyuknál, a modern és a régmúlt festészet formai hagyományait ötvöző jellegüknél fogva a korabeli magyar művészet legjava alkotásai közé sorolhatók. Eddigi némaságuk semmiképpen sem felfedezésük, megszólaltatásuk, művészettörténeti folyamatba állításuk elhanyagolhatósága mellett bizonyít.