Varga József
Mégis fény gyúlt
Szerkesztette és lektorálta: dr. Laczkó András
© Varga József
BIRÓ
family
K I A D Á S
Budapest, 2004.
TARTALOM
Apám utolsó nyara
Parázs volt bennem
Vendégem volt ma drága lényed,
S lelkembe szállott égi fényed.
Kinyílt hitemnek rózsaága,
Létedre világok Királya.
Parázs volt bennem Istenséged,
Örök fénnyel tündöklő mécses.
Most lángtengerré vált a szívem,
És benne szereteted pihen.
Így lettél életem napfénye,
Rügyet fakasztó reménysége.
S míg hitbimbómat ápolgatom,
Hálaének fakad ajkamon.
Légy hát áldott, ó, menny s föld Ura,
Örök életünk alkotója!
Tárd ki felénk ölelő karod,
Add meg nékünk mennyei lakod!
1954
Égi harmat
Bimbó fesel a lelkem mélyéből,
S mint virág szirmából az illat,
Dalolva száll ajkamról a szózat:
Te vagy az életem
Márványkő oszlopa,
Vajúdó keblemnek
Enyhítő balzsama.
Lángoló szívemnek
Szomjoltó itala,
Vágykeltő szememnek
Hűsítő harmatja.
Csábító mosolyom
Fagyasztó tilalma,
Gyönyörtől vonagló
Testemnek oltalma.
Sötétség elleni
Küzdelmem harcosa,
S múlandó életem
Mennyei vígasza.
Nyílj hát lelkemből fakadó rózsa!
Égi harmat öntözgesse ágyad,
Isten keze ápolja az ágad!
1955
Iluska emlékkönyvébe
Légy ártatlan, mint a rózsa,
Hallgass mindig a jó szóra!
A tisztaság örök erény.
Mint a lélek, örökké él!
Virágszálnak lenni soha
Ne feledjél, kis Iluska!
Benned mindig tisztán égjen,
A szeretet szelíd fénnyel!
Göntérháza, 1955 telén
Jövőt adó
Úgy őrizlek téged,
Mint egy kristálykelyhet,
Melyben szerelmünknek
Szép virága erjed.
Ha fagyos szél éri,
Elhervad a rózsa,
Ha nem éri harmat,
Szárad töve alja.
A fényes nap heve
Felüdíti kelyhét,
Szirmaiba rejtve
Az élet bő nedvét.
Őrizem is féltőn
Bensőm kis virágát,
Szerelmes szívemnek
Jövőt adó álmát!
Göntérháza, 1957
Fehér liliom
Légy te is hasonló,
mint e nemes virág!
Lelkedben viruljon
a szűzi tisztaság!
Élettitok rejlik
e virág kelyhében,
mint igaz boldogság,
erények medrében.
Dobronak, 1956. XII. 8.
Aranybíbort
Oly sok bölcs kereste hajdan,
Az igazság áldott kútját,
Kutatom én lelkem mélyén,
Boldogságom hév forrását.
Benne lellek kedves téged,
Kire oly sokáig vártam...
Ott pihensz most, szerelmesen,
Mint a gyermek anyja karján.
Aranybíbort tűz rám a nap,
Mert te szeretsz, érzi szívem.
Boldogságom virágdíszes,
Madárdallal lelked izen.
Jaj, de árnyék suhan végig
Éltem bíboros hajnalán,
S ködfátyolba burkolózva
Közeleg a sötét halál...
Dobronak, 1957
Követ dob rám...
Követ dob rám gonosz világ,
Mert tégedet úgy szeretlek,
Mint óceánok titkos mélye,
Öleli a tengervizet.
Hogy szeretlek, mért tagadjam,
Hisz ezt súgja, mondja ajkam.
Érző szívem érted dobog,
Égő szomját hogyan oltsam?
Szeress te is, barna lányka,
Májusom nyíló virága!
Légy sötét éjemnek fénye,
Lelkem örök reménysége!
Hagyd a rózsát leszakítnom,
Véle létem földíszítnem,
Mint szép csokrot megőrizlek,
Örökké, kisvirág téged!
Dobronak, 1957
Tűzsugarat nékem
A napfényt, ha durván
Lelopják az égről...
Olyan most a lelkem
Elszakítva fénytől.
Hozd vissza szép szemed
Tűzsugarát nékem,
S a te drága lényed
Boldogítsa éltem!
Radamos, 1962
Fogom a kezed
Még mindig fogom a kezed,
Bár már öregesen reszket.
Még mindig bűvöl a szemed,
Ámulva hódolok neked.
Még mindig érzem a szíved,
S maradok hűséges híved!
Maribor, 2002 áprilisában
Arannyal vonnak be
Most kellene égned,
míg ragyognak lelkedben
az ezüstös Csillagok.
Most kellene lépned,
míg lángolnak szívedben
a tavaszi Hajnalok.
Most kellene kérned,
míg hallgatnak kegyesen
a megőszült Harangok.
Most kellene félned,
míg hatalmad élvezed,
s rád törnek a Bitangok.
Most kellene élned,
míg arannyal vonnak be
a sugárzó Nappalok.
Göntérháza, 2002. november 30.
Vágy
Szeretnék néha visszajönni,
Ha majd a síron túl leszek,
Ne félj kísértő lényemtől,
Panaszt neked sosem teszek!
1957
Apám utolsó nyara
Apám a diófánk
Árnyékában pihent.
Nyár volt. A magasban
Lanyha szellő lengett.
Kismadár csicsergett
A dús lombok között,
Napsugár bújt meg a
Bárányfelhők mögött.
Ábrándozott szegény.
Igézte a szép múlt...
Magát látta újra,
Mint gondtalan ifjút.
Ekeszarvát fogva
Vígan, dalolva szánt,
Veti az életet,
Sok gondot boronál.
Egy lány csodás képe
Villant szeme elé,
Kit büszkén vezetett,
Fényes oltár felé...
Hatvan év boldogság
És együttélés után,
Itt hagyta őt árván
Ez évnek tavaszán.
Nyolcvan év nyomja már
Meggörnyedt két vállát,
S nem tudja feladni
Gazdagon szőtt álmát.
- Nagyapó! - kiált a
- Legkisebb unoka.
- Lepkét fogtam. Nézd meg!
- S kacagva mutatja.
- Gyere ki a rétre,
Kergetni nyuszikát!
Ragadjuk meg fülét,
Kapjuk el a farkát!
Vagy vessünk bukfencet,
Puha most a pázsit,
Dobd le a párnádat,
Rúgd félre a sámlit!
Megcsillan a szempár,
Mosoly ül az arcon.
- Hej be rég volt fiam,
Hogy perdült a lábom.
Most már csak azt várom,
Hogy jöjjön a halál,
S kidőlt vén legénnyel
Csendesül a határ...
Újvidék, 1960
Hónapsoroló
Évszakok
Tavasz
A tetőkről megindul
a fehér fedő,
mint vászon alsószoknya
lágyan aláhull.
Üres marad a tető,
s a cserép izzad.
A tó tükrén roppan a
vékony jéglemez.
Napfény gyöngyöz a fűszál
még zsenge hegyén.
Álmos kankalin ébred
a partok ölén.
A patak menti sárga
fűz barkát dajkál.
A fenyves tűlevelén
víg ének fakad,
de a bérc sziklaormán
még csillog a hó.
Nyár
Smaragd színű fűtenger
között tűzpiros
pipacsot ringat lágyan
az enyhe szellő.
Fecskemama eteti
éhes csöppjeit.
Dús kalász hull a földre
a kaszaéltől,
zsákokba kerül a szem,
az áldott kenyér.
Bodri hancúroz büszkén
öt gyermekével.
A cseresznyefán rigó
bogyót csipeget.
Édes körte harangoz
gazdag lomb között.
S vidám gyermekkacaj száll
messze a nyárban.
Ősz
Tarkablúzos dombhátak
nyerges lankáin
jószagú illat terjeng.
Mézédes mustot
sajtol a szorgos gazda,
telnek a hordók.
Ügyes kezek kopasztják
a gyümölcsfákat.
Szegény lesz a természet.
A szántón már csak
a kukorica megtört
szára őrködik.
Üres a fecskék, gólyák
megrongált fészke.
A fagyos-felhős égen
vadludak szállnak,
s a kihalt mezőkön a
varjak az urak.
Tél
A diófa ágán még
csüng néhány levél,
csípős szél cirógatja,
síri hangja száll,
zenéje az elmúlás
bús fuvolája.
A tájra újra ezüst-
fehér hó terül.
Az ablaküveg furcsa
virágot terem.
Kályha mellé bújnak a
gyerekek, vének.
Babonás mesék élnek
a lelkük mélyén.
Kis Jézust váró szívük
hálával telik,
s boldog reménnyel várják
az új év jöttét!
Göntérháza, 2003
Körtefa
udvarunk
sarkában
virágzó
körtefa
dúslombú
ága közt
gyümölcse
harangoz
fényes nap
érleli
bő harmat
áztatja
ősz felé
tél elén
mi Matyink
élvezi
Lendva-hegy, 2001 augusztusában
Érik...
érik a
rizling
énekel
a pint
gyöngyöt vet
szája
a gyönyört
várja
Göntérháza, 2002. június 10.
Jövőnek fénye
Gyertyafénnyel gyújtottuk meg
A mai ünnepségünket,
A boldogság örökhangú
Dicsérő üdvözlésünket.
Elüzzük a gonoszságot
A megmérgezett lelkekből!
Rakjon fészket most újra ott
Bárányszelíd örömökből!
Jó szándékunk nem is titkolt:
Békét lopni a szívekbe,
Gazdagrétű bátorságot,
Megértést az emberekbe.
Karácsony szép éjszakáján
Legyen veletek a béke,
S a világot ölelje át
A jövőnek boldog fénye!
Göntérháza, 1998. december 23.
A szűzi hó...
Azt hitted, te balga ember,
Örök tavasz lesz az élet?
Rózsák között, tövis nélkül
Boldogulhasz majd tétlenül?
Tudd meg: harc a földi élet!
Küzdj hát véle, hogy legyőzzed!
Bor, szerelem, május-éjek
Tündérálom, csalfa képek.
Haldoklik a gonosz világ,
Hervad, mint a beteg virág.
Bosszú érik a szívekben,
Tőr lapul a tenyerekben.
Testvérvérre szomjas a nép,
Megtagadja nemes lelkét.
Erkölcstelen fertő a Föld,
S a szeretet benne kiölt.
Várlak téged, ó, szűzi hó,
A sok bűnre szennytakaró.
Hozd vissza a szeretetet,
Teremtsd újra értékrended!
Dobronak, 1956. II. 12.
Szállingózva már...
Szállingózva már hull a hó,
Az új sírra gyásztakaró.
Virágdíszes koszorúkkal
Most hantolták fájó búval.
Egy jó anya pihen csendben,
Elhagyva a földi létet,
De itt maradt árva fia,
Szívében a bánat kínja.
Engemet is vigyetek el.
Túlvilági sötét lelkek!
S sírhantomra nefelejcset
Jó emberek helyezzetek!
Dobronak, 1956. III. 10.
Néhány téli haiku
A házereszről
üvegjégcsapok lógnak -
fagyasztó világ.
Az ablakokra
virágot mintáz a tél -
élethaldoklás.
Erdőn és mezőn
fehér bundát ölt a táj -
fákon hólabdák.
Meleg kéményből
a szőke füst száll, kormoz -
békés a szobánk.
Göntérháza, 2002. november 25.
Jézust váró lelkem
Jézust váró lelkem
Most csodára vágyik,
Kicsi fenyőfácskát
Neki csendben állít.
Szerényet, szegényet,
Jusson mindenkinek.
Krisztusi kegyelmet,
Vágyó emberszívnek.
Sugározzon fénye
Az egész világra,
Angyali üdvözlet
Szálljon békés tájra.
Cser-hegy, 2002. december 22.
Hálát zengve
Kettős tornya égbe mered,
Rajta régi vaskereszt,
Hírdeti az Úr otthonát,
Hit-reményt, szeretetet.
Lágyan szóló orgonadal
Emeli föl lelkemet,
Mámorító tömjénillat
Tölti be a szívemet.
S míg vonszolom fáradt léptem,
Zengő szava hull elém:
Üdvözlégy, ó, áldott Jézus!
Védő karod nyújtsd felém!
Add, hogy ajkam érinthesse,
Megváltónk öt szent sebét,
Krisztus vére lobbantsd lángra,
Hitem alvó mécsesét!
Jézus teste: élő kenyér,
Légy vendége bensőmnek!
S hálát zengve én boldogan
Néked adom éltemet!
1954
Évváró
Új évet köszöntünk
Újévnapján reggel,
Adjon boldogságot
Szent János nevével!
Jézust köszönteni
Gyűljünk most templomba,
Az Igét hallgatni,
Urat magasztalva!
Kérjük a jó Isten
Kegyelmes áldását,
Hintse ránk békéjét,
S végtelen jóságát!
Göntérháza, 2002. december 29.
Szilveszter '74
Megjött a tél, itt van végre
Szilveszter, az óév vége.
Összegyűltünk jó barátok,
Testvérek és sokan mások.
Köszöntjük a ház asszonyát,
Nyújtson nékünk bő lakomát!
Cserépbogrács húst rotyogjon,
Kristálypohár bort csillogjon!
Fiatal még a ház ura,
Legyen neki sok utódja!
Sokasodjon jóság, erény,
Szívünkben a boldog remény!
Új esztendő első napján,
A szeretet víg hajnalán,
Azt kívánjuk mindenkinek:
Legyen boldog e kis sziget!
Lendva, 1974. dec. 31-én, 11 óra 45 perckor
Táborozók
Táborozók, gyűljetek,
Lepjük el a hegyeket,
Örülni a tavasznak,
Reggeli hűs harmatnak!
Sátrat verni völgy ölén,
Bársonyos rét szőnyegén,
Fodros vízű patakban
Fürdeni a habokban!
Tábortűz fénye mellett
Eltölteni az estet,
Növényeket gyűjteni,
Természetet védeni!
Légy kis pajtás szorgalmas,
Mutasd meg, hogy cserkész vagy!
Hodos, 1956
Cinkepanasz
kemény télben
a jó gyerek
magot szór a
kisablakba
erőszakos
verébcsapat
rákapott a
magtálkára
bő asztalkán
üres tányér
a kis cinke
futhat másért
Göntérháza, 2003. 02. 22.
A gerle
ablak előtt
áll egy fenyő
sűrű ágú
magas törzsű
bús gerlice
fészkel rajta
tollászkodik
szelíd fajta
zúzmara hull
jégcsap törik
várja már a
tavasz jöttit
Göntérháza, 2003. 02. 22.
Orgonabomlás
A szöszke szellő göndör Figyeld csak ezt a furcsa, A rozsdamart csatorna A fehérszoknyás-díszes |
Göntérháza, 2002. április 21.
Hárfásdal
Halicanumi lantos
vagyok én,
muravidéki Nimród-
ivadék.
Álmos szépen álmodó
utóda,
pogány-jobbágy nemzedék-
fióka.
Új Tavaszt váró Nyárfa,
gólyahír,
a Lendva menti tájon
zengő síp!
Lendva-hegy, 2002 júliusában
Hónapsoroló
január január február február március március április április szép május szép május június június július július augusztus augusztus szeptember szeptember október október november november december december |
Göntérháza, 2001 idusa
Segíts nekem!
A "viharmadár"
(A költő születésének 150. évfordulójára)
1822 december éjének utolsó perceiben
megrendült az ég, följajdult a föld,
s hidegen vajúdott a zúzmarát pattogó
téli éjszaka. Csillag pattant, fénysugár,
harang kondult öregtompán,
s a szalmatetős kiskőrösi házikó
alacsony, mestergerendás szobájában
"világra pottyant" egy emberóriás:
Petőfi Sándor, a költő és forradalmár.
Szíve viharos dobogását
a szülőföld őszinte szeretete,
az ezerarcú, varázsos Alföld
sokszínű világa pezsdítette.
Vére feszülő-lázongó lángolását
a világforradalmak újító tüze hevítette.
Gyermekkorának gazdag-formáló forrását
a magyar táj varázsos ereje,
a népmesék lebilincselő-hódító,
tündér-boszorkány-kiskondás hatása,
az ezer évig zsellérgúzsban tartott
nép ajkán fakadó népdal virágoztatta.
És legnagyobb lett a legnagyobbak között!
Dózsa parasztbocskorába lépve
magasra szállt az Olümposzra.
Jobbjában a világszabadságért szikrázó
lánglelkű-élű, rendbontó-erejű kard,
baljában a leigázott embermilliók
hő vágyát kifejező lírai lant.
Dúsgyökérzetű költészete a népélet
változatos világából meríti bő tápanyagát:
a rongyokkal bélelt cigányputrik füstös
homályából, a vályogfalú, nádtetős kunyhók
földbesüppedt pocsolyaodúiból,
az ódon-dohos pincék, bérkaszárnyák
poloskabűzös munkás-nyomortanyáiból,
az útszéli bokrok, árkok, tanyák, puszták,
parkok és vasútállomások mélyén megbújt
szegénylegények, kivetettek, nincstelenek
siralomház-jajgató, létfojtó nyomorából;
a ponyvanagyságú földjéért remegő
sovány tehenét féltő-védő,
szegényparaszt-igavonó-izzadó gyötrelméből,
a föld kincseit feltáró-bányászó,
olajgőzös vájárok ezer-átkot sziszegő,
keservet sirató panaszaiból.
Fonta a búzakalászt ringató, pipacs-hullámzású,
kékbúzavirág-szemű, gyöngyharmatos rónán,
a tölgyet, bükköt, nyárfát, égert, fenyőt
susogtató, görbeívelésű, termő dombok
barnabarázdás gazdag hátán,
a morotvák, pocsolyák, kákástavak
rekettyés-szegélyű gólyahírvirág-szőnyegén,
a mindenkor áldott és ezerszer megálmodott
édes szülőföld soknépű, ajkú, gazdagtermésű,
jövőt formáló délibábos földjén.
Költészetét a szabadság-szerelem istennője
ihlette tartalmi, érzelmi, eszmei, formai,
népművészeti értékelemekkel, s érlelte
őszinte, mély, bárányszelíd, galamblelkű,
jóillatú, szénaszagú, rózsaszínű, tájleíró,
homokízű, felhőfodrú, kacagtató, harcos-hódító,
borongó, haláltmegvető forradalmi értékké;
a ludas-matyis igazságtételű,
csokonai mihályosan egyszerű,
fölülmúlhatatlan emberközelségű
és központú, népies hangvételű,
jános vitézes, kalandos, gazdag-életrajzú,
nagyerejű, ősiparaszt-büszkeségű,
szabadvilágot teremtő:
KÖLTÉSZETÉT, MŰVÉSZETÉT!
Göntérháza, 1973
A Szem, a Száj, a Fül
(Költemény-féle a Lilla-díj elnyeréséért - Hévízi Irodalmi Napok)
Anyám szelíd szeme
vigyáz már az égből,
aranyköntöst sző rám
a meleg napfényből.
Arám édes szája
víg mosolyt küld felém,
olt varázsos bája
boldogságot belém.
Apám éles füle
felfog minden balhét,
sokrétű kalandot,
életem balléptét.
Így e három testrész:
a Szem, a Száj, a Fül,
óv engem, míg létem
mély sírba nem merül.
Hévíz, 2002. augusztus 8.
II. Rákóczi Ferencre emlékezve
A végeken Vak Bottyán népe örült
Kibontották Rákóczi lobogóját,
Rajta: "Pro Patria et Libertate!" -,
Amikor háromszáz évvel ezelőtt
Meghallották a tárogató hangját.
Esze Tamás talpasai, Bercsényi
Megalázott, nyomorba süllyedt hada,
Béri Balogh Ádám jobbágy serege
Végigdübörgött a Kárpát-medencén,
S újjongva szállt szerte győzelmük dala.
A kuruc fejedelem a francia
Királytól várt fegyvert és támogatást,
Az orosz cár segítségét... Megbukott
Zrínyi szellemisége, s Rodostóban
Hunyt el árván, a Márvány-tenger partján!
Göntérháza, 2003
"Berzsenyinél"
Hova tűntek a niklai
Öreg vadgesztenyefák?
Milyen álmokat őriznek
A vén kúriaszobák?
A kertben még árválkodik
Egy soktörzsű naspolya.
A sövénynél múltat gyászol
A százéves diófa.
Érzem ódai szellemed,
A szép Horatius-dalt,
Mit büszkén dédelgetnek még
Az ódon, titkos falak.
Itt született maradandó
Költészeted, magányban:
Aranyozza magyar egünk
Ragyogó fénysugárral!
Nikla, 2003. november 7.
Deák Ferenchez
(születésének 200. évfordulójára)
Mért neveznek téged
A haza bölcsének
A megtorlás után,
Népünk gyászos sorsán?
Látnoki szemeddel,
Megértő szíveddel
Jelölted útunkat,
Becsülve múltunkat.
A zsitkóci dombok
Őrzik gondolatod,
Őseid örökét,
Itt élők örömét.
Eltűntek a bölcsek,
Az igaz váteszek;
Reméljük a békét,
Jövőnk gazdag fényét!
Göntérháza, 2003
Gárdonyi Géza sírjánál
Egri nyughelyed előtt állok,
Körben a dúslombú, öreg fák.
Gondolatom a múltban kószál,
S szívemet a mámor hatja át.
Az egri bátor vitézeknek
Állítottál dicső emléket,
A végvárak hősi harcának,
Kik általad örökké élnek!
Jeltelen sírodra ezt írták:
"Csak a teste!" Lelked bennünk él;
Sok vihart megélt utódokban.
De te csillag vagy hazánk egén!
Eger, 2003. augusztus 29.
Rajta magyar!
Rajta, magyar! Rajta!
Elő kopja, szabja!
Török feje hulljon!
Rájuk éj boruljon!
Rajta, magyar! Rajta!
Göntérháza, 1999. szeptember 17.
Szindbádhoz
(A 125 éve született Krúdy Gyula emlékére)
A Nyírség igézett,
Hogy téged idézlek,
Fényes prózacsillag.
Fényes prózacsillag:
Költők királya vagy,
Kedélyes utazó.
Kedélyes utazó,
Vidám mulattató,
Messze látó dalnok.
Fényes prózacsillag,
Kedélyes utazó,
Messze látó dalnok!
Göntérháza, 2003
Krúdyhoz a Kéhli Vendéglőben
Varázsos szellemed járt
A Kéhli Vendéglőben.
Ott találkozott velem.
Megigézett a múltad,
A szép világod éke;
A kisemberek népe.
Őrzik csodás emléked.
Zamatos zöldszilvánit
Mégsem élvezhettem itt.
Sugallj bátorító szót,
Emeld föl az esendőt,
hogy hihesse a jövőt!
Óbudán, 2002. május 9-én du. 15 óra 17 perckor
Költő...
Költő, bánj csínján Gondolataid Lobbanjon lángra |
Göntérháza, 2003. szept. 11.
Mura mente dalnoka
(Kanizsa Józsefnek)
Honnan bukkantál elő?
Nem a tenger hulláma
vetett a felszínre!
Te, a Mura mente
bátor dalnoka vagy.
Rokonlélek velem.
Milyen fából faragtak
édes Zalánk szülöttje:
te, gyenge alkatú,
gránit jellemű,
nemes lelkületű,
mélyen érző Ember?!
Szellemiséged békét,
szerelmet gazdagon hint
e romlott világra
jobbító szándékkal.
Pazar költészeted
értékrendet teremt!
Élj még sok szeretetben
számos bőtermő évet!
Légy mindig mellettem,
te, igazi barát,
hogy gyakran élvezhesd
a Cser-hegy zamatát!
Budapest, 2003. január 26.
Segíts nekem!
segíts nekem költemény
sugározz bátor hitet
a művészet eszményét
változások erejét
óceánok távlatát
egy új kozmosz melegét
emberek megértését!
Göntérháza, 2002. november 29.
Lélekvergődés
Az esztergomi Duna partján
A Duna bal partján sétáltam,
A Mária-Valéria hídnál.
A megcsonkított drága magyar
Földön, az elrabolt Felvidéken.
Előttem a megapadt folyó,
Hátam mögött Párkány szép városa.
Velem szemben az ős Esztergom,
Az impozáns, csodás bazilika.
Omladozó kőfal. Szent István
Királyunk különös bástyavára.
Ülök egy vízcsiszolta, sima
Kövön, s nézem a halkan hullámzó
Vén Ister titokzatos vizét.
Acélbilincs szorítja szívemet,
Népem sorsának ezer éve.
Lelkemet elárasztja őseim
Gazdag, nemes, bátor élete,
Árpád népének varázsos múltja,
A hős utódok méltó tette:
Zrínyi s Rákóczi szabad szelleme.
Hallgatom a felszín csobbanó,
Csillogóan tükröző habjait.
Mintha csendben szólnának hozzám:
Sajnálunk téged, szegény "idegen".
Itt számodra nem érik gyümölcs,
Ne keresd hát hiába a javad!
Bősz viharok átkos hatalma
Törték meg történelmünk szép fényét:
A bal part most nem lehet "jobb part"!
Az egységet gyűlölet dúlta szét.
Mégis, mit gondolsz, hű Barátom?
Lesz még itt újra boldog kikelet?
A mezők pacsirtája milyen
Nyelven énekel? A szép magyar szó
Eltűnik az idő rostáján?
A lankák víg oldalán a nedű
Milyen dalt csal a nép ajkára?
A szláv-teuton értékrend, szellem
Elfojtja a Góg-Magóg-erőt?...
Ne hagyd, hogy ez megtörténjen, Nagyúr!
Párkány-Esztergom, 2003. augusztus 31.
Átkot szül
Ne higgyétek, hogy meghaltam!
Az élő is lehet halott?!
Csak kikapcsoltam agyamat,
Hogy vállalhassam a harcot.
Ki ellen kell most küzdenem?!
Mért háborog folyton bensőm?
Mi nyomasztja, gyötri lelkem?
Mi sorvasztja konok erőm?
Szemem izzik, vérem pezseg.
Hálót fon a gaz gondolat!
Bennem a létigény remeg,
De átkot szül a fondorlat.
Göntérháza, 2002. március 28.
Munkanapom
Reggel korán ébredek. Hat óra előtt.
Örömmel hallgatom a kakukk víg dalát,
A szoknyásharang lélekemelő hangját.
Egy órát olvasok. Vallásbölcseletet.
Azután jön a kényes borotválkozás,
Majd a langyos vízben történő pancsolás.
Vérnyomásmérés, cukorszínt-ellenőrzés,
Inzulinadagolás, tablettafalás.
Diétás reggeli, gyógyteafogyasztás.
És kezdődik a nehéz taposómalom.
Órákra való készülés, fűkaszálás,
Előadások írása, cikkfordítás.
Délben könnyű ebéd. Újabb injekció.
Egy óra kötelező pihenés, alvás,
Majd a mindennapi, házi barkácsolás.
Internetezés és elektromos posta.
Művészkedés, líra- és prózaalkotás,
Sok időt igénylő, gyötrő ihletvárás.
Vacsora teljes őrlésű rozszsömle, tej.
Inzulin. Szlovén-magyar tv-hallgatás.
Akciófilm, szórakozás, nyugtalan alvás.
Göntérháza, 2003. június 30.
Távozás
a háztetőre szállt a gondolatom az őrült zivatar rongybabát kerget az üvegfal mögött bátran élek a szennyes levegőt beszívja tüdőm |
Göntérháza, 2003. október 10.
Meddig él még
a tudósok szerint agyadban gát szakad lebénult gondolat |
Maribor, 2003. december 12.
Üzenet...
a rejtett Nap
fényburka
felpattan
s lelkembe
deríti
a béke
olajágát
Lendva-hegyen 2002-ben
Rabsors
deszkapriccsen gyászos
gondolatok
rácsos pincék mélyén
sorvadozok
nincs itt meleg napfény
ólmos homály
telepszik lelkembe
szabadságvágy!
Cser-hegy, 1972
Vígadjanak!
Mi van itt ma? Csodát látok?!
Mennyi vendég! Hölgyek, Urak.
Nagyszülők és gyermekeik,
Szórakozó unokáik.
Mindannyian sorban ülnek,
Velünk együtt ünnepelnek.
Bemutatjuk tudományunk,
A megújult kultúrházunk.
Énekelünk, citerázunk,
Verset mondunk, drámát játszunk.
Sok-sok szépet láthatnak itt.
Arra kérek most mindenkit,
Boldog ifjat, víg öreget,
Csapják össze tenyerüket!
Dallal, verssel mi köszöntünk,
Vígadjanak hát közöttünk!
Göntérháza, 1998
Az útszéli fakereszt
Hány éve állsz itt az árokparton
Bádog-Krisztus árván, megcsonkítva
A korhadt fakeresztre akasztva?
Fiatalon a jámbor utasok
Fejet hajtva még tiszteltek téged,
S erős hittel bízott benned néped!
"Dicsértessék" - mondták az asszonyok.
A férfiak keresztet vetettek.
A gyerekek félénken néztek.
Reményt vártak tőled a vándorok.
A szegény nép segítséged kérte,
Békés boldogságot a vidékre.
Mért tűnt el arcodról az égi fény?
Rozsda marja időtépte tested.
Jobb kezed hüvelykujja hová lett?
Bal lábadat himbálja a zord szél,
És zörgő-kotyogó bádog-hangja
Riasztja a szelíd madarakat.
Ma már a koldus sem köszön néked,
Bár fáradtan a fűhalmodra ül.
Hátát törzsedhez támasztja, s örül,
Hogy ott a kóbor kutyáktól védett...
Aztán vállára veti batyuját,
Úgy folytatja reménytelen útját.
Göntérháza, 1970
Búcsú Barátomtól...
Még mindig nem hiszem,
hogy vége, elmentél!
Még mindig nem értem,
miért ennyit éltél!
Göntérháza, 2002
Az élet morotváján
Mi az, mi bennem folyton tombol?
Miért is van, óh, varázsszemed?
Nem kérdezem, úgy sem értem,
Csak azt tudom, hogy szeretlek.
Bár lehetnék zúgó orkán,
Mely tombolva fákat dönt le,
Vagy lehetnék tüzes vulkán,
Mely Földet füsttel vonja be.
Lerombolnám a drága oltárt,
Melyen hű szerelmem lángja ég!
S nem maradna lelkem mélyén,
Egyedül csak a puszta tél.
De nem lehet, mert hívogatsz te,
Kit szeretnem úgysem szabad,
S így az élet morotváján
Fájdalmaim kínja fakad!
Dobronak, 1957
Lelkemre rázuhant...
Vulkán lett a bensőm,
Forró lávatenger,
Vészes önemésztő,
A nagy, tehetetlen.
Lelkemre rázuhant
A föld egész gondja,
Most agyam, a józan,
Részeire bontja.
Még igádban ember
A gyilkos atommag,
De üzöttként remeg
A Jövő, a Holnap.
Lendvahegy, 1978
Mégis fény gyúlt
Engem a viharok szültek,
A fájók, nyögők, betegek.
Bennem csak zokog az ének,
Mert engem viharok szültek.
Jajgató korok kórleplén
Kínlódtam vágytól részegen.
Fetrengtem sárban, hevenyben
A korok jajgató leplén.
Szememben fény hiába gyúlt,
Bolygók, s atomok szikrája...
Legázoltak bosszúvágyak,
Ha szememben mégis fény gyúlt!
Göntérháza, 1969
Halálcella
Kip-kop, kip-kop,
mi kopog? -
Haláltánc,
csörgő lánc.
Kip-kop, kip-kop,
mi zokog? -
Kurtavas,
gyenge agy.
Kip-kop, kip-kop,
mi dobog? -
Kalapács,
zuhanás.
Kip-kop, kip-kop,
mi susog? -
Kaszaél,
halál, vér!
1953
Csokrot emlékül
Kertész vagyok a rózsakertben,
Hol a szívek nyiladoznak.
Gyenge rügyüket ápolgatom,
Nemes ágat beléoltva.
Miként a virág drága kelyhét
Méhnek nyújtja illatozva,
Bensőm értékét úgy osztom szét:
Vándornak, sivatag kútja.
Nektek, ti kékszemű virágok
Új világot teremtek...
S midőn kifosztva, összetörten
Lezáródik majd fáradt szemem;
Sírhantomra nefelejcsből
Csokrot emlékül tegyetek!
Dobronak, 1956
Lélekvergődés
A leláncolt Prométheusz
kínja lett lelkem,
télvirágot megdermesztő
jégfagyos fohász,
lángokádó sárkánytűzre
hiába várok.
Erosz hatalma megöl itt
mindent, s a magány
közönyködében új fényre
hiába várok?!
Páris almája már nem kell
Aphroditének?
A trójai faló ténye
bűvölőn hódít.
Sámson erejét megtörték
az ál-Delilák?
Dávid oroszlánjai nem
oltanak tüzet.
Noé bárkája sem őrzi
az élet magját.
Új Nérók gyújtanak lángot
rakétamaggal.
A gladiátorok most más
célokért küzdenek.
Vér és pénz a játék tétje;
és a hatalom.
Érzelmet, szellemet törő
átkos aratás:
a bilincsbe vertek fölött
lélekuralom!
Csont-bőr karok nyúlnak égbe
bízó reménnyel.
Milliók vágyát ordasként
Fáraók ölik.
Aranyszobrokat őriznek,
gyűjtenek vágyva.
A szabadság szép álma bús
szívekben él, s Ők
Isten Igéjét tapossák
gyalázva sárba!
Göntérháza, 2002. október 6.
Varga József, nyugalmazott egyetemi tanár, nyelvész, költő, író. 1930. szeptember 17-én született Verőcén. Az elemi iskolát Göntérházán, a tanítóképzőt Muraszombatban végezte. Több muravidéki általános és középiskolában tanított.
1966-ban szerzett főiskolai oklevelet magyar nyelvből és irodalomból az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán.
1976-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán nyert magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet. Ugyancsak ott doktorált magyar nyelvből 1986-ban.
Az 1980/81-es tanévtől nyugdíjba vonulásáig a Maribori Egyetem Pedagógiai Karán, a Magyar Nyelv és Irodalom Intézet tanszékvezető tanára volt.
Göntérházán él.
Megjelent kötetei:
Naphívogató (gyermekversek), 1974
Pásztortüzek (versek), 1979
Élni (versek), 1981
Sorvadó népem (elbeszélések), 1990
Konokhit (versek), 1992
Hang-bona (válogatott gyermekversek), 1995
Az ellopott tündér (mesék), 1998
Nyelvhasználat, névdivat (tanulmány), 1999
A lendvai vár kapitánya (ifjúsági regény), 2001
Létforgá(c)sok (elbeszélések), 2001
Mag-Szó-Álom... (versek), 2001
Tar Mihály szüretjén (elbeszélő költemény), 2002
Tavaszi ébredés (gyermekversek), 2002
Életfojtó lánc (versek), 2002
Muravidéki személynevek (tanulmány), 2003
Mondjuk, írjuk hetésiesen? (tanulmány), 2004
Egyperces mesék (mesék), 2004
Mégis fény gyúlt (versek), 2004
Varga József kozmoszának melege
Varga Józsi könyvet - a mostanit is - határozott céllal, konok hittel, szelíd szóval és határtalan szeretet-igénnyel ad át az olvasónak. (Azért itt zárójelben egy megszorítást kell leírnom, az írói szándék és a közöltek hatása, visszahatása nem mindig került közel egymáshoz.) A Tisztelt Olvasó belelapoz Varga Józsi lendva-hegyi verseibe, természeti költeményeibe, s főként a forma nyomán fölsejlenek előtte elődök arcképei: Petőfi és Arany, néha Ady és József Attila szólal meg a pince előtermében. Mit mondanak? Kiderül Varga József új könyvéből. S persze az is, a mézédes mustból kiforrt bort márciusban - Dionüsszosz ünnepén - versek olvasása mellett is kortyolhatjuk. Így - a költő szavaival - elérhetjük "egy új kozmosz melegét".
Laczkó András