CÍMLAP
|
TARTALOM, ISMERTETŐ |
Tartalom
Magyar Musztafa
Elátkozott udvar
A vezír elefántja
Ismertető
Három novellát, egy rövidebbet és két hosszabbat, szinte kisregény méretű elbeszélést tartalmaz Ivo Andric kötete. Mindhárom írás a török világban játszódik, ám egyik sem emlékeztet a hasonló témájú magyar művekre, sőt, aligha lehetne nagyobb a különbség - mint épp e területen - a két nép epikája között. A 18. században játszódó Magyar Musztafa című kis novella a törökök oldalán (és az oroszok ellen) küzdő harcost, hőst mutat be, ám épp egy döntő csata előtt, abban a pillanatban, amikor rádöbben minden harc és hősiesség hiábavalóságára, arra, hogy "a világ tele van mocsokkal", minden értelemben. Az Elátkozott udvar egy mesélő kedvű szerzetesről szól, akit társai elsősorban órástudománya miatt tartanak sokra. Színes, hosszú meséire, amelyek legjava a sztambuli börtönben, az "elátkozott udvarban" játszódik, csak egy fiatal szerzetes társa figyel fel, valószínűleg ő is fogja azokat továbbadni, ha akad valaki, aki - ha meséken keresztül is, - de tisztán óhajt látni abban a zűrzavarban, amit a Balkán, a szerb, bosnyák, török összefonódott történelem jelent. A legderűsebb, bár úgyszintén tragikus felhangú történet A vezír elefántjáról szól, "aki" ugyan a városka lakóinak csak gondot és bajt okozott megakadályozhatatlan töréseivel-zúzásaival, ám "akihez", mivel a vezír kegyvesztése után ő sem maradhatott életben, a legszínesebb történetek és legendák kapcsolódtak, jeléül a történelem megbízhatatlanságának, át- meg átértelmezése oktalanságainak.
A kis kötet hatalmas, sodró epikát nyújt, amelynek igen magas esztétikai rangján túl az is érdekességet biztosít, hogy egy igen közeli, ám mégis szinte egzotikusnak tűnő világról ad számot, és - bár korántsem ez az író szándéka - egy korábbi korszakról szólván mai események és indulatok geneziséhez is kulcsot kínál.
Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet
http://www.ki.oszk.hu/szervezeti-gyio.html#uk