CÍMLAP
|
TARTALOM, FÜLSZÖVEG, UTÓSZÓ |
Tartalom
ELSŐ RÉSZ
Első fejezet
A kosztos diák
Második fejezet
Tanítás után, este
Harmadik fejezet
"Sokat ácsorogtam egy kosárfonó műhely előtt"
Negyedik fejezet
A szökevény
Ötödik fejezet
Előkerül a kocsi
Hatodik fejezet
Kopognak az ablakon
Hetedik fejezet
A selyemmellény
Nyolcadik fejezet
A kaland
Kilencedik fejezet
Pihenő
Tizedik fejezet
A karám
Tizenegyedik fejezet
A titokzatos birtok
Tizenkettedik fejezet
A Wellington-szoba
Tizenharmadik fejezet
Különös ünnepség
Tizennegyedik fejezet
Különös ünnepség
(folytatás)
Tizenötödik fejezet
A találkozás
Tizenhatodik fejezet
Frantz de Galais
Tizenhetedik fejezet
Különös ünnepség
(befejező rész)
MÁSODIK RÉSZ
Első fejezet
A nagy játék
Második fejezet
Tőrbe csalnak minket
Harmadik fejezet
A komédiásfiú az iskolában
Negyedik fejezet
Melyben ismét szó lesz a titokzatos birtokról
Ötödik fejezet
A vászoncipős férfi
Hatodik fejezet
Szóváltás a színfalak mögött
Hetedik fejezet
Egy arcról fellebben a kötés
Nyolcadik fejezet
Csendőrök a láthatáron
Kilencedik fejezet
Az eltűnt út nyomában
Tizedik fejezet
Ruhák száradnak a tanteremben
Tizenegyedik fejezet
Én is Júdás sorsára jutok...
Tizenkettedik fejezet
Három levelet kapok Meaulnes-tól
HARMADIK RÉSZ
Első fejezet
Fürödni megyünk
Második fejezet
Florentin nagybácsiméknál
Harmadik fejezet
Jelenés az országúton
Negyedik fejezet
A váratlan hír
Ötödik fejezet
A kirándulás
Hatodik fejezet
A kirándulás
(befejező rész)
Hetedik fejezet
Elérkezik az esküvő napja
Nyolcadik fejezet
Felhangzik Frantz hívójele
Kilencedik fejezet
Boldog emberek között
Tizedik fejezet
A "Frantz háza"
Tizenegyedik fejezet
Kint beszélgetünk az esőben
Tizenkettedik fejezet
Fájó teher
Tizenharmadik fejezet
A dolgozatfüzet
Tizennegyedik fejezet
Augustin titka
Tizenötödik fejezet
Augustin titka
(folytatás)
Tizenhatodik fejezet
Augustin titka
(befejező rész)
Epilógus
Fülszöveg
Alain-Fournier gyönyörű, nosztalgikus regénye egyike az európai nagyromantika utolsó fellobbanásainak, vagy talán előfutára egy soha ki nem teljesedett kísérletnek, amely magasabb szinten, modernül, lélekelemző módszerrel próbálta újjáteremteni a romantikát... Alain-Fournier - aki huszonnyolc évesen, az első világháború legelső áldozatai között esett el - nem a valóságot légiesíti álommá, hanem az álmot varázsolja valósággá, hiszen a gyereklélekben - Augustin Meaulnes és a kis Seurel képzeletében - álom és valóság egy, az álom a tapintható valóság elevenségével él és követel, s a mindennapi valóságot álommá színezi a misztériumot sejtő, a játékot komolyan megélő gyerekfantázia...
Augustin Meaulnes egy éjszaka eltéved, és rábukkan a titokzatos birtokra. Csodálatos élményekkel és egy kamaszszerelem gyötrő-gyönyörű terhével tér haza. Esztendőkön át keresi hiába a titokzatos birtokot. Felnőtt korában aztán az élet felkínálja neki a gyerekkor csodáját, de az már felnőtt valósággá szikárul, nem lombosítja többé a másik valóság, a gyerekkor mese-valósága... Elfut az élet csodája elől az álom-csoda után, de nem lelheti fel soha, hiszen gyerekkorával az is eltűnt visszahozhatatlanul...
Utószó
Henri Alain Fournier, írói nevén Alain-Fournier, 1886. október 30-án, La Chapelle d'Angillonban született és 1914-ben, röviddel a világháború kitörése után, 1914. szeptember 22-én, Vedun mellett, a fronton nyoma veszett. Nem volt színes, külsőségekben mozgalmas élete. Két évig tengerészkadét volt Brestben, de nem rajongott túlságosan a tengerért. Később a Paris-Journal szerkesztőségében dolgozott. Barátai emlékezései szerint szelid, szomorú, magába zárkózott fiatalember volt.
1913-ban jelent meg egyetlen regénye, a francia címén: Le Grand Meaulnes. Többi - halála után kiadott - írásai inkább csak előkészületek, válatok, kommentárok ehhez az egyetlen, világszerte nagy sikerű remekműhöz (Miracles 1924, Correspondance avec Jacques Rivière 1905-1914 I-IV. kötet, Lettres à sa famille 1905-1914). Jaques Rivière-rel, ifjúkori barátjával - aki később nővérét vette feleségül - folytatott levelezéséből legfeljebb még pár adatot szedhetünk össze lelki életrajzához. Hatással volt rá Jules Laforgue, Stéphane Malarmé, Paul Verlaine költészete. A prózaírók közül André Gide-et, Paul Claudelt szerette, és közel álltak hozzá Francis Jammes költői regényei is. Nagy lelkesedéssel említi néhány angol regényíró nevét is: Stevensonst, Chestertont és Thomas Hardyt. Szerette a zenét, Debussyt és a modern festőket: különösen Vuillard-t.
Ha nem is sokat, valamit árulkodnak ezek a nevek. Stevenson Kincses szigetével némiképp rokon Alain-Fournier regénye, mindkettőt beragyogja a "kaland", a nagybetűvel írt Kaland. S talán Debussy stílusa puha zeneiségére, Vuillard pasztelszíneket idéző leírásaira hatott.
Ennél azonban sokkal fontosabbak 1906-ban írt sorai: "Hitvallásom a művészetben és az irodalomban a gyerekkor." - Majd egy más alkalommal, 1907-ben: "Tervezett könyvem az álom és valóság állandó észrevehetetlen keverése lesz talán."
Ezek a kamaszos, ifjúi fővel leírt mondatok valósulnak meg évek múlva a Le grand Meaulnes lapjain, mely az oly hamar tovaillanó gyermek- és kamaszkor vágyainak, álmainak egyik legvarázslatosabb irodalmi megfogalmazása. Alain-fournier alapos francia ismerői azt tartják, hogy a regényben nagyon sok az önéletrajzi elem. Ha valóban így van, akkor Alain-Fournier legalább három alakba oszolva rajzolja meg önmagát: ő Augistin Meaulnes, ő Frantz de Galais, a "komédiás fiú" és François Seurel is ő maga. S talán nem is annyira Augustin Meaulnes a regény igazi főhőse, mint inkább François Seurel, a történet elmondója, közös ifjúságuk felidézője. Mindenesetre a könyv legszebb lapjai azok, melyeken Seurel is valahogy jelen van, ahogy az ő emlékezéseiből elénk varázsolódik a múlt.