Előszó

Bármeddig él is, Szépe György fiatalemberként érte el mai korát és vélhetően ugyanígy fogja elérni a számára kijutó további korjelző oszlopokat is. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha azt hallanám, hogy Amerikába vagy Franciaországba készül, ha hirtelen valami egészen új és meghökkentő szervezési javaslattal állna elő, de még azon sem, ha olyan tanulmányt, krokit, esszét olvashatnánk tőle, amelynek - legalábbis első látásra - nem sok köze van szűkebb szakterületéhez, az alkalmazott nyelvtudományhoz.

Az övéhez hasonlóan mozgékony, friss, termékeny és szinte kifogyhatatlanul ötletes agyberendezéssel ritkán találkozni. Számára nincs megoldhatatlan, minden helyzetre és minden probléma megfejtésére van javaslata, ha a kérdés kapcsolatban áll a felsőoktatás, a képzés, az oktatás, a pedagógia vagy a tudományok ügyével. Nem tudom mi fontosabb a szemében: a képzés vagy a képzésről való elgondolás. Vélhetően mindkettő, mert számára az elgondolás és a megvalósítás elválaszthatatlan. Alighanem ezért lehetett az úgynevezett "egységes tanárképzés" koncepciójának egyik kidolgozója és egyszersmind annak megvalósítója.

A történet a hetvenes évek végén kezdődött, amikor először szóba került a pécsi Tanárképző Főiskola humán tanszékeinek új formába történő átalakítása és egyúttal egyesítése a létező, de csonka egyetemmel, a Janus Pannonius-szal. A megoldandó rejtvény abban állt, hogy miként lehet egy meglehetősen szűk emberi-anyagi keretekkel rendelkező főiskolát magasabb, végeredményben egyetemi rangra emelni, úgy, hogy emellett ellássa mind az általános iskolai, mind a középfokú oktatási intézmények tanárainak képzését. A megoldáshoz többen nekikezdtek és abban jelentős érdemeket is szereztek, de a legtöbb tervezetet, javaslatot, beadványt minden valószínűséggel Szépe György készítette e tárgyban.

Az alaptétel egyébként pofonegyszerű volt, mivel mindössze azt tartalmazta, hogy az általános iskola és a középiskola tanárait lehetséges egyazon intézmény kereteiben képezni. Ha azonban körülnézünk hazánkban, azt láthatjuk, hogy ez a Kolumbusz tojásához hasonló lapidáris tétel máig sem érvényesült, hiszen 2001-ben is több tanárképző főiskola működik, és ezek legtöbb szakján nem bocsátanak ki tanerőt a felsőbb osztályok számára. Az egyetemek többnyire egységes tanárképzést folytatnak (ha másért nem, kényszerből, mert a végzett hallgatók egy része csak alsó tagozatban talál helyet magának), a főiskolák viszont nem. A főiskolák és az egyetemek között máig is lebonthatatlannak látszó kerítések húzódnak. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a nyolcvanas évek elején sikerült ugyan elfogadtatni az egységes tanárképzés elvét, megvalósítani, érvényesíteni ennek következményeit azonban húsz év alatt sem sikerült.

E körülmény jelzi, hogy a feladat végrehajtása Pécsett sem lehetett "fáklyásmenet". Nyilvánvalóan nem is sikerülhetett volna a felsőbb szervek ellenzése esetén, ám annak, hogy a pécsi "kísérlet" nemcsak szabad utat, de még támogatást is kapott, nem kis részben megint ott állt a hátterében, hogy Szépe György időt és fáradtságot nem kímélve győzködte és győzte meg végül a kérdésben hangját hallató, a döntésekre befolyást gyakorló személyek tucatjait. A nagy lobbizásban a tanár úr kétségtelenül nem állt egyedül, mert egy kisebb csapat (Bécsi Tamás, Bókay Antal, Polányi Imre stb.) hozzá hasonlóan gondolkodott és ugyancsak harcolt az átalakítás sikeréért, ám az is vitathatatlan, hogy az ő dinamizmusának, ötletgazdagságának és probléma-kezelő képességének ebben oroszlánrész jutott.

Az "egységes tanárképzés" gondolatának nem csak az kölcsönzött vonzerőt, hogy a fennállóval szemben egy értelmesebb és hatékonyabb felsőoktatási intézményt lehet a főiskola helyébe állítani, hanem ennél is inkább a bűvös "kísérlet" kifejezés. Ez ugyanis azt jelentette, hogy e címen a pécsi egységes tanárképző keretében a vezető oktatók olyan rendszert alakíthattak ki, amilyet jónak láttak. Nyilvánvaló, hogy e szabadságnak voltak határai, de a kötött előírások és szövegek (tankönyvek, jegyzetek) alapján működő intézményekhez viszonyítva a szabadság foka mégis szinte felmérhetetlennek tűnt. További vonzerőt jelentett az a körülmény, hogy a főiskola zárt tantárgyi kereteiből is ki lehetett, sőt ki kellett törni, ha a középiskolai tanárképzést is figyelembe vették, és ez az új tanszékek egész sorának a létrehozását vonta maga után. Csak a tanár úr tágabb szakterületénél, a nyelvoktatásnál és a nyelvészetnél maradva, ez a fejlesztés egy egész tanszék-bokrot eredményezett. A főiskolán eredetileg négy nyelvet oktattak: az oroszt, az angolt, a szerbhorvátot és a németet, ám hamarosan életre kelt ezek mellett a francia, az olasz, a latin, a spanyol tanszék, és nem Szépén múlt, hogy őket újabbak nem követték.

Ez magától értetődően megkövetelte új erők bevonását nemcsak az éppen felállított tanszékeken, de mindenütt, és saját szűkebb berkeiben, a nyelvtudomány területén is. (1982-ben lett az általa alapított Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője.) A professzor úr egyik mellékfoglalkozása éveken át abban állt, hogy pécsi előadókat, s ha lehet, Pécsett megtelepedni hajlandó oktatókat halászott, ahol csak tudott: Budapesten, Szegeden, Dunaújvárosban és ki tudja, merre még. Óriási energiával járult ekkoriban hozzá ahhoz, hogy ma Pécsett színvonalas nyelvtanári képzésről lehet beszélni, és hogy vezetése alatt létrejött az alkalmazott nyelvészeti doktorképző iskola. Mindehhez hozzá kell tenni még, hogy Szépe György támogatta a többi tanszék fejlesztését is, sőt valójában azt kell mondani, hogy ő mindig, minden körülmények között és minden vonatkozásban a fejlesztés, a jobbítás pártján állt. Bár publikációs jegyzéke nem tesz ki kilométereket, nemrégiben írt fontos esszéi közül mégsem volt nehéz összeválogatni egy kötetre valót, és kompetenciáját, tudását, eredményeit elismerte, elismeri mind a hazai, mind a nemzetközi szakmai világ. Ezek az eredmények a magyar nyelv alaktana, az alkalmazott nyelvészet, a szociolingvisztika és a nyelvpolitika területén születtek, és közelebbről e kötetet forgatva ismerhetők meg. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy Szépe professzor két éven át (1990- 1992) a Rutgers Egyetemen volt vendégtanár, és az sem, hogy szerepet játszott és játszik mindegyik folyóiratban, amely szakmáját érinti, magyar elnöke a Nemzetközi Alkalmazott Nyelvészeti Társulatnak és főszerkesztője a 'Modern Nyelvoktatás' című folyóiratnak. Se szeri se száma azoknak a testületeknek és összejöveteleknek, amelyekben hangot adott modern oktatási nézeteinek.

Mindazonáltal Szépe György nem csak kiváló nyelvész, hanem egy kicsit polihisztor, egy kicsit világjáró, egy kicsit bohém is. Járja a világot fizikai értelemben, de még inkább a nyelvek közegében, a tudományterületek, szakmák közötti sokszor elhanyagolt, ugaros területeken, bele-beleássa magát a határszéli diszciplínák titkaiba. Ha valaki előzetes ismeretek nélkül elegyedik vele beszélgetésbe, nem könnyű eldöntenie, hogy vajon egy pedagógia szakossal, egy irodalmárral, netán szociológussal vagy pszichológussal áll-e szemben. Széleskörű érdeklődését Szépe minden bizonnyal meg tudja magyarázni a legracionálisabb érvekkel, hiszen könnyű belátni, hogy nyelvészetet bajos jól űzni társadalmi és lélektani ismeretek, az irodalmi bázis felmérése stb. nélkül. Mindazonáltal azt hiszem, hogy ez az érdeklődés egyúttal ösztönös is. A professzor úr ilyen. Minden érdekli, ami emberi.

Ormos Mária