Bevezetés

Sem a történetírás, sem az irodalomtörténet nem használta ki még azokat a lehetőségeket, amelyeket a folyóiratok, újságok monografikus feldolgozása nyújt. Sainte-Beuve már 1839-ben a Revue des Deux Mondes december 15-i számában felhívta kortársai figyelmét a napilapok és a periodikák történeti feldolgozásának szükségességére: "Une histoire des journaux est a faire..." A korabeli lapokban megjelent vezércikkek vagy apróhirdetések, színházi beszámolók vagy politikai levelezések nemcsak sokrétűen, szélesen ábrázolják a kort, hanem minden másnál jobban visszaadják levegőjét: "l'impression que les faits déja connus laissaient aux contemporains". Magyarázzák a későbbi eseményeket, és elsőként adnak hírt a készülődő irodalmi és politikai mozgalmakról.

A franciák előbbre vannak e téren. Nálunk történt ugyan egy és más, de a reformkornak, tehát éppen azoknak az éveknek a folyóirataira nem fordítottunk elég figyelmet, amelyekben az újság nálunk is megkezdte hódító útját és a tömegek nevelésének hathatós eszköze lett. A kor legfontosabb sajtóorgánumának, a Pesti Hírlapnak jelentősége közismert, de annál kevésbé annak a folyóiratnak a működése és szerepe, amely a Hírlappal párhuzamosan vette ki részét az új eszmények népszerűsítésében. Ez az orgánum volt a Regélő Pesti Divatlap (a továbbiakban RPDl).

A legutóbbi időben egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg az irodalom és a közönség kapcsolata, általában az irodalom mint intézmény iránt. Ebbe az író személyén és az írott művön kívül beletartozik az irodalmi háttér, a kor társadalmi és kulturális légköre, vagy is az a közeg, amelyben az író élt és alkotott, amelyben könyve megjelent, de ugyanakkor az irodalmi művet befogadó közönség is, amely a felsoroltakkal kölcsönhatásban formálódott és ugyanakkor formálta is ezt a közeget.

Az érdeklődés indokolt, mert az ilyen irányú vizsgálódások nemcsak az irodalmi művek esztétikai értékelésénél igazítanak el, hanem az eredmények felhasználásával segítenek a kor jobb megértésében, az irodalmi élet körüli tájékozódásban.

A polgárosodás és a nyomában jelentkező zsurnalizmus nálunk is megváltoztatta az író és az olvasó kapcsolatát. A reformkorban az író társadalmi célokat szolgált (és természetesen nemzetieket), ebből következően nagyobb körhöz kívánt szólni, küldetése végrehajtásához meg kellett nyernie eszméi számára olvasóit, ahhoz azonban, hogy megnyerhesse, meg kellett ismertetnie önmagát és megismernie közönségét. Innen az országjárás divata, az író személyének népszerűsítése, a Kisfaludy Társaság nyilvános üléseinek propagálása, a vidéki felolvasókörutak szervezése, a szubjektív hangú irodalmi levelek és az olvasók leveleinek elszaporodása.

Az irodalom és a közönség kapcsolatának, a közízlésnek, a közgondolkodásnak, a művelődési és társadalmi eszményeknek a bemutatására a reformkorban aligha találunk alkalmasabbat a divatlapnál, a kor kedvelt laptípusánál, amelyet az átlagközönség és a nők igénye formált, valamint a szerkesztőknek az a szándéka, hogy az olvasást szélesebb körben is megkedveltessék, hogy nagyobb közönséget toborozzanak az irodalomnak.

A divatlap igen nagy gondot fordított a társas életre, a polgárosodó társadalom társas formáinak csiszolására, az új közönség általános tájékoztatására. A szerkesztő városi közönségre tekintett, városban élő emberek szórakoztatták és ezen keresztül nevelték, "polgárosították" városi vagy a városba vágyódó olvasóikat. Az effajta lap felelt meg a polgárosodás felé indult magyar közönségnek. Itt a színházról, a hangversenyekről, a divatról; a városi élet velejáróiról volt szó és nem pedig a mezei gazdálkodásról vagy a vidéki élet egyéb kérdéseiről, mint még a Hasznos Mulatságokban is. A divatlapot támogatták előfizetéseikkel az olvasók, ez maradhatott fenn, míg pl. Orosz József vagy Vajda Péter hiába próbálkozott a Fillértár, ill. a Garasos Tár c. népies füzetek kiadásával, mindkettő rövid idő alatt megszűnt, a műfajt nem igényelte senki.

A divatlap főlapra, amely szépirodalmat közölt és a Tárcára, a "feuilletonra" oszlott, ez utóbbi volt a fontosabb. Jelentősége terjedelmében is kifejeződött, a lap mintegy 65 százalékát foglalta el: A társas élet, az irodalom és a művészvilág mozgalmairól tudósított.

Az első magyar nyelvű divatlap, a Regélő-Honművész 1833-ban indult Mátray Gábor kiadásában és szerkesztésében. 1842. január 1-étől Garay János vette át kiadóként a lapot, 1844 januárjától pedig Erdélyi János. A cím Regélő Pesti Divatlapra változott. 1844 közepén Erdélyi nyugat-európai utazására indulva átadta a lapot sógorának, Vahot Imrének aki Pesti Divatlapként folytatta, majd 1848-ban Divatlap cím alatt jelentette meg. A szerkesztő és a címváltozások a célkitűzésnek, ill. a közönség igényének módosulását tükrözik, egyben annak a másfél évtizednek a fejlődését, amely a magyarországi zsurnalizmus nagyobb ütemű terjedésével kezdődött és a magyar irodalom megújulásával 1848-ba torkollott.

Jelen tanulmány a lapnak 1842. januártól 1844 közepéig terjedő korszakával foglalkozik, azzal, amelyben Garay János volt a kiadó és Erdélyi Jánossal, a szerkesztővel együtt vettek részt a divatlap arculatának kialakításában. A legnagyobb változást ezek az évek mutatják, ekkor korszerűsödött a Regélő, ez időben jelentkezett a kritikai és elméleti cikkekben az új irodalmi, társadalmi eszmény. Ezt az eszményt Vahot Imre is átvette és folytatta, olyan orgánummá alakítva a folyóiratot, amely alkalmas lett arra, hogy az új költészetet és Petőfi Sándort országos hírnévhez segíthesse. A Regélő Pesti Divatlapnak igen nagy volt a szerepe abban hogy a Pesti Hírlap célkitűzéseinek szellemében, azzal párhuzamosan kinevelte az új, a fiatal Petőfire, a népies irodalomra rezonáló közönséget.