XII. A somogymegyei gyülekezetek.

Somogyban is az egyes végvárak, Szigetvár, Barcs, Babócsa, Csurgó, Zákány, Légrád (melyet csak később csatoltak Zala megyéhez) és Somogyvár voltak a reformáció központjai. Ezek földesurai és kapitányai s a vitéz őrsereg vették oltalmukba az igehirdetőket, Somogynak jó része azonban már igen korán török hódoltság alá került s az itteni protestánsok sorsa a török bégek és basák önkényétől függött.

Az egyházi élet itt már a középkorban is igen virágzó volt. Erről tanuskodik a sok régi templom és zárda emléke. A vármegye egyházi életének legelső és leghatalmasabb központja Somogyvárott a Szent Egyedről nevezett bencés apátság volt, melyet francia befolyás alatt még 1091-ben Szent László király alapított A francia és magyar barátok között néha véres verekedésre került a dolog, amivel rossz példát mutattak a különben is szilaj és harcias hajlamú népnek. Amit Melius Péter mint somogyi ember a zalaikról mond, az ráillett bizonyára a somogyiakra is: "A szalaiak a zsebben hordozzák a sós kenyérbélt, mert tudják, hogy a korcsomán betörik a fejét, avagy arcúl vágják."[684]

Somogy megye a veszprémi püspök hatósága alá tartozott, de sem Szalaházi Tamás, ki mint kancellár nem Veszprémben, hanem Pozsonyban és Bécsben lakott, sem ennek unokaöccse, Kecheti Márton (1535-1548) nem voltak olyan főpapok, akik a nyájat Róma aklában megtarthatták volna. Az utóbbi kapzsi, fosztogató ember volt, ki az egyház kincseit is megrabolta s püspökségét elhagyva, 1548. Drugeth Antal leányával, Borbálával lépett házasságra. Ilyen vezetés alatt Somogy megyében is nagyon megfogyatkozott a plebániák száma. Egy 1549. évi jegyzékben csak a babócsai plebána említtetik a falvak birtokosai között. (Mesterházy S. Harangszó, 1916. 292.)

A reformáció korában legkiválóbb patrónusok voltak Somogy megyében E. Török Bálint és neje Pemflinger Katalin, a "lutheránus nőoroszlán", akiknek Szigetvárott, Somogyvárott, Lakvárott, Szentmártonban, Remeteudvarhelyen és Csurgón voltak birtokaik. Ez utóbbi helyet 1541. Zrinyi Miklós foglalta el Török feleségétől. Igy tehát a Zrinyieknek is voltak birtokaik Somogyban. Nádasdy Tamás birtoka volt ugyanitt Szenyérvára, Zákány, Iharos, Szentgyörgy, Csákány, Fejéregyháza, Böhönye, Hetes, Mérő, a két Battyán, Léta, Szőcsény, Sámson, Rinyaszentkirály stb. Voltak birtokai továbbá Somogyban Horvát Márk szigetvári és Perneszi Farkas babócsai kapitánynak is. (Földváry L. Szegedi Kis István 163. 165. l.)

A szellemi élet Somogyban a reformáció korában is magas fokon állott. Jeles magyar reformátorok, lelkészek és tanítók kerültek ki innen, így Kálmáncsehi Sánta Márton, a Horhi pusztáról való Melius Juhász Péter, a pozsonyi várban fogságot szenvedő Somogyi Péter vágsellyei tanító. S korán hirdette itt az igét Sztáray Mihály és Szegedi Kis István is. A szellemi műveltség mellett azonban a zabolátlan, civakodó természet, miként a középkori barátokban és a köznépben, megvolt a protestáns papságban is. A Balaton tavától délre eső református egyházak, az úgynevezett külső somogyi egyházmegye is papjainak féktelensége, az egyházi fegyelmet és függést nem tűrő engedetlensége miatt szakadt el 1629. Kanizsai Pálfi János dunántúli püspöktől és csatlakozott Simándi Mihály alsóduna-melléki püspökhöz. (Thury E. Ehker. tört. 235-242.)

A somogyi egyházak korán a kálvinizmushoz pártoltak, csak elszórtan maradtak meg egyesek az ágostai hitvallás mellett. Musay Gergely püspök 1661-ben Deselvics István légrádi lelkész esperessége alatt csak Légrád, Surd, Zákány, Szentkirály, Udvarhely, Berény, Tarány és Eötvös somogyi egyházakat ismeri. Korábban azonban, mint alantabb látni fogjuk, több gyülekezetünk is volt Somogyban.

A sárvári és csepregi központoktól távoleső somogyi gyülekezetek számára a kerület 1631. "ad instantiam fratrum puram invariatamque Augustanam Confessionem in Comitatu Simegiensi profitentium" (tehát az ő saját kérelmükre) Csillagh Dávid, gelsei lelkész személyében külön alesperest rendelt, ki a hódoltsági részen [in ditione Turcica] egyszersmind a zalai egyházakat is kormányozta. Később pedig Semptei Benedek és Deselvics István légrádi lelkészek voltak Somogy és Zala közös főesperesei. De esperes volt Légrádon már 1624. Ládonyi Ferenc is. (Ker. jkv. 33. Eht. Eml. 80. 132.)

Légrád. A XVII. században még Somogyhoz tartozott. Ezt azonban már fentebb a zalai gyülekezetek közt tárgyaltuk.

Szigetvár. Erősségét 1450 körül Anthemius Osváld építtette, azért. Tőke Ferenc alsólendvai lelkész még 1556. írt históriás énekében is Insula Anthemi néven szól róla. 1473-ban Anthemi János az Enyingi Török családnak zálogosította el s Mátyás király 1479. Török Ambrusnak adta. 1487-ben Török Imre lakott a várban, akinek fia Bálint már 1521 óta bírta. Török Bálint a nejével, Pemflinger Katalinnal, a Szerémy káplán által úgynevezett "lutheránus nőoroszlánnal" s gyermekeivel együtt több mint egy évtizedig (1531-43) itt lakott s miként egyéb birtokain, bizonyára már itt is buzgó védője és terjesztője volt az evangeliomi hitnek. Szigetvár első lelkészeinek neve ismeretlen, de tudjuk, hogy Tinódi Sebestyén, a lantos, aki Török gyermekeinek nevelője is volt, már itt Szigetvárában a bibliát olvasgatá, amint ezt maga mondja Judith asszonyról szóló énekének utolsó versében:

Ezt szörzötte az Anthimus szigetben
Tinódi Sebestyén deák könyvében,
Bibliából kiszedte egy kedvében
Terek Bálintnak házában éltében.

Tinódi 1534-43-ig volt Török házában Szigetben. Itt érte meg 1541. Török Bálint elfogatását s szemtanuja volt Törökné iszonyú fájdalmainak:

Egy levelet, ha neki megmutatának,
Hogy fogsága volna ő vitéz urának,
Erő szakaszkodék kezének, lábának,
Földhöz üté magát, ott sokat sírának.

Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról irt históriás énekét is 1541. e szavakkal végzi:

Szigetben ki szörzé vala nagy fektében
Vitéz urán való nagy kesergésében.

Tinódi is protestáns volt, de igen óvatos és türelmes. Szerinte is Luther Márton "az emberi szörzés ellen kezdett szólani". ("Károly császár hada" elején). És a Zsigmond-krónikában gúnyolja "a pendülő nagy sok aranyforintokért verítéző kövérnyakú barátokat." A biblia vallási és erkölcsi tanításait, ahol csak lehet, hallgatói emlékezetébe vési, de kerüli a vallási ellentétek feszegetését. Ő még Törökné és fiainak, Jánosnak és Ferencnek Csurgóra való távozása után is Szigetvárott maradt Istvánfi Pál házában. Protestánsok voltak Török Bálint hű iródeákja, Martonfalvi Imre és Pemflinger Kata titkára, Földvári Bálint.[685]

Török Bálint fogsága s majd Konstantinápolyban a hét toronyban 1550. bekövetkezett halála után fiai, János és Ferenc, mivel megvédeni nem tudták, átadták Szigetvárt Ferdinándnak. Így kerültek ide várkapitányúl egymás után Dersffy Farkas, Kerecsényi László, Horvát Márk és Zrinyi Miklós. Már Dersffy és Kerecsényi is Nádasdyhoz való viszonyukból kifolyólag evangelikusok lehettek, Horvát Márkról pedig ezt teljes bizonyossággal is tudjuk. Horvát hat éven át (1555-61) volt a somogyi gyülekezeteknek s különösen Szegedi Kis István református püspöknek buzgó pártfogója. Skaricza Máté szerint Szegedi Kis, aki Kálmáncsán volt lelkész, Szigetvár jól őrzött falai között szokta "bárók, grófok és nemes urak jelenlétében" a papjelölteket felavatni. Horvát Márk idejében 1556-ban volt Szigetvár első ostroma, melyet Tőke Ferenc alsólendvai evang. lelkész még ebben az évben irt meg egy szép históriás énekben "az szigeti hősökhöz való szerelmében." Ebből tudjuk, hogy az ostrom alatt evang. lelkészek hirdették itt az igét. A 257-260. verssorok szerint ugyanis:

Szigetiek között az Isten vala,
Mert az ő szent igéje köztük vala,
Annyi dolog között is meghallják vala,
Az ő szivük abbúl bátorul vala.

Méltán következteti ebből Szilády Áron, hogy Horvát Márk predikátort vitt magával a várba. Horvát a julius 26-iki kirohanás alkalmával maga is megsebesült. A golyó meghasogatta csontjait és sebe soha sem gyógyult be teljesen. 1561-ben halt meg s végakarata szerint Németújvárott temették el. Egyetlen fia, Horvát Stansith Gergely, aki 1558. aug. 1. Körmenden született, igen tudós és harcias képviselője volt a lutheránus orthodoxiának úgy a Szepességben, mint a Dunán túl is. Horvát Márk első felesége Mágocsi Porkoláb Krisztina volt († 1559), a második Bajnai Both Erzsébet. (Földváry L. i. m. 150. 155.)

Protestáns maradt Szigetvár Zrinyi Miklós idejében is, aki maga is horvát prostestáns műveket terjesztett jobbágyai között Horvátországban és a Muraközben. A második ostromnak és Zrinyi hősi halálának szemtanuja volt Siklósi Miklós protestáns lelkész, ki emlékverset írt Zrinyi halálára s később mint nagymarosi lelkész vett részt a hercegszöllősi zsinaton. Zrinyit és elesett hős társait Szigetvárott nem a háromszor lehajló csudás feszület és a Mária-kultusz lelkesítette, miként a Zrinyiász mondja, hanem az evangeliom, a buzgó evangelikus predikátorok éneke, imádsága és igehirdetése, miként ezt később a költő Zrinyi Miklós mondta a légrádi evangelikusok imádságáról és sok énekléseiről. Szigetvár elestével a reformációnak is nyoma vész e városban.[686]

Dudics András pécsi püspök 1563. rövid időre Szigetvárra szállt ki a káptalan tagjaival. Ez évben a király nevében jövödelemvesztés terhe alatt hívta Pozsonyból Szigetre a káptalaniakat, hogy a pécsi egyházmegyének szolgáljanak; rövid időre ő maga is eljött oda lakni, de a török csakhamar véget vetett ottani tartózkodásuknak. (Földváry L. Szegedi Kis J. 168. l.)

Babócsa. A Tibold nemzetség ősi fészke, melyben plebána és bencés apátság is volt. 1434 óta oppidum, a Báthoryak 1495. kapták adományúl. Mint kiváló végvár már korán megismerkedett a reformáció tanaival. Régi urai közül az igen gazdag Báthory András is már Luthernek híve volt valószinüleg. 1558-ban Perneszi Farkas volt a babócsai kapitány, buzgó pártfogója Szegedi Kis Istvánnak, kit a török fogságból is ki akart szabadítani. Ez a Perneszi testvére vagy rokona lehetett annak a Perneszith Györgynek, aki Sárvárott Nádasdy körében volt buzgó pártfogója az egyház szolgáinak. Jellemző adat, hogy Babócsa alatt 1559-ben "az hadnagyok kiverik vala zászlóik közül azt a szent képes zöld zászlócskát, melyet Dalmady Sebestyén a soproni keresztes pap emeltetett vala". A töröktől 1664. Zrinyi Miklós foglalta vissza. 1701-ben a Szalay családé volt. 1713-ban pedig Rindsmaul grófné kapta s 1726-33. is a Rindsmaul grófi családé, melynek elődei buzgó lutheránusok voltak Sopronban.[687]

Kálmáncsa. (Régebbi irásmód szerint Kálmáncsehi.) Kálmáncsehi Sánta Márton hazája, egyik legkiválóbb központja volt Somogyban a reformációnak. A XVI. században ez is még jelentékeny nagyobb város volt. Lakosai közül többen vagyonos marhakereskedők, akik Pettauig is eljártak Stájerországba. Régi vára is volt, melynek maradványai még láthatók. De Szigetvár és Babócsa által is védve volt. 1495. a Báthoryak kapták adományúl s 1550. Báthory András volt a földesura. 1598-ban pedig Nádasdy Ferenc. (Somogy vm. mon. 84.)

Első ismert reformátora Zigerius Imre volt, aki Flacius Mátyáshoz intézett levele szerint 1545-ben Tolnáról jött Kálmáncsehibe s másfél hónapot töltött itt. E rövid idő alatt is oly nagy eredménnyel hirdette az igét, hogy több papot és a Paduában tanúlt kálmáncsai jeles tanítót, Endericus Mátét is áttérítette. Ezek azután Zigerius távozása után is tovább gondozták a gyülekezetet.[688]

Kiváló utódja volt Zigeriusnak Kálmáncsán az 1545. Wittenbergben tanúlt Szegedi Máté, ki később Sárvárott első püspökük lett a dunántúli evangelikusoknak. Szegedi is be szokott innen járni Szigetvárra. Egy ilyen alkalommal akart ott találkozni Teryék Tamás kanizsai várparancsnokkal, de mivel ez akkor éppen gyengélkedett, inkább levélben kereste fel s 1550. márc. 9. így kérte, hogy ajánlja őt urának, Nádasdy Tamásnak lelkipásztorúl. Ha kocsit küld érte, bárhol is készséggel predikál Nádasdy előtt. Mert Istennek tetsző dolog lesz, úgymond, ha Isten igéje Nádasdy uradalmában is befogadásra talál. Kerecsényi László szigetvári parancsnok talán még nem mutatott elég jóindulatot az evangeliom ügye iránt, azért akart Szegedi Máté átmenni már 1550. Nádasdynak valamelyik birtokára, ami utóbb azután sikerült is neki és bizalmas udvari papja lett a nádornak. (Payr, Eht. Eml. 23. l.)

Hogy meddig maradt még Szegedi Máté Kálmáncsán, azt nem tudjuk. Sárvárott csak 1560. körül találkozunk vele. Lehet, hogy megvárta itt, míg egy hozzá méltó utódja akad. S ilyent talált Szegedi Kis István személyében, ki 1558. Laskóról Horvát Márk szigetvári és Perneszi Farkas babócsai parancsnokok kivánságára jött Kálmáncsára s 1563-ig, tehát öt és fél évig működött itt mint lelkész és püspök. Idejövetelekor egykori tolnai tanítványát, a Wittenbergben is megfordult Béllyei Tamást találta itt, mint jeles tanítót, aki kiváló segédtársa volt a munkában, s a szigetvári új várparancsnok, Horvát Márk is hathatósan támogatta úgy papi, mint püspöki hivatalában.

Skaricza Máté mondja Horvátról, hogy nagy kedvezéssel volt az igaznak megismert vallás iránt és Szegedi Kis Istvánt anyagiakkal is bőven segélyezte. Majd szalonnát, majd buzát és más egyéb adományokat is sokszor küldözgetett az ő főpapjának. Horvát, aki egyébként szenvedélyes ember volt s a vele egy házban lakóhoz is, ha megharagudott, képes volt egy álló esztendeig sem szólni, Szegedit tiszteletének és szeretetének jeleivel halmozta el. Tanácsát kikérte, főpapjának nevezte, a halandók közt legnagyobbnak tartotta s nem engedte meg, hogy előtte fedetlen fővel álljon.[689]

Ily támogatás mellett, habár nehéz viszonyok között, de mégis, nagy áldással forgolódott kettős tisztében. Püspöksége Baranyában és Somogyban sok gyülekezetre terjedt ki. Somogyban az ő felügyelete alatt állottak: Kálmáncsa, Babócsa, Szigetvár, Berzencze, Csokonya, Darány, Kis- és Nagy-Dobsza (e két helységben a reformáció előtt husziták laktak), Homokszentgyörgy, Kadarkút, Merenye, Rinyaszentkirály, Szilvás, Tarnócza sat. És neki itt Kálmáncsán nem csak egyházakat látogatni és papokat avatni, hanem papokat nevelni is kellett, miként ezt már Laskón is megtette. Predikációinak vázlatait "Tabulae analyticae" címen itt készíté el a papi pályára készülő ifjak számára. Bizonyára már itt Kálmáncsán fogadta el Kálvin hitvallását. Skaricza az eleinte brenciánus Melius Juhász Péternek áttérését is Szegedinek tulajdonítja. Ha Laskón még talán (a lutheránusokkal tartó Sztáray Mihályra való tekintettel) tartózkodó volt is e részben, de itt már semmi sem akadályozta, hogy nyiltan is Kálvinhoz pártoljon át. (Földváry 161. 170. 173. 174.)

Horvát Márk halála után itt Kálmáncsán még nagy keserűség és szenvedés is várakozott Szegedire. Egyik újévi beszédében ugyanis a keresztnevek jelentését magyarázván, az Orsolya névről is elmondá, hogy Ursula nőstény medvét jelent. Jelen volt azonban Furia Albert gazdag marhakereskedőnek Orsolya nevű felesége, ki e szavakra felháborodva futott ki a templomból s otthon elpanaszolta férjének, hogy Szegedi őt kigúnyolta a szószékről. Az érzékeny házaspár ezt soha sem bocsátotta meg nekik, sőt várták az alkalmat, hogy bosszut állhassanak, ami nem is késett. Dsáfer kaposvári vajda ugyanis, kinek a kálmáncsaiak elmulasztották a várt ajándékot megvinni, e miatt éppen istentisztelet idején támadta meg a várost és Szegedi püspököt Imre tanítóval és több gyülekezeti taggal a templomból hurcolta fogságba Kaposvárra. Furia most maga biztatta a törököt, hogy Szegedit el ne bocsássák, mert nagy váltságdíjat várhatnak érte. Perneszi Farkas babócsai kapitány hiában járt érte közben, Szegedinek másfél évet kellett kemény török fogságban tölteni s Peruiz bég Pécsett majdnem halálra korbácsoltatta. Csak Mező Ferenc hitvesének, Baranyai Anna ráczkevei lakosnak köszönhette, hogy 1200 forint váltságdíjjal szabadságát végre visszanyerte. Hálából azután Ráczkevére költözött át 1563. (Földváry 177. Skaricza-Faragó, i. m. 29.)

A fentebb említett Imre tanítón kívül még Pathai Sámuel atyjáról, Kannási Jánosról tudjuk, hogy a XVI. század végén öt évig volt kálmáncsai rektor. Nádasdy Ferenc, a nádor fia is járt Kálmáncsán Zrinyi Györggyel 1587. amikor is a vásáron lepték meg a törököt és "sok gazdag árus törököt sok szép marhával" hoztak el onnan. (Pethő Gerg. krón. Földváry 154. 173.)

Homokszentgyörgy. Nádasdy Tamás nádornak, 1593. Ungnad Kristófnak s 1598. Nádasdy Ferencnek volt birtoka. Mint ilyenről feltételezhető, hogy itt is evang. gyülekezet alakult. (Mesterházy, Harangszó 1916. 292. Som. M. mon. 77.)

Kaposvár. A szerdahelyi Dersffyek birtoka volt, akik korán csatlakoztak a reformációhoz, 1556. óta a török birta s a felszabadulás után jelentéktelen hely volt 120 lakossal. 1702-ben az Esterházyakra szállott házasság révén. (Földváry L Sz. Kis István 152. Som. vm. mon. 181.)

Szelna. Ebben a községben, mely Szentbenedek és Pacza falukkal alkotott egy gyülekezetet, fel nem avatott evang. lelkész volt Vodarics Mihály, ki 1636. a reformátusokhoz tért át és Egresben lelkészkedett. A fertőszentmiklósi Vodorics Péter 1606. tétényi lelkész volt. (Thury E. Ehker. tört. 284. 290. Payr, Eht. Eml. 59.)

Csurgó. A reformáció korában Enyingi Török Bálint birtoka volt s bizonyára ennek pártfogása alatt fogadta el a reformáció tanait. Törökné Pemflinger Kata, a buzgó lutheránus nagyasszony 1543. jött két fiával, Jánossal és Ferenccel Csurgóra, 1545-ben, miként Rajky István jelenté, egy ágostonrendi barát jött Csurgóra Török Bálint kétségbeesett feleségéhez. A szegény asszony nem tudván, hogy a barát igazában török kém, negyven aranyat s jó lovat adott neki s arra kérte, könyörögjön a francia királynak, hogy járna közbe a töröknél a szegény rab uráért. Csurgónak 1618. Laskói János volt a református lelkésze és a kiskomáromi ref. esperességhez tartozott. 1632. máj. 12-én pedig Kis Bertalan püspök Révkomáromi Horváth Andrást avatta fel lelkésznek a somogymegyei Csurgóra, aki ekkor szimbolikus könyveinket is aláirásával elfogadta.[690]

Porrogszentkirály. E néven még nem említtetik XVI. és XVII. századbeli egyházi jegyzőkönyveinkben. 1550-ben Enyingi Török János, 1583. pedig a Zrinyi család birtoka volt. Zalanthay Pétert 1631. jún. 25. Csepregben Kis Bertalan püspök a somogymegyei Szentkirályra avatta fel. (Ordinatus in pagum Szent Király Comitatus Somogiensis.) Garázda életü lelkész volt. Nagybajomban Laskói Sándor proszenior s több lelkész és más hallgató jelenlétében a reformátusoknak esküdött fel. Kisbajomban volt ezután református lelkész, mint ilyen részt vett 1634. jún. 7. a kiskomáromi gyűlésen. De sok volt a panasz ellene. Mikor lerészegedett, összeveszett a polgárokkal és késhez is kapott. Nem lehetetlen, hogy Légrádi Gergely is, akit 1626. Újkéren avattak fel Somodi Gergellyel együtt, már ezen a Szentkirályon lelkészkedett. Ellenben Horváth Györgyöt 1645. és Miskolczy Mihályt 1648. már valószinüleg a vasmegyei Szentkirályra avatták fel. Musay püspök 1661. a somogyi Szentkirályt is az anyagyülekezetek közé sorolja.[691]

Gyékényes. 1550-ben a Báthoryak, 1598-ban a protestáns Nádasdy Ferenc birtoka volt, de régi jegyzőkönyveinkben nem fordul elő. Fábri Gergely püspök jegyzéke szerint 1750. anyagyülekezet volt. (Mesterházy, Harangszó 1916. 292. Somogy m. mon. 70. Eht. Eml. 377.)

Zákány. A reformáció korában Nádasdy Ferenc birtoka volt. Lelkészei közül Révkomáromi Andrást ismerjük, akit 1632. a somogymegyei Csurgóra avattak fel, 1635. pedig zákányi lelkész volt. Ennek ügyéről a rőjtöki kisgyülés 1635. évi jegyzőkönyvében olvassuk: "Causa Ministri Zachaniensis Andreae Révkomáromi, Ki Derniére által hivattatván karácson napján praedikállani, az kapronczai Papnak bevádoltatott és megfogattatván, vasban verettetett és most is Kapronczán vasban és fogva tartatik az ott való főkapitánytúl, (ki most tótországi vicegenerális) Margruber Jánostúl, ki hivatja magát fon Mosperg. Mely atyánkfiának eliberatiójátúl kér az Capitán 6 fort és 60 forint érő divan szönyeget. Ez dolog felől kell irni Cancellarius Uramnak." (Ker. jkv. II. 115.)

A népes szakonyi zsinaton 1651. jun. 21. Vincze Ferencet rendelték és avatták fel Zákányba lelkésznek, Musay Gergely püspök 1661. még az anyagyülekezetek közé sorozta. (Ker. jkv. II. 351. 360. Eht. Eml. 86. 148).

Iharos. A reformáció korában 1536-50. Nádasdy Tamás nádor birtoka volt. Zele Jakab kanizsai tiszttartó 1557. írta Csányi Ákosnak, Nádasdy főemberének: "Jó volna, ha uram ő nagysága akarná, az iharosi szentegyházat megerősítenünk, az (pogány) szentpéteri kalasthoromnál jobb volna mind istrása helynek, mind az szegénységnek oltalmára és a kóborló lathor hajduk ellen." 1626-27. Ráttky Menyhért volt a földesura. Iharos evang. lelkésze 1631. a turócmegyei Simonides Tamás volt, ki jun. 25. Csepregben irta alá hitvallási könyveinket. (Földváry 152. Ehtört. Eml. 72. Ker. jkv. II. 27.)

Iharosberény. Ez is Nádasdy Tamás birtoka volt a reformáció korában. Már a középkorban a Kanizsay család birta. 1598. E. Török István, 1626. Ráttky Menyhért itt a földesúr. 1649-ben a meszleni Gudor Pált, 1657. pedig Mihályfán Petánczi Jánost avatták fel ide lelkésznek. Musay püspök 1661. az anyagyülekezetek közé számítja. 1677. febr. 26. a légrádiak innen vittek maguknak új papot. Csak a XVIII. században, vagy már 1681 után kelt új életre. 1750-ben Inkei volt a földesura s Tóth nevű a lelkésze. A környékén evang. vendek nyomorogtak. (Circa has gemunt deplorandi Vandali A. C.)[692]

Surd. A középkorban a Kanizsay család birtoka volt. 1550-ben Szalay Kelemen, 1626. Szalay János volt a földesura. 1660-ban több nemes család lakta. Bizonyára még a reformáció korában alakult anyagyülekezetté. Első ismert lelkésze Muraközi Miklós, akit 1625. jun. 3. Kis Bertalan püspök a csepregi zsinaton avatott fel Surdra. Ugyanő 1635. máj. 14-én a csepregi zsinaton Csanaki Mihályt és 1643. jún. 9. szintén Csepregen Károly Ferencet avatta fel ugyanide. Jelesebb lelkésze volt Surdnak Perlaky György, a kiváló ároni családnak egyik törzsatyja, aki Schmal és Hrabovszky szerint Sajógömörről jött ide. E helyen csak tanító lehetett, mert lelkésszé és pedig Surdra csak Musay Gergely püspök avatta fel Bükön 1646. aug. 14-én. Szalóky szerint még 1659. is itt volt. Dávid nevű jeles fia, a későbbi eperjesi, sajógömöri és osgyáni lelkész Surdon született 1656-ban. Schmal szerint Perlaky Légrádon is lelkészkedett volna, ennek idejét azonban nem tudjuk megállapítani. A Perlakyak predikáció-gyűjteményében Györgynek is van egy beszéde ezzel a jelzéssel: "Scribelat Georgius Perlaky concionator Surdiensis in domo parochiali Augusti 16. anno 1656." A beszéd Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnapra van irva 14 sűrű oldalra terjed; az első részben Jézus siralmáról, a másodikban Jeruzsálem pusztulásáról szól, melyet Josephus után nagy részletességgel írt le. Stilusában sok a régies szó és provincialismus. Hogy meddig volt Perlaky Surdon és itt vagy Légrádon fejezte-e be életét, azt nem tudjuk.[693]

Musay püspök Surdot 1661. az anyagyülekezetek közé sorozza. Fisztrovich György püspök 1668. jun. 8. Muray Vigil Istvánt avatta fel ide lelkésznek, aki Szalóky szerint még 1679. (talán inkább 1674) is itt lelkészkedett volna. 1682-ben pedig Rajczi (Rajki) András lett volna a surdi lelkész, akit már 1687. Légrádról űztek el a r. katholikusok. Surdot, mivel 1681. és már előbb is volt vallásgyakorlata, artikuláris gyülekezetnek ismerte el a hatóság.

A XVIII. század elején Kuzmics István feljegyzése és Szalóky Elek szerint 1714-ig Bokányi Ádám volt a surdi lelkész. (Bokányi Józsiás 1706. jánosházai tanító s 1725. kemeneshőgyészi lelkész volt.) Vele egy időben 1713. Weisz Pál volt a surdi tanító. 1714-42 lelkésze nem, hanem csak tanítója volt Surdnak s a nemespátrói lelkész szolgálatával éltek a surdiak is. Kiváló levita-tanítója volt azonban Surdnak ez időben is Árvai András, aki Petánczról számüzetve jött ide és 33 évig szolgált Surdon. 1742-51. Suhajda György, 1751-55. Berke Ádám, 1755-79. Kuzmics István volt a surdi lelkész. Ez utóbbi fordította le vend nyelvre az új szövetséget és jegyezte fel a surdi gyülekezet adadait. Árvái után kiváló tanítója volt még Surdnak Adamits, aki mint őrült Domonkosfalván halt meg. (Szalóky E. i. m. 24.)

Liszó. Az ily nevű pusztán Surd mellett a Vasmegyéből hitük miatt menekült vendek alapították a mai virágzó leánygyülekezetet. Bognár Mihály, Rapossa Balázs, Rapossa Iván (nem Lepossa?) és Smolz Márton menekülteknek Draskovics János gróf özvegye, Nádasdy Mária Magdalena adott 1718. menedéket. 1719-ben 14 család menekült ide, köztük a Zakócs, Szmodics és Loncsák családok. Ezek alapították a mai Liszó községet. (Szalóky E. 25. l.)

Nemespátró. Régi nemes község, mely 1323. már a somogyvári bencések birtoka volt. Neve Mátyás király idejéből is ismeretes, Bebők, Dömötörfy, Győrffy, Szakáll és Bolla pátrói ősi nemesi családok III. Károlytól 1719. régi kiváltságaik megerősítésével új adománylevelet kaptak. Későbbi nemesi családok pedig a Bögri, Fekete, Daxner és Szmodits család. A XVII. században csak Surdnak lehetett filiája, mert Musay püspök 1661. nem említi az anyagyülekezetek között. A község régi temploma a sághi puszta határában a "szentegyházi dülő" tetején állott, ahol ma is vannak tégladarab romjai. A "régi evangelica-lutherános templom", melyre a hivek a XVIII. században emlékeznek, Bebők Pál fundusán volt s valószinűleg még a török hódoltság idején épült. 1681. után talpakra épített fatemploma volt Nemespátrónak, amelybe Gyékényesről, Porrogszentkirályról, Liszóból, Bükkösdről és Surdról is jártak még r. kath. hivek is. Egy ideig ugyanis külön lelkésze is volt Pátrónak. Perlaky János (talán a surdi Perlaky György fia) ugyanis itt 1703. szept. 1. irta és mondta el egyik predikációját, mely nyomtatásban is megjelent a Perlakyak fentebbi predikáció-gyűjteményében. Szentháromság után való 13. vasárnapra irta ezt és szól benne: "de summa legis et Samaritano". Hiveit a beszédben boldogoknak mondja azokkal szemben, akiknek nincsen lelkipásztoruk. Boros István lelkész 1804. évi feljegyzése szerint Verbói, Filo és Rozár voltak Nemespátrón 1731 előtt lelkészek. Filót Iharosberénybe hívták meg, Rozárt pedig Porrogszentkirályba, ahol ez utolsó lelkész volt a József-féle türelmi rendelet előtt. (Verbói Mátyás 1646. szemerei lelkész volt. Rossiár Dániel 1695. jánosházai, Rossiár Sámuel pedig 1706. gelsei tanító volt. Lehet, hogy a kettő egy személy.) Az 1781. évi tanúvallomás szerint az 1731. előtt Nemespátrón működött és lakott lelkészek közül kettő halt meg ebben a községben.

A régi fatemplom 1720. már oly düledező állapotban volt, hogy azt többé kijavítani sem lehetett, hanem magánházban tartottak istentiszteletet. 1731-ben pedig új templomot építettek a Nagyfi Csikós Gergely és neje Szakál Ilona által ajándékozott telken. A templomépítéskor Árvay András lelkész-tanító szolgálatával éltek, aki Surdon lakott, akit a pátróiak is majdnem egyenlő arányban fizettek a surdiakkal s akit a hivek "tisztelendő mester uramnak" címeztek. Fábri Gergely püspök 1750. évi jegyzékében Surd filiájának mondja Nemespátrót. Már 1749. külön lelkészt akart ugyan, de Miskey Ádám kemenesalji esperes azt felelte Suhajda György surdi lelkésznek: "Pátrói uraimékkal is, mint azelőtt, légyen kegyelmetek szép egyességben. Nincsen most ideje, hogy két Praedikátort tartson, bár az egy maradhasson a két faluban." 1757-ben a jeles Kuzmits István surdi lelkésznek, ki a nemespátrói Szakál Teréziát vette feleségül, megtiltották, hogy a filiába kijárjon. Igy most csak a buzgó Kozma Miklós pátrói tanító predikált a gyülekezetben, de 1780. a megyei hatóság ezt is eltiltotta "a templomban való könyörgés tételtől, mert ez is predikállott és postillákat olvasott." Sőt ez évben még a régi oratóriumot is elvették tőlük. A türelmi rendelet után Pátró is régi vágya szerint anyagyülekezetté szervezkedett, imaházukat visszakapták s 1783. Nyirő Zsigmondot hívták meg első lelkészüknek.[694]

Sand a XVI. és XVII. század jegyzőkönyveiben még nem szerepel. Már a középkorban a Berzenczei Loránthok birtoka. 1536-ban Loránth Miklós, 1550. Nagy Máté volt a földesúra. Az 1565. évi török adólajstrom szerint már csak 6 házból állott. 1701-ben már puszta. 1754-ben néhány ideköltözött család vette bérbe s önálló jobbágyközséggé alakult, melynek a Szegedyek voltak földesurai. (Somogy m. mon. 136.)

Vése. Már a Hunyadyak kora óta a Véssey család birtoka. Véssey Miklós már 1474. birtokos volt Vésén és Dencsen. A család már a reformáció kora óta lutheránus s vallásazonosságot keresvén, a megyén kívül házasodtak. A XVIII. század közepéig négy izen csak egy-egy férfi tagja volt a Véssey családnak. Az 1754. évi nemesi összeirásban Véssey Ferenc nevét találjuk. E családból való Dunántúl feledhetlen, kiváló felügyelője Véssey Sándor. Inke és Déd községekkel volt Vése 1634. református gyülekezet. Régi jegyzőkönyveink nem szólnak róla. Fábri Gergely püspök 1750. évi feljegyzése szerint Paksi nevű ev. magyar tanítója volt s földesúrai a Vésseyek voltak. 1786-ban már mint anyagyülekezet osztatott be a somogyi esperességbe. (Thury E. 284. Somogy m. mon. 633. Eht. Eml. 377. 380.)

Nagybajom. A XVII. század elején evang. gyülekezet volt. A nagybajomi evang. hivek 1624-ben Ládoni Ferenc nevű esperesükhöz folyamodtak Légrádra s arról panaszkodtak, hogy a kiskomáromi ref. püspök az ő predikátorukat elmozdította, mivel ez reformátusból lett evangelikussá. Ezután, úgylátszik, állandóan ref. lelkészek szolgáltak itt. 1627-34-ig Laskói Sándor volt a nagybajomi ref. lelkész, kit alesperesnek is megválasztottak. Zalanthai Péter, volt szentkirályi evang. lelkész itt Nagybajomban tért át a reformátusokhoz.[695]

A község negyedrészét 1721. gróf Rindsmaul Zsigmond kapta adományúl, akitől 1723. Sárközy János vette meg. Ennek vendége volt 1734. Bél Mátyás. Itt töltötte gyermekkorát 1760. Virág Benedek s itt volt Sárközy István vendége 1798. Csokonai Vitéz Mihály. S ide vonult élte alkonyán Pálóczi Horváth Ádám (1797-1812), akinek neje Sárközy Jusztina volt. (Somogy m. mon. 115.)

Kisbajom. Itt már 1625. az a Zalanthai Péter volt a lelkész, aki 1631. Csepregen evang. lelkésznek avattatta fel magát, de Nagybajomban Laskói Sándor alesperes s több lelkész és világi ember előtt visszatért ismét a kálvinistákhoz. Kisbajomban volt 1634. is, de mint részegeskedőt említi a jegyzőkönyv, aki összevesz a polgárokkal és késhez is kap. (Adattár IX. 75. Thury E. 283. 287. Eht. Eml. 72.)

Udvarhely. 1550. E. Török János s 1583-96. Zrinyi György birtoka volt. 1660-ban is még a Zrinyieké. Ebbe a somogymegyei községbe avatta fel Kis Bertalan püspök a csepregi zsinaton 1643. junius 9-én Czeglédi Györgyöt lelkésznek Károly Ferenc surdi lelkésszel együtt. Ennek a Czeglédinek azonban igen hányatott élete volt. Mint galamboki református lelkészt Sárkány István kiskomáromi kapitány, mivel állítólag a törökhöz akart átszökni, 1618. elfogatta s katonák által Veszprémbe kísértette Pathay István ref. püspökhöz. Ez pedig Pápára vezettette és itt a várban tartották fogva. Pathay 1618. máj. 12. írta Kanizsai Pálfi János pápai ref. esperes-lelkésznek, hogy kérdezze meg, van-e felavatási bizonyítványa s nem hamisítvány-e ez. Még ha tudna is ilyent előmutatni, akkor is fogva tartsák megszámlálhatlan gonosztettei miatt (ob innumera eius flagitia). A pápai várban azonban állítólag Török István özvegyének, Gersei Petheő Margitnak kedvéért, aki lutheránus nő volt (muliercula ubiquisticae factionis), a helvét hitvallást a lutherivel cserélte fel s emiatt az özvegy őt kiszabadította börtönéből és titokban elbocsátotta.

Pathay püspök mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. 1618. szept. 23. irta Pálfinak, hogy ha Törökné Czeglédit csakugyan Zvonarics Mihálynak, a hirneves lutheránus esperesnek táborába akarja besorozni, akkor tiltakozzék ez ellen tekintélyes követek (Vizkeleti, Uky János és András törvényszéki jegyző) által, hogy ők őrizet végett adták át ezt az embert s az özvegynek nincs joga őt elbocsátani. S ha nem adja őt ki nekik, akkor mondja meg az özvegynek, hogy bepanaszolják s felelni fog érte. Magát Czeglédit pedig intse meg Pálfi, hogy hivatalos tisztét ne gyakorolja, míg ügyét a zsinat el nem intézi. Ha ebben enged, akkor még jó reménységgel lehetnek iránta.

Czeglédi Pálfi feljegyzése szerint csakugyan áttért a lutheránusokhoz s a szentlőrinci zsinaton 1618. nov. 3. kimondták, hogy Czeglédi a határaikból örökre száműzessék. De 1619. aug. 24-én a körmendi zsinaton maga Czeglédi megjelenni nem mervén, néhány lelkésztársa kérte, hogy fogadják őt vissza s újra hasznavehető tagja lesz a papságnak. De mivel állhatatlanságát már a borbélyok és rossz szeműek is jól ismerték (cuius inconstantia lippis et tonsoribus notissima), nem lehetett az eklézsiát rávenni, hogy őt ez alkalommal még valami elfogadható előterjesztésre méltassa. Czeglédi így messze vidékre költözött. Pathay 1619. okt. 7. mint intő példára hivatkozik reá: "Szegedi Mártont is tartsák fogva, hogy az ellenfél harpiái a vargák barlangjából (Zvonaricsot gúnyolták varga fiának) ki ne repüljenek s el ne ragadják, miként Czeglédi esetében történt." 1621. Rakamazban volt lelkész Szabolcs megyében. De utóbb ismét visszajött Dunántúlra s a veszprémi esperességben volt lelkész 1627. Szóládon s 1628. Gadácson. Ennyi hányattatás után jelentkezett 1643. ismét az evangelikusoknál s a surdi lelkész társaságában Udvarhelyre avattatta fel magát. (Vagy talán ez már Czeglédinek hasonló nevű fia lehetett.)

A somogymegyei Udvarhelyt Musay Gergely püspök 1661. az anyagyülekezetek közé sorozta. De több szó nem esik róla jegyzőkönyveinkben. Ma Porrogszentkirálynak a szórványhelye.[696]

Tarány. 1536-ban E. Török Bálint, 1598. Zrinyi György volt a földesura s még 1660-ban is a Zrinyiek birták. Ebbe a somogyi községbe Kis Bertalan püspök a csepregi zsinaton 1631. jún. 25. Kenyeresi Istvánt avatta fel lelkésznek, aki mint "piscator Jesu Christi" irta alá a Concordia könyvét. 1654. júl. 30. pedig Nemeskéren Deselvics István légrádi esperes jelenlétében Musay püspök a légrádi születésű Ivánko Pétert avatta fel tarányi lelkésznek. Tarányt Musay püspök 1661. még az anyagyülekezetekhez számítja. Ma Porrogszentkirálynak szórványhelye. (Eht. Eml. 72. 89. 149. Somogy m. mon. 165. Ker. jkv. 27. 430.)

Eötvös. 1536. Pekry Lajos, 1550-ben Batthyány Mihály, 1573. Czindery Pál birtoka volt. 1628-34-ig Laskói Máté volt a református lelkésze. Musay Gergely püspök 1661. az evang. anyagyülekezetek közé számítja. Ma Vése filiája. 1651-ben Czeglédi György volt itt az evang. lelkész.[697]

Ecsény. A középkorban a székesfehérvári johanniták birtoka. 1598. Perneszi András a földesura. A XVIII. század elején puszta. Evang. német telepesek szállottak meg. Régi jegyzőkönyveinkben nem szerepel. Mint újabb telepítés 1760. keletkezett, 1784. óta van anyakönyve. A tolna-baranyai esperességhez tartozik.

Döröcske. 1703-ban még puszta volt. 1733 óta a Hunyady grófoké, kik 1750 körül németeket telepítettek ide. Bonnya, Gadács és Szili filiákkal 1757. keletkezett. Anyakönyve 1787 óta van. Egy Derecske nevű községben a szentkereszti születésű Lang György volt lelkész 1620-ban, ki innen 4 év múlva Kuntaplócára távozott. De ilyen nevű község Bihar, Heves és Sopron megyében is van. (Hornyánszky V. Beiträge 302. Somogy mon. 141.)

Segesd. Erről azt mondja Thury Etele Kanizsai Pálfi János feljegyzése nyomán, hogy 1634 körül az evangelikusok elfoglalták a reformátusoktól Marczali, Gomba és Somogyvár községekkel együtt. Segesdet Pálfi már 1612. a kiskomáromi esperességhez tartozó ref. gyülekezetnek mondja. 1618-27-ig Laskói Máté volt a lelkésze, aki nem járt el a gyűlésekre s még 1627-ben is mint fel nem avatott (inordinatus) említtetik. 1634-ben Laskói Eötvösön volt lelkész és Segesdnek ekkor csakugyan nem volt ref. lelkésze. (Adattár VIII. 22. 30. IX. 75. 100. Thury E. 282. 284.)

Marczali. Evang. gyülekezet volt a XVII. század elején s talán már a reformáció korában is. A református jegyzőkönyvek nem számítják a magukénak, de Thury Etele mégis a reformátusoktól az evangelikusok által elfoglalt gyülekezetnek mondja Gombával együtt. Kis Bertalan püspök 1625. jún. 3. a csepregi zsinaton Marczaliba avatta fel lelkésznek Végh Szakonyi Jánost, aki még 1636. is itt működött. Református feljegyzés szerint ugyanis "Szakonyi Kóbor János marczali ubiquitárius lelkész is jelen volt 1636. febr. 27. a kiskomáromi zsinaton, ahol Czeglédi Pál pápai református esperes-lelkész biztatta a hozzájuk való áttérésre, de nem ért célt vele". A kétféle név bizonyára egy személyre vonatkozik. 1657-ben Szigethi István volt Marczali református lelkésze. Így tehát ismét a reformátusok szerezték vissza. Több adatunk nincs Marczaliról. Musay püspök 1661. már nem említi az anyagyülekezetek között. (Payr, Eht. Eml. 69. Thury E. 284. 290. 339.)

Marczali mezővárosnak és a Marczaliaknak jelentékeny szerepük volt már a középkorban is. Plebánusai már 1333. pápai tizedet fizettek. Temploma Szent Ányos tiszteletére volt felavatva. IX. Bonifácius pápa 1404. megengedte, hogy István marczali plebánust a gyóntató általános feloldozásban részesítse. Pálos kolostora is volt kint a remeteségben Szent Domonkos tiszteletére, melynek a Marczaliak 1475. egy malmot ajándékoztak. A Marczaliak után 1513. Báthory György, István és András voltak itt a földesurak. (Békefi R. A Balaton környékének egyházai 104. 243. 274.)

Somogyvár. Marczalitól keletre. Az itteni bencés apátság, melyet Szent Egyedről neveztek s melyet 1091-ben még Szent László király alapított, Somogy vármegye egyházi életének igen korai és leghatalmasabb központja volt. Szent László itt volt halála után eltemetve, csak később vitték át tetemeit Nagyváradra. Ez a királyunk nagy tisztelettel volt a francia bencések, különösen a clugnyek és a flaviavölgyi Saint-Gilles bencés zárda iránt. Ennek apátja Odilo a somogyvári apátság alapításakor 1091. jelen is volt és László király Somogyvárt ennek a francia apátságnak hatósága alá rendelte, amellyel szoros összeköttetésben is állott. Az itteni zárda és templom francia hatás alatt régi román stilusban épült. A somogyvári apát és a szerzetesek 1204-ig franciák is voltak. De Imre király Bernát spalatói érsek személyében magyar apátot nevezett ki, aki korbáccsal és fegyverrel űzte el az idegeneket s magyar szerzeteseket vitt a helyükbe. Az összeköttetés Saint-Gilles apátjával a történtek után is fennmaradt, Saint-Gilles apátja 1417. a konstanci zsinaton panaszolta Zsigmond császárnak, hogy a somogyiak régtől fogva nem küldték el hozzájuk képviselőiket s kéri, hogy anyamonostorukat a somogyi apátság visszacsatolásával erősítse meg.[698]

Somogyvár a középkorban hiteles hely is volt s a hahóti apátság is ennek volt alárendelve. De a barátok erkölcsi élete nem volt valami mintaszerű. Az ősi somogyi rossz szokásban, a verekedésben, úgylátszik, a barátok jártak elől. A XIV. század végén, midőn Egyed tatai apát mint a távollevő kormányzó (commendator) helyettese jött Somogyvárra s itt a laza erkölcsű barátokat szent életre, Szent Benedek szabályainak követésére intette, a szerzetesek engedelmesség és jó szó helyett egy akarattal rohantak rá Egyed apátra, jól elverték s még jobb kezének gyűrüs ujját is levágták. IX. Bonifatius pápa 1400. nov. 1. külön bullával adta meg Egyed apátnak a jogot, hogy levágott ujjal is misézhet. (Békefi i. h. 197.)

Ismert apátjai még Somogyvárnak: Fegyverneki Dénes 1470-ből és Csaholy Péter 1506-ból. Thurzó Gergely zalavári apát jelentése szerint a zárda 1508-ban igen szomorú, düledező állapotban volt s az öt rendtag közül kettő öreg, egy vak. Lancsics Mihály apát idejében (1512-27) történt meg a bencés apátságok reformálása. I. Ferdinánd 1530. Szalaházy Tamás egri püspöknek adományozta az apátságot, de nem foglalhatta el. 1535-ben Pereghi Albert pécsi prépost, Nádasdy Tamás és Dévai Biró Mátyás jó barátja lett a somogyvári apát. (Békefi i m. 200.)

Az apátságon kívül plebánája is volt Somogyvár mezővárosnak Szent Péterről és Szent Györgyről nevezett parochiákkal. 1402-ben Tompos János, 1529-ben pedig Zathai János volt a plebánusa. (Békefi i. m. 110. l.)

Somogyvár régi földesurai és patrónusai közül kiválóbbak voltak: Marczali Miklós és Dénes 1410 óta s a Báthoryak 1474 óta. 1513-ban Báthory István és András kötött szerződést Somogyvárra nézve Báthory György feleségével, Buzlay Katalinnal. 1520 és 1530 között Enyingi Török Bálint kezén volt a vár, kinek a naplóiró Martonfalvay Imre volt az udvarbírája. 1542-ben Báthory András hagyta meg Török Bálint feleségének, Pemflinger Katalinnak, hogy Somogyvárt hűtlenség terhe alatt adja vissza, ami meg is történt. Zrinyi Miklós 1555. irta róla Nádasdy Tamásnak: "Ha a török Somogyvárt felépíti, jaj akkor Kanizsának, Csurgónak, sőt Pettaunak is," A helynek tehát nagy hadászati jelentősége volt. (Békefi i. m. 274.)

Török Bálint és Pempflinger Katalin idejében bizonyára Somogyvárott is voltak az evangeliumnak hirdetői. Thury Etele mint az evangelikusok által a XVII. század elején elfoglalt gyülekezetet említi Somogyot. Ez a hely pedig Somogyvárral azonos, melyet a régi források sokszor említenek Somogy néven is. (Thury E. Ehker. tört. 284.)

Köttse. (Régente Kékcse.) 1560. Perneszi Farkas, 1583. Batthyány Farkas tulajdona, a török világban elpusztult. Régi jegyzőkönyveinkben nem szerepel. Szeniczei Bárány György feljegyzése szerint 1725-ben alakult Fiad német gyülekezettel együtt. A török kiüzése után alakult új német telep lehetett ez is. Anyakönyve csak 1783. óta van. A lelkésze 1742. Harmónia Mihály volt. (Somogy mon. 99. Eht. Eml. 354. 355.)

Bábony. Régi község, mely a török világban pusztult el. Mint evang. gyülekezet szintén csak újabb telepítés. Szeniczei 1742. előtt Farkas Ferenc és Szilvágyi István. (Somogy mon. 116. Eht. Eml. 353. 355.)

Torvaj. Ez is 1723. körül alakult, a gyülekezet tagjai tótok voltak. Első lelkészük Tomcsányi György volt. (Eht. Eml. 353. 355.)

Tab. Régi község, 1598. Nádasdy Ferenc birtoka volt. 1660. után elpusztult. Az 1715. évi összeirás szerint 3 év óta települt be. Már a XVII. század elején volt református gyülekezete s a kiskomáromi református esperességhez tartozott. 1618-ban Erdélyi Lukács, 1624-ben Szokoli Gergely, 1627-ben Kálnai András volt a tabi ref. lelkész. A későbbi zsinatokon már nem szerepelnek a tabi ref. lelkészek. Evang. gyülekezet valószinüleg csak 1700 után a tót telepesekből alakult itt. Keletkezési éve a Névtár szerint 1717. 1718-ban Velits Péter volt a tabi tótok lelkésze (pastor Slavorum), akivel Bárány György a Sió folyón való átkelésekor márc. 24. találkozott. Ez a Velits 1706. dabronyi tanító s 1711. oroszláni lelkész volt. Velits utóda Tabon Tomcsányi György s majd Masnitius János lett, ki előbb Oroszlánon volt tanító s még 1741. is Tabon volt. Ugyanitt lelkészkedett Hrabovszky Jakab is, aki Sámuel nevű fiában püspököt is nevelt a kerületnek. 1750-ben Fábri Gergely jegyzéke szerint Vörös Zsigmond volt a tabi lelkész. 1757-ben Bárány János püspök ágyban fekve betegen avatta fel Tabra Piringer Mihályt. 1775-ben Vadkerti György, 1780-ban Schingler József, 1807-ben Krisán Pál s 1820-ban Suhajda Pál volt a tabi lelkész. (Adattár VIII. 22. 30. IX. 59. 100. 109. Győri esp. jkv. Eht. Eml. 213. 353. 355. 377. Hornyánszky V. Beiträge.)

 

XIII. A reformáció Tolnában és Baranyában.

a) A reformáció Tolnában.

A tolna-baranyai népes és virágzó evang. egyházmegye csak a XVIII. század elején többnyire német bevándorlókból alakult meg. De már a XVI. században is Tolna városa és több község Luther tanítása szerint fogadta el az evangeliom tanait és csak később pártoltak át Kálvinhoz.

Tolna. A XVI. század első felében virágzó város volt, de már a török hódoltsághoz tartozott, mert a Drávától egészen Budáig terjedő vonalon a Duna mentében a török volt akkor az úr. A városnak kiváló iskolája volt még a pápisták idejéből s Erdélyi Józsa dominikánus személyében egy kiváló pap is. Jeles levéltára és könyvtára is volt Tolnának, miként Patai Sámuel tolnai ref. lelkész 1647. irja: "Insignem habebat bibliothecam haec civitas nostra". Lelki vezéreinek egyike a párisi Faber Stapulensis Jakab tanítványának mondja magát s egyformán jártas volt a latin, görög és héber nyelvben. Skaricza Máté mondja róla Szegedi Kis életében, hogy Tolna régen Altiniumnak is neveztetett s akkor legnagyobb egyház volt egészen a Fekete tengerig.[699]

Első ismert reformátora a Wittenbergből hazatért s Flacius Mátyással is levelező, tehát a legbuzgóbb lutheránusokhoz számítható Zigerius Eszéki Imre volt, aki Flaciushoz annyival is inkább ragaszkodott, mivel saját vallomása szerint ő is Illyriából való volt. Valószinüleg 1544. dec. 20. iratkozott be a wittenbergi egyetemre. Flacius szerint Tolnáról ment ki, ahol előbb tanító volt. Betegsége miatt alig egy évet töltött külföldön s 1545. végén már ismét visszatért Tolnára, ahol ekkor csak két hetet töltött, mert a város lakossága ekkor még annyira ragaszkodott pápista hitéhez, hogy "annyi ezer ember között alig talált hármat vagy legfeljebb négyet, aki elfogadta az evangeliomi igazságot". Gyalui Torda Zsigmond 1545. karácsony napján irja Eperjesről Melanchthonnak, hogy Zigerius a minap jött meg Wittenbergből s egyenesen Tolnára ment.[700]

Zigerius tehát hamarosan elhagyta Tolnát és Somogyban, majd pedig Baranyában keresett kedvezőbb talajt a magvetésre, de csak három évre vett búcsut a várostól. Utána 1546. Karancsi Mihály s majd Tövisi Mátyás (Muczius vagy Mocer), egy nagy tudományú, a latin, görög és héber nyelvet is jól értő férfiú kereste fel a tolnaiakat, aki itt nagyobb bizalommal és több eredménnyel munkálkodott 1548-ig, amikor ő is Wittenbergbe kivánkozott ki a nagy reformátorok lábaihoz.

Tövisi távozása után ismét Zigeriust hivták vissza a tolnaiak, aki most már kedvezőbb körülmények között predikálhatott és pedig a város végén épült templomban. De még most is sok ellensége volt az evangeliomnak, köztük különösen a török várakban vásározó olaszok (raguzaiak). Még 1548 nyarán maga a tolnai biró személyesen ment fel Budára és vádolta be Zigeriust az akkori kormányzó, Kászim basa előtt. De ez kihallgatta az evangelikusokat is és annyira felingerült a biró ellen, hogy nyomban fejét vétette s megparancsolta, hogy "a Luther által feltalált tudományt" (igy mondta a basa) szabad legyen mindeneknek hirdetni, akik azt önként akarják hallgatni, "mert a mi tudományunk foglalja magában az igazságot". Ezután csakugyan szabadon is hallgathatták Isten igéjét úgy a magyarok, mint a szlávok. Zigerius mint illyriai származású, bizonyára értette (miként Sztáray) a szláv nyelvet is.[701]

Zigerius hét havi munkásság után a régi iskola mellé 1549. egy újat alapított, amelyben 60 tanítványa volt, a köznépből pedig több mint ötszáz hallgatója. A papi és tanítói kettős tisztség már terhes is volt neki, azért kérte még 1549. Flaciust, hogy Tövisi Mátyást, kihez a hivek még most is igen ragaszkodnak, küldje hozzájuk minél előbb. Tövisi hamarosan vissza is jött, de nem sokáig lehetett Zigerius munkatársa, mert 1551. már meghalt, amikor is Bereméni János jött a helyébe.

Majd Zigerius is még ezen 1551. ev. elején hirtelen és nyomtalanúl tűnik el Tolnáról. Ez év pünkösdje után már a jeles Sztáray Mihály Tolna papja, akit nagy reformátori buzgalma hozott ide Baranyából. Sztáray már nem is a városszéli kis templomban, hanem a városi főtemplomban predikált, melyet most közösen használtak a pápisták és az evangelikusok. Ez mutatja éppen az utóbbiak elhatalmasodását. Meliusz Péter tudja és elitéli ezt a közös templomhasználatot. "Hát Budán és Tolnán ebben vétkek vagyon a keresztyéneknek, hogy a parázna Babilon papjaival együtt kiáltanak, az hitetlenek ördögnek, ezek pedig Istennek."[702]

Sztáray a maga tüzes temperamentumával hirdette itt az evangeliom tanait. Itt irta a római egyházzal polemizáló két drámáját "Az igaz papság tüköré" és "Az papok házasságáról" cimen, melyeket a tolnai nagyobb diákokkal valószinűleg elő is adatott. Huszár Gál midőn Sztáray második drámáját 1559. kinyomatta, még akkor is tolnai papnak (Altiniensis ecclae minister) mondja. És hevesen vitatkozott a vele egy templomban predikáló Erdélyi Józsa dominikánus baráttal is, akit kigúnyolt s akinek beszédeit egy diákkal jegyeztette le, hogy nyomban felelhessen is reá. Józsa barát "a pápának ezen ritka és nők után bolonduló csatlósa" saját feljegyzése szerint 1553. egy külön küldöttséget is vezetett Budára az új basához Khadim Alihoz, a lutheránusok ellen. (Lampe-Ember i. m. 667. Skaricza-Faragó 24. l. Szilády Á. RMKT. V. 210. 235.)

Sztáraynak túlbúzgóságát már maguk a tolnai evangelikusok is megsokalták s úgy látszik, szivesen vették, midőn egy nála higgadtabb és szintén kiváló reformátor került oldala mellé. Bereméni János, az eddigi tanító ugyanis 1552. nyarán hirtelen elhalt, fiatal özvegyét és három gyermeket hagyva maga után. A tolnaik ekkor a tudós Szegedi Kis Istvánra, Békés városának tanítójára gondoltak, akit csak félve, mintegy titkon mertek az 1552. év végén Sztáray mellé meghivni. Tartottak ugyanis attól, hogy papjok egy ilyen kiváló versenytársat nem szivesen lát majd maga mellett (Skaricza-Faragó 22. l.)

Szegedi azonban, aki még nem volt felavatva, csak az iskolára szorítkozott és igy Sztárayval, a lelkésszel és püspökkel jól megfért. De a tanítás mellett predikált is Szegedi. Sztáraynak örökös heves hitvitáit ugyanis már a saját hivei is megsokallták s felkérték Szegedit, hogy vasárnaponként az első szentbeszédet ő tartsa "mivel a vitatkozásban és a nép előtt való beszédben Szegedi mérsékeltebb és érthetőbb." Sztáray ezt nem ellenezte, sőt maga kérte Szegedit, hogy ne zárkózzék el a nép óhajtásának teljesítése elől. (Skaricza-Faragó 26.)

Sztáray igy jó kézben látván Tolna egyházi ügyeit, mint Baranya püspöke egyházlátogatás céljából hosszabb időre is elhagyhatta gyülekezetét. Miként Skaricza irja róla: "Qua episcopus suae Baroviae agebat." S éppen ezen útján, midőn a Dráva felé indult, a lelkész nélkül levő laskóiak, kérve-kérték, hogy küldje el hozzájuk a tudós Szegedit, de előbb szentelje fel. Szegedi nem egy könnyen vált meg Tolnától, mert hivei szerették s itt is nősült másodszor, az elhalt Bereméni János tanító özvegyét vevén feleségül. De Sztáray buzdítására végül is engedett a laskóiak hivásának, 1555-ben eltávozott, de Sztáray őt előbb még 1554. más papjelöltekkel együtt nagy ünnepélyességgel felavatta. Skaricza megjegyzi, hogy Szegedi ekkor letette a jól megérdemelt mester (magister) nevet és a doktor cimet vette fel, melyet még Wittenbergben szerzett Cruciger rektorsága idején. Annyival inkább tehette ezt, minthogy Baranyában még ezen 1554-ben, midőn még csak 49 éves volt, fő-szuperintendensnek is megválasztották. Sztáray püspöksége ezután csak Tolnára szorítkozott. (Skaricza-Faragó 26.)

Sztáray Szegedi távozása után is Tolnán maradt még 1560-ig. Somogyi Péter, a fogoly vágsellyei tanító 1557-ben Pozsonyból levelet irván hozzá, őt tolnai püspöknek (episcopus de Tholna) nevezi. A püspökségnek kettéosztása és Baranyának Szegedi részére való átengedése mégis fájhatott Sztáraynak, mert Tolnán 1557-ben irta Athanasiusról szóló históriás énekét ("Egy nyomorúlt ember ezt irta versekben") s a versfők szerint az ő sorsa is néha az üldözött Athanasiuséhoz volt hasonló. (Suam interim fortunam eandem esse ostendit.) Magára érthette e sorokat: "Hogy reá mindenben ők csak hazudtanak... Azért nincsen helye köztek az jámbornak." Hogy a jelen Sztáraynak sok gyengéje is volt, azt Bornemissza Péter is tanúsítja: "Sztáray Mihály is, noha értelmes és tudós ember és sokat épített Magyarországban, de őtet is megbirja niha az harag, niha az bor is."[703]

Szegedi távozása után Sztáray ismét megkezdte a szenvedélyes hitvitákat Józsa baráttal. S ez indította a tolnaikat arra, hogy a szép öreg templomot kétfelé rekesztették, mely aztán igy is maradt, mig a katholikusok már majdnem egészen kifogytak. Ekkor az evangelikusok az egész nagy templomot maguknak foglalták le, a katholikusoknak pedig a Kápolna-utcában épült és Szent Bertalanról nevezett kis templomot engedték át. Ide temetkeztek még 1647. is az olasz kereskedők és más katholikusok. (Lampe-Ember 668.)

Szegedi után Sztáray mellett Thury Farkas Pál lett a tolnai rektor, aki 1555. tanult Wittenbergben s egy vagy két évvel később Tolnán irta "Idea Christianorum sub Tyrannide Turcica" cimű munkáját, amelyet később Sz. Molnár Albert adott ki Oppenheimben 1616. E művében mondja Thury tolnai rektorkodásáról: "Iskolánk oly virágzó állapotban van, amennyire csak szorgalmam és iparkodásom által emelhetem. A tanulók oly számosan vannak, hogy alig férnek el két teremben s bár ezek nagyobb része gyermek, mindazáltal a nagyobbak is negyvenen vannak, kikben oly nagy kedvet gerjeszték a tanulásra, hogy maholnap kimerítik minden tudományomat és sok van köztük, kinek nem sokára más tanítóra lesz szüksége". Bizonyára ezekben az időkben keletkezett a szálló ige: "Bejárta Tolnát, Baranyát". Mert eredetileg ezt a tudós emberekről szokták mondani. Tolnán tanult s innen ment 1556. Wittenbergbe a közeli Horhiban született Meliusz Juhász Péter is. (Földváry, Szegedi Kis 81. és 134. l.)

Thury Pál Tolnából a felvidékre költözött, ahol nagyobb szerepe volt az ottani vallási mozgalmakban. 1560-ban már sajószentpéteri lelkész volt, mint ilyen vett részt 1562. és 1563. a tarczal-tordai zsinaton, ahol nemcsak a kovásztalan kenyeret vetették el, hanem Béza hitvallását és Kálvin genfi kátéját is elfogadták. Midőn a lutheránus Perényi Gábor e miatt őket Sátoraljaújhelyen kérdőre vonta, Thury Pál azzal menté magát, hogy Béza hitvallását csak úgy fogadták el, mint az Augustana bővebb értelmezését. Perényi azután Thury Pált egy másik lelkésztársával Lipcsébe és Wittenbergbe is kiküldte az ottani tanárok véleményének kikérése végett s ezek a lutheránusoknak adtak igazat. Thury Meliusz körébe, majd pedig Erdélybe menekült. Jelen volt 1568. a gyulafehérvári és nagyváradi hitvitákon is. Élete végén Abaujszántón volt lelkész s itt halt meg 1574. A kálvinisták költőnek is mondják. Bod Péter szerint ő irta a Kálvin Institutióját magasztaló latin és magyar párverset.[704]

Ily kiváló munkatársak mellett is, mint Szegedi Kis István és Thury Pál, kettős hivatala nehéz terhet rótt a már öregedő Sztárayra. Talán e miatt mondja magát "nyomorult" embernek. Otthon is sok baja volt az ellenféllel és saját híveivel, akik őt felettébb heves természetűnek tartották. Püspöki hivatalában is sok keserűség érte és nem ok nélkül hasonlítá magát Athanasiushoz. Az egyházlátogatáson kívül Sztáray lelkészeket is avatott, amint azt Szegedi példájából tudjuk. De "Az igaz papság tükrében" is közvetlen tapasztalatból irja le részletesen a protestáns lelkészavatás módját. Itt is folytatta irodalmi munkásságát, két eredeti drámát, historiás énekeket és magyar zsoltárokat irt, sőt Sz. Molnár Albert feljegyzése szerint agendát és posztillát is irt volna a gyülekezetek számára. S mindezt a sok munkát nem is békés időkben, hanem a törökök részéről való legnagyobb szorongattatások között végezte. Thury Pál mint tolnai rektor irja fentebbi művében: "A török éjjel-nappal áskálódik papjaink és iskoláink ellen, mert azt tartják, ezek okai, hogy a magyar nem akar törökké lenni. Nincs oly pap, kit a török meg ne veretett volna, kivéve egymagamat. A veretes általán minden nap foly, a legkisebb okért a hibásnak talpát úgy elverik, hogy a bőr is lemegy róla. Mikor a törökre nézve egy-egy harc szerencsétlenül üt ki, egész bosszuját mindjárt a predikátorokon tölti, mert, úgy mondják, ők okai minden szerencsétlenségnek, átkokat bocsátván ő ellenük az Istenhez. Ily váddal háromszor fogták el püspök urunkat is s kötözve vitték a vesztőhelyre, hogy lenyakazzák, de az Isten csodálatos módon megoltalmazá mindannyiszor". Thury ezt Sztárayról mondja, mert ő volt a püspöke. (Földváry L. i. m. 135. 142.)

Ily nehéz viszonyok között Sztáray 8 évig (1551-1559) volt Tolna papja és püspöke. Az 1559. megjelent második drámájában is Huszár Gál őt még tolnai papnak mondja. Az 1559. évben visszament Laskóra, ahonnan Szegedi Kis István ekkor távozott el Kálmáncsára. Hogy Sztáray 1560. már csakugyan Laskón volt, az Cranmer Tamás érsekről irt historiás énekének utolsó verséből is kitünik. A tolnaiak pedig Sztáray utódjáúl Eszéki Istvánt hívták meg, aki Pathai Sámuel bizonysága szerint 1560-ban is tolnai pap volt s mellette egy Márk nevű lelkész volt a kollegája. Eszéki Istvánt 1575-ben Eszéki Mihály váltotta fel, ennek pedig Detsi Gáspár lett az utóda, aki 1597. Mátyás napján halt meg. De ezek az 1576. évi hercegszőllősi zsinat óta már reformátusok voltak. Lubenau Reinhold königsbergi gyógyszerész 1587-ben utazván keresztül Tolnán, naplójában azt irja, hogy itt egy württembergi származású papnak voltak a vendégei. Hogy ki volt ez, nem tudjuk.[705]

Tolnának első protestáns papjai s ezek közt Sztáray is, kétségtelen, hogy lutheránusok voltak. Ilyen volt a legelső, Zigerius Eszéki Imre, Flaciusnak jó barátja. Józsa barát is 1553-ban mint lutheránusokat panaszolta be a tolnaiakat Budán a basa előtt. Tolnán még Szegedi Kis István sem tanított kálvinista szellemben, mert tanítványa, a közeli Horhiban született Meliusz Juhász Péter, aki Tolnán tanult s innen ment ki 1556. Wittenbergbe, eleinte erős brenzianus, vagyis szigorú lutheránus volt. Sztárayt pedig Zoványi és Földváry református történetirók is lutheránusnak tartják. (Földváry i. m. 85. 88. 135. Skaricza-Faragó 15.)

Sztáray Mihályt méltán mondotta már Bauhofer lutheránusnak, újabb életirói pedig, Nagy Sándor és Szilády Áron tévedtek, midőn őt kálvinistának akarták megtenni. Érveink a következők: 1. Skaricza Máté szerint Luther iratainak olvasása birta arra már Páduában, hogy a pápaság tévelygéseivel szakítson. 2. Józsa barát őt és hiveit 1553. mint lutheránusokat vádolta be Budán. 3. Luther érdemeiről, jelleméről és művéről nagy elismeréssel szól Athanasiusról és Cranmer Tamásról irt műveiben (Szilády V. 207. és 242.) 4. Meliusz őt még 1565. is mint pápai papot lutheránusnak tartotta, Bártfával és Wittenbergával együtt még Pápát is miatta mondván félpápistának. 5. Tolna-Baranyából való eljövetelének is már Szegedi eltérő hittani nézetei lehettek az okai, azért hasonlítja magát Athanasiushoz. 6. A soproniak 1570. és 1574. csak mint lutheránust hivhatták őt meg magyar lelkésznek. 7. Pecsétjén még 1670. is rajt volt a feszület. 8. A soproniakon kivül bizalmasabb lutheránus ismerősei voltak: Somogyi Péter, a fogoly vágsellyei tanító, Bornemissza Péter evang. püspök és Szentgyörgyi Gábor, Nádasdy Tamás és Ferenc titkára. (Szilády V. 321.) 9. Földváry László "Az igaz papság tükrében" is több "világos nyomát" látja, hogy Sztáray lutheránus volt, de ezeket én nem találtam meg. (Szegedi Kis I. élete 85. l.)

Thury Farkas Pál után Dombi Péter volt a tolnai rektor, aki Sztárayt már alig érte itt, de 1560. Eszéki István papsága idején már Tolnán volt s 22 évig tanította az ifjúságot. Igen tudós és kegyes, de egyszersmind szigorú és haragos férfiú volt, tanítványai közül sokan mentek ki külföldre is. Utódai közül ismeretes Baranyai Fábián 1573-ból, akit 1575. F. Tolnai Bálint követett. Ez annyira jártas volt a héber nyelvben, hogy a zsidók azt mondták róla, nem is magyar, hanem zsidó. A rektorok is a hercegszőllősi zsinat óta bizonyára már református szellemben tanítottak. (Lampe-Ember 668.)

Földváry László Sztáraynak tolnai püspökségéből 60 egyházat tud felsorolni. Ezek is akkor bizonyára még lutheránusok voltak, de a hercegszőllősi zsinaton 1576. a református egyházhoz csatlakoztak. A régi tolnai egyházak között szerepel Paks, melynek 1576. Zombori Antal volt a lelkésze, Dunaföldváré pedig Erdődi Ambrus. Patajon Tatár Mihály, Bölcskén Miski Bálint, Mányokon 1582-ben Dombrinus Péter, Ethén (elpusztult, Bátha határában) 1582 előtt Monostori Miklós. Hogy kik voltak e gyülekezetek első lutheránus reformátorai, azt nem tudjuk. (Mokos Gy. Hgszőllösi kán. 56. Földváry i. m. 132. l.)

Szeniczei Bárány György 1742-ben a tolnai esperesség történetéről irván, azt mondja, hogy a Dudith András pécsi püspök idejében itt keletkezett evang. gyülekezeteknek már nyoma sem volt. A régi magyar gyülekezetek Szegedi Kis István vezetése alatt pártoltak át Kálvinhoz. A XVII. században az üldözött lelkészek és hivek menekültek át néha a török hódoltságba. Bognár György győri lelkész 1674. például egész Belgrádig lejutott a Duna mentében és itt a falvakban magyar evangelikusokat talált, akik örömmel fogadták őt és száműzött lelkésztársait: "Isten hozta kegyelmeteket, édes predikátor uraim, nem a római császár űzött ki benneteket, hanem az Isten ő szent felsége küldött ide mi hozzánk titeket. Tehát tanítsatok bennünket az Isten szent igéjére. Kereszteljétek a mi fiainkat, leányainkat. Keveset tudunk immár mi az igaz keresztyén hitből". És Bárány szerint Buda elfoglalása után jöttek ide ismét evang. menekültek, akik szétszórtan éltek a katholikusok és reformátusok között. 1715-ben pedig a pápai urodalomból, Csóthról jöttek szökött jobbágyok Gyönkre, akik itt inkább vadászatból, mint földmívelésből éltek és Molitorisz András volt várpalotai részeges lelkészt hívták meg maguk közé. 1718-ban jött Nagyvázsonyból Gyönkre Bárány György, aki itt és Sárszentlőrincen lelkészkedve alapítá meg mint esperes német és magyar települőkből a tolna-baranyai esperességet. Gyönk vidéke előbb a királyi fiskusé volt, majd pedig Magyari Péteré és Zinzendorf Ferdinánd generálisé, akitől 1722. gróf Mercy Florimund tábornok vette meg.[706]

 

b) A reformáció Baranyában.

Az 1495. évi subsidiumlajstrom szerint Zala, Moson, Tolna és Somogy megyék voltak a legnépesebbek. Baranya pedig, mely több mint 15.000 portát számlált, még ezeket is felülmúlta. De a mohácsi vész után a községek legnagyobb része itt is elpusztult, vagy néptelenné vált. (Földváry I. Szegedi Kis István 136.)

Siklós. Baranyában Siklóson Perényi Péter védelme alatt indult meg legkorábban a reformáció. Ennek a kiváló magyar főúrnak, aki különben ősi birtokain Zemplénben Terebesen, Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon szokott tartózkodni, a Dunántúl is voltak birtokai. Istvánfi és Pázmány is Perényit tartja az evangelikusok első patrónusának. Ez utóbbi szerint: "Az urak közül legelső Prinyi Péter lutheristává lőn és az ő jószágába Kopácsi Istvánt, Sztarinus Mihályt praedikálni bocsátá. Ennek példáját követé Drágffi Gáspár, ki az maga jószágába Batizi Andrást és Dévai Mátyást praedikáltatá". (Pázmány művei I. 414. l.)

Atyjától, Perényi Imre nádortól örökölte Siklóst és ennek környékét Baranya és Somogy megyében, anyjától, Kanizsay Dorottyától pedig Valpó várát és ennek járulékait a Dráván innen és a Dráván túl. A kettős nagy urodalomnak központja a Zsigmond király fogságáról nevezetes Siklós vára volt. Kiváló szép hely, melyről Pathai Sámuel tolnai lelkész még 1647. is ezt irja: "Igen kellemes hely, vára is igen szép, kellemesség dolgában alig valamelyiknek áll mögötte Magyarországban". (Lampe-Ember 664. Földváry i. m. 98.)

Perényi a feleségével, Székely Klárával és Ferenc nevű kis fiával csak négyszer tartózkodott itt, akkor is csak rövidebb ideig: 1528-ban, midőn Ferdinándhoz való átpártolása után János király elől menekült ide a Felvidékről; 1531-ben, midőn a dunántúli főurak közt alakult politikai szövetség hozta ide; 1532-ben, midőn Szolimán bejövetele miatt forogtak baranyai birtokai veszedelemben; és 1535-ben előttünk ismeretlen okokból. Az ő gyakori távollétében tehát buzgó egyházi férfiakra volt szükség, akikre ő itt nyugodtan bizhatta a reformáció dolgát.

Perényi Péternek áttérését Földváry László meggyőző érveléssel teszi az 1528. évre. Az 1527. év tavaszán ugyanis még az eretnekgyülőlő Szerémy György káplán szerzett Perényinek udvari papot s csak ennek az évnek végén nevezi ez őt apostala latornak, Skariotesnek. És Szerémy 1528-ban Sátoraljaújhelyen Perényi városában Pöstyéni Ferencért még halotti misét mondott. A reformáció kezdetét tehát Perényi birtokain s magának a földesurnak áttérését is legfeljebb 1528-tól számíthatjuk. Szilády Áron is erre az évre teszi Perényi áttérését. (Szerémy 165. 172. 190. Földváry 95. Szilády V. 296.)

Perényi 1527. Ferdinándhoz pártolt át Zápolyától s csak ezen politikai áttérését követte azután a vallási. De mint protestáns nagy buzgósággal vette a reformáció dolgát. A sárospataki várkapujára 1534. állítólag még ő vésette e szavakat: "Felix civitas, in qua verbum Dei praedicatur et observatur". Gálszécsi István az első protestáns énekeskönyvet (hangjegyekkel) 1536. neki ajánlotta. 1539-ben Dévai Mátyás tartózkodott az udvarában. 1540-ben Ferdinánddal szemben is kijelentette, hogy vallásában, mint eddig, úgy ezután sem tűr kényszerítést. 1542-ben fogságba vettetvén, bécsújhelyi börtönében egy kiváló festővel képeket festetett a bibliai történetekhez, amelyek alá ő vallási vigasztalásúl verseket irt. Melanchthonnak 1545. márc. 27. hozzá irt levele őt már a börtönben találta. Szenvedése öt és fél évig tartott. 1547. halt meg. Ferenc nevű kis fiát kezesül kellett Konstantinápolyba küldenie, aki onnan soha sem tért vissza. Gábor nevű fia lett az örököse, ki szintén oly buzgó lutheránus volt, mint ő maga. (Spataki főisk. 300-ados ünnepe 1860. Földváry 109. Bunyitay Eht. Eml. III. 461.)

Siklóson is tehát, mely Civitas Palatinalis néven is említtetik s melynek külön magisztrátusa is volt, csak az 1528. évvel vehette kezdetét a reformáció, midőn Perényi a családjával másfél évet itt töltött. Nem mehetett könnyen a munka, mert hiszen a bencéseknek apátságuk s a karinges ágostoni szerzeteseknek zárdájuk volt a városban. Ezek erős ellenállás nélkül alig engedték át helyüket a reformátoroknak. S magának Perényinek udvarában is még sok ellensége lehetett a reformációnak. Így volt ez eleinte Nádasdy Tamás udvarában is Sárvárott.

Siklósi Mihály volt a város első és egyetlen ismert nevű reformátora. Pathai Sámuel tolnai lelkész, aki a XVII. század elején Laskón és Veresmarton volt rektor és gondosan kutatta a régi egyházak történetét, 1647-ben e szavakkal emlékezik róla: "Siklós várának és városának határai néhai Siklósi Mihály igen dicséretes emlékezetét ünneplik, aki Perényi Péter reformátora volt. Midőn ama részeket bebarangoltam, gyakran hallottam igen idős emberektől, hogy Siklósi az egész udvar előtt oly gyűlöletes volt, hogy nem egyszer magában az udvarban is éles kardokkal darabokra vagdalták volna, ha az a kegyes és nagylelkű hős (Siklóson akkor Perényi lakott) különös pártfogása és védelme alá nem vette volna. (Lampe-Ember 664. Földváry 108.)

Siklósi életéből és munkásságából több adatot nem ismerünk. Nevéből következtetjük, hogy Siklóson született. Többen Sátoraljaujhely reformátorának is megteszik. Földváry azt hiszi, hogy szülőhelyéről került fel a Perényiek másik városába Ujhelyre, ott a zárdába lépett s ő is szerzetesből lett reformátorrá, miként Kopácsi és Sztáray Sárospatakon. De ez csak feltevés. Ilyen Szilády Ároné is, aki szerint Baranyának Sztáray előtt Siklósi volt a legnagyobb sikerrel működő reformátora s mind Sárospatak és Ujhely vidékén, mind Baranyában ő volt az uttörő. Amott Sztáray és Kopácsi, emit Sztáray lép a nyomába. Bizonyos, hogy egyike volt legelső reformátorainknak. Ezt már Perényihez való viszonyából is következtethetjük. Pathai emlékezésén kivül egyedül biztos tanúbizonysága munkás életének a szép egyházi ének: "Mennynek és földnek kegyes Istene", amelynek versfőiből az ő nevét olvashatjuk ki s a melyben a pogány töröktől való szabadulásért esd Istenhez. Megvan ez ének Bornemissza énekeskönyvében. (Detrekő 1582), Gönczi Fabricius Györgyében (Debrecen 1592) s még a XVIII. század református énekeskönyveiben is. Ez mutatja, hogy az egyház hiven őrizte a nagy reformátor emlékét. (Szilády Á. RMKT. IV. 282. 284. Földváry 108.)

Siklós munkájára csak az eredményből következtethetünk. Mert 1550 körül Siklós és környéke egészen a kis Rinya folyóig az evang. hitet vallotta. Siklósinak tehát sok munkatársa is volt, akik egyik helyről a másikra járva predikálással és szent énekekkel terjesztették az evangeliomi világosságot, de ezek neveit sűrű homály fedi. A siklósi vezető emberek közül csak Nagykárolyi Vas Mihály várkapitány (castellanus) neve ismeretes, aki bizonyára evangelikus volt, mert Dobai András sárospataki lelkész "Az utolsó itéletről" szóló énekét 1540. neki ajánlotta. Meglehet, hogy Dévai Mátyás is járt Baranyában. Mert Bebek Imre székesfehérvári préposthoz irt levele szerint 1531-ben, midőn János király Pécsre indult, ő is Bebekkel utána készült menni és pedig bizonyára a magyar főuraknak Perényi és Török Bálint által ekkor Somogyba összehivott gyűlésére. Hogy eljutott-e Dévai Baranyába, azt nem tudjuk. Ha eljutott is, csak rövid időt tölthetett itt. (Szilády Á. i. m. II. 443. Földváry 108. 110.)

Siklósi, miként patrónusa Perényi, természetesen még Luther reformációjának volt a hive és lelkes terjesztője. Földváry László és Fejes István lehetőnek tartják, hogy az a Michael Litteratus vagy scholasticus Michael Deák, akit Perényi várparancsnokul (castellanus) hagyott Siklóson, s akit Szerémy szerint a török 1543-ban a vár feladása után a Pécs felé vezető uton elfogott, a vele vitt kincsekből kifosztott és lefejeztetett, egy személy lett volna Siklósi Mihállyal. Szerémy szerint ugyanis ez a castellanus nem katona, hanem a hadakozáshoz nem értő tanult ember (scholasticus) volt. (Quia solent semper optimates Hungarorum Scholasticum in arce [tenere] et nobiles in curia suarum pro ancillis et pro dominabus earum.) S falán Siklósi fia volt az a Siklósi Miklós nagymarosi lelkész, Huszár Dávid pápai lelkész barátja, aki szemtanuja lévén Szigetvár ostromának, Zrinyi Miklósra később epitaphiumot irt s aki a hercegszőllősi kánonokot is 1576. magyarra fordította.[707]

Laskó. Mint második központ Laskó válik ki Siklós mellett a baranyai gyülekezetek köréből. Egy mérföldre esett Eszéktől, mint első és egyedüli reformátora, Sztáray Mihály irja. Szép magas kerek dombon gót stilusban épült a temploma, amelynek sugár tornya szilárd anyagból volt egészen a csúcsáig. A helyére épült új templom körül ma is megvan az ősi temető, amelyben Laskó városának első evang. hivei, Sztáraynak első hallgatói pihennek. A török defterek 1544-ből még a neveiket is megőrizték: Varga, Puskás, Borbély, Gálos, Mező, Bárd, Bors, Kozma, Sós, Matkó, Bakó, Darabos, Almás sat. neveket találunk köztük. (Bunyitay, V. 543. Földváry 115. 123.)

Baranya reformálásának Siklósi által megkezdett munkáját Sztáray folytatta Laskón. Valószinűleg a somogymegyei Tót-Sztárán született, mely szintén Perényi birtoka volt. A szláv nyelvet, amelyen szintén hirdette az evangeliomot, már otthon tanulhatta meg. A két élőnyelv ismerete neki szélesebb munkamezőt biztosított. A földesúr kiséretével került fel Sárospatakra az ottani franciskánus zárdába, innen pedig később vissza a szülőföldére Dunántúlra reformátornak. Magasabb műveltségét a páduai egyetemen szerezte. Olaszföldön tanulta meg a zenét is, melynek később oly jó hasznát vette. Skaricza szerint Luther iratainak olvasgatása és mások kegyes buzgalma által itt Páduában, a pápaság közelében mondott le örökre hitbeli tévelygéseiről. Visszatérése után a szintén baranyai származású Kopácsi Istvánnal együtt valószinűleg Sárospatakon volt tanító, ahol meg is nősült, feleségül vevén Bánóczi István szép özvegyét. Tiszttársát állítólag e szavakkal búzdítá példájának követésére: "Sequere Kopácsi!" Ezt a mondást, mint szállóigét, még mai nap is emlegetik a pataki diákok. Pázmány is Kopácsi munkatársának mondja Sztárayt. (Földváry i. m. 115.)

Életéből egy jó évtized (1531-44) ezután teljesen ismeretlen. 1544-ben megkezdett laskói működéséről azonban már maga Sztáray számol be Tolnai (Tuknai) Miklós nevű barátjához Bécsbe küldött levelében. Hét éve mult már - irja 1551. jún. 20. kelt levelében - hogy a török uralom alatt álló Alsó-Baranyában, mint első és egyedüli, Laskó városában az Úr igéjét hirdetni kezdte s már innen és túl a Dunán és a Dráván az Úr gabonájának aratására jött többi atyafiakkal (cum reliquis fratribus) 120 egyházat alapított, melyekben egy értelem szerint hirdettetik Isten igéje és pedig oly nagy tisztasággal, hogy jobban szervezett egyházak azoknál sincsenek, akiknél az Úr igéje idestova már 30 év óta hirdettetik. Ezt a fényes eredményt nem magának, hanem Istennek tulajdonítja. Voltak az igehirdetésben heves összeütközései is a pápa embereivel. De mindenütt győzött s ellenei kénytelenek voltak "a Tiszán és Száván túl menekülni, sőt a Szarmatákon és a jeges Kaukázuson is túl, amint ő (talán Verbőczi, ki szintén a Szarmatákon túl akarja kergetni a lutheránusokat) zengedezi." 1551-ben a Valpo és Vukóvár környékén tartott zsinat alkalmával két ütközetben is legyőzte a pápista papokat, akik közül némelyek tőle való féltükben a teknő alá bújtak, amelyen három asszony ült. Innen lett példabeszéddé a rácok között: Pop ge pod coritom, pod troyom senon. (Teknő alatt pap vagyon, Három asszony ül azon. Bunyitay Eht. Eml. V. 543. Földváry 124.)

Pathai Sámuel, ki 1617-től kezdve két éven át volt laskói rektor s még szem- és fültanuktól vette értesülését, hű képet rajzol Sztáraynak reformátori működéséről, amelyben kiváló szerep jutott az általa énekelt zsoltároknak. "Az egyházak reformálásában (amint a szemtanuk beszélték) ilyen módszert követett. Midőn közönséges egyházi beszédeiben az evangeliomot hirdetni kezdte, először Dávidnak zsoltárait, melyek közül a kiválóbbakat ékes átdolgozásban hazai nyelvünkre ültette át s melyeket még mai nap is használunk a gyülekezetekben, nagy áhitattal és bizonyos lelki édességgel énekelte a gyülekezet és a nyomorult nép előtt. Ilyenféle buzgó énekléssel annyira felbuzdította a népet, mely azelőtt ilyesmit sohasem hallott, hogy a környékből mindenfelől nagy sokaság özönlött össze hozzá és pedig oly nagy számmal, hogy alig lehetett már hozzáférni. Mivel pedig az éneklésben egyszersmind magas, csengő hangja (alta et sonora simul voce) is volt, mint különben is zeneértő oly szép és kellemes harmóniával énekelt, hogy édes hangú zengedezésével magához vonta az embereket. Ennélfogva az egész Hegyalján (így nevezték Baranyának azt a részét, melyet átmetsz a Karassó folyó mellett elnyuló s Vörösmartnál a Dunát érintő hegy) hirtelen elterjedt az a hír, hogy új vallás támadt, melyről még az apák sem hallottak soha. A nép erre a közeli városokból, mezővárosokból és falvakból seregestől tódult össze Laskóra, mint valamely híres sokodalomra (vásárra). Látván tehát Sztáray a hű igehirdető, hogy a tanulatlan nép oktatására elérkezett a kedvező alkalom, de szükséges is, hogy az igaz vallást és az evangelmi igazság fényét felderítse előttük, úgy alkalmazta beszédeit, hogy azokban az igazságot a legvilágosabb okokkal bizonyította, a misének, bucsucéduláknak és más ceremóniáknak hiábavalóságáról pedig annyira meggyőzte őket, hogy rövid idő alatt a r. kath. atyafiakat, a papokat és szerzeteseket elküldvén, a pápistaságnak bucsut mondtak, a parochiát pedig Sztáraynak adták át". (Lampe-Ember 662. Földváry 119.)

Ilyen fáradhatlan munkássággal töltött itt Sztáray hét esztendőt. Hiveivel együtt sokat szenvedett nemcsak a töröktől, hanem a r. katholikusoktól is. A papok és barátok még az élete ellen is törtek titokban. Miként Pathai egykorú tanukra hivatkozva beszéli, a laskói paplak ajtaja előtt éjjel leselkedtek reá az ellenségei. De Sztáray óvatos volt. Midőn éjjel a lakásából ki akart menni, elleneit kijátszva, előbb karóra szúrt tököt nyujtott ki az ajtón. S a leselkedők a tököt Sztáray kopasz fejének nézvén, azt verték szét, ő pedig sértetlenül huzódhatott vissza azt mondván: Tudtam, hogy leselkedtek. Végül azután a hívei látván, hogy veszedelemben forog az élete, őröket rendeltek ki s így őriztették a szegények hű lelki pásztorukat, mígnem az egész város elfogadta a reformációt. (Lampe-Ember 663. Földváry 122.)

Sztáray egyházi érdemei mellett kiváló hazafias szolgálatokat is tett itt nemzetének. Sehol sem szenvedett annyit a nép, mint itt Baranyában, különösen azóta, hogy a török 1543. Valpó várát, Mohácsot, Baranyavárt, Pécset és Siklóst elfoglalta. A török had rendszerint Eszéken át szokott felvonulni s így Baranya mindig az utjába esett. Hogy ez a vidék teljesen el nem néptelenűlt, hogy az evang. magyar nép a legnagyobb nyomorúságok között is hű maradt szülőhelyéhez, ez a lelkes reformátorok érdeme, kik Isten igéjét hirdetve jobb jövendővel vigasztalták az agyoncsigázott s már-már kétségbeesett népet.

Laskót 1551. hagyta el Sztáray, midőn Tolnába költözött át. Helyébe pedig az énekiró Szerémi Illés, egy szlavóniai származású férfiú jött, aki csak két évig maradt Laskón. Több éneket irt, 1553. távozott el s 1561. már Kolozsvárott irta énekeit. (Szilády IV. Földváry 127.)

Szerémi után ismét egy igen kiváló papja lett Laskónak Szegedi Kis István személyében, aki Tolnáról Sztáray mellől jött ide 1554-ben. A laskói hívek kértére Sztáray mint püspök fel is avatta Szegedit, jóllehet ő már Czegléden korábban is végzett lelkészi teendőket. És csakhamar, szinte váratlanúl korán püspökké is megválasztották Szegedit még ez évben a baranyai gyülekezetek. Eddig Sztáray volt Baranyának is a püspöke, de most 1554. óta az ő egyházkerülete már csak Tolnára szorult össze, aminthogy Somogyi Péter is őt 1557-ben csak Tolna püspökének cimezi.

Szegedi Laskón már rendes virágzó gyülekezetet talált, melyben az alapvetés munkáját ő előtte már Sztáray és Szerémi elvégezték. De még nagy és nehéz feladatok várakoztak ő reá is. Papi és tanítói kettős hivatalával igyekezett gyülekezetét a nehéz és nyomoruságos időkben együtt tartani és tovább fejleszteni. Munkaköre mint püspöknek kiterjedt egész Baranyára, sőt Somogyra is s az itteni nemeseknek bizalmát és nagyrabecsülését is hamar kiérdemelte. Négy évet töltött itt 1554-58. s azután Somogyba Kálmáncsára költözött át.

Szegedi után 1558. ismét Sztáray jött vissza Laskóra. Cranmer Tamásról szóló históriás énekét Laskón irta már 1560-ban. Átköltözése után mint püspök Alsó-Baranya gondját is felvette ismét, amire annál nagyobb szükség volt, minthogy Szegedi Kálmáncsáról nem látogathatott el ide többé. A török ugyanis megtiltá a Somogyból Alsó-Baranyába való utazgatásokat és Szegedinek a szigetvári és babócsai várparancsnokokkal való ismeretségét különben sem nézte jó szemmel. A két püspökség most úgy oszlott meg, hogy Szegedi Somogynak és Felső-Baranyának, Sztáray pedig Tolnának és Alsó-Baranyának volt a püspöke. Hogy Sztáray most másodizben meddig maradt Laskón, azt nem tudjuk. 1565-ben egy házassági per alkalmával Sárospatakon volt s még ez évben mint félpápista pápai papot gunyolta ki Meliusz Péter. 1570-ben is mint pápai lelkész irta ismeretes levelét a soproniaknak. Volt Sztáraynak a lelkek halál utáni sorsáról szóló műve is, mellyel Meliusz polemizál. De hogy hol és mikor irta, azt nem tudjuk.[708]

Laskó későbbi egyházi emberei közül Pathai Sámuel ismeretes, ki 1617. volt itt református rektor és a többször idézett értékes levelet irta. 1647-ben Halasi Bálint volt a laskói ref. lelkész s a hívek még ekkor is a nagyobbik templomba jártak, a r. katholikusok pedig a kápolnába, (Lampe-Ember 662. 664.)

Siklóson és Laskón kívül kiválóbb gyülekezetek voltak még Baranyában a Dráván innen Pécs, Hercegszőllős, Veresmart, Karancs, Kopács, Mohács; a Dráván túl pedig Dobronok, Erdőd, (amelytől vették előnevűket a Pálffyak), Eszék, Kapornak, Szentmihály. (Földváry 124.)

Pécs. Még a római világból való keresztyén műemlékkel is dicsekedhetik. Ez a mai székesegyház délkeleti tornya alatt épült sacellum (sirkápolna), mely Henszlmann és Balics szerint még a IV. századból való s görög stilusban festett képek díszítik. Így Pécs azok közé a városok közé tartozik, amelyekben már a római világban is volt keresztyén egyház. Régi neve: Ad quinque basilicas, Quinque ecclesiae (Fünfkirchen), a frank-német korból való s arra mutat, hogy a VIII. és IX. században is több temploma volt. Püspökségét még Szent István király alapította. Székesegyháza román stilusban a XI. században épült s a mohácsi vész után is épen hagyta a török. Egyetemét Nagy Lajos királyunk Coppenpachi Vilmos pécsi püspök és kir. kancellár tanácsára 1367-ben, tehát kevéssel a prágai, krakói és bécsi egyetemek után alapította. 1370 körül Galvano Bethini a Bolognából meghivott jogtanár tanított itt, aki 1374. visszatért ismét hazájába. Békefi Remig szerint a bécsi egyetem 1460 körül már nem állott fenn, mert Mátyás király 1465. irta II. Pál pápának: "in regno Hungariae non viget aliquod studium generale." A hírneves Janus Pannonius 1459-72. volt a pécsi püspök, aki mint felvilágosult humanista latin versekben gúnyolta ki a középkori egyházat.[709]

Brodarics István pécsi püspök (1532-37) eretnekség hirében állott, mivel a coelibatusról és a képek tiszteletéről szabadabban nyilatkozott. Aleander Jeromos pápai követ Bécsben 1539. febr. 11. irta róla naplójában: "Quod est bonus vir et doctus magisque amicus suus, sed aliquantulum Lutheranus sic et de eo dixit mihi Colocensis seu Agriensis (Frangepan) et quod dixerit aliquando de eo etiam audiendo: iste bonus collega meus, Brodericus Lutheranus. Dixit Strigoniensis (Várday) eum claudicare in favorem nuptiarum sacerdotum et non multum favere imaginibus sanctorum." (Bunyitay Eht. Eml. III. 326.)

Pécsett volt prépost Peregi Albert is, aki 1538. Erdősy Sylvester Jánossal és Dévai Mátyással levelezett, ennek egy könyvét küldte megbirálás céljából Sylvesternek s még 1543. is mint pécsi prépost ajánlott egy kancelláriai iródeákot a pécsi kisprépostságra. (Szilády Á. Dévai kátéja, 136. l. Bunyitay IV. 204.)

1540-ben a pécsi iskola (a káptalani és nem az egyetem) még fennállott és a mesterek felolvasásokat tartottak benne. Sulyok Ferenc pécsi tanuló, Sulyok Istvánné Kende Klára fia 1540. aug. 24. Pécsett "az skólából" irta anyjának, hogy ott "leczkét olvasnak", előbbi mestere Tamás volt s a mostaninak is tartozik. Kérdés tárgya lehet azonban, hogy nem volt-e ez 1540-ben már protestáns iskola. Mert Pathay Sámuel tolnai lelkész 1647-ben régi emberekre hivatkozva mondja: Petsini (Quinque-Ecclesiis) illustre collegium habebant primi reformatores, et a vetustioribus hominibus intellexi." (Bunyitay, Eht. Eml. III. 479. Lampe-Ember 673.)

Sulyok György és Eszéky János rövid püspöksége után 1539. Váraljai Szaniszló székesfehérvári prépost lett ezek utódja, aki 1543-ban a káptalannal és az egyház kincseivel együtt megfutott a török elől. A várost 1543. máj. 20-án foglalta el a török. Ugyanekkor Soklyos (Siklósi) Anna, a Pécs városán kívül épült Szentlélek-zárda főnöknője is az apácákkal Szigetvárra menekült. Váraljai a következő évben Lomnicai Horváth János helyébe szepesi préposttá neveztetvén ki, még 1544. átpártolt a reformációhoz és zsinatot tartott a ceremóniák ellen. Hasonló módon hagyta el egyházát Pécs másik püspöke, Dudith András is, aki 1563. neveztetvén ki ide, Szigetváron lakott s a káptalan tagjait is Pozsonyból ide hívta. Mint pécsi püspök küzdött a tridenti zsinaton a papok nőtlensége ellen s állását elhagyva Lengyelországban és Szileziában kétszer is megnősült és az unitáriusokhoz tért át.[710]

Hogy kik voltak Pécsett az evangeliom első hirdetői, azt nem tudjuk, de érdekes képet rajzol az itteni egyházi állapotokról Hosius Szaniszló püspök és pápai követ Zsigmond Ágoston lengyel királyhoz intézett levelében. "Midőn, úgymond, a császár ő felsége udvarában voltam, emlékszem, hallottam, hogy Pécs városában, melyet a török foglalt el, az egyik templomot részint a zwingliánusok vagy lutheránusok, részint pedig a keresztyének (r. katholikusok) bírják, úgy hogy egyaránt tisztelik abban Krisztust és Beliált, ami hogy igazán mimódon történhetik, azt nem értem, minthogy Krisztusnak és Beliálnak semmi köze sincs egymáshoz. Megtörtént abban a templomban, hogy egy valaki a lutheránusok közül nem ölte ugyan meg az áldozó papot, de az oltári szentséget kiragadta a kezéből, földre dobta és összetaposta. Feljelentették azt, aki ily gonoszságot cselekedett, a város elöljárójának s ez megismervén az ügyet, a vétkest minden késedelem nélkül ott nyomban kivégeztette." Történeti valóságnak ebből mi csak annyit fogadunk el, hogy a pécsi templomot is közösen használták a lutheránusok és pápisták.[711]

Hogy mily szorúlt helyzetbe került itt a római egyház, arról István pécsi plebánus írta 1581-ben XIII. Gergely pápának: "Itt Pécsett hajdan több mint 300 pap szolgált catholice Krisztusnak. Jelenleg pedig mind el vannak széledve, némelyek megölettek, mások megfojtattak, a szentegyházak szétrombolvák, az oltárok felforgatvák és csak magam, mint a keresztyén raboknak méltatlan szolgája, hagyattam meg szegényen, szükölködve, hogy kenyérrel is alig lakhatom jól." (Hetényi, Tört. pályamunkák. Földváry 122. l.)

Később a kálvinizmus, majd pedig Erdélyből jött predikátorok által az unitárizmus hatalmasodott el úgy itt, miként Nagyharsányban. Tholdi Pál, Debrecen városának jegyzője, 1709. évi végrendeletében mondja, hogy hasonló nevű ősét, midőn Pécs városában a reformációt be akarta vinni, a szentháromságtagadók a református predikátorral együtt megölték. (Tört. Tár 1902. 583.)

1572 és 1590 között Válaszuti György volt a pécsi unitáriusok lelkésze, aki sokat civakodott Decsi Gáspár tolnai református pappal. Skaricza Máté, tudós ráckevei lelkész pedig 1588. augusztus havában nyilvános disputációt is tartott Pécsett Válaszutival. Aug. 27. érkezett meg, előbb nagy sétát tettek a város körül, megmásztak a Mecsek hegyet, elmentek a Tetye kutfejéhez és sétaközben megbeszélték a vita módozatait, amelynek történetét Válaszuti "Pécsi Disputatio" címen irta meg. (Másolata a Nemzeti Múzeumban.) A győzelmet természetesen mind a két fél magának tulajdonította. Skaricza annál kevésbé sem érezhette magát legyőzöttnek, mivel a baranyai unitáriusok Krisztus imádását sem fogadták el. (Pokoly J. és Barla J. Prot. Szemle 1898. 444. l. és 1901. 670. l.)

Még a XVII. században is a török uralom alatt a r. katholikusok nagy kisebbségben voltak. Pécsi püspöknek nevezték ki soproni csúfos szereplése után 1625. Vinkovich Benedek zágrábi prépostot, az ellenreformáció egyik legvakmerőbb vezérét. Sennyei István váci püspök 1629. azt irja Pécsről, hogy a katholikusoknak csak 30-40 háza van, míg a törököknek és eretnekeknek körülbelül ezer. A katholikusok csak a külvárosban egy kis kápolnában gyülekeztek össze. Az egész török uralom idején 1686-ig vallásszabadság volt Pécsett s a római egyház annyira megfogyatkozott, hogy 1681-ben egy templomuk sem volt Baranyában. I. Lipót 1687-ben a hirhedett Radonay Mátyás zalavári apátot nevezte ki pécsi püspöknek, ki előbb császári katona volt s már Kőszegen is 1683. lóhátról pisztollyal fenyegette meg az evangelikusokat. Radonay a legnagyobb kegyetlenséggel irtotta ki Pécsről és egész Baranyából a kálvinistákat és unitáriusokot. Fennmaradt levelei határtalan gyűleletről tanuskodnak. Szerinte "az ökör, szamár és minden repeső és viziállatok, sőt a pokolbeli ördög is hamarább nyer örök életet, mint egy kálvinista." De mégis nehezen haladt a munkája. Még 1700-ban is panaszkodik: "Magamnak az én pécsi püspökségemben kivántatnának mostan 363 plebánusaim, de hol vegyem és mivel taníttassam."[712]

Herczegszőllős. A reformátora 1544-49. Kákonyi Péter volt, ki az Asverus, Sámson és Astiges című históriás énekeket irta. Sopron városának ügyvédő (procurator) polgárai között is 1546. van egy Kákonyi Péter, de ez alig volt egy személy a fentebbivel. Herczegszőllősi lelkész volt Veresmarti Illés püspök is, akinek idejében tartották itt hires zsinatukat 1576. a reformátusok. Itt alkotott kánonaikkal váltak külön teljesen az evangelikusoktól.[713]

Vaskaszentmárton. (Drávaszentmárton, ma Alsó- és Felső-szentmárton Siklós közelében.) Itt már 1550 előtt evang. lelkész volt s a polgárok hittani kérdések felett vitatkoztak. Lelkészeik (r. kath. és evang.) eltérőleg tanítván, a polgárok Dervis pécsi béghez folyamodtak, hogy a vita eldöntése céljából gyűlést tarthassanak. A pécsi bég tehát elrendelte, hogy "Vaskaszentmártonban egy meghatározott napon jelenjetek meg, hogy ott Luthernek az Isten igéjéről szóló tanítását jól megvizsgáljuk; ki akarunk zárni minden tévelygést, egyedül Isten igéjének engedelmeskedjetek." A bég rendeletét Perhát vajda közölte a lelkészekkel és tanítókkal. Ápr. 20-ra Vaskaszentmártonba tűzte ki a gyűlést, amelyre minden faluból mindkét részről 2 -3 polgárt is berendelt.

A gyűlés lefolyását Prodanisinus György veresmarti lelkész leveléből ismerjük. A gyűlésen a vajda és a kádi is jelenvolt. Kéménd és Belköz misés papjai, kiket a szentirás alapján szégyenítettek meg, elhagyták pápás hitüket. A kádi felhívására jobb kezüket a bibliára téve esküdtek meg és a bibliát végül megcsókolva fogadták, hogy ezután az igaz keresztyénséget követik. Aki az irástól eltér, azt száz pálcaütéssel büntetik és nyelvét is kivágják. A zsinat után követeket küldtek Hetény, Báta, Danócz, Mohács és Tolna községekbe, hogy az itteni pápások is elfogadják a határozatokat. Az egyetlen Antal volt Hetényben, aki ellenmondott s kész volt életét is elveszíteni. "Én magam sem tudom, hogy ebben a felfordúlt világban megmenthetem-e életemet" irja Prodanisinus. (Ha t. i. a török mást gondol és a pápisták mellé áll.) "Az evangelium úgy fénylik, mint a hajnal hasadása, irja tovább, a pápás egyház naponként gyengül." A bégek, vajdák és kádik is részben segítségükre voltak. De mégsem bíztak bennük. Ily ritka források, szerencsés felfedezések vetnek egy-egy fénysugárt az első, évtizedek történetére. De a gyülekezetek további sorsa azután ismét homályban marad.[714]

Veresmart. Itt is, mint Baranya egyéb helyein, a legmostohább viszonyok között kellett a reformációnak utat törni. Erre nézve Verancsics Antal, akkori pécsi püspök 1553-ban irta uti naplójába: "Kőszeg (a mai Batina) után Vörösmart és Laskó mezővárosok mellett hajóztunk el. Oh, jó Isten, mily szomorúnak látszott nekünk mindenütt a legjobb és legtermékenyebb vidék, mily elhagyatottak, míveletlenek mindenek; szántóföldek és szőlők tüskével mennyire elborítvák és mily ritka minden helyen a szántóvető, mily kevés a marha és mily számos a pusztaság. Hajónk rác kormányosa beszélé, hogy míg magyar parancsolt itt, egy-egy faluban annyi volt a földmíves, amennyi most harmincban is alig találtatik. És mit mondjunk ama feldúlt falvakról, melyeknek jelenleg még neveik sincsenek már fönn?" (Haas, Baranya 164. l. Földváry L. i. m. 136. l.)

Veresmartnak is Eszéki Zigerius Imre volt az első ismert nevű reformátora, ki Tolnából jővén ide, 1545-48-ig majdnem három évet töltött itt s azután ismét visszament Tolnára. Veresmart vidékén Zigerius, amint maga irja, sok zsiványt, latort és gyilkost talált, mindazáltal majdnem mindenek egészen megváltozva a Jézus Krisztushoz tértek. Sztárayval kollokviuma is volt Zigeriusnak s ezen egy értelemre jutottak a tudományra nézve. (Tehát Luther tanát fogadták el mindketten). S különösen ezután terjesztették nagy eredménnyel az evangeliumi igazságot Magyarországban mind a két Moesiáig. Veresmarti evang. lelkész volt a fentebbi Prodanisinus György is 1550-ben, ki a török hódoltságból a vaskaszentmártoni zsinatra vonatkozó (fentebb közölt) igen érdekes leveleket küldötte Péter alsóvadászi lelkésznek.[715]

Tótfalu. Siklós közelében. Itt Csekei István, az Illés prófétáról és Akháb királyról szóló históriás énekek szerzője volt a reformátor 1542-ben. (Földváry i. m. 127.)

Karancs. Itt is, mint egyéb helyeken, a török csak nagy nehezen engedte meg a templomok építését vagy kijavítását. Thuri Pál tolnai tanító irja: "A templomok építése igen sok bajjal jár, s még a főparancsnok sem mer rá engedelmet adni; a leégettet be szabad födni náddal, de torony nélkül". Midőn Karancson az egyházfi a templom ajtaját javítva egy szeget vert bele, a török meglátta és hat forint bírságot fizettetett vele. Pedig hat forint akkor sok pénz volt, tehenet lehetett volna rajta venni. (Thuri P. Idea Christianorum sub tyrannide Turcica. Oppenheim 1617. Földváry i. m. 138.)

Tordafalva. E szláv gyülekezetnek (a Dráva mellett Eszék vidékén) Szentantali Gergely volt a reformátora. Pathai Sámuel szól róla is, ki őt Melanchthon tanítványának és nagy tudósnak mondja. Sok üldöztetést szenvedett rokonaitól is annyira, hogy tagjaiban is megbénult. Még 1647-ben is jó emlékezete volt úgy a szlávok, mint a magyarok körében. Sztáray Mihály mellett ő a második, aki tudtunkkal a szlávok között (itt Baranyában) reformátorkodott. Melanchthon előadásairól jegyzeteket készített s egyéb kéziratai is tudós embernek mutatják. Pathai Sámuel még látta és ismerte mint az öregségtől megtört embert. Utóda a tordafalvi gyülekezetben a fia, Anti István lett. (Lampe-Ember 663. Földváry 125.)

Baranya reformációjának az a nagy jelentősége is megvan, hogy igehirdetőink az evangeliomi tanokat innen Szlavóniába és Horvátországba is átvitték. A horvát történetirók szerint is Magyarországból is jöttek hozzájok reformátorok s ezek közt Sztáray Mihályt mint renegát szlávot emlegetik.

Baranyában is, miként Tolnában, csak a XVIII. század elején német telepesekből alakultak meg a mostani virágzó anyaegyházak és filiák.

 

XIV. A reformáció Székesfehérvárott és Fehérmegyében.

a) A reformáció Székesfehérvárott.

Székesfehérvár. Az Árpádok birtokainak központja, IV. Béláig a magyar királyok székhelye s még ezután is ezeknek koronázó és temetkező helye volt. Ősi bazilikáját, Hartvik győri (1103-1105) majd regensburgi püspök, mint szemtanu irja le és Bonfini humanista történeturó szerint, márvány és mozaik díszítményekkel, oszlopsorokkal és gazdag belső felszereléssel még Szent István király építtette a Boldogasszony tiszteletére. Henszlmann Imre ásatásai és Ipolyi Arnold tanulmányai szerint a fehérvári székesegyház eredetileg boltozatján, oszlopos, háromhajójú, szentélyében egyszerű apsisszal záródó és külső négy szögletén négy toronnyal erődített bazilika volt.[716]

Az ujabb ásatások alkalmával 1863. fedezték fel itt az 1196. elhalt III. Bélának és feleségének, Annának csontvázát. A famennyezetes templom leégvén, 1318-ban Róbert Károly, később pedig I. Mátyás építtette fel újra. A fallal erősített régi székváros hanyatlása ausztriai Miksa dulásaival kezdődik. Zápolyát és I. Ferdinándot Podmaniczky István nyitrai püspök 1527. még Székesfehérvárott koronázta meg.

A koronázó város egyházi élete a középkorban igen élénk és gazdag volt. Társas káptalana, a prépost vezetése alatt több kanonokkal, első volt az országban. Eleinte a koronát is itt külön őrkanonok őrizte. Templomát még Gizella királyné látta el sajátkezüleg készített egyházi ruhákkal. 1022. aug. 15-én Szt. Gellért e templomban predikált a napba öltözött asszonyról (Mulier amicta sole) s latin beszédét Konrád fehérvári prépost tolmácsolta. Káptalani iskolája is oly kiváló és virágzó volt, hogy Gellért püspök Maurus szerzetes által innen hivatott Csanádra egy Henrik nevü német tanítót. A káptalan ki volt véve a püspöki (veszprémi) hatóság alól s közvetlenül a pápa alá rendelve, amint ezt IX. Gergely 1239. évi levele tanusítja. A káptalan mellett külön rendházuk volt Fehérvárott a johannitáknak, a ferencieknek s a dominikánus férfi- és női szerzeteseknek. Az első magyar dominikánus zárdát Pál nevű szerzetes 1221. itt alapította. Marchia Jakab a hires inkvizitor IV. Jenő pápa megbizásából 1435-ben itt akarta a Zsigmond királynál időző cseh huszita követeket megtéríteni. 1502-ben Thurzó Zsigmond a fehérvári prépost, ki később a nyitrai és nagyváradi püspökségeket is elnyerte. Bucsújáró hely is oly kiváló volt itt, hogy a soproniak még II. Lajos idejében is, midőn már a lutheránizmus gyanujában állottak, István király napjára, Fehérvárra jártak bucsúra. Virágzott az egyházi művészet is, Miklós orgonacsinálót, kit a káptalan hivott ide, Mátyás király 1469. visszarendelte Veszprémbe.[717]

Ennyi r. kath. papság és ily élénk egyházi élet ellenére is a reformáció itt igen korán jutott majdnem teljes diadalra. Dunántúl Székesfehérvár az elsők között már Sárvárral és Pápával egy időben fogadta el a reformációt. Balhay István veszprémi pap 1570. dec. 21-én, midőn Batthyány Boldizsárt az új eretnekség üldözésére kéri fel, egyszersmind azt irja neki: "Az eretnekség ide ki Magyarországra is kihatott. Először Székesfehérvárott kezdették, melynél az török nagy oltalma lőn és most is oltalmazza."[718]

És ezt egyéb adatok is igazolják, Campeggio biboros pápai követ már a mohácsi vész előtt irja, hogy Székesfehérvárott két lutherizáló papot elfogtak. Az érsek Esztergomba vitette őket, hogy érdemük szerint bánjék el velük.[719]

A mohácsi vész után Lőrinc volt a fehérvári prépost s ennek utódai közül többen átpártoltak Lutherhez. Így Váraljai Szaniszló is, akinek papjai már elszéledtek és 1531. márc. 16. kéri az ország rendeit: ne engedjék, hogy az alapító és a többi szent királyok hamvai felett épült templomban az istentisztelet megszünjék. Váraljai 1539. pécsi püspök lett s 1543. csúfosan elmenekülvén a török elől, 1544-ben mint szepesi prépost a reformációhoz pártolt és zsinatot tartott az egyházi cerimóniák ellen. Oláh Miklós is, ki mint fehérvári őrkanonok 1535. panaszkodik birtokainak eltulajdonítása miatt, fiatalabb éveiben szabadelvű volt, sürűen és bizalmasan levelezett Erasmussal. (Bunyitay II. 124. Gedeon i. m. 107. l.)

Határozottan a reformáció híve volt már Bebek Imre fehérvári prépost és ennek papi titkára, Simontornyai Gergely. Pelsőczi Bebek Ferenc és Imre ama kornak szokása szerint erőszakos birtokszerző magyar urak voltak. Imre belépett az egyházi rend tagjai közé. Verancsics Antal szerint becsületes és kiváló műveltségű férfiú volt, ki azonban hamar elmerült a Luther-féle eretnekségben. Maga Várday Pál primás is már 1530. bepanaszolta Bebek Imrét és Ferencet Ferdinánd király előtt, mivel az esztergomi érsek jövödelmeihez is hozzányúltak. Oláh Miklós fehérvári prépost pedig 1532. nyarán azzal vádolta, hogy a tapolcai apátságot, mely az övé volt, feldúlta és felperzselte a templommal együtt s a barátokat elkergette. Az ily erőszakosságok akkor napirenden voltak. Legkiválóbb főuraink sem tisztelték az idegen tulajdont. (Bunyitay II. 107. Gedeon i. m. 49. Noszkay Ö. Oláh M. levelei 13. l.)

Bebek Imrének Budán háza volt és Dévay Mátyással már 1531 óta összeköttetésben állott. Az egykorú tudósítás szerint a "Luther eretnekségét valló Mátyás predikátor a Bebek Imre pártfogásában bízva és az ő ösztönzésére, a Bebek házában nyilvánosan hirdette az igét." Bebek Imre, jóllehet felszentelt pap és prépost volt, 1534. jan. 14. házasságra lépett Budán Arbanáz Ilonával, egy nemrég elhunyt görög aranymüvesnek szegény, nem szép s nem is valami jóhírű leányával. Mikor az eskető pap a szertartás közben a római egyházat említette, Bebek hangosan közbeszólt: "ne a római egyházat emlegesd nekem, hanem az evangeliumot, mert én az evangeliomi szabadság szerint veszem e nőt feleségűl." Az eskető pap elnémult s egy jó óra hosszáig nem tudott szólani a rémülettől, de végre is befejezte a szertartást. Az udvarnál levő r. kath. papok addig beszéltek János királynak e nagy botrányról, míg Bebeket elfogatta s egyidejűleg Dévayt is a vár nagy tornyába záratta. Január 27-én már mindketten fogva voltak. Bebek Imre fogsága nem sokáig tartott. Erdődy Simon zágrábi püspök márc. 11. már azt irja a pápának, hogy a király Bebeket kezességre kibocsátotta a fogságból.[720]

Dévay Bebek Imrével való barátságát továbbra is fenntartotta. Első latin nyelvű vitairatát (Confutatio) Sárvárott 1535. máj. 16. kelt levelével Bebek Imrének, mint székesfehérvári prépostnak ajánlja s keresztyéni birálattal való megitélését kéri. A prépostot nejével együtt üdvözli s meg is dicséri, hogy kész volt inkább apai örökségét elveszíteni, mintsem hogy mások példájára kóbor ágyasságokban forgolódjék. Bebek prépost János király halála után átpártolt Ferdinándhoz, aki nemcsak a prépostságban hagyta meg, hanem még János és Erzsébet nevű gyermekeit is megajándékozta Csorbakő várával. Fehérvárnak tehát legalább is 1535-41-ig a lutheránusokkal tartó prépostja volt.[721]

Határozottan lutheránus érzelmű volt a fehérvári prépost titkárja, Simontornyai Gergely pap is (sincerioris theologiae alumnus, secretarius reverend, et magnifici Emerici Bebek). Ez még az 1533. év végén Luther posztilláját azzal küldte meg a tudós Coelius Bánffy Gergely pálos szerzetesnek, hogy ennél fenségesebb könyvet a világ még nem látott (Nam sol hic ea Postilla librum elegantiorem non vidit). A magyar szerzetes erre ugyan azt felelte, hogy a szökevény Luther kárhozatos posztillájára nincs szüksége, nem akar Salamon asszonykáival érintkezni, mert attól fél, hogy elcsábítják és nem akar német moslék által befertőztetni. De Simontornyai is megfelelt neki a magyar pusztaságban (in desertis Hungariae) 1534. jan. 5. kelt levelében. "Hazug tanítók, úgymond, félrevezettek bennünket. A szentiráshoz kell mint mentőhorgonyhoz folyamodnunk. Luthert szökevénynek mondod? Jól beszélsz, ha az Antikrisztus pártjának elhagyóját érted alatta. A néma bálványokhoz vezettek bennünket, mert ha a pápa áll, Krisztus elesik; ha Krisztus áll, a pápa esik el."[722]

Ime Bebek prépost és ennek titkára, Simontornyai már 1534. mily erős hivei voltak Luther reformációjának. Nem csuda tehát, ha Szerémy György káplán 1538. már lutheránusnak mondja a várost. Erről az évről olvassuk emlékiratában, hogy János király Izabellával hushagyó napján itt tartotta menyegzőjét s a lutheránusok megegyezésével az egész nagyböjtben itt mulatott.[723]

Bebek után 1543. egy Albert nevű prépost volt Fehérvárott a Szent Miklósról nevezett prépostságban, aki maga nem lakott a városban, hanem helyettest tartott. Ennek idejében is nagy a panasz egy kanonokra, aki két szin alatt szolgáltatja ki az urvacsorát s a lutheránusok dogmáit hirdeti. 1546-ban ápr. 10. pedig ez a fehérvári prépost Melanchthonnak Luther felett mondott gyászbeszédét küldte meg Nádasdy Tamásnak s levelében Luthert nagy embernek (magnificus) nevezi. Más iratai is vannak, irja, melyek Luthernek a tudósokkal halála előtt folytatott beszélgetéseit, predikációit és imádságait foglalják magukban. Ha nem volnának meg Nádasdy birtokában, ezeket is hajlandó megküldeni. Ez a prépost valószinüleg Peregi Albert volt, ki 1538 óta a pécsi prépostságot is bírta. Peregi már 1532 óta ismeretségben volt Erdősi Sylvester Jánossal és 1538. máj. 9. Dévay Mátyás magyar kátéját oly felhivással küldte meg Sylvesternek, hogy nézze át és javítsa ki. Gyanuját sem fejezi ki, hogy a káté eretnek könyv lehet, jóllehet Werner György kamarai tanácsostól Dévay könyvét oly figyelmeztetéssel vette, hogy a szerző eretnekség hírében áll. Alig tévedek, midőn az Albert nevű fehérvári prépostot Peregi Albert személyében vélem feltalálni.[724]

Ennek az Albert prépostnak idejében 1543. máj. 30. jelenti egy kir. tanácsos Ferdinándnak, hogy Fehérvárott egy kanonok, aki még talán nincs is felszentelve, a nép előtt szónokol, kiszolgáltatja a szentségeket és más funkciókat is végez, melyek az áldozó papok tisztéhez tartoznak. Most már levelekből és a prépost helyettesének, akit Fehérvárott tart. szóbeli közléséből is bizonyos, hogy ez az eretnekséggel megfertőztetett ember (a kanonok) abban a városban naponként hintegeti a gonosz magvakat, melyek a népet megrontják. Mert az úrvacsorát két szin alatt szolgáltatja ki és a lutheránusok dogmáit a nép előtt nyilvánosan erősítgeti; a viaszgyertyák, a gyümölcs és a vetések szentelését rosszalja; a régi szokásokat és szertartásokat elveti. A közelebbi pünkösd ünnepein is a szent misét magyar nyelven énekelte. Mivel tehát e magánembernek féktelenségét tovább tűrni nem lehet, arra kéri Ferdinándot: parancsolja meg Varkocs Tamás fehérvári kapitánynak, hogy ezt az embert fogassa el, kötöztesse meg és vitesse az esztergomi érsek elé, akinek joghatósága alá tartozik. (Bunyitay IV. 266. 267.)

Ez a feljelentés még Fehérvárnak eleste előtt történt. De teljesen megegyezik ezzel Szerémy György káplánnak a török veszedelem (1543) után irott feljegyzése is. "Midőn a török, úgymond, Fehérvár ostromlására indult, a polgárok az apostoli széktől elszakadva s a dicső katholikus hittől megválva már mindnyájan eretnekek voltak. Új lutterista prófétájuk Lajos deák volt (Habebant noviter prophetam Lutieristam unum scholasticum nomine Ludovicum). S azok a latrok kimondták 1. hogy a szentséges pápának nincs semmi hatalma a bűnök megbocsátására, 2. hogy a miseáldozat bálványimádás, 3. hogy a szent szüz csak olyan közönséges asszony volt, mint a tulajdon édesanyja, 4. hogy a böjtöt nem parancsolja az evangeliom, 5. hogy az alamizsnálkodás semmi hasznára sincs a halál után a léleknek s végül 6. hogy a papi rendnek semmi értéke sincs." stb. (Bunyitay IV. 294.)

Szerémy káplán valószinűleg nagy túlzással azután így folytatja: "Majd midőn látták, hogy nem képesek megvédeni a sokáig ostromlott várost, azok a szenteket és a szent Istent káromló civisek Péter és Pál apostoloknak fából készült aranyos szobrait kihányták a templomból s nyakukra kötelet kötve és a város falaihoz hurcolva, a falon kívül felakasztották, mondván: no most segítsetek nekünk latrok s ha hatalmatok leszen, mint az Istennek, majd akkor hiszünk nektek. Látjuk, hogy az Isten nem akar minket segíteni, segítsetek hát ti."

Jellemző dolgokat mond Szerémy a következőkben is: "Szolimán elfoglalván a várat, a papság és a polgárok tisztelgését fogadta s különösen megparancsolta a papoknak, hogy imádkozzanak éjjel és nappal az ő és János király lelkéért. Midőn ezt a török magyarok (turci-hungari) hallották volna, mosolyogva mondák a császárnak: "Bizony, domine Caesar, nem nagyon imádják ezek már az Istent, mert lutheránusok. S midőn a szultán tudakolta (a papoktól), hogy miféle hitük van, azt felelték: tagadják szónoklataikban a böjtöt, a szent alamizsnát és a szentségeket. Hét pap volt a szultán előtt, aki midőn a katholikus vallásról kérdezősködött volna, csupán egy öreg pap vallotta magát a régi egyház tagjának".[725]

Szerémy káplán és a névtelen kir. tanácsos eléggé szemléltető képet adnak Székesfehérvár lutheránus voltáról. Erős volt itt a lutheránizmus már a török megszállás előtt is, 1543 óta pedig, miként Balhay István veszprémi pap 1570. irja, a török is pártfogolta őket a Ferdinánd-párti katholikusokkal szemben.

Az a pap, ki a fentebbi források szerint a lutheránusok dogmáit hirdette és 1543. pünkösd napján magyar nyelven misézett, egy személy lehetett a Szerémy által említett Lajos nevű új lutherista prófétával. Ez a Lajos pedig nem volt más, mint az Erdősi Sylvester János levelében említett Szegedi Lajos, aki mint zsoltárfordító és énekiró is ismeretes az irodalomban.

Sylvester János ugyanis kevéssel magyar Újszövetségének megjelenése után (1541 és 1543 között), több példányt küldött ebből Fehérvárra. De itt Szegedi Lajos, ki maga is a zsoltárok s talán más szent könyvek lefordításával foglalkozott, eléggé merész volt Sylvester fordítását egész általánosságban "félelem és pirulás nélkül" elitélni. Sylvesternek ezzel nagy kárt okozott, mert a Fehérvárra küldött példányok "a kegyes emlékü Bertalannak, Krisztus vértanujának házában" mind elvesztek. Jellemző, hogy Sylvester a magyar Újszövetség egyik kiváló piacának éppen a lutheránus Fehérvárt tartotta.

Szegedi Lajost, ezt az eretnek predikátort, Fekete János és Szalánczy János még az 1543. évben magukkal vitték Nagyváradra. Zoványi Jenő szerint Szegedi munkatársa volt Kolozsvárott Heltai Gáspárnak a bibliafordításban; 1553-ban Bécsben volt tanár, 1556. pedig krasznai lelkész s ekkor már Kálmáncsehi Sánta Mártonnal ő is a zwingliánusok közé tartozott. Később unitáriussá lett és 1583. Szászvárosban halt meg.[726]

Szegedi Lajos Fehérvárt 1543. elhagyván, zsoltárfordításait kinyomatás végett Nádasdy Tamásnak, ez pedig előleges birálat végett Sylvester Jánosnak küldte Bécsbe. Sylvester 1547. szept. 26-án hosszú levélben felel Nádasdynak. Szerinte Szegedy fordításában semmi sincs, amit helyeselni lehetne. Nem akar ugyan rosszal fizetni a rosszért, de mégis kimondja, hogy sokan a hazaiak közül nem jártasak a fordításban, mint e Szegedi, ki szemöldökét soha sem ereszti és tolltaraját (hiuságát) nem veti le. Eltitkolta nevét, főként Sylvester birálatától való félelmében. De Sylvester elővonja rejtekéből s kényszeríti, hogy haszontalan művének jutalmát, a 32 aranyat adja vissza, hogy azon valamely tudósabb és hívebb (magis fidus) fordító munkáját vegyék meg. Ezt nem is tagadhatja meg, ha igazi igehirdető (verbi minister). Mert ez nyilvánvaló lopás. A lelkészek (concionatores) pedig tartoznak távol lenni a lopástól és mindenféle kereskedéstől. A cimre áttérve idézi: "Az tolmach istennek esmereti be való nevekedését kevánja az olvasónak." Sylvester szerint ebben egy szó sem tűrhető meg. Sajnos, hogy a két tudós bibliafordító versenytárs már a reformáció hajnalán ilyen kiméletlenül birálja egymást.[727]

A Szerémy által említett hat pap közül az egyik és pedig a fő lutheránus tehát Szegedi Lajos volt. Lutheránusnak kell tekintenünk Bertalant is, akinek házában voltak Sylvester Újtestamentom-fordításai letéve s aki evang. hitéért mint Krisztus mártirja halt meg. Talán az esztergomi érsek hurcoltatta el Fehérvárról, amint hasonlót kért Ferdinándtól az ismeretlen kir. tanácsos is.

A fehérvári lutheránus igehirdetők közül ismerjük még Baranyai Mucsi Pál énekköltőnek a nevét is, ki a pécsi püspökség területéről Mucsi községből való s "A tékozló fiúról" szóló éneket irt. Szilády Áron szerint minden kortársánál ügyesebb volt a verselésben. De 1545. visszatért a római egyházba és Pozsonyban volt kanonok.[728]

Balhay István veszprémi pap fentebbi levele szerint a fehérváriak még 1570. is lutheránusok voltak és a török oltalmazta őket. Evang. egyházunknak itteni későbbi sorsáról nincsenek adataink. A török, mint Budán és egyéb helyeken, bizonyára később is megtürte itt az evangelikusokat.

Pálffy Miklós, Zrinyi György, Nádasdy Ferenc, Thurzó György és Illésházy István 1593. Székesfehérvár megvívására indultak, de Hasszán budai basa közeledtének hirére abban hagyták az ostromot és Pákozdnál ütköztek meg a törökkel nov. 1., ahol diadalt is arattak. 1601. szept. 17-én tiz napi heves csata után a magyarok ugyan visszafoglalták, de Hasszán az új nagyvezér ismét hatalmába ejtette s török iga alatt maradt Buda visszafoglalásáig. A sárréti csatában Csókakő mellett okt. 15. Nádasdy és Thurzó ugyan megverték a törököt, de Fehérvár továbbra is a hatalmában maradt. S a török világból nincsenek egyháztörténeti forrásaink. (Károlyi J. Csókakő vára 78. 97.)

 

b) A fehérmegyei gyülekezetek.

Székesfehérvár közelében a szintén török iga alatt nyögő csókakői urodalomban találunk néhány községet, melyekben a reformációt feltételezhetjük. Ez az urodalom t. i. a Nádasdy családé volt, de már ez is 1543. a török hatalma alá került. Ilyen községek voltak: Moór, Bodajk, Csurgó, Nagyveleg, Kisveleg, Pusztavám, Ondód, Bokod stb. Ifjabb Nádasdy Ferenc kivégzése (1671) után ez az urodalom is a fiskusra szállott. I. Lipót a csókakői urodalmat 1678. Széchenyi György kalocsai érsek és győri püspöknek adományozta, ez pedig 1688. az esztergomi franciskánusoknak engedte át. De ennek ellenére is I. Lipót 1691. ismét Hochburg Haas János báró főhadiszállítónak adta. (Károlyi J. 84. 85.)

Ősi községek a megye területén Csákvár, Tordas, Gyúró, Csabdi és a déli részen Vajta, Sárszentmiklós, de ezekben csak a XVIII. század óta találunk evang. egyházi életet. A török uralom idején sok község elpusztult. 1683-ban a Bécstől visszavonuló török csapatok is sok falut elpusztítottak. Ezek csak lassanként kezdtek ismét benépesülni, részben evang. lakókkal. De már I. Lipót is mindenképpen el akarta nyomni a protestantizmust. Esterházy Pál nádor már 1692. szept. 13. irta Esterházy Ferenc fejérmegyei főispánnak, hogy más hiten való tisztviselőt meg ne tűrjenek.

A nagy pusztaságban a római egyház helyzete is felette sanyarú volt. 1712-ben nem volt a megyében egyetlen plebánus sem, csupán Mórott egy német kapucinus és Érden és Ercsiben egy-egy illyrajkú franciskánus. 1721-ben is Bodajkon több volt a protestáns, mint a katholikus, Csákvárott 117 protestáns család mellett 28 katholikus. Csurgón is kétszer annyi volt a protestáns. Gyurón és Mórott is mind protestáns volt a lakosság. De az üldözés is korán megindúlt. (Károlyi i. m. 235. 237.)

Bodajk. Ez a község már 1232. szerepel Csák Miklós végrendeletében Veleggel és Tordassal együtt. 1453-ban a Rozgonyiak birtoka volt a csókakői urodalomhoz tartozó Moór, Nagyveleg és Csurgó községekkel együtt.

1638-ban Kis Bertalan püspök Verbói Mártont avatta fel ide lelkésznek. 1647-ben pedig Ferrari Sámuel volt a bodajki lelkész. 1651-ben ismét Magyar Mihály itt az új lelkész, akinek idejében Bodajk Veszprém megyéhez tartozott. 1653-ban a röjtöki zsinaton pedig Molitoris Jánost avatták fel Bodajkra. Musay Gergely püspök is 1661-ben az anyagyülekezetek közé sorozza, amikor a győrmegyei gyülekezetekkel együtt tartozott a rábaközi esperességhez. Az 1669-ből való portalis conscriptio Bodajkot is Mór, Csókakő, Csákvár, Csabdi, Gyuró és Tordas községekkel együtt mint Fehérvárhoz be nem hódolt, hanem Gesztes és Tata várak oltalma alatt Komárom megye közigazgatása alá tartozó helységet tünteti fel. A török hódoltság végén készült összeirás szerint Bodajk a háború előtt lakott, most pedig elpusztult község volt. 1721-ben is több volt lakói közt a protestáns, mint a katholikus.[729]

Csurgó. Szintén a csókakői urodalomhoz tartozó régi község. 1453-ban Moórral és Nagyveleggel együtt a Rozgonyiaké, később pedig a Nádasdyaké volt. Már a XVI. század óta lehettek evang. lelkészei. Révkomáromi Horváth Andrást 1632. azonban nem ide, hanem a somogymegyei Csurgóra avatták fel lelkésznek. Musay Gergely püspök 1661. a rábaközi esperességhez tartozó anyagyülekezetek közé számítja. A török uralom végén ez is úgy szerepel, mint a háború előtt lakott, most pedig elpusztúlt község. (Károlyi J. i. m. 89. l.)

Az 1681. évi soproni országgyülés után a gyülekezet újra feléledt. 1721-ben kétannyi volt Csurgón a protestáns, mint a katholikus. Németh János bokodi lakos 1737. jún. 30. bizonyítja, hogy a töröknek Bécs alá menetele (1683) előtt Csurgón lutheránus papok voltak, az egyiknek felesége az ő nénje volt. Vanyolai Ferenc tési tanító 1737. szintén két tanut idéz, akik állítják, hogy Csurgón lutheránus papok voltak. Gelencsér István bodajki lakos 1737. szintén azt vallja, hogy Buda megvétele után tíz esztendővel (tehát 1696-ban) két lutheránus papot ért Csurgón, az egyiknek Fegyémesi (Födémesi) István volt a neve. (Talán inkább Födémesi György, ki 1698. Vanyolán parasztházban lakott s ott tartotta az istentiszteletet s 1711. malomsoki lelkész volt.) 1737-ben jan. 11. a csurgói evang. egyháztagok bizonyítványt állítanak ki, mely szerint a templom a lutheránusoké volt és a kálvinisták hordták ki belőle az oltárt. 1736-ban febr. 5-én egyesség jött létre a csurgói lutheránusok és kálvinisták között a templom használatára vonatkozólag. (Győri esp. jkönyv. Századok 1920. 522. 523.)

Csurgón az evangelikusokat a kálvinisták 1700 után tényleg háttérbe szorították. Tóth Sipkovits János győrmegyei esperes feljegyzése szerint Csurgó a mi eklézsiánk volt, de a lelkészek és esperesek gondatlansága és hanyagsága miatt szállott át a kálvinista lelkipásztorokra. Csurgói ág. hitv. evang. lelkészek voltak: Miszlai István (vagy András, István 1711. teszéri lelkész volt), Födémesi István (vagy György) és Nemeskéri Orbán Péter. Ez utóbbi volt Csurgón az utolsó evang. lelkész, aki gonoszúl (per nequitiam) hagyta el a nyájat. Később, 1725 előtt Bakonytamásiban volt lelkész.

Tóth Sipkovits esperes Démi István banki lelkésszel 1738. nov. 28. úgy intézkedett, hogy a csurgói lutheránusok Tóth Mihály várpalotai lelkésznek fizessenek mind gabona-, mind pénzbeli fizetést. A gabonabeli fizetés a malomból teljék ki. (Eht. Eml. 313. 324. 326. 373.)

Mór. Szintén a csókakői urodalomhoz tartozott. Első lelkészei bizonyára lutheránusok voltak. De Pathay István ref. püspök 1627. a körmendi zsinaton már a református Döméndi Pált avatta fel móri lelkésznek. Mór ekkor Komárom megyéhez tartozott.(Adattár IX. 95. 96. 107.)

Széchenyi György földesurasága idején (1678-86) Mór az érseknek 100, a török császárnak pedig 35 forint adót fizetett. 1688 előtt volt benne 35 lakott ház, most pedig csak öt. Szőlejük, erdejük is elpusztúlt. A feléledés után is a reformátusok bírták. (Károlyi J. i. m. 88.)

Veleg és Nagyveleg. Mint a Bakonyban épült községek említtetnek az 1688. évi összeirásban. A török időben lakott, a cseszneki jobbágyok bírták. De azután elpusztúlt. (Károlyi J. 89. l.)

A győri esp. jkönyve 1759. mint neoplantata (ujonnan alapított) gyülekezetet említi. Ekkor Nyiő nevű ifjú volt a tanítója, akit az esperességi kiküldöttek Bakonytamásiba rendeltek. Velegre most az eddigi bakonyszentlászlói tanító Komony (Kamondi) Pál jött el, aki azonban 1761. visszament Szentlászlóra gróf Esterházy Gáborhoz ispánnak. Utódjáúl ismét a szentlászlói tanító, Németh István jött Velegre. Ekkor is mint "neo impopulata ad dominium Moriense spectans" említtetik. 1776-ban Gallo Márton volt a tanítójuk, 1783-ban Farnik Sámuel a lelkészük. Perlaky Gábor püspök pedig 1784. febr. 19. Greskovits Imrét avatta fel lelkésznek Velegre. (Győri esp. jkv. 257.)

Ondóth és Pusztavám. Szintén a csókakői urodalomhoz tartozó községek voltak a Vérteserdő mellett. Csák Miklós már 1232. hagyta örökül Lőrinc fiára Vám (Pusztavám) és Pettend pusztákat II. Lajos 1521. Paksi Jánosnak adományozta Gerencsér és Árki mellett a Pusztaváma nevű prediumot. A török világban ezek is elpusztultak. 1662-ben mint lakatlanok, üresek és művelés alatt nem állók említtetnek. Az 1688. évi összeirás szerint pedig a mocsiak bírták vagy mások, akik a két földesurnak, Széchenyi érseknek és a töröknek többet adtak. (Károlyi J. 14. 86. 90. Tört. Tár 1894. 573.)

Ondóth teljesen elpusztult. a mai Pusztavám helyén 1730. is még csak 3 ház volt. De 1740 körül az evang. Jeszenák Pál és János földesurasága idején mind több német és tót települő jött ide. Majdnem hihetetlennek találom, hogy Balogh Ádám püspök naplókönyvében az 1721-44-ig üldözött gyülekezetek sorában a fehérmegyei Ondód említtetik. Midőn Fábri Gergely ker. jegyző és Németh Sámuel 1748. febr. 19. mint egyházlátogatók Bokodról Bodajkra és Csurgóra mentek, itt még nem találtak, vagy nem vették észre az evang. híveket. 1770-ben egy névtelen öreg lelkész volt körükben, akit a móri barátok azonban elűztek. Ekkor már r. kath. volt a földesuruk és egyébként is sokat szenvedtek. (Sopr. lyc. levtár. Gyűl. anyakv. és esp. jkv.)

Csákvár, Gyúró és Csabdi régi községek régebbi egyház történeti emlékeinkben még nem szerepelnek. Gyúrón a plebániák 1753. évi összeirása szerint a lutheránusok is tartoztak a plebánus földeit művelni. Csákvárott pedig már 1721-ban 117 volt a prot. és 28 a katholikus háznép (Károlyi J. 235. 249.)

Tordas. Régi község. Csák Miklós már 1235. vette meg Salter vitéztől Tordas pusztát Fejérmegyében. Károlyi János fehérvári kanonok már Tordast is azok közé az egyházak közé sorolja, amelyeknek a török uralom idején evang. lelkészük volt. (Károlyi J. 233.) Némelyek szerint az 1674. Pozsonyba idézett és elitélt lelkészek között Baditz István tordasi volt. (Thury E. A gályarab lelk. történetéhez 8. l.)

A török kivonulása után Tordasra is tótajkú települők jöttek. 1721-ben a vallásügyi bizottság idejében Benedicti Pál volt a tordasi lelkész, aki a csernyeieknek is többször szolgált, míg lelkészük nem volt. (Győri esp. jkv. 196. l.)

1736-39. Batiz István volt Tordason a lelkész, aki itt is halt meg. Az utódja Vrathely Illés lett, aki Csernyéről jött ide. Vrathely Vágújhelyen született, Bél Mátyás tanítványa volt. Előbb Gencsen tanítóskodott s Antoni György püspök 1731. Csetneken avatta fel. A plebánák 1753. évi összeirása szerint Sajnovics Mátyás volt itt a földesúr s a vaáli plebánának volt filiája. A katholikusok temploma csak az urasági magtárhoz toldott vályogépület volt, melyet az uraság építtetett. A jegyzőkönyv felhányja, hogy a lutheránusok kevesebben vannak, mégis van predikátoruk. (Károlyi J. 250. Győri esp. jkv. Eht. Eml. 327. 376. 380.)

Vrathelyi 1767-ig volt itt lelkész, mellette Bacsúr N. a tanító, aki hivatalát a jegyzősködés miatt elhanyagolta. 1767-ben Derencsényi jött tanítónak Szákról, aki azonban rövid ideig volt itt. A lelkész, midőn Krisán Dávid oroszláni esperes-lelkész 1764. itt egyházlátogatást tartott, panaszkodott, hogy tizedet kell fizetni a földesurnak.

1767-ben a földesúrtól kértek a tordasiak öreg lelkészük helyett fiatalabbat és Krisán esperes ajánlatára Ocsovszky Pál oroszláni tanítót avatták fel számukra. Ugyanekkor Holkó Sámuel soproni diákot hivták meg tanítónak. 1767-ben templomépítésre engedélyt kaptak, de templomuk még ez évben leégett. (Győri esp. jkv.)

1778-82. Tisleri János volt a lelkészük, aki Besztercebányán született, Wittenbergben tanult, Trencsénben volt tanító s majd Győrszemerén "in aula Matkovichiana" házi nevelő. Varsádra avatták fel s innen került Tordasra. (Hrabovszky Gy. Presbyterologia II. 306.)

1782-ben Mayer Dánielt hívták meg lelkészüknek Bakonyszentlászlóról. (Győri esp. jkv.)

Sárszentmiklós. Régi neve Besenyő-Szentmiklós. Plebániája és Gergely nevű papja volt már 1333-ban. Szent Miklós tiszteletére épült kőtemploma 1366. és 1496. említtetik. (Békefi R. Balatonmelléki egyházak 87. Károlyi J. i. m. 225.)

Mint evang. anyagyülekezet a Névtár szerint csak 1740. alakult meg. Régebbi forrásaink nem szólnak róla. Anyakönyvei 1799 óta vannak.

Vajta. Szintén ősi község Fehér megye déli részén. Károlyi János történetiró szerint a Sárviz mellékét meghódító Vajta vezér emléke él a mai Vajta község nevében. (Károlyi J. i. m. 7. l.)

Evangelikusok ide csak a török kivonulása után kerültek. Bárány György tolnai esperes feljegyzése szerint 1719-ben alakult itt vegyes ajkú (magyar és tót) gyülekezet s első tanítójuk Kis Péter volt. Majd pedig első lelkészüknek Miszlai Andrást hívták meg. Ez Miszlai István teszéri lelkész fia lehetett, aki mint ilyen fiatal korában a szomszédos Koroncónál 1704. jun. 13. vivott szerencsétlen csata után "a holt tetemek közt lételében" irta "A koronczai harczról" cimű gyászversét. És tőle való a "Mindenkoron romol" kezdetű bujdosó ének is.[730]

Meg kellett érnie 1746. vajtai gyülekezetének elfoglalását s mint számüzött 1754. Bokodon is szolgált rövid ideig Endrédi Mihály lelkész halála után. (Hrabovszky i. h. Eht. Eml. 376.)

 

XV. Révkomárom és a komárommegyei gyülekezetek.

a) A reformáció Révkomáromban.

Régi vára már a XIII. században említtetik. Csák Máté († 1321) erősíté meg a várat és szabadalmait Róbert Károlytól kapta. Mostani erődítményeinek központja a XVI. században épült. Régi temploma Szent Andrásnak van szentelve s a ferencieknek is volt itt zárdájok. A török világban ez a város is sokat szenvedett. A mohácsi vész után már 1529. is háború szinhelye volt.

A reformációnak első terjesztői Komáromban is, mint egyéb végvárakban, a német őrsereg volt. A szász Braunstein Ernő 1527-ben és Hardeck János 1529-ben Ursinus Velius "De bello Pannonico" műve szerint már protestáns várparancsnokok voltak Komáromban, akiknek seregében sok volt a protestáns német. 1543-ban az evang. Ungnad János is Komáromban táborozott tekintélyes sereggel. 1552-ben Paksy János, 1555. Gall Ádám volt Komárom várparancsnoka. Az evang. várparancsnok 1550-ben Plockner (Plattner, Plechner) Mártont hívta meg ide lelkésznek, akit Wittenbergben ez évi nov. 12. avattak fel. (Martinus, uti ex litteris conjiciebam, Platner, hinc Comarominum vocatus.) Fraknói Plecknernek és brassói születésűnek mondja. Pálfy József (Ursinus Velius fentebbi műve nyomán) még Schrott Istvánt és Plieninger Jánost is említi, mint Plockner utódait. Schrott Albert 1587-1603. érsekújvári evang. lelkész volt, ekkor Thurzó György várkapitánytól kérte elbocsátását. Talán ez vagy testvére volt előbb Komáromban. Mag. Plieninger János osztrák források szerint is Komáromban volt lelkész és Grácban 1579. halt meg.[731]

De miként Győrött, Érsekújvárott és más végházakban, úgy Komáromban is voltak a magyar őrségnek is lelkészei és tanítói. A magyarajkú városi lakosság valószinűleg az Alföldről toborzott naszádosok vagy csajkások által ismerkedett meg a reformáció tanaival, akiknek Komárom volt a hadifőállomása. Ezeknek kitünő lelkésze akadt 1562-ben Huszár Gálban, a kiváló reformátorban, aki itt feltünő nagy eredménnyel végezte az igehirdetés és egyház szervezés munkáját. Ennek hire fülébe jutott Oláh Miklós primásnak is, aki már 1562. okt. 31. felhívta a város biráját és a csajkások kapitányát, hogy a Kassáról számüzött Huszár Gált ők se tűrjék meg falaik között. Ennek azonban semmi foganatja sem lett, mert, úgylátszik, már a városi elöljáróság is a reformátor hitén volt.

Oláh Miklós tehát 1563. jan. 17. most magához a királyhoz, I. Ferdinándhoz fordúl. Bepanaszolja a komáromiakat, hogy neki nem engedelmeskednek s kéri, hogy azt a lázadást szító szakramentárius eretneket, aki Kassán is oly nagy galibát okozott, távolíttassa el Komáromból. Végre is azután Károly főherceghez, a katonai főparancsnokhoz folyamodott a primás s a főherceg Nagy Istvánnak, a komáromi naszádosok kapitányának hagyta meg, hogy Huszár Gált elűzze. Nagy István azonban maga is Huszár hívei közül való volt s oly módon segített magán, hogy időt és alkalmat adott a reformátornak a menekülésre. (Fraknói, Századok 1876. 34. l. Thury E. i. m. 13.)

Huszár Gál működése bizonyára maradandó nyomot hagyott a komáromi egyház életében. A reformátor tüzes beszédei egészen a türelmetlenségig fokozták a nép vallásos búzgalmát. Így fel van jegyezve, hogy Gáspár nevű ferencrendi pátert a révkomáromi asszonyok Huszár Gálnak a város piacán tartott elragadó predikációja után a plebánából kiűzték s majd a városból is elkergették. (Tóth S. feljegyzése. Thury E. 15. l.)

1573-ból ismét egy német papnak a nevét ismerjük, Hosius János volt ez, boroszlói származású, kit Lipcsében ordináltak s előbb komáromi, majd kanizsai, 1578. pedig hernalsi pap volt. Valószinű, hogy ezt a göppingeni Kielmann András ezredes hozta ide, ki mint komáromi parancsnok (1568 óta) ment 1586. Esztergom alá, 1587. pedig Kanizsának lett a parancsnoka. A német őrsereg külön iskolát is tartott fenn. Márkus Boldizsár nevű tanítójuk (gewesener Schulmeister in Comorn) a török támadás elől menekült 1594. Pozsony felé.[732]

A városi jegyzőkönyvben található feljegyzés szerint a franciskánus szerzetes elüzetése után a protestánsok többé nem is türték volna meg a r. kath. papokat s a csekély számú r. katholikusok Huszár Mátyás r. kath. nemes embernek a Szent András templom mellett levő házában szoktak vasár- és ünnepnapokon összegyülekezni; itt imádkoztak s itt hallgatták a Huszár Mátyás seregbiró által a házi posztillából felolvasott szent beszédeket. Szent András temploma is ekkor már a reformátusok birtokában volt. (Thury E. i. m. 16. l.)

A század vége felé azonban itt is erős lehetett már az ellenreformáció, melyet a török akasztott meg egy időre. Midőn a török Komárom városát 1594. heves ostrom után porrá égette, a magyar katonaság élet-halál harcot vivott, a lakosság pedig vagyonával Nagyszombat felé menekült. Szuhay István egri püspök jelentése szerint a menekülőkhöz néhány predikátor is csatlakozott, kik az egész utón posztillákat predikáltak és zsoltárokat énekeltek. S mire Nagyszombatba értek, a komáromiak legnagyobb része protestánssá lett. Szerinte ezek alapították volna a nagyszombati református egyházat. Csak 1598. Győr visszafoglalása után vándorolt vissza a lakosság s így 1594-1598. üresen állott Komárom városa. (Takáts S. Bp. Szemle 1909. 42.)

Szuhay tudósításában azonban tévedés van. Mert Nagyszombaton is voltak protestánsok (Sibolti, Bornemissza sat.) már jóval 1594. előtt és Komáromban is ekkor már a lakosság nagyobb része protestáns volt, hiszen Gáspár barátot és a plebánust is elűzték. A fentebbi Márkus Boldizsár német tanító is ekkor menekült Komáromból. 1594. dec. 2-án irt folyamodványában Pozsony város tanácsától kért segítséget. S ebben mondja, hogy a török ostrom miatt volt kénytelen elhagyni komáromi állását, ahol pedig császári szolgálatban (in der kaiserlichen Maiestät Dienst) állott. Bizonyára a német tábori lelkész mellett volt tanító és őt is a császári hadi pénztárból fizették. (Fraknói V. Hazai és külf. isk. 116. l.)

Tóth Ferenc történetirónk a XVI. század végéről még két komáromi protestáns lelkésznek tudja nevét. Az egyik Novai Siró Ferenc volt s a másik ennek utóda Keresztes Dániel. Ez utóbbit a hírhedt nevű Szuhay István egri püspök, a kassai templom elrablója űzte el Komáromból. Szuhay ugyanis 1603. dec. 3. irja barátjának gróf Migazzi püspöknek: "Én saját tekintélyemmel Esztergomból és Révkomáromból személyesen vetettem ki az eretnek predikátorokat; ellenállottak ugyan, de hiában; már nyugosznak". Mátyás főherceg 1601. nov. 20. Molart János komáromi főkapitánynak irja, hogy az erősségbe csak r. kath. lelkészeket bocsásson be.[733]

Az ellenreformáció Rudolf korában a protestáns lelkészek kiűzésével tehát itt is éreztette erejét. De a bécsi békekötés és az 1608. évi vallásügyi törvény után ismét a protestánsok kerekedtek felül. Ez évben evang. volt a várparancsnok is, Kolonics Ferdinánd, a későbbi hirhedt nevű Kolonics primásnak nagybátyja. És mint Asztalos András nagyszombati polgár 1609. febr. 10. Szenczi Molnár Albertnek irja: "Most Isten által minden főhelyeken, szab. kir. városokban, végvárakban szabad a religio; Sopronban, Pozsonyban, Komáromban, Újváron, Somorján, Sellyén vagyon predikátor. A jezsuitákat be sem bocsátják az országba. Sok helyeken, hol a háború előtt be sem mert menni az evang. predikátor, most immár a pápistákat be sem bocsátják, mint Komáromban, Újvárban, Somorján, Sellyén, mely ugyan a jezsuitáké vala és több falukon is. A psalterium igen szép, amelynek a nótáit kitalálják mind itt nálunk, mind Komáromban, Újvárban, igen élünk vele az ekklézsiában."[734]

A református egyház ekkor itt már, úgylátszik, teljesen különvált az evangelikusoktól. Jeles papjai voltak a XVII. század elején és pedig egy időben kettő is: Dobronoki Miklós (1608-15) és Pölöskey István. Ez utóbbinak helyére Pathai István ref. püspök és K. Pálfi János 1614. jún. 29. Szenczi Molnár Albertet ajánlották, midőn Komáromban Pfeffer Lukács seregbiró házában voltak. Szenczi Molnár Rohoncról ide is költözött a családjával, de csak három hónapig maradt itt. Neje, a német Ferinari Kunigunda és mostoha gyermekei, úgylátszik, nem jól érezték magukat a magyar városban. Jeles tanítói pedig az énekiró Péczeli Király Imre és az evangelikusoktól áttért Kanizsai Pálfi János voltak. Péczelit 1615. lelkészüknek is megválasztották. (Adattár VII. 147. Dézsi L. Sz. Molnár Albert 194.)

Az ágostai hitvallásúaknak Hosius óta nem ismerjük külön lelkészeit, pedig kétségtelen, hogy voltak itt evangelikusok továbbra is. Mert midőn később panaszkodtak az országgyülésen, hogy 1627-ben a Szent András-templom melletti temetőből úgy a magyar, mint a német evangelikusok kitiltattak; ez utóbbiak alatt ágostai hitvallásúak értendők, akiknek jó része a későbbi időkben is német anyanyelvű volt.

De vallásszabadságukat nem élvezhették sokáig. Pázmány Péter 1618. plebánust küldött ide, 1625-ben pedig ferenci barátokat s ezekre bízta a térítés dolgát. A plebánus 1618. már Szent András templomában misézett s a protestánsok kiszorultak. Bethlen Gáborhoz fűzött reményeik sem váltak valóra. A vitéz fejedelem Révkomárom várát nem tudta bevenni. A katholikusok gúnyverset is irtak:

Igen serénykedik Komárom városa,
Kiknek megégette szájukat a kása...
Nyakad szakad onnan Kálvinus vallása.

A nikolsburgi békekötés után a pápista várparancsnokok vezetése alatt nagyobb erővel indult meg itt is az üldöztetés. Reifenberg várparancsnok 1621. a protestánsok templomát, tornyát, paplakát és iskoláját földig leromboltatta. Ennek helyére fatemplomot építettek, mely azonban hamar roskadozni kezdett. S midőn téglafallal akarták megújítani, Spáczai Márton alkapitány ezt nem engedte meg, holott (amint keserűséggel mondják) a rácoknak is volt nem messze a várerődítménytől téglából épített templomuk. (Hist. Dipl. Appendix 21. 24. Thury 27.)

Komárom várparancsnoka volt ez időben a hitehagyott Kolonics Ernő is. Atyja, Szigfrid, még búzgó tagja volt egyházunknak. Mint győri várparancsnok (1615-21) még ő is apáinak hitét vallotta, Komáromba 1621. helyezték át. A fehérhegyi csata után a magyar főurakkal együtt ő is megrémült s egy csudatételre hivatkozva, áttért a római egyházba. Családi birtokán Alsó-Ausztriában a kirchbergi evang. lelkészt 300 forint végkielégítéssel bocsátotta el. Komáromban mint várparancsnok ő is üldözte a protestánsokat, sőt a vidéken is a szentpéteri egyházat. Az ő fia volt a hirhedt Kollonics Lipót, aki második feleségétől, Kuefstein Anna bárónőtől 1631. okt. 26. Komáromban született. Itt említjük meg Komáromnak egy másik főpapi szülöttjét, Sinelli Imrét is, a bécsi püspököt, I. Lipót bizalmas tanácsadóját, ki a soproni országgyűlésen Magyarországot vallotta hazájának s Komáromban a kapucinusoknak zárdát is építtetett. Szerzetes korában Ausztriában ő is sok lutheránust térített át. A két főpap viszonyára nézve jellemző Kolonicsnak 1673. júl. 12. irt levele, mely szerint örül, hogy ő mint komáromi, a szintén komáromi Sinelli páternek Komáromban építendő első kapucinus zárdáját segélyezheti. Itt Komáromban szolgált mint katona a későbbi XI. Ince pápa is (1676-89), ki XIV. Lajossal a gallikánus klérus tételei ellen oly erélyes harcot vivott.[735]

Kollonics Ernő idejében történt, hogy Gál Péter alkapitány, aki 1624. először hozott jezsuitákat Komáromba, 1627-ben, midőn Szent András templomát új tetővel fedette, a protestánsokat a templom melletti temetőből, melyet eddig a katholikusokkal közösen használtak, kitiltotta. Kolonics utóda gróf Althan Adolf várparancsnok lett, aki 1635-ben 70.000 forintnyi alapítvánnyal biztosított itt a jezsuitáknak munkássági teret s Buswe Gottfried német és Gosztonyi István magyar jezsuita, mint hitszónokok már 1635. meg is érkeztek Komáromba. Míg a plebána kiürül, Althan a maga várbeli házát bocsátotta rendelkezésükre. Gróf Puchaim János Kristóf várparancsnok 1649. a vár grófi házát adta át nekik.[736]

A kisebb számú és jórészben német evangelikusoknak újabb szervezkedése csak a linci békekötés után az 1647. évi 9. t. c. 3. §-a alapján történt meg, amely kifejezetten megengedi, hogy Révkomárom és Holics evang. lakói templomot építhetnek és szabadon gyakorolhatják vallásukat. Már 1648. először ideiglenesen csak deszkából építettek imaházat. A következő 1649. évben pedig Sándor István mocsai lakostól vettek meg 350 forinton egy puszta házat, mely a belső vár sáncain kivül állott s ennek fundusán építettek kőből templomot, paplakot és iskolát. De nem soká bírhatták ezt, mert a várparancsnokság várépítés céljaira elkobozta és lerontotta. Így új funduson, a mai Szent János temploma helyén 1653-tól 1658-ig építették azt a templomot, melyet később a jezsuiták vettek el tőlök a harangokkal együtt. A templom homlokzatára a "Dies irae, dies illa" kilenc sora volt felirva.[737]

Az evang. gyülekezet a XVII. század közepén csak 47 családból állott, a magok erejéből nem tudtak építeni. Azért gyűjtést rendeztek itthon és a külföldön. Peringer János, Fábián Mihály és Glatz Ambrus voltak a gyűjtők. Augsburg, Regensburg városa és Gettl Kristóf norvégiai bányakapitány is adakoztak az új templomra. A gyülekezet tagjai közül pedig Harmuth Pál és Krecsmayer György adtak nagyobb összeget. Kiváló jóltevőjük volt ekkor maga az evang. várkapitány Walther ezredes is, ki többféle adományon kívül 64 aranyat is adott a gyülekezetnek, hogy ennek fele a gyülekezet szükségleteire, másik fele pedig a lelkész tisztességesebb díjazására fordíttassék. (Kemény K. i. m. 4. l.)

Ez a Walther ezredes hivott ide egy Frist nevű lelkészt (1648-51), akinek Roxner Kristóf (1651-58) volt az utódja. Ennek idejében épült az új templom s ennek nevéhez fűződik komáromi egyházunk ujabb virágkora. Hornyánszky Viktor adatai szerint Roxner már 1647-ben jött volna Komáromba Loipersdorfról. (Ez alig lehet egy község a Sopron melletti Lépesfalva [Loipersbach] községgel, mely csak 1662. lett anyagyülekezetté és Rosner Márton volt az első lelkésze.) Roxnert szélesebb körben is ismerték. Burger Kristóf, a Lajta melletti Bruck s később Nagyszombat evang. lelkésze "Singchor des Tempels Ezechielis" cimű énekeskönyvét (Ulm, 1652.) Bockmayer Máté somorjai és Roxner Kristóf komáromi lelkésznek ajánlotta. Munkás életét 1658. fejezte be, Komáromban a gyülekezet költségén temették el.[738]

1658-61-ig Reichenbach Gottfried volt a komáromi lelkész, akinek idejében a gyülekezet nagyon megfogyatkozott úgy anyagi erőben, mint lélekszámban. Reichenbach azért 1659. Mangoldt Mátyást és Péringer Jánost ismét gyűjteni küldte ki az országba. Peringer Bécsbe, Sziléziába és Németországba is kiment és szép összeget gyűjtött össze. Ermann János ötvös már 1649. adott a gyülekezetnek félszesszió szántóföldet és Borbély Simon 1655. ugyanannyit. Így egy egész telkük volt, melyet 1672. vettek el tőlük.

1661-1666. Bartholomaei Jeromos volt a lelkészük, ez is németországi, mint a többi. Pilárik István szeniczi lelkész, mint menekült török fogoly, midőn 1664. Komáromba jött, Puchheim generális, (aki valószinűleg evang. volt) itt a legnagyobb szivességgel fogadta és 3 napig magánál tartotta. De Pilárik nem említi, hogy az evang. lelkésszel is találkozott volna. A jezsuita térítés nagy buzgósággal folyt ez időben is. 1650 óta a plebánai hivatalt is a jezsuiták vezették. A reformátusok is, akiknek Tolnay István, Kossa Magyari Jakab és Csúzi János voltak ez időben a lelkészeik, sokat szenvedtek. Különösen egy Géczy nevű jezsuita plebánus ellen volt nagy az ingerültség. Ez rávette gróf Souches várparancsnokot, hogy 1666. a megválasztott Kecskeméti Csik Balázs kálvinista városbirót nem erősítette meg, hanem r. kath. birót választatott helyette. A protestánsok a vármegyéhez is folyamodtak, de mind hiába. 1668. Szent Adalbert ünnepén (ápr. 23.) történt, hogy a reformátusok, mint más köznapon, szőleikben és kertjeikben dolgoztak és Géczy jezsuita e miatt sajátkezüleg verte meg és kergette el a munkásokat. A nagy lármára az utcán összefutottak a protestánsok s fütyköst, fokost, fejszét, kardot és puskát ragadva vették üldözőbe Géczyt és csatlósait, akiket csak gróf Souches őrserege mentett meg az agyonveretéstől. (Thury E. 30. l. Stromp L. Pilárik J. 26. l.)

Az evangelikusoknak e nehéz időkben Bartholomaei és Viglebius János volt a lelkészük. A gondnoki tisztet Mangoldt Mátyás és Klein Pál töltötte be. 1656-ban a komáromi születésű Kövesdy Pálban igen jeles tanítót kaptak, aki Wittenbergben tanult és később Eperjesen és Sopronban volt tanár és magyar lelkész s egy kiváló magyar nyelvtant irt, mely nyomtatásban is megjelent. 1659-ben az öreg Samueli, 1666-tól kezdve pedig Borbély János volt a tanítójuk. (Sopr. eht. 398. Kemény K. 6. l.)

A szenvedések keserű poharát Viglebius Jánosnak kellett fenékig üríteni, akit nem szabad összetévesztenünk hasonló nevű kortársával Vibegius János locsmándi s majd pozsonyi lelkésszel. A Wesselényi-féle összeesküvés ügyében 1671. ápr. 4. Viglebiust is kihallgatták Komáromban, aki ekkor 38 évesnek vallotta magát. Zrinyi, Frangepán és Nádasdy dolgairól vallomása szerint ő semmit sem tudott. De azért Hofkirchen Károly Lajos várparancsnok és Széchenyi György győri püspök már 1672. jan. 25-én elvették a nem régen saját költségükön épített templomukat, parochiájukat, iskolájukat s egyéb ingó és ingatlan javaikat, ezek közt 21 hold szántóföldet. Viglebius lelkészt vasas katonák űzték ki a paplakból és a városból. Templomukat a jezsuiták kapták meg, kik azt Aranyszáju Szent János tiszteletére szentelték.[739]

Elüzték a reformátusok két lelkészét is, Szondi Istvánt és Csuzi Cseh Jakabot. Az elfoglalt egyházi épületek még ez évi junius havában leégtek és többször is voltak a városban tüzesetek. A protestánsokat erre gyujtogatással vádolták. Hofkirchen várparancsnok és Széchenyi püspök törvényszéket rögtönöztek és Száki János ékeli ref. lelkészt és Suri Lőrincné papözvegyet mint állítólagos bűnösöket 1672. szept. 1. a legkegyetlenebb halálbüntetéssel végezték ki ártatlanúl. Szákit máglyán égették meg, de előbb jobb kezét levágták és egy jezsuita forró ólmot öntetett a leborotvált fejére. Suri Lőrincnét pedig lefejezték. A jezsuita kegyetlenség égbekiáltó művének Komáron volt a szinhelye. Egykorú kéz Simonides János "Galeria omnium Sanctorum" művében kéziratában képben is megörökítette a szörnyű esetet.[740]

Az üldöztetés idején hitehagyottak is nagy számmal voltak. Bátorkeszi János komáromi református alumnus 1674. katholikussá lévén, a protestánsokat "Szőlőgerezd" cimű munkájával gunyolta, de Csepregen hagymázba esett, kezét, nyelvét összerágta s lelkiismeretének mardosása között halt meg. Nemcsak egyes protestánsok tértek át, hanem a görög nem egyesült rácoknak egész komáromi gyülekezete is (500 lélek) 1673. elfogadta az uniót. Zorsich Pál püspök (von Suidnicz) maga is eljött és sajátkezüleg aláirta és megpecsételte az uniót.[741]

A gályarab lelkészek közül 1674. május havában huszat a komáromi vár börtönébe szállítottak. (19 evang. 1 ref.) Drahosóczi András várkapitány vette át őket a komáromi révnél s a várba kisértetvén egy sötét, büzös tömlőébe a török hadi foglyok közé csukatta. Köztük volt Zsédenyi István a dörgicsei evang. lelkész is, aki mindvégig hű maradt. (Rácz K. A pozs. vértörvszék áld. 106. l.)

1681-1683. visszanyerték vallásgyakorlatukat és Horeczky István volt a lelkészük, aki 1672-ig Tétényben, s azután Pozsonyban szolgált, most pedig 1682. ismét Pozsonyba hívták vissza. Hofkirchen 1683. véglegesen elvette templomukat és egyházi javaikat, s erőszakkal hajtotta őket a kath. istentiszteleten való részvételre. A kuruc háboruk idején (1704-11) megengedték a reformátusoknak, hogy sátoros ünnepeken két-két lelkészt hívhassanak a városba, akik ilyenkor sátrak alatt végezték az istentiszteletet. A XVIII. században még albizáló evang. diákot sem bocsátottak be a városba. A komáromiak Szákra, Bokodra, Oroszlánra jártak ki istentiszteletre. A száki fatemplomot, mely 1848-ig fennállott, jobbára a komáromiak adakozásából építették. 1763-ban a komáromi nagy földrengés idején a régi temetőben deszka hajlékot építettek s nemes Bende János polgár imádkozott, posztillát olvasott és buzditotta a híveket. Mint ilyen "árva eklézsia" többször összegyülekeztek titkon Bende János házában s a szegényebb egyháztagokat is segélyezték. Új templomot 1783. építettek, első papjuknak Perlaky Dávid nemeskéri lelkészt hívták meg és pedig oly feltétellel, hogy ennek 800 frt. adósságát is kifizették a nemeskéri gyülekezetnek.[742]

 

b) A komárommegyei gyülekezetek.

Tata. E város helyén egykor római gyarmat állott, melyet a nagy tótól "Ad lacutn felicem" neveztek s forrásaiból a vizet Bregentiumba (Ószőny) vezették. Szent István király nevelője, Deodatus vagy Theodatus, olasz pap, sanseverini gróf itt Péter és Pálról nevezett bencés apátságot alapított, mely a középkorban hiteles hely volt. Nevét is ettől a kegyes alapítótól vette, akit Turóczy szerint már István király is mint lelki atyját, Tatának nevezett. 1233-ban Firminus volt a tatai apát. Szép vidéke és fényes kastélya kedves mulatóhelye volt Zsigmond, I. Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos királyoknak, hol sok kiváló külföldi vendéget is fogadtak. A XV. században a Rozgonyiaké volt, kiktől Mátyás király váltotta vissza. Ranzanus, Bonfini és Oláh Miklós nagy elragadtatással szólnak róla. Még a XV. században is különbséget tettek régi és új, vagy magyar és tót Tata (Hungaricalis et Slavonicalis Thata) között. Bonfini szerint két temploma (duae basilicae) volt. II. Ulászló 1510. még itt tartotta az országgyűlést. 1543-ban a török elfoglalta s ennek uralma alatt elpusztult. Achmet már 1543. felgyújtotta.[743]

Tatán a reformációnak első nyomát Braun Rézmán (Erasmus) magyaróvári várparancsnok levelében találjuk, aki 1578. a soproni tanácstól Péter balfi lelkészt kéri Tatára tábori papnak. Ez azonban vagy nem ment el, vagy csak rövid időre, mert Péter 1583-ban is Balfon volt. De a rostocki Schubert Jánosról már bizonyosan tudjuk, hogy 1580. Tatán tábori lelkész volt, aki előbb Győrött szolgált hasonló minőségben.[744]

De az ellenreformáció Tatán is korán kezdetét vette. Pedig a töröktől is sokat kellett szenvedniük. A tatai és gesztesi járás 1543-1622. teljesen kihalt, elpusztult. Csak ezután hívtak új települőket Tatára is, de nehezen ment a telepítés, mert nem csak a magyar földesúrral, hanem a törökkel is külön kellett szerződniök. 1643-ban Zichy Ferenc volt a tatai vár ura. S bizonyára már ennek idejében történt, amit az evang. rendek az 1638. évi országgyűlésen panaszolnak fel, hogy Balogh István várkapitány Tatáról az evang. lelkészt elűzte s a katonákat erőszakkal, bebörtönözéssel kényszerítette a római egyházba való áttérésre.[745]

Lampe-Ember szerint 1655 és 1674 között Tatán ref. gyülekezet volt. De kellett itt evang. gyülekezetnek is lenni, mert 1673. máj. 28-án a "Tata végházbeli és Tata városi Augustana Confession levő hallgatóság" levélben kérte Szenczi Fekete István püspököt, hogy időnként predikátort bocsásson hozzájuk. A gyülekezet a nagy üldöztetésben szünt meg teljesen. (Egyet., levtár Ia 7, 204.)

A kuruc háborúban Rabutin 1707. légbe röpítette a tatai várat. A szatmári béke után Tata is a megye nagy részével a vakbuzgó gróf Esterházy József főispánnak birtokába került. "Ő lett a r. kath. tábor Józsuája, akinek trombitafúvására romba dőltek a pesti kommisszió (vallásügyi bizottság 1721) falai." 1716. okt. 10. Róth András a megye processuális szolgabirája szigorúan meghagyta, hogy a helv. és aug. confession levő predikátorok és iskolamesterek 15 nap alatt menjenek ki a megyéből ad loca articularia, ha nincs possessiójuk; ha pedig van, privata oeconomiához tartsák magukat. Máskülönben rettentő executió fog kimenni ellenük. A tatai reformátusok 1721. mégis építettek egy faimaházat. Balog Ferenc, Esterházy prefektusa, ha valahol mégis imaházat engedett építeni, kikötötte, hogy "páhó vagy granárium formára" legyen. Ez a Balog Schmied András apátplebánus és Pruzsenszky Pál sámsontermetű cseh erdész kiséretében 1746. Tata, Szend, Szák, Bokod, Oroszlán és más evang. gyülekezetek egyházi épületeit és harangjait is mind elvette. Esterházy a tatai fatemplomot 1759. aug. 23. hányatta szét. Ezután 43 évig szünetelt a nyilvános vallásgyakorlat. 1776-ban nagy verekedés volt a pápista diákság és a reformátusok között. Egy kálvinistát agyonvertek.[746]

Szák. Régi evang. eredetileg magyar egyházközség. A török világban osztozkodott a komárommegyei gyülekezetek sorsában. Már a török világban is voltak evang. lelkészei. Temploma 1610. épült. Szák és a közeli Szend a XVII. században mint társgyülekezetek említtetnek. Az 1643. évi összeirásban Szák és Szend is új telepeknek mondatnak. A 1683. évi hadjáratban bizonyára ezek is elpusztultak. A török kiüzése után az Esterházyak nyitramegyei tótokat letelepítettek ide, akik azonban megmagyarosodtak.

Szák és Szend első ismert közös lelkésze Hollósy Miklós volt, ki mint ilyen 1608. szept. 4. irta alá a Concordia könyvét. A turóczmegyei Proxa (vagy Prochsa) János 1633-ban csupán Szák lelkészének mondatik s 1646. Magyarszombathelyen volt ez lelkész. 1642. máj. 21-én a csepregi zsinaton Galli Györgyöt avatták fel száki lelkésznek. Ugyanez 1646. már Ugodon, 1651. Csényén és 1652-53. Simonyiban volt lelkész. 1647-ben Popovics Mártont, 1648-ban pedig Mendel (Mindöl) Tamást avatták fel száki és szendi lelkésznek, ki később Kajáron és Téthen hirdette az igét. 1651-ben pedig Ujváry János volt a száki lelkész, ki mint ilyen jelent meg a szakonyi népes zsinaton. A változások, amint látjuk, (talán a török üldözés miatt), nagyon gyakoriak voltak.[747]

Musay Gergely püspök 1661. az anyagyülekezetek között csak Szakot említi Szend nélkül. Utolsó ismert lelkésze Száknak a XVII. századból Góri Mihály, akit Szenci Fekete István püspök Kőszegen 1671. szept. 16. avatott fel Szákra s aki mint száki lelkész 1674. márc. 5. a pozsonyi rendkívüli törvényszék előtt is megjelent. A pápai ref. levéltárban őrzött jegyzék Górit tévesen "Georgius Geri Szákiensis" néven említi. (Eht. Eml. 99. 148. Thury E. A gályarab-lelk. 8. l.)

Az 1681. évi törvénynek Szák az 1683. évi török háború miatt nem sok hasznát vehette. Elpusztult ez a vidék is bizonyára. 1704. is puszta volt még. Csak a kuruc világból való lelkészét ismerjük. És pedig a szergényi születésű Károlyi István volt ez, ki Halléból, Wittenbergből és Lipcséből visszatérvén, 1706. óta Győrött volt rektor és segédlelkész Lövey és Torkos lelkészek mellett s 1707 körül hivatott meg Szákra, ahonnan 1711. távozott s mint kispéczi lelkészt választották meg ez évben márc. 24. főesperesnek. A XVII. században Szákot artikuláris egyháznak ismerték el és az üldöztetés idején Komáromból s Győrből is jártak ide evang. hívek.[748]

Károlyi utóda Dernóczi János (1711-37) lett, ki előbb Kispéczen volt tanító s már itt az öreg Bors Mihály esperes mellett licentiát kapott 1709. nem csak a predikálásra, hanem a keresztelésre, esketésre és kibocsátásra is. Esterházy József lévén a földesura, sokat kellett neki is szenvednie, de Roth András szolgabiró 1716. évi szigorú rendeletére azért még sem hagyta el gyülekezetét. Károlyi mint új esperes Göndör Gergely téthi lelkész társaságában 1711. dec. 9. itt Szákon egyházlátogatást tartott. A lelkész fizetését Szák és Szend együtt adták. Készpénzt 20 forintot kapott, földjeit a híveik művelték, rétjeit lekaszálták. Malomfuvart és elégséges fát adtak neki. A korcsmából is minden hordó után egy félpint (una media) bor járt neki. A tanító Stephanides István volt, aki 1737-ben már el akart menni. (Eht. Eml. 316. 343. Győri esp. jkv.)

Dernóczi 1737-ben elhalván, helyébe a szákiak Kertschmayer Mihályt, a volt szenttrinitási (Péterhegy, Petróc, lásd fentebb.) lelkészt választották meg, aki 1732. a templomfoglaló német katonáknak ellenállván, elfogatott, minden javaiból kifosztatott s Pozsonyba fogságba vitetvén, ott majdnem három évet töltött kemény fogságban s végre is azzal a feltétellel bocsáttatott el, hogy többé ne merjen Vas megye területére lépni. Már idősebb ember lehetett, mikor Szákra jött, mert Péterhegyen is már 1725. ott volt. (Eht. Eml. 293. 295.)

Tóth Sipkovics János esperes 1737. dec. 6-án egyházlátogatást tartott Szákon, amikor is a hívek mind Kertschmayer lelkésszel, mind Stephanides tanítóval meg voltak elégedve. Ez utóbbi azonban el akart menni. A lelkésznek Szák és Szend is 20-20 forintot fizet. Szák 28, Szend 14 köböl buzát. Szák őszinek elvet 10 köböl gabonát, Szend is tizet, de a száki határban. Tavaszit Szend is, Szák is 4-4 köbölt a maga határában. Minden fogattal biró hoz egy szekér tüzifát. Minden hordó bortól mind két faluban egy média jár. A rétet mind két falu kaszálja és behordja. Kendernek (pro cannabi) és kerti veteménynek is földet szántanak. Stólát a gyülekezetekben szokásos mód szerint fizetnek. (Eht. Eml. 321.)

1738-ban a szákiak hátralékban vannak, a paplaknak egy kapuja sincsen. A lelkész a mestert (Vitian Mátét) az esperesség tudta nélkül vitte be s most nem ereszti a kathedrára, amiért a tót hallgatóság neheztel. A mester az esperességre provokál, 1746-ban Esterházy József gróf emberei a száki és szendi imaházakat is elfoglalták. 1747. máj. 31. a kispéczi kerületi gyülésen Kertschmayer bevádolta a híveit, hogy csupa manichaeusok. Azt értette alatta, hogy nem fizetnek, mert már régen nem volt egyházlátogatás. A gyülés meg is dorgálta, hogy nem tudja, mi a manichaeismus.[749]

1748. febr. 17. a beteg Perlaky József püspök helyett Fábri Gergely és Németh István vizitáltak Szákon. Kertschmayer a hanyag templomlátogatás miatt panaszkodott. Néha csak a mesterrel és egy két gyerekkel tartják az istentiszteletet. A lelkészt a kathekizációk tartására intették. Vitian Máté mester is hanyag volt a tanításban. 1750-ben még Kertschmayer volt a lelkész. Utána Perlicius János lelkész következett, aki 1759. az urodalom beleegyezésével a kevesebb jövödelmű Súrra távozott. Fia, Perlitzi Dávid izményi lelkész még Szákon született. Az utóda Pokorny Lukács lett, ki előbb a Sándor család informátora volt. 1760-ban Esterházy József halálával Esterházy Károly váczi püspökre szállván az urodalom, nagy veszedelem fenyegette a száki, bokodi és oroszláni gyülekezetet, de befolyásos, jólelkü emberek közbevetésére engedett a zelusából. A tatai reformátusok imaházát ekkor földig lerontatta. (Győri esp. jkv. Hrabovszky, Papi Tükör 44. l.)

Pokorny 1766-ig maradt Szákon. Galló Márton volt mellette tanító. Sokat viszálykodtak. A tanító kitiltotta az iskolából a lelkész gyermekeit, mert Pokorny is tanítás céljából magához édesgette az idegen gyermekeket s ilyen módon elvette a tanító kenyerét. Krisán Dávid oroszláni esperes igyekezett őket kibékítení. Gallo tanítót 1766. áthelyezték az uraság kedvéért Ösküre, mert azzal vádolták, hogy a jobbágyokat az urodalom ellen lázítja. De a vád nem volt igaz. A 12 metréta szántóföld Pokorny idejében megkevesbedett.

1766-74. Collenberger Sámuel volt a száki lelkész. Krisán esperes 1768. azt kifogásolta, hogy leirt predikációi elszórt formátlan papirosokra vannak jegyezve. A tanítók többször változtak mellette. Derencsényi Bakonytamásiból jött s egy év mulva Tordasra távozott. Az utóda 1768. Lepossa Mihály volt. Ennek halála után Bajza Pál jött ide Bokodról, kinek itt is sok baja volt a lelkésszel s e miatt a püspök elé idézték.

1774-77. a bártfai születésű Jelenik Mihály volt a lelkész, aki előbb b. Prónay László fiainak volt a nevelője. Tübingenben 3 évet töltött. Mellette Lesták Mihály volt a tanító, kit 1774. szept. 8. az esperességi gyülésen a papjára és Magdo András alesperesre költött rágalmak miatt 30 pálcaütésre itéltek. Már a földön feküdt, de a patrónus urak közbeléptére elengedték neki a büntetést. 1776-ban ismét garázdálkodott s eltiltották a plebánussal való társalgástól, (Esp. jkv. 248. l. Hrabovszky, Papi Tükör 20. l.)

Jelenik Mihály, akit Perlaky Gábor püspök 1778. nov. 12. igen nagy dicsérettel ajánlott Várpalotára, 1779-ben Kistormásra távozott, ahonnan 1783. a locsmándiak hívták meg. Utódjáúl 1777. febr. 18. a wittenbergi egyetemről hazajött Bocz Ferencet avatták fel, aki még 1786. is Szákon volt lelkész. Utódja Kohán András volt, akit 1801. Mossóczi Institoris Péter követett.[750]

Szend. Szintén régi község. 1434-ben Gordovai Fancs László kapott itteni birtokára adománylevelet Zsigmond királytól. 1516-ban Battyán Benedek budai várnagy zálogosította el itteni birtokát Sárkány Ambrusnak. Majd az Enyingi Török család is szerzett reá jogcimet. Egyházi téren hiven osztozott Szák sorsában. Nem is csak filiája, hanem együtt fenntartó társgyülekezete volt Száknak. Valószinüleg volt külön evang. temploma is. A reformátusoknak is anyagyülekezetük volt itt és pedig Lampe-Ember szerint legalább is 1655-74 között. 1655-ben oratóriuma és harangja volt. Első ismert ref. lelkészük Szomódi János volt, aki 1674. megjelent a pozsonyi rendkívüli törvényszék előtt s a nápolyi gályarabságot is végig szenvedte.

A kuruc világban, midőn már az Esterházyak voltak itt a földesurak, a szákiakkal együtt igen sokat szenvedtek a szendiek is, mivel sík mezőn lakván a prédáló népek igen pusztították őket. De a Csallóközből hamar jöttek ide más települők is, vallásuk miatt üldözött nemesek és tehetős emberek "mivel igen jó élőföldjük van." Esterházy József pedig 1744. németeket is telepített Szendre. 1712-ben nem tarthattak iskolamestert "mind a helvetica, mind az augusiana confession levők elégtelenek lévén". 1739-ben nagy pestis volt a faluban, kétszázhárman meghaltak. Ekkor Komáromi János volt a papjuk. Később Turgonyi József szolgált köztük s preceptort is tartottak. Csepregi János idejében Esterházy József 1743. elvette a templomukat a haranggal együtt. Mikor az ifjú gróftól visszakérték, azt felelte: "Én el nem vettem, vissza sem adhatom, szólok Baloggal". 1774-ben már csak pápista mester volt, ki nótárius is; némelyek ehhez járatják a gyermekeiket. 1787-ben 338 volt az evang. 182 a református és 294 a r. kath. lélek Szenden. (Sz. Kiss K. i. m. Esp. jkv.)

Külön anyagyülekezetté 1786. lett, amidőn a nemeskéri születésű Kontor János (1786-93) volt csöngei tanítót hívták meg lelkészüknek. Ennek pedig a gérczei születésű Farkas Szabó László lett az utódja, ki előbb Várpalotán és Homokbödögén lelkészkedett s 1802. fehér-komáromi esperesnek is megválasztatott. (Hrabovszky, Papi Tükör 33. 53.)

Kethely. (Keddhely.) Régi község. Pesti Frigyes szerint a kedd heti naptól vette nevét. A vérteskeresztúri apát, az Enyingi Török, a Héderváry, Batthyány és Bakith családok voltak régi földesurai. A törökök 1529. 1543. és 1549. is felégették. 1642-ben kezdett újra benépesülni. A XVII. században itt református anyagyülekezet is volt. Földvári András nevű lelkésze 1674. márc. 5. megjelent a pozsonyi rendkívüli törvényszék előtt. 1725-ben Kiss János nevű evang. tanítója volt. Kethelyt a makki pusztával együtt 1733. gr, Esterházy József vette meg a Meszlényiektől. Tóth Sipkovits János esperes 1737. dec. 7. volt itt egyházlátogatáson s a kethelyiek ekkor, valamint 1738. nov. 30. is meg voltak elégedve a mesterükkel. Az 1774-ben kihallgatott tanuk nem akartak emlékezni, hogy itt protestáns vallásgyakorlat lett volna. A türelmi rendelet után a két protestáns felekezet együttesen választott tanítót, akit közösen, aránylagosan fizettek és protestáns tanítónak neveztek. Fizetését Perlaky Dávid komáromi esperes Borsody István ref. esperessel együtt állapította meg. Ma Szák filiája és imaháza is van.[751]

Bokod. Régi község. Csák Miklós 1231. évi végrendeletében már ezt is említi. Régi neve a község 1689. évi oklevele szerint Bodok volt, mert a Vértest is Bodok hegységnek nevezték. Közelében, a Kereki puszta határában a vérteskeresztúri bencés barátok templomának és zárdájának romjai láthatók. (Az alapító 1146. Ugrin comes volt a Chák-nemzetségből.) Köveit az Esterházyak a tatai templom építésére akarták széthordani, de Sajgó Benedek főapát tiltakozott ellene. A török világban Bokod is sokat szenvedett, amikor a csókakői urodalomhoz tartozott. 1643-ban mint újonnan telepített falu említtetik. 1646. évi zsinati jegyzőkönyv említi "Bodok" község lelkészét, mint a büki zsinaton hiányzót. Musay püspök pedig 1661. az anyagyülekezetek közé sorozza. De régi lelkészei közül egyet sem ismerünk név szerint. Az 1688. évi összeirás szerint a háború (1683) előtt lakva volt, de ekkor puszta. (Károlyi J. i. m. 14. 16. 89. Eht. Eml. 134. 148. Ker. jkv. 248.)

A kuruc háborúban szintén sokat szenvedett. A XVIII. században az evang. Jeszenák család, majd pedig az Esterházyak voltak földesurai. 1711-ben már volt evang. lelkésze, Domján Mihály, aki 1711. márc. 24-én Kispécen több társával együtt irta alá Károlyi István meghívó levelét. Az új esperes még 1711. dec. 9. egyházlátogatást tartott Bokodon Göndör Gergely téthi lelkész kiséretében. Az egyik évben két, a másikban négy szántóföldje van a lelkésznek. Az újonnan épített malom miatt a régi rét elrongálódott. De a gyülekezet tartozik hasonlót adni helyette. Buzát minden párttól fél köblöt kap. Pénzt 20 forintot. A keresztelésért 12, az egyházkelésért 12, az esketésért 25, a halotti beszédért 25 denárt. Van egy malomfuvarja is. A tanítónak is egy szántóföldje, melyet szintén a gyülekezet művel, 16 forint készpénze, 1 forint tandíja; 75 font hus, harangozásért egy kenyér, egyszeri főzés minden háztól, 10 font só és fa elég. Éjjeli éneklésért halott felett 12 denár, temetésért és harangozásért 12 denár. Nagyobb ünnepeken 1 media bor, husvétra két media (Eht. Eml. 313. 316.)

Domján Mihály 1737. halt meg s Györgyi Ferenc jött a helyébe, ki ekkor érkezett vissza az akadémiáról. Tóth Sipkovits János esperes 1737. dec. 5. tartott egyházlátogatást és Mellány György mesterrel is meg voltak elégedve. 1738. nov. 29. ismét vizitáció volt, amikor a lelkész és a tanító közti viszályt kiegyenlítették. Esterházy József 1746. a bokodi templomot is elfoglalta. 1748. febr. 18. Fábry Gergely és Németh Sámuel egyházlátogatók mindent rendben találtak s másnap mentek Ondódon, Árkin és Moóron át Bodajkra és Csurgóra. Még 1750. is Györgyi volt a lelkészük és Trips nevű a földesurok. (Eht. Eml. 325. 374. 375.)

1750-ben a Bánkról elűzött Endrédi Mihályt hívták meg lelkészüknek, aki azonban már 1754. meghalt. Kutsán István kispéci lelkészt hívták meg, de ez nem jött el. Egy rövid ideig Miszlai András, a Vajtárói elűzött lelkész szolgált náluk, majd pedig a Csikvándról elűzött öreg Nigrini János. Végre is a Wittenbergből visszatért Pál Jánost hívták meg rendes lelkésznek, akit Németh Sámuel püspök 1754. jún. 6. avatott fel. De ez hazájába térvén vissza lelkésznek, helyébe a geresdi Horváth Mihály jött Pozsonyból, akit Bárány János püspök 1757. május havában avatott fel. 1758. júl. 2-án már ez is meghalt. (Esp. jkv. Eht. Eml. 374.)

A bokodiak most három nyelven értő lelkészt kértek Balogh Ádám püspöktől, aki Orbán János nevű nemeskéri ifjút ajánlott nekik. Balogh ezt 1758. aug. 2. avatta fel és Krisán Dávid oroszláni esperes azonnal beiktatta. 1760-ban, midőn az urodalom Esterházy Károly váci püspökre szállott, Bokodot is nagy veszedelem fenyegette, mely szerencsére elmúlt. 1764-ban Krisán esperes az Orbán lelkész és Bajra Pál tanító közti viszályt kiegyenlítette. Bajza Pál a feleségével együtt jó énekes lehetett és Perlaky Gábor püspökkel bizalmasabb viszonyban állott. (Esp. jkönyv.)

Bajza Pál Bokodot elhagyván, Várpalotán Zichy Miklós grófnak lett számtartója és levéltárosa. Perlaky Gábor püspök 1781. febr. 6. egy gyászos áriát küldött Bajzának, hogy keresse ki a Graduálban, melyik nótára megy, azután feleségével együtt betanulván, mikor a nagyságos gróf úrnak jó kedve lesz, énekeljék el neki, mint magyar fítól küldetett szíves kesergést. (Hrabovszky, Scrin. Ant.)

1768. júl. 21. Győrött tartott titkos kerületi gyűlés határozata szerint Bokod 4, Oroszlán 5, Szák 3 és Tordas is 3 forintot fizetett közköltségre. 1776-ban, amikor már Gyurkovics András volt a tanító, templomot akartak építeni a bokodiak. Varga Mihály volt ekkor a magyar, Manczél Mihály a német és Holota Tamás a tót kurátor. Gyurkovics még 1786. is Bokodon volt. (Esp. jkv.)

Orbán János 1783. Szokolyba távozván, Perlaky Gábor püspök Nerodoly Mátyást avatta fel Bokodra, aki már két év múlva Pusztavámra ment át. Utóda a nemesdömölki születésű Greskovits Imre lett, aki 1781 óta Velegen volt tanító s majd lelkész. 1795. tavaszán ő is Pusztavámra ment át. 1799-1801-ig a blatnicai Selmeczi Máté volt a bokodi lelkész (1798 óta kethelyi tanító), aki Oroszlánra ment át. 1801. febr. 26-án pedig az oroszláni Suvada Pál avattatott fel Bokodra, aki két évig volt Wittenbergben. (Hrabovszky, Papi Tükör 41. 85. 87.)

Szenterzsébet. A török világban teljesen elpusztúlt falú Bokod határában. Ma már csak egy dülő neve tartja fenn emlékét. Amiről Komárom megye monográfiája nagy bizonytalansággal szól, arról egyházi jegyzőkönyvünk határozott adatokat is közöl. Kis Bertalan püspök ugyanis 1639. jún. 1. a csepregi felső templomban avatta fel lelkésznek a komárommegyei Szenterzsébet részére (in parochiam Szent Eörsebetiensem in Com. Comaromiensi) Szenczi Jakabot. És az 1646. évi büki zsinat jegyzőkönyvében is a bodoki (bokodi) lelkész mellett a szenterzsébeti is mint távollevő említtetik. Ime egy anyagyülekezetünk, mely teljesen elpusztúlt a föld szinéről. Az Esterházyak, úgy látszik, Bokod közelsége miatt nem hívtak ide újabb települőket.[752]

Oroszlán. (Oroszlánkő.) Szintén régi község. Közelében, Majkon, már az Árpádok korában premontrei prépostság volt. Épületének romjaiból Esterházy József gróf 1731. a kamalduliaknak építtetett kolostort, akik itt a néphagyomány szerint igen víg életet éltek. Holéczy szerint a majki barátok előbb (míg a zárdájuk elkészült) Oroszlánon abban a házban laktak, mely a múlt század elején a falú háza volt. A külön remetelakásokat az Esterházy, Cziráky, Gyulay, Perényi, Hunyady, Erdődy sat. grófi családok építtették s ezek címerével vannak díszítve. II. József 1782. eltörölvén a kamalduli rendet, terjedelmes szép épületükből szűr- és posztógyár lett. A majki templom oltárát a kép nélkül az oroszláni evangelikusok vették meg; a predikáló és egyéb székeket pedig a falak bélésével együtt a komáromi óhitüek templomába vitték át. Újabban a buzgó kath. Esterházy Miklós Móric alakíttatta át a volt zárdát fényes vadászkastéllyá. A kamalduliak hiában könyörögtek, hogy fogadja vissza rendjüket a szép helyre.[753]

Oroszlán a Csákyak birtoka volt. Régi várának köveit a a majki zárda építésénél használták fel. A vár köveiből épült a Rajcsányi-féle ház is a Várdomb nevű utcában. A török világban Oroszlán is elpusztúlt. Határait a pákozdiak, vagy talán inkább a bokodiak bírták. Az 1688. évi összeirás szerint is még puszta volt. Musay püspök 1661-ben Szák és Bokod mellett nem mondja anyagyülekezetnek. A kuruc háborukban is pusztán állhatott s az Esterházyak csak ezután telepítették be főként tót ajkú evang. lakókkal. A hagyomány szerint Labánszky, Svandovszky és Pénzes telepesek nagyobb területeket kaptak s róluk külön dülőket neveztek el. (Kom. mon. 112. Károlyi J. i. m. 92. 1).

Első ismert lelkésze Velics Péter, aki 1706. dabronyi tanító volt, de még ez évben Simonyiban febr. 7. a felavatandó kandidátusok között szerepel. Lehet, hogy azonnal Oroszlánra jött. Károlyi István meghívó levelét Kispécen 1711. márc. 24. már mint oroszláni lelkész irta alá. Károlyi esperes és Göndör Gergely esp. jegyző 1711. dec. 9. itt egyházlátogatást tartottak. A lelkésznek 20 forintja és 20 köböl búzája volt. A 3 nagy ünnepen offertoriuma és három királyok napján kolledája. A stólák és egyebek úgy, mint Bokodon. (Eht. Eml. 271. 275. 307. 313. 316. 353. 355. 374. 375.)

Velics 1718. már Tabon volt a tótok papja. Ide pedig Krisán Mátyás jött, aki mellett Masnitius János volt a tanító. Tóth Sipkovits esperes az 1737. évi egyházlátogatáson mindent rendben talált. Az öreg Krisán egy kiváló utódot nevelt Dávid nevű fiában, akit Tóth Sipkovits már mint püspök Téthen 1744. dec. 17. avatott fel Oroszlánra. Esterházy József 1746. Oroszlánon is elvette a templomot. De úgylátszik visszaadta.

Fábri Gergely és Németh Sámuel 1748. febr. 18. látogatták Oroszlánt, mely alkalommal a tudós Krisán Dávid igen kiváló beszédet mondott. A mestert hanyagnak találták, mert a jegyzőséget is ő viselte, preceptort akartak mellé adni. Az ifjabb Krisánt 1756. már püspöknek is kandidálták és győrmegyei esperesnek meg is választották, de mivel messze lakott, alesperest is adtak mellé. Bárány János püspök halála után 1758. ennek helyére Felpécre is meghívták, de nem hagyta el gyülekezetét. Ez évben is újra kandidálták püspöknek. Krisán mint esperes "Synopsis Curae Pastoralis" című munkát irt és nagy gonddal végezte az egyházlátogatást az egész nagy esperességben. 1760-ban, midőn Eszterházy Károly váci püspök lett az örökös, nagy veszedelem fenyegette Oroszlánt is. 1761-ben Virág János komáromi archidiakonus feljelentette Krisánt, hogy r. katholikusokat keresztel, esket és temet. Mellette a tanító Ocsovszky Pál volt, akinek helyébe 1767. jött Messerschmied vadosfai orgonista. Krisán esperes 1774. jan. 21. halt meg. (Esp. jkv. 209.)

Utódja, Collenberger Sámuel, aki 1774. Szákról jött ide, nem volt méltó hozzá. Maga a papné vádolta be férjét, aki részeges volt. A papné kivánságára a birák űzték el a szolgálót a paplakból. Collenberger kénytelen volt a gyülekezettől bocsánatot kérni. 1778-ban halt meg.

Szepesi Mihályt Perlaky Gábor püspök 1778. márc. 19. avatta fel Oroszlánra. Szepesi előbb dömölki rektor volt s azután ment ki Wittenbergbe. Szepesit is korán megválasztották alesperesnek. 1786-ban márc. 27. még Szepesi idejében tették le alapkövét az új templomnak. 1785-től kezdve Bartholomaeides Pál volt a tanítójok. Szepesi utóda, Teslák Pál szintén esperes volt. Őt 1801. Selmeczi Máté követte. (Esp. jkv. Hrabovszky, Papi Tükör 85. l.)

 

XVI. Magyaróvár és a mosonmegyei gyülekezetek.

a) A városi gyülekezetek: Magyaróvár, Moson, Halászi.

Magyaróvár. Ősi várral. Itt állott egykor a rómaik Ad Flexum városa. Már a vezérek korában besenyők voltak itt a határőrök. Az Árpádok idején végvár volt. A keresztes vitézek 1096. itt ostrom alá vették Kálmán király seregét, de szétverettek. A megye ősi székhelye és központja tulajdonképpen a mosonyi vár volt és Óvár, mint a Győr nemzetség birtoka az első századokban csak kisebb szerepet játszott. A magyaróvári urodalom 1440. a Bazini és Szentgyörgyi grófok, 1526. pedig Mária királyné birtokába jutott, 1528 óta koronabirtok s 1550 körül Miksa trónörökös urodalma volt, aki anyjától, II. Lajos nővérétől örökölte. II. Lajos ugyanis Óvárt a nővérének, Annának, I. Ferdinánd nejének adta hozományul s azután a magyar királynék kamarajószága maradt. 1564 óta a bécsi udvari kamara kormányzata alá került, mely döntő befolyást gyakorolt az egész vármegye életére is. Főispánjai a XVII. és XVIII. században a vármegyében birtokos Zichy és Esterházy grófok voltak. Mária Terézia Óvárt 1763. Krisztina nevű leányának, Albert szász-tescheni herceg nejének adományozta.[754]

Óvárott is bizonyára a német csapatok tábori lelkészei voltak az első igehirdetők, de ezek neveit nem ismerjük. Miksa főherceg és cseh király idejében azonban már kiváló magyar reformátort találunk itt. Nem csak Miksa vonzódott a reformációhoz, hanem óvári várparancsnokai is, Voniczky Zakariás s utóbb Rotwitz Illés, majd Braun Erasmus, mind barátai voltak a reformációnak. (Thury E. 24. Barabás, Zrinyi lev. II. 101.)

Ezeknek a pártfogása alatt az 1554. év elején kezdte meg Óváron a reformátori munkáját Huszár Gál, aki Oláh Miklós elől valószinűleg a Mátyusföldéről vagy Csallóközből menekült ide. Teljes hat évig, aránylag tehát hosszú ideig évi 25 forint készpénz fizetéssel működött itt a buzgó férfiú, ki időnként a szomszéd helyekre Mosonyba, Kálnokra és Győrré is kijárt. Iskolát is alapított s az általa nevelt ifjakat szintén kiküldte predikálni a vidékre. Áldásos munkáját az ellenség nem nézhette tétlenül. Az 1555. év pünkösdjén a pozsonyi és győri káptalan tagjai közül négyen jöttek el Óvárra, hogy vele vitatkozzanak. A régi óvári templom volt a nevezetes vita szinhelye, ahol Huszár Gál oly fényes győzelmet aratott, hogy ellenfeleinek a hallgatóság gúnyos megjegyzései között kellett a várost elhagyni.[755]

Majd Huszár 1557. az iskola mellé könyvnyomdát is szerzett be, Bécsben a híres Hofhalter Rudolf műhelyében tanulván meg a könyvnyomtatást. 1558-ban jelent meg ennek első terméke, Huszár három predikációja "Az Úr Jézus Krisztus szent vacsorájáról, kínszenvedéséről és dicsőséges feltámadásáról való predikációk" cimén. Miksa főhercegnek ajánlotta, hogy tanácsosainak birálata utján meggyőződhessék arról, hogy az igaz tudományt hirdeti s ezért kéri is maga és iskolája számára ellenségeivel szemben magas pártfogását.[756]

Irodalmi munkásságával még jobban feltüzelte ellenségeit. Győrré a várőrség tisztjeinek felhívására többször elment predikálni. A pápista papok meg akarták félemlíteni, de Huszár kijenté, hogy bármikor kész velük vitatkozni. 1558. ápr. 18-ra megidézték a győri szentszék elé. El is akart menni minden áron, hogy mint előbb Óvárott, most Győrött is legyőzhesse ellenfeleit. De az óvári kapitány nem merte őt biztosítani a Győrben történendők felől s Miksa főherceg sem engedte elmenni. A győri káptalan tehát bepanaszolta s I. Ferdinánd 1558. nov. 1. Oláh Miklós ellenjegyzésével szigorúan meghagyta, hogy "ezután az eretnek tudomány terjesztésétől és a könyvek nyomtatásától a legsúlyosabb büntetés terhe alatt tartózkodjék." S a kapitányt bizta meg az e felett való őrködéssel. Feltűnő, hogy a bécsi állami levéltárban őrzött rendelet egykorú másolatán ez a megtisztelő cimzés: "Discreto Gallo presbytero in Owar commoranti, fideli nobis dilecto."[757]

Az óvári kapitány Miksához irott jelentésében késznek nyilatkozott a királyi rendelet végrehajtására és kéri urának utasítását, hogy mit csináljon Huszár Gállal. De azt is említi ennek mentségére, hogy őt mind azok, kik a magyar nyelvben jártasok, okos, szerény, istenfélő és erényes embernek tartják; nem kételkedik, hogy ura is ilyennek találja, ha őt maga kihallgatja, vagy papjai által megvizsgáltatja. (Fraknói, Századok i. h.)

Miksa főherceg, aki maga is barátja volt a reformációnak, Huszárt, úgy látszik, oltalmába vette, mert továbbra is Óvárott maradt, sőt nyomdáján is, ami meg volt tiltva, két újabb protestáns művet bocsátott napvilágra. Óvárott 1559. jelent meg Sztáray Mihálynak jeles magyar drámája. "Az Igaz Papságnak Tüköré", mely ugyancsak erős és hatásos támadás volt a római egyház ellen. Ezt a művet a selmeci, körmöc- és besztercebányai városi tanácsnak ajánlotta, amelyek ekkor már mind lutheránusok voltak. És mutatja e mű Huszárnak Sztárayval való szorosabb összeköttetését is. A másik dráma tárgya a papok házassága volt.

Egy ujabban előkerült óvári nyomtatvány (ez már a harmadik) ajánló leveléből pedig azt látjuk, hogy a Bécsbe többször felránduló Huszár Gál bizalmasabb viszonyban volt Miksa főherceg udvari papjával, Pfauser Sebestyénnel is. Ennek ajánlotta ugyanis Huszár Bullinger Henrik zürichi lelkésznek még 1551-ben Fejértói János kértére irott, de több évig kéziratban lappangott "Institutiones" cimű munkáját. Fejértói ezt a nyilvánosságra szánt értekezést 1551. okt. 10. Bécsből irott levelében köszönte meg Bullingernek. A pápisták közt való lakásról és a törökök által elrabolt férjes nőkről volt szó benne. Huszár Gál elég fontosnak találta arra, hogy nyolc évi lappangás után kinyomassa. Erről irja Huszár 1560. elején a kassaiaknak: Scripsit Henricus Bullingerus institutionem christianae fidei ad oppressas Hungariae ecclesias; eius libelli exemplaria quattuor misi etiam vobis. (E nyomtatvány töredékeit 1901. Gyalui Farkas kolozsvári egyet. könyvtárőr áztatta ki egy régi könyvtáblából. Ráth Gy. i. m. 7. 10. 14. 19. l.)

Óvári lelkészsége idején összeköttetésben állott Huszár Gál a bécsi protestánsokkal s ezek révén Bullinger Henrik zürichi lelkésszel is. Bullingernek hasonló nevű fia ekkor a bécsi egyetemet látogatta s az esetleges veszélyek kikerülése végett anyai családnevén Adlischweiler Henriknek iratta be magát. Huszár Bullingernek a fia által üzent és küldött levelet, a választ pedig Hofhalter Rafael bécsi nyomdász utján kérte, akinél a könyvnyomtatást is tanulta. (Ráth Gy. 12.)

Huszár Bécsből már 1557. okt. 26. irt egy igen tartalmas és érdekes levelet Bullingernek, mely azt is mutatja, hogy Huszár ekkor Bullingerrel együtt már Kálvin reformációja felé hajlott, vagy legalább ismerte ennek iratait. Miksa főherceg az ágostai hitvallás lelkes barátja nem engedte volna meg, hogy az ő birtokán a kálvinizmust hirdesse. Sztáray drámáját Huszár Gál 1559. még a felvidéki lutheránus városoknak, 1560. évi énekeskönyvét pedig már Melius Péternek ajánlotta. E levelében közli Huszár Bullingerrel, hogy a magyar evang. lelkészek sokat szenvednek, Oláh Miklós érsek három egyházi szolgát börtönbe vetett; szól továbbá a töröknek türelmességéről; kérdést intéz ő is, mint Fehértói a török által elhurcolt és visszatért nőkről, akiknek férje második házasságra lépett. (E kérdés már Mátyás királynak is gondot okozott). A hitvallásban és tanban irja tovább, majdnem az összes egyházak megegyeznek Magyarországban, (tehát még nincsenek protestáns hitviták), de a szertartásban eltérnek, jóllehet Bullinger és Kálvin iratait követik legtöbben. Kéri tehát, hogy a zürichi egyház szertartásait valamely tudós férfiú által irassa le és kinyomatva küldje meg. Végül pedig azt az óhajtását fejezi ki, vajha Melanchthon közzé tenné már az úrvacsoráról szóló nézetét, mert az ő szinlelése nem kevés bajt szült eddig az egyházban.[758]

Huszár levelének volt is annyi hatása, hogy Bullinger a vejével, Lavater Lajossal összeiratta a zürichi egyház agendáját s azt "De ritibus et institutionibus ecclesiae Tigurinae" cimen 1559. kiadatta. Sőt maga Bullinger is ez évben egy ujabb oktató levelet irt külön a magyarok számára, melynek cime: Libellus Epistolaris... pressis et afflictis Ecclesiis in Hungaria, eorumdemque Pastoribus et Ministris transmissus. Anno 1559. Ez azonban nem Huszár, hanem Heltai Gáspár nyomdájában jelent meg Kolozsvárott. (Ráth Gy. i. m. 13. 19.)

Magának Huszárnak ideje sem lett volna egy évben két művet kinyomatni. A tilalom ellenére nyomatta ki a drámát és az Institutiót is. Miksa főherceg, Pfauser és a bécsiek megvédték őt. Óvárott volt még az 1560. év elején is. Január 10-én irt levelet Kassára, melyben az ottani magyar papságra ajánlkozott s megemlíti, hogy ezen minőségben Óvárott már hat esztendő óta forgolódik. Kassán, Debrecenben, Komáromban, Nagyszombatban, Komjátiban s végül Pápán folytatta nagy áldással reformátori munkáját. Pápára 1574. okt. 16. hivatott meg s 1575. okt. 23. már meg is halt. Forgách Imre trencséni főispán, akit valószinüleg Huszár nyert meg az evang. egyház számára, e szavakat irta róla naplójába: Anno 1575. 23. Octobris dominus Gallus Huszar, parens meus alter et amicus longe omnium carissimus, theologus doctissimus, Evangelii Dei concionator fidelissimus et indefesus, magno bonorum luctu ac dolore peste obiit in oppido Papa die, quem vir optimus et plane divinus multo ante salvus et incolumis sibi summum futurum non semel vaticinatus fuerat. (Thury E. 24. l. Prot. Eh. Isk. Lap 1889.)

Huszárral egy időben és utána német lelkészek is voltak Óvárott. Lehet, hogy a soproni születésű Major Pál, aki 1575. jött haza Wittenbergből, itthon "sub ditione Aldenburgica" tanított s 1576. év elején küldetett ki ismét felavatás végett Wittenbergbe, Óvárott is hirdette az igét. De Péter balfi lelkészről, akit Braun Erasmus magyaróvári kapitány 1578. Tatára akart küldeni tábori lelkésznek, bizonyosan tudjuk (éppen Braun leveléből), hogy korábban, tehát 1575 körül Óvárott volt lelkész.[759]

Braun Erasmus, a búzgó evang. várkapitány továbbra is védte Óvárott az evangelikusok érdekeit. Mert 1579-ben, midőn Draskovich György győri püspök Szombathelyre zsinatra idézte a protestáns lelkészeket is, Braun nem eresztette el az urodalombeli lelkészeket. Strinczicz Mihály oroszvári lelkész a kapitány tudtán kívül talán félelemből jelent meg s ezen kívül még Reitter István gálosi lelkész volt ott. Óvár Miksa király idejében teljesen protestáns lehetett, mert Szijgyártó Lukács 1610. azt irja Szenczi Molnár Albertnek, hogy Óvárra csak nem régen vitték be a pápistákat.[760]

Óvár későbbi lelki vezéreinek nevét nem ismerjük, de tudjuk, hogy külön templomuk volt a magyar ajkú reformátusoknak és a németajkú lutheránusoknak, míg nem Harrach Károly gróf 1624-ben mind a kettőt elfoglalta. II. Ferdinánd 1628. elején Pázmány Péter primástól külön levélben azt kérdezte, hogy Harrach Károly gróf, ki a jus patronatus alapján meg akarja tiltani a haeretica exercitiót Óvárott, nem kerül-e összeütközésbe a protestánsok vallásszabadságát biztosító törvényekkel. Mellékelte egyszersmind Esterházy Miklós nádornak e tárgyban adott véleményét is. Pázmány természetesen megnyugtatta a királyt. A nevezett törvényekből korántsem következik, hogy a patrónus földesurnak nem volna szabad községeik templomait az eretnekek elől elzárni, a predikátorokat azokból kizárni és helyettük kath. parochusokat behelyezni és az egyház összes jövödelmeit ezek számára biztosítani. És pedig azon okból, mert a jobbágyok hazai törvényeink szerint azok földjén munkájok jutalmán kívül semmi más joggal nem birnak (Verbőczy III. 30. §. 7); annál kevésbé birhatnak patronátusi joggal. II. Ferdinándtól különben sem lehetett várni, hogy a templomokat visszaadja, még ha Pázmány és Esterházy nem is nyugtatták volna meg ennyire.[761]

Az óváriak a fentebbi sérelmüket az 1637. évi országgyűlés elé terjesztették, de orvoslást csak 1647-ben nyertek, amikor is a VI. t. c. 15. §-ába felvétetett, hogy Óvárott a kisebbik templom a magyar és német evangelikusoknak visszaadassék, paplak és iskola számára pedig a kiküldendő biztosok alkalmas és elegendő helyet jelöljenek ki. A biztosok 1647. ápr. 9. meg is jelentek Óvárott, a kisebbik régi templomot (a temetőben épült Szent László-kápolnát) visszaadták s úgy a helvét, mint az ágostai hitvallásúak számára jelöltek ki helyet paplak és iskolaépítésre is a Magyar-utcában. Két év múlva, 1649. márc. 26. pedig a két protestáns felekezet szerződésileg megegyezett, hogy a kálvinisták a temetőben épült régi kis templomot használják, az evangelikusok pedig az e mellé épített új templomot. A felmerülő költségeket és közmunkát közösen viselik.[762]

Az 1635. évből fennmaradt az Óvárhoz tartozó városokban és falvakban levő birák és községek rendtartása, összesen 85 ártikulus. Ezek azt mutatják, hogy a lakosság túlnyomó részben még protestáns. A hívek tartoznak Isten igéjének hallgatására és az úrvacsorájával való életre a templomba begyülekezni (1. art.). A kalmárok istenszolgálat alatt kereskedésüket ne űzzék (4. art.). A bajrahívás "tiz rényes foréntig" birságoltassék meg (34. art.) Akik rút, tiltott szókkal rútítják egymást, azoknak nyakukra arra való szereztetett kő köttessék s egyik kaputól a másikhoz dob- és sípszóval hordoztassék s amely férfiú ez elől feleségét elrejti, 32 rényes foréntig büntettessék. (Közli Thury E. Tört. Tár 1905. 572.)

Magyaróvár mint várőrségi gyülekezet nem volt esperesség alá rendelve, azért Musay püspök 1661-ben nem is említi. De Pilárik István szeniczi lelkész, menekült török fogoly, midőn 1664. Győrből Óvár felé utazott, még evang. paplakot talált itt és itt volt szálláson. Győr város tanácsjegyzőkönyve szerint (10. sz.) 1668. a pozsonyi születésű Kegel Gáspár volt az óvári evang. lelkész, aki 1659. Mosonszentjánoson hirdette az igét. De hat év múlva itt is megszünt a gyülekezeti élet. Az evangelikusok templomát 1673. aug. 24. Kollonics Lipót, a kálvinistákét pedig 1674-ben Harrach gróf vette el.[763]

1659-ben Zily Márton győri kanonok és komáromi főesperes tartott itt egyházlátogatást. Szerinte itt a magyarok kálvinisták, a németek pedig lutheránusok és r. katholikusok. Ez utóbbiak számát nagyítva teszi hatszázra. Ő mondja, hogy az eretnekek Szent László kápolnájából a festett szép oltárt kivetették a temetőbe. A lutheránusok a kápolnához "új zsinagógát" építettek, mely ugyanazon tető alatt van, de középen kőfal választja el a kálvinisták templomától. Mindegyik felett fatorony van, a kálvinisták tornyában egy a harang, a lutheránusokéban kettő. Az eretnek község a két predikátornak a 100 forinton felül még 50 forintot és minden háztól egy köböl buzát fizet. Van külön lutheránus és külön kálvinista tanító is. A főesperes meg akarta nézni a két "zsinagógát", de az eretnekek nem bocsátották be. Gálovics István fehérvári prépost az 1663. évi vizitációkor már bevallja, hogy az "eretnekek" száma most is nagyobb. A parochiális jövödelem 225 forint, amelynek fele a plebánusé, a másik felén pedig a két predikátor osztozkodik. Kasza Ferenc apát 1674. évi látogatása szerint a protestánsok kettős templomát 1672. ápr. 28. d. e. 11 órakor a győri püspök (Széchenyi György) foglalta el. Szerinte a lakosságnak csak kis része katholikus s a kálvinisták többen vannak, mint a lutheránusok. A plebánus a felnőtt eretnekeket nem temeti el, csak a gyermekeket. A protestáns paplakot és iskolát is a katholikusok foglalták el. (A győri kápt. Ehlátog. jkvei.)

Moson. Az 1635. évi fentebbi rendszabályok Mosont is Halászival együtt a városok közé sorolják s mint ilyenek a birák mellé 12 esküdtet választottak ezek is. Mosonba kijárt predikálni Óvárról már Huszár Gál is. 1571-ben pedig egy ismeretlen nevű lelkészük volt, akinek "esztendeje közöttük kitellett" (a régi pap-marasztás szokása szerint) és Lévára távozott. Varga Borbás városbiró tehát most az egész tanáccsal egyetemben ő felsége mosoni jobbágyainak végzéséből 1571. okt. 29. levélben kéri Nádasdy Ferencet, Vas megye főispánját, hogy Rusa Imrét, az egyik csepregi lelkészt, ki náluk próbabeszédet mondott és tetszésüket megnyerte, bocsássa el hozzájuk tartóztatás nélkül. "Mert tudja Nagyságod - irja a mosoni biró - az ő hivataljuk az, hogy mindenütt hirdessék az Isten igéjét városról-városra, falukról-falukra." Szépen jellemzi ezzel a reformátorok vándorpapi misszióját. S amilyen szépen és okosan kérte, a buzgó Nádasdy bizonyára el is küldötte közibük Rusa Imrét. (Tört. Tár 1893. 575. Eht. Eml. 36.)

Több evang. lelkészét nem ismerjük. Az üldöztetés korán megkezdődött itt is. Szijgyártó Lukács már 1610. irta Szenczi Molnár Albertnek Csatári Gergely mosoni református lelkészről, hogy sok bántalmat szenved az Óvárra nem régen bevitt pápistáktól. Csatári még 1615. is mosoni lelkész és csallóközi esperes volt, ki a dunamelléki egyházkerületet többször képviselte a dunántúli zsinatokon is.[764]

Zily Márton kanonok és főesperes 1659. márc. 20. volt itt egyházat látogatni, de nem bocsátották be a templomba. Szerinte a lakosság itt majd mind magyar kálvinista. Palagi Gáspár a predikátoruk és Palánki István a tanítójuk. A paplak elég kényelmes és mellette kert van. Az 1674. évi jegyzőkönyv szerint azonban németek és horvátok is vannak itt és a lakosság nagyobb része nem r. katholikus. (Ehlátog. jkvek.)

Halászi. Ez is mint város szerepel az 1635. évi rendszabályokban. Első evang. lelkészei bizonyára lutheránusok voltak. Tudomásunk csak a reformátusokról van. 1613-ban Varasdi Mihály volt a lelkésze. Iskolájában 1619. a grammatikát és syntaxist tanították. Ekkor már a tudós Samarjai János lelkészkedett itt, akit 1614. Nagymegyerre avattak fel. Samarjai Máté galgóczi papnak volt a fia. Mint nagyszombati rektort az itteni Asztalos András búzgó polgár 1609. Heidelbergbe küldte ki. 1628-ban Pápán adta ki Magyar Harmonia című munkáját, mellyel az uniót akarta szolgálni s melyet Lethenyei István utasított vissza. Másik műve: Az helvétziai valláson való ekklésiáknak egyházi tzeremóniájokrol és rendtartásokról. Lőcse 1636.[765]

Zily Márton kanonok és főesperes 1659. itt is egyházat akart látogatni, de a község nem bocsátotta be. A lakosság ekkor 40 személyt kivéve, mind magyar és kálvinista volt. Lelkészük Abrahamides István és a tanítójok Tolnay Sámuel. Az 1663. évi vizitáció szerint lutheránusok is vannak itt, de r. kath. telkes csak hat. Abrahamides most is itt van. A főesperes békeszerető embernek mondja s reméli, hogy át is térne, ha r. katholikusokkal társalogna. 1674-ben már a katholikusoké a templom, bár a lakosságnak csak egyharmada katholikus, (Ehlát. jkvek.)

 

b) A falusi gyülekezetek.

Musay Gergely püspök feljegyzése szerint a mosonmegyei gyülekezetek is egészen a Dunáig és Köpcsényig mind a dunántúli kerülethez tartoztak. A Duna volt eredetileg a határvonal, mely a dunántúli és dunáninneni kerületet egymástól elválasztotta. Szerinte a Fertő-tón túl levő német, gyülekezetek is, Ilmicz, Pomogy a filiáikkal a soproni esperességhez tartoztak, csak 1647-ben csatlakoztak a pozsonyi esperességhez. Nezsider, Rajka és Bezenye magyar ajkú gyülekezet is ide tartoztak. Pomogy 1569-ben a fraknói, Nezsider, Ilmicz és Apetlon (Bánfalva) pedig a kismartoni urodalomhoz tartoztak, mint fentebb láttuk. A türelmi rendelet után való szervezkedéskor is 1786-ban Dunántúl a mosoni esperességet Rajka, Gálos, Hegyeshalom, Zurány és Lébeny egyházközségekből alakította meg, de csak ez utóbbi maradt hű kerületünkhöz. Bezenyén kívül még Pusztasomorja volt magyar ajkú, Lébeny vegyes nyelvű, a többi német. Míg a soproni és vasi hiencek bajor, addig ezek (die Heidebauern) sváb eredetűek s a Boden-tó vidékéről vallási üldöztetés miatt Mária királyné idejétől kezdve menekültek ide. A győri püspöki egyházlátogatás szerint 1659. még mind evangelikusok.[766]

Lébeny. Szent Jakabról nevezett régi híres bencés apátságát a Héderváriak ősei, Póth főispán és Chepán alapították. Az alapító levelet II. Endre 1208. erősítette meg. De volt Lébenynek Szent Margitról nevezett plébániája is. Régi szép temploma román stilusban épült. A mellette levő Szent Miklós is az apátság birtoka volt. Lébeny és Szentmiklós környékén már a XIII. században német jövevények telepedtek le és Artolf győri püspök engedélyével Vitéz nevű faluban fakápolnát, majd 1267. kőtemplomot is építettek, de az anyaegyház jogait el kellett ismerniök s halottaikat az anyaegyház mellett kellett eltemetniök. IV. Béla 1263. a lébenyi monostor kegyuraságát Óvári Konrádnak adományozta. A mohácsi vészig a bencések Lébenyt mint külön apátságot birták, de 1539. a pannonhalmi főapátsághoz csatoltatott. Ekkor Weceslavci Deák Boldizsár sávoli birtokos kezéből kellett azt visszafoglalni, ki a háborús időket felhasználva hatalmába kerítette. II. Ferdinánd a lébenyi apátságot a jezsuitáknak adományozta, kik a régi templomot átalakították. A rend feloszlatása után az apátság jószágai a vallásalaphoz csatoltattak s utóbb a Zichy grófok kapták adományba.[767]

Lébenybe is mindjárt a mohácsi vész után lutheránus svábok (Heidebauern) vándoroltak be, akiket Mária királyné s később Miksa főherceg vett oltalmába. A mosonmegyei német falvak a Széchenyi György győri püspök által elrendelt egyházlátogatások szerint még 1659. is majd mind lutheránusok voltak. Csak 1671 óta Széchenyi és Kollonics nyomta el ezeket is. Az elnyomatás idején a biblia mellett igen kedvelt áhitatossági könyvük volt: "Der geistliche Glückshafen, eine Liedersammlung von der Erschaffung der Welt bis auf Chrisius". De Lébenyben voltak horvátok és magyarok is. Ma is kétnyelvű a gyülekezet. (Schwicker i. m. 220.)

Első lelkészeinek nevét nem ismerjük. 1628-ban Eőry György volt a lébenyi lelkész, akit ez évi okt. 20. Szereden avattak fel és szimbolikus könyveinket is ekkor írta alá. 1635 óta Szilban Sopron megyében volt alesperes. A lébenyiek valószinűleg Szentmiklóssal egyesülten tartották fenn gyülekezetüket, mert régi jegyzőkönyvekben Lébeny-Szentmiklós néven említtetik. Lébeny, Szentmiklós, Mecsér evang. templomait 1630 körül Zichy Pál foglalta el, aki csúful kiűzvén a lelkészeket, a paplakot, iskolákat és az egyházi jövödelmeket is elvette. (Fabó, Codex Dipl. 218. Hist. Dipl. App. 21.)

Az 1647. évi VI. t. c. 15. §-a Lébenynek is visszaitélte az apátságon kívül álló kisebb templomot. És ezt meg is kapták, mert ebben a lébenyi magyar templomban (in templo Lyben Hungarico) tett esküt 1650-ben Örmény Miklós a Concordia könyvére. Ezt az Örményt Czeglédi Pál református püspök a köveskuti zsinaton 1640. jún. 19. avatta fel a somogymegyei Csokonyára és mint csokonyai lelkész volt jelen 1643-ban a csöglei zsinaton is. De 1650. okt. 16. Szentmiklósy János kajári esperes-lelkésszel Nemeskérre jött Musay Gergely püspökhöz és az evang. egyházba való felvételét kérte, mert az ágostai hitvallást ismerte meg igaznak. S miután áttérését a püspök is tudomásul vette, a lébenyi templomban tette le az esküt evang. hitvallásainkra s bizonyára Lébenybe kapott lelkészi meghivást is. Örmény azonban nem sokáig maradt Lébenyben. 1655-59. Németiben Sopron megyében lelkészkedett. Lébenynek pedig 1651. már Maris György volt a lelkésze, ki mint ilyen vett részt a szakonyi zsinaton.[768]

Musay Gergely püspök is 1646. Lébeny-Szentmiklóst az elfoglalt gyülekezetek közt említi, 1661-ben pedig mint anyaegyházat veszi számba és Szentmiklósi János rábaközi esperes hatósága alá sorozza. 1659-ben márc. 21. Zily Márton kanonok és főesperes akart itt egyházat látogatni, de a lébenyiek nem bocsátották be. Ez jegyzi fel, hogy a lutheránusok kisebb temploma (capella) is az apátsági templom formájára négyszögletes kövekből épült s ebből következteti, hogy nem az eretnekek építették. Fatornya van s ebben harang, melyet a katholikusokkal közösen használnak a lutheránusok, szintén így a kőfallal kerített temetőt is. A lakosság magyar és horvát. Az utóbbiak 75 lélekkel többen vannak. Az evang. lelkész ekkor Osváth András, a tanító Donsa Mátyás volt. A plebánus neve Debellák Máté. 1663-ban már nem volt predikátor, elűzték. A paplakot Debellák plebánus foglalta el. 1674-ben állítólag a lakosságnak már több mint fele katholikus volt. (Eht. Eml. 138. 148. Ehlát. jkvek.)

Szentmiklós. Az 1638. előtti sérelmek között mint külön gyülekezet említtetik ugyan, de valószinűleg közösen tartott lelkészt Lebennyel, mert régi forrásaink Lébeny-Szentmiklósról szólanak. Magyar templom 1650-ben a fentiek szerint Lébenyben volt. Az 1659. évi r. kath. egyházlátogatás szerint előbb Szentmiklós volt az anyaegyház és Lébeny filia, de most megfordítva van. A lébenyi predikátor és plebánus jár ki ide is. Az ev. lelkész magánházban predikál. Az iskola a katholikusoké. A lakosok magyar lutheránusok 36 r. kath. kivételével. A lelkészt, midőn kijön, házanként vendégelik meg, a plebánus ellenben a tanítójával étlen megy vissza. 1674-ben a lakosság kis része sem volt még r. kath. Ekkor már horvátok is voltak itt. (Hungari, Carnioli, Croatae. Hist. Dipl. App. 21. Eht. Eml. 138. 148. Ehlát. jkvek.)

Levél. (Kaltenstein). Azon gyülekezetek közt említtetik, amelyeknek templomát Forgách Zsigmond nádor özvegye, Pálffy Katalin 1635. vette el, aki még az evangelikusok szent könyveit is összeszedette és tűzre hányatta. Az 1647. évi országgyűlés a kilencven között Levél templomát is visszarendelte. A kath. főesperes egyházlátogatása ellen 1659. tiltakoztak. Lakói német lutheránusok. Templomuk elég tág, jól van fedve, kőtornya s benne két harang van. Ev. lelkészük ekkor Winkler Fülöp Jakab volt. Régente Levél Hegyeshalom filiája volt, de most ez a filia. "Pessimi haeretici" - mondja róluk a főesperes. Még 1674. is erősen állottak hitükben. De ekkor már a kevés katholikusé a templom. A türelmi rendelet után anyagyülekezetté lett ismét. (Hist. Dipl. App. 21. Zsilinszky i. m. 449. Ehlát. jkvek.)

Kálnok. Temploma szintén az 1647-ben visszaadott kilencven között említtetik. 1659-ben itt a magyarok kálvinisták, a németek lutheránusok, a horvátok pápisták voltak. Az evangelikusok az óvári lelkésznek adnak minden háztól egy köböl gabonát. 1663-ban Patonay Benedek volt itt a ref. pap. Templomukat 1674. vették el. 1680-ban Faber András itt a plebánus, aki württembergi és a lutheránusoknál végzett theologus volt. Áttérése után Gubasóczy János nyitrai püspök ordinálta. (Hist. Dipl. App. 21. Ehlát. jkvek.)

Mecsér. Templomát Zichy Pál 1630 körül elfoglalta, de az 1647. évi vallásügyi törvény visszarendelte. 1659. és 1663. a r. kath. főesperest nem bocsátották be "obstante plebe pessima". 1670 körül az erdélyi Krizbai Mihály volt öttevényi ev. lelkészt hívták meg lelkésznek, akit 1674. Mecsérről idéztek meg Pozsonyba. (Hist. Dipl. App. 21. Zsilinszky i. m. 449. Madár M. Felpéc eht. 9.)

Moson-Szolnok. (Zanek, Chanik, Czanik). 1576-ban az itteni hívek Major Gross Pált felavatás végett Wittenbergbe küldték (a viris prudentissimis Zainacensibus sub ditione Aldenburgica) aki 1575. mint tanító volt náluk. Templomukat 1624 körül Harrach Károly gróf foglalta el. Ez időben hagyta el Szolnokot Stark Márton lelkész, aki csak rövid időre talált itt menedékhelyet. Stark előbb wallenkircheni diakónus, majd esslingeni lelkész volt Württembergben. Azután Gallneukirchenben lelkészkedett, ahonnan Stahrenberg Gáspár gróf II. Ferdinánd parancsára 1625. nov. 4. űzte el. Stark lelkész Szolnokról Sopronba jött a testvérével Fülöppel együtt s itt egy tekintélyes evang. családnak lett a megalapítója. Szolnok templomát is az 1647. évi országgyűlés visszarendelte az evangelikusoknak.[769]

Szily Márton kanonok 1659. évi egyházlátogatása szerint a szolnokiak hamis jelentést küldtek az országgyűlés elé, azt mondván, hogy csak egyetlen r. kath. lakik köztük, holott 300 a számuk. Az akkori (most nezsideri) plebánust, Abhirschenthal Dávidot vádolja, aki csúfosan elfutott az eretnek predikátorok elől. A lakosok németek, nagyobb részük lutheránus. A lelkészük Sternigall Jakab, aki megtartja a dekretális ünnepeket. A tanítójok Scheffer András. Ez harangoz és igazítja az órát is. Az iskolába sok gyermek jár. A boltíves templom igen szép, négyszögletű kövekből épült magas toronnyal. Van sekrestyéje, kórusa, szószéke. Egy nagyobb oltár nagy feszülettel és két mellékoltár egészen puszta. A kőtoronyban két harang van. "Kár, hogy ez a szép templom - mondja a kanonok - latrok barlangjává lett". A katholikusoknak is van tanítójok és mint filia Óvárhoz tartoznak. 1674-ben már övék a templom. Paróchusuk Scandula János Kristóf premontrei kanonok (scandalosam vitam ducens). A lutheránus halottaktól, kiket nem kisér ki és a temetőn kívül temettet el, hat forintot kap. (Ehlát. jkvek.)

Pusztasomorja. Régi magyar gyülekezet. Musay püspök idejében a fertő- és répcemelléki sopronmegyei magyar gyülekezetekkel egy esperességbe tartozott, melyet maga a püspök kormányzott Nemeskérről. Keletkezését és korábbi történetét nem ismerjük. "Vagyon itt ebben az faluban egy templom, melyet az mint régi eleiktül hallották, hittak Szent István templomának" - mondja az 1651. évi jegyzőkönyv. (Ecclesia olim Sancto Stephano dicata. Eht. Eml. 146. Adattár VI. 157.)

Első ismert lelkésze Sámbokréti Ádám, aki Thomae Mihály tétényi lelkésszel 1631. jelen volt a csepregi zsinaton és Galgóczi Miklós fertőszentmiklósi esperes egyházmegyéjébe tartoztak. Második ismert lelkésze Clementini Kristóf, akit 1640. jún. 12. Csepregen avattak fel ugyanide. 1646-ban mint pusztasomorjai lelkész volt jelen Clementini a büki zsinaton s még ő volt itt az 1651. évi egyházlátogatáson is, amikor a hívek igen szép bizonyságot tesznek róla: "az augustana confessio szerint való usust observálja és tanítását külső maga egyházi emberhez illendő erkölcsével is ékesíti". (Adattár VI. 159. Ker. jkv. 33. 182. 360. Eht. Eml. 77. 87.)

1651. jun. 5. Musay Gergely püspök volt itt egyházat látogatni. Szily Ferenc újkéri, Fabricius Mátyás fertőszentmiklósi és Dimiakovich Péter széplaki lelkészek társaságában. A hallgatók sorában Andorka, Gősy, Szigethi sat. neveket találunk. Clementini lelkész is szép elismeréssel szól a hívekről. Csak Kenyzi Mihály nem akar a sakramentomokkal élni. A templomhoz nincsenek földek. Az oltáron és predikátorszéken egy-egy csótár, a pulpituson két gyolcs keszkenő. A kehely alja réz, a pohara pedig ezüst és aranyozott. Az ostyasütő vasra Krisztus feltámadásának képe van kimetszve.

Itt eleitől fogva predikátori ház volt napnyugoti szeren. Van hozzá 4 hold szántó és rét 3 helyen. Az egyik a szentiváni határban, a másik a barátfalvaiakkal határos. Készpénzfizetése a lelkésznek 60 forint. Halott temetéstől 75 denár jár. Ha csak énekel, 75 denár, de "epistolát decantáljon". Eskettetésért 75 denár. Keresztelésért egy kenyér, egy tyuk, egyházkelésért szintén annyi. Mennyasszonyavatásért egy pint bor s egy kalács. Házi gyóntatástól 15 denár. "Az csordásnak az predikátor marhájától nem tartozik fizetni, sem az csordás az predikátornak". (Adattár VI. 159.)

Az 1652. jun. 5-én már Tóth Györgyöt avatta fel Musay püspök P. Somorjára lelkésznek. 1659-ben Szily Márton kanonok egyházlátogatásakor pedig Velikei (Vellikay) György volt itt a predikátor. A község lakói ekkor mind magyarok és búzgó lutheránusok (Ungari, lutherani ferventes), akik nem is emlékeznek rá, hogy valaha itt plebánus lett volna. A templom kicsiny, de boltíves szép, kőtornyában harang is van. A középoltár puszta, csak szőnyeggel vagy vászonnal van letakarva az eretnekek módja szerint. Elég jó a paplak is. 1663-ban a püspöki egyházlátogatónak nem adták át a templomkulcsát. 1674-80-ig a nemeskosztolányi tót származású Kovács Márton volt itt, aki nem régiben predikátorból lett r. kath. licentiatus és már kétszer is hűséget esküdött új egyházának. De nem igen bíztak benne. (Ehlát. jkvek.)

Kimle. Ennek neve is az 1647. visszaadott 90 templom között említtetik. Horvátkimle lakói 1659. mind horvátok és katholikusok voltak. Magyar- vagy Belsőkimlére a vizitáló r. kath. főesperest nem bocsátották be, de Zichy István gróf tiszttartójának parancsára mégis kinyitották a templomot. 1659-63. Verbói György volt itt a kálvinista lelkész, aki csak azt a püspököt ismeri el, aki Szerdahelyen lakik. 1674-ben már r. kath. a templomuk. 1680-ban újonnan áttért magyarokról van szó, kiket a r. kath. hitben kell megerősíteni. (Ehlát. jkvek.)

Hegyeshalom. (Strass-Sommerein). Templomát 1635. Forgách Zsigmond nádor özvegye, Pálffy Katalin vette el. A r. kath. főesperes 1659. évi látogatása szerint a lakosság mind német és lutheránus gonosz eretnek. Nemrégiben boltives szép templomot építettek kőtoronnyal, melyben két harang van. A levéli lelkész filiája, aki felváltva szokott itt predikálni. Új iskolát is most építettek és tanítójoknak sok tanítványa van. Templomukat 1674. Szécshenyi György püspök vette el. Ekkor is a hívek "omnes Germani haeretici pertinacissimi lutheranae sectae". 1680-ban már újonnan áttértek, de igen hidegek. (Hist. Dipl. App. 21. Ehlát. jkvek.)

Mosonszentjános. Régi templomát 1624. Harrach Károly gróf foglalta el. Az 1659. évi egyházlátogatás szerint a lakói 150 lélek kivételével német lutheránusok (pessimi haeretici), 1650-ben boltíves szép (a fundamentis) új templomot építettek, melynek aranyozott faoltára van az Úrvacsora képével, a szószék kőből, a kórus fából épült, van boltíves sekrestyéje és kőtornya két haranggal. Evang. lelkésze a pozsonyi születésű Kegel (Kegelly) Gáspár, kinek az anyagyülekezet Szentpéter és Tarcsa filiákkal együtt 140 forintot fizetett évenként. A paplak is eléggé alkalmas. Iskolájában Fábián Jakab a tanító, aki harangoz is. 1674-ben az evang. új templomot már elfoglalták, de a lakosságnak még ötödrésze sem volt r. kath. 1680-ban Kuzmics Péter r. kath. főesperes az új templomot is megvizsgálta, melyet a lutheránusok Krisztus hajójának (Navis Christi) neveztek. (Hist. Dipl. App. 21. Ehlát. jkvek.)

Mosonszentpéter. Templomát 1624. szintén Harrach Károly gróf foglalta el. A lakosság nagyobb és vagyonosabb része 1659. is evang. volt. Mint filia 62 frt és 8 garas egyházi adót fizetett, de ennek csak felét kapta a szentjánosi evang. lelkész. Másik fele a plebánusé. 1674-ben is a lakosság hét házon kívül még mind evang. volt.

Tarcsa. Szintén Szentjános filiája volt. A lakosok németek s nagyobb részük evang. Temetkezésük és a harangozás közös. Az evang. lelkész itt 1659. magánházban predikál s felét kapja az egyházi adónak, mely 20 frt. 50 dénár és minden háztól járó fél kenyérből áll. Az áttértek a főesperes szerint 1680. már jó katholikusok s egyebeknél buzgóbbak voltak. (Ehlát. jkvek.)

Zurány. (Zurndorf.) Templomát 1635. Forgách Zsigmond özvegye, Pálffy Katalin vette el, de az 1647. évi országgyűlés visszarendelte. 1640 körül Vockhell Gottfried volt a lelkésze, ki előbb a pozsonyi gimnáziumban tanított és Götz András magiszter szalonaki, majd pozsonyi lelkész leányát, Johanna-Erzsébetet vette el feleségül. 1659-ben, midőn Szily Márton kanonok járt itt vizitálni, Hueber Mihály volt az evang. lelkész és Kanfornium (Kaufmann) Jakab a tanító. A lakosság 300 kivételével mind evang. A templomot szépen renoválták, 3 oltár van benne. A kőtoronyban 2 harang és óra is van rajta. Az iskolaház kicsiny és rozzant. 1663. jan. 31. éppen az evang. egyházlátogatók is a zurányi templomban voltak, midőn a r. kath. főesperes jött a győri püspök levelével. A predikátor tehát ezt is bevezette és ez is megírta a maga jelentését. 1674-ben is még csak 150 a r. kath., a többiek "Lutherani obstinati". Az 1680. évi r. kath. egyházlátogató szerint a lakosság áttért, de hihető, hogy Sopronban ismét visszatértek, mert templomba és gyónni nem járnak, hanem időnként Sopronba futkosnak. A földesurat fogják figyelmeztetni.[770]

Miklósfalva. (Nickelsdorf.) Ennek templomát is Forgáchné Pálffy Katalin 1635. vette el, de az 1647. évi országgyűlés visszaadta. Az 1659. évi egyházlátogatás szerint Zuránynak volt a filiája. A vizitáló kanonokot nem bocsátották be. 40 lélek kivételével a lakosság evang. (Lutherani obstinati.) Az egyházi adó fele a hegyeshalmi plebánust, másik fele pedig a zurányi lelkészt illeti. Van evang. iskolájuk és tanítójuk. A megújított templomnak kőtornya van és 3 harangja. Még 1674. is csak mintegy 100 a katholikus, a többiek szilárd és makacs lutheránusok, akik nem járnak el a misére. Emiatt meg is intették őket. (Hist. Dipl. i. h. Ehlát. jkvek.)

Németjárfalu. (Deutsch-Jahrendorf.) Ennek templomát is 1635. Forgáchné Pálffy Katalin vette el, de 1647. visszakapták. Az 1659. évi egyházlátogatás szerint Rajka filiája, paplak és lelkész itt soha sem volt. Templomában az oltár igen szép Mária mennybemenetelének képével. A lakosság német és 50 lélek kivételével gonosz eretnek (lutheránus). Csak tanítójuk van. Templomukat 1671. Szent Margit napján (július 13.) vették el. 1674. is csak 5 ház katholikus. Az 1680. évi vizitáció szerint újonnan áttértek, akik eskűt tettek a tridenti hitvallásra, de igen sántikálnak. A plebánus és a földesúr segítségével kell őket megerősíteni. (Hist. Dipl. i. h. Ehlát. jkvek 1659. 1663. 1674. és 1680.)

Rajka. (Ragendorf.) Musay püspök 1661. évi feljegyzése szerint ez is a dunántúli kerülethez tartozott Nezsider, Bezenye és más fertőmelléki egyházakkal, mert a Duna választotta el egyházunkat a dunáninneniektől. 1628 előtt Baumann Keresztély volt az első ismert rajkai lelkész, ki ekkor hazánkat elhagyván, Württembergbe ment ki. Templomát 1635. Forgách Zsigmond nádor özvegye, Pálffy Katalin vette el. De 1650-ben (miként az 1659. évi vizitációból tudjuk) új templomot építettek, melynek fatornya és két harangja volt. Szily Márton r. kath. főesperest nem bocsátották be, mert úgymond, van nekik más elöljáróságuk. A lakosok nagy többsége német és lutheránus, de vannak horvátok s néhány magyar is. Az evang. lelkész 1659. Tierenstany (Diernstein) András, akinek 100 forint fizetése van, a tanító pedig Félix nevű. Az evang. új templomot 1671. elfoglalták, de még 1674. sem volt felszentelve és nem miséztek benne, mert volt régebbi templomuk is.[771]

Oroszvár. Lelkésze, aki már valószinűleg evang. volt, az óvári várkapitány tudta nélkül jelent meg 1579. a szombathelyi zsinaton. 1659-ben itt csak 2 telkes német lutheránus volt. Csún (Czún) nevű filiájában azonban már több német lutheránus is volt. (Károlyi L. Speculum Jahr. Eccl. 89. Ehlát. jkvek.)

Bezenye. Magyar gyülekezet. 1608. Simonházi Tamás volt a lelkésze, aki ez évi szept. 4. írta alá a Concordia könyvét. Simonházi 1628-ban kövesdi lelkész volt. Innen 1630. az egyházkerület ajánlatára és Nádasdy Pál engedélyével jött Sopronba, ahol még 15 évig volt a magyarok kis nyájának legeltetője. Már mint öreg ember jött ide és Sopronban 1645. halt meg. Bezenye templomát is 1635. Forgách Zsigmond özvegye, Pálffy Katalin foglalta el s 1647-ben sem kapták vissza. Musay Gergely jegyzéke szerint is Bezenye a dunántúli kerülethez tartozott, jóllehet a Fertő túlsó partján épült. Az 1659. és 1663. évi egyházlátogatások szerint ekkor már mind r. katholikusok voltak két lutheránus magyar nemesen kívül.[772]

Gálos. (Gols.) A lelkésze, Reitter István, aki bizonyára már evang. volt, részt vett a szombathelyi zsinaton 1579., de csak az óvári kapitány tudtán kívül. 1643-ban Esslinger Jakab volt a gálosi lelkész (pastor Golsensis ad lacum Ungaricum), aki ezévi jún. 9. a csepregi zsinaton személyesen ugyan nem volt jelen, de helyette és az ő nevében Huber Gáspár ilmici és apetloni lelkész fogadott engedelmességet a püspöknek, esperesnek és az összes jelen valóknak. Ez is mutatja, hogy Gálos 1647. előtt a dunántúli kerülethez tartozott. De 1659. már a pozsonyi esperestől függött. Ekkor és 1663. a morva Iglauból való Hayburn (Haidlmen) János volt az evang. lelkésze és az erdélyi Klein Simon a tanítója, kinek sok tanítványa van. Templomuk kicsiny, de szép. Még orgona is (positivum, kicsiny, hordozható) van benne. A toronyban 3 harang és óra. A nezsideri és széleskúti evangelikusok is ide jönnek. A lelkészt a pozsonyi esperes hivatalvesztéssel fenyegette meg, ha a r. kath. vizitátort bebocsátja. Még 1674. is csak 2 háztulajdonos és néhány szolga volt r. kath., a többi mind evang. (Károlyi L. i. m. 89. l. Eht. Eml. 79. l. Ehlát. jkvek.)

Moson-Szentandrás. 1620 körül magyar gyülekezet volt, melynek templomát 1673. aug. 20. vették el. (Hornyánszky V. Beiträge zur Gesch. der ev. Gem. in Ungarn. Pest 1867.)

Tétény. Régi magyar gyülekezet, még a XVI. századból való, mert ennek a végén is voltak innen származott lelkészek, mint Tétényi Imre cenki lelkész, ki már 1591. jelen volt a csepregi kollokviumon s ennek jegyzőkönyvét aláirta; Tétényi Kövi Dániel, ki mint peresztegi lelkész 1596. aláirta a Concordia könyvét és az apostasiába esett Tétényi István, ki a XVI. század végén a pápistaságot megtagadva kötelezi magát az evang. hitvallások megtartására. Volt 1631. egy Tétényi István nevű alumnus is, aki Gutovini Józseffel együtt Nádasdy Pál költségén tanúlt, (Eht. Eml. 45. 47. 48. 54. Ker. jkv. 19.)

Tétény első ismert lelkésze Perich János volt, aki még 1596. irta alá szimbolikus könyveinket. 1600 körül pedig már a fertőszentmiklósi Vodorics Péter lelkészkedett itt. 1612-ben Szeredi Mihály volt a tétényi lelkész, akit 1628-ban Mihályiban, Sopron megyében találunk. 1631-ben Thomae Mihály lelkészkedett itt, ki Galgóczi Miklós fertőszentmiklósi esperessége alá beosztva jelen volt a csepregi zsinaton. 1640-ben Lázius György volt Tétény lelkésze, aki Banszky András góri lelkész ügyében tett vallomást. 1642. pedig már Bognár Györgyöt avatták fel ide, ki később Győrnek volt kiváló lelkésze. Papi oklevele, melyet Kis Bertalan püspök és öt esperes irt alá (latin nyelvű) megvan egyetemes egyházi levéltárunkban. 1653-ban az egyházlátogatás idején pedig Turóczi Palla (Ballá) György volt a tétényi lelkész, akit még Kis Bertalan püspök 1629. június 20-án avatott fel Fölpécre.[773]

Musay Gergely püspök 1653. évi jún. 5-én Szily Ferenc újkéri, Fabricius Mátyás fertőszentmiklósi, Dimiakovich Péter széplaki és Clementini Kristóf pusztasomorjai lelkész társaságában tartott itt egyházlátogatást Faller, Penyes, Anda, Usorás, Gazdag, Hatos stb. nevű polgárok jelenlétében. Palla lelkészt dicsérik, az Augustana szerint végzi dolgát, de sokszor kijár a fárából vidéki helyre. A hallgatóság is serényen eljár a templomba "az mikor úr parancsolatja rajtok nincs." Templomuk a falu közepén van, melyet a régiek Kozma Domján templomának (Cosmae Domiani olim dicata) hívtak s ennek neve napján szokták eleik az egyház napját megülni, de az mostaniak bizonyos okokra való tekintetből Szent Mihály napját ülik meg. Az oltáron az egyik abrosz szekfűes formára varrott. Az éneklő pulpituson is két keszkenőcske van. A kehely patinájával aranyozott ezüst. A rávaló egyik keszkenőfátyol vörös és zöld selyemmel varrott, a közepén egy emberkép, melyet győri Bognár György predikátor uram (volt lelkészük) konferált.

A templomhoz ami földek voltak, az urak foglalták el. Amikor építették, magukat rótták meg. A predikátori ház eleitől fogva mindig a nyugati szeren volt, felszélről Binis András a szomszédja. Van hozzá 10 hold föld és rét. A lelkész fizetése 50 forint készpénz. Kereszteléstől egy tyuk és egy kenyér jár, házi gyóntatástól 25 denár és jóakaratja szerint egy ital bor. Temetéstől predikációval 50 dénár, ha pedig csak énekszóval viszi, 25 dénár. Ha az Egerre járhatunk, 12 szekér fával és annyi náddal tartozunk, ha nem hozhatunk annyi fát, pénzen veszünk "ovattat" két szekérre.

Itt iskolatartó hely nem volt, hanem míg békességben voltunk, tartottunk mintegy 2 esztendőben. Minden házas ember egy fertály gabonát fizetett a tanítónak és a harangozástól egy-egy garast; itt való gyermek kántoronként 25 denárt, vidéki, akivel mint megalkudhatik. Mikor tanító nincs, harangozót fogadnak, ki a "fölyhö eleiben" is harangoz. Van céhmester is, ki a gondnok és egyházfi dolgát végzi. (Adattár VI. 155.)

Az 1659. évi egyházlátogatás szerint templomuk csak magánház formájára épült oltár és képek nélkül. Tornya sincs, harangjuk a háztető fölé van erősítve. A karzat fából, a szószék kőből való. Lakói mind magyar lutheránusok, csak néhány német és horvát r. kath. Itt nem emlékeznek arra, hogy valaha plebánus lett volna a faluban. A lelkész most is az öreg Turóczi György, a tanító pedig, akinek elég jó iskolaháza van, Martinides Mihály. A paplak is elég alkalmas. 1663-ban nem akarták a r. kath. vizitátort bebocsátani s csak a komoly fenyegetésnek engedtek. (Ehlát. jkvek.)

Musay püspök Tétényt 1661. is az anyaegyházak közé sorozza s ekkor a Fertő és Repce melletti magyar esperességhez tartozott, mely magának a Nemeskérett lakó püspöknek vezetése alatt állott. Lelkésze volt egészen a nagy üldöztetésig. Armpruszter János pozsonyi nemes, Wittnyédy István veje 1672. márc. 26. irta Sz. Fekete István püspöknek, hogy a tétényi lelkészt Pozsonyba fogják magyar-tót lelkésznek meghívni s ezért Sárosy András kőszegi rektort hívja Téténybe. Ez a tétényi lelkész Horeczky István volt, aki 1672. május 4-én ment el Pozsonyba, ahol azonban nem sokáig maradhatott. 1682-ben Komáromban s majd ismét Pozsonyban lelkészkedett. 1699. nov. 10. halt meg.

Hogy Horeczky mikor került Téténybe, azt nem tudjuk. Az utóda valószinüleg Sárosy András lett. 1674-ben már a katholikusok kezében volt a régi evang. imaház. 6-7 család kivételével most is mind magyar lutheránusok voltak. 1680-ban valami Vemus György volt a tanító, ki nemrégiben tért át a római egyházba.[774]

Pomogy. (Pomaggen, Pamhagen, Baumhagen.) Ezt és az úgynevezett Tószöglet (Seewinkel) többi községeit, Apetlont, Ilmitzet és Vállát a Lindau, Alt-Ravensburg, Wangen és Isni (in Oberschwaben) vidékéről a Boden-tó mellől való svábok szállottak meg. Evang. hitüket csak a nagy üldöztetésig 1673-ig tudták megőrizni. Pomogy és Valla 1569. a fraknói, Apetlon, Ilmitz és Nezsider pedig a kismartoni urodalomhoz tartozott.[775]

Pomogynak 1565. már Kämpf Dániel nevű evang. papja volt, aki azért nem pályázott ekkor a soproni beneficiumra, mivel miséznie kellett volna, ezt pedig nem engedte a lelkiismerete. Így irta ezt Kämpf Sopronban lakó sógorának, Durst Jánosnak. Első lelkészeit Ausztriából kaphatta, azért nem szerepelnek jegyzőkönyveinkben, (Payr, Sopr. eht. 115. l.)

A XVII. századból Mag. Neubauer Márton nevű lelkészét ismerjük, aki szintén osztrák származású volt (Welfensis, Austriacus). Kis Bertalan püspök 1640. okt. 22. avatta fel, valószinűleg már Pomogyra. S itt volt még 1646-ban is, amikor mint pomogyi lelkész volt jelen aug. 13. a büki püspökválasztó zsinaton. 1646. Alter István jött lelkésznek Pomogyra, aki 1635. óta Balfon szolgált. Alter 1651. Pomogyon halt meg s a templom alatti sírboltba temették. Első felesége Michlhuber Katalin, a második Judit volt, ki Sopronban 1679. halt meg. (Eht. Eml. 78. 134. Payr, Sopr. eht. 303. 374.)

Neubauer előtt, vagy inkább utána egy Bachmann nevű lelkész volt Pomogyon, aki itt is halt meg. Neve az 1652. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben fordul elő. (Adattár VI. 160.)

1651-ben igen kiváló lelkészt kapott Pomogy a tekintélyes ősi soproni családból származó Zoána Kristóf Menyhért személyében, akit Musay Gergely püspök Harkán 1651. nov. 28. avatott fel Pomogyra. Zoána 1645-ben Breslauban tanult a Magdaleneum nevű gimnáziumban s itt egy "Soterion" cimű iratot adott ki Sopronnak ajánlva, melyben a pestistől való szabadulásért ad hálát Istennek. 1648-51. pedig Wittenbergben volt, ahol versekkel üdvözölte Láng Mátyás soproni lelkészt "De amore Dei" című értekezésének kiadásakor. Zoána idejében volt Pomogyon az egyházlátogatás. (Payr, Sopr. eht. 375. l. Eht. Eml. 86.)

Musay Gergely püspök 1652. évi szept. 18. tartott egyházlátogatást Pomogyon Müller Mátyás kőszegi esperes-lelkész és Ruperti Gottfried ilmiczi lelkész kíséretében. Jelen voltak Kürain György bíró, Philipp Ambrus gondnok (aedilis), Muer, Gutschi (Kocsi), Anders, Obrecht és Hauser; Valla (Wallern) filia részéről pedig Kurein Ambrus bíró, Unger és Schneider polgárok. Egyházuk "in exaltatione s. crucis dicata", a kereszt felmagasztaltatásának van szentelve. Zoána. Kristóf Menyhért lelkészükkel, ki egy év óta van náluk, igen meg vannak elégedve és szeretnék megtartani, de a soproni tanács Balfra rendelte s így nem állhatnak ellene. Hogy a parochia üresen ne maradjon, az egyházlátogatók azonnal Müller Farkas Mátyást, a jelenlevő kőszegi esperes fiát rendelték ide lelkésznek, akit a legközelebbi locsmándi zsinaton fognak felavatni. Ez nov. 25. Locsmándon csakugyan meg is történt. (Adattár VI. 159. Eht. Eml. 87. Ker. jkv. 383.)

A hívek közül csak az egy Plausper Simonra volt panasz, akit már az elhalt Bachmann és a legutóbbi lelkész is hiába intett. Most kézadással igérte meg, hogy az Úr asztalához fog járulni. Templomuk az anya- és leányegyház közötti réten épült. Kelyhük kettő van, az egyik Vallae. Harangjuk 3, az egyik a toronyban, a másik Pomogyon, a harmadik Vállán. Könyvei is vannak Pomogynak: az osztrák agendának két példánya, egyik a templomban, másik a faluban. Így tehát Pomogyon is a Chytraeus és társai által készített és Miksa király által kötelezővé még: Agricola Konrád német Concordantiája, Chemnitz M. Examen concilii Tridentini, Dietrich Vida Summarien super biblia és Flavius Josephus De antiquitatibus et bellis Judaicis cimű német munkája. (Adattár VI. 160.)

A paplak a falu északi részén épült. Ehhez több szántóföld és rét tartozik. A lelkész készpénz fizetése 60 forint és sedecima fejében 4 forint. Gabona minden háztól egynegyed köböl. Akik csónakkal halászni mennek és 15 halnál többet fognak, azok egyet a lelkésznek adnak. Esketésért 10, keresztelésért 1 garast, egyházkelésért egy kenyeret és tyukot, temetésért predikációval 1 forint 50 denárt, pusztán kiséretért 6 garast. Nádat és fát itt nem adnak, csak télen hordanak fát szekéren.

Iskola Pomogyon emberemlékezet óta volt és van most is a falu déli részén, kelet felől Fleischhacker András bormérő a szomszédja. A tanítójuk Sodolinus Felix cseh ember (Bohemus regno raticensis?), akinek fizet minden gyónó személy fél garast és házanként egy kenyeret. A gyermekek 25 denárt és egy szekér nádat. Leltár irásáért kap egy köböl gabonát. Kötelessége tanítani, a templomban énekelni és harangozni.

1656-ban jun. 22. a büki zsinaton Schubert Antal (valószinűleg a soproni Schubertek rokona) avattatott fel Pomogyra és Vallára lelkésznek. Musay Gergely püspök 1661. is az anyagyülekezetek közé sorolja s megjegyzi, hogy Pomogy a filiájával és mások is egészen Köpcsényig (melyek eddig Dunántúlhoz tartoztak) nem oly régen 1647-ben a pozsonyi contuberniumhoz csatlakoztak.

1659-ben a r. kath. főesperes is járt Pomogyon. Szerinte 4 oltár van a templomban, melyek közül a nagyobbik fából való, festett és feszület van rajta. A lakosok mind "pessimi lutherani" a mészáros és igen kevés szolga kivételével. Nem tudják, hogy itt valaha plebánus lett volna. A predikátor ekkor Hubert Antal sziléziai "fervens haereticus", akit buzgalmáért dicsérnek az övéi. A tanító, az erdélyi Clain (Klein) János szorgalmas. A lelkész átjár Vállára, ahol magánházban predikál. 1663-ban a lakosság már újonnan megtért katholikus, 1674-ben is katholikusok néhány mesterlegény kivételével. (Ehlát. jkvek.)

Valla. (Wallern.) Pomogy filiája. A két falu közt a mezőn épült templomba jártak minden vasárnap. Az évi nagy ünnepeken pedig megtartották a régi szokást, hogy előbb az anyagyülekezetben volt könyörgés, amelynek végeztével a lelkész a vallaiak között mondott predikációt. Megigérték, hogy templomot építenek s a lelkészt kocsin fogják áthozatni. A lelkésznek évenként 30 forintot fizettek és sedecima fejében 3 forintot. 6 szekér nádat adnak s a stólát úgy, mint az anyagyülekezetben. Ha hálóval halásznak, a lelkésznek minden szekér után egy halat adnak. Iskolaház itt a filiában nincs, hanem valamely szegény embert tartanak, kinek a gyermekek 25 denárt fizetnek s jóakaratból kap 14 forintot és 4 köböl gabonát. (Adattár VI. 162. Ehlát. jkv.)

Ilmicz. 1569-ben a kismartoni urodalomhoz tartozott. Ilmicz északi részét az evang. Fuerst Móric Bécsnek a török által való megszállása után állítólag erőszakosan foglalta el s a vasvári káptalan 1539. ismételten is folyamodott I. Ferdinándhoz, hogy adassa vissza nekik, ami 1545. meg is történt. A szombathelyi prépostnak még 1652. is volt itt birtoka. Bizonyára még a XVI. században fogadta el a reformációt. Iskolája emberemlékezet óta mindig volt. Temploma Szent Mártonnak védelme alatt állott. 1612-ben a breslaui születésű Ludwig Máté volt a lelkésze, aki innen már 1613. Balfra távozott. Tanítója 1627 óta Backendorfer András volt, ki Ausztriából jött ide s már ekkor is 42 éves volt. Második ismert nevű lelkésze Huber Gáspár, ki Csepregen 1637. jún. 16. irta alá a hitvallási iratainkat, 1643. jun. 9. szintén Csepregen mint ilmiczi és apetloni lelkész volt jelen és Esslinger Jakab gálosi lelkész nevében fogadott engedelmességet a püspöknek és esperesnek s mint ilmiczi lelkész volt jelen 1646. a püspökválasztó büki zsinaton is.[776]

Huber utódját, Ruperti Gottfriedot 1647. okt. 12. avatták fel s ő volt az ilmiczi lelkész az 1652. évi egyházlátogatás alkalmával is. Szentháromság 25. vasárnapján nov. 17. jött ide Musay Gergely püspök Müller Mátyás kőszegi esperes, Zuana Kristóf Menyhért pomogyi lelkész és Müller Farkas Máté kandidátus kiséretében. Jelen voltak Zipser Jakab biró, Tschita (Csite) János gondnok, Kroger, Jandl, Obrecht esküdtek és a szombathelyi prépost birtokáról Tschita Móric és Refer Ádám. A lelkésszel meg vannak elégedve, a hallgatók közül némelyek hanyagok. Két aranyozott ezüstkelyhük van. Az ostyasütő vas felett vitatkoznak. Apetlon filia is a maga templomához tartozónak vallja. Van agendájuk és Avenarius posztillája. A toronyban két harang van, a harmadik a faluban. A templomon alul halastó is van, de nincs benne hal. A paplak a falu nyugoti oldalán épült, 6 holdnyi szántóföld tartozik hozzá és 8 szekérnyi szénát termő rét. 24 magyar forint fizetést kap a lelkész és 23 köböl buzát, sedecima fejében 4 forintot s minden szekér után egy halat. A stólát úgy kapja, mint a filiában.

A lelkész vasár- és ünnepnapokon felváltva predikál az anya- és a leánygyülekezetben. A hétköznapi könyörgéseket kedden és csütörtökön mondja. Iskola itt mindig volt, a korcsmaház mellett épült, de föld és rét nincs hozzá, Backendorfer András az öreg tanító már 77 éves és 25 év óta van itt. Fizetése 30 forint, 15 köböl buza; minden gyermektől 25 denár jár neki és egyenként egy szekér nádat adnak neki. A temetésért 10 denárt, inventárium irásáért egy köböl gabonát s minden esküvőkor 10 denárt. (Adattár VI. 163.)

Musay Gergely püspök 1654. Nagygeresden Huber Menyhért magisztert (Rhaetus, déli német, bajor) avatta fel ilmiczi lelkésznek.

A r. kath. főesperes 1659. évi látogatása szerint Ilmicz temploma igen régi, kőből épült a tornya is, veres cseréppel fedett. Két harangjuk van. Oltáruk fából való, csupasz, miként a nem katholikusoknál szokott lenni. A templom elég messze van a falutól a tó (Fertő) partján. Ezért magánházban jönnek össze, mely előtt harang is van a falu közepén. A lakosok mind németek és búzgó lutheránusok. A lelkészük 1659. Miller György, aki igen búzgó és dicsérik a hívei. A tanítójok Rott (Roth) Tamás, akinek sok a tanítványa. 1663-ban már Seudl (Seydl) György nevű plebánus van Ilmiczen, de ez annyira engedékeny és alkalmazkodó, hogy az egyházlátogató főesperes áttéréstől félti. A nép csak szinleg katholikus, gonosz és alattomos. 1674-ben is "catholici, sed frigidi". Az 1680. évi egyházlátogatás szerint husz évvel ezelőtt (1660) tértek át. (Ehlát. jkvek.)

Apetlon vagy Bánfalva. Már a XVII. században is ez a magyar neve. Tekintélyes filiája volt Ilmicznek, rendesen társgyülekezetnek is nevezik. Templomát egykor Szent Margitnak szentelték. Egyik ezüst kelyhe 1434-ből való volt.

Musay püspök 1652. nov. 17. itt külön egyházlátogatást tartott a fentebbi kisérettel s jelen voltak Gangel Mihály biró, Winkler Máté gondnok s Babó, Geutel, Molnár, Geigel, Denek és még igen sok hallgató. Ruperti lelkészüket igen dicsérik s kérik, hogy továbbra is maradjon közlük. Ő is dicséri a hallgatókat. Templomuk, két ezüstkelyhük s a kóruson hordozható orgonájuk (positivum) is van és két sárgaréz gyertyatartójuk Krisztus feltámadásának képével és kehelytakarójuk "mit Seiden genäht und goldenen Spitzen". A szószéken 2 török lepel. Könyvük az Agenda Germanica Austriaca, biblia két kötetben és posztilla. A toronyban egy harang. A parochiának itt nincs földje. A lelkésznek 36 magyar forintot és 30 köböl buzát fizetnek. Sedecima fejében 6 forintot s midőn halásznak minden szekér után egy halat. A stólát tetszés szerint fizetik, az egyházkelők egy tyukot és egy házi kenyeret. Halotti beszédért tetszés szerint fizetnek, csupán kiséretért pedig 20 denárt. Itt a lelkész minden második vasárnap predikál s hétköznapi könyörgésre szerdán és pénteken jön ide a lelkész.

Iskolája emberemlékezet óta van az utca középső keleti részén, északfelől Koller Márton, délről Neudauer Ambrus a szomszédja. Földjei nincsenek. Tanítója a korponai Fábián Mihály. Évenként kap 30 forintot és az orgonálásért (propter tangendum positivum) 10 forintot. A tanulóktól 20 denárt, minden háztól egy kenyeret, temetésért 10 denárt. (Adattár VI. 164.)

Apetlon temploma is az 1659. évi vizitáció szerint igen régi és szép. Az oltárképpen Mária látható a kis Jézussal. Az oltár 1590. készült, így tehát kath. volt a templom, jegyzi meg a főesperes. A lelkész Ilmiczből jár át. A tanító most is Fábián Mihály, aki sok gyermeket tanít, 1663-ban a hívek már "ficti (szinleges) catholici". Erőszakosan térítették át őket. (Ehlát. jkvek.)

Nyulas. (Goysz, Nezsider mellett.) Templomát 1624. Harrach Károly gróf foglalta el. Az 1659. évi vizitáció szerint csak egy lutheránus volt köztük, de már ebből is jó kath. lett. Az 1663. évi szerint pedig kevés luth. van köztük. (Hist. Dipl. App. 21. Ehlát. jkv.)

Nezsider. (Neusiedel.) Ősi telep, hajdan kelta bójok, majd besenyők lakták Zumbat vagy Szombathely néven. Később német települők jöttek ide s ezektől kapta új Neusiedel nevét, mely a tóra is átment. Ágnes és Mária özvegy királynék itt udvart tartottak. Váruk valószinüleg a Táborhegyen volt, szemben a XVII. században Hamerla György által alapított pálos kolostorral, melyet II. József záratott be. (Thirring G. Sopron és a magyar Alpok 84.)

A reformáció itt is korán gyökeret vert. Nezsider is 1569. a kismartoni urodalomhoz tartozott. A staffelsteini frank születésű Mag. Ammon András, aki Wittenbergben 1576. szerezte meg a magiszteri grádust, 1580-ban jött Nezsiderbe, (in Neusiedel Hungariae ad lacum Fertő) és négy évig volt itt tanító. Mivel pápistává lenni nem akart, elűzték innen és Győrré hívták meg az iskola vezetésére. Itt két évig a predikálásban is gyakorolván magát, báró Teuffel András főkapitány és a győri őrsereg Wittenbergbe küldte felavatás végett, ami 1586. okt. 16. meg is történt, Leyser superintendens avatta fel. (Oestr. Prot. Jahrb. XVII. 184. l.)

Bocskay idejében magyar földesuraknak is volt birtoka Nezsiderben. Nádasdy László kaboldi báró Kőszegről 1604. okt. 31. irja a soproni tanácsnak, hogy neki Nezsiderben a Fertő mellett egy udvarháza és szőlei vannak s minthogy az idegen vitézlő rend még a városokban is nagy károkat okoz, kéri, hogy Nezsiderben termett borait ideiglenesen a soproni kapitányság házában helyezhesse biztonságba. Az ilyen protestáns magyar főurak, mint Nádasdy László, bizonyára Nezsiderben is védelmükbe vették az evang. gyülekezetet. (Póda E. Sopron mon. II. Függelék 8. l.)

1608 előtt két nezsideri evang. öreg, amint 1647. vallották, még hitükön való evang. predikátorhoz gyóntak, de a bécsi békekötés után, a törvény ellenére is, a földesúr már alig engedett nekik evang. lelkészt hívni, mert a nezsideriek nem tudtak ilyenre hivatkozni. 1624-ben Harrach Károly gróf az ő templomukat is elvette. (Fabó, Codex Dipl. 235. Hist. Dipl. App. 21.)

Csak az 1647. évben, mikor már Lippay Gáspár bírta zálogban Nezsidert, pünkösd előtt való héten merészeltek a nezsideri jobbágyok egy predikátort bevinni, aki polgárember házában lakott és ott predikált nekik. Az országgyűlésen a nezsideriek is visszakövetelték ugyan templomukat s az emlékiratban Nezsider is ott szerepel, de a visszaadott 90 templom sorába nem került bele. Pedig még 1647-ben is az evangelikusok többen voltak Nezsideren, mint a katholikusok. Egyideig ha még emlegették is a katholikusok által elfoglalt templomukat, de azután elhallgattak vele, mert Lippay ezt lázadásnak tekintette és megfenyegette őket. (Hist. Dipl. App. 39. Fabó, Codex Dipl. 234.)

Most hát beérték azzal, hogy a földesúr az új törvény értelmében csak telket jelöljön ki templom, paplak és iskola számára, de ezt sem akarta megtenni. Lippay csak az országgyűlés ideje alatt tűrte meg az evang. lelkészt a magánházban, de azután kiűzte. Wittnyédy István soproni ügyvéd, ki a nezsideriek ügyét képviselte, jól sejti, hogy ez az egész eljárás nem Lippay uramnak, hanem valamely nyughatatlan jezsuitának fejéből főtt, "akik között öccsei is vannak Lippay uramnak." A vármegye gyűlésén Lippay azzal vádolta Wittnyédyt, hogy rebellisekké teszi jobbágyait és okt. 9. oly bírákat hivott össze, akik az ügy állását nem is ismerték. "Az nagy okos biró Waltinger uram" hirdette ki az itéletet, mely szerint a 62 vádlott a törvény értelmében életét és javait is elvesztette volna ugyan, de Lippay megkegyelmez nekik s csak 40 forintot kell fejenként 15 nap alatt fizetniök.

Már a végrehajtás is ki volt tűzve, de Wittnyédy sietve Draskovich János nádorhoz folyamodott, a nezsideriek nevében 100 akó bort is igért neki s a végrehajtás felfüggesztését és a törvény értelmében a templom és egyházi épületek számára megfelelő telek kijelölését kérte. Hasonló kéréssel fordult r. kath. sógorához, Kerekes Menyhért mosonmegyei alispánhoz is. De foganata alig lett. A hitehagyott Nádasdy, Esterházy és Lippay elég hatalmasak voltak e vidéken, hogy az új törvényt se vegyék semmibe. A dunántúli kerület Moson megyéből 1649. Nezsider és Antau (Ottova) sérelmét terjesztette az országgyűlés elé, de mind hiába. A földesúr Antauban sem jelölt ki helyet az egyházi épületek számára. (Fabó, Codex Dipl. 237. 238.)

Musay Gergely püspök 1661. már mint elfoglalt gyülekezetről szól Nezsiderről, de megemlíti, hogy az is a dunántúli kerülethez tartozott. Fábri Gergely idejében 1751. mint foglyokat hoztak evangelikusokat Vadosfáról a nezsideri várba. (Payr, Eht. Eml. 149. 306.)

Köpcsény. (Kittsee.) Ősi várral. Miksa király 1576. a szabadelvű Liszti János győri püspöknek adományozta, aki fia evang. nevelőjének, Blotius Hugónak 1577. innen irt igen elismerő, barátságos levelet. Két fia is, János és István, igen türelmes volt az evangelikusok iránt. Liszti István az evang. Devecseri Choron Jánosnak, Kabold urának leányát, Choron Annát vette feleségül. 1617-ben Homberger Elizeust, a jeles gráci lelkésznek, dr. Homberger Jeremiásnak fiát (szül. 1586. Grácban) hívta meg Köpcsénybe lelkésznek, akit 1617. márc. 12. Wittenbergben avattak fel s ugyanitt ápr. 8. a magiszteri grádust is megkapta. Homberger Köpcsényről Modorba, innen pedig 1622. Pozsonyba távozott. Második ismert lelkésze Köpcsénynek Seiffert Tamás, akit Kis Bertalan püspök 1637. febr. 3. a csepregi kisgyűlésen avatott fel a mosonmegyei Köpcsénybe.[777]

Liszti Istvánnak, Köpcsény urának Ferenc nevű fiától született Liszti László, a magyar költő,[778] aki Köpcsény várában követte el iszonyú bűneit (gyújtogatás, méregkeverés, pénzhamisítás). Bécsben fogták el s az idegen biróság mint pénzhamisítót Bécsben halálra itélte és az 1662. év elején lefejeztette.

E szörnyeteggel egy időben volt Köpcsénynek evangelikus lelkésze Plankenauer János, aki eléggé jómódú lehetett, mert fiát Pozsonyban 1660 körül a jogi pályára nevelte s a szentgyörgyi Weissbeck Jánost (a későbbi pozsonyi lelkészt) fogadta mellé házi nevelőül. Plankenauer fia később egy német verset is adott ki Jenában.[779]

Köpcsényt Liszti halála után, akinek fia nem volt, Wittnyédy közbenjárására a nagybátyja, Liszti János kapta meg, ettől pedig hasonló nevű fia örökölte. Ennek sem lévén fia, belépett a jezsuiták közé, Köpcsényt 1676. Esterházy Pál grófnak adta el. Ez az ifjabb Liszti János volt a család utolsó férfi tagja s mint jezsuita Velencében halt meg. Köpcsényi gyülekezetünk is bizonyára 1674. bomlott fel.[780]

Musay Gergely püspök szerint Ilmic, Pomogy és a többi mosoni gyülekezetek egészen Köpcsényig csak 1647. csatlakoztak a pozsonyi esperességhez s ezzel a dunáninneni kerülethez. Szerinte tehát ezek előbb Dunántúlhoz tartoztak. (Amint hogy Seiffert köpcsényi lelkészt is 1637. a dunántúli püspök avatta fel Csepregen.) Ennek ellenmondani látszik, hogy Pálházi Göncz Miklós 1613. Szereden magát "cisdanubianus et cis lacum Fertő super attendensnek" mondja. De a mosonmegyei gyülekezetek ebben ingadoztak. A zsolnai zsinat 1610. Pozsonnyal még csak a nyitrai és barsi gyülekezeteket foglalta egy kerületbe, a semptei zsinaton 1622. ellenben már Moson-, Győr- és Komárom megye is képviselve volt. De Lébeny, Szentmiklós, Tétény, Bezenye, Pusztasomorja és a Fertőn túl levő gyülekezetek: Pomogy, Valla, Ilmic, Apetlon sat. ezután is Dunántúlhoz tartoztak. (Eht. Eml. 147. Fabó, Codex Dipl. 77.)

 

XVII. Horvátország és Szlavónia.

a) Az Erdődy, Zrinyi és Ungnad családok, mint patrónusok.

A magyar reformátorok Szlavóniára és Horvátországra is kiterjesztették egyházjavító munkásságukat. Ezekbe az országokba nem csak Stájerországon és Isztrián át hatolt be az evangeliom, hanem nevezetes részük volt ebben a magyar papoknak és főuraknak is.

A mohácsi vész után voltak magyar származású horvát bánok, akik hathatósan támogatták a reformáció ügyét. Velük egyidőben a zágrábi püspökök pedig nagyobb erélyt az új mozgalom ellen nem fejthettek ki. Ebben az időben az első zágrábi püspök Erdődy Simon volt (1519-43), Erdődy Bakócz Tamás esztergomi érsek unokaöccse, ki a mohácsi ütközetben is részt vett s a két király közül Zápolya mellett foglalt állást. A zágrábi káptalan is megoszlott, egyik fele I. Ferdinándot ismerte el királynak. A püspökség birtokait pedig (különösen a toplicai apátságot) akkori főúri szokás szerint Pekry Lajos foglalta el és pusztította. Erdődy püspök 1530-ban Gambz Lukács pettaui kapitánynak panaszkodik, hogy Pekry Lajos rablással és gyújtogatással pusztítja az egyházmegyéjét. I. Ferdinánd pedig Erdődyt mint ellenpártit hivatalvesztettnek tekintvén, 1533. a pápát kéri, hogy Jozefics Ferenc zenggi püspököt helyettesül küldje Zágrábba, mert Szlavóniát a most fellépő eretnekség mételye majdnem teljesen ellepte s ennek elfojtása végett egy főpapnak jelenlétére és őrködésére van szükség.[781]

Erdődy Simon püspök maga is zsarnoki főúr módjára bánt a jobbágyaival Bánffy János, Zápolya nádora őt emiatt a pápának is feljelentette. Öreg korában szintén helyettest kért maga mellé s kapott is ilyent Szondi Pál személyében, aki azonban hálátlannak bizonyult, mert urát, Erdődy püspököt 1539. szintén feljelentette Rómában. A belső bajokhoz járult a török veszedelem. Az egész ország tele van török martalócokkal, a jobbágyság elfut, nem míveli a földet, amint Erdődy panaszolja a pápának. A török több mint 1200 férfit és nőt hurcolt rabságba. Erdődy 1543. jún. 2. Csázmán halt meg és a zágrábi székesegyházban temették el. (Bunyitay II. 244. III. 538. IV, 267. Gedeon 73.)

Utóda a kiváló főpap, Oláh Miklós lett (1543-49), aki azonban mint kancellár nem Zágrábban, hanem Bécsben tartózkodott. Tompa György nevű adminisztrátort tartott maga helyett. Tehát közvetlenül nem látta az egyházi bajokat és nem is igazíthatta el. A reformáció ellen erélyesebben nem léphetett fel. Utána 1549-58. Gyulay Farkas és Gregoriáncz Pál volt a zágrábi püspök. Brumann Máté zágrábi püspököt (1558-63) Bucsár és Haller történetirók azzal vádolják, hogy titkon maga is támogatta a reformációt. A tudós és erélyes Draskovich Györgyben (1563-78) kapott végre Zágráb oly püspököt, aki a mind jobban terjedő protestantizmus ellen a harcot felvette és nagy erővel kezdte meg az ellenreformációt. (Elze Th. Trubers Briefe 338. Lányi-Knauz II. 74.)

Az evangeliom hirdetőit eleinte magok a horvát bánok is támogatták. 1537. óta Nádasdy Tamás volt Horvátország bánja, s voltak itt birtokai is. Bizonyára szivesen látta itt is az evangeliom hirdetőit. Melanchthon a kőrösmegyei Drugnics Jánost 1555. neki és a horvát rendeknek ajánlotta lelkészül. Zrinyi Miklós, a szigetvári hős, aki 1542 óta horvát bán, maga is híve volt a reformációnak (mint fentebb láttuk). A nagy hőst a zágrábi káptalannal folytatott hosszú és elkeseredett viszálykodása is az egyház ellen való támadásra indította. Varasd és Ozaly, a Zrinyiek birtokai, kiváló őrhelyei voltak a reformációnak. (Horváth M. Nádasdy T. 68. l.)

Erdődy Péter horvát bán († 1566), Zrinyi utóda (Simon püspök unokaöccse) pedig szóval és tettel lelkes híve volt a reformációnak Horvátországban is. Mint fentebb láttuk, Truber Primus, a horvát bibliafordító 1562. mondja, hogy Erdődy bán jó evangelikus. Szluinból 1563. maga Erdődy bán irja Ungnad Jánosnak, mint sógorának, hogy csak küldjön neki horvát nyelvű evang. könyveket a nép közt való terjesztés céljából; az ajánlott Drnóczy Györgynek állást fog adni, de aggódik, hogy Draskovich az új zágrábi püspök az ilyeneket majd üldözni fogja. Erdődy bán támogatta Vlahovich Gergely és Buchich Mihály horvát reformátorokat. Vlahovich Klanyecen 1563. Erdődy támogatásával 250 horvátot áttérített. Erdődy sógora volt Ungnadnak és fia Erdődy Tamás is Ungnad leányt vett feleségül. A bán fiai közül Erdődy Péter a feleségével megmaradt evangelikusnak, de Tamás és Kristóf később az udvar és a klérus kedvéért áttértek.[782]

A Zrinyiek és Erdődyek mellett harmadik nagy patrónus családja volt a horvát evangelikusoknak az Ungnadoké. Sonneggi Ungnad János (1493-1564) Karinthiában született, I. Miksa udvarában nevelkedett s korán megismerkedett a reformációval. 1523 őszén a pozsonyi lovagjátékban II. Lajos király Ungnad János bárót győztesen kiemelte a nyeregből. Már ez évben II. Lajosnak, később pedig Ferdinándnak szolgálatában állott. A török ellen 1532., 1537. és 1542. hazánkban is vitézül harcolt. Stájerország főkapitánya s a szlovén és horvát határok generálisa is volt. Mint Ferdinánd követe Németországban járt, jelen volt 1530. az augsburgi birodalmi gyűlésen s Lutherrel való beszélgetéséről Mathesius is megemlékezik. Luther haláláról maga a szász választó fejedelem, János Frigyes értesítette Ungnadot. 1541-ben ő is aláirta az alsóausztriai protestáns rendek kérvényét, melyben ezek Ferdinándtól többféle reformot kértek. Éppen evang. hite miatt veszítette el a király kegyét. Hivatalairól lemondva, birtokait átadta fiainak s előbb Szászországba, Wittenbergbe és Barbyba, (második felesége egy Barby grófnő volt), majd pedig Württembergbe vándorolt ki 1557-ben. Itt Urachban mint földesúr nyomdát állíttatott fel s innen a távolból is nagy buzgalmat fejtett ki az evangeliumnak a horvátok közt való terjesztésében.[783]

Truber Primus, Consul István és Dalmata Antal voltak Ungnad nyomdájának legbuzgóbb munkásai, akik szlovén és horvát nyelvre fordították le az Újszövetséget, Luther kátéját, Spangenberg posztilláját sat. És horvát Ábécét is nyomattak, amire igen nagy szükség volt. Az első igazi horvát iró pedig Bucsics Mihály volt. A legelső horvát protestáns mű cime: Rasgovarange megin papisiu i gedmin Luterán. (Beszélgetés egy pápista és lutheránus között), melyet a jeles Vergerius Péter Pál irt és adott ki 1555. Consul és Dalmata a sopron- és vasmegyei horvátok között is lelkészkedtek. Zvetics György a Batthyányak urodalmában volt horvát lelkész. És a horvát könyvkiadók munkatársai voltak még Jurisics György, Trnovszky és Drinovacsky György.

Ungnad urachi sajtóját Kristóf württembergi herceg, sőt titkon maga Miksa király is támogatta. De a horvát iratok terjesztése sok akadályba ütközött, mert a nép nem tudott olvasni, sőt papjaik között is voltak analfabéták. Truber és Consul panaszkodnak Ungnadnak, hogy könyveik sem Lyublyánán, sem egyebütt nem kelendők. Ungnad azután ingyen osztogatta szét a könyveket. Az urachi nyomda II. Ferdinánd korában Rómába került és breviáriumokat nyomattak rajta.[784]

Ungnad János 1564. utközben Csehországban Wintritzben nővérénél Schlick gróf özvegyénél halt meg, midőn éppen hódolatát akarta bemutatni Miksa király előtt, aki nagy pártfogója volt urachi vállalatának. Tübingenben temették el, Andreae Jakab mondott felette halotti beszédet, mely nyomtatásban is megjelent. Két fia maradt, Kristóf és Lajos és több leánya. Erdődy Péter horvát bánnak sógora volt. Hoyos János bécsi lakos 1548. Ungnad Judit Erzsébetet vette feleségül, ez is valószinüleg János leánya volt.[785]

Kristóf is Lajos öccsével kora ifjuságától kezdve nagy érdeklődést mutatott a reformáció ügye iránt. Wittenbergben is tanultak Dávid nevű unokatestvérükkel, ahol Melanchthon és Eber Pál tanár gondjaira voltak bízva. Truber lelkész a horvát nyomtatványokat 1562. nekik is megmutatta. Kristóf 1562. Varasdon tartózkodott, Truber ide küldte néki a nyomtatványokat és Ungnad Kristóf azokat jóknak találta. Klombner Máté lelkész 1561. azt irja Laibachból, hogy Ungnad Kristóf számára száz könyvet küldött terjesztés céljából. Truber lelkész 1563. dec. 9. örömét fejezi ki atyjuk előtt, hogy fiainak oly jól folyik a dolga. Kristófnak igen jó házasságot sikerült kötnie. (Losonczi Annát vette feleségül). Lajos pedig Rain urodalmát szerezte meg. Ungnad Lajosról a Zrinyi-levelekben is van szó, de részletesebb adatokat nem tudunk róla.[786]

Ungnad Kristóf fiatalságát Varasdon töltötte és ott buzgólkodott a horvátok és szlovének megnyerésében. Az atyja által nyomatott evang. könyveket terjesztette közöttük. Később, Mágocsi halála után, 1580 körül Eger várának lett a kapitánya. Ennek nejéhez, Losonczi Annához irta Balassa Bálint a szerelmes verseit. S leányuknak, Ungnad Anna Máriának Balassa két könyvet is ajánlott. R. kath. forrás szerint Ungnad Egerben, mikor a pápisták istentiszteletre akartak jönni, bezáratta a vár kapuit és csak Radetius egri püspök tudta kieszközölni Rudolf királytól, hogy a Szent Mihály-templomot nekik visszaadják. De Úrnap után való szombaton az őrség és a protestáns lakosság (a kapitány tudtával) kiűzték a káptalanbelieket a templomból, az oltárt s képeket lerombolták s a kulcsokat magukhoz vevén, prot. lelkészt vittek be a templomba. A káptalan ez ellen a jászói konvent előtt emelt panaszt. Kristóf lehetett az az Ungnad is, aki 1577 után részt vett Bécs városának megerősítésében.[787]

A buzgó Ungnad báró családból ismeretes még András, Jánosnak az öccse, akinek a salzburgi érsek Bécsben 1531. az úgynevezett Salzburger Hofot adta el. Ungnad András báró 1536. őszén Torgauban hallotta Luthert predikálni. A reformátor jól is emlékezett reá. Asztal felett monda róla barátainak még az 1536. év végén: "Ungnad Torgauban tovább mint egy óráig beszélt velem. Finom uriember, de a mi tanításunk úgy fekszik az ő lelkében, mintha álmodozóval beszélnék. Ez a nemes ember azt mondta Leisnigben, száz forintot fizetne érte, ha egymaga egy egész napig beszélgethetne Lutherrel." Loesche tanár mesterinek mondja ezt a jellemzést, mely ráillett sok főnemesre. Ungnad András 1557. halt meg, amikor Dávid nevű fia éppen Wittenbergben tanult, sőt az egyetemnek rektora is volt. (Kroker, 708. sz. Loesche i. m. 16. 149. l.)

Ungnad András fia volt Dávid, akit 1557. tiszteletből a wittenbergi egyetem rektorának is megválasztottak. Mint gyermek tartott háromszor is rektori beszédet. Melanchthon könyvet is ajánlott neki. De apja halála miatt még ez évben hazahívták. Többször volt Ferdinánd és Miksa király követe Konstantinápolyban. Utoljára a kálvinista Budovec Vencel cseh lovag kiséretében. Nidbruck Gáspár bécsi császári tanácsosnak már Melanchthon ajánlotta, 1573-ban egy Gerlach István nevű evang. lelkészt is vitt magával, ki a görögkeletiekkel akarta az evangeliomot megismertetni és útjáról igen érdekes naplót irt. Ungnad Dávid mint a haditanács elnöke vette pártfogásába a költő Balassa Bálintot. 1593-ban honfiúsíttatott Magyarországban. Tudományosságáért, nyelvismereteiért, evang. buzgalmáért sokan dicsérték és vallásos költeményeiért "a kegyes költő" volt a neve. Ennek fia vagy fivére lehetett Ungnad Ádám, akiről fentebb volt szó.[788]

A Zrinyieken, Erdődyeken és Ungnadokon kivül kiváló pártfogója volt még az evang. egyháznak Horvátországban és Szlavóniában Bogliardics Péter várgróf Ozalyban és a két Mallekóczi Miklós, apa és fia Stubicán és Susjedgrádban. A Mallekócziak 1614. bárói rangot kaptak s rokonságban voltak több magyar főúri családdal (Erdődy, Bukovácski, Zichy, Istvánnfy). Bedekovich horvát iró mondja rólok: "Luther szektájába keveredvén, örököseinek csak örökös esztelenséget és végső szegénységet hagyott; és ő volt oka, hogy egész családja végre is a negyedik generációban teljesen kihalt. "[789]

 

b) A reformáció nyomai és az ellenreformáció.

Az igehirdetők közül Sztáray Mihály, Eszéki Zigerius Imre, Vlahovics Gergely, Bucsics Mihály, Drugnics János ismeretesek. És szláv nyelvű műveikkel nagy szolgálatot tettek Truber Primus, Consul István, Dalmata Antal és ezek munkatársai.

Sztáray Mihályról horvát történetirók is elismerik, hogy a szlávok között is nagy munkásságot fejtett ki. Szláv papok voltak azok is, akikkel Valpón és Vukovárott vitatkozott s kik tőle csúfos vereséget szenvedtek. Eszéki Zigerius Imrének Flacius Mátyáshoz 1549. aug. 3. irott levele szerint az evangeliomi tan az egész Alsó-Magyarországban mind a két Moesiáig (ad utramque usque Moesiam) elterjedt. Tehát a mai Bulgáriáig és Szerbiáig is elvitte Sztáray az evangeliumot. I. Ferdinánd is, mint fentebb láttuk, 1533. már azt jelenté a pápának, hogy az "eretnekség mételye" Szlavóniát majdnem teljesen ellepte. És Zigerius a fentebbi levelében mondja: úgy a magyarok, mint a szlávok félelem és veszedelem nélkül hallgathatják Isten igéjét. Csak a raguzaiakról, mint Flacius honfitársairól panaszolja Zigerius, hogy ezek, akik mint kereskedők járnak a török táborokban, hitetlenek és ellenszegülnek az evangeliomnak. Flacius erre magyarázatképpen füzi a levélhez: ezek attól félnek, hogy nem kereskedhetnek többé a pápisták között, ha a Krisztust befogadják. Tolnában és Baranyában is jártak ily raguzaiak. Tolna városában külön temetkezési helyük volt. Itt is megnehezítették a magyar reformátorok munkáját.[790]

Eszéki Zigerius Imre Flacius előtt maga is illyriainak vallotta magát s bizonyára ő is predikált a szlávok között. És a verőcemegyei Szentantali Gergely is Eszék vidékén Tordafalván szlávok között hirdette az igét. (Lampe-Ember 664. l.)

Illyriainak mondja Melanchthon 1555-ben Nádasdy Tamáshoz, Collin Máté prágai tanárhoz és a horvát patrónusokhoz irt levelében azt a Drugnics Jánost is, aki valósággal körösmegyei volt. Melanchthon azt reméli, hogy a vele egyajkuak vagyis a szlávok közt tehet majd a reformációnak némi szolgálatot. Strassburgban három évig tanult, Melanchthon a házába fogadta. De nagyobb tehetsége a theologiában való haladásra nem volt. Különben tisztességes életet élt.[791]

Sztáray Mihály említett 120 gyülekezetének jó része horvát és szlavóniai területre eshetett. Bucsár Ferenc horvát iró szerint a szlavóniai egyházak 1551. Tordincén már zsinatot is tartottak s mint külön esperesség tartoztak a baranyai püspökség alá. Szlavóniai ifjak nagy számmal tanultak Debrecenben és Kolozsvárott. IV. Pius pápa 1561. külön térítőt is küldött Szlavóniába. Ezt azonban a török mint lázítót űzte ki Verőce területéről. Jellemző a horvátországi viszonyokra, hogy Kisel János, császári tanácsos, a protestáns irodalom nagy barátja, 1563-ban egy horvátországi várkastélyban Luther posztillájának olasz fordítását találta meg. Truber Primus lelkész örömmel közli ezt Laibachból Ungnad Jánossal. Egy trieszti olasz irástudóval át akarja nézetni és kijavíttatni, azután pedig kinyomatni, hogy olasz földön ez is elősegítse a római Antikrisztus megbuktatását. (Bucsár-Haller közl. Elze Th. Trubers Briefe 67. 373.)

A reformáció nevezetesebb központjai voltak e két országban Várasd, Ozaly, Zágráb, Károlyváros. De elszórtan más helyeken is találkozunk az evangeliom hirdetőivel.

Varasd. Az Erdődyek birtoka volt. Még Erdődy Bakócz Tamás ajándékozta unokaöccsének, Bakócz Péternek, ki azután az Erdődy nevet használta. Erről szállott Várasd Erdődy Péter bánra, ki a reformációnak már nagy barátja volt s buzgón terjesztette itt az evang. könyveket. Valószinüleg a Zrinyieknek és Ungnadnak is volt itt birtoka. Ungnad Kristóf, János fia 1561-62. Varasdon tartózkodott. Klombner Mátyás 1561. Laibachból azt irja, hogy Ungnad Kristóf számára 100 könyvet küldött terjesztés céljából Varasdra. És Truber Primus lelkész az Urachban nyomatott horvát könyveket ide küldte neki átnézés végett. Ungnad szerint a horvátok jónak találták és dicsérték. 1563-ban pestis pusztított Varasdon és Zágrábban. Klombner Mátyás laibachi háztulajdonos, Ungnad János bizalmasa és a reformáció igen buzgó barátja 1563. próbanyomatokat küldött a horvát újszövetségből Varasdra és Zágrábba.[792]

Erdődy Péter után († 1566) a fia Erdődy Tamás is, aki Ungnad János leányát, Annát vette feleségül, eleinte buzgó híve volt a reformációnak. Manlius Jánost, a laibachi vándornyomdászt, ki előbb Németújvárott dolgozott, 1586. ő hivta Varasdra. A nedelici után ez volt a második nyomda, mely horvát műveket bocsátott napvilágra. Varasdnak egy tudós jegyzője is volt ekkor Pergossich János személyében, ki a magyar irodalmat is szerette és Verbőczinek Hármas könyvét Zrinyi Györgynek ajánlva már 1574. lefordította és kiadta Nedelicen. Most pedig Manliusnak is adott munkát. Az ő szerkesztésében jelent meg ugyanis a nagy humanistának műveiből: "Praefationes et epistolae dedicatoriae Desiderii Erasmi Rotterdami." S ehhez két függelék volt csatolva: "Pia S. Stephani Regis Hungariae ad filium suum Emericum ducem Sclavoniae admonitio" és Báthory Istvánnak a hadsereghez intézett "Adhortatiója." (Várasd 1587). Az evang. Manlius azonban elég élelmes volt arra, hogy r. kath. műnek kinyomatására is vállalkozott. S ilyennek megjelenése Varasdon azt mutatja, hogy teljes diadalt a reformáció itt nem aratott, sőt talán már az ellenreformáció volt túlsulyban. Ugyancsak Varasdon Manlius sajtóján jelent meg ugyanis 1587. Skrinyarich Balázsnak "De Agno Paschali explicationes Mysticae in XII. Caput Exodi" cimű munkája, melyet az iró Vramec Antal varasdi plebánusnak ajánlott.[793]

Manlius csak rövid ideig maradt Varasdon, innen még 1587. Monyorókerékre költözött át Zrinyi György oltalma alá. Snollscheck János elüzött krajnai lelkész 1598. még Varasdon talált menedékhelyet, szept. 20. innen irt levelet, és a stájer rendek kérték is, hogy maradjon itt, de dec. 5. már Ozalyban volt, Württembergbe vagy Krajnába akart visszamenni. Szóval Varasdon nem érezte magát biztonságban. Az ellenreformáció itt is mind nagyobb erőre kapott. Bratulics Simon zágrábi püspök 1604. febr. 11. panaszolta Ferdinánd stájer főhercegnek, hogy Varasdon a protestáns csapatok nagy rendetlenséget csináltak. Erdődy Tamás, ki 1584 óta volt horvát bán, s 1607. kapta a varasdi örökös főispánságot, már csak nehezen tarthatta meg magát evang. hitében, melyet azután csúfosan meg is tagadott. Ő volt az, aki az 1608. évi országgyülésen kardot rántott az evangelikusok ellen. Öccse Péter megmaradt evang. hitében, de Kristóf, aki szintén varasdi főispán volt, később megtagadta. Így tehát Varasdon még az Erdődyek idejében szünt meg az evangelikus vallásgyakorlat. (Loserth J. Akten und Korresp. II. 287. III. 333.)

Ozaly. A Zrinyiek birtoka. Zrinyi Miklós horvát bánt 1553-ban már itt találjuk. Vele van Nádasdy Tamásnak evang. orvosa is, Szegedi Fraxinus Gáspár, ki Zrinyinek lábbaját gyógyítja. Erdődy Pétert és Ungnad Jánost várják Horvátországból és a tengermelléki tartományokból. Az első ismert predikátor Ozalyban Vlahovich Gergely volt, előbb posztós, majd 1560 óta metlingi lelkész Krajnában, akit Erdődy Péter bán 1563. hivott Zágrábba s ennek vidékén Klanyecen 250 lelket térített át. Ez jött el később Ozalyba is, hol szintén nagy sikerrel predikált. Bucsár Ferenc horvát tudós szerint Ozaly vidékén Vlahovich utóda Lukics Péter volt. Majd a tábori lelkészek is a reformációhoz csatlakoztak és 1564 körül a határőrség egyik legmunkásabb predikátora Lilko András volt, ki mint evang. lelkész 140 forint fizetést kapott. Schnollscheck János volt krajnai lelkész is 1598. Varasdról idejött s innen irt levele szerint jó ellátása volt Zrinyi Györgynél. Zrinyiné Stubenberg Zsófia még 1599. őszén is lelkésznek hívta őt magához, de nem fogadta el a meghívást, mert az urodalmi tisztek a kálvinizmusba voltak fulladva. Úgy a gróf, mint a grófné különben igen jó indulattal voltak iránta.[794]

Kiváló pártfogója volt Ozalyban a reformációnak Bogliardics Péter várgróf is, kihez a stájer rendek, Truber Felicián, laibachi lelkész és mások ismételten is folyamodtak. 1604. jul. 5. a zágrábi országgyülés elrendelte, hogy a Stájerból elüzött predikátorokat Ozalyban vagy másutt Horvátországban be ne fogadják. Az evang. egyházi élet Ozalyban is bizonyára a Zrinyiek áttérése után szünt meg. (Loserth J. Akten und Korresp. II. 287. 419. III. 358.)

Zágráb. A két horvát bán, Zrinyi Miklós (1542-61) és Erdődy Péter (1561-66) idejében ismerkedtek meg itt a reformációval. Brumann Máté zágrábi püspök maga is nagyon türelmes lehetett az evangelikusokkal szemben. Midőn 1563. a pápa és a császár parancsolatára Laibachban megjelent, hogy az itteni püspököt, Seebach Pétert kihallgassa, (akit lutheránizmussal és Truber evang. lelkésszel való egyetértéssel vádoltak), két kanonokot Truberhez küldött s megnyugtatta, hogy ellene nem fognak eljárni s nem is a maga jószántából jött el Laibachba. Truber ezért a zágrábi püspököt jó embernek mondja s kanonokjai is tetszéssel hallgatták Truber predikációit. (Elze Th. Trubers Briefe 338.)

De Brumann csak 1563. aug. 18-ig volt püspök Zágrábban, talán ő is az eretnekség gyanujába keveredett, s az erélyes Draskovich György lett az utóda. Az kétségtelen, hogy Erdődy bán idejében 1561-63. Truber evang. lelkész társai nem csak Varasdra, hanem Zágrábba is küldtek evang. könyveket. Erdődy 1563. Vlahovich Gergely krajnai lelkészt hívta Zágrábba, de ez továbbra is mint misszionárius szerte járt mindenfelé és keze munkájával (posztós volt) apostoli módra tartotta fenn magát. Bucsics Mihály, a buzgó horvát evang. lelkész, aki Németországban is künnjárt s akinek két atyjafia, György és Miklós zágrábi kanonok volt, bizonyára Zágrábban is hirdette az igét. Előbb Stenjevecen Zágráb mellett, később pedig a Muraközben Belicán volt lelkész. Kátét, újszövetséget adott ki Nedelicen 1573. horvát nyelven s egy latin értekezést az úrvacsoráról. Draskovich zágrábi püspök már korábban kiközösítette, 1574-ben pedig Zágrábban zsinatot tartván, az oltári szentség hitcikkelyét itt a római egyház értelmében fejtette ki (bizonyára Bucsiccsal szemben) és Bucsicsot újra most már a szigorúbb kiközösítéssel büntette.[795]

Draskovich 1574. adatta ki a "Povijest otaca" (Az atyák története) című horvát művet, hogy e szemelvényekből ismerhessék meg a horvátok Bucsicsnak "rossz hitét". Draskovich és az áttért Erdődy Tamás bán azután teljesen elnyomták Zágrábban a reformációt. A letelepülést és birtokszerzést nem engedték meg a protestánsoknak. (Bucsár-Haller i. h. Lányi-Knauz i. h.)

Károlyváros. Itt is főként Zrinyi György pártfogása alatt gyökerezett meg a reformáció. Két evang. lelkész is hirdette itt az igét, az egyik a tiszteknek németül, a másik a legénységnek horvátul. 1591 óta a városnak külön evang. temploma és iskolája is volt, melyeket 1645. vettek el.

Kaproncán, Ivánicson, Sziszeken és Ogulinban is voltak evang. lelkészek, szintúgy, mint fentebb láttuk, Klanyecen és Stenjevecén.

Stubicán és Susjedgrádon az idősbb és ifjabb Mallekóczi Miklós oltalma alatt hirdették evang. lelkészek az igét.

Stenyisnyak és Velike. Nádasdy Tamás birtokai voltak, ahonnan 1553. udvari orvosának, Kőrösi Gáspárnak a leveleit küldözgette. Szluinból pedig Erdődy Péter irt 1563. Ungnad Jánosnak evang. könyvek ügyében. Ezeken a helyeken is lehet tehát a reformáció nyomait feltételezni. (Szmollényi i. m. 97. Elze Th. i. m. 383.)

Horvátországon és Szlavónián kívül a tengermelléki tartományokból is kerültek ki a reformációnak egyes lelkes hívei. Dalmáciában Raguzának e részben rossz hire volt, amint Eszéki Zigerius és Flacius Mátyás panaszolják. De a régiek által úgynevezett Illyria már több buzgó harcost adott az evangeliom ügyének.

Isztriának Albona nevű városában Baldo Lupatius franciskánus provinciálist lutheranizmusa miatt vizbe fojtották. Ugyanebben a városban született ennek unokaöccse, Vlacich vagy Flacius Mátyás, akit származási helyéről rendszerint Illyricusnak neveznek. Luthernek ismeretes túlbuzgó híve, a gnesiolutheránusok feje Magdeburgban, ki mint ilyen Melanchthon haragját is magára vonta. Hálátlan szlávnak és szökevénynek nevezte Melanchthon. Flacius tanítványa és földije volt a szintén Illyria. Eszéki Zigerins Imre, Tolna reformátora, aki Sztáray Mihállyal együtt a két Moesiáig, Bulgária és Szerbia határáig terjesztette a reformáció tanait. Flacius nem feledte régi hívét. Ennek 1549. irott latin levelét Magdeburgban 1550. ily cím alatt adta ki: "Ein Schrift eines frommen Predigers aus der Türkey an Illyricum geschrieben." Volt gondja Flaciusnak elhagyott szláv testvéreire is, akiket időnként meglátogatott és ő is segédkezett a szláv és horvát iratok terjesztésében. Truber Primus lelkész 1563. júl. 8-án Laibachból irja Ungnad Jánosnak: "Illyricus 8 napig volt itt nálam. Az én kegyes uraim (a laibachiak) sürgetésemre 32 tallér tiszteletdíjat adtak neki. Karinthiába utazott lóháton, a zárdákban régi irott könyveket keres (a Magdeburgi Centuriákhoz), majd Regensburgba tér vissza ismét feleségéhez és 7 gyermekéhez." Magyarországi forrásokat is kért Nidbruck Gáspár bécsi császári tanácsostól, aki Zabardi Mátyás nagyváradi püspöknek irt e tárgyban.[796]

Capodistriából való volt Vergerius Péter Pál, aki püspökből és pápai követből lett egyszerű evang. lelkész és tanár. Tübingenbe menekülve, ő is részt vett a szlovén és horvát bibliafordítások kiadásában. Az első horvát evang. nyomtatvány is Vergerius által látott napvilágot. Truber Primus lelkésszel ő is szoros összeköttetésben állott, de később félreértés támadt közöttük. Hányatott élet után 1565. okt. 4. Tübingenben halt meg. Betegágyánál Truber vigasztalta, Andreae Jakab mondta felette a halotti beszédet és Kristóf herceg a tübingeni templomban Ungnad János mellé temettette. (Elze Th. i. m. 41. l.)

Isztriai származású, Pingventéből való volt Consul István és Dalmáciából való Dalmata Antal, akik Urachban dolgoztak együtt Ungnad János bibliai intézetében. Dalmata a horvát nyelvet jobban értette. A horvátok reformációjában nekik nagy érdemük van. 1567-ben Weiszpriach János kismartoni urodalmában és Polheim Miksa birtokán a török által elűzött és Magyarországba menekült horvátok (Wasserkroaten) lelkészei voltak.[797]

Draskovich György zágrábi püspök és a hitehagyott Erdődy Tamás horvát bán erőszakos eszközökkel nyomták el a protestantizmust Horvátországban. Az 1574. évi zágrábi zsinatról, mely Bucsics Mihályt ismételten is kiközösítette, már fentebb szóltunk. A horvát országgyűlések ismételten is megtiltották a protestánsoknak a letelepülést és birtokszerzést. 1604. júl. 5. a zágrábi országgyűlés elrendelte, hogy a Stájerországból elűzött predikátorokat Ozalyban vagy másutt Horvátországban be ne fogadják. Zrinyi Miklós és Erdődy Péter grófok követei 1606. ez ellen protestáltak, de az országgyűlés ez évben újra utasította a zágrábi püspököt, hogy a bán segítségével űzze ki őket. (Loserth J. i. m. III. 358. 413.)

A hitehagyott Erdődy Tamás bán ezt a határozatot bizonyára kegyetlenül végre is hajtotta. Az 1608. évi pozsonyi országgyűlésen a r. kath. pártnak már ő volt az egyik nádorjelöltje s midőn arról volt szó, hogy a szabad vallásgyakorlat Horvátországban is megengedtessék, Erdődy nagy haraggal és kivont karddal ezt kiáltva fordult a rendek felé: "Evvel a vassal, ha másként nem lehetne, fogjuk kiírtani közülünk ezt a mételyt. Három folyamunk vagyon: Dráva, Száva és Kulpa, ezek egyikét adjuk nektek ivásra. "[798]

1609-ben a horvát országgyűlésen ismét azt határozták: "valamely predikátor magát a társországok határain belül mutatná, mindenki szabadon elfoghassa s a bánhoz vagy zágrábi püspökhöz vezesse; ha pedig meg nem fogathatnék, ölessék meg." Később Thurzó György nádor Domitrovich Péter zágrábi püspököt (1611-28) a vallásszabadság megadására ismét felszólította, de a horvát rendek, kikkel Domitrovich a levelet közölte, azt felelték, hogy a nádor nekik nem parancsol s a bécsi békekötés ősi religiójukon mit sem változtatott. (Fessler VII. 636. 679. Lányi-Knauz II. 174.)

Kiváló harcias vezére volt a horvát ellenreformációnak Vinkovich Benedek zágrábi püspök (1637-43), aki már mint zágrábi nagyprépost csúfos szerepet játszott 1625. a soproni országgyűlésen. Itt a Horvátországból és Muraközből kiűzött protestánsok éles szemrehányással illették, ő pedig hevesen válaszolt: a zágrábi püspök törvényesen jár el, mikor a lutheránusokat üldözi, mert lutheránus és kálvinista vallásfelekezetről a törvény nem tud; ilyeneket a zágrábi püspökség megalapítója, Szent László király nem ismert. S midőn a főrendek előtt is jogtalanul és kihívóan tiltakozott az "örök időkre" megszavazott vallásszabadság ellen, erre nagy vihar támadt. "Az ablakon kell kidobni" - hallatszott az ülésteremben. Sőt többen neki is rohantak, ökleikkel ütötték s haját és szakállát is megtépték. A prépost ezért a török által elfoglalt pécsi püspökségben kapta meg a fájdalomdíjat. 1637-ben pedig zágrábi püspöknek is kinevezték.[799]

Vinkovich püspök több levélben hívta fel a Zrinyieket a protestantizmus elnyomására s az ifjabb Mallekóczi Miklóst, Stubica és Susjedgrad urát is 1641. külön horvát nyelvű levélben fenyegette meg. "Méltóságod, úgymond, a zágrábi püspökség alá tartozik, ennélfogva köteles vagyok lelkipásztori tisztem szerint a katholikus anyaszentegyházba visszavezetni. Intem azért, hagyja el a téves hitet és térjen vissza. Mert ha önként meg nem teszi, én Kegyelmedet az anyaszentegyház és a nemes Szlovénország (Zlovenzkogha Orzaga) cikkelyei értelmében fogom lelkipásztori vesszőmmel erre kényszeríteni." Igéri, hogy a szentirással fölfegyverkezett tudós és jámbor papokat fog hozzá küldeni.

Vinkovich püspök azután Zagorjeből jövet 1642. személyesen is betért Stubicára ifj. Mallekóczi Miklóshoz, amint ezt Erdődy Tamáshoz intézett levelében megirta. Heves vita folyt közöttük. Avval is megfenyegette, hogy egyházi átokkal sujtja, melyet a zágrábi egyházmegye minden templomában kihirdettet s az egyházi temetést is megtiltja tőle. Mallekóczi azt felelte: hogy ő Magyarország szabad bárója s ha javait elkobozva a Drávántúlról el is űzik, azért vallásától nem foszthatják meg. "Megátalkodott eretnek", - irja Vinkovich Erdődy Tamásnak. (Haller, Prot. Szemle 1917. 369. 432. 434.)

Vinkovich nyomaiban járt Bogdán Márton zágrábi püspök is 1643-46. Utóda Petretich Péter szellemi fegyverekkel is küzdött a protestantizmus ellen. Lefordíttatta Káldy György bibliáját (a Vulgátát Káldy szerint) s 1651. horvát kátét, valamint ehhez csatolt énekesfüzetet is adott ki. Borkovich Máté zágrábi püspök 1671. szigorú rendeletet eszközölt ki I. Lipóttól úgy a légrádi, valamint a horvátországi evangelikusok ellen is. (Haller, Prot. Sz. 381. 435.)

Csak II. József korában alakult néhány evang. gyülekezet ismét Horvátországban, de az 1791. évi vallásügyi törvény ezeknek sem engedett vallásszabadságot.

 


 

MÁSODIK RÉSZ.
Az egyházkerület általános története.

 

I. Az útegyengetők és az alapvetők.

a) Valdensek, husziták és humanisták az ország dunántúli részében.

Dunántúl magasfokú kultúrája kedvező talaja és életfeltétele volt a reformációnak. Ennek útegyengetői, a kisebb evangeliumi szellemű felekezetek közül megtaláljuk itt már a valdenseket. Nyugaton az osztrák-magyar határon már 1260 körül voltak ilyenek. Alsó-Ausztriában a XIV. század végén megégetett 14 valdens közül Skalig Simon magyarországi volt. Mint fentebb láttuk, 1400 körül különösen Kőszeg és Hartberg vidékén voltak valdensek. Anna von Güns, a kőszegi Beratungsgott Jakab özvegye 12 év óta tartott velük. A győri püspökség területére Péter és Márton nevű inkvizitorok voltak kiküldve és 1401. január 9. a soproni templomban több valdens férfi és nő ellen hirdették ki az itéletet, mely szerint a bűnbánók kék keresztjét kellett nekik hordani és az eklézsiát is megkövetni. (Haupt H. Waldensertum im südöstl. Deutschland 28. 77.)

A huszitizmus nyomaival is találkozunk itt a Dunántúl is. Prágai Jeromos, Husz János barátja hazánkban is járt. 1410-ben Budán predikált s Zsigmond király az Osl nemzetségből származott Kanizsay János primásnak adta át, ki 15 napon át kegyesen bánt a jövevénnyel; nem is úgy üzte el, hanem szabad elmenetelt engedett neki. Husz Jánosnak Konstanzban történt megégetése után Zsigmond király 1416. ápr. 5. maga értesíti a soproni polgárokat, hogy az egyházi szakadás, melynek megszüntetésén immár öt év óta fáradozik, vége felé közeledik; még csak Károly francia és Henrik angol királyokat kell egymással kibékíteni s azután Konstanzban a szent zsinaton pápaválasztásra kerül a sor. Bogáthy András is, János győri püspöknek rákosi várnagya 1417. júl. 26. Konstanzból tudósítja a soproniakat, hogy a zsinat a harmadik ellenpápát, Luna Pétert letette s 15-20 napon belül megválasztják az igazi pápát. Bogáthy még 1418. máj. 17. is Konstanzból értesíti Schekán Pál és Schadendorf Mátyás soproni polgárokat a zsinati eseményekről. Bogáthy részt vett 1421-ben a csehek ellen hirdetett keresztes hadjáratban is. Ozorai Pipo temesi főispán volt a vezérük s Perényi Péter, Gersei Pető László, Sitkei Mihály sat. is a husziták ellen harcoltak. A soproniak tehát a huszita mozgalmat már elejétől fogva ismerték.[800]

Husziták nálunk a pécsi püspökség területén voltak nagyobb számmal és pedig a szigorubb táboriták közül valók. Eleinte viklifitáknak s később mivel a cseh Husz név magyarul ludat jelent, ludasoknak is nevezték őket.[801] IV. Jenő pápa Marchia Jakab (de Piceno) franciskánust inkvizitornak küldötte a husziták ellen, de a pécsi egyházmegyében nemcsak a nép, hanem a papság is ellenszegült. Kikergették falvaikból. Bácsi Simon pécsi főesperes és kanonok meg éppen ki is közösítette. Itt több volt a huszita, mint Tiszántúlon vagy Erdélyben. Marchia Jakab az 1435. év vége felé predikált a pécsi püspökség területén. Itt vette Zsigmond király üzenetét, hogy váltott lovakon siessen Székesfehérvárra a cseh urak megtérítésére. A cseh husziták követei voltak ezek, kik azért jöttek Székesfehérvárra, hogy a prágai kompaktátumok negyedik cikkelye felett támadt nehézségeket Zsigmond király jelenlétében oldják meg a bázeli zsinat megbizottaival. De megtérítésük, mint gondolni is lehetett, nem sikerült. (Tóth-Szabó P. 156. 160.)

Mint fentebb már említettük, Asszonyfalvi Ostffy László, Ferenc fia 1438. Albert király kíséretében Tábor városa alatt harcolt a szigorúbb táborita husziták ellen, kik Albertet nem ismerték el királyuknak. Ostffy és Ujlaki Miklós, Marczali György, Gúti Ország Mihály sat. mellett azok között említtetik, akik hősi magatartásukkal tüntették ki magukat. A dunántúli magyaroknak is tehát elég alkalmuk volt arra, hogy a huszitákkal úgy az enyhébb kelyhesekkel (calixtinus, utraquista), mint a szigorúbb táboritákkal megismerkedjenek. (Tóth-Szabó P. 139.)

Sopron városának s a közelében Kismarton, Kertes, Szarvkő és Dorog várának később is volt része huszita mozgalmakban. Zsigmond király 1430. Kanizsay László soproni főispánnak meghagyta, hogy úgy a saját, valamint Sopron megye népét is Semptére küldje a husziták ellen. 1437. márc. 26-án pedig Sopron város tanácsának hagyta meg, hogy a reá kivetett, de még le nem fizetett ezer arany forintnyi rendkívüli adó fejében Bécsben vagy másutt tizenkét hajót szerezzen be, mindegyikre a hajózáshoz értő 3-3 embert rendeljen s pünkösd napjára a hajókkal Pozsonyban legyenek, hogy ezeken a táboritákat kapitányukkal együtt a Dunán egészen Nándorfehérvárig szállítsák. Hogy mi célja volt ezzel a királynak, arról nem szólnak forrásaink, (Gerő J. A husziták Magy. 31. Tóth-Szabó P. 370.)

Kiváló huszita telep volt Sopron mellett Macskakő (Katzenstein) vára is, melyet a cseh bratrik (fratres bohemi) ejtettek hatalmukba. Hajlandók voltunk ezeket a vallásos lelkű cseh-morva testvérek felekezetével (unitas fratrum) azonosítani. De Tóth-Szabó Pál behatóbb tanulmánya más eredményre vezetett. A bratrik Giskra zsoldosaiból kivált szabad legények voltak, akik fosztogattak, a szerzeteseket zárdáikból kiverték és emberekre vadásztak a váltságdíjért. Axamit Péter, Giskra egykori kapitánya volt a vezérük. Ezek a vallást és a bibliát csak üres cégérül használták. Axamit a hónap végén beállott harcosnak is megfizette az egész havi pénzt, a bibliából idézvén: "Fizess meg nékik, elkezdvén az utolsókon mind az elsőkig". (Máté 20, 8.) A husziták e fattyuhajtása Magyarországon keletkezett. Előkelő urak is voltak köztük: Svehla János, a cseh lovag, kinek udvari papja is volt, az osztrák Weitracher Konrád, a magyar Podmaniczki János és Balázs Csicseri Zsigmond, az ungmegyei nemes. (Tóth-Szabó P. 267.)

Macskakő várát is ilyenek ejtették hatalmukba. Laky Dávid és Rajky Péter kapuvári várnagyok, Kanizsay László tisztjei már 1453. panaszkodtak a macskakőiek (isti de Machkakew) rablásai miatt. 1456-ban már Weitracher Konrád volt Macskakő ura, aki ellen különösen 1463. volt sok a panasz. III. Frigyes császár 1463. Bécsújhelyről hagyta meg Graveneck Ulrik soproni főispánnak, hogy lovasokkal és gyalogsággal támadja meg Macskakő várát. És a soproniak is 1463. irták Ostffy Lászlónak, ki Mátyás király részéről volt Sopron megye főispánja, hogy a csehek (bohemi, qui fratres dicuntur) nagyobb számmal jöttek Macskakő várába. És Ostffy meg is igérte, hogy Mátyás király parancsára a város védelmére fog sietni. (Payr, Sopron eht. 22. Tóth-Szabó P. 278. 328.)

Ezek a huszita mozgalmak, ha időközben elfajultak is, felhívták mégis a figyelmet az egyházi bajokra, lehetőnek mutatták a Rómától való elszakadást. Voltak békés vallásos lelkű papjaik is, Husz szellemének igazi örökösei, kik az evangeliumot predikálták, ennek zsinórmértékével birálták az egyház tanait és intézményeit. Huszitáknak köszönhetjük az első teljes magyar bibliafordítást. Ily módon a huszitizmus is útegyengetője lett a reformációnak.

És ezen a téren a tudományok művelésével és terjesztésével, az egyéni szabadság hirdetésével s az egyházi visszaélések birálatával volt érdemük a humanistáknak is. Aeneas Sylvius Sopron szomszédságában, Bécsújhelyen 1442-55 között többször is huzamosabban időzött. Boccaccio modorában írt elbeszélése (Euryalus és Lucretia), szerelmes levelei és komédiája (Chrisis) nem méltók a püspökhöz és a későbbi pápához. Már mint II. Pius pápa ő mondta: "Volt némely oka, hogy a papoktól elvették a házasságot, de sokkal nagyobb okai vannak, hogy visszaadják nekik," A soproni és dunántúli tanulóknak, kik sürűen jártak Bécsbe és Bécsújhelyre, bizonyára volt alkalmuk róla hírt venni. A bécsi egyetemen Celtis Konrád a XV. század végén a dunai tudós társaság megalapításával már a humanizmus szabadabb szellemét honosítja meg. Stancaro Ferenc, Sylvester János, Szegedi Lajos Bécsben tanári állást nyernek. Ládonyi Demeter Bécsből 1543. már azt írja haza édesanyjának, hogy bátyja, György immáron tiszta lutheránus, annyira tanúlt és Körmendi Márton deákkal csupa lutheránus könyveket vásárolnak. Rotterdami Erasmus, a tudósok királya is korán ismeretes a Dunántúl. Kapuvár tanítója 1550. már Erasmus műveit olvastatja. Bánffy János és Nádasdy László kapuvári tanulók Erasmusnak Colloquia és Apophthegmata műveit kérik a Bécsben időző Nádasdy Tamás nádortól. A Bécsben tanuló dunántúli ifjak maguk is tapasztalhatták, amit Lobkovitz Bohuszláv cseh humanista 1502. mondott a magyar papokról, hogy gyakrabban beszélnek Nemesisről és Laisról, mint Krisztusról; többet foglalkoznak Plautusszal és Virgiliusszal, mint az evangeliommal, jobban tanulmányozzák Epikurus tanait, mint a kánonokat. Csezmicei János (Janus Pannonius) pécsi püspöknek a jeles költőnek az egyházi tanok és szokások ellen írt versei sem maradhattak ismeretlenek, melyekben a Rómába való búcsújárást ostorozza s kétségbe vonja, hogy valaki művelt poéta és vallásos ember lehet egy személyben. (Nemo religiosus, et poeta est.) Magyari István szerint a Johanna nőpápáról szóló frivol gúnyverset is ő írta. Balbi Jeromos, a kicsapongó életű pozsonyi prépost és humanista költő, II. Lajos nevelője és megrontója, Vitéz János veszprémi püspök birtokain Somogyban és Veszprémben hosszabb ideig élt dinom-dánomban. A somogyi bor vitte kicsapongásra. Maga is bevallja, hogy a szerelem tartotta vissza Magyarországon. Korhely társai számára szemérmetlen verseket is írt, melyeket Vitéz Mihály hozott napvilágra. Csuda-e, ha így a humanisták is meglazították a Rómához fűző kapcsokat A reneszánsz korának vallási tekintetben is jellemző alakja Kinizsi Pálné Magyar Benigna, akinek használatára a nagyvázsonyi pálos barátok 1513. magyar imádságos könyvet irtak s aki rövid idő alatt háromszor ment férjhez és harmadik férjét 1519. bérelt gyilkosokkal ölette meg. (Lásd fentebb.) Valamint Habsburg Mária, a humanista magyar királyné is, ki Budáról 1523. ír az ő "édes gonosz bátyjának", Brandenburgi Albertnek a vallást gúnyoló levelet: "Egy-két fillérért szivesen áruba bocsátok néktek ájtatosságot, mert én ezzel túlon-túl bővelkedem." Ilyen reneszánszkori női alak egy századdal később a hitehagyott Széchy Mária, a Murányi Vénus is.[802]

 

b) Az első igehirdetők és ezek pártfogói.

Luther fellépése után a reformációnak első kimutatható nyomait még a mohácsi vész előtti időből Sopronban és Székesfehérvárott találjuk meg. Sopronban Kristóf nevű ferenci barát és még két pap már 1522 óta a templomi szószékről támadták a római egyház tanait. És Campeggio pápai követ már a mohácsi vész előtt írja, hogy Székesfehérvárott két lutherizáló papot elfogtak s az érsek Esztergomba vitette őket. A nagy nemzeti katasztrófa után már több magyar reformátor neve is feltünik. Az ismert nevűek mellett sok köztük a névtelen hős. Szépen mondja id. Révész Imre: "A mi hőseink jeltelen sirokban nyugosznak, alakjaik talán végképpen elenyésztek, mint a felhő, mely villámait, záporát kiontván, maga semmivé lesz, de hatását s emlékét a megáztatott föld s a megtisztított lég hirdeti."

Fentebb az első részben már szóltunk rólok. Itt csak a kiválóbbaknak neveit és működésük szinhelyeit foglaljuk össze röviden. Apostoli mozgékonysággal sietnek egyik helyről a másikra. Warga Borbás, a mosoni biró 1571. jellemzően írja Nádasdy Ferencnek: "Mert tudja Nagyságod, az ő hivataljok az, hogy mindenütt hirdessék az Isten igéjét városról-városra, falukról falukra." Dévay, Erdősi Sylvester és Abádi Benedek Sárvárott kezdte a munkát, de itt tanított Pesti Macarius József is, Nádasdy gyámfiának nevelője, ki Bullingerrel levelezett, személyesen is járt Zürichben, de végre is Luthernek hódolt be.[803] S nyomukba lépett Szegedi Máté, az első dunántúli püspök. Csepregen Deberhegyi Fabricius Gáspár az első ismert tanító és (Sólya) Máté a lelkész, akit Rusa Imre, Sibolti Demeter, Gabelmann Miklós és a szenvedélyes Reczés János követ. Pápán Gizdavics Péter az az első evang. tanító s követi őt Bálint pap, Huszár Gál és Sztáray. A pápai búzgó tanító 1544. már Győrré is átjárt predikálni. Huszár Gál is előbb már Magyaróvárott, Győrött és Komáromban hirdette az igét. Sztáray Tolnában és Baranyában a laskói dombon énekelve, zsoltáraival és magas szép hangjával messze vidékről is odavonta a hallgatóságot. Siklós vidékének az énekiró Siklósi Mihály volt a reformátora.

Tinódi Sebestyén is, ki Sárvár mellett találta sírját, meggyőződése szerint evangelikus. Régi magyar költőink közül Szeremlyéni Mihályt Nagykanizsán és Sopronban, Baranyai Mucsi Pált Fehérvárott, Siklósi Mihályt Siklóson találjuk. Az első Szigeti Veszedelem énekese, Tőke Ferenc, Alsólendván hirdeti az igét. Nyomába lép ugyanott Kulcsár György a sokat forgatott posztillájával. A jeles Beythe István is Hédervárott, Sárvárott, Alsólendván és Sopronban még Luther szellemében predikált. Székesfehérvárnak Szegedi Lajos, a bécsi egyetem későbbi tanára, volt a "lutherista prófétája", akinek zsoltár fordítását Sylvester bírálta. Hédervárott Mérey Mihály esperest 1544. már szuperintendensnek nevezik. Pomogynak 1565. Kämpf Dániel a német lelkésze. Kismarton vidékén Consul István a horvát predikátor és bibliafordító. Sopronban Gerengel Simon az úrvacsorai kérdéseket latinra fordítja, mert a magyarok jártasabbak a latin, mint a német nyelvben. Sopron és Vasmegyében sok a német fláciánus lelkész, közülök Volmár Márk Szalonokon talál menedéket. Kőszegen Semlyén Simon 1550 óta, Sopronlövőn Musics Mátyás, Muraszombaton Szalaszegi György az első ismert lelkész. Győrött, Tatán, Komáromban német tábori lelkészek predikálnak: Magdeburgi Joakim, a flaciánus és Agricola János, akit Melanchthon küldött ide. Somogyból kiváló reformátorok kerülnek ki. Kálmáncsehin és Sztárayn kívül innen, Horhiból való Meliusz Juhász Péter, a magyar Kálvin, aki előbb brenziánus, tehát szigorú lutheránus volt. Somogyból való Kis Bertalan, a fiatal erélyes püspök is. Zalából való Pálházi Göncz Miklós és Kanizsai Pálfi János. Tolna reformátora a Flacius Mátyással levelező Eszéki Zigerius Imre. Tolnamegyei Sibolti Demeter is, a Nádasdyak házi tanítója. Baranyában Siklósi és Sztáray mellett Prodanisinus György veresmarti lelkész a török bég parancsára már 1550. zsinaton védi Luther tanítását.

És a lelkészek mellett a tanítók között is sok kiváló munkása volt a reformációnak. Az elsők közt ismeretesek Sárvárott Sylvester, Beythe, Cziczak, Pálházi, Göncz; Csepregen Fabricius Gáspár, Sibolti, Gabelmann Miklós; Pápán Gizdavics Péter; Tolna városában Zigerius, Tövisi, Karancsi, Bereméni; Sopronban Nusszer, Zeitvogel, Schremmel, Csatai, Lendvay, Muraközy; Győrött a csatában elesett Lukács deák, Ammon mag. Szabó Farkas és Gerely György, Kőszegen Turóczi János, Sármelléki Nagy Benedek, Fertőszentmiklós régi és jóhírnevű iskolájában Szennyesi Ferenc, Berdóczi István, Sármelléki és Kopácsi István; Németkereszturon a brandenburgi Ottó Dániel, Cziczak János és Zvonarics Mihály; Sopronlövőn Belechich Gáspár, Szakonyban Stansich Mihály, Alsólendván Beythe és Orbonai Rácz György,

Kezdetben a katonák is misszionáriusok voltak, a csapatokkal tábori lelkészek jártak. Rueber János győri lovaskapitány nyolc helyen fuvatta meg a trombitát istentiszteletre és saját házába gyűjté össze a híveket. Braun Erasmus Óvárott és Tatán gondoskodott predikátorról. A Salm, Ungnad, Kolonics, Königsberg és Lobkovitz Poppel családok tagjai is mint katonák lelkes hívei és terjesztői voltak az evangeliumi hitnek.

Evang. térítők voltak az orvosok is. Szegedi Fraxinus Gáspár, Nádasdy Tamás udvari orvosa, még urát is megfeddette, ha nem mert nyíltan színt vallani. Batthyányék házában is Pistalocius orvos volt a reformáció legbuzgóbb híve. A győri püspök ennek eltávolítását követelte. Corvinus Illés bécsi orvos is oly elixirt küldött Batthyánynak, melyet Luther Márton orvos fia, Luther Pál készített s a brandenburgi őrgrófot már meggyógyította. Ez a Corvinus Hattyú-éneket (Carmen de Cygno) írt Lutherről s ezt Batthyánynak is megküldte. Sopronban Szigeti Frankovics Gergely evang. orvos írta az első magyar nyelvű orvosi művet (Monyorókerék 1588), melynek több mint a fele theológia. E mű elé Frankovics barátja, Beythe István írt üdvözlő verset és a hírneves botanikussal, Clusius Károllyal is Beythe tett fűvészeti kirándulásokat Németujvár és Sopron vidékén. Öccse Beythe András surányi lelkész is Füveskönyvet írt.

Az evangeliumi hit terjesztésében a nők is versenyre keltek. Ők otthon a családi körben nyíltabban színt vallhattak, mint férjeik a királyi udvarban. Nádasdy nővére, Mayláth Istvánné, ki sokáig volt Sárvárott, asztal felett térítgette a vejét, Báthory Andrást. Batthyányné Svetkovics Erzsébet levélben inti a fiát, Boldizsárt, hogy predikátort tartson az udvarában, mert csak így lesz az ő fia. Török Bálint feleségét, Pemflinger Katát is a nagy buzgalmáért mondja Szerémy káplán lutheránus nőoroszlánnak. Ugyanilyen lelkes áldozatkész nő volt Kanizsay Orsolya, a nádor felesége Sárvárott, akinek házában az éneket és Sylvester verseit Tinódi Sebestyén kisérte a lantjával. Lobkovicz Poppel Éva, a megmagyarosodott, finom lelkü nagyasszony, Zrinyi nevelőanyja, református férje mellett is buzgó híve maradt Luthernek. Szintén így Gersei Petheő Margit, ki előbb Pápán Enyingi Török Istvánnak, később pedig Szécsényben Telekesi Török Jánosnak volt a felesége. Evang. volt Sopronban még az esztergomi érsek huga is, Oláh Ilona, kinek Szent Mihály templomában volt a predikációt hallgató széke.

A főúri pártfogók közül a Nádasdy, Enyingi Török, Batthyány, Bánffy és Dersffy családon kívül evang. volt már Zrinyi Miklós, a szigetvári hős is. Perényi Péter is, az evang. főurak elseje, ki később Bécsújhelyen a börtönben bibliai képek alá irt verseket, a Dunántúl is Siklós várában és vidékén védte a reformációt. Erdődy Péter, horvát bán is, Bakócz Tamás primás unokaöccse, Monyorókerék, Pecöl és Várasd ura, evang. könyveket vásárolt és terjesztett. Tévesen mondják, hogy az Erdődyek soha sem hagyták el római hitüket. Csak a bán fia, Tamás, kinek pedig Ungnad Mária volt a felesége, rántott kardot az evangelikusok ellen. Erdődy Bálint gróf özvegye, Révay Zsófia még Wittnyédy korában is evang. predikátort tartott Monyorókeréken és később Sopronlövőn. Ő volt az utolsó evang. mágnásasszonyunk a Dunán túl. Búzgó patrónusok voltak az első Széchyek is a vendek között és Kőszegen. Az idegen hadvezéreket, mint főúri patrónusokat, fentebb már említettük.

A többi előkelő evang. nemesi családok között az Ostffyak, Wittnyédyek és Telekesi Törökök vezetnek. Ezekhez sorakoznak az Ajkay Asboth, Bakó, Bácsmegyei, Barcza, Berzsenyi, Bezerédy, Csói, Chernel, Darabos, Darázs, Devecseri Choron, Dömölky, Egerszegi, Enessey, Eőry, Fáncsi, Fodor, Guary, Gömbös, Gönczöl, Gyarmathy, Hagymássy, Hajas, Hetési, Hetyei, Hollósi, Szentgyörgyi és Mankóbüki Horváth, Ihász, Jánossy, Jobbágyi, Káldy, Károlyi, Kemény, Kéry, Kis, Kisfaludy, Koltay, Lövey, Madarász, Magassy, Maróthy, Martonfalvai, Matkovich, Megyery, Mesterházy, Nagy, Niczky, Noszlopy, Palásthy, Pásztory, Perlaky, Poky, Polány, Potyondy, Radó, Rajky, Rátky, Récsey, Sághi, Ákosházi Sárkány, Sennyey, Sibrik, Simon, Sipkovics, Sitkey, Szakonyi, Szánthó, Szelestey, Szemerey, Szente, Szentgyörgyi, Szilvásy, Dukai és Péteri Takács, Tevely, Tomka, Torkos, Tulok, Vajda, Véssey, Veörös, Veölcsey, Vidos, Zárka sat. családok. És az idegen hangzásúak közül az Armpruszter (Puzdor), Artner, Dobner, Francsics, Gallen, Hrabovszky, Hummel, Somberger, Skriba, Thulmon, Trsztyenszky, Zathureczky, Zmeskal sat. Hány jeles világi vezért is nevelt ezekben egyházunk a hazának! És a magyar evang. nemesek e hosszú során s a Rábaköz, Répcemellék és Kemenesalja tiszta magyar evang. népén végig tekintve mondja azután még valaki, hogy a mi lutheri evang. hitünk nem magyar vallás, csak a kálvinistáké az, Pokoly József, a debreceni egyetem kiváló tudósa, nem is hagyja jóvá ezt az elfogult állítást.[804]

 

II. Az egyházalkotmány fejlődése.

A) Az egyházközségek különválása és szervezkedése.

a) Az önkormányzat. A patrónusi fog és a papmarasztás. A későn alakuló presbyterium. A városi tanács mint egyházkormányzó.

Hittani téren a Rómával való szakítás megtörtént. De nehezebb volt annak egyházalkotmányi bilincseit is széttörni. A püspökök az evang. gyülekezeteket továbbra is a maguk joghatósága alatt akarták megtartani és nem ismerték el azok függetlenségét. Hiszen Róma mai napig is jogot formál az ú. n. eretnekekhez s felettük való jogát az inkvizició (inquis haereticae pravitatis) által akarja gyakorolni. IX. Pius pápa még I. Vilmos német császárral is tudatta a német kulturharc idején, hogy mindenki, aki a keresztség szentségében részesült, valami módon a pápa alattvalója. De meg is kapta erre a finom gúnnyal megírt világos és határozott feleletet. Hogy lett volna tehát Róma a XVI. században hajlandó a protestánsokat békésen elbocsátani, mikor ez a különválás reá nézve hatalmának, tekintélyének csorbulását és nagy anyagi veszteséget is jelentett.[805]

A római kath. egyháznak a protestánsokkal szemben való álláspontját nyersen és igen őszintén mondja meg, Veresmarty Mihály a hitehagyott kálvinista papból lett pozsonyi kanonok, majd bátai apát, "A római anyaszentegyház - úgymond - egyebeket hitre nem kényszerít, hanem akik bizonyos jeleit viselik, hogy ők valamikor pápisták voltak. Annak pedig ezeken igazsága annyi, mint valamely embernek az ő nyájából kiveszekedett juhokon. Egy juhos gazda találván valahol 4-5 bujdosó juhot, ha szarvukon vagy pofájukon bélyegét látja, űzi, kergeti őket, hogy a nyájra hajtsa. Oda pedig, ha semmiképp nem mennek: szabad vele, ha általveri, lövi is. Így a római kereszténység a törökön, zsidón jeleit, bélyegét nem láthatja és azért békét hagy nekik, hitre nem kényszeríti. A luthereken és kálvinistákon pedig nevét és bélyegét látja: a keresztény nevezetet, keresztséget, bibliának köztük forgását... melyekből nyilván látja, hogy az ő aklából szakadtak el. Ezért szép intéssel kényszerítheti őket az anyaszentegyházba. Mellyel ha nem használhat: igazsága vagyon, hogy tűzzel vassal rajtok lehessen." (Intő s Tanítólevél. Pozsony 1639. 119. l.)

De ily igényekkel szemben is Nádasdy Ferenc 1579. megírta Draskovich György győri püspöknek és kancellárnak, ki a protestáns papokat is kényszerítőleg hívta a szombathelyi zsinatra: hogy hiába fáradozik, kevesen fognak megjelenni, mert jól tudhatja a püspök, hogy az ágostai hitvallás, melytől a mi lelkészeink el nem térnek, sokban különbözik a rómaitól; jó lesz tehát azt a zsinatot elhalasztani. Ha pedig más (erőszakos) utat választana a püspök, az országgyülésen fogják bepanaszolni és más veszedelmes mozgalom is támadhat belőle. Az evang. gyülekezetek azonban a béke kedvéért türték egy ideig az archidiakónusok (főesperesek) egyházlátogatását, fizették az egyházi adót (census cathedraticus), sőt pénzadományokkal is igyekeztek a püspök haragját lecsillapítani. Igy tettek például a kőszegiek, akik Faut Márk soproni krónikás szavai szerint aranyrúddal verték meg a püspököt s ezért békében is maradhattak, míg a soproniak ugyanakkor (1584) több mint húsz évre vesztették el szabad vallásgyakorlatukat. Csak a XVII. században merték gyülekezeteink az 1608. évi törvény alapján (miként a mosoniak példájából látjuk), a r. kath. egyházlátogatókat egyenesen visszautasítani. (Eht. Eml. 37. Sopr. Eht. 155.)

A régi függés maradványai mellett is azonban a reformáció az egyházalkotmány terén is lényeges változásokat vont maga után. A hierarchia, a külön papi rend kiváltságait megszüntette s míg a pápaság minden egyházi jog és hatalom forrásának önmagát tartja: addig a reformáció minden egyházi jogot, miként az eredetileg az apostoli korban is úgy volt, a gyülekezetnek, az egyházközségnek kezébe adott vissza. Ez a nagy változás azonban csak hosszabb fejlődés utján juthatott teljes befejezésre. Alapul az egyházszervezésnél rendszerint Melanchthonnak 1528. évi "Unterricht der Visitatoren" munkáját fogadták el.

Dunántúl egyik legnagyobb reformátora, Dévay Mátyás már 1531-ben Faber János bécsi püspök előtt való kihallgatásakor azt akarta és vallotta, hogy a lelki pásztort a gyülekezet válassza és ne a püspök vagy a pápa. Ez volt ellene a 8-ik vádpont. E felett is vitatkozott a püspökkel s végre is az akkori viszonyokat figyelembe véve csak annyi engedményt tett, hogy "a lelkipásztort választhatja a gyülekezet, vagy az, ki a gyülekezet elöljárója". Itt bizonyára a patrónusokra gondolt Dévay, akiknek eddigi jogait a reformáció sem tudta egyszeriben eltörölni. És e vitájában Dévay oly szabadelvű volt, hogy Faberrel szemben a nőknek is megengedte a tanítást, vigasztalást és a bűnbánók gyónásának meghallgatását, (A római egyházban a gyónás is szentség. A szükségből való keresztelést Róma is megengedte nekik). Ily szabadelvű következtetéseket vont Dévay az egyetemes papság tanából, hogy a hierarchia tarthatatlanságát annál inkább kimutassa.[806]

A protestáns önkormányzat dolgában az lett volna az eszményi állapot, hogy lelkészeit és tanítóit a gyülekezet szabadon választhassa földesúri és minden egyéb korlátozás nélkül. De az akkori időkben még nem lehetett várni, hogy főuraink a patronátus régi jogait azonnal feladják. És maga az evang. nép sem sürgette ezt felettébb, mert hiszen a jogokkal szemben nevezetes kötelezettségek is állottak a régi szabály szerint: patronum faciunt dos, aedificatio, fundus. A gyülekezetek, midőn oly kevés volt a tanult ember, nem jogaikat vitatták, hanem lelki vezérekért könyörögtek és hálásan fogadták, ha a földesúr alumnusokat tart itthon és külföldi akadémiákon s ezekből azután lelkészeket és tanítókat rendel az urodalmához tartozó községekbe.

Patrónusi jogaikat az evang. földesurak is fenntartották s nem csak a gyülekezet, hanem az esperesség és egyházkerület is elismerte azokat. Ezért a mosoniak midőn 1571. Rusa Imrét lelkésznek hívják Csepregről, elsősorban is Nádasdy Ferenchez fordulnak s tőle kérik, mint patrónustól. Forgách Imre s neje Zrinyi Kata urodalmában is a Trencséni Regulák szerint ez volt a szabály: "Egy falu se merjen fejük és jószáguk vesztébe az úr híre nélkül az predikátoroknak búcsut adni; nem az ő dolga ez, hanem az uré". Széchy György is 1623. nov. 3. kelt levelében írja Kövi birájának és a polgároknak: "Intünk benneteket, sőt hagyjuk és parancsoljuk, hogy Lucius Jánost (a breznóbányai káplánt) mindjárast annak rendi és módja szerint vocatoria leveletekkel megtalálva az ott való parochiába befogadjátok". Széchynek a Dunán túl is voltak birtokai s bizonyára így járt el itt is.[807]

Zsinataink, kerületi gyűléseink sem mertek a gyülekezetben személyi változásokat eszközölni a patrónus tudta és jóváhagyása nélkül. De a gyülekezetek lelkészválasztó jogát később az esperesség és az egyházkerület is korlátozta. A kezdetben oly gyakori személyváltozások és helycserék dolgában ugyanis ezek intézkedtek évi közgyűléseiken, amelyeknek egyik fontos tárgya éppen ez volt. Így rendelte például az 1634. évi csepregi zsinat Serényi György kövesdi lelkészt Czenkre, a csepregi Dongó Gergelyt Kövesdre, Conopaeus Mártont Söptére, Györgyvári Ferencet Ivánra, Vadeni Andrást Mérgesbe, Rudnay Imrét Niczkre sat. (Ker. jkv. II. 82.)

Az egyházkerület beavatkozását is a szükség, a lelkészhiány magyarázza meg. A gyülekezetek örültek, ha bárkitől és bárhonnan is lelkészt kaphattak. Csak a gazdagabb gyülekezetek válogathattak a lelkészekben. És az ily beavatkozás igen sokszor a lelkészek érdekében is történt, akiken később a gyülekezetek néha igen könnyen túl is adtak a régi "papmarasztás" szokása szerint. Ez a papmarasztás pedig abban állott, hogy a lelkészi hivatalt nem állandóan, hanem csak egy-egy évre töltötték be, melynek végével a lelkész búcsuzni tartozott, a gyülekezetnek pedig joga volt a lelkészt meg- vagy meg nem marasztani. Emiatt a r. kath. egyházban is megvolt a panasz. "Nálunk is úgy bántak a pappal - mondja Kollányi - mint a béressel, egy esztendőre fogadták fel, melynek leteltével vagy még előbb is, kényük-kedvük szerint elbocsátották". Ezért mondják mára legrégibb (1576 előtti) dunántúli lutheránus kánonok: "Az község az ő pásztorát reá való haragjában és ok nélkül való bosszankodásban az önnön fejétűl az seniorok híre nélkül el ne küldje és mást ne fogadjon; mert gyakorta esik, hogy az község az hizelkedőkben és csélcsapokban inkább gyönyörködik, hogy nem mint az igaz tanétokban". A reformáció korában is a lelkészek szerződtetése és díjazása évről-évre történt s az esztendő kitelte után voltak a változások. Nagykanizsa költő papja, Szeremlyéni Mihály mondja 1550 körül a soproniaknak, hogy őt nem űzték el, hanem "esztendejének kitelte után" jött el Sopronba. A mosoniak is 1571. más papot keresvén, mint valamely fogadott és elbocsátott szolgáról írják: "A mi jámbor predikátorunknak esztendeje mi köztünk kitelvén". A Trencséni Regulákból is kitünik, hogy a falvak könnyen szoktak "az predikátoroknak búcsut adni". Évről-évre fogadták fel a lelkészeket Sopronban is. Enyingi Török István is, Pápa földesura, K. Pálfi János számára kiállított meghivó levelében mondja: "Minden esztendőnként ne búcsúzzék, hanem mindaddig búcsúzás nélkül szárnyunk alatt megmaradjon, valameddig ő kegyelmének becsületét és fizetését megadják". Mikor a lelkésznek nem kellett évenként bucsuzó predikációt mondani, az nagy kitüntetés volt. Ilyen megtisztelő módon, halála napjáig hívták meg például 1615. Sextius Pétert Oláhpatakra.[808]

A papmarasztás különösen a református egyházban maradt meg sokáig. Az 1623. évi alsóőrsi zsinat 14. kánona ennek a módját és célját is leírja: "Minden tanító (lelki tanító, lelkész) esztendeje kitöltenek előtte egy hónappal elbúcsuzzék helyéből, vagy akar megmaradni, avagy nem, hogy megismerhesse bizonyosan, ha kedves-e az ő szolgálatja helyében, avagy nem; ha nem kedves, tudja magának gondját viselni és az egy hónap alatt magát szeniorja által helyre iktatni és így amely falunak, avagy városnak predikátor kell, a szeniortól kérje." De megvolt a papmarasztás nálunk a dunántúli gyülekezetekben is. Szilban az 1654. évi egyházlátogatáskor mondják a hívek lelkészükről, Eőri Nikolai György alesperesről: tanításával megelégedtek s ő kegyelmének búcsut nem adnak és nem is akarnak adni. De a lelkésznek volt panasza: "A predikátori háznak épületében nagy fogyatkozást szenvedek... Szántásomban is, az mivel tartoznának, két hold maradt hátra taval. Mindezeket el nem szenvedhetem, hanem esztendőm eltelvén, kész leszek elmennem, hozzanak mást, az is szenvedjen a jámbor." Ez a papmarasztás nagy megaláztatása volt Isten igéje hirdetőjének, aki így talán éppen erkölcsi szigorúsága és lelkiismeretessége miatt lehetett igen könnyen földönfutóvá a családjával együtt, a gyengébb jellemeket pedig a nép kegyének keresésére sarkalhatta. Egyházunk vezetői később ki is fakadnak ellene, Fábri Gergely püspök 1750. a reverzálisában fogadja, hogy a némely egyházakban Szent Benedek napja körül "kereskedők módjára szokásos évenkénti egyezkedéseket" meg fogja szüntetni, Péczeli József pedig 1788. "Juhász, bakok, juhok" című meséjében ostorozza éles gúnnyal ezt a maradi szokást, mely miatt sok nemes kerüli a papi pályát. Ő mondja ebben:

Sok faluk bánnak így érdemes papjokkal,
Amint nem kén tenni borju pásztorjukkal.
Ha a legjobb papra egy-két előkelő
Megharagszik, sokszor ott ki nem telel ő;
Mert ezek ellene boron voksot vesznek
S kis karácson napján kitolói lesznek.

Marczali szerint II. József korában is ez volt egyik nagy baja a protestáns papságnak. A "Magyar Hirmondó" 1782. jelenté, hogy kezd a papmarasztás divatja megszünni. De bizony továbbra is megmaradt ez nemcsak nálunk, hanem a nagy műveltségű Svájcban is.[809]

A papmarasztás is oka volt tehát annak, hogy a lelkészválasztásokat a felsőbb hatóság (egyházmegye és kerület) felügyelete és védelme alá helyezték. Ezenkívül pedig a patrónusok tartották fenn maguk számára a lelkészválasztások jóváhagyását. Azért az 1602. évi csepregi zsinat, midőn Sinkó Mátyás németkeresztúri rektort Lövőre akarja az itteni gyülekezet kérelmére lelkésznek küldeni, külön levélben kérik ehhez Nádasdy Ferenc beleegyezését. De a földesurak is tiszteletben tartván a nép akaratát, rendszerint közös megegyezéssel hívták meg a gyülekezet lelkészét (Eht. Eml. 100).

A lelkész- és tanítóválasztáson kívül egyéb gyülekezeti jogokat is, az erkölcsi biráskodást, az egyházi fegyelmet, a vagyonkezelést, építkezést, javításokat vagy az egész gyülekezet közgyülésben, vagy pedig az elöljárók, lelkész, gondnok, a bírák és esküdt polgárok gyakorolták. A lelkész és tanító mellett csak az egyházi gondnoknak (egyházfi, céhmester, templomatya, aedituus) és a harangozónak (campanator, templomszolga) volt külön egyházi hivatala és megbízatása. A gondnok a gyülekezet anyagi ügyeit vezette, azért alább az egyházi vagyonnal kapcsolatban szólunk róla. A gondnok eredeti magyar neve nálunk is "egyházfi" volt, amint azt Báthory Erzsébet 1605. évi levelében olvassuk: "Predikátor uraim előtt az egyházfiak mindenütt számot adjanak, hová költötték az egyház épületire való jövedelmet," Kis Bertalan püspök pedig 1631. Fertőszentmiklóson céhmestereknek nevezi őket. Peczölön Vasmegyében dékán volt a nevük s a peczöliek meg is magyarázzák: dekánság az az céhmesterség. (A céhekben is dekánnak nevezték a mesterlegények felügyelőjét.) (Eht. Eml. 157. Adattár VI. 15. 127. 130.)

Egyháztanács, gyülekezeti presbyteriumok evang. egyházunkban a linci békekötés előtt nem voltak. Megkülönböztető sajátsága marad egyházunknak, hogy a közgyülésnek jogait kisebb képviselő testületre átruházni, miként a református egyház tette, nem akarja, vagy legalább nem könnyen és nem szivesen teszi. A reformátusoknál már a tarcal-tordai zsinat ismerte 1562. a Kálvin-féle egyháztanácsot, de Béza hitvallásának erre vonatkozó szabályait mellőzte. Úgy látszik, korainak tartotta még a dolgot. Szegedi Kis István is Loci Communes című művében már senatus ecclesiasticus szervezését ajánlja s ennek feladatává teszi a kiközösítés jogának (potestas excommunicandi) gyakorlását. De ez is csak pium desiderium maradt. Csak Kanizsai Pálfi János pápai ref. lelkész volt az első, aki pfalzi mintára a Heidelbergből hozott német szabályok szerint Pápán 1617. az első kálvinista presbyteriumot szervezte, (Pathay püspök már 1615. nov. 23. írta K. Pálfinak, hogy hozza el magával a Pécseli Király Imre által neki küldött könyvet, mely a heidelbergi presbyterium rendjéről szól.) A presbyterium jogköre is azonban eleinte csak az egyházi fegyelemre terjedt ki. K. Pálfi 1630. évi szabályaiban szépen jelöli meg a presbyterek szerepét a lelkész mellett: "Akik az imádkozó Mózes kezeit az amelekiták ellen fenntartják, hogy kifáradva el ne lankadjanak." Evang. gyülekezeteink egyháztanácsot (consistorium, Kircheninnung, konvent, presbyterium) csak 1670. felé I. Lipót idejében kezdtek szervezni erősségül az elnyomatás ellen. Nálunk Sopron volt az első, mely a kerületnek 1666. bejelentette, hogy egyháztanácsot (consistorium, Kircheninnung) alakít s a következő évben ezt meg is tette.[810]

Gyülekezeti önkormányzat dolgában szerencsésebb helyzetben voltak a városi gyülekezetek s különösen Sopron, mint szab. kir. város. Itt a tisztán evang. városi tanács, élén a polgármesterrel intézte az egyházi ügyeket is földesúrtól és egyházi felsőségtől függetlenül. A tanács, mint képviselő testület választotta a lelkészeket és tanítókat, intézte az anyagi ügyeket, bíráskodott egyházi ügyekben, határozott még a hitvallás és templomi szertartások kérdésében is. Az egyházkerületnek csak a házassági perekben való joghatóságát ismerte el. E részben alávetették magukat az egyházi felsőségnek. Később azután elküldötték követeiket a kerületi gyűlésekre s megengedték lelkészeiknek az esperesi tisztség elfogadását is. De egyébként magukra nézve nem ismerték el az egyházi felsőség felügyeleti vagy ellenőrzési jogát. Esperes vagy püspök egyházlátogatást Sopronban már az első korszakban sem tarthatott. Sopron viszonyát a kerülethez találóan fejezte ki Mankóbüki Horváth Ferenc, Vasmegye jegyzője 1655. a harkai bizottság előtt: "Domini Sopronientes non habeant dependentiam a Venerabili Consistorio, sed tantum vicinalem correspondentiam". (Sopr. Eht. 378.)

Sopronban mint szab. kir. városban e szerint nem külön egyházi, hanem a régi világi hatóság vezette az egyház ügyeit. De mivel az egész tanács evang. volt s ennek tagjait is az egész evang. város választotta: egyházi ügyekben is úgy lehetett őket tekinteni, mint a gyülekezet bizalmi embereit. A többi városnak is (Sárvár, Csepreg, Kőszeg, Lövő, Keresztúr, Fertőszentmiklós, Óvár, Moson sat.) evang. lévén a városi tanácsa, nagyobb autonomiája volt, mint a falvaknak. Kőszegre, mely ebben az időszakban még nem volt sz. kir. város, a csepregi esperes járt ki egyházlátogatásra s lelkészei tartoztak az évi zsinatokon is megjelenni. Győrnek és Komáromnak tábori lelkészei az illető katonai parancsnokság alatt állottak. Magdeburgi Joakim a fizetését az osztrák evang. rendektől kapta. A magyar őrsereg lelkészei és tanítói is a véghelyeken rendes katonai zsoldban részesültek.

 

b) Az egyházi vagyon. A lelkészi jövödelem és a parochialis jobbágyok. A gondnokok tiszte.

Anyagi javaikat az egyes gyülekezetek a római egyháztól való elszakadás után is rendszerint megtarthatták. De lehettek földesurak és községek is, amelyek a templom vagy a lelkész jövedelmét megcsonkították. Már Magyari István szól "az egyházi jövedelmeknek idestova az földesuraktól való elragadoztatásáról". (Orsz. roml. okai 119.) S ezért írja Báthory Erzsébet 1605. Sárvárról: "Esett az is hirünkkel, hogy az egyház jövödelmét sok helyen nem az egyház épületire, hanem más külső szükségletre költitek." Az ilyen eltulajdonítók között tisztességesebb volt az, ki az egyház tulajdonjogát elismervén, legalább évi haszonbért fizetett az általa használt földekről, mint például Megyeri Imre Sarródon (Adattár VI. 22). Még magáról, Nádasdy Tamásról is azt olvassuk a horpácsi vizitáció jegyzőkönyvében, hogy a Gurundban levő templomföldeket elvette a nemeskériektől és maga használta; ezek fejében évenként egy palástot adott a plebánusnak, illetve predikátornak, amelyet a nemeskériek elmulasztottak megadni. De hogy nálunk a világiak kapzsisága lett volna egyik fő indító oka a reformációnak, azt vissza kell utasítanunk. Dunántúl csak a győri püspökség javadalmait adta I. Ferdinánd egy rövid időre a szerb származású Bakics Pálnak (a veje Czobor Imre volt), de ő nem szerepel a reformáció hívei közt. Különben Salamon Ferenc Török Bálintról, Perényi Péterről is kimutatta, hogy e főuraknak birtoklása országos törvényen (1521. 34.) alapult, a püspöki javak elvevője az állam s a világi urak jogilag csak elfogadói voltak az állam adományainak.[811]

Az egyházi épületeken kívűl a szántóföldek, erdők, szőlőhegyek, rétek, halastavak, a dézsma (tized) és sedecima (tizenhatod), sőt az egyházi telken lakó jobbágyok is különféle szolgálmányaikkal a reformáció korában a protestáns egyházakra örökségképpen szállottak át. Annál könnyebben történt ez, minthogy a földesúr is, mint patrónus, rendszerint első volt az áttérők sorában. Egyes városi helyeken, hol r. kath. hívek is maradtak, megosztoztak a templomokon. Arra is volt eset, hogy közösen használtak egy templomot, mint Tolna városában és Sopronban Szent Mihály templomát. Másutt pedig az evangelikusok a maguk költségén építettek új templomokat, mint Kőszegen, Csepregen, Ruszton sat.

Az egyházi vagyon tulajdonosaként a régi kánonjog hatása alatt a XVI. és XVII. században még nem az egyházközség szerepel, hanem a templom, a parochia és az iskola. Egyházlátogató jegyzőkönyveinkben a "bona templi, parochiae, scholae; proventus ministri, ludi magistri" rovatok szerepelnek. Mintegy a szent cél megjelölésével akarták az egyházi vagyont a bűnös eltulajdonítástól megóvni. Kis Bertalan püspökünk egyházlátogatásaiban ez a felfogás nagyon is szembetünő. Ahol az egész falu vagy város áttért, ott az egyházközség különben sem vált el a polgári községtől. Az a szegény evang. jobbágy a régi földesúri viszonyok között (midőn munkája jutalmán kívül semmit sem bírt tulajdonjoggal) nem tarthatta sem magát, sem a maga társaságát (a gyülekezetet) az egyházi vagyon tulajdonosának. Vagyonjogi tekintetben az egyházközség mint jogi személy még nem létezett, hanem igenis a templom, a parochia, az iskola. Ennek képviselői pedig a patrónus, a lelkész, az egyházfi (gondnok, aedituus) és az egyházlátogató felsőség (az esperes és püspök) voltak. Mai értelemben vett egyházközséggel csak a XVII. század végén és a XVIII. században találkozunk.[812]

A gyülekezet jövedelme részint ingatlanokból, (szántóföld, rét, szőlőhegy), malomjövedelemből sat. folyt be, részint pedig az egyháztagok évi adózásából és szolgálmányaiból, terményekből, stólából sat. állott. A püspöki tizedről a főpapság természetesen nem mondott le. Ezt az evangelikusok is megfizették, sőt mint fentebb Ostffyasszonyfán, Csöngén és Sopronban láttunk reá példát, evangelikusok is bérbe vették. De egyes helyeken az első időkben a lelkésznek is fizettek tizedet, amint azt Tolnai Sibolti Demeter semptei lelkésznek 1579-ből való és 18 1/2 akó vagy pint bordézsmáról szóló sajátkezü nyugtája bizonyítja. A Nádasdyak urodalmaiban a lelkészek mindenütt élvezték a sedecimát és a malomjövedelmet, csak ifj. Nádasdy Ferenc vonta ezt meg az áttérése után. Musay Gergely püspök a Sopronvármegye elé 1647. nov. 4. személyesen beadott kérvényében mondja: "Az sedecima, mely ab antiquo az egyházi embereknek eltápláltatásokra conferáltatott, mind Csepregben s mind egyéb helyekben való predikátoroktól az ő Nagysága jószágában subtraháltatott." A nagyczenki vizitációkor 1631. fel is jegyezték: "A sedecima is a predikátornak jár." Széplakon pedig az egész hegy vám is a predikátornak járt.[813]

A régi jobbágyvilág maradványaképpen Sárvárott, Csepregen, Czenken, Lövőn sat. a parochia kuriáján zsellérek is voltak, kik évi adóval és szolgálmányokkal tartoztak a lelkésznek. Beythe István 1599. ezt felpanaszolja Nádasdy papjainak: "Nincsen Böythe Istvánnak sem tiz, sem husz jobbágya az plébánosságban, mint ti néktök". Sárvárott Nádasdy Ferenc engedelméből Magyari István idejében települtek le jobbágyok a parochiális ház kuriáján "építvén azon valami apró sellyér házakat ilyen okkal, hogy esztendőnként azokról az predikátoroknak bizonyos censust fizetnének". Kis Bertalan sárvári püspök-lelkész idejében az adózás miatt viszálykodás támadt és a csepregi zsinat 1630. jún. 4. és 5. úgy határozott, hogy "mindenik zsellér annuatim két-két font borsot és két-két lóth sáfrányt tartozzék az ott való egyházi embernek fizetni... s tartozzanak mindenben az parochushoz, mint földesurukhoz engedelmességeket mutatni". Nagyobb, terhes szolgálmányról itt tehát nincs szó. Többel tartoztak a csepregi jobbágyok Lethenyei István esperesnek. Ezek szolgálmányát 1626. júl. 20. állapították meg Kis Bertalan püspök és Wittnyédy János prefektus jelenlétében. Ezek a szőlőket is kapálták, szüreteltek, arattak, kaszáltak, fát hordtak, a paplakot fedték és sározták és bármikor két-két napot szolgáltak, felét télen, felét nyáron. (Adattár VI. 30. 45. VII. 69. Eht. Eml. 187. Ker. jkv. I. 127. Mokos i. m. 140.)

A lelkészek jövedelme egyes helyeken, például Nagyczenken elég gazdagnak mondható. A híveknek évi adója gabonában, készpénzben és szolgálmányokban vagyoni állapotukhoz képest különböző. Másként fizet a telkes vagy helyes (sessionatus), a zsellér (colonus) és a lakó (inquilinus), a marhás és nem marhás. Az özvegy asszonyok, akiknek semmi vetése nincs, másnál laknak s akik "rokkan ülőknek hivatnak" Czenken is csak 4 denárt fizetnek. A készpénz mellett mint stóla vagy évi járulék szerepel a posztó, vászon, len, keszkenő, abrosz, ártány, kappan, hal, tojás, kenyér, cipó, bor, sáfrány, bors és egyéb fűszerek. Tüzifa "elegendő" vagy minden marhás embertől egy szekér. A pénzbeli stólák meglehetős egyformák, mégis érdemes a Kemenesalján Simonyi járandóságait a sopronmegyeiekkel összehasonlítani. A tanító fizetése jóval kevesebb mint a lelkészé. A szántóföldön és gabonán kívül neki is jár stóla a temetéstől, virrasztástól, sőt a harangozástól is. Minden kántorra (quatember, quatembrale) kijár a tandíj, külön a német és az idegen vagy cseregyermekektől, Szent Gál kakasa, vásárkor a kés. Kap tojást, tüzifát és gyertyát, a hegyvám szedésekor mustot. A csepregi 1585. évi díjlevél szerint a rektor vagy scholamester, aki sokszor akadémiát is végzett férfiú volt, "cseresnyeéréskor kimehet mulatni az szőlőhegyre harmadmagával és ehetik az cseresnyében alól a földről, de föl nem hághat az fára és haza hozhat keszkenőcskéjében tisztesség szerint, de nem szatyorban avagy tarisznyában". És hasonlóképpen mikor az boroczk érik.

A templom jövödelme (fabrica ecclesiae) nem csak a földek haszonbéréből telt ki, hanem évi adót is szedtek e célra. Másutt pedig a földek jövödelmét felezték meg a templom és a lelkész között. Farkasdi Márton szakonyi lelkész és hívei között példáúl a csepregi zsinaton 1607. máj. 8. Zvonarics Mihály sárvári és Kőszegi Balázs csepregi esperes jelenlétében oly egyesség jött létre, hogy a felsőszakonyiak minden holdtól félkepét, az alsószakonyiak pedig minden holdtól egy köblöt (valamit vetnek bele) tartoznak adni s az így begyült összegnek fele legyen a predikátoré, fele pedig a templomé. (Ker. jkv. I. 96. Pr. Szemle 1895. 121.) A templom sirboltjába temetkezőktől is volt jövödelme az egyháznak. A fertőszentmiklósiak 1631. az egyházlátogatáskor vallják: "Aki pedig templomban akarja temetni halottját, ad florenum 1, a templom épületire." (Adattár VI. 14.)

A jövödelem mellett azonban kiadásai is voltak a gyülekezetnek. Az építés, tatarozás, az épületek jó karban tartása. Széplak egyházlátogatásakor 1631. mondják ki: "Az predikátori házat az egész keresztyén hallgatóság tartozik építeni." A püspöknek egyházlátogatáskor járó census cathedraticust is a gyülekezet fizette. (A populo debet exhiberi.) És az egyházlátogatási cikkek 26. pontja szerint is az egy magyar forintnyi censusról az egyházfinak (gondnok) kellett gondoskodni.[814]

Irodalmi célokra is volt kiadás. Már az iváni zsinat 1603. kimondta: "Rndi domini visitatores minden paedikátortúl az visitatiókort néminemű Catechismus kinyomtatására vegyenek d. hung. 25." Zvonarics Mihály püspöknek 1627. és 1628. megjelent kétkötetes Magyar Postilláját is az egyházkerület árusította és tartotta számon; ezt is első sorban, miként a soproni példából látjuk, a gyülekezeteknek kellett megvásárolni. Örvendetes jelenség, hogy több helyen az egyházi vagyon rovatában könyvek is említtetnek. Ezekben a parochiális könyvtár kezdetét látjuk. Így vannak könyvei Sopron, Lövő, Kövesd, a vasmegyei Szenttrinitás, a mosonmegyei Pomogy, Ilmic és Apetlon gyülekezeteinek. Kövesden Huszár Gál jeles énekeskönyve is megvolt a gyülekezet birtokában. Szenttrinitáson 1627-ben Biblia Hieronymi in folio s Luther és Spangenberg Posztillái voltak meg. (Ker. jkv. I. 50. II. 20. Eht. Eml. 120. 185.)

Az egyház vagyonát a gondnokok (egyházfi, céhmester, aedituus) kezelték. Ezeknek a tisztét az Egyházlátogatási Cikkelyek és az 1631. évi fertőszentmiklósi jegyzőkönyv így irja le: "1. A templombeli ceremóniák és kiváltképpen az úrvacsorájának kiszolgáltatásakor az egyházi ember mellett lenni és a közönséges jövödelemből bort az oltárra fölvinni. 2. Az egyházi ember jövödelmét a keresztyénségtől esztendeig híven és fogyatkozás nélkül kiszedni. 3. Templomnak, predikátori és oskolai házaknak szükségesekre az egész keresztyéni hallgatóságot szorgalmazni és végre viselni, úgy mint akik Isten dicsőségének ispáni. 4. Az egyház jövedelmének szorgalmatosan gondját viselni, úgymint akikről nekik esztendőnként számot kell adni. A számadás pedig legyen a helynek predikátora előtt. Számot adván pedig, az egyház jövödelmét resignálja a következendő céhmestereknek, mely jövödelemben sehova semmit egyebűvé el ne költsön, hanem az egyház szükségére, predikátori és oskolai házak épületire." Ez a magyar szöveg majdnem teljesen megegyezik az "Articuli pro visitandis" 18. pontjával. Az egyházi vagyont különben az egyházlátogatók is ellenőrizték.[815]

 

B) Az egyházmegyék és az első esperesek.

A gyülekezetek különválása és szervezkedése csendben, simán, minden nagyobb feltünés nélkül is megtörténhetett, azért kevésbé is hivta ki maga ellen a püspökök tiltakozását. De amint több evang. gyülekezet már társulni kezdett, gyűléseket, zsinatokat tartottak s ők is a régi elnevezéssel, de más hatáskörrel, esperest, püspököt választottak s ezzel ők is külön egyházhatóság alá helyezkedtek, ezt az újítást a régi főpapi rend már nem türhette, mert benne a maga hatalmát, tekintélyét és anyagi érdekeit látta megtámadva.

Pedig amint gyülekezeteink már mind nagyobb számmal szakadtak el Rómától és választottak evang. igehirdetőket: a jó rend és egységes eljárás, egymás kölcsönös védelme és támogatása, a szükséges felügyelet és ellenőrzés egyaránt megkivánta, hogy egymáshoz közeledjenek és ők is valamely egyházi közösséget, tágabb körű egyházi testületet alkossanak. Testvéri egyesület, confraternitas, contubernium volt ezeknek az első neve, a Felvidéken archidiakonatus is (a pápás elnevezés szerint), később senioratus. Így alakul meg az egyházmegye a régi római kath. esperesség határai között, vagy a főpatrónus urodalmában, valamely természetes határokkal biró vidéken (Fertőmellék, Répce-vidék, Rábaköz, Kemenesalja), vagy éppen egy egész vármegye területén. Követendő például szolgált itt (minden hierarchikus törekvés kizárásával) a római egyház a maga esperességeivel (archidiaconatus) vagy a külföldi protestáns egyházak, melyeknek már szintén voltak szeniorai és szuperintendensei.

Az ilyen szélesebb körű egyházi testületek keletkezésének az volt a legtermészetesebb módja, hogy eleinte az egy patrónus védelme alatt egy urodalomban működő lelkészek gyülekeztek össze és választották meg valamelyik idősebb és tekintélyesebb társukat, talán éppen a patrónus székhelyén lakó lelkészt szeniornak (esperesnek). És ha a patrónusnak (Nádasdy Tamásnak és Ferencnek) egy-egy várkastélyos központtal több urodalma is volt és pedig más nyelvű hívekkel (Sárvár mellett Csepreg, Léka, Kapuvár sat.), akkor több esperesre, fő- és alesperesekre is volt szükség. Majd pedig 2-3 vagy több patrónus urodalmaiban is (Nádasdyé mellett Batthyányéban) az esperességek ismét társul szegődtek és közös megegyezéssel püspököt vagy szuperintendenst is választottak, aki természetesen nem hierarchikus módon, hanem mint "primus inter pares" viselte a tisztségét.

Dunántúl a XVI. századból nem maradtak jegyzőkönyveink, de a legrégibb kánongyűjtemények azt mutatják, hogy az esperességek alakulása megelőzte a kerületét. És a dolog természete szerint is könnyebb és így tehát korábbi is volt a kisebb körben való szervezkedés. Az 1545. évi erdődi zsinat, mely még egészen az Ágostai Hitvallás alapján állott, fennmaradt kánonaiban nem csak a hitcikkelyekre szorítkozott. De az 1546. évi eperjesi zsinat ismer már archidiakonust és szeniort, akiknek főtiszte az egyházlátogatás, sőt a lelkészavatás is. Püspökről e kánonokban még nincsen szó. Így előzte meg az ország más részeiben is az esperesi hivatal a püspökét. De egy ideig az átmeneti időben még ingadoztak. Óváriban (Szatmár m.) 1554. még azt tárgyalták: vajon szükséges-e, hogy az egyházi szolgáknak szuperintendenseik és espereseik (coadjutores) legyenek? S itt már igenlőleg határoztak.[816]

Az esperesek szerepe a későbbi kánonokban azután mind fontosabb lesz. A legrégibb (1576 előtti) dunántúli evang. kánonok, melyek Baranyából Sztáray köréből kerültek fel Sopron megyébe, már kimondják: "Az superintendens semmit az önön fejétül ne cselekedjék, hanem az senioroknak tudásukra adja és azoknak egyenlő tanácsokból legyen, az mit akar cselekedni." (3. kán.) "Az seniorok tartozzanak az szegén atyafiaknak (lelkészeknek) szükséges igyekben az ő erejek szerént segítséggel és ótalommal lenni." (7. kán.) "A gondviselő főseniorok eskü alatt egyeseknek még a lelkészi vizsgálat és felavatás előtt is megengedhették az egyházi szolgálatot." (8. kán.) S ehhez az 1598. (vagy már 1595.) évi dunántúli evang. törvénykönyv még hozzáteszi: "Az seniorok az ecclesiában az superintensnek munkálkodó és gondviselő társai akarjuk hogy legyenek." (18. kán.) "Az ordinandusoknak examinálásában legelsők a seniorok akarjok, hogy legyenek in materiis theologicis." (23. kán.)[817]

Dunántúl 1576 előtt csak az esperesek igazgatták az egyházkerületet. 1595-1612. a Beythével való szakítás idején ismét püspök nélkül csakis az esperesek vizitálták és kormányozták az egyházakat, sőt a lelkészavatást is ők végezték. Reczés János csepregi esperes avatta fel 1590 körül Csánigon László Benedeket és Ruber János széplaki lelkészt. Érdekes emléke ennek a püspök nélküli időszaknak a legrégibb dunántúli jegyzőkönyv első lapján olvasható és Cziczak János kerületi jegyző által írt bejegyzés: "Forma impositionis manuum. Ego N. senior, te N. meo suffragio pronuncio legitimum Verbi Dei et Sacramentorum Ministrum, idque secundum consvetudinem sanctae matris Ecclesiae. I ergo et dispensa commissa mysteria regni Dei. Aeternus Deus, pater domini nostri Jesu Christii te suo sancto spiritu dirigat quo cum magno fructu officii tui munia peragere queas. In nomine patris et filii et Sp. Sancti. Amen." Szenczi Fekete István püspök csúfos hitehagyása után is (1673-1742) teljes 70 évig püspök nélkül, csupán a három esperes kormányozta egyházkerületünket. A Carolina Resolutio után is csak felsőbb intelemre választott a kerület püspököt. Mindez csak azt mutatja, hogy Dunántúl az esperesi kormányzatot is nagyrabecsülte. A fenti eseteknél még feltünőbb a tiszáninneni református egyházkerület magatartása, hol az egri püspök nem engedvén szuperintendenst választani, egészen 1731-ig megvoltak enélkül s ekkor is csak a többi kerület sürgetésére választottak.

Azon egyházközségek között, melyek valaha a dunántúli kerülethez tartoztak, legkorábban Hédervárott találunk esperest. Mérey Mihály volt ez, aki már 1544. említtetik szuperintendens néven. Eleinte az espereseket (Muraközy Györgyöt és Magyari Istvánt is) nevezték így. Luther még az egyszerű lelkészeket is nevezi szuperintendensnek, püspöknek (gyülekezeti felvigyázóknak), amint ez az ókori egyházban volt. De Hédervár eleinte a dunáninneni kerülethez tartozott s a győrmegyei gyülekezetek csak a XVII. század végén kaptak külön dunántúli esperest. (Csecsetka S. Egyházjogtan I. 69). (Héderv. levt. IX. csőm. 23/1703.)

A XVI. századból nem lévén jegyzőkönyveink, csak következtetéssel állíthatjuk, hogy az volt a legelső esperesek egyike, akit 1576-ban az első püspöknek is megválasztottak, vagyis névszerint Szegedi Máté sárvári lelkész. Az egyik egyházmegyének Sárvár volt a központja, amelynek lelkésze rendszerint püspök vagy esperes volt. Ha a sárvári lelkész püspök volt, akkor ennek az egyházmegyének nem is volt külön esperese, hanem ennek tisztét is a püspök töltötte be. Az 1631. évi csepregi zsinat például Kis Bertalan püspök egyházmegyéjéről (superintendentis officii districtus) szól. És még Musay Gergely idejében is 1661. a "dioecesis superioris districtus arcis Sárvár ad lacum Fertő", Nemeskértől Fertőszentmiklósig esperes nélkül a püspök közvetlen felügyelete alatt állott. A sárvári lelkészek közül esperesek voltak még Vidos Lénárd, Magyari István (senior primarius) és Zvonarics Mihály (1607-20). Magyari István Cziczak János kerületi jegyző kiséretében az 1603. évi iváni zsinat határozatából a következő gyülekezeteket látogatta: Beled, Niczk, Család, Szentivánfalva, Hegyfalu, Szentgyörgy, Guar, Ölbő, Sömjén, Paty, Csénye, Saár, Sárvár, Ikervár, Kovácsi, Sennye, Szenttamás. És ő látogatta meg ekkor az összes kemenesalji gyülekezeteket is. Kis Bertalan püspök idejében ebből vált ki a hegyfalui esperesség, melynek 1628-46. Ságodi Gergely hegyfalui lelkész volt az esperese s ide tartozott: Hegyfalu, Szentgyörgy, Vámoscsalád, Szentivánfa, Terestyénfa, Sömjén, Csénye, Peczel, Sennye, Kopács. (Ker. jkv. I. 49. II. 32. Eht. Eml. 145.)

Egy másik esperességnek Csepreg volt a központja. Reczés János († 1599) csepregi lelkész régi esperese volt a kerületnek, ki már Szegedi Máté püspök idejében is (1576-85) nagy szerepet játszott. Csepregi kartársa, Thokoich György alesperes lehetett mellette. Magyari István és Kőszegi Balázs esperes az újkéri zsinaton 1602. mint régebbi időre hivatkoznak Reczés és Thokoich esperesek korára. Esperesek voltak Kőszegi Balázs (1600-1607) Zvonarics Imre (1607-1621) és Lethenyei István (1621-1643) csepregi lelkészek is. Kőszegi Balázs 1603. Muraközi György esperes (középpulyai később pinnyei lelkész) társaságában vizitálta Büköt, Meszlent, Keresztúri, a Dersffy Ferenc, Choron Margit (Nádasdy Kristófné) uradalmához s Lékához és Borsmonostorhoz tartozó gyülekezeteket, Lethenyei István csepregi esperességéhez 1631-ben Bük, Szakony, Locsmánd, Kőszeg, Pöse, Paty, Asszonyfalva, Söpte, Meszlen, Acsád, Szilvágy, Vát, Szécsény és a szomszédos gyülekezetek tartoztak. Nádasdy hitehagyása és Csepregnek elveszte után ennek az esperességnek központja Kőszegre került át. Lethenyei még itt is esperes volt. (Ker. jkv. I. 36. 50. II. 33.)

A harmadik (fertőmelléki) esperességnek központja Fertőszentmiklós volt s ebben Klaszekovics István az esperes, aki 1598. Reczés, Thokoich és Vidos esperesekkel adta ki az agendát, a kánonokat és az Egyesség Könyvét. Soós János lozsi lelkész 1598. "senior cis lacum Fertő" címmel nevezi, azt mondván: "Kegyelmed az én seniorom, nem Reczés". Az utóda (1622-1634) Galgóczi Miklós szentmiklósi lelkész lett. Klaszekovics Tétényi Kövi Dániel kíséretében 1603. Csapod, Iván, Himód, Czirák, Geresd, Kaáld (Sajtoskál), Ság, Ujkér, Egyházasfalu, Horpács, Lövő, Kövesd, Lozs, Pereszteg, Czenk, Pínnye, Röjtök, Hidegség, Széplak, Söjtör (Süttör) és Szentmiklós egyházait vizitálta. 1631-ben Galgóczi esperessége idején pedig a fentieken kívül még Tétény és Pusztasomorja is ehhez tartoztak, (Adattár VII. 63. Ker. jkv. I. 50. II. 33.)

1603-ban Muraközi György középpulyai lelkész is esperes levén, az ő egyházmegyéje, úgy látszik a lánzséri és kaboldi urodalmakra terjedt ki. Itt azonban gyülekezeteink korán megszűntek s az egyházmegye is feloszlott. (Ker. jkv. I. 50.)

Valamivel későbben alakult meg a rábaközi esperesség, mert Szil mezőváros gyülekezetét 1595. még Reczés csepregi esperes vizitálta, Beledet 1603. pedig Magyari sárvári esperes. Az első ismert rábaközi esperes (1628-35.) Kőrösi Imre szili lelkész volt. (De lehet, hogy már Kóla János is, ki 1608. szentandrási lelkész volt s 1625. mint esperes említtetik, itt a Rábaközben volt szenior.) Kőrösi esperességéből 1631. a csepregi zsinaton a kapuvári, mihályi, beledi, bogyoszlói, szentandrási, vági, bodonhelyi, rábapordányi, barbacsi és tótkereszturi lelkészek voltak jelen; de a rábaközi esperességhez tartoztak akkor a győrmegyei és veszprémmegyei gyülekezetek is. Egy ideig a kemenesalji esperesség is a rábaközivel volt egyesítve, amikor (1635-ben) Rábaköznek csak alesperese volt Ferrarius András bogyoszlói lelkész személyében.

Kemenesalja mint külön egyházmegye csak későn alakult meg. A. kemenesalji gyülekezetek e néven 1603. az iváni zsinaton említtetnek először, amikor Magyari István főesperest küldték ki ezek látogatására. A kemenesaljiak a kerületi gyűléseket csak ritkábban látogatták. 1635. május 14-én Csepregen elhalt Kőrösi Imre rábaközi esperes helyébe Baranyai Máté miskei lelkészt választották meg "rábaközi" esperesnek és e mellé alesperesnek Ferrarius András bogyoszlói lelkészt. Rábaközt és Kemenesalját ily módon egy esperességben egyesítették. De 1646. különváltak s ekkor Kemenesalja is külön esperest kapott Ujvári András ostffyasszonyfai lelkész személyében. A későbbi változásokat már fentebb közöltem. 1657-ben már Rábaköz helyett a veszprémi és zalai gyülekezetek tartoztak Kemenesaljához. (Ker. jkv. II. 100. Eht. Eml. 131.)

Zala és Somogy megyében sok gyülekezetünk volt és korán csatlakoztak a kerülethez. De a török háborúk idején igen megritkultak. Kerületünk legrégibb hivatalos címében is Vas és Sopron mellett csak Zala megye említtetik mint harmadik. A balatonmelléki gyülekezeteket a kerület Kemenesaljához csatolta. Ládonyi Ferenc légrádi lelkész már 1624 óta külön esperese volt a zalai és somogyi egyházaknak. 1632-ben Kanizsa vidékén a hódoltsági területen (in ditione Turcica) Csillagh Dávid gelsei lelkészt választották meg (a somogyiak kértére) alesperesnek. 1639-42. Szvetics Gergely muraszombati udvari lelkész állott az egyházmegye élén. 1642 óta Semptei Benedek légrádi s 1650 óta Deselvics István szintén légrádi lelkész volt a zalai és somogyi egyházak külön esperese. Musay 1661. évi jegyzéke szerint Légrád, Surd, Zákány, Szentkirály, Udvarhely, Berény, Tarany, Eötvös, Gerse, Hahót, Söjtör, Nemesapáti, Pacsa, Eszterény és Becse tartozott ehhez az egyházmegyéhez. (Ker. jkv. II. 33. Eml. 132. 148.)

Tolna és Baranya megyének is már 1550 körül Sztáray Mihály püspöksége előtt bizonyára lehettek esperesei. Mert hiszen a legrégibb dunántúli kánonok, melyek Baranyából kerültek fel Sopronmegyébe, több helyen is szólanak az esperesek tisztéről. De ezeket az egyház-megyéket a hercegszőllősi zsinat (1576) után a reformátusok vették át. A vend vidéknek is Vasmegyében külön esperessége volt. 1625-46. Terbócs János felsőlendvai lelkész volt itt az esperes. De valószínű, hogy már Szalaszegi György (1593) és Szalaszegi János (1612) muraszombati lelkészek is esperesek voltak a vendek között. Terbócs utóda Krisán Tamás muraszombati lelkész volt. Musay püspök 1661. évi jegyzéke szerint ehhez az esperességhez tartoztak: Muraszombat, Vízlendva-Szentgyörgy, Szentilona, Szentbenedek, Szenttrinitás, Bagonya, Dolenicz, Reznek, Kardonfalva, Gyarmat, Szolnok, Martyáncz, Felsőlendva, Tissina. (Ker. jkv. I. 120. Eht. Eml. 132. 148.)

A németajkú egyházaknak is volt két esperessége, az egyik Sopron, a másik Kőszeg vidékén. Az elsőnek 1602-17. Pythiraeus Gergely németkeresztúri lelkész volt a szeniora. Ennek utódául az iváni zsinaton 1619. febr. 26. Fuchsjäger István soproni lelkészt választotta meg a kerület. Klaszekovics István püspök ezt külön levélben közölte Sopron város tanácsával. Ebben említi, hogy gyűléseikre a szomszédos német lelkészeket is meg szokták hívni az elhalt Pythiraeus szenior által. A levelet Kis Bertalan nagycenki lelkész által küldték el Sopronba s arra is kérték a várost, hogy Fuchsjäger megválasztásához járuljanak hozzá s támogassák hivatalában. Ezután is soproni lelkészek voltak itt az esperesek: a jeles Schubert Pál (1624-49.) és ennek fia Schubert János (1649-64). Ezek egyházmegyéjéhez tartoztak: Sopron, Ágfalva, Somfalva, Borbolya, Ruszt, Meggyes, Balf, Harka, Felsőpéterfa, Veperd, Csáva, Kőhalom, Bónya, Rőtfalva, Pergelin, Léka, sőt a Fertőn túl Ilmic, Pomogy és más német gyülekezetek is egész Köpcsényig, melyeknek egy része 1647. a pozsonyi esperességhez csatlakozott. (Eht. Eml. 146. 172. Sopr. Eht. 252. 357.)

Vasmegyében a Batthyányak urodalmaiban Beythe István püspök kálvinizmusa előtt bizonyára voltak magyar és német evang. egyházmegyék, mint a körmendi, németújvári, rohoncszalonaki és a borostyánkői. A magyar lelkészeket Beythe megnyerte a helvét reformáció számára, de a német ajkúak továbbra is hívek maradtak az ágostai hitvalláshoz. Így támadtak itt Beythe, Pathai és Kanizsai Pálfi református egyházkerületében vegyes protestáns esperességek, melyeknek a kormányzata kálvinista, a hitvallása pedig lutheránus volt és sok alkalmat adtak a viszálykodásra. Lelkészeiket rendszerint a mi püspökeink avatták fel. Ezeknek a református felsőség alatt élő evangelikusoknak Batthyány, Ferenc özvegye, a buzgó lutheránus Lobkovicz Poppel Éva volt a főpatronája. (Az itteni viszonyok jellemzését l. fent e mű első részében a 188. l.) E nagy vidéknek maradványait a Batthyányak hitehagyása után már csak a kőszegi német lelkészek, Müller Mátyás, majd Klesch Dániel mag. mint alesperesek kormányozták. Így ezeknek külön német esperességük volt, amelyhez tartoztak Musay püspök 1661. évi jegyzéke szerint: Rohonc, Drumoly, Kisládony (Kitzladen, Kiczléd), Farkasfalva (Wolfau), Dobra (Neuhaus), Szentilona, Szentmárton, Pusztaszentmihály, Sámfalva, Óvár, Rönök. És ide tartozott Tarcsa is, Wittnyédy István felismerte ennek a kis esperességnek jelentőségét is. Nem akarta 1662. Klesch alesperest Kőszegről elbocsátani, mert "félő, ha elmegyen, megromlanak az Bottyáni jószágában levő ecclesiák". Klesch maga mondta, hogy 27 egészen Kanizsáig elszórt német gyülekezetnek volt az esperese. Kőszeg magyar lelkésze, Godi Imre is főesperes volt, a néhai csepregi esperesség örököse. (Eht. Eml. 147. 235. Sopr. Eht. 364.)

Hutter Lénárd wittenbergi tanár 1609. Ráczkevi (Tétényi Kevi) Dánielt is esperesnek címezi, az 1615. évi zsinaton Kevi Dániel és Tompor Balázs, az 1625-ikin Eőry Péter és Kola János, az 1628-ikin Pápai Imre is espereseknek mondatnak, de ezeknek egyházmegyéit nem ismerjük.

A fentebbi esperességek Musay püspök 1661. évi jegyzéke szerint a következőkre zsugorodtak össze: I. A fertőmelléki (és répcemelléki) esperesség, mely Nádasdy urodalmában "Felső Vidék, superior districtus arcis Sárvár, superiores pertinentiae arcis Sárvár sat." neveken szerepel. Eredetileg ennek Fertőszentmiklós volt a központja, 1661-ben ez külön esperes nélkül Musay Gergely püspök közvetlen felügyelete alatt állott. II. A kőszegi esperesség, mely a régi csepregi egyházmegye örökébe lépett. Ennek Godi Imre kőszegi magyar lelkész volt az esperese. III. A sopronvidéki német esperesség, melynek Schubert János soproni lelkész volt az esperese. IV. A kőszegvidéki esperesség Batthyány urodalmaiból valóknak maradványa. Klesch Dániel mag. alesperes (kőszegi német lelkész) vezetése alatt. V. A kemenesalji esperesség. Ehhez tartoztak a veszprém- és zalamegyei egyházak is. Esperesük Zvonarics Sámuel szentivánfai lelkész, VI. A sárvári esperesség, mely a hegyháti és rábamenti egyházakat is magában foglalta. Esperese 1661. Regini Márton répceszentgyörgyi lelkész. Ide tartozott Nádasdy hitehagyása előtt Sárvár és Saár is. De ezekben most már nem volt gyülekezetünk. VII. A rábaközi esperesség, melyhez ekkor győr-, moson-, veszprém-, komarom- és fehérmegyei gyülekezetek is tartoztak. Esperese Szentmiklósi János kajári, mihályi és ismét kajári lelkész. VIII. A muraszombati (vend) esperesség, melynek Krisán Tamás muraszombati lelkész volt az esperese. IX. A légrádi esperesség, melyhez a somogyi és Kanizsa vidékén a zalai egyházak is tartoztak. Esperese Deselvics István légrádi lelkész volt. (Eht. Eml. 145.)

Ez a kilenc esperesség is a nagy üldöztetés és a gyászos évtized után egy teljes évszázadon át (1681-1781) három esperességre, a győrire, kemenesaljira és az 1715 körül alakuló tolna-baranyaira s ezekben is összesen csak mintegy 50 anyagyülekezetre szorult össze.

 

C) Az egyházkerület megalakulása és szervezkedése.

a) Az előzmények. A különválást tiltó törvények. Sztáray és Szegedi Kis püspöksége Tolnában és Baranyában. A baranyai kánonok.

Az esperességek szervezkedése is Rómával szemben még csendben és simán történhetett. De már az egyházkerület megalakulása, mely nagyobb területet vont el Rómától és az eddigi függés megtagadásával az új püspök megválasztását és hivatalos működését is szükségessé tette, nagyobb akadályokba ütközött. I. Ferdinánd uralma alatt az egyházi különválást országos törvények is tiltották és Oláh Miklós, az erélyes primás (1553-68) mindent megtett, hogy az evang. lelkészeket és gyülekezeteket a r. kath. püspökök joghatósága alatt továbbra is megtartsa. S ebben a törekvésében a király és a törvényhozás is támogatta.

Már az 1548. évi 5. t. c. kimondja, hogy őfelségének intése szerint az istentiszteletet és vallást hajdani módjára kell visszavezetni és az eretnekeket mindenünnen kiírtani. E célból a főpapok minden országrészbe küldjék ki az espereseket és alespereseket. A törvény elrendeli, hogy a főpapi kiküldöttek azokat a rajongó embereket, többnyire kézműveseket és másokat, kik eddig sok helyen több urak és nemesek engedélyével nem átallották predikátori hivatalban működni, ettől eltiltsák és a korábbi igaz vallásra visszatérítsék. E törvény alapján Várdai Pál esztergomi érsek és kir. helytartó még 1548. körlevélben szólította fel az evang. lelkészeket a visszatérésre. De megfelelt neki a kiváló énekíró, Szkhárosi Horvát András tályai lelkész, volt szerzetes:

Az titulust feltétette Várdai Pál érsek,
Hogy ő volna király képe, esztergomi érsek...
Király képe soha nem volt Szent Péter apostol,
Espánságot sem viselt az Szent Pál apostol.

És versben polemizálva bírálja és itéli el a r. kath. egyház tanait és visszaéléseit.[818]

Az 1550. évi pozsonyi országgyülésen a reunióra nézve is történt kisérlet. A dunántúli megyék követei ugyanis azt kivánták, hogy az 1548. évi augsburgi vagy lipcsei interim, melyek a r. kath. tanok, szokások és intézmények elfogadására igyekeztek az evangelikusokat rávenni és ily módon a régi egyházi egységet visszaállítani, Magyarországra is terjesztessék ki. De a többi 24 vármegye és a sz. kir. városok követei ezt nem fogadták el. Sokallták bizonyára az interimben a római egyház részére tett engedményeket. Erre vonatkoznak Melanchthon 1549. jan. 15. kelt levelében ezek a szavak: "Rex Ferdinandus in Pannonia proposuit ecclesiis, quae nobiscum sentiunt, eundem librum (az interimet), sed nequaquam receptus est. Discessit rex minitans atrocia.[819]

A király csakugyan éreztette is a haragját, amint Melanchthon jövendölte. Az 1550. évi t. c. ismét meghagyta, hogy minden világiak azokban, melyek Istent és annak tiszteletét illetik, minden ellenmondás, szóváltás és vetélkedés nélkül püspökeiknek és az e végett választott papoknak engedelmeskedjenek. A főpapság egyházlátogatások útján akarta a reformációt elnyomni. Az 1557. évi 10. t. c. mondja erre vonatkozólag: "A főesperesek és ezek helyettesei, az egyházak és kerületek megvizsgálói, mindenütt szabadon járhassanak, hivatalukat minden hatalommal és egyházi törvényhatósággal gyakorolhassák a helybeli patrónusok vagy bármely mások által teendő akadály nélkül s a papok vétkeinek megbüntetésében senki ne gátolja őket". Ezzel az egyházvédő földesurak oltalma alól akarták az evang. lelkészeket kivenni. Az 1559. évi 41. t. c. pedig a püspöki hatóság iránt való engedelmességre kényszeríti őket: "Akár általános, akár részleges zsinat összehivásának idején tartoznak minden plébánosok (lelkészek) és tanítók, bárkik legyenek, mind az urak és nemesek, mind a szabad városok birtokaiból, főpapjaiknak egybehivására, kiknek egyházmegyei felügyelete alatt állanak, minden ellenkezés nélkül, üdvös tanítás meghallgatása végett összejönni". (Zsilinszky, I. 47. 79. 87.)

Tehát akkor is, midőn a reformációnak már a városokban és a vidéken nagyszámmal voltak buzgó hívei úgy a lelkészek, mint a világi patrónusok között, külön törvény kötelezte őket a r. kath. joghatóság alatt való megmaradásra. Dunántúl azonban ennek ellenére is lehető volt evang. egyházunk különválása és szervezkedése. A déli részeken Tolna, Baranya és Somogy már török hódoltsági terület volt, hol a basák és bégek szabadságot engedtek, Pécsett nem volt püspök, aki tiltakozhatott volna. Veszprémben is Kecheti Márton püspök korán elhagyta a püspöki székét. Győrnek pedig oly főpapjai voltak, akik székhelyüktől távol lévén, egyházmegyéjükkel keveset gondoltak.

Így történhetett meg, hogy Baranyának már 1553. volt ág. hitv. evang. püspöke a buzgó és erélyes Sztáray Mihály személyében. Ez a kiváló magyar reformátorunk és jeles egyházi költőnk mondja "Az igaz papság tüköre" című szinművében, hogy "Erdélyben már van evang. püspök és itt is (Tolnában, Baranyában) lehet, hogyha a keresztyének akarják és Isten szerint választják". Sztáray tehát e dráma irásakor 1553. még nem volt püspök, de még ebben az évben mint laskói papot püspöknek választották. Csakhamar azután Tolnára költözött át. Előbbi helyén Laskón pedig utódját, Szegedi Istvánt választották püspöknek, akit maga Sztáray avatott fel. És így most külön püspöke lett Tolnának és Felső-Baranyának és külön püspöke Alsó-Baranyának. (Szilády, R. m. költők t. V. 220. 236.)

Ami felett Óváriban még 1554. is vitatkoztak, hogy kell-e püspök és esperes, azt Sztáray a drámájában már igen szépen okolja meg a Borbás evang. bíró szájába adott szavakkal: "Miképpen minden városban főbírót tésznek, ki az esküdtekkel és polgárokkal birjon és az városnak gondját viselje: azonképpen mindenütt az keresztyének magoknak egy püspököt és főpapot választanak, hogy a több papokkal birjon, botránkozásokat közöttük megfeddje és eltávoztasson és főképpen ím erre gondot viseljen, hogy mindenkoron papságra való ifjakat tanítson és akinek tudománya, jó erkölcse és jámbor híre, neve vagyon, azt pappá tegye, akinek pedig nincsen, azt csépre, kapára igazítsa."

És a drámában szereplő római pápának kérdésére: "De ugyan miképpen töttenek pappá titeket?" Tamás evang. pap az evang. püspök papavató agendáját is elmondja: "Ím ekképpen. A mi pispekünk begyűjtötte a körül való tudós papokat és a keresztyén népeket. Jól megkérdezett először a predikátorok előtt a mi tudományunkról és a hitnek ágozatiról. Megtudakozott a mi életünkről is. Azután osztán predikáltatott velünk egynehánszer a keresztyének előtt, úgy tött aztán pappá és elbocsátott minket, ahová a keresztyéneknek kellettünk." Íme az evang. papavatás legrégibb módja, amint azt Sztáray 1553 óta Baranyában és Tolnában gyakorolta. A pápa ellenvetésére, hogy "titeket szentelt olajjal sem kentek meg", Tamás evang. pap feleli: "Tied legyen büdös olajod, mert minket a mi urunk Jézus Krisztus megkent az ő szent olajával, tudniillik, az ő áldott szent malasztjával." (Szilády Á. i. m. V. 220. 236. 365.)

A két püspök, Sztáray és Szegedi hittani téren azonban eltávolodott egymástól. Szegedi Kis István már korán elfogadta és hirdette Kálvin tanait, amint ez theol. műveiből és kitünik. Baranyának a református egyházba való átvezetése az ő műve volt. Még a somogyi születésű Melius Juhász Pétert, a magyar Kálvint is, ki előbb brenziánus, tehát szigorú lutheránus volt, Szegedi Kis térítette át. Sztáray azonban hű maradt az ágostai hitvalláshoz. Hogy ő 1565 körül Tolnát és Baranyát elhagyva, Pápára költözött, ebben része lehetett a hitfelekezeti különbségnek is, mely őt Szegedi Kistől elválasztotta. Hite miatt méltatlanságot is szenvedett, azért hasonlítja magát Athanasiusról szóló énekében ehhez az egyházi atyához.

Sztáray távoztával Tolna, Baranya (és Somogy jó része is) elpártolt az ágostai hitvallástól. Hercegszöllősön 1576. minden akadály és ellenzéki párt nélkül történt meg a református egyház szervezkedése. Dunántúlnak ezen a délkeleti részén ezután jó ideig nem is lesz története és semmi életjelensége a mi ág. hitv. evang. egyházunknak. Csak a XVIII. század elején külföldi és hazai települők fogják megvetni a tolna-baranyai esperesség alapját. Somogyban azonban, mely a Balaton taván át közlekedett egyházkerületünkkel, mint fentebb láttuk, a XVIII. században is voltak egyházközségeink.

A régi Tolna-Baranyát egy lutheránus kánongyűjtemény kötötte össze egyházkerületünk sárvári és csepregi központjaival. Ez a legrégibb dunántúli, Zoványi által úgynevezett "baranyai kánonoskönyv", mely közös alapjául szolgált úgy az 1576. évi hercegszöllősi református, mint az 1598. évi sopronmegyei evangelikus kánonoknak. A szenvedélyes hitviták korában a két dunántúli protestáns egyház kánonai között a feltünő, sokszor szószerinti megegyezést csak úgy lehet megértenünk, hogy mindegyik úgy a hercegszöllősi, mint a sopronmegyei, a különválás előtti időből való és minden valószínűség szerint Sztáraytól származó régi közös kánongyűjteményből keletkezett. (Pokoly J. ezt meszleni kánonoknak, Mokos Gy. Reczés-féle kánonoknak nevezi.) Ebből a régi 55 kánonból készítették Hercegszöllősön is a 46 (latinban 47) református kánont és ebből Sopron vármegyében is Recés és társai a maguk 73 evang. kánonát. A feltünő megegyezés a három kánongyűjtemény között és ezek viszonya egymáshoz csak így érthető. Ennek megfejtése Havrán Dániel és Zoványi Jenő érdeme, ők oszlatták el a homályt, amely még Mokos Gyula fáradságos kutatásait is körülvette. És így találtunk régi egyházszervezeti kapcsolatot, mely a régi tolna-baranyai evangelikusok egyháztörténetét a sopron- és vasmegyei evangelikusokéval összeköti. Sztárayra, mint az 55 kánon szerzőjére annál bátrabban gondolhatunk, minthogy Sz. Molnár Albert szerint ez az első magyar lutheránus püspökünk nem csak zsoltárokat és posztillát, hanem agendát is írt. Doleschall már az első papavatási formulát is Sztáraynak tulajdonította, de ez későbbi.[820]

 

b) Szervezkedés a győri püspökség területén. Szegedi Máté evang. püspök. Draskovich püspök zsinata Szombathelyen.

Paksi Balázs győri püspök már a mohácsi vész előtt is élénk figyelemmel kisérte a reformációt. Kajári István győri kanonok és főesperes 1524. az ő nevében járt Sopronban és kérdezte Peck Kristóf plebánustól: vannak-e ebben a városban a lutheránus szektából valók? De a következő püspökök éppen a különválás és szervezkedés idejében: Gregoriáncz Pál (1554-67), az olasz Delphini Zakariás pápai követ (1567-73) és Liszti János (1573-78), ki özvegy ember volt és fiait evang. nevelő kisérte Páduába, már lanyhábban vették az ellenőrzés dolgát. Ilyen viszonyok között gondoltak a vas-, sopron- és zalamegyei, a Fertő és a Balaton közt lakó evangelikusok is a szorosabb szervezkedésre. Felbátorította őket a protestáns rendeknek 1576. a pozsonyi országgyűlésen való erélyes fellépése. Ez év elején ugyanis a főrendek és nemesek, a királyi és bányavárosok panaszos kérvényt nyújtottak be Miksa királyhoz, melyben arra kérik ő felségét, hogy méltóztassék őket az ágostai hitvallásban, amelyben nagyobb részük született és neveltetett és amelyhez mindnyájan régtől fogva állhatatosan ragaszkodnak s éltük fogytáig ragaszkodni akarnak, megtartani és megengedni, hogy ahhoz a hitvalláshoz tartozó plebánusokat és predikátorokat tarthassanak. S mivel a király e kérelmükre kitérő választ adott, január 30-án a nádori helytartó előtt ünnepélyes óvást tettek és kijelentették, hogy az egyházmegyei ügyész által netán megindítandó perekben az ellenűk hozott itéletnek nem fognak engedelmeskedni. S ezzel az országgyűlést el is hagyták, mielőtt a királyi válasz, melynek tartalmáról már előre értesültek, beérkezett volna. (Zsilinszky I. 160.)

Ez az erélyes fellépés és az országban uralkodó lelkes hangulat bátorította a dunántúli evangelikusokat is arra, hogy még az 1576. év folyamán a fiatal buzgó Nádasdy Ferenc és Batthyány Boldizsár védelme alatt egyházszervező zsinatot tartsanak. Reczés, Thokoics, Vidos és Klaszekovics esperesek az 1598. megjelent Egyesség Könyvének (Formula Concordiae) Sopron-, Vas- és Zalamegye rendéihez intézett előszavában erről a zsinatról s az itt megejtett püspökválasztásról így nyilatkoznak: "Itt az mi hazánkban is hogy az Evangeliom hirdetésének és terjedésének az ördög eszközi által akadékja ne lenne, akkorbeli körösztyén tanétók gondolták, hogy egy bizonyos megirattatott vallást követnének, mely szerént az ű tanétásokban foglalatoskodhatnának. S mivelhogy az Augustana Confessio Istennek az Evangeliom hirdetésére bizonyos választatott szömélytül az Szentírásnak folyása szerént irattatott volt és sok főfő népektűl s istenfélő Herczegektűl jovallattatott: ük sem választottanak (a margón: Anno 1576.) más Confessiót, hanem azt bevevén, az szerént tanétottanak egyebeket is és abban való állhatatos megmaradásokrúl mind Isten előtt s mind az ű anyaszentegyháza előtt tudományt töttenek."

"Ennek kedig az vallásnak őrizésére és Isten után való oltalmazására s az egész anyaszentegyháznak itt az ti Uraságtok tartományában való igazgatására választotta Superintendensűl amaz tudós és istenfélő Zegedi Matthe praedicatort, ki megemléközvén tisztirűl, gondot is viselt, edgyességben és nagy békességben tartotta az ő tiszti alatt való anyaszentegyházakat. S minekutána ebbéli szorgalmatosságában tisztességes vénséget ért, sok vigyázási és fáradozási után ebbűl az siralomnak völgyébűl (a margón: Anno 1885) az örök anyaszentegyháznak társaságára vitetött." (Masznyik, Egyesség Könyve 10.)

A zsinat helye nincs ebben említve, de valószinüleg a sárvári urodalomhoz tartozó Hegyfalu volt ez Vasmegyében Nádasdy birtokán, hol a hatalmaskodó és nagy lutheránus Reczés János már 1560. tanító s 1570. lelkész volt. Az első időszakban itt gyűléseztek legtöbbször és Szegedi Máté püspöki utódját is itt választották meg. Reczés János a csepregi kollokviumon a peczöli (Vasm.) zsinatot is említi: "A peczöli zsinat úgy határozott és mi egyhangulag megnyugszunk benne". (T. i. az Aug. Conf. 10. artikulusában). De ez csak valamely későbbi és csupán az úrvacsorai tanra szorítkozó zsinat lehetett. Peczöl a bencés apátság és az Erdődyek birtoka volt. Az első szervezkedő zsinatot pedig bizonyára Nádasdy birtokán, ennek oltalma alatt tartották. S nincs is több adatunk arra, hogy az ágostai hitvallásnak máskor is zsinatoltak volna Peczöl községben. (Hist. Colloquii Csepr. Thury E. 75. l.)

A szervezkedő zsinat idejét azonban a jelzett Előszó már közli a margón. S bizonyos, hogy Dunántúlnak ezen a felső vidékén 1576 előtt még nem volt püspöke, mert különben Beythe István hitéről és lelkészi képesítéséről nem a felsődunamelléki Bornemissza Péter püspök állított volna ki 1574. a soproniak számára bizonyítványt. (Fabó A. Beythe I. 49.)

Ezen az első ismert dunántúli zsinaton az Előszó szerint már nemcsak Nádasdy és Batthyány urodalmaiból, hanem egész Sopron, Vas és Zala megyéből is megjelentek a lelkészek, az iskolák rektorai s bizonyára a patrónusok s egyéb világi hívek (a gondnokok) is. A fentebbi forrás szerint első feladatának ismerte a zsinat, hogy hitvallási alapot válasszon. S erre nézve nem tartotta szükségesnek valamely új confessio készítését, hanem jónak találta és elfogadta ilyenül az Ágostai Hitvallást. A többi evang. szimbolikus könyv ekkor még nem volt összegyűjtve, a Formula Concordiae csak a következő évben készült el, ezek tehát szóba sem jöhettek. Nádasdy Ferenc három évvel később Draskovich György győri püspökhöz intézett levelében már az Augustana Confessiót mondja az egyházkerület hitvallásának "mely a rómaitól sokban különbözik" s feltételezi a püspökről is, hogy tudja ezt.

A zsinat másik fődolga pedig a püspökválasztás volt, hogy különvált egyházkormányzatuknak megbizott hivatalos képviselője is legyen. Valószinű, hogy ugyanekkor a püspök jogait és kötelességeit, különösen pedig az esperesekhez való jogviszonyát is megállapították s az új püspök eskűvel és amint ezt utódairól tudjuk, reverzálissal is kötelezte magát tisztének hű betöltésére, valamint arra is - amit a hierarchiától még mindig félő őseink különösen megkivántak - hogy hivatalos hatáskörét túl nem lépi, mások jogait meg nem sérti, szóval nem uralkodni fog, hanem mint primus inter pares szolgálni.

Szegedi Máté, az így megalakult tágabb körű dunántúli kerületnek első püspöke (Sztáraynak rövid életű püspöksége csak szűkebb térre szorítkozott) a nehéz szervező munkára termett és hivatott, közbecsülésben álló, tudós és tekintélyes férfiú volt. Egyike a Szegedről származott nagyszámú és kiváló egyházi embereinknek. (Elég csak itt Szegedi Kis István püspökre és Szegedi Gergely debreceni lelkészre, a jeles énekeskönyv szerkesztőjére gondolnunk. S itt a Dunántúl is Szegedi András 1591. mint újkéri lelkész irta alá a csepregi kollokvium jegyzőkönyvét. Öccse vagy talán fia lehetett első püspökünknek.) Szegedi Máté a wittenbergi egyetemen is járt, melynek anyakönyvébe 1545. jún. 13. jegyezték be a nevét. Lelkésznek is bizonyára még Wittenbergben avatták fel. Hazatérte után Somogyban Kálmáncsán volt rendes lelkész, ahol ő még bizonyára az ágostai hitvallás szerint tanított. 1550. márc. 9-én Terjék Tamás kanizsai prefektust kérte, hogy ajánlja őt Nádasdy Tamásnak. Így került már korán Sárvárra. Ákosházi Sárkány Antal, Nádasdy főtisztje és rokona 1562. mint régi ismerősét teszi meg őt végrendelete egyik végrehajtójának s 50 forintot neki is hagyott. Nádasdy özvegyének és fiának idejében is még ő volt az udvari pap Sárvárott. Püspökké választatása után azonban már csak kilenc évig szolgálhatta egyházát, mert Kanizsai Pálfi János feljegyzése szerint 1585. júl. 12. halt meg mint püspök és sárvári pap. Családi élete nem lehetett valami boldog, amint ezt Beythe nyilatkozatából és az Encomium Ubiquisticum undok verseiből következtethetjük. (Szegedi Klára, Tétényi Imre czenki lelkész neje, ki a sógorával pereskedett, valószinűleg a püspök leánya volt. L. fentebb. Eht. Eml. 46.)

Kortársai, a vele szolgált esperesek a magyar F. C. előszavában nemcsak hithűségét, hanem erélyes kormányzását is dicsérik. Zvonarics Mihály sárvári esperes is 1616. évi Apológiájában így emlékezik róla: "Adta volna bár az úr Isten, hogy Szegedy Máthé uram idejében való egyenesség maradhatott volna meg a tudományban mind eddig. Mert annak idejében az Augustana Confessiótól idegen atyafiak, ha voltak is valakik, meg sem mertének mocczanni; de hogy annak halála után más biró járása lőn, nagyobb szabadsággal kezdek az emberek egynéhányan az Augustana Confessiotúl különböző tudományt behozni." De az egyház kormányzat terén is engedetlen lelkészekkel és esperesekkel már Szegedinek is volt baja. Erről mondja Beythe István 1599. az Igaz Mentség című iratában: "Szegedi Máté, aki volt, magatok is tudjátok, Te Reczés, mennyi baknyakat vontál vele, amíg éle, hány pörötök volt." Zvonarics fentebbi bizonyságával szemben Pálházi Göncz Miklósnak 1613-ból való az a nyilatkozata, hogy "Szegedi Máté, Beythe István a hozzájuk tartozókkal nagyobb részre kálvinisták voltak" (Az Úr Vacsorájárúl, Keresztúr 1613. 34. levél) csak tévedésen alapulhat. Ezt a hozzá közel álló esperesek jobban tudták. (Adattár VII. 67. 167. Thury E. 63.)

A megalakult kerületnek egyházi törvényekre is szüksége volt. Szegedi püspök, aki Somogyból került fel Sárvárra, valószinüleg a Baranyából Sztáray köréből származó legrégibb dunántúli kánonokat hozta fel magával s ezeket használta. Ezeket a kánonokat fogja majd átalakítani Reczés esperes is. Szegedinek annál nehezebb volt papjai között rendet tartani, minthogy püspökségének mindjárt az elején a még meg sem szilárdult új egyházkerületet Róma részéről is nagy megpróbáltatás érte. Draskovich György, az erélyes új győri püspök, kir. kancellár, majd kir. helytartó és biboros (1578-87), ki már 1551. Páduában könyvet írt Kálvin urvacsorai tana ellen, csak elődje, Liszti János gyengeségének tudta be, hogy az evangelikusok itt külön püspök alatt szervezkedhettek. Első dolga volt tehát, hogy már 1579. zsinatot hirdetett Szombathelyre, tehát Sárvárhoz, Szegedi Máté lakóhelyéhez egészen közeli városba s arra az összes evang. lelkészeket is megidézte, sőt a földesurakat is figyelmeztette, hogy lelkészeiket a törvény értelmében elküldjék és vissza ne tartsák. Ez az idézés nagy zavarba hozta az új egyházkerületet. Még az oly tekintélyes gyülekezet is, mint Sopron, Nádasdy Ferenchez és Batthyány Boldizsárhoz folyamodott tanácsért, hogy mi tévők legyenek. (Sopr. Eht. 126.)

Nádasdy, a fiatal lelkes főúr s rettegett nevű törökverő hős, akinek Szegedy Máté volt a tanácsadója, nem is hagyta cserben egyházát. Egy udvarias és igen tapintatos levéllel igyekezett a bajt elhárítani és a győri püspök és kancellár haragját lecsillapítani. 1579. júl. 20-án Keresztúrról írja néki, hogy az uradalmában levő lelkészek nevében ketten jöttek hozzá s tőle kérdezték, hogy el kell-e menniök és biztonságban utazhatnak-e el a szombathelyi zsinatra. A lelkészek ezt nem tartják szükségesnek, mert ha hittanuknak és hitvallásuknak kinyomozása végett hívja őket, akkor a püspök jól tudhatja, hogy az ágostai hitvallás, melytől ők el nem térhetnek, igen sokban különbözik a rómaitól. Ha pedig vallási értekezletre és vitatkozásra hívja őket, akkor készséggel elmennek, csak biztos helyet és megbizható birákat rendeljen ki számukra s ez esetben is a győri püspökség egész területéről hívja meg a lelkészeket, ne csak annak egyes részeiből. Nádasdy továbbá aggodalmát fejezi ki, hogy nem nagy lesz a megjelenő lelkészek száma s figyelmezteti a püspököt, ha más (erőszakos) eljárási utat választ, panaszt fognak emelni a jövő országgyülésen, sőt veszedelmes mozgalom is támadhat ebben a kegyetlen török által amugy is eléggé szorongatott országrészben. Ő tehát azt ajánlja s talán nem is ártana a püspök tekintélyének, ha a kihirdetett zsinatot alkalmasabb időre halasztaná el.

Draskovich alig válaszolt Nádasdynak. Feltett szándéka mellett megmaradt s a zsinatot Szombathelyen 1579. aug. 2-4. megtartották. Összehivó levelében hivatkozott Draskovich a tridenti zsinat rendeletére és zágrábi püspök korában tartott saját zsinataira, melyeknek üdvös hatását tapasztalta az eretnekségek kiírtása és az eretnekek és hitetlenek által ejtett sebek gyógyítása körül. Kiátkoztatás terhe alatt (sub anathematis poena) kellett a lelkészeknek megjelenni. Előzetesen Vitrearius János és Egiedutius Gergely kanonokokat küldte ki egyházlátogatásra és a zsinat kihirdetésére. Szóval mindent megtett, hogy a netán még ingadozó lelkészeket megfélemlítse és a római egyházba való visszatérésre rákényszerítse. Mert ez volt a zsinat főcélja. Ezzel akarta a dunántúli evangelikusok szervezkedését ellensulyozni s az új egyházkerületet szétrobbantani. De kudarcot vallott. Igaza volt Nádasdynak, kevesen jelentek meg, csak mintegy nyolcvanan. A földesurak és városok nem eresztették el papjaikat, sőt egyes várkapitányok sem. Igy Kolonics Szigfrid kismartoni és fraknói kapitány javaik és állásuk elvesztésének terhe alatt tiltotta meg papjainak a részvételt. Hasonlóképpen a magyaróvári kapitány is (Braun Erasmus). Choron János kaboldi urodalmaiból csak négy lelkész jelent meg, köztük a locsmándi Rieder Balázs, ki evang. maradt. Az Oláhok lánzséri urodalmából csak hét lelkész, köztük Kolonics János cinfalvi. Polheim urnő urodalmából egy sem. Nádasdy Ferenc birtokáról ennek tudta nélkül Tegularius Vida peresznyei és Kamo Márton kőhalmi pap. Sopronból csak Spillinger Farkas plebánus és Akách Miklós, Plöckel Konrád beneficiátusok voltak jelen, pedig a meghivó az összes beneficiátusokat is kötelezte. (Károlyi L. Speculum Jaurin. Ecclae. Győr 1747.)

De azért a zsinatot lehető fénnyel és tüntetéssel tartották meg. Draskovich a hírneves Sziszeki Pitasich Márk jezsuitát rendelte Bécsből Szombathelyre ünnepi szónoknak. A misét mind a három napon Galamboki Máté csomai premontrei prépost mondta. Pitasich páter megfenyegette beszédében a távolmaradtakat s azt fejtegette, hogy a lutheránus és kálvinista predikátorok nem is papok, mert nincs igazi meghivatásuk s azért nem is jogosultak a szentségek kiszolgáltatására. A nem eretnek papokat pedig a coelibatus törvényének szigorú megtartására intette, mert a papok házassága ágyasság. Erre nagy szükség lehetett, mert például a jelen volt Akách Miklós soproni plebánus is Gerengel Simon evang. lelkész előtt kötött törvényes házasságot s a fiuk később orgonista volt az apja mellett. Hoztak kánonokat is a zsinaton. Ilyenek pl., hogy a kereszteltekről anyakönyvet vezessenek, a papok a püspök engedélye nélkül eretnek könyveket ne olvassanak és házukban se tartsanak, a papok házaiban gyanús nőszemélyek ne lakjanak sat. Zsinati törvényszéket is tartottak, amelynek bírái Mathisins István győri nagyprépost, Márk a jezsuita iskola igazgatója, Pápai János győri éneklő kanonok és Balázs mester vasvári kanonok, a káptalan jegyzője voltak. A zsinat aktáit és egész történetét Draskovich még 1579. kiadta Prágában. (Acta et Constitutiones Dioecesanae Synodi Jauriensis sub Rudmo Georgio Drascovitio electi Archiep. Coloc. Episcopo Jauriensi... Sabariae habitae Pragae 1579. 4. r. 73 levél.) Scribonius Henrik prágai érsek írt hozzá előszót, Schwoben Eggard brünni prépost pedig üdvözlő verset. A főpapok már akkor is Bécsben, Prágában keresték a jó barátokat. (Sopr. eht. 119. Lányi-Knaur 393. Velics L. Magyar jezsuiták I. 114.)

A püspök nem ért célt a zsinatával. Evang. lelkészeink nem jelentek meg, többé nem ismerték el elöljárójuknak, volt külön püspökük Sárvárott, aki erős kézzel tartotta össze őket. Még a jelenvoltak sem hajoltak meg mindnyájan Róma tekintélye előtt. Draskovich, a kancellár és kir. helytartó sem volt elég hatalmas arra, hogy a hitvédő evang. nemesség erejét megtörje. Csupán Sopronban a szab. kir. városban ért el nagyobb sikert. Innen mint közvetlenül a királynak alárendelt helyről, Ernő főherceg segítségével sikerült neki 1584. az evang. lelkészeket és tanítókat száműzni s a szabad vallásgyakorlatnak véget vetni. De már a szomszédos Németkeresztúron és Nyéken a Nádasdyak és Dersffyek oltalma alatt nem volt ennyi hatalma. Lelkészeink a vidéken megállották helyüket, az egyházkerület nem bomlott fel, sőt meg sem gyengült. Szegedi Máté ezt az ő kezdő püspöksége ellen intézett támadást diadalmasan állotta meg.

 

c) Beythe István, a kerületével meghasonlott püspök. Az 1587. évi csepregi kánonok.

Szegedi utódjának, Beythe Istvánnak a kálvinizmushoz való átpártolása miatt az eddigi szép békesség és egyetértés korán felborult az egyházkerületben. A hitvitákat alább a tanfejlődés címe alatt tárgyaljuk, itt csak az egyházalkotmányi fejleményeket kisérjük figyelemmel.

Beythe István a baranyamegyei Kő nevű helységben született 1532-ben. Nemesi előneve Kői volt. (Lapidanus, amint maga írja.)[821] Iskoláit valószinüleg Tolnán végezte. Ifjúkorát Pázmány Péter levele szerint még a római kath. egyházban töltötte.[822] Külföldre, valószinüleg Wittenbergbe, a magyarok szokott tanuló helyére 1555. ment ki, amint ezt maga is feljegyezte: "1555. Patrium solum dereliqui circa festum Martini." De kevés ideig lehetett künn, mert 1556. márc. 1-én már Hédervárra jött és pedig valószinüleg tanítónak, hol az evangelikusoknak 1544. már egy Mérey Mihály nevű esperes-lelkészük volt. 1559-ben már mint házas ember Szakolcán volt magyar tanító. 1558. aug. 27. Pozancsics Margittal lépett házasságra, akitől született fia még 1559. Szakolcán meghalt. Ugyanebben az évben költözködött át tanítónak Alsólendvára s 1564. Sárvárott volt tanító. Czypan Zsófiával 1561. kötött második házasságából Sárvárott 1564. András nevű fia született, a későbbi surányi lelkész. A következő évben ismét Alsólendvára hívták, de most már lelkésznek. Kilenc évi lelkészkedés után 1574. magyar lelkésznek választották meg Sopronba. S végre 1576 óta mint a Batthyányak udvari lelkésze szolgált Németújvárott 1612. bekövetkezett haláláig. Theológiai művein kívül a természettudományokkal is foglalkozott. Jó barátja volt Szigeti Frankovics Gergely soproni orvosnak, az első magyar orvosi munka írójának, akit 1588. versben üdvözölt s a hirneves belga botanikussal, Clusius Károllyal is 1582. fűvészeti kirándulásokat tett Németújvár és Sopron vidékén, akinek tudományos munkásságában segédkezett is. Idevágó műve: Nomenclator stirpium Pannonicus. (Fabó, Beythe I. 5. 8. 42. 45.)

Szegedi Máté halála után már két hét mulva Beythét választották meg püspöknek Hegyfaluban az 1585. július 25-én tartott zsinaton. A másik jelölt Reczés János csepregi esperes lehetett. Róla mondja Beythe, hogy még "az hordó bort is kivonatta az atyafiak kedve keresetiért." Ezzel a püspöki székhely Nádasdy urodalmából Batthyányéba került át, amit nem mindenek néztek jó szemmel. Reczés és társai szerint Beythe a választás alkalmával fogadást is tett, hogy az Augustana Confessio szerint tanít s egyebeket is arra igazgat. Ez hihető is, mert szokásban volt az ujonnan választott espereseknek és püspököknek a hitvallásokra való megesketése. "Nem tudjátok-e azt, - kérdi, - hogy soha ő tinéktek meg sem esküdt, hanem ti a ti hiábavaló lelkiismeretetekre esküdtetek meg neki a hegyfalui szentegyházban Szent Jakab napján 1585. esztendőben, hogy hozzá hallgattok és oktatását beveszitek." Ez szinte hihetetlenül hangzik, mert a lelkészek eskütétele püspökválasztáskor nem volt szokásban. "Idejére és tudományára nézvén" választották Beythét püspöknek, mondják az esperesek. De az is bizonyos, hogy őt ekkor mindnyájan ágostai hitvallásunak, vagyis jó lutheránusnak tekintették, mert különben nem választották volna meg. Pázmány Péter is ezért irhatta róla, hogy férfikorát a lutheránusoknál töltötte. (Adattár VII. 68. IX. 93. Masznyik i. m. 13.)

Beythe mint püspök az egyházkormányzatban komolyan és buzgón vette a dolgát. A Baranyából Sztáraytól felkerült legrégibb dunántúli kánonokat mint baranyai születésű és Tolnában tanult theológus bizonyára ő is ismerte. De ezekkel nem elégedett meg. Már püspöksége második évében 1587. márc. 12-én a csepregi zsinaton új kánonokat hirdetett ki s ezek szerint kivánta egyházkerületét kormányozni. Gál Imre veszprémi református lelkésznek köszönhetjük, hogy a XVII. század elején egyéb kánongyűjtemények mellett ezt is megmentette számunkra. A címe: Canones ecclesiastici per vener. D. Stephanum Beythe promulgati. Acta Csepregini 12. Mart. Anno 1587. (Közlik: Tóth F. A dunántúli ref. püspökök élete 47. Kis Áron A XVI. századbeli zsinatok végzései. Mokos Gy. Az 1598. évi törvénykönyv 135. l. A hercegszől. kánonok 135.)

Beythe ekkor már több hazai és külföldi kánongyűjteményt ismerhetett. A legrégibb dunántúli kánonokon kivül megvoltak ekkor már az utóbbiak nyomán 1576. készült hercegszőllősi kánonok is. Időileg ezek állottak hozzá legközelebb s mivel lelkében már úgy is a kálvinisták felé fordult, ezeket a kánonokat észrevehetőleg felhasználta, de nem úgy, hogy az ő kánonai a hercegszőllősieknek egyenes átiratai vagy kivonatai volnának. Beythe kánonai amazoknál rövidebbek, tömörebbek és szabatosabbak, amennyiben a kötelességmulasztók birságpénzét is megszabja, vagyis a kánonokat büntető szankcióval látja el s bizonyos felmerülő esetekben a hivatalos költségek fedezetéről is gondoskodik. A 27 rövid kánon tartalma tárgyrendi csoportosítással a következő:

a) A lelkipásztor hivatalában legyen serény (1. kánon), egyházán kivül ne futkározzon és sarlóját más vetésébe ne vágja (2). Senki a gyülekezetben az esperes engedélye nélkül predikálni és a szentségeket nyilvános felavatás (ordinatio) nélkül kiszolgáltatni ne merje (20). Felavatáskor a jelenlevő lelkészek élelmezéséről az ordinándusok gondoskodjanak (27). A lelkész tartson rendet házában, hogy jó például szolgálhasson (3). Mindenféle bűnös foglalkozástól, játéktól és szenvedélytől, különösen pedig a részegségtől tartózkodjék (4). Akit nyilvános helyen ismételten is részegnek találnak, az hivatalát veszítse (23). Ha pedig uzsoráskodáson kapják, egy egész évre függesszék fel hivatalától (25). Ruházatában, másokkal való érintkezésében tisztességes és szerény legyen (5). Új, hallatlan tudományt ne hirdessen, maradjon meg az egyház igaz, bevett hitvallásában (6-7). Világias, illetlen dolgoktól, különösen pedig a szitkozódástól tartózkodjék (8). Elöljáróinak engedelmeskedjék (9). A szentirást naponként olvassa s könyv nélkül is tanulja, különösen Pál apostol leveleit (10). Az esperes tudta nélkül állomáshelyét ne változtassa (11). Ne perlekedjék világiakkal a törvényszék előtt (21). Ha kárt szenved tőlük, az espereshez forduljon ügyével (22). b) Az istentisztelet. Vasárnap reggel vagy az evangeliumokból vagy a prófétákból kell egyházi beszédet mondani, délután Pál leveleit magyarázni vagy a gyermekekkel a kátét felmondatni (15). Népesebb gyülekezetekben hetenként legalább kétszer kell predikálni és a kátét tanítani (16). A házasságkötéseket ki kell hirdetni s vasárnap nem szabad lakodalmat tartani (26). c) A tanítók is hivatalukban serények legyenek s papjaik iránt engedelmesek legyenek (13). Nagyobb tanulóikkal tartoznak a zsinatokon is megjelenni (14). Mindenütt szorgalmas tanítókat kell az iskolák élére állítani s a növendékeket vallástanra s a nyelvtan elemeire tanítani (17). A részeges és dobzódó tanítókat a lelkészek intsék meg s ha meg nem javulnak, hivataluktól is fosszák meg (24). d) Az esperes büntesse meg a fentebbi kánonok ellen vétkező lelkészeket (23). Csak az ő tudtával távozhatik és vállalhat új hivatalt a lelkész (11). Csak az ő engedélyével lehet predikálni a gyülekezetben (20). A püspökkel együtt vigyáz, hogy senki cégéres bűnökbe ne essék (19). A lelkészek világiakkal való peres ügyeiket előtte intézzék el (22). e) A püspök mindenkinek életmódjáról szorgalmasan tudakozódjék s espereseivel együtt vigyázzon, hogy senki cégéres bűnökbe ne essék (19). f) Zsinat legalább kétszer legyen évenként (18). Ezen a lelkészek s a tanítók is büntetés terhe alatt megjelenni tartoznak (12. 14). Akiknek ügyében itéletet hoznak, fejenként 1 forintot fizetnek (27). A bírságpénzeket zsinat idején közélelmezésre forditják (2).

Feltünő e kánonokban, hogy mily keveset mondanak a püspök kötelességeiről. Ezek közt a hitvallási hűség ellenőrzését, egyházlátogatást sat. éppen nem említik. S az ágostai hivallás, mint hittani alap, melyet pedig Szegedi Máté megválasztásakor hivatalosan és kötelezőleg elfogadtak, e kánonokban nincsen említve. Hittani tekintetben e kánonok feltünően színtelenek és határozatlanok. Nádasdy Ferenc bizalmi emberei, a sárvári és csepregi lelkészek ezt észrevették, az ő intésükre Nádasdy szigorú lutheránus lelkészeket hivott a Felvidékről. Ilyen volt Creutzer György, akit Horvát Stansith Gergely a Szepességből, Nagyőrből küldött Csepregre. Ez itt Beythe kánonaival szemben egyházlátogatási cikkeket is készített, melyeket 1588. márc. 3. küldött meg Nádasdynak s ismételten is vitatkozott Beythével Hegyfaluban és másutt. De ezeket a cikkelyeket nem ismerjük. (Irodtört. Közl. 1892. 310. l.)

Beythe kánonai itt éppen eltérő hitfelekezeti álláspontja miatt nagyobb népszerűségre soha sem jutottak s a kitört hitviták miatt csak igen rövid ideig lehettek érvényben. Már 1591. a csepregi kollokviumon megtörtént a szakítás. Beythe haraggal hagyta itt Nádasdyt és az összegyült lutheránus lelkészeket. A hitvitákról alább szólunk bővebben.

 

d) Szakadás és újabb szervezkedés. Nádasdy Ferenc, a főpatrónus. A meszleni Concordia és meszleni kánonok. Az egyházkerület püspök nélkül (1595-1612). Törvénykönyv, hitvallási irat és agenda kiadása 1598. Magyari István főesperes. Egyházlátogatások és az iváni zsinat kánonai.

Beythe püspök a csepregi kollokviumon nem csak a lelkészeket, hanem türelmetlen hevességével és haragos távozásával Nádasdy Ferencet, ezt a kiváló evang. patrónust is mélyen megsértette. Hitvédő (defensor fidei) és több mint kerületi felügyelő volt ő már akkor, midőn egyházunk ezeket a hivatalokat még nem ismerte. A szenvedélyes hitviták és az egyházi szakadás idején ennek a nagy törökverő hősnek, akinek neve rettegett volt az ellenség táborában s akinek egyes elvakult főpapok éppen evang. hite miatt mégis az élete ellen törtek, hithűségéért, kitartó türelméért és mérsékelt tapintatos eljárásáért őszinte elismeréssel kell adóznunk. Nádasdy Tamásnak és Kanizsay Orsolyának volt az egyetlen, későn született fia. Otthon Szegedi Máté, Bécsben Sibolti Demeter nevelte. Már diákkorában írta, hogy egy tanítója iránt sem akar hálátlan lenni s ezt tettekkel is bebizonyította. Házastársi türelmét neje, a nagy lelkibeteg Báthory Erzsébet tette szinte emberfeletti próbára. A testi erőben és vitézségben is rendkivüli bátor katona és hős oly buzgó vallásos lélek volt, hogy háza népe előtt, ha predikátor jelen nem volt, maga olvasta a bibliát. A nagy Magyari István mondja ezt, aki "lelkipásztora és az gyóntatásban titkosa" volt. Láttuk, mily erős és nyilt evang. önérzettel felelt Draskovich püspöknek és kancellárnak. Ő maga beszélte Magyarinak, hogy a pápa követe hatvanezer forintot igért neki azonnal, ha pápistává lesz; de hajaszála is felállott és azt mondá: legyen a te pénzed a te veszedelmedre. "Papokat, iskolákat, tanuló ifjakat táplált, kinek láttatja is volt, vagyon, mert az tudomány mindenütt szépen fénylik jószágában." Az Augustana Confessiot szeretettel vette és oltalmazta. "Minden tévelygést, arianismust, calvinismust, pápistaságot igen futotta és eltávoztatta. Tudományát az tévelygések ellen az Szentirásból megértette." A test és lélek gyötrő háborúkból ha hazatérhetett, a szintén harcias hitvitázók háborgatták. A csepregi kollokviumon két napon át hajnali öt órától kezdve estig ő elnökölt. Lethenyei és Kis Bertalan is említik, hogy majdnem évenként küldött ki ifjakat Wittenbergbe. Egy ilyen patrónus állott a harcias, szigorú lutheránus Reczés János csepregi esperes mellett, midőn Beythe püspök lassanként, szinte észrevétlenül akarta Dunántúlt a kálvinizmushoz áttéríteni.[823]

Bármily nagy volt is Beythe tudománya, de eleinte a nyilt őszinteség hiányzott belőle. A csepregi kollokviumon még nem történt meg a teljes szakítás. A püspök és fia, a Sárvárott született Beythe András surányi lelkész 1591. és 1593. még leveleztek az evangelikusokkal. De Reczés belátta, hogy Beythével többé nem maradhatnak együtt. Beythe ugyanis 1593. Pathai ref. püspök úrvacsorai kátéja elé irt üdvözlő versében szint vallott; ettől a kátétól várta, hogy nemcsak a pápa miséjét, hanem Brenz János (az erős lutheránus sváb theológus) tanát is megdönti. Reczés János az Egyesség Könyvének aláirását sürgette és 1595 elején gyűlést tartott Vépen, ahol már a Beythétől való elszakadást is szóbahozták, de mégis elhalasztották a dolgot Nádasdy visszajöveteléig, aki a török ellen harcolt s őszinte barátja volt az egyházi egységnek.

Reczés azonban nem akart várni s e határozat ellenére is összehívta Nádasdy urodalmaiból a lelkészeket Hegyfalura, hogy az Egyesség Könyvét (ekkor még csak a latin példányt) aláirják. Ez ellen Soós János lozsi lelkész 1595. aug. 21. külön levélben tiltakozott, mert Reczés ilyen meghívó levelet csak "a többi senior uraimmal egy akaratból emittálhatott volna". Soós meg is vádolja Reczést: "Minden köztünk volt egyenetlenségnek Kegyelmed leszen az oka, mert egy coetusból kettőt akar csinálni." (Fabó, Beythe I. 55. l.)

Ezt a Hegyfalura tervezett gyűlést talán meg sem tartották, mert három hét mulva 1595. szeptember 12-én Meszlenben egy nagyobb szabású egyességi kisérlet történt és pedig a "Sopron-, Vas- és Zalamegyében lakó evangelikusok nevében. Itt készült a Concordia Meszleniana, melyben a "Reczés János szeretett testvérünk által a zsinatokra már egyszer s másszor felhozott s Nádasdy által levélben is ajánlott" Augustana Confessióra hivatkozva a christológiát s különösen az úrvacsorai tant oly módon igyekeztek megállapítani, hogy ezt mind a két párt elfogadhassa. A Meszleni Concordia fennmaradt szövege szerint ez meg is történt s a jelen voltak ezt a magyar Concordiae Formulát saját kezükkel alá is irták volna. De igen feltünő, hogy a Concordia mind a két példányán hiányoznak a névaláirások. S a nyomban és újból megindult heves viták is azt bizonyítják, hogy ez a Concordia csak pium desiderium, csak tervezet volt s a valóságos megegyezés nem jött létre, a névaláirások elmaradtak. Később csak egyszer az 1630. évi csepregi zsinat jegyzőkönyvének másolatában a margón van reá hivatkozás annak bizonyságára, hogy Zala megye már ekkor is az egyházkerülethez tartozott: "Vide tamen Concordiam Meszlenianam Anno 1595." Csak későbbi bejegyzés lehet ez, mert az eredeti jegyzőkönyvön nincs meg.[824]

Reczés esperes továbbra is gyűjtötte az aláirásokat. Akik ezt megtagadták, azoknak az 1596. év tavaszán készült históriás ének szerint nem volt maradásuk Nádasdy urodalmaiban. A szenvedélyes hitvitáknak ebben az idejében 1596. ápr. 5. Thesaurarius Kincses Pál kőszegi lelkész Reczés Jánoshoz intézett levelében a meszleni VI. kánonra hivatkozik: "Úgy nézz ama Meszleny Synodusban végeztetett VI. Canonra, hogy ha megegyesülhetünk Isten által, aki minemű helyt érdemel, talán mindennek olyan adatik". Pokoly József e kánonokat (szám szerint 55) egynek veszi azokkal, melyeket Mokos Gyula Reczés-féle kánonoknak nevez s közöl is a hercegszőllősi kánonok történetében. Havrán Dániel és Zoványi Jenő pedig meggyőző érveléssel azt bizonyítják, hogy ez az 55 kánon nem meszleni, hanem korábbi az 1576. évi hercegszőllősi kánonoknál és Tolna-Baranyában még a reformátusok különválása előtt úgy 1560 körül eredeti alakjukban Sztáraytól vagy Szegedi Kis Istvántól származott. Ebből készültek úgy a hercegszőllősi, mint a későbbi sopronmegyei kánonok és ebből a függési viszonyból lehet csak a háromféle kánongyűjtemény közt a feltünő nagy, sokszor szószerinti megegyezéseket kimagyarázni.[825]

Havrán és Zoványi éleselméjű következtetéseit elfogadom. A helyes viszonyt a háromféle kánonok közt én is így fogom fel. A szenvedélyes hitviták idejében a nagy megegyezést a lutheránus és kálvinista kánonok között csakis a fentebbi függési viszony alapján lehet megérteni. Meszlenben kánonokat készítettek a dunántúliak, az kétségtelen, de nem a fentebbi 55 kánon volt a meszleni, mert ezek közül az idézett VI. kánon éppen nem illik oda a levél tartalmához; hanem jól odaillik igenis a sopronvármegyei (később az egész Dunántúl által elfogadott) kánonok VI. pontja. A levél ugyanis arról szól, hogy mindenki olyan lelkészi állást kap, amilyent érdemel, ez a VI. kánon pedig felsorolja: az egyházi szolgák közül némelyek szuperintendensek, némelyek szeniorok, némelyek közönséges atyafiak (egyszerű lelkészek), iskolamesterek és diákok. Míg az 55 kánon közül a VI-ik az engedetlen lelkészek büntetéséről szól s így a levél tartalmával éppen nem vág össze.

Erről az 55 kánonról, mely úgy a református, mint az evang. dunántúli kánonoknak alapjául szolgált, e helyen külön is meg kell emlékeznünk. Régiségére mutat a 36. kánon, mely feltünően kevésben szabja meg a felavatandó lelkészektől kivánt követelményeket: "36. Miért hogy sok az aratás, kevés az arató, nem mindnyájan lehetnek jó deákok és félelmes helyek is vannak, ha erkölcsében, magaviseletében jó s tudja az magyar irást, értse az keresztyénségnek fundamentomát, olvassa az magyar Bibliát: bátorságosan felszentelhetik, mert látjuk szükségét az keresztyéneknek". A római egyházban is az 1494. évi nyitrai és az 1515. évi veszprémi zsinatok az egyházi rendek felvevőitől az olvasáson és éneklésen kivül csak azt kivánják, hogy az elemi ismeretekben némiképpen jártasak legyenek. (Péterffy, Conc. I. 227. 240. 289.) Ily kevés követelménnyel az evang. egyház is csak kezdetben szükségből elégedett meg. A 36. kánon Tolnára emlékeztet, ahonnan Eszéki Zigerius Imre 1549. írja: "Nam in his regionibus mossis Domini magna est, operarii autem pauci". És ő panaszolja fel, hogy a Wittenbergből hazatérők a török hódoltságot óvatosan elkerülik. Az 55 kánonnak a hercegszőllősiekkel való nagy rokonsága arra mutat, hogy nem messze, ezen a vidéken kellett keletkezniök. Hódoltsági vidékre, a pécsi kath. püspökség területére mutat az 52. kánon, mely a lelkészek öltözetéről mondja: "Hajdukat, haramiákat, katonákat, darabontokat, mészárosokat, kalamárokat, tőséreket, török katonákat, jancsárokat, szpaikat, kádiakat és hocsákat nem akarjuk hogy kövessenek, hanem minden öltözetiben, magaviseletiben azt akarjuk, hogy csak az Christust kövessék". Sztáraynak, Szegedi Kisnek mint új püspököknek szükségük volt kánonokra s bizonyára irtak is ilyeneket. Havrán és Zoványi tőlük származtatják az 55 kánont. Zoványi Sztáray és Szegedi Kis szomszédos püspökségének idejét olvassa ki a 28. kánonból is: "Senki, se predikátor, se scholamester egy superintendens alól másik superintendens alá ne menjen..." S már egy kis engedményt s egyezményt is lát benne a helvéták felé hajló Szegedi Kis részére. Az egyházkelést csak "propter bonum ordinem", az evangeliumi szentek ünnepeit "propter historiam", a keresztszülőket "contra sectas anabaptistarum", tehát nem önmagukért, hanem bizonyos mellékkörülményekre való tekintettel tartják meg a 9. 10. és 43. kánonok. (Zoványi, A ref. Magy. 1565-ig. 481.)

Szegedi Máté, aki Kálmáncsáról került fel Sárvárra s Beythe István, aki Baranyában született és Tolnában tanult, ismerhették s bizonyára el is hozták magukkal e kánonokat, melyeken azután, miként a hercegszőllősi zsinat atyái, úgy mások is változtathattak. Reczésnek a lutheránus párt vezérének keze nyoma is meglátszik már az 55 kánon reánk maradt szövegén. Vannak ugyanis benne utalások a közelmultban (Beythe idejében) előfordult visszaélésekre: 15. k. Az Istenét az magok hasznáért el ne negligálják, miképpen is hogy voltának, most is vannak effélék. 23. Minthogy voltának az elmult esztendőkben effélék (kik eligérkeztek, de nem mentek el), mellyel az ministeriumok szidalmára nagy okot adtának. 33. Mert most sokan vannak olyanok, hogy az mit hisznek, nem vallják, amit vallanak, nem hiszik; ez féléket nem akarunk közöttünk tartani, mert igen veszedelmesnek látjok. Ez Beythére és pártjára lehet célzás. A 40. k. is a házassági perekről mondja: "Az dologhoz penig minden tanító (lelkész) ordine szóljon, barátságért, kedvért, ajándékért senki hamisat ne pronunciáljon, mint annak előtte történtek az ministeriumok gyalázatjára az elöljáró tanétoktúl. És néhány erősebb kiszólás is, mintha a kiméletlen Reczésre vallana már: 28. k. "Ne járjunk úgy, mint az ürge az borzzal". A hamis tanítókról mondja ezt, kik alattomban becsusznak-másznak. 41. k. "Az menyegző-szörzést penig meg nem engedjük az asszonynépnek, miért hogy az asszonynépnek hosszú az hajok s rövid az elméjek".

Ez az 55 kánon tehát, melyeket Zoványi legújabb művében már baranyai kánonoknak nevez, nem Meszlenben készült. De bizonyos, hogy meszleni kánonok is voltak. Ezekre nézve a fentebbi Kincses Pál által idézett VI. kánon ad utbaigazítást és pedig oly értelemben, hogy a meszleni kánonok nem egyebek, mint az eddig "Sopronmegyei kánonok" és "Dunántúli 1598. évi evang. törvénykönyv" neve alatt ismeretes és 73 kánonból álló gyűjtemény. Ezt tehát az egyházkerület nem 1598. hanem már 1595. Meszlenben fogadta el és tette kötelezővé. A fennmaradt kéziratra is csak úgy kerülhetett az 1598. évszám, hogy ezt is ebben az évben akarták kiadni, amint 1598. adták ki az Egyesség Könyvét és az Agendát is.

Ennek a törvénykönyvnek keletkezésében Beythe Istvánnak már nem volt része, mert ő éppen 1595-ben szakított az evangelikusokkal teljesen és a köztük való püspökségről lemondott. "Tiz esztendeig szolgála egy végben" - mondja magáról az Igaz Mentségben. És ismét püspökségéről szólva: "Lám tíz egész esztendeig szolgált". Minthogy 1585. választották meg, tehát lemondását ő maga 1595-re teszi. "Nem vontátok le arról az superintendensségöt, aki jó kedvvel ő maga letötte". Ezt különben ellenfelei is elismerik az Egyesség Könyve előszavában: "Tisztit letötte s közülünk kiment". De azután így folytatják: "Mit kellett tennünk? Azután való gyülésünkben mi is mind Isten előtt s mind az ő anyaszentegyháza előtt tudományt tettünk, hogy mivel olyan ügyünkben, mely sokaknak üdvösségére való volt, elhagyott bennünket, mi sem akarjuk ötét superintendensünknek tartani és ezt az ő reánk küldetett káromló levelétől indíttatván, levelünkben neki meg is jelentettük". (Adattár VII. 68. 69. 71. Masznyik i. m. 14. 15. l.)

A dunántúli evang. törvénykönyv csak Beythének ezen szomorú búcsúvétele után jöhetett létre Meszlenben. Ugyanazon zsinaton-e, melyen a Concordiát tervezték, vagy másikon, azt nem tudni. De valószinüleg még 1595. mert Kincses Pál már 1596. tavaszán hivatkozik a meszleni kánonra. Ennek kézirata is szerencsére a Gál Imre veszprémi lelkész fentebbi gyűjteményében maradt fenn számunkra. Bő tanulmány kiséretében kiadta Mokos Gyula Bpesten 1892. Teljes címe a kézírat szerint: Canones az az az egyházi szolgáknac életénec, tiztinec és tisztességes magoc tartásánac Regulái. Irattattac az Soprony Wármegyebeli Ecclesiác Senioritul Isten tisztességére és az Anyaszentegyháznac s abban való tanetóknak épületekre. I. Timoth 8. Haec scribo: ut scias, quomodo oporteat te in domo Dei conversari, quae est Ecclesia Dei vivi, columna et firmamentum veritatis etc. Anno M. D. XCVIII. Az 1598 itt csak azt az évet jelentheti, melyben e kánonokat az Egyesség Könyvével és az Agendával együtt kinyomatásra szánták. Ezek azonban csak kéziratban voltak elterjedve és csak 1630. Csepregben kerültek sajtó alá. Másodszor pedig Somorján jelentek meg 1650-ben. Az előbbi kiadásról Káldy Mihály soproni plebánus is tudomást vett és kérdőre vonta Artner Farkas polgármestert, hogy miért nem tartják meg az abban feljegyzett ünnepet, az Úr szine változásának ünnepét. Az 1650. évi kiadás (a kánonok és az agenda) Musay Gergely püspök, Lethenyei István, Semptei Benedek, Szentmiklósi János esperesek és Fábri István kerületi jegyző aláirásával jelent meg. (Eht. Eml. 193. Mokos, 1598. évi törvénykönyv 24).

A törvénykönyv szerkesztői, mint a címlap mondja, a sopronmegyei esperesek voltak, tehát Reczés János, Thokoics György, Vidos Lénárd és Klaszekovics István, amint 1598. az agendát is ezek adták ki és az Egyesség Könyvének aláírói között is ezek állanak első helyen. A kánonok előtt, miként az 1650. évi somorjai kiadásból látható, a sopronmegyei és szomszédos lelkészekhez intézett latinnyelvű előszó is volt. A lelkészek, különösen pedig a hamis testvérek körében tapasztalt sok baj, viszály, erkölcstelenség és az igehirdetésben való renyheség indította őket arra, hogy orvosszerül ezeket a kánonokat kiadják. A kinyomatásról már lemondtak, mert a lelkészektől a kánonok lemásolását kivánták. (Ut vestrum singuli copiam sibi horum canonum faciant). Elég költséget okozott az Egyesség Könyvének és az Agendának kinyomatása. (Mokos i. m. 70. l.)

Ami most a kánonok eredetét és tartalmát illeti, Mokos Gyula csak a hercegszőllősi kánonok átdolgozását, sok helyen szolgai utánzását látta bennök. De lélektani képtelenség, hogy a legszenvedélyesebb hitviták idején a lutheránusok a kálvinisták törvénykönyvét vették volna át. Hanem igenis úgy ezeknek, mint a hercegszőllősieknek, a legrégibb lutheránus, az 1560 körül keletkezett és úgynevezett baranyai kánonok szolgáltak alapul. Csakis így magyarázható ki a két viszálykodó felekezet kánonai között a nagy megegyezés. A kétféle kánonok között nem az alárendeltség, hanem a mellérendeltség viszonya állapítható meg.

Közös forrásukkal szemben is dunántúli espereseink igen derekas, értékes munkát végeztek. A 73 sopronmegyei kánonnak sokkal jobb a csoportosítása és áttekinthetőbb a felosztása, mint az 55 baranyai kánoné. Már Mokos megállapította, hogy ez a mi dunántúli törvénykönyvünk, mely hosszú ideig volt használatban, egyike a XVI. század legjobb és legrendszeresebb kánongyűjteményeinek, még az 1567. évi debreceniekkel is (Articuli maiores) egybevetve. Itt minden a maga helyén van arányosan beosztva. Egy tárgy, amelyre szabály van benne, csak egyszer fordul elő és ott nyer végleges elintézést. Nincsenek felesleges ismétlések benne. A törvénykönyv a régebbiekhez képest fejlettebb viszonyokra mutat. Különösen a püspök és az esperes tisztét határozza meg az eddigieknél bővebben s a kettő között a határt is szabatosan megvonja.

Tartalmát igen jól közli Mokos az említett kiadásban. Az 1-6. kánon a bevezetés, mely megmondja a kánonok célját. A 6-ik kánon felsorolván az egyházi szolgák nemeit, ezzel a főrész (7-67. kánon) felosztását is adja. Ebben egymásután következnek a szuperintendensek (7-17), esperesek (18-23), lelkipásztorok (24-63) és a tanítók (64-67.) kötelességei. A befejező rész (68-73.) az ellenőrzés módját (zsinat, egyházlátogatás) szabja meg. Az utolsó kánon szerint a lelkészek aláirásukkal is kötelezik magukat ezek megtartására.

Bár jóval bővebbek, mint a baranyai 55 kánon, mégis majdnem mindegyik cikkelyből kicsendűl a forrásukkal való, sokszor szószerinti megegyezés. De hasonlót lehet mondani az 1576. évi hercegszőllősi kánonokról is. Tartalmából kiemeljük a következőket. A püspököt a 7. kánon a Beythével való szakítás után is egyházi fejedelemnek mondja, akinek mindenki illendő félelemmel és tisztességgel engedjen. A püspök ne keresse hivatalát. "Effélék ellen szól Isten: Currebant et non mittebam illos. Jerem. 23". A szeniorok a 18. k. szerint "nem színtén azon méltóságuak, mint az szuperintendens". A lelkészavatás a szuperintendensek tiszte "de az szenioroknak itéletek és examenjek accedálván, legyen az meg". Szintén így a házassági perekben is (15). A szeniorok az ő distractusokban (egyházmegyeiekben) vigyázzanak. A szegény atyafiaknak (lelkészeknek) segítséggel, oltalommal legyenek, "nem úgy, mint azelőtt némelyek közülök csak az ő házuk ajtajának küszöbén sem léptének ki. Ha mikor kimentek is, hasok, torkok töltéséért mentek ki, veszedelmes igyekben elhagyták őket". (19. és 20. k.) Ez a Reczés előtti esperesekre vonatkozik, akiket nem ismerünk. A lelkészek a 41. k. szerint az excommunicatiót is gyakorolják. "Kitiltunk minden nyilvánvaló czégéres és szarvas bűnben heverő embereket, lopókat, sat. Addig be ne bocsáttassanak, míg... Isteneket és az ecclesiát meg nem követik. Itt az tanékokat is befoglaljuk". A lelkészek kitiltása is gyakori volt. Fontos és kényes ügyei voltak az egyháznak a házassági perek. Az 57. k. szerint: "Ha valamikor valami matrimoniális causa adatik az tanétók (lelkészek) elejbe, tehát az Istennek könyvéből és az természet törvényéből tegyenek itéletet az házasságnak dolgairól. Barátságért, kedvért, ajándékért senki hamisat ne pronunciáljon, mint annak előtte történt ilyen dolog". A válóperekért fizetés járt s néhol ezek száma igen nagy volt. A református Melotai Nyilas István agendája szerint voltak, kik ezt mondogatták: csak tegyek szert ennyi meg ennyi pénzre, elmegyek a papokhoz és majd elválasztanak. (Pr. Szemle 1895. 187.) Az oskolamesterek az ő pásztorokat a község előtt vagy másutt alattomban ne gyalázzák, se el ne árulják, ellene háborúságot ne indítsanak. (64). A lelkész a sokszor megintetett és győzetett vakmerő eretnekekkel disputatiót ne kezdjen, se együtt vélek ne egyék, igyék, se ne nyájaskodjék (68). Zsinat évenként kétszer legyen, az ok nélkül távolmaradók hivatalukat veszítik. Senki a tanácskozást csacsogásával ide s tova sorállásával ne interturbálja s mindenki a zsinat végéig jelen legyen (69. 70). Évenként egyszer egyházlátogatás legyen, az egyházlátogatónak mindenütt eledelt adjanak (71). Ami az egyház költségeiből a tanítóra esik, azt zúgolódás nélkül megadja (72). Az istentiszteletre és iskolákra vonatkozó pontokat alább tárgyaljuk. Az 50. kánon már a kerület Agendájára is (az mi Agendánk) hivatkozik.

A fentebbi kánonokat a négy esperes irta és adta ki irásban s ezek szerint az egyházkerületet ők kormányozták. Beythe 1595. lemondott, de személye és hivatalos állása iránt a szenvedélyes viták ellenére, is oly nagy volt a tisztelet, hogy 1612. bekövetkezett haláláig helyette más püspököt nem választottak. Így egy 17 évre nyúló püspök nélküli időszak állott be egyházkerületünk történetében, melyben az esperesek kormányoztak, ezek látogatták az egyházakat, sőt ezek avatták a lelkészeket is, Reczés János volt köztük a főszenior, a volt püspökjelölt, aki már Beythe idejében is végzett egyházlátogatásokat. Maga Beythe irja: Ám kieresztötte vala egyszer Reczés Jánost vizitálástokra. Amíg köztetök jára, csak borral három száz forint árával tódátok visitálását meg... Ez végre kellött volna-e gyakran valakit közetökben ereszteni, hogy megevött, ivott volna mindenötökből." Beythét a harag vakítja el és nagy túlzással szól Reczés János kapzsiságáról. Reczés már jóval 1596. előtt járt vizitálni Szilban Sopron megyében. Kincses Pál akkori lelkész irja: "Még almáriomomat is addig feltörtétek, míg haza mentem, hogy meglássátok, micsoda könyveim vannak." 1596-ban Kincsest Kőszegen készült meglátogatni, de ez elmaradt. Volt egyházlátogatás 1598-ban is. Mint fentebb láttuk, Reczés 1595 körül Csánigon két lelkészjelöltet is felavatott. A legrégibb dunántúli lelkészavató formula is nem püspökről, hanem szeniorról emlékezik mint felavató személyről. A dunántúli legrégibb jegyzőkönyvben a latin és magyar formula csak általánosságban ordináló személyről szól.[826]

Reczés János 1599. dec. 13. elhalt, hamar követte őt Thokoich is, Vidos Lénárd is elhalt vagy eltávozott; de az egység Beythével most már nem volt helyreállítható. Csak Klaszekovics volt még életben. Az elhaltak helyébe Muraközi Györgyöt, Kőszegi Balázst és Magyari Istvánt választotta meg az egyházkerület espereseknek. Különösen az utóbbinak volt vezető szerepe, aki irodalmi munkásságával is nagy tekintélyt vivott ki magának. Magyarit főesperesnek (senior supremus) nevezik jegyzőkönyveink. A lelkészavatásokat is bizonyára ő végezte. Szopori Kristóf rábakovácsi lelkészt, mint ordinandust, mivel az avatásról elmaradt, 1603. megbüntették. Az összes peres ügyekben, mint vezető főesperes (elnök) Magyari szerepel. Nagy számmal voltak már ekkor is házassági válóperek és az itéleteket, püspök nem létében, az esperesesek adták ki, "Nos seniores ecclesiae" - e szavakkal kezdődnek a házasságot felbontó itéletek is. Az egyházkerület és az egyházi törvényszék első ismert jegyzője (notarius sedis spiritualis) Cziczak János lelkész. A zsinatokat, évenként többet is, rendesen megtartották.

Magyari nem csak mint sárvári lelkész, hanem mint esperes is bölcs elméjű és erős kezü férfiú volt. Úrnőjével, Báthory Erzsébettel szemben is bátran lépett fel. A hitvitákban inkább Róma, mint a kálvinisták ellen fordult, bár buzgó lutheránus volt. Thury Benedek kálvinista lelkészt, ki husz évig szenvedett török fogságban, 1601. Pythiraeus keresztúri lelkész által ajánlotta a soproniaknak segélyezésre. 1602-ben beteg lévén, levélben intette a csepregi zsinatot, hogy Lövőre méltó és odavaló lelkészt küldjenek. Esperessége idejéből legnevezetesebb volt az Ivánban 1603. dec. 3. tartott zsinat. Itt az ő elnöklete alatt mindenekelőtt az általános egyházlátogatást rendelték el. Magyari, Klaszekovics, Muraközi és Kőszegi espereseket küldték ki. És a vizitációt kiterjesztették az esperesekre is, ezek meglátogatására Zvonarics Mihály, Keresztúri Crucius Mihály, Tompor Balázs lelkészeket és Cziczak János jegyzőt küldték ki. S kimondták, hogy "Rndus D. Supremus Senior Urunk ő Nagyságától (Nádasdy Ferenctől) nyerjen minden Senioroknak processusára levelet, ut vigore earumdem solennior et stabilior sit visitatio," (Hogy annak tekintélyével ünnepélyesebb és maradandóbb hatású legyen az egyházlátogatás.)[827]

Itt mondták ki azt is, hogy "Rndi d. visitatores minden praedikátortúl az visitatiókor néminemű Catechismus kinyomtatására vegyenek d. hung. 25. Item hogy az Senior uraim az visitatiokor publikálják az községnek, hogy mindenkor az Communio (úrvacsora) előtt való nap examen legyen, melybül in negotio religionis (a hittanból) informáltassanak. További határozatok: Valaki az fráterek (lelkészek) közül szombaton és vasárnap, adventben karácsony előtt két héttel, azután kis karácsony (újév) napig és az egész böjtben esküdtet, három forinttal büntettessék. Fárájokban és a lelkészek predikáció után publikálják, hogy a megirt időkben egyáltalán fogva copulatiót nem administrálnak. Minden helyeken ante copulationem publikálja az házasulandó személyeket egy vagy két héttel az Praedicator. Minden helyeken az Mesterek tartozzanak ad preces matutinas (reggeli könyörgésekre) naponként bemenni és szolgálni az Úr Istennek. Item hogy szabad az Ministernek az maga majorságábúl bort és gabnát elvinni, de így hogy maga ne árulja, hanem embere legyen hozzája. Ha penig kereskedésnek okáért mástul veend valami marhát, vásárra viszi és ez reá bizonyodik, tehát az vámosok vehessék el tőle és tegyenek prédát benne. Item ha valamely Minister az Canonokban exprimáltatott innepek kívül egyéb innepeket illeni hagy és az miatt az vicinus Pastor káromoltatik, tehát tartozzék az vicinus Pastor az Synodusban referálni és büntettessék sub poena unius fl. hung. De az mely innepnapok meg vannak irva az Canonban, megülettessenek.

"Quaerela lőn, hogy amaz lélekkel való szitkozódás invaluit apud utriusque sexus homines. (Igen elterjedt mindkét nembeli embereknél.) Deliberatum est, hogy Urunk ő Nagysága (Nádasdy) intettessék, hogy az Comitatusoknak praecipiáljon felüle levele által, hogy efféle hitvány szitokkal szitkozódóknak büntetése legyen és az Uraim is ő maguk közül ad Comitatum legátusokat rendöljenek." E zsinat intette meg levélben a szentgyörgyieket is, hogy az pásztoruk lupus rapax (ragadozó farkas); s ha még sem akarnák elbocsátani, a szeniorok a főmagisztrátus által távolítsák el. Határoztak az egerszegi (Iván- vagy Kemény-Egerszeg) vásárról, melyet ünneprontó módon tartottak: "Deliberatum item est, hogy amaz egerszegi vásár felől az Urat ő Nagyságát találja meg az Ecclesia és ő Nagysága hasonlóképpen az Comitatust, ne hogy animarum myriades ob earum celebrationem sacrarumque concionum neglectionem in sempiternum ruant exitium." Hogy a lelkek tizezrei azok megtartása és a szent beszédek elhanyagolása miatt örök veszedelembe ne rohanjanak. (Ker. jkv. I. 52. 53.)

Ezeket a határozatokat azután végre is hajtották. Nádasdy Ferenc halála után 1605. jan. 31. az özvegye, Báthory Erzsébet állított ki oltalomlevelet (salvus conductus) az egyházlátogatók számára, melyben meghagyja a jószágában levő tiszttartóknak, ispánoknak, városi és falusi bíráknak és polgároknak, hogy a szeniorokat és velük menő predikátorokat minden ellenök való feltámadás nélkül tisztességgel fogadják és kérdéseikre igaz hitükre feleljenek meg. Ellenkező esetben büntetéssel is megfenyegeti őket. Ilyen oltalomlevelekben a földesúr is figyelmeztet egyes egyházi ügyekre. Báthory Erzsébet például elrendeli, hogy az egyházfiak (gondnokok) számot adjanak, mire költötték az egyház jövödelmét. A lelkével való szitkozódást pedig megtiltja és szigorúan fogja büntetni sat. A másik ügy, az ünnepek számában való eltérés is sok bajt okozott. Ebbe, mint fentebb láttuk, még Káldy Mihály soproni plebánus is beleavatkozott. A határozat eléggé megokolja, hogy miért kell ebben az egyformaság. A 34. kánon szerint a vasárnapok mellett "egyéb evangeliomos ünnepnapokat" is megültek s ezek jegyzéke mellékelve volt a törvénykönyvhöz. (Eht. Eml. 156. Mokos, 1598-iki törvkv 61.)

Magyari főesperes nem sokkal a Nádasdy felett mondott halotti beszéde után maga is elköltözött az élők sorából. 1604. dec. 16. a csepregi zsinaton találkozunk vele utoljára. Ponikenusz János csejtei lelkész 1611-ben már nyolc év előttinek mondja Magyari halálát, de téved. Utána a tudós és buzgó Zvonarics Mihály lett Sárvárott az esperes, akinek 1609-ben Klaszekovics, Kőszegi Balázs, Pythiraeus Gergely és Tétényi Kevi (Ráczkevi) Dániel voltak az esperes társai. Vezető szerepe a püspökválasztás előtt Zvonaricsnak lehetett közöttük. Kollonics Szigfrid, II. Mátyás hadi tanácsosa Bécsben 1611. okt. 29. írt levelében az akkori szóhasználat szerint szuperintendensnek nevezi, tőle kér lelkészeket a jószágaiba s igéri, hogy ezt nagyobb dolgokkal fogja megszolgálni. Saffarics Mihály tihanyi kapitány is, a király tihanyi kapitánya 1611. okt. 21. szintén Zvonaricstól kér predikátort Tihanyba. (Payr, Magyari I. és Báthory E. 13. Eht. Eml. 164. Wilfinger 28. 29.)

Magyari István halála után az esperesi kormányzat idejéből az igen hiányosan vezetett jegyzőkönyvek mit sem őriztek meg, ami egyházalkotmányunk történetében haladást vagy nagyobb változást jelezne.

 

e) Ujabb püspökválasztás. Klaszekovics István, az öreg püspök (1612-20). Dunántúli kánonok a Dunán innen. Evang. házassági jog és törvénykezés.

Beythe, a fáradt és már szinte a szeme világát is veszített püspök 1612. május 3. halt meg Németújvárott. A reá való tekintet tehát többé nem volt akadálya a püspökválasztásnak. A reformátusok jún. 19. választották meg új püspöküket Pathay István rohonci lelkész személyében. Ezzel megpecsételték a teljes különválást. Az evangelikusok is most már hasonló eljárást követtek s még az 1612. év nyarán választották meg püspöknek az esperesek közül a legidősebbet, Klaszekovics István fertőszentmiklósi lelkészt.

Klaszekovics, akinek nevét egyik történetírónk (Wilfinger) Xerxekovicsnak olvasta és két személyt akart belőle csinálni, legkevésbé ismert vezére volt egyházkerületünknek. Származási helyét sem tudjuk. Családja bizonyára a Kanizsayak és Nádasdyak által ide telepített horvátok közül való. De ő már jó magyar. Ifjúsága is homályban vész el. Csak azt tudjuk, hogy 1587. és 1588. már részt vett azokon a vallási értekezleteken, melyeket Nádasdy Ferenc Horvát Stansith Gergely ösztönzésére hivott össze s melyeken Hegyfaluban Sibolti, Creutzer, Gabelmann, Reczés, Beythe, Pathay és Szentgyörgyi Gábor, Nádasdy titkára, voltak jelen. Az Egyesség Könyvét az elsők között, a 11-ik helyen írta alá. (Az utána következő Musics Mátyás már 1575. lelkész volt Lövőn). Tehát azok közül való, kik az 1576. évi megalakulás nehézségeit is átélték. Zvonarics Mihály, aki pedig már maga is közel járt az ötvenedik évhez, 1617-ben "atyám helyett tisztelendő superintendens uramnak" szólítja s Pathay ref. püspök "maturae senectutis vir" jelzéssel szól róla. Már a hetven felé járhatott, mikor püspöknek választották. 1596. évi névaláírása szerint "alias Plondinus", de ezt a melléknevét másutt nem találjuk. A mocskos szájú Encomium Ubiquisticum is 1597. megemlékezik róla, de semmi sértőt sem tud, inkább mint a többiek feddőjét tünteti fel. Pázmány Pironságinak az írói is tiszta életű, jámbor életű főpredikátornak mondják, akit sok nagy renden való emberek ismernek a vármegyében.[828]

1596-ban s bizonyára már korábban is fertőszentmiklósi lelkész volt. Beythe András 1597. már őt is esperesnek címezi. Soós János lozsi lelkész 1598. évi levele szerint a Fertőn innen (senior cis lacum Fertő) volt esperes. Klaszekovics is Beythe ellen foglalt állást s nem helyeselte, hogy Soós jelen volt Beythének zsinatán Meszlenben. A dunántúli agendát 1598. Reczés, Thokoich és Vidos Lénárd társaival ő is mint esperes írta alá. Ezek elhaltak mellőle s utánok Muraközi, Magyari, Tétényi Kevi Dániel s a két Zvonarics esperessel kormányozta a kerületet. Az ő idejében 1602. tanult Szentmiklóson Kanizsai Pálfi János, a későbbi ref. püspök. Lelkészi állomáshelyét 1605. rövid időre az endrédivel cserélte fel, ahol Zvonarics esperes az ő idejében tartott egyházlátogatást. Itt voltak jó barátai a szergényi filiában Martonfalvai István és felesége. 1607-ben már ismét Szentmiklóson volt, ide kért tanítót Andreades Mihály csepregi rektortól. 1609-ben esperes társaival együtt ajánlotta Kis Bertalan és Lethenyei István külföldre induló ifjakat Báthory Erzsébetnek, a soproni tanácsnak és a wittenbergi egyetemnek. Hutter Lénárd, a jeles dogmatikus válaszolt is Wittenbergből s arra kérte az espereseket, hogy Báthory Erzsébettől az ifjak részére több stipendiumot kérjenek, mert ott künn szükséget szenvednek.[829]

Püspöknek 1612 nyarán, valószinüleg még júniusban választották meg. Ebben az évben már mint püspök hatalmazta fel Keck Jánost egyházi cselekvények végzésére. Potyondy István csepregi rektor mint püspöknek ajánlotta néki "De personali unione" c. disputációját. (Wittenberg 1614.) Fennmaradtak az 1617. évi lövői és az 1618., 1619. és 1620. évi csepregi zsinatokra szóló meghívó levelei. Az 1618. évi meghivót, melyet az újkéri kisgyűlésből ápr. 3. bocsátottak ki, a püspökön kívül Zvonarics és Tétényi esperesek is aláirtak. Ebben is ősi szokás szerint az ordinándusok számára kitűzött vitatételek vannak. Eddig a kálvinistákkal vitáztak, de most az első tétel: vajon a római pápista vagy a lutheránus egyház-e az igazi katholikus egyház? Egy másik tétel: vajon Szent Péter volt-e püspök 25 évig Rómában? A vitatkozás elnöke Potyondy István csepregi rektor volt. Kerületi jegyzőkönyv az ő idejéből csak kettő van bejegyezve, az 1614. évi csepregi és az 1615. évi lövői zsinaté. Az elsőn 1614. nov. 5-én nyolc lelkészt avatott fel Klaszekovics: Hollósi Jánost (Vathra), Kelemen Mátyást (Káldra), Geresdi Imrét, Csanaki Istvánt (Rábapordányra), Rumi Istvánt, Mosoni Jánost, Becseheli Jánost és kassai Huszár Andrást Kővágóőrsre. Lövőn 1615. május 20-21. pedig 11 volt az ordinandusok száma. Itt határozták el, hogy a kerületi gyűlésről könnyelmüen elmaradó lelkészeket, ha elfogadható mentségük nincsen, 4 forintra büntetik, amely birságot az esperesek fogják tőlök behajtani. Ezenkívül házassági pereket tárgyaltak mind a két gyűlésen.[830]

Klaszekovics püspöki hatásköre a Batthyányak urodalmaira a szakadás után már nem terjedt ki. Az ebben működő ág. hitv. evang. lelkészek is a református püspök felügyelete alá tartoztak. Ezért irja néki Pathay István 1617-ben: "Vannak most is az én inspectiom alatt német atyafiak, kik Kegyelmetekkel egy értelemben vannak." Céloz a rohonci, szalonaki, kukméri sat. német lelkészekre. (Adattár VII. 184.)

Püspökségének második évére esett Pázmány Kalauzának megjelenése. Klaszekovics az elsők közt emelt szót ellene. Zvonarics Imre műve elé 1614. Tétényi Dániel, Temper Balázs, Zvonarics Mihály és Pythiraeus Gergely esperesekkel együtt előszót irt "Protestatio az nemes magyar nemzetséghez" címen, melyben erélyes hangon tiltakoztak a Pázmány "amaz káromlással nyelvét fölfegyverkeztető Góliát" által reájok szórt rágalmak ellen. (Lásd alább a hitviták történetét.) De sok kellemetlenséget okozott neki Zvonarics esperesnek a reformátusokkal való hitvitája is. E tárgyban Pathay ref. püspök két levelet is irt neki és Klaszekovics is válaszolt. Főesperesét, akit ők kényszerítettek a vitára s akiről a legjobb bizonyítványt állíthatta ki, nem bocsáthatta el a kálvinisták köveskúti zsinatára; hanem azt kivánta tőlök, hogy jöjjenek el ők az evangelikusok gyűlésére s ha akarnak, itt vitatkozzanak. (Adattár VII. 158-194.)

1616. aug. 1. Klaszekovics és esperestársai adtak bizonyítványt a galgóczi Brunswick Tóbiás csepregi rektornak három évi működéséről és a csepregi papi vizsgálaton való elnökléséről, ahol "De invocando solo Jesu Christo" vitatkoztak. Későbbi dolgaiból még annyit tudunk, hogy 1619. febr. 26. az iváni zsinatból irt levelet a soproni tanácsnak, melyben tudatja, hogy lelkészüket, Fuchsjäger Istvánt a német papok espereséül megválasztották s kéri, hogy ezt ők is hagyják jóvá s legyenek segítségére az új esperesnek. Ez évi márc. 25. pedig Nádasdy Pál kérdi tőle levélben, hogy nem lesz-e udvari papjának, Kis Bertalannak sérelmére, ha a husvéti ünnepekben Lethenyey István fogja őt Kereszturon helyettesíteni. Az ő idejében történt még Bethlen Gábornak Sopronban (1619. nov. 30) és vidékén való megjelenése és Nádasdy Pálnak hozzá való átpártolása. 1620. febr. 4-én még Thurzó György özvegye, Czobor Erzsébet nádorasszony ir Klaszekovicsnak Pázmány Kalauza latin nyelvre való lefordítása ügyében s 40 forintot küld neki a munkatársak díjazására. Thurzóné ezt a latin fordítást küldte ki Wittenbergbe, ahol Balduinus Frigyes tanár hosszabb latin munkában (Phosphorus Veri Catholicismi, Wittenberg 1626) felelt Pázmánynak. Klaszekovics még ebben az 1620. évben meghalt. Jusztina nevű leányát Kis Bertalan cenki lelkész, a későbbi püspök vette feleségül. (Eht. Eml. 170. 172. 173. Adattár V. 46.)

Kerületünk egyházkormányzatáról Klaszekovics idejéből hű képet nem adhatunk, mert forrásaink igen hiányosak. Jegyzőkönyvünk is a nyolc évből csak kettő van. Klaszekovics, mint már öreg ember, nem volt elég erélyes. A jegyzőt sem szorította tisztének pontos betöltésére. Újabb törvények vagy szabályrendeletek nem füződnek a nevéhez. Vívmány volt azonban, hogy a dunántúli 1595. évi törvénykönyvet, amely pedig 1630-ig csak kéziratban volt ismeretes, a semptei 1616. évi zsinaton a dunáninneni kerület is (vagy legalább is ennek magyar gyülekezetei) elfogadta. Pálházi Göncz Miklós püspök, aki előbb sárvári rektor, majd hegyfalui lelkész volt és Brunswick Tóbiás, ki a csepregi rektorságból ment haza lelkésznek (később ő is püspök) ajánlhatták azt a dunáninnenieknek. Később viszont a Brunswick által 1622. készített husz semptei kánont a győrmegyeiek még a XVIII. században is használták. Brunswick kerületében a németek és szlávok a zsolnai zsinat végzéseit fogadták el, míg a magyarok a dunántúli kánonokhoz ragaszkodtak. A semptei kánonok megalkotásánál is figyelembe vették a dunántúliakat. A szuperintendens mind a kettőben "Istentől választott egyházi fejedelem." Új dolog a semptei 10. kánon, mely az esperesek mellé dékánokat (diaconi) rendel. Ezek ellenőrzik a lelkészek és tanítók magaviseletét. A vétkeseket feljelentik, a püspöktől nyert idézőlevéllel törvény elé idézik és a törvényszéken a felperes, illetőleg vádló (actor) tisztét töltik be.[831]

Klaszekovics már mint esperes is buzgó szószólója volt a perlekedő szerencsétlen házasfeleknek. Jegyzőkönyveinkben az első házassági perben is ő szerepel és későbben is elég gyakran. Az itteni adatok, az elválást kimondó itéletek, tanuvallomások s az egész eljárást leiró jegyzőkönyvek tanusítják, hogy evang. egyházunknak már igen korán volt házassági joga és biráskodása. Ezt annyival is inkább hangsúlyozni kell, mert a református Kovács Gyula jogtudós és Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök is ezt kétségbe vonta. Pokoly József debreceni egyetemi tanár cáfolta meg őket igen értékes dolgozatával s ehhez szolgáltatnak bizonyító adatokat dunántúli jegyzőkönyveink is.[832]

Idevágó első irott emlékünk még a különválás előtt Beythe püspök idejéből való. Dérföldön (Dörfel, Felsőpulya közelében) 1591. jan. 11. Beythe püspök, Reczés esperes (senior in Ecclesia Christi), Pathay István és Thokoyth György lelkészek tanácskoztak (ut Ecclesiae Dei censura rem revideremus) házassági ügyben és úgy itéltek, hogy Szakács Vince soproni polgár leánya nem az erőszakos Hajas Andrásnak, hanem Gergely soproni doktornak (Frankovich Gergely, az első magyar orvosi mű irója) jegyese, mert Hajas csak később lett jegyese és a leány sem szereti őt jobban. Erről azután levélben, mind a négy egyházi ember aláirásával tudósították a soproni polgármestert és a tanácsot. (Eht. Eml. 45.)

Már a legrégibb baranyai kánonok is nem csak az esketés módjáról, hanem a házassági biráskodásról is intézkednek: "Az tanétók (lelkészek) Isten könyvébül és a természet törvényéből tegyenek itéletet az házasságnak dolgairól; az dologhoz penig minden tanétó ordine szóljon, barátságért, kedvért, ajándékért senki hamisat ne pronunciáljon. A 40. kánon mondja ezt s a 42. kánon a jegyesség állapotáról is szól: Aki ok nélkül az ő jegyesétől el akar válni, semmiképpen szót nem fogad, békességet nem akar, ez kötélben marad, az másik szabad ember leszen magával." A Meszlenben 1595. elfogadott törvénykönyv még hozzá teszi az 54. kánonban: Ha penig (a jegyesek) meg nem akarnak egyesülni, hanem egymástul akarnak szakadni, az ecclesia itéleti legyen rajta, ha vagyon-e igaz és elegendő oka az ő elválásoknak". Egyébként pedig ezek is "ha matrimoniális causa adatik" Istennek könyvéből és a természet törvényéből tesznek itéletet (57. k). A római kath. kánonjogról nem szólnak ugyan, de mégis ehhez közeledve és a hazai törvényekre hivatkozva terjesztették ki a házassági tilalmat a vérrokonság és sógorság negyedik fokáig. Klaszekovics István például még esperes korában 1599. terjesztette elő fertőszentmiklósi Fábri Kowach István ügyét: vajon harmad fokon lehetséges-e a házasság? És a határozat ez volt: "Éppenséggel nem, mivel nem illendő és az egyházi kánonok ellen van". "Minime quia indecorum est et contra Canones Ecclesiae". (Pr. Sz. 1894. 20. Ker. jkv. I. 3.)

Házassági perekben megtartották a szokásos formaságokat. A kerületi gyűlés ilyen esetekben egyházi törvényszéknek nevezte magát (sedes spirituális). A kerületi jegyző volt ennek is a jegyzője. A csepregi Cziczak János hegyfalui lelkész legrégibb jegyzőkönyvünk elején mint "Notárius Sedis Spirituális" irta be a nevét. A bíráskodásban nem csak a püspök és az esperesek, hanem az összes lelkészek is résztvettek és az itéletet, illetőleg elválólevelet (Litterae repudii) mind ezek nevében állították ki. Felelősségük tudatában arra nagy gondjuk volt, hogy az ilyenek szószerint legyenek meg a kerület jegyzőkönyvében. Ezek miatt, (amelyekkel sok dolga volt), a többi egyházi ügyet a jegyző sokszor el is hanyagolta. Igyekeztek az elválasztó itéleteket lehetőleg alaposan meg is okolni. Rendszerint Pál apostolra és Ignatius antiochiai püspökre hivatkoztak. A panaszos feleket eleinte lelkészek, később ügyvédek is képviselték. A tanúkihallgatás és a tárgyalás rendszerint magyar nyelven folyt, de az itéleteket latin nyelven fogalmazták és adták ki a feleknek. Ha valamelyik fél az itéletet el nem fogadta, azt rendesen a világi hatóságnak adták át. A Nádasdyak mint főpatrónusok hathatósan támogatták az egyházi törvényszéket. Az engedetlent és a nagyobb vétkű vádlottat börtönbe is vetették. Az egyházi törvényszék nagy súlyt helyezett a városi tanácstól, vagy a vármegyétől és szolgabírótól hozott levelekre. Házassági perekben a szab. kir. városok polgárai is az egyházi törvényszék elé folyamodtak. Sopron városa először csak ezen a téren ismerte el a kerületet egyházi hatóságnak.

És a protestánsok házassági jogát, mely ellen Róma természetesen eleitől fogva tiltakozott, később a magyar országgyűlés is szentesítette. Az 1647. évi XV. t. cikk 3. §-a ugyanis kimondta, hogy "az evangelikusok az 1608. évi koronázás előtt kiadott első törvénycikk erejénél fogva házassági ügyekben az eddig szokásos joggyakorlatban megmaradnak". Az 1647. évi országgyülés szerint tehát ez már az 1608. évi törvény alapján is megillette őket. És Lippay György primás is úgy értelmezte a törvényt, hogy a protestánsoknak most már állami érvényességgel van külön házassági joguk. Mert az 1658. évi nagyszombati zsinaton egyik panasza éppen az volt, hogy most már a régi házassági jog is meg van fertőztetve, mert ezt a jogot közössé tették az eretnekekkel. (Jus hoc cum haereticis commune fecerunt). (Pokoly J. i. h. 172. l.)

Egyházjogi művek ezt a régi protestáns egyházjogot egykorú hiteles forrásiratokkal nem igazolják. Pedig nagy számmal vannak ilyenek úgy a református, mint az evang. jegyzőkönyvekben. A csepregi 1601. febr. 21. tartott egyházi törvényszéknek itéletét közlöm tehát, melyben a felperest Klaszekovics István még mint esperes képviselte. A váló levél (Litterae pro libello repudii Jacobo Zalay datae) szövege ez:

"Mi a Vas és Sopronmegyében a tiszta ágostai hitvallás szerint egybegyűjtött egyházaknak esperesei és ugyanazokban Jézus Krisztus nyájának többi pásztorai üdvözletünket és hivatalos szolgálatunknak ajánlását előre bocsátván, tudatjuk jelen levelünk által egyesekkel, akiket illet és mindenekkel, hogy széplaki Zalai Jakab elibénk jővén, előadta, hogy őt a felesége már négy év óta gonoszul elhagyta, aki ugyan némely kegyes embernek közbenjártára két év előtt visszatért és férjéhez társult, de visszatérvén az ő régi utálatosságára (okádására) és törvényes férjének ágyasházával meg nem elégedvén, harmadnap mulva titokban elszökött és mai napig sem tudjuk, hol van, jóllehet szorgalmasan kutatták, amint ezt előttünk szavahihető tanuk bizonyították. Szabadságot kért tehát tőlünk arra, hogy más feleséget vehessen. Közösen tanácskozván tehát erről az ügyről, minthogy a fentebb említett Zalai Jakab feleségének bűnös szökését meggyőző okokkal bizonyította, segítségünket tőle éppen nem tagadhattuk meg és pedig kétségtelen okokból: egyrészt mivel a népeknek ama nagy tanítója, Pál apostol az első korinthusi levél 7-ik fejezetében nem veti rabság alá az atyafiakat, hanem kifejezetten (a 15. versben) ezt jelenti ki: "Ha a hitetlen elmegyen, ám menjen el; nem vettetett rabság alá az atyafiu, vagy a keresztyén asszony az ilyen dolgokban"; másrészt mivel Ignatius szerint veszedelmes a szüzességnek állapota, főként midőn kényszerítve parancsolják reánk. Ezen és ezekhez hasonló okok által indíttatva engedélyeztük és adtuk, sőt adjuk és biztosítjuk neki azt a szabadságot, hogy más feleséget vehessen, csak Pál apostol szerint az Úrban vegye el azt. Kelt sat." Ezután következtek az aláirások, melyek közt bizonyára Magyari Istváné, mint főesperesé volt első helyen. (Ker. jkv. I. 22.)

Sok érdekes kortörténeti adat van ezekben a házassági periratokban. Fejértói János, a bécsi magyar kancellária titkára már 1551. levélben kérdezte Bullinger Henrik zürichi lelkésztől: mit tegyenek a mi lelkészeink, midőn a török rabságra hurcolván a törvényes feleségét, a férj itthon másodszor nősül s később az első feleség is visszatér. Hat évvel később Huszár Gál óvári lelkész is azt kérdi Bullingertől: mily eljárást kövessen a török rabságból visszatért nőkkel szemben.[833] Magyari István, Klaszekovics és esperes társai ilyen házassági esetekben is hoztak itéletet. Szintén Csepregen 1601. febr. 21. kelt a következő magyarnyelvü itélet:

"In causa Gregorii Paisjártó vicecastellani castri Sárvár deliberatum est: Mivelhogy Paisjártó Gergely nem tudakozván, nem is viselvén gondot előbbeni feleségéről, minekelőtte az törökké lett volna, megházasodott és más feleséget vett, paráznának találtatott az Christus mondása szerint, Matth. 19. "Az ki elhagyja feleségét nem paráznaságért, hanem egyéb okért, paráznának találtatik". Azért az Gergely az utolsó feleségével egyetemben paráznaságért megfosztattatik az házasságtul, miért hogy elállott első feleségével való hüti mellől az Sz. Pál mondása (I. Cor. 7) szerint: "Ezeknek, az kik házasságban vannak, parancsolom nem én, hanem az Úr, hogy az asszonyállat férjét el ne hagyja, ha elhagyja, házasságkívül legyen". Az első felesége penig, az ki rab volt, kövesse meg Istenét és az Ecclesiát s annak utána szabados leszen mindenütt járni és férjhez is menni, mert az ura paráználkodása megszabadította űtet az ű urához való kötelességtűl amaz mondás szerint, melyet Sz. Pál ir I. Cor. 7. "Ha az hitetlen eláll, nem leszen köteles az hű az szolgálat alá".

"Ez Deliberatio úgy leszen erős és úgy pronunciáltatik, ha az Gergely meg nem bizonyítja heted magával 15 napra embörséges embörökkel Sárvárott, hogy ő utóbb házasodott meg, hogysem mint felesége törökké lett volna. Ezt ha heted magával Paisjártó Gergely megbizonyítja, hogy felesége előbb lett törökké, hogy sem ű megházasodott volna, tehát semmi gondja ne legyen első feleségének ű hozzá, maradjon az mostanival. Az első felesége penig megkövetvén Istenét és az Ecclesiát törökké létérűl, ha szerencse találja, férjhez menjen." (Ker. jkv. I. 28.)

Ez az ügy Nádasdy Ferencet, a főpatrónust és Magyari István főesperest, mint sárvári lelkészt, közelről érdekelte, mert a sárvári alkapitány kettős házasságát intézték el benne feltételesen. Klaszekovics István püspöksége idejéből is vannak házassági pereink. Egy ilyennek lefolyása Csepregen 1614. nov. 6-án a zsinat alkalmával tartott egyházi törvényszéken a következő volt. Borbély Tamás lukácsházai mesterembernek ifjabb Nádasdy Tamás szolgájának a "képében" Szerencsés György prókátor adta elő a vádat. Míg Borbély három évvel ezelőtt a földesurával Erdélyben járt, felesége, Kassai Anna a porkoláb fiával, Melegh Jánossal szerelmi viszonyt szőtt, tovább mint félévig járt paráznaságban és bujdosott vele. Férje főemberek közbenjártára megbocsátott neki, visszafogadta, de már másodnap ismét latrokhoz adta magát, kik a ház ablakán is belőttek, de a férj szerencsére nem volt otthon s így a golyó csak az üres ágyat találta. Nádasdy nem helyeselte, hogy Borbély a parázna asszonyt visszafogadta és ő Kassai Annát Devecserben, a másik birtokán ki is pellengéreztette. A nő ezután Pápa vidékén az ihászokkal hét számra járt távol latrúl és paráznáúl. Az ügyvéd szavai szerint Borbély Tamás mint jámbor mesterember nem akar afféle fertelmes asszonyállattal élni és törvényt kér ellene. Három lukácsházi és négy nemescsói tanut (köztük nemes Hollósi Jánost is) hallgattak ki s ezek a vádat megerősítették. Kassai Annát Zvonarics Mihály esperes levélben idézte meg, de nem jött el. Tanácskozás után az itéletet ily módon iktatták a jegyzőkönyvbe:

"Deliberatum. Mivel hogy eléggé megbizonyodott, hogy az megnevezett asszonyállat meg nem maradott az ő életének tisztaságában, sem az urával való megbékélésének előtte, sem utána, hanem jámbor urának tiszta ágyát parázna főrtelmességével megundokétotta és így ennek adott hitét elárulta, méltónak iéljük kivánságát Borbély Tamásnak, melyben az parázna asszonyállatnak házasságbeli kötelességétül szabados kiván lenni; azért az mi sententiánkkal szabadossá is tesszük ötét attúl, megengedvén az Úrban való új házasságát és ezt cselekesszük Christus Urunknak Matth. 19. megirott törvénye szerént, melyben az házasság kötelének paráznaságért való megoldozása engedtetik, az hol így szól Christus Urunk: "Mondom tinéktek, hogy valaki bocsátandja feleségét, hanem csak paráznaságért és mást veend, paráználkodik." Az asszonyállatot penig törvény szerént való házasulástúl egész életében tiltjuk, hogy ha ki feleségül venné, ne ejtené magát, megmondott helyen azt mondja: "ha ki paráznaságért elbocsátottat vészen, paráználkodik." (Ker. jkv. I. 98.)

Erről azután latin nyelvű válólevelet is állítottak ki Borbély Tamás számára Klaszekovics püspök, az esperesek és a jelen volt lelkészek (caeterique pastores). Jellemző az evangelikusokra nézve, hogy ők még az egyházi törvényszéket is nem választott birákból alakították meg, hanem azt is közgyűlési formában az összes lelkészek részvételével tartották meg. Ez a törvényszék (sedes spirituális) itélt azután másféle ügyekben is, a lelkészek és tanítók vétségei, a lelkészek és a gyülekezetek között felmerült anyagi kérdések és egyéb viszályok, becsületsértések, családi és örökösödési ügyekben. Farkas Imre magyar könyvnyomtatónak mostoha fiával, Manlius Gergellyel, a csepregi nyomda miatt támadt pörében is, mint látni fogjuk, az egyházkerületi törvényszék itélt. Így a kerületi gyűlések idejének legnagyobb részét ezek a különféle peres ügyek foglalták le s ezért jóval kevesebb idő maradt a hitélet ápolását célzó belső ügyekre.

 

f) Zvonarics Mihály, a tudós püspök (1620-25) és Nádasdy Pál gróf, a buzgó főpatrónus.

Klaszekovics halála után 1620-ban Zvonarics Mihály sárvári lelkészt választották meg az utódjául, akinek, mint főesperesnek, már eddig is vezető szerepe volt az egyházkerület kormányzásában. Püspöksége idejéből, mely csak öt évre terjedt, sajnos, egy jegyzőkönyvünk sem maradt fenn.

Zvonarics családja, mely valószinüleg szintén Horvátországból menekült ide, már 1535 óta élvezte a Nádasdyak pártfogását. 1628-ban a fiai, István és György mondják Nádasdy Pál grófhoz intézett ajánlólevelükben: "Mert jól jut eszünkbe, mennyiszer emlékezett legyen az mi idvözült atyánk urunk († 1625) Nagyságodnak és Nagyságod idvözült eleinek mi hozzánk és az mi eleinkhez való nagy kegyelmességekrül, mely felől sokszor jelentette, hogy vagyon annak közel kilenczven esztendeje, miulta az mi eleink az Nagyságtok patrociniumja alatt nagy csendességben éltének itt Sárvárott." [834]

Atyjáról, Bálintról ő maga írja 1616-ban, hogy több 28 esztendejénél, hogy elnyugodott az Úrban. Tehát 1588. halt meg. Pathay ref. püspökről azt hitte Zvonarics, hogy alacsony származását gúnyolja. Ő maga is elismeri, hogy nemzetségében alacsony állapotú emberek voltak, de tudva van ezek jámborsága és Istentől rendeltetett igaz munkával való kenyérkeresete. Ez neki csak hálaadásra ad okot, hogy őt Isten mégis az ő titkainak sáfárává tette. S Pathaynak is, mondja, hihető, hogy nem volt minden nemzetsége szuperintendens. (Adattár VII. 174.)

Zvonarics atyja varga volt bizonyára. Ezért mondja róla Beythe István gúnyosan: "Varga Mihály nömös bölcsesége meg nem ment abból bennetök." És ismét: "Te, Varga Mihály, nem tudod-e, miért küldettél vala az kereszturi mesterségre és Sárvárott el nem szenvedtek vala." Kanizsai Pálfi János pedig 1615. Pathayhoz írt levelében egyenesen sárvári vargának nevezi. Hasonló okból nevezték Dávid Ferencet is vargának. Valószinű, hogy Sárvárott is az idegen hangzású Zvonarics helyett Vargának nevezték az egész családot, mert a Báthory Erzsébetre, Nádasdy Ferenc özvegyére vonatkozó 1611. évi vallomásban "Varga Bálintné, ez mostani sárvári predikátornak az anyja" említtetik, ki Beniczky Katalint mosónőnek hívta a várba. A peres akták őrizték meg Zvonarics püspök anyjának nevét. Pázmány Péter pedig Zvonaricsot, nevének szláv jelentése szerint Harangozónak gúnyolta.[835]

Zvonarics Bálint sárvári vargának Mihály fián kívül három fia volt még: Imre, ki 1597. Nagyőrön a Szepességben, 1601. pedig Wittenbergben tanult, György, aki 1599. Tübingában járt és Gergely, akinek Báthory Erzsébet 1609. Hegyfalun adott birtokot. Mihály Sárvárott, Csepregen, Komáromban és Nagyőrön végezte iskoláit. Tanulhatott Pápán is, ahol Egerszegi István főember vele gyermekségétől fogva együtt és egy tudományban nevelkedett. Születési évét 1570 körül kereshetjük. Hrabovszky is 1570-re teszi. 1616-ban Pathayhoz írt levelében mondja, hogy már ő is megkezdett korosodni s kardját husz évvel azelőtt (tehát már Reczés idejében) vonta ki. Az Egyesség Könyvét 1596. mint németkereszturi rektor irta alá. Beythe István már 1599. mint az evangelikusok egyik vezérharcosáról szól róla, akit most választottak meg lelkésznek.[836]

1599-ben Szakonyban volt lelkész, innen pedig 1601. Czenkre hívták. Öccse, Imre, egy disputatióját (De poenitentia et confessione. Wittenberg 1601.) már mint czenki lelkésznek ajánlotta neki és Hunnius Egyed wittenbergi tanárnak. Czenken már a kerületnek egyik legtekintélyesebb lelkésze és Magyari István főesperesnek is bizalmasa volt. Ez 1602. márc. 27. Czenken való átutaztában kért tőle tanácsot, hogy a gonosz Darvolya Anna asszonyt, akinek főrésze volt Báthory Erzsébet kegyetlenségeiben, el merje-e tiltani az úrvacsorától. Zvonarics, bár hálára volt kötelezve a Nádasdyak iránt, levelében mégis a legszigorúbb eljárást ajánlja Magyarinak. Ha Ambrosius Theodosius császárt visszautasíthatta, sokkal inkább megteheti ezt az esperes evvel a nővel szemben. "Üdvös lesz ez a Nádasdyékkal közlendő megintésre nézve is, amelyben szólni kell a meg nem térőknek excommunicatiójáról is. Legyen ez a példaadás mintegy előkészítés és ösztönzés a komoly bűnbánat siettetésére." Kevéssel utóbb maga Zvonarics került szembe a súlyos lelkibeteg Nádasdynéval.[837]

Még Czenken értékes irodalmi munkásságot is végzett. Itt adta ki "Pápa nem pápa" című polemikus munkáját (Keresztúr 1603.), melyről alább a hitviták történetében szólunk. Ez a mű egyengette útját a sárvári papságra, melyre (Magyari utódául) Nádasdy halála után már csak özvegye Báthory Erzsébet hívta meg 1604 végén vagy 1605. elején. Nem volt igaza tehát Beythének, hogy szülővárosában Sárvárott el nem szenvedhetik. Az esperességben is utódja lett Magyarinak, mert 1605. már egyházlátogatáson járt Endréden. Itt kérdezte Klaszekovics lelkésztől, hogy birja-e Szergény és Endréd között a papi földeket s 1607. is a szakonyi egyezkedésben mint esperes vett részt.

Sárvárott mint udvari lelkésznek nehéz helyzete volt beteg lelkű úrnője mellett, akinek kegyetlenségeiről már Magyari idejében is volt tudomása. Feddő szavaival könnyen tünhetett fel hálátlannak, mert a Nádasdyak alumnusa volt s özvegy édesanyját még most is szivesen látták a várban. Mint udvari lelkésznek kellett megérnie, hogy úrnőjét Csejtén tettenérték, fogságba vetették és hosszú kínos tárgyalás után elitélték. De ebben a nehéz kényes ügyben is bizonyára híven és bátran felelt meg lelkipásztori tisztének, mert különben kálvinista ellenfelei, akik keresve keresték benne a hibát, el nem hallgatták volna. Neki kellett a szerencsétlen családi viszonyok közt felserdülő Nádasdy Pálnak nevelését is vezetni. Még csak 7 éves volt a fiú, mikor ő Sárvárra jött. Volt ugyan gyámja, Megyery Imre és tudós nevelője, a soproni születésű Mock Jakab, de neki is sok gondja volt reá, hogy milyennek nevelik fiatal földesurát, Báthory Erzsébet fiát. S neki is érdeme, hogy oly kiváló hazafi és lelkes, buzgó patrónus vált belőle.

Mint esperesnek is az öreg Klaszekovics mellett sok dolga volt. 1608. jún. 7. már mint esperes hívta az evang. iskolákban nevelkedett Kanizsai Pálfi Jánost Sárvárra tanítónak, de nem jött, mert a kálvinistákhoz pártolt. Hutter Lénárd, a jeles wittenbergi tanár 1609. Zvonarics espereshez is címezte a levelét. Kis Bertalan és Lethenyei István külföldön járó theologusok ügyében folyt ez a levelezés, akik közül Zvonarics az utóbbit 1611. rektornak hívta maga mellé. Lethenyei mint sárvári tanító 1617. vette feleségül Zvonarics leányát s később ipának a rövid életrajzát is megírta latin versekben ily címen: "Succincta diatyposis vitae Michaelis Zvonarits metris poeticis per Stephanum Lethenyei ministrum Csepregiensem concinnata." Megvan ez a Nemzeti Múzeum levéltárában s Klein Sámuel is közli belőle ezt a két sort:

Postea Sárvárii docuit mysteria Christi
Et superintendens ipse creatus eo.

Schmal pedig többet is közöl belőle. Hogy már esperes korában is nagy tekintélye volt s a kerület vezető emberének tartották, mutatják ezt Kolonics Szigfrid hadi tanácsosnak Bécsből és Saffarics Mihály várkapitánynak Tihanyból 1611. hozzá intézett levelei, melyekben tőle kérnek lelkészt. Potyondy István és a csáktornyai Lossits István Wittenbergben 1614. megjelent értekezéseiket neki ajánlották. Klaszekovics 1614. évi Protestatiójában ő is mint esperes az egész nemzet előtt tiltakozott Pázmány Péter vakmerő és igaztalan támadása ellen.[838]

Egyidejüleg volt heves vitája a kálvinistákkal is. Már fiatal korában is összetüzött Beythével, aki őt mondotta a lutheránusok bölcsének. Most pedig Tolnai István lelkész és Pathay István ref. püspök ellen kellett neki sikraszállni. Így lett ő a két protestáns felekezet áldatlan hitvitáinak egyik hőse. Ezt a tollharcot alább fogjuk ismertetni. Egyházkormányzó munkásságát Pathay azzal vádolta meg, hogy földesura (Nádasdy) jószágában és a szomszédságban a kálvinista lelkészeket sollicitálja és ki is üzi, mint Bő és Szentgyörgy községekben tette. Zvonarics viszont azzal vádolja Pathayt, hogy irigyli a szentgyörgyi papságnak evang. lelkésszel való betöltését és ezt akarja megbosszulni. Pathay levele szerint 1618-ban Zvonaricsnak is része lehetett abban, hogy Czeglédi György ref. lelkész, akit bilincsekben hoztak Kiskomáromból Veszprémbe, majd pedig Pápára, Török Istvánné Gersei Petheö Margit evang. földesasszony rábeszélésére áttért hozzánk s emiatt szabadon bocsáttatott. Pathay itt egyházunkat "turma Zvonaricsii" (Zv. lovascsapatának) nevezi. Ezzel is tehát vezető szerepet tulajdonít neki, amint hogy az öreg Klaszekovics hanyatló éveiben valósággal ő is volt igazi lelke az egyházkerületnek. (Adattár VII. 169. 184. VIII. 19. Fabó, Codex D. 197.)

Klaszekovics helyett az egyházakat is ő látogatta, így vizitált például 1616-ban Terestyénfán. Püspökének bizalmát teljes mértékben bírta. Pathay erős vádjaival szemben Klaszekovics 1617. ezt a dicséretet mondja róla: "Zvonarics uram ő kegyelme mi közöttünk minden engedelmességével, körülem való igaz és hű szolgálatjával s minden alázatos magaviselésével eddig úgy mutatta magát, mint illett jámbor keresztyén atyafihoz." Vezető szerepében sem bizakodott el, öreg püspökét megbecsülte. Főesperesi sok dolga mellett otthon Sárvárott is buzgón vette lelkipásztori kötelességeit. Veje, Lethenyei István s István és György nevű fiai így jellemzik predikálási módját: "Az egész Szentirást elkezdvén Mózes könyvén minden nap egész hetetszaka által predikállotta a Mennyei látásról irt könyv utolsó részéig a sárvári hívek szent gyülekezete helyén." Erről irja Lethenyei a Diatyposisban:

Hic Vetus atque Novum Foedus cum laude perenni
Quotidie explicuit dexteritate gravi.

E predikációkat halála után veje és fiai összegyűjtötték és Magyar Postilla címen (Csepreg 1627-28) ki is adtak. E célra a költséget nem csak Nádasdy Pál és neje, Révay Judit adták, hanem Thurzó nádor özvegye, Czobor Erzsébet, özv. Révay Péterné Forgách Mária, Batthány Ferencné Lobkovitz Poppel Éva, Széchy Mihály, Bácsmegyei János (sághi), Gönczöl István (ölbői), Zente Péter, Takács Miklós, Kis Tamás csepregi polgármesterek is hozzájárultak. A könyv elé Lethenyei a lelkészekhez intézett igen szép költői Paraenesist irt, kitartásra, hősi bátorságra intve őket a szenvedések között, melyeket a "meretrix babylonica" zudít reájok. Szunyagovszky Mátyás csepregi rektor pedig üdvözlő és ajánló verseket irt.[839]

Tudományosságának és hithűségének oly jó emlékét hagyta maga után, hogy kátéját halála után 18 év múlva sem feledték el, sőt Farkas Imre csepregi könyvnyomtató azt 1643. szept. 8. Nádasdy Ferencnek ajánlva nyomtatásban is kiadta. Ez volt az utolsó evang. mű, melyet Nádasdynak ajánlottak, mert a fiatal patrónus két hónap múlva, nov. 23. csúfosan elhagyta apáinak hitét. Zvonarics e kátéjának címe: Az Úr vacsorája üdvösséges tudományának utába való rövid bemutatás... Ez sacramentumhoz tartozó egynéhány hasznos kérdésekkel és feleletekkel nagyobbítatván. (Csepreg 1643. 4. r. 34 levél. Egyetlen példánya az esztergomi érseki egyházmegye könyvtárában.) Korábbi kiadása nem ismeretes. Lehetséges, hogy csak kéziratban volt addig. Ez lehetett az a könyvecske, melyet eredetileg a fentebbi Egerszegi István pápai lakos kértére irt. Talán egy mű azzal a kátétöredékkel, melyet Révész Kálmán Kassán fedezett fel és a Protestáns Szemle 1904. évfolyamában ismertetett. Kassa és Sárvár közt az összeköttetés élénk volt. A püspök fia, Zvonarics István Dunántúlról került Kassára evang. lelkésznek, ez vihette oda atyja kátéját, melyet előbb csak kéziratban terjesztettek. (Könyvszemle 1881. 120. Prot. Szemle 1904. 42.)

Zvonarics ha nem is öreg, de már a munka terhe, az évek súlya és a betegség igája által megviselt férfiú volt, mikor 1620. Bethlen Gábor dunántúli hadjáratainak idején püspöknek választották, új hivatalának mindjárt az első évében kellett megérnie a virágzó Csepregnek, Nádasdy Pál második nagyobb városának pusztulását és öccsének, Imrének itt szenvedett vértanú halálát. Csepreg feltámasztásában is nagy feladat várakozott reá, de kiváló lelkészt helyezett oda vejének, Lethenyei Istvánnak személyében. Ennek verses életrajza szerint is Zvonarics nehéz szomorú időket élt. Sárvárra jöveteléről irja a Diatyposisban:

Cum sua ter denos aetas absolverat annos, -
omplens quinque simul tristia lustra satis.

Eszerint 30 éves korában került Sárvárra és itt eléggé szomorú 25 évet töltött. E versek alapján teszi már Hrabovszky a püspök születési évét 1570-re és életkorát 55 évre. Püspöki hivatalát csak 5 évig viselte. Schmal, Klein és Ribini szerint is 1625. febr. 27. halt meg. Püspöksége idejéből, sajnos, egyetlen kerületi jegyzőkönyvünk sem maradt fenn. Kis Bertalan, a fiatal búzgó jegyző, úgy látszik, új kötetet kezdett a maga idejéről és ez nem maradt fenn. Az Egyesség Könyvének aláiróiból látjuk, hogy az öt év alatt 45 kanditátust avatott fel lelkésznek. Különösen 1622. máj. 26. a hegyfalui zsinaton volt több lelkészavatás. Római kath. papok is többen tértek át hozzánk Zvonarics idejében, így Serényi György, a szombathelyi plebánus és kanonok, Horváth János, a kotori plebánus, Prusowszky Vencel premontrei kanonok és Horning Joakim (In coeno latitans Pontificio). Jegyzőkönyveink hiányozván egyházalkotmányunk fejlődéséhez Zvonarics idejéből újabb adatokat nem jegyezhetünk. Elég nehéz feladat volt háborús időben, Bethlen szabadságharca után a kerületet a régi törvények szerint is kormányozni. Amit Schmal Zvonaricsnak halálos ágyán mondott jövendöléséről mesél, az ellenkezik a történeti valósággal. (Hrabovszky Presbyt. II. 343.)

Zvonarics püspök Imre nevű öccsével népes és búzgó ároni házat alapított. György nevű fivérük 1599. Tübingenben tanúlt. Gergely a negyedik testvér 1609. Hegyfalun kapott birtokot. Ennek Ferenc nevű fia Erdélybe ment ki és ott halt meg. A püspöknek István nevű fia Sárvárott rektor, Cenken lelkész még 1637. is, Keresztúron Nádasdy Pál özvegyének udvari papja, majd Kassán volt lelkész, ahol még 1649. is élt. Ságodi Gergely hegyfalui esperesnek a leánya, Orsolya volt a felesége. Másik fia, György is Wittenbergben tanult, azután Batthyány Ádámnak lett nevelője s majd tiszttartója. Ennek hitehagyása után visszajött ifj. Nádasdy Ferenchez, ki Zvonarics Gergely hegyfalui birtokát adományozta néki. A felesége Kenyeres Borbála volt. Az ő leányuk lehetett Zvonarics Ilona, ki 1659. Szemerey György evang. nemesnek volt a felesége. Az 1615. megjelent, "Pázmány P. pironsági" munka elé Zvonarics István, Balázs és Miklós ifjak verseket irtak. A vértanú Zvonarics Imrének lehettek fiai. Utolsó jeles papunk a családból Zvonarics Sámuel (a püspök unokája vagy unokaöccse), aki Répceszentgyörgyön, Szentivánfán, Nemesládonyban, Meszlenben s végül Mihályiban volt lelkész és esperes. Ez utóbbi helyről idézték 1674. Szelepcsényi primás elé Pozsonyba, Sopron megyében Zvonarics György 1817. még mint evang. nemes fizetett elő a reformáció emlékkönyvére.[840]

Klaszekovics és Zvonarics idejében a fiatal és búzgó Nádasdy Pál volt az egyházkerület főpatrónusa. Mostoha viszonyok között nevelkedett egyházunk nagy fiává. Atyját, Ferencet, a vallásoslelkü hőst már hat éves korában elveszítette, anyja, a súlyos lelki beteg Báthory Erzsébet pedig fogságban sínylődött. Mint 13 éves fiúnak kellett anyjáért Thurzó György nádorhoz folyamodni, hogy ki ne végezzék. De jó gyámja volt, Magyary Imre és jó nevelői a soproni Mock Jakab és Zvonarics, a sárvári lelkész. Még mint gyermekifjút ültették be Vasmegye főispáni székébe. Szerencsétlen anyja a végrendeletében is megemlíti, hogy fiát 12 éves korában már a főispánságra is felesküdtette. Mock és Magyari levelezése szerint korán akarták már Németországba kiküldeni. Mint vallásos, művelt ifjút a lelkészek is korán megbecsülték és tisztelték. Könyveiket 1614 óta már neki is ajánlják. Lackner Kristóf soproni polgármester is a drámáját 1617. neki ajánlja. Galgóczi Miklós csepregi rektor két évig már a fiatal Nádasdy költségén volt Wittenbergben s 1619. kiadott művében hálás lelkes hangon esd áldást a Nádasdy-házra. Jövendő sorsát Nádasdy már 21 éves korában Bethlen Gábor fegyvereihez kötötte. Esterházy Miklós azok közé jegyezte, akik Bethlent hivták és szivesen látták. S a "három gyermek" alatt is, kik akkor az országot igazgatták, Rákóczy György és Thurzó Imre mellett Nádasdyt értette. Mikor a fejedelem 1619. nov. 30. Sopronban járt, Nádasdy is mellette volt a keresztúri táborban. Besztercebányán 1620. őt is hitvédőnek (defensor fidei) választották. A fehérhegyi csata után Collalto és Esterházy Csepreg véres feldulatásával és kedves papjának Zvonarics Imrének felkoncolásával büntették Nádasdyt, aki Sopron példáját követve végre is kénytelen volt a felajánlott amnesztiát elfogadni. II. Ferdinánd kegyeibe fogadta, 1622. kormányzó tanácsosul rendelte Thurzó Szaniszló nádor mellé, 1625-ben pedig a grófi ranggal is kitüntette. De Nádasdy mindezekért sem volt hajlandó más főrangúak példája szerint evang. hitét áldozatul hozni. Pázmány Péter a "Csepregi Mesterség" elején már 1614. hizelgő levéllel fordult hozzá, de sem ő, sem Esterházy, akivel sógorságba is került, nem tudták eltántorítani. Kállay Péter a csomai prépost 1621. évi végrendeletében panaszkodik Nádasdyra "mint ki az jus patronatust abban az prépostságban (elődei, a Kanizsayak révén) praetendálja".

Klaszekovics és a Zvonaricsok ellenben nagy mértékben tapasztalták pártfogását. Csepreg vértanu papja nagy művét (Szentirásbeli Hitünk Ágai, Keresztúr, 1614) Nádasdynak ajánlotta, ki a költségeket fedezte. Az ajánló levél szerint Nádasdy Pál, a fiatal földesúr, midőn Csepregen tartózkodott, udvarnépével együtt többször meglátogatta Zvonarics Imrét a paplakon s viszont a lelkész is viszonozta a látogatást Sárvárott. Ekkor látta, hogy Nádasdy mily szorgalmasan olvassa Hafenreffer Mátyás tübingeni tanár latin nyelvű hittanát, melyet ő adott át néki használatra. Hogy tehát ezt mások is megismerhessék s különösen hogy Nádasdy két nénje, Homonnay Györgyné és Zrinyi Miklósné is olvashassa, ezért fordította le magyar nyelvre.

Zvonarics Mihály püspöknek Magyar Posztilláját is a fiai és veje (Csepreg 1627-28) főként Nádasdy költségén adhatták csak ki s neki és feleségének ajánlották. Sőt maga Nádasdy Pál is a felett való örömében, hogy 1631-ben Tamás nevű harmadik fia is megszületett, egy evang. imádságos könyvet írt és adott ki Ferenc és Tamás nevű fiacskáinak ajánlva. "Nektek ajánlom, szerelmes magzatim - írja az ajánló levélben - ez üdvösségre vezérlő kis munkácskámat." És a cimlap után következő lapon a szerző határozottan meg is jelöli a nevét: "Egybeszedettetett és irattatott Gróf Nádasdy Pál által". Áhitatos és buzgó imádságok. (Csepreg, 1631. 12 r. 328. lap.) Lethenyei István csepregi lelkész magyar verseket is írt a könyv elé.[841]

Résztvett Nádasdy a protestánsok akkori szenvedélyes hitvitáiban is. A kálvinisták panaszkodtak reá. Lethenyei István esperes "A kálvinisták magyar harmóniájának meghamisítása" című vitairatát (Csepreg 1633) Nádasdy Pálnak ajánlotta, akit az előszóban arra kér, hogy "a mennyire ez ideig az kálvinistaságtól abhorreált és azt semmi részeiben sem javallotta, sem acceptálta, most így annyival inkább értvén az kálvinistáknak Isten igéjével ellenkező tévelygéseket és veszedelmes tudományukat, ennek utána irtózzék és idegenedjék tőle". K. Pálfi János ref. püspök is 1630. febr. 9. felpanaszolja Nádasdynak, mint főispánnak, hogy Rábaszentmihályra a reformátusok sérelmével vittek be evang. papot. Ugyanő írja 1631. Pathaynak: "Vasmegyének főispánjával, ki velünk szemben kétszinű, fuldoklásig és könnyekig kell perlekedni." Őseink nagy rövidlátással hadakoztak egymás ellen, nem látták Pázmány és Esterházy személyében a közös veszedelmet. (Thury E. 208. 260.)

Nádasdy jóakaró, figyelmes és áldozatkész patrónusa volt a kerület minden buzgó lelkészének. Gyűlések alkalmával ő vendégelte meg az összes lelkészeket. Még Zvonarics utóda, Kis Bertalan püspök is sokat köszönhet néki. Lethenyei István csepregi esperes fentebbi munkája is Nádasdy költségén jelent meg. Farkas Imre magyar könyvnyomtató csak az ő áldozatkészségével tarthatta fenn műhelyét előbb Németkeresztúron, azután Csepregen. Hogy gyermekeit gyóntató papjának, a már haldokló Zvonarics püspöknek beteg ágyához vezette és vele megáldatta őket, miként Pilárik István említi, az lehetséges, de képtelenség, hogy az akkor még csak két éves Nádasdy Ferencről Zvonarics már azt is megjövendölte volna, hogy elhagyni és üldözni fogja hitsorsait. Patrónusi jogait és kötelességeit Nádasdy Pál a nagy kiterjedésű urodalmakban híven és nagy áldozatkészséggel gyakorolta. Bizalmi embereit az egyházlátogatásokra és a kerületi gyűlésekre mindenkor elküldte. A püspöknek és espereseknek az engedetlen lelkészekkel szemben védelmére kelt. Külföldi egyetemekre több alumnust küldött s itthon is segélyezte a lelkészeket, tanítókat és gyülekezeteket. A fertőszentmiklósi gyülekezetnek a magvaszakadt Balogh György halála után 7 darab szántóföldet adományozott, melyeknek egy része Bezerédy László kertjeivel volt határos. A sarródi templomnak 1630. máj. 23. kelt levelével egy halastavat adományozott. A lövői iskolának pedig már Lethenyei István predikátorsága idején 1617. okt. 2. kelt adománylevelével évi tiz-tiz köböl buzát, felét a tanítók s felét a tanulók segélyezésére. A reneszánszkori építészet stilusára emlékeztető, oszlopos, tágas folyosókkal épült németkeresztúri gyönyörű kastélyban, mely a rajta levő emléktábla szerint 1625. készült el, igen szép házi kápolnát is építtetett, melyet Kis Bertalan püspök Schubert Pál soproni esperes jelenlétében 1631. dec. 3. avatott fel.[842]

Nádasdy egyházépítő munkájában eleinte a felesége is buzgón részt vett. Első felesége Forgách Judit, Forgách Imre és Zrinyi Kata leánya volt. Ennek korai halála után 1620-ban báró Révay Péter koronaőrnek leányát, Révay Juditot vette feleségül, aki öccsét Révay Pált és hugát, Révay Zsófiát is magával hozta Dunántúlra. Az utóbbi lett Erdődy Bálint gróf felesége és Dunántúl utolsó hithű evang. mágnásasszonya, ki Monyorókeréken s utóbb Sopronlövőn élt. Nádasdynak a második nejétől három fia született: György, Ferenc és Tamás, de csak Ferenc maradt életben, aki rosszul tanult meg imádkozni az apja által irott imádságos könyvből. Az apa korai halála (1633. okt. 15.) után először a fiatal özvegye, az után pedig egyetlen fia hagyta el hitét. Mind kettő önző világi érdekből.

 

g) Új korszak a kerület történetében. Kis Bertalan, az erélyes fiatal püspök (1625-46). A püspökválasztó csepregi zsinat. Schubert Pál esperes beszéde és az első rendszabályok.

Az öreg Klaszekovics és a megtört beteges Zvonarics után a kerület - úgy látszik, egyenesen Nádasdy Pál gróf kivánságára - az eddigi szokástól eltérőleg fiatal püspököt választott, aki ifjúkora miatt eddig még esperesi hivatalt sem viselt, hanem csak jegyzője volt a kerületnek. Tőle várták, hogy erős kézzel rendet teremt az egyházkormányzatban, helyreállítja az egyházi fegyelmet, számba veszi a gyülekezeti vagyont, mely több helyen idegen kézre került, egységesen rendezi és méltóvá teszi az istentisztelet módját, ellenőrzi és magasabbra fejleszti az iskolákat s egyházunk hittanát úgy a szószéken, mint az irodalomban Rómával és a kálvinistákkal szemben megvédi, szóval, új korszakot nyit a kerület történetében. Mindezek a remények Kis Bertalan személyéhez füződtek.

Somogymegyéből, valószinüleg a Nádasdyak valamelyik birtokáról került fel Sárvárra és Csepregre, az itteni hirneves iskolákba. Mint "Somodinus" írta nevét az Egyesség Könyvébe és a wittenbergi anyakönyv is somogyinak mondja. Nádasdy Ferenc özvegye, Báthory Erzsébet vette pártfogásába. Mint ennek alumnusa folyamodott 1609. őszén Lethenyei István nevű társával, evvel a végig hű Achatesével a soproni tanácshoz. Útra kelnek, de úrnőjük segélypénzét csak Wittenbergbe való megérkezésük után fogják megkapni. Az esperesek ajánlották őket Nádasdynénak "látván, hogy e mi sokszorosan nyomorult hazánkban miként száll le napról-napra a tudós férfiak száma". Mivel közös kérvényükben még ifjaknak mondják magukat, születési évüket úgy 1590 körül kell keresnünk. (Eht. Eml. 163.)

Wittenbergbe megérkezvén, Hutter Lénárd tanár, a jeles dogmatikus vette őket pártfogásába. Szállással, szabad asztallal és jó tanácsokkal volt segítségükre. A jó Hutterusnak még arra is volt gondja, hogy kálvinista honfitársaikkal ott künn ne sokat társalogjanak. Majd pedig ez évi nov. 30. már a dunántúli espereseknek is írt, hogy úrnőjüktől több segélypénzt kérjenek a két alumnus számára, mert az eddigi a nagy drágaság miatt nem elégséges. Egyébként Hutterus jó reménységét fejezi ki, hogy az ifjakra fordított költség jól fog majd egykor kamatozni. Visszatérte után Csepregen volt rektor és Klaszekovics püspök már 1612. Szakonyba avatta fel lelkésznek. Itt volt 1614. is, midőn Zvonarics Imre könyve elé üdvözlő verset írt. Szakonyból 1617. Czenkre hívták meg. Itt vette feleségül a püspök leányát, Klaszekovics Jusztinát. Itt született két fia is, Ádám és Pál. Mint cenki lelkész Nádasdy Pálnak udvari papja is volt és átjárt predikálni a keresztúri kastélyba. Nádasdy szerette és a legnagyobb gyengédséggel volt iránta. 1619-ben a lövői Lethenyei Istvánt akarja Keresztúrra hívni, "hogy az mi udvari predikátorunkat, Kis Bertalan uramat sok dolgaiban subleválja". De előbb az ipától, Klaszekovicstól levélben kérdezi meg, hogy "ez dolog Kis B. uramnak nem vergál-e aliquid in derogamen, mert ő kegyelmének nem akarunk véteni". Abban a korban nagy figyelem és tisztelet volt ez egy főúri patrónus részéről. Mint fiatal tudós lelkészt és Nádasdy kedves emberét korán megválasztották kerületi jegyzőnek. De ő, úgylátszik, külön kötetbe írta jegyzőkönyveit és ez elveszett, mert a fennmaradt legrégibb kötetben Kis Bertalan csak az 1624. máj. 8. Fertőszentmiklóson tartott zsinatról jegyzett fel annyit, hogy a magvaszakadt Balogh György halála után ennek szántóföldeit, melyek Bezerédi kertjeivel voltak határosak, Nádasdy Pál a szentmiklósiaknak adományozta s ezek kívánságára írta ezt jegyzőkönyvbe. Mint cenki udvari lelkészt választották meg Kis Bertalant püspöknek is.

Zvonarics halála után maga Nádasdy rendelte el (jussu et mandato Comitis P. de Nádasd) és hivta össze a püspökválasztó zsinatot Csepregre 1625. június 2-ára. Ő hívta meg az új püspök beiktatására Brunswick Tóbiás dunáninneni magyar püspököt, a Thurzók szeredi lelkészét, aki csak 1616. hagyta el csepregi rektori állását. Vele jött kerületének jegyzője, Pintér Gergely galgóci lelkész is. Maga Nádasdy Pál, akit II. Ferdinánd éppen arra a napra hivott külön rendelettel Bécsbe, nem lehetett jelen, de teljes felhatalmazással és utasítással küldte el megbizottait, nemes Szilvási Jakab kir. dikátort (adópénztárost) és nemes Mock Jakabot, volt tudós nevelőjét és mostani titkárát. Nádasdy meghívására jelentek meg a többi nemesek is: Horvát Bálint (Mankóbüki) Sopronm. alispánja, Bácsmegyey János, Szeömeörey István, Trestyén Bálint, Hettyei István, Károli István, Pintér János, Sopron megye esküdt bírái, Veölcsei Ádám Sopron m., Guary Miklós, Vas m. szolgabírája, Tulyok Miklós, Szelestey Ferenc Vas m. esküdt bírái, Szelestey György, Szelestey Sándor. És még számosan a nemesek és a nép köréből, kiket rövidség kedvéért nem említ a jegyzőkönyv. De a jelen volt 95 lelkész neve be van jegyezve. S mint legkorábbi ilyen névsort (állomáshelyük, sajnos, nincs jelezve) ide iktatom:

Kis Bertalan püspök, Kevi Dániel, Schubert Pál, Lethenyei István, Ságody Gergely, Eöri Péter, Kola János, Terbócs János esperesek, Galgóczí Miklós jegyző, Dongó Gergely, Fejér János, Körösi Imre, Pécsváradi Péter, Geresdi Balázs, Csői Ferenc, Szentgyörgyvölgyi György, Szentmihályfalvai Miklós, Küszöghi András, Regini Márton, Gudor János, Matheus János, Aranyadi Mihály, Jauriensis István, Csanaki István, Körmendi János, Rotari Márton, Ládony Ferenc, Pápai Imre, Bejczi György, Rumi István, Pankaszi Márton, Zólyomi Pál, Csepregi Dénes, Kelemen Mátyás, Baranyai Máté, Potyondi István, Widos József, Szvetics Gergely, Kanizsai János, K. Farkas János, Allodiatoris Mihály, Simonházi Tamás, Linka (Hlinka) László, Dubniczai Márton, Szeömeönyei György, Szalai Márton, Prusoczki Venczel, Nagy Tamás, Musay Gergely, Kotlóczi György, Mosony János, Pápai János, Surányi György, Geregyei Gergely, Szeredi Gáspár, Hollósi Miklós, Fajertagh János, Ferrarius András, Somodi István, Szelnicz János, Terebesi Miklós, Musics Pál, Dvorszky György, Sutoris Miklós, Sámbokréti Mihály, Somodi János, Szentlőrinczi Balázs, Magyar János, Győrvári Ferenc, Szeredi Mihály, Theutonides János, Kamondi Gáspár, Győrvári Lukács, Szerdahelyi Mátyás, Serari András, Német János, Rádi István, Breznói Mihály, Magyarbéli György, Meskó Pál, Küszöghi Mátyás, Agnetis Salamon, Pauspertel Ágoston, Floriánus Pápa György, Thalabor Jakab, Harpius Máté, Telekesi Benedek, Ujkéri Miklós. És mint itt felavatott lelkészek: Kopcsány János, Somodi Péter, Szentgróthi Benedek, Kanizsai János, Muraközi Miklós.

Több lelkész betegség és egyéb okok miatt maradt távol. A rektorok neveit pedig a jegyző nem jegyezte fel. Az egész ünnepély lefolyását elmondja röviden a kerületi jegyzőkönyv. Püspökválasztásról ez a legkorábbi hivatalos feljegyzés. Eszerint a nevezett napon (1625. jún. 2.) korán reggel a templomba mentek s előleges könyörgés és magyar predikáció, Isten nevének dicsérete (éneklés) és a Szentléleknek segítségül hívása után Schubert Pál soproni német lelkész mondott latin szónoki beszédet (oratiunculam) az ismeretes verses közmondás alapján:

Et tua res agitur, paries cum proximus ardet.
(Téged is ér a veszély, ha a szomszéd háza kigyullad).

A beszédnek igen nagy lehetett a hatása, mert Schubert naplójából később a kerületi jegyzőkönyvbe is lemásolták. (I. 169-176). Bethlen háborui még nem értek véget. A zsinat a négy év előtt szörnyű vérontással elpusztult, de újra felépült Csepreg városában, abban a templomban ült együtt, ahol a tudós Zvonarics Imre csak nem rég szenvedte a vértanui halált. Maga a szónok is a fehérhegyi csata áldozata. Morvaországból, Iglauból menekült hozzánk, szemmel látója volt hazájában az iszonyú ellenreformációnak. Az ilyen szónoknak elhitték, ha predikálta: Et tua res agitur. A te házad is veszedelemben forog. Politikai és egyházi tűzvészről (incendium politicum et spirituale) beszélt velősen, nagy szónoki erővel. Nagy Németországban (a 30 éves háború elején) a legerősebb városok falai is lerombolva, a szőlőhegyek, szántóföldek elpusztítva, nők és gyermekek kardélre hányva, a szűzek megszeplősítve. "Óh vajha valamely Livius vagy Homerus volna itt, aki e, több mint tragikus veszedelmeket nagyságukhoz képest tudná lefesteni". Hogy Magyarország is ezen Scylla és Charybdis közé ne keveredjék alkalmas óvszereket ajánl: bűnbánatot, megtérést, imádkozást, Isten törvényei iránt engedelmességet sat. Az egyházi tűzvész a bús és szomorú Cseh- és Morvaországot, az ő szeretett és visszakivánt hazáját, sőt Ausztriát is pusztítja. A legtöbben ebben a legnemesebb országban erősen hiszik: semmi szél sem lehet oly erős, hogy az ellenreformáció gyújtószikráit a magyar egyházi kőfalakon átröpíthetné. Óh bárcsak hát soha se kellene ilyen tűzlángot megpillantanunk. De az Isten igéje iránt való hálátlanságot és egyéb nagy bünöket látva nem érezhetjük magunkat biztonságban. Félő, hogy a testihez lelki éhinség is járul. A sátán veszedelmünkre tör. Hamis tanítók lépnek fel, hazug lélek van az ő szájukban (I. Kir. 22, 22) hogy imponáljanak az együgyüeknek és megigézzék a mágnásokat, összeesküsznek az igaz tanítók veszedelmére és az ő szörnyűséges tudományuk terjesztésében igen éberek. (Célzás Pázmányra és a jezsuitákra). Nostra igitur rés agitur. Űzzétek el a renyhe, lomha álmosságot, ne aludjunk, mert itt az ellenség, aki konkolyt akar elvetni a magyar szántóföldön.

"Oh nagyságos Nádasdy gróf, mivel Isten téged védőnek és dajkálónak állított e kerület élére, ő adjon neked éber sasszemeket, hogy lássad Józsefnek romlását (Ámos 6, 6) és mivel az egyház borotvaélére állíttatott, adjon neked bölcsességet, hogy a naponként szélesebben terjedő tűzvészt megelőzhessed; adjon neked vallásos hitet, hogy a napi örömök között legyen kezedben a Törvény könyve, a biblia (Josué 1, 8), amelyből különböztessed meg az igazat a hamistól, a tévútra vezetőket az igaz tanítóktól; adjon néked bőkezüséget, hogy Dáviddal és Salamonnal semmi költséget ne kimélj, hanem azt véljed, hogy az Úrnak templomaiba úgy a testiekbe, mint a képlegesekbe vannak ezek legjobban elhelyezve és az ilyenféle sáfárkodás olyan jótétemény, amelyet Isten legbővebb kamatozással fog visszatéríteni."

Végül a lelkészi karhoz fordul Schubert: "Lelki őrállók legyetek, élesszemű Argusok; miként a hangosszavú kürtösök trombita módjára, naponkénti intelmekkel töltsétek be juhocskáitoknak füleit. Tiszteletre méltó hivatástokat feddhetetlen élettel ékesítsétek. Ne csak tanítók legyetek, hanem buzgón imádkozók is, hogy miként Illés, az ég kulcsával, könyörgéssel nyissátok meg az eget; imádkozzatok, miként Dávid Ahitofel gonosz tervei ellen és Alexander püspök Arius hamis tanítása ellen imádkozott. Imádkozzunk hallgatóinkkal a gonosz cselvetések ellen. S miként a víz eloltja a tűzet, a bünbánati könnyek vízfolyását hullassuk mi is, hogy ne lássuk többé Isten haragjának és az ellenreformációnak tüzét csillogni. Minthogy pedig olyanok vagyunk, mint a nyáj pásztor, a tagok fő nélkül: forrón könyörögjünk Mózessel, hogy az aratásnak Ura olyan férfiút állítson kerületünk élére, aki jó tanáccsal és példával járhasson és világolhasson előttünk (Num. 27, 17), aki védőfalunk legyen és ellenálljon a lerontásnak, hogy az Úr vesztét ne engedje országunknak."

A szívekbe markoló beszédnek bizonyára megvolt a hatása s a jelenlevők nemcsak Nádasdy akarata, hanem a maguk lelkiismerete szerint is választották a püspököt. A gyűlésen Brunswick püspök elnökölt és Schubert szónoklata után ő mondott intő beszédet, hogy a szuperintendensi hivatalra olyan jelölteket válasszanak, akik kegyes buzgalmukkal erre méltók. A jelölteket közmegegyezéssel ilyen sorrendben választották meg: 1. Kevi Dániel hidegségi lelkész, esperes. 2. Schubert Pál soproni lelkész, esperes. 3. Lethenyei István csepregi felső lelkész, esperes. 4. Dongó Gergely, csepregi alsó lelkész. 5. Kis Bertalan czenki lelkész, kerületi jegyző. 6. M. Galgóczi Miklós fertőszentmiklósi lelkész. A jelöltek ezután kiküldetvén a templomból, a szavazás a közgyűlésen élőszóval történt. Szavazott Nádasdy gróf is megbizottainak közvetítésével, valamint a sopronmegyei alispán és a fentebb felsorolt nemesek, úgy szintén az összes lelkészek. A választás Kis Bertalanra esett, akit szuperintendensnek kiáltottak ki mindnyájan. Az oltár elé térdelve tett esküt s Brunswick püspök és az esperesek kézrátétellel erősítették meg hivatalában. Az esküformulát, amint ezt a jegyzőkönyv is megjegyzi, a zsolnai kánonokból vették át. Ebben nemcsak az Ágostai Hitvallás, hanem a Formula Concordiae (Egyesség Könyve) követésére is kötelezte magát. A püspök eskütétele után jegyzőnek M. Galgóczi Miklóst választották meg, aki szintén esküt tett. Az esperesek megmaradtak eddigi hivatalukban.[843]

Kis Bertalant mint czenki lelkészt választották meg püspöknek. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 1631-ben is a czenki céhföldek közül egy hold Sopron felé a Kövecsesben még az övé volt. De a választás után Nádasdy nyomban Sárvárra hívta meg, ahol egyszersmind udvari lelkész is volt. Az utóda Czenken Zvonarics István, az elhalt püspök fia lett, akit még 1625. avattak fel czenki lelkésznek. Kis Bertalan még fiatal ember volt, alig lehetett több 35 évesnél, esperesnek is emiatt nem választották meg. Korai püspöksége bizonyára feltünést keltett és az idősebb jelöltek nem is láthatták szivesen. Megválasztására még később az 1669. évi büki zsinaton is Szenczi Fekete István jelölése alkalmával mint valami szokatlan és feltünő esetre hivatkoztak. De most fiatal erélyes kormányzóra volt szükség. Nádasdy tudta, mit cselekszik. (Adattár V. 58.)

Kis Bertalan már ezen a püspökválasztó gyűlésen az istentiszteletet és a lelkészek magaviseletét szabályozó 12 artikulust és a kerületi pénztárra vonatkozó külön cikkelyt fogadtatott el. Reformáló munkáját ezzel kezdte meg. A jegyzőkönyv szerint vannak ugyan a kerületnek kánonai, de figyelmeztetésül adják az újakat is a régiek (különösen az 5. kánon) alapján s némelyiket pontosabban is meghatározzák. Az új rendszabályok, melyeket Mokos nem az eredetiből közölt, a következők.

I. Az epistolát, oratiót az praedicatió előtt és az áldást az praedicatio után az praedikátor maga mondja el az oltár előtt. Az kinek arra való ereje vagyon. (Vigore Canonis 5. sunt et hi constituti. Canon 58. 36.) II. Zöld Maiszner (meisseni) ruhát, csizmát az praedikátorok közül senki ne viseljen, hanem fekete avagy szederjes legyen, és az kitül lehet, hogy megválasztassék az községtűl, papi ruhája legyen. (Canon 62.) III. Az úr ő nagysága jószágában mindenütt oltár építtessék az templomban, az hol nincsen. IV. Az körösztelés és az esküdtetés az templomban legyen, az nemes személyek kívül. Communicáltatás is közönséges helyen legyen. (Canon 43. 45.) V. Minden regvel a templomban városon és falun könyörgés legyen, az könyörgést penig ő maga mondja az praedikátor. Az kinek ereje vagyon, - ha nincsen, tehát arra való gyermeket subministrálja. VI. Vasárnap délest praedicatiok tétessenek minden helyekben. (Canon 36. 37. 38.) VII. Az praedikálás minden egyházi emberektűl könyv nélkül tétettessék. (Canon 38.) VIII. Senki az praedikátor uraim közül kereskedésben ne avassa magát, hanem ha majorságát el akarja adni, tehát bizza feleségére, szolgájára avagy valami bizott emberre. (Canon 58. Idem articulus tempore Magyarini 1603. Syn. Ivanii.) IX. Az mely praedikátor részeges, korcsomára örömöst jár, tisztitül megfosztatik. Ennek poenája fl. 3. (Canon 58. 41.) X. Mesteremberbűl, polgárbúl praedikátor ne szenteltessék, hanem scholamesterekbűl és scholában tanuló ifjakbúl. (Canon 14.) XI. Irigység, egymásnak rágalmazása praedikátor uraim között ne legyen, hanem becsülettel és szép atyafiúi szeretettel legyenek egymáshoz. Ennek poenája első vétkiért fl. 12, másikért duplummal. Harmadikért privetur ab officio. (Canon 59. Canon etiam 61. confirmat.) XII. Az scholamesterek sörények legyenek az gyermekecskék és ifjak tanétásában. Az rest scholamesterek és ifjak superattendens uramtúl megbüntettessenek. (Canon 65.)

De communi pecunia. Az egyházi pénz álljon püspök uramnál és az hol kivántatik pro communi bono költsön abbúl ő kegyelme. Későbbi bejegyzés: Ez végzés emendáltatott Ab 1628 in grali Synodo Csepreghii celebrata 23. et 24. Maji. Perceptor et thesaurarius constitutus est notarius ecclesiae.

A zsinat a fentiek közül két cikkelyt közelebbről is meghatározott és Galgóczi Miklós, az új jegyző nevének aláirásával ezt így jegyezte be:

Canonis octavi haec est limitatio. Ministernek szabad legyen maga majorságát elvinni vásárra, megengedjük hac cautela, hogy senior avagy püspök uraimék pöcsétes levele legyen nála és annak erejével vigye el maga majorságát, avagy ha távol lakik seniorjátúl és püspökjétül, szolgabirótúl avagy viceispántúl vegyen pöcsétes levelet és annak erejével is elviheti eladni majorságát; de hogy kereskedésre valamit vegyen és azt eladja egyszer is másszor is, tiltjuk teljességesen az ministereket sub amissione officii ettűl. Még peniglen az mikoron maga majorságát is ha elviszen is az minister, magának ne legyen szabad árulni rágalmazásnak eltávoztatásáért, hanem ha vagy arra való szolgája nem volna, avagy más becsületes embert nem találna, az kivel eladhatná áruját, szabad magának; avval is peniglen csak maga táplálására valót vegyen az minister, de kereskedésre semmit se vegyen és el ne adjon, mert ettűl teljességesen tiltjuk az ministereket sub amissione officii, vigore Canonis 58.

Canonis XII. limitatio. Kettő az visitator R. D. Nicolaus Galgocinus Nicopolitanus és R. D. Potyondi Peresztegiensis, ő kegyelmek oskolákban való tanítást elrendeljék propter juventutis emolumentum; és mikoron visitálni kimennek, mesterek költsenek ő kegyelmekre. Ha visitatorok kimennek, kocsival való kimenetelekre segítségért, mindenek maga embersigiért, mesterek az mit contribuálhat, contribuáljon. (Ker. jkv. I. 123.)

Ebből látni tehát, hogy a zsinat külön iskolavizsgálókat is rendelt, költségével jogtalanul terhelte meg a tanítókat. Ezeket a rendszabályokat csakhamar újak is követték.

 

h) Egyházlátogatások. Egyházlátogatási cikkelyek. Kis Bertalan lemondása. Rendszabályok a püspök és a jegyző számára. Kerületi pénztár, püspöki fizetés. Kerületi fő- és aljegyzők.

Az új püspöknek nyomban a választás után sok peres ügyet kellett a gyülekezetekben és a lelkészek között is eligazítani. Nem volt meg a kellő rend és fegyelem. A sok bajon egyházlátogatásokkal akart segíteni. A fennmaradt jegyzőkönyvek szerint a Széchyek és Batthyányak urodalmaiban a vend ajkú gyülekezetek körében 1627. volt az első generális vizitáció. Ezt a püspök bizalmas jó barátjára, Lethenyei Istvánra bízta, akit Zvonarics István cenki és Terbócs János felsőlendvai lelkészek kisértek útjában. A két földesúr is velük küldte megbizottait, ezek neveit azonban forrásiratunk szakadozottsága miatt nem lehet elolvasni. Maga a püspök másfelé lehetett elfoglalva, vagy pedig a vend nyelvben is jártas egyházlátogatókat akart küldeni maga helyett. Lethenyei és társai inkább csak az egyházi jövödelmeket vették számba, a lelkészek és rektorok tanításáról és erkölcsi életéről, a hívek búzgóságáról vagy hanyagságáról még nem szólnak a jegyzőkönyvek. Az ebben tapasztalt hiányok indíthatták arra a püspököt és a kerületet, hogy az egyházlátogatások számára a külföldi példák szerint külön utasítást készítsenek. Csepregen 1588. a szepességi Creutzer György már készített ilyent és Nádasdy Ferencnek ajánlotta. Lehet, hogy ennek kézirata fennmaradt és az új szabályok készítésénél is felhasználták. A csepregi zsinat 1630. jún. 4. rendelte el, hogy általános egyházlátogatás legyen. Bizonyára ez adott okot az alábbi 27 pontból álló szabályzatnak elkészítésére, amelyhez hasonló bő és részletes utasítás eddig még nem volt protestáns egyházainkban. Kis Bertalan püspök megbízásából Lethenyei István csepregi esperes készítette ezt, ki már az 1627. évi vendvidéki egyházlátogatáskor szerzett e téren tapasztalatokat. Mokos Gyula és Pokoly József nagy elismeréssel szólnak ennek értékéről. Mokos csak egyetlen ilyennek emlékét ismeri (1550. Lampe-Ember 98.) Pokoly 1598. vagy 1631-ben keresi a keletkezési évét. 1625 előtt nem keletkezhetett, mert Nádasdy Pált a 3. artikulus grófnak mondja, ez pedig a grófságot csak 1625. kapta. A Nem. Múzeum egyik codexe (Quart. Lat. 1140.) őrizte ezt meg számunkra a legrégibb baranyai kánonokkal együtt. De megvan a pozsonyi evang. lyceum kéziratai közt is és pedig pontosabb címmel és jelzéssel: Aphorismi seu Articuli de forma ac modo visitandi ecclesias, harumque ministros in doctrina, vita ac moribus etc. conscripti per clar. dom. Superintendentem et Seniores Consistorii Ecclesiastici Anno Christi 1631. mense Februario." A püspök és a többi esperes csak úgy nézte át, az alapmunkálat Lethenyeié. Csecsetka, a pozsonyi kézirat alapján, őt mondja a szerzőjének. Egyelőre csak kéziratban maradt, mivel közvetlenül csak a püspököt és az espereseket érdekelte. Elég kiadása volt a kerületnek azzal, hogy eddigi kéziratos törvénykönyvét ez évben adta ki először nyomtatásban (Canones, az egyházi szolgáknak életének regulái, Csepreg, 1630). A fentebbi latin nyelvű rendszabályokat (Articuli quidam pro visitandis ecclesiis conscripti) kivonatosan a következőkben közöljük:[844]

1. Az egyházlátogatás nem új dolog, amint a régi kegyes királyok és az apostolok példája mutatja. II. Krón. 17, 7. Csel. 6, 5; 8, 14; 11, 23; 15, 36.

2. Az egyházak legfőbb látogatója maga a szuperintendens a szeniorral. Ha pedig nagyobb egyházi ügyek tartják lekötve, akkor helyettest küldjön ki. A hallgatók (hívek) kellő tisztelettel fogadják.

3. Hogy az egyházlátogatás nagyobb haszonnal és tekintéllyel végeztessék, a világi karhatalom, tudniillik a felsőbb magisztrátusé, valamint a mi gyülekezeteinkben a nagyságos gróf úré, a mi kegyes patrónusunké, szükségképpen megkivántatik és azt is óhajtjuk, hogy ő nagysága (Nádasdy Pál) az előkelő családokból valamely megbizottat küldjön a püspök mellé.

4. A vizitátor idejekorán tudassa kimenetelét a gyülekezetekkel. 5. Az egyházlátogatás a templomban könyörgéssel kezdődjék. 6. Szinhelye a templom, vagy paplak, vagy a gondnoknak, vagy birónak a háza legyen.

7. A vizitáló mindenek előtt azt vizsgálja, vajon a lelkész a Concordia könyvében foglalt igaz keresztyén tudományt tanítja-e és vajon a vasárnapi és ünnepi evangeliumokat rendesen és más gyülekezeteinkkel megegyezőleg predikálja-e; vajon a szentségeket a meg nem változtatott Ágostai Hitvallás és az Agendában előirt forma szerint szolgáltatja-e ki és a többi szertartásokat is ezekkel megegyezőleg végzi-e. Mert megtörténhetett, hogy valaki a zsinaton vagy félelemből vagy gonoszságból az igaz tudományt helyeselte és vallotta s e közben mégis azt gondolta: "Majd ha haza megyek, a régi és titkos hazugságokat éneklem."

8. Gondosan meg kell vizsgálni, van-e bibliája; a predikációk irásában milyen szerzőket követ, ne hogy a kevésbé képzettek hanyagságból ellenfeleink posztilláira támaszkodván, beszédeikkel botránkozást okozzanak.

9. Inteni kell a lelkészeket, hogy mind az egyházi törvényeknek, mind a világi hatóság rendeleteinek engedelmeskedjenek nem csak nyilvános, hanem magánéletükben is. I. Cor. 9, 27. Életük módjáról a kánonok bőven szólanak.

10. Az egyházi javakat gondosan kikutassa a vizitátor. Ezek kétfélék. Némelyek a templomot illetik jog szerint, amilyenek a kelyhek, tálcák s egyéb templomi szerelvények; szintúgy szőlők, szántóföldek, rétek és más javak, melyeket ugyan a község (auditorum communitas) bír és művel, de jövödelmük a templom építésére szolgál. Mások (szőlők, földek, rétek) magát a parochiát illetik, melyeknek jövödelmét a lelkész (parochus) élvezi. Az ilyeneket gondosan ki kell kutatni és összeirni; és ha valamely ürüggyel eltulajdonították, vissza kell szerezni; a lelkész ezeknek gondját viselje, hogy el ne pusztuljanak a parochus és az egész eklézsia kárával. Maga Isten parancsolja ezt. Agg. 1. 4.

11. A lelkészeket inteni kell, hogy hivataluknál fogva különös gondjuk legyen a templomok tisztaságára és ékességére.

12. Gondosan ki kell kutatni, hogy milyen évi fizetést (salarium annuale, párbér) adnak a lelkésznek s ezt pontosan irják össze. 13. Az esetleges jövedelmek dolgában, amilyenek járnak a keresztelésért, úrvacsoraosztásért, halotti beszédért sat. ha valahol visszaélések csúsztak be, ezeket helyre kell igazítani, a régi törvényes szokást megerősíteni és gondosan feljegyezni.

14. Mivel az iskolák az egyház veteményes kertjei (seminaria), a vizitátor a rektorokat is vizsgálja meg és figyelmeztesse kötelességeikre az egyházi kánonok, úgymint a 64. 65. 66. és 67. kánon szerint. 15. A tanulókat is szorgalmasan intse az említett kánonok értelmében.

16. Ha az iskolák, a rektorok és a tanuló ifjúság javára a gyülekezetben valamely jövödelem állapíttatott meg, ezt gondosan ki kell kutatni, a szokásos módon kezelni és az egyház jegyzőkönyvébe beírni.

17. A hallgatók erkölcsi életét és kötelességét illetőleg az egyházlátogatónak pontonként a következőkre legyen gondja: 1. Isten igéjét szorgalmasan hallgatják-e és mennyire haladtak benne. 2. A szentségekkel élnek-e áhitatosan. 3. Lelkipásztoraikat tiszteletben tartják-e. 4. Megfizetik-e neki, amivel tartoznak. 5. Ha a lelkész régi jövödelme az idők viszontagságai miatt nem elégséges, akkor a hiányt több parochia összekapcsolásával kell pótolni. 6. Midőn a hívek a lelkész számára szántanak és szénát kaszálnak, a lelkész ezért pénzbeli fizetéssel és élelmezéssel nem tartozik. 7. Jogtalanul lelkipásztoraik ellen ne vádaskodjanak, hanem lelkiismeretesen tegyenek róla bizonyságot. 8. Ne legyenek irántuk kegyetlenek és ne zsarnokoskodjanak, amint eddig meg-megtették.

18. A híveket komolyan, egyházi fenyíték terhe alatt meg kell inteni, hogy minden parochia gondnokokat (aedituos) válasszon. (Ezeknek 4 pontba foglalt kötelességeit fentebb a gyülekezetek szervezetében már közöltük).

19. Ezektől számadást kell kérni az egyház minden jövödelméről. Akiknél egyházi javak vannak, azokat a visszatérítésre kell kényszeríteni. Ezt az eljárást annak az esperességnek megbizott lelkésze vagy annak helyettese és a helység birája évenként megtartsák, a számadást írásba foglalják s ennek másolatát a lelkész őrizze meg.

20. A lelkész és a hallgatók közt támadt viszályokat az egyházlátogatók egyenlítsék ki; ha pedig ez nem volt lehetséges, akkor a kerületi gyűlés (generális synodus) elé kell terjeszteni.

21. A vizitátor szüntesse meg intésével a gyűlölködéseket, egyetlenségeket és kellemetlenségeket; az egyes parochiák sérelmeit intézze el.

22. Arra is inteni kell a hallgatókat, hogy ne terheljék a lelkészeket a barmok őriztetésével és a barompásztorok fizetésével. Mert nem a barmoknak, hanem az Isten fia drága vérén megváltott lelkeknek pásztorául rendeltettek.

23. Attól is óvakodni kell, hogy a lelkészek a parochialis jobbágyaiknak munka közben ne adjanak élelmet, mert méltó és igazságos, hogy a jobbágyok fizetés nélkül dolgozzanak azoknak, akiknek oltalma és urasága alatt élnek.

24. Attól is óvakodni kell, hogy a paplak építésére vagy más szükségletekre a lelkészeket vagy ezeknek jobbágyait ne kényszerítsék; hanem az egész község, akár nemesek, akár nem, tartoznak jog szerint (jobbágyaiknak szolgálatán kívül) az ilyen szükséges dolgokat elvégezni, mivel a lelkész különbség nélkül szolgál mindeneknek.

25. Az egyházlátogatónak ily terhes lévén a dolga illő és méltányos, hogy őt a hívek kísérőivel együtt tisztességes ellátásban részesítsék.

26. Gondoskodás történt arról is, úgy a régi kegyes királyoknak, mint az újabb időbeli istenfélő felsőségnek tekintélyével, hogy minden cathedra után egy magyar forintnyi összegben census fizettessék. Figyelmeztetni kell tehát minden parochiának gondnokait, hogy ezen kegyes és szent szokás szerint a nyomtató ökörnek száját fel ne kössék (I. Kor. 9, 9.) hanem Krisztus regulája szerint (Luk. 10, 7.) a munkásnak adják meg igaz hűséggel az ő jutalmát.

27. Az elvégzendőknek a jó Istenben való elvégzése után a nagyságos gróf úrnak udvari embere az egyházlátogatásról szóló feljegyzéseket őnagyságához fogja elvinni és a vizitátor úr mindent a kerületi gyülés elé terjeszt és tárgyalás alá bocsát Isten nevének dicsőségére és az egyháznak épülésére.

E szabályok a püspök és Lethenyei esperes bölcsességét dicsérik. Oly részletesek és helytállók, hogy csekély változtatással ma is lehetne őket használni. Sok régi bajon akarnak segíteni és az eddigi eljáráshoz képest több ujítás van benne. Az egész vizitációt Nádasdy Pál gróf főpatrónus és a világi hatóság (magistratus) oltalma alá helyezi, tőlük várja a "seculare brachium" megadását. A számadásoknál a helység birójának segítségét is igénybe veszi. És határozott különbséget tesz a templom és a parochia (a lelkészi hivatal) jövedelme között. Elrendeli minden intézkedésnek irásba foglalását, amivel eleink eddig nagyon fukarkodtak. A főpatrónus iránt való nagy tiszteletről tanuskodik, hogy az egyházlátogatásról nemcsak a kerületi gyülésnek, hanem Nádasdynak is irásbeli jelentést tesznek, aki megbizottait rendesen el is küldte úgy a kerületi gyülésekre, mint az egyházlátogatásokra.

Az általános egyházlátogatás el lévén rendelve és a szabályzat is elkészítve, Kis Bertalan püspök 1631. tavaszán indult el első nagyobb körutjára. Nádasdy megbizásából, a család régi hű embere, nemes és vitézlő Wittnyédy János uram, a soproni prókátornak, Istvánnak atyja, kisérte. A püspök ezenkívül az illető esperest, a jegyzőt és valamelyik szomszéd lelkészt szokta maga mellé venni adjunktusnak. Fertőszentmiklóson márc. 29. kezdte meg a vizitációt s ez évben a következő 21 sopronmegyei egyházat látogatta meg a filiákkal együtt: Szentmiklós, Endréd, Söjtör, Széplak, Hidegség, Czenk, Pereszteg, Pinnye, Lozs, Kövesd, Röjtök, Lövő, Horpács, Egyházasfalu, Újkér, Ság, Lőcs, Sajtoskál, Csapod, Iván, Nemesládony. Ezekről a vizitációkról igen részletes és értékes jegyzőkönyveink vannak, amilyenekkel a r. kath. egyház is csak kevéssel dicsekedhetik. Még a győri püspöki és káptalani levéltárban is a legrégibb egyházlátogatási jegyzőkönyv csak 1641-ből való, míg nálunk vannak már 1627. és 1631-ből is terjedelmes, részletes jegyzőkönyvek.[845]

Kis Bertalan egyházlátogató kőrútjában már az új rendszabályok szerint jár el. Gondosan és alaposan végezte a dolgát. Vizsgálat alá vette a lelkészek és tanítók tanítását, hivatalos buzgalmát és erkölcsi életét, valamint a hívek viselkedését is az egyházzal szemben. Számba vette e mellett a gyülekezetek anyagi javait is. Előkerestette a régi feljegyzéseket, adományleveleket és végrendeleteket. Ahol kellett, tanukat is hallgattatott ki s az ő jelenlétében is állíttatott ki elismervényeket, szerződéseket és mindent pontosan jegyzőkönyvbe vétetett. Tapasztalatai nem mindenütt voltak örvendetesek s a mutatkozó bajokat nem hagyta szó nélkül. Engedelmességet követelt, az egyházi törvények hű betöltését elvárta. Ezt ha megtagadják, kész volt hivatalát is letenni. Többször vette igénybe Nádasdy támogatását is, ami nem mindig tetszett a lelkészeknek.

Sok kellemetlen ügye volt már az egyházlátogatás előtt is. Mindjárt megválasztása után 1625. jún. 18. intézte el a röjtökiek és muzsajiak ügyét a lelkész szolgálata és fizetése ügyében. Itt Vághy István és Graschukovics (Grassalkovics) Mátyás sopronmegyei esküdtek segítségét is igénybe vette. Majd a czenki, csepregi és sárvári parochiális jobbágyok szolgálmányainak megállapításával volt vesződsége. 1627-ben a simonyiak, mesteriek és tokorcsiak egyházi adózását intézte el Ságody Gergely esperes, Jánossy Miklós szolgabiró, Békássy Imre, Dömölky Pál és más nemesek jelenlétében. Házassági perek is bőven voltak. 1628-ban nagytőtősi Majsa János és Antal Anna vérrokonságát kutatták sok tanuval, mely ügyben a vasvári káptalan 1579. kiadott levelét is elővették. Sok baja lett a püspöknek abból is, hogy a kerület pénztárát az 1625. évi határozat szerint ő kezelte. De már 1628. máj. 25. a csepregi zsinat ezt a hivatalt a jegyzőre ruházta át: "Az szent gyülekezet több dolgok között végezte ezt, hogy az közpénz notárius uram kezénél legyen, kiről ő kegyelme tartozzék számot adni és abból maga szükségére csak egy pénzt se költsön el. Ha penig valamit elköltene, tehát defectus nélkül helyére tegye." A többi végzésről mit sem szól a jegyzőkönyv. Erre a gyűlésre már sikerült 80 lelkészt és 17 tanítót egybegyűjteni. De Kemenesaljáról, Veszprém és Győr megyéből még nem volt senki. 1629-ben maga a püspök, a szentmiklósi, hidegségi, hegyfalui, büki és még több lelkész is panaszt emelt, hogy a gyülekezet nem építi és nem javítja a paplakot. Intő levelet kaptak külön-külön s azzal fenyegették meg őket, hogy megvonják tőlök az egyházi szolgálatot. (Ker. jkv. I. 124. 127. 131. 135. 137. II. 10.)

Megnehezítették a püspök helyzetét a vallási üldözések is. Schubert esperes ünnepi beszédében nem ok nélkül szólott az "ordító oroszlánról, mely széjjeljár, keresvén, kit elnyerjen." (I. Péter 5, 8.) Esterházy Miklós (1625 óta nádor) birtokaiból már kiüldözte az evangelikusokat s még ő vádolta ezeket türelmetlenséggel. A fiatal Batthyány Ádámot Pázmány Péter 1630 elején már át is térítette. Pathay István református püspök, akit Esterházy egy polemikus munkája (Skotodulos et Diophanes) miatt keményen megfenyegetett, a nádortól való féltében 1628 őszén búcsúvétlenül menekült el Pápáról Belényesre Bethlen Gábor oltalma alá. Kis Bertalant is, midőn K. Pálfi Jánossal 1630 nyarán "a tarcsai savanyúvízen" keresték fel Esterházyt, megintette, hogy "papjai tartóztassák meg nyelvüket a gyalázkodástól s azt a vallást, melynek ő felsége a császár az ápolója és védelmezője, ne rágalmazzák." Pedig hol gyalázkodtak nagyobb mértékben, mint éppen Esterházy és Pázmány táborában. És ha még a két testvér protestáns felekezet ily gonosz időkben összefogott volna! De ezek is egymást bántották, rágalmazták az ellenség nagy örömére. Kis Bertalan valamelyik "missilis levele" miatt püspöktársa, K, Pálfi János egy durva hangú füzetet írt ily címen: "Fantom Fant, az az Sárvári Püspöknek kozmás levelére való választétel." Lethenyei esperes is ekkor írta polemikus iratait a református egyház ellen. (Thury E. i. m. 203. 209.)

És mennyi baja volt Kis püspöknek a saját engedetlen, hivatásuk magaslatán nem álló papjaival, amilyenek mindig akadtak közöttük. 1630. jún. 4. és 5-én a csepregi zsinaton 12 lelkészt vont felelősségre különféle vétkek és mulasztások miatt és a kánonokra hivatkozva szigorúan büntette őket. Hortulani Györgyöt például teljesen elmozdították lelkészi hivatalából. Bőczeheli Jánosról is kimondták: "ő kegyelme be nem vétethetik az gratiában és az mi ecclesiánknak membrumja nem lehet mindaddig, mig jámborrá nem teszi magát; sőt inkább az ministeriumtól tiltattatik, mert nagyok és sokak az ő kegyelme vétkei." Musich Pált azért feddették meg, mert a betegek felett a kuruzslásra emlékeztető módon imádkozott. Telekesi Benedek pedig a zsinatról való elmaradása miatt fizetett 2 forint birságot. Még ez évben Oemich Tivadar németkereszturi lelkésszel volt nagyobb pere, akit Szilvási Jakab, Szilágyi György nemesek és Tóth János biró panaszoltak be, mivel nem akart a magyaroknak szolgálni. Az egyházlátogatásokon is sok nem tetsző dolgot tapasztalt. A megbüntetett lelkészek viszont a püspököt vádolták zsarnoksággal. (Ker. jkv. II. 12.)

Ilyen tapasztalatok után nem lehet csudálni, hogy Kis Bertalan az egyházlátogatások befejezése után az első zsinaton 1631. jún. 24-én Csepregen lemondott püspöki hivataláról s ezt a lelkészek engedetlenségével okolta meg. Meg akarta tudni, bizalommal van-e iránta a lelkészi kar nagyobb és jobb része s támogatni fogják-e további erélyes kormányzásában. Minden hibától ő sem volt ment. A lelkészek szemére vetették túlságos nevességét (nimia vehementia), a kánonok határán túlmenő szigorúságát és a birságpénzekre, a pereskedő felektől fizetett díjakra nézve is volt valami félreértés. Ezt a püspök és esperesek, úgy látszik, jóhiszeműleg a magukénak tartották, talán régebbi uzus alapján. És több más ügy is rendezésre várt, amelynél a püspöknek is engedni kellett.

A püspök kapcsolatban a lemondásával formális panaszt emelt a lelkészek engedetlensége ellen. Ezek viszont a püspök eljárását kifogásolták. A gyűlés jegyzőkönyve szerint: "Ezt a panaszt a consistoriumi tisztelendő urak tárgyalták és végre a Szentlélek kegyelme által a tartozó engedelmességnek feltételével és a consistoriumi tiszt, urak által összeirott bizonyos cikkelyek elfogadásával (amelyeknek tartalmát alább közöljük), megegyezésre jutottak. Erre a főtisztelendő szuperintendens úr az ő előbbeni hivatalában ünnepélyesen megerősíttetett az összes tisztelendő testvér urak helyeslésével." Az ügy elég komoly volt, oly tekintélyes férfiak tárgyalták, mint Schubert, Lethenyei, Galgóczi, Ságodi és Terbócs esperesek.

A lelkészek engedelmességet fogadtak, de ők is feltételeket kötöttek ki a püspökkel szemben. A helyzet feszültségét mutatja 11 cikkely, melyet jegyzőkönyvbe vettek s melyet mint a személyekre és a korra nézve igen jellemzőt szószerinti fordításban közlök. A címe: "Articuli Consistoriales pro Rndo Dno Superintendente et Rndo Dno Notario."

I. A püspök úr maradjon meg hivatalának korlátai között és ne akarjon uralkodni a lelkészek felett. Ha ezek közül némelyeket kihágásaik miatt büntetni kell, lakoljanak a kánonok ellen való vétségük szerint; ha a büntetés pénzbeli, a püspök úr azt a pénzt ne a maga hasznára fordítsa, hanem az egyházi pénztárba adja be. II. Akarjuk, hogy a püspök úr hagyja el szerfelett való hevességét, szünjön meg a lelkész urakat gúnyos és igazságtalan szavakkal sértegetni. Mert a vétkesek büntetése meg van írva a kánonokban.

III. Ha valamelyik a lelkészek közül (amitől Isten mentsen) a test és ördög által legyőzetvén, valamely szarvas hibát követne el, úgymint paráznaságot, emberölést, szentségtörést sat. és ha bűne nyilvánvalóvá lett: akkor a püspök úr hívja össze az espereseket és így tanácskozzék annak elfogatásáról és letételéről. Mert ez nem történhetik meg magános felindulás és vélemény szerint, hanem az egész egyháznak megegyezésével; mert a lelkésznek, miként a meghivása, úgy az elmozdítása is az összes egyházi rendeknek joga. Azután főbenjáró bűnök miatt az ilyen lelkészek adassanak át a világi hatóságnak: mivel ilyenféle bűnökben nem Krisztus szolgáinak, hanem a testiség rabjainak (homines carnales) tekintetnek, akik méltán lakolnak más gonosztevőkéhez hasonló büntetéssel.

IV. Midőn a mi nagyságos gróf urunk (Nádasdy Pál) az ő kegyes bőkezűségéből és áldozatkészségéből a lelkészek élelmezéséről gondoskodik (gyűlések alkalmával), a püspök úr annak egy részét ne foglalja le maga számára, amint néhányszor eddig megtörtént. Mert a messziről jövő lelkészek közül soknak elfogy a költsége és nem vehetnek maguknak élelmet.

V. Ezt is akarjuk: midőn az egyházi törvényszékünk előtt pereskedő ügyfelek valami tiszteletdíjat hoznak, bármi legyen az, a püspök úr a maga számára, a maga akarata szerint semmit se tartson meg abból, hanem az elődeinknél szokásos és dicséretesen bevált módon kell azzal eljárni. Ha valamely magánszemély (akár egyházi, akár világi legyen az) magának a püspök úrnak ad honoráriumot, azt tartsa meg, arról itt nincsen szó.

VI. Választassék egyházi esküdt jegyző és pénztáros, aki számba véve tartsa magánál az egyház jövedelmét készpénzben és abból semmit ki ne adjon senkinek az esperes urak tudta és jóváhagyása nélkül (amint eddig történt), hanem azt a jövödelmet készpénzben tartsa meg az egyháznak jövendő szükségletére. Ha valami abból kiadatik, az évenkénti közgyűléseken adjon számot a jegyző úr a kiadásokról.

VII. Ezentúl a kerületi gyűlés ne tüzessék ki az aratás kezdetére, mint a mostani, hanem májusban vagy június elején legyen a határideje. Mert terhes, sőt káros a lelkész uraknak, különösen a messziről jövőknek. Mert mindennek megvan a maga alkalmas ideje. Eddig emlékezetünk óta kis gyűlésekből az esperesek megegyezésével szokták a meghivó körleveleket kibocsátani. Akarjuk, hogy ez a jövőben is úgy legyen.

VIII. A püspök úr a lelkészek által neki okozott sérelmeket ne jelentse be a gróf úrnak a tisztelendő egyházi konzisztorium szégyenére és kárára; hanem terjessze azokat az egyház elé és ha a lelkészek ilyen büntetéseket érdemelnek, a konzisztoriumi urak fogják megitélni.

IX. Ha valaki a lelkészek vagy világiak közül vádat emel a püspök úr előtt valamely esperes vagy lelkész ellen: a püspök úrnak nem szabad (a másik fél meghallgatása nélkül és az igazság kiderítése előtt) itéletet hozni vagy kifakadni ilyen ellen, különösen az igaztalanul vádolt esperes vagy lelkész ellen, legkevésbé pedig az ilyen kétes bevádolást némelyeknek kitálalni Pál apostol intése szerint. (I. Tim. 5, 19). Midőn pedig a tanunak hinni nem lehet, itéljen a konzisztorium.

X. Ha valaki a lelkészek közül bizonyos okból megjelenni kénytelen akár magánosan otthon (a püspök lakásán), akár nyilvánosan a kis vagy nagy gyűlésen, türelmesen és atyai indulattal hallgattassák meg és bocsáttassák el. A messziről jövőket hosszú várakoztatással ne tartsa vissza (a püspök), hanem mindenek előtt a többi közel lakókat megelőzve végezzen velük és bocsássa el őket.

XI. Akik bizonyos fontosabb okból akarnak helyet változtatni, lelkészek és tanítók, ha törvényes meghivásuk van máshová, ügyöknek az esperessel való közlése után bocsáttassanak el szabadon. Különösen ha valaki a hallgatók hálátlansága miatt panaszkodik, az ilyent nem kell erővel kényszeríteni, hogy nekik szolgáljon. Mert az ilyenektől Krisztus parancsolata szerint távozhatik, még a port is leverve lábairól. Máté 10. 14. (Ker. jkv. II. 28-30. Mokos, Hgszől. kán. 136).

Sok kemény beszéd van e pontozatokban. Minekutána a püspök a maga panaszát előadta, a lelkészek sem hallgatták el a magukét. Talán a püspök is beismerte fiatalos hevességét és a kánonok határán túlmenő szigoruságát. S miután a lelkészek bocsánatot kértek és hathatós marasztalással engedelmességet fogadtak, a püspöknek sem volt kifogása az ellen, hogy a lelkészeknek vele szemben támasztott kivánalmait jegyzőkönyvbe vegyék. Kölcsönös őszinteséggel tisztázták a helyzetet s a jegyzőkönyv szerint a "concordia" létrejővén az összes lelkészek helyeslő akaratával, tapsoló örömmel (cum applausu omnium) erősítették meg a püspököt előbbi hivatalában. Nádasdy, a főpatrónus, a püspök pártján volt s a Batthyányak urodalmaiban is Lobkovicz Poppel Éva, a buzgó evang. özvegy hathatósan támogatta. A püspök fiatalos hevességét egy kissé lehűtötték, de eddigi erélyéből nem engedett továbbra sem. Jó szándékát senki sem vonhatta kétségbe.

Eddig a püspök fizetése és a kerületi pénztár ügye sem volt rendezve. Ebből is félreértések, gyanúsítások támadtak. A kerületnek, mint magasabb egyházi testületnek is volt szükséglete, kiadása, tehát fedezetről, pénztárról is kellett gondoskodni. Már a legrégibb baranyai kánonok is (24-ik) kimondják: "Miért, hogy az ecclesiának szüksége gyakorta való költséget kéván: ezokáért valami efféle költségben valami tanétóra (lelkészre) esik, azt minden zugolódás nélkül megadja". Ezt azután az 1595. évi meszleni kánonok közé is felvették (72. k.). Néha rendkívűli szükségletek is merültek fel. Hercegszöllősön például 1566. Veresmarti Illés püspököt közköltségen kellett a budai basa fogságából kiváltani. Igen szép szokás volt, hogy nálunk a lelkészek és tanítók az alumnusok javára is adóztak. A csepregi zsinat 1630. azt határozta, hogy Gutovini József és Tétényi István Nádasdy költségén, Kassai András pedig az egyház költségén tanuljon. Ennek taníttatására a lelkészek egyenként 1 forintot, a rektorok pedig 50 dénárt adózzanak. A kerületi pénztárba adóztak a lelkészek, gyülekezetek, a törvénykező felek, s jövödelmi források voltak még a pecsétdíjak, bűntetéspénzek, kegyes adományok, esetről esetre kivetett adók. Az iváni zsinat 1603. például katekizmus kinyomatására szedett minden gyülekezettől 25 dénárt. Zvonarics püspök posztilláit pedig a kiadó patrónusok a kerületnek ajándékozták és ez árúsította. A kerület pénztára (fiscus ecclesiae) többször szerepel jegyzőkönyveinkben. A bírság pénzeket ide utalták be. Pénztáros Beythe idejében a főszenior, később a püspök volt. Még az 1625. évi zsinat is a püspökre bízta a kerület pénzét, de az 1628. évi már áthárította e hivatalt a kerületi jegyzőre. 1630. márc. 20. a németkeresztúri kisgyűlésen mégis megtörtént, hogy Ságodi István lelkész 5 forintot fizetett posztillákért és a pénzt Kis Bertalan vette magához, hogy ezen könyveket köttessen be. Van rá eset, hogy a számadást a kerület jegyzőkönyvébe vezették be. 1630. jún. 3. a csepregi nagygyülésen példáúl Telekesi Benedek 2 frt. bírságot, Molitoris Zakariás, Bartholomaei Pál, Pápai János a két év előtt kiadott Zvonarics-féle Magyar Posztilla II. kötetéért 2-2 forintot fizettek; Szentmihályfalvai János az I. kötetért 3 forintot fizetett, 2 frttal adós maradt. Szeli Gergely a II. kötetért 2 frtot fizetett, 3-mal adós maradt. A zsinat összes bevétele egyéb járulékokkal 18 frt volt. Az 1631. évi rendszabályok 6-ik cikkelye ismét a jegyzőt tette meg pénztárosnak pontos számadás kötelezettsége mellett.[846]

A püspöknek nálunk állandó évi jövödelme sem földbirtokban, sem pénzfizetésben nem volt. Csak a szepesváralji 1614. évi zsinat rendelt az ottani szuperintendensnek évi 200 forintot, melynek felét a nemesek fizették porta szerint, felét pedig a papság, kiki jövödelme arányában. Az egytelkes nemesek és a tíz lándzsások is fizettek és pedig ezek a sajátjukból, mivel nekik portaszámuk nincsen. Erről a méltányos dologról Dunántúl nem vett tudomást. Itt a reformátusoknál még a census cathedraticus sem volt meg. A zsolnai 1610. évi kánonok a lelkészek által fizetett census cathedraticus mellett még a gondnokok adójáról (contributio aedituorum) is szólanak, melyet a gyülekezetek fizettek. (Szeberényi J. Corpus Synod. 34. Pr. Sz. 1895. 186.)

A census cathedraticus vagy cathedraticum a minden predikálószék, vagyis lelkészi hivatal (parochia) után szedett adó a római egyháztól maradt reánk örökségül. Eredetileg az archidiakonusok szedték ezt egyházlátogatáskor a püspök számára. Jó ideig még az evang. gyülekezetektől is behajtották. Ennek elvesztése miatt nagy volt a panaszuk s I. Ferdinánd kárpótlást igért és adott is nekik. A protestáns világban ezt azután az evang. esperesek, illetőleg püspökök is megkapták. A zólyomi 1592. évi 10-ik kánon mondja: "Quilibet Pastor suo Magistratui condecens munus, pactata, cathedraticum et alia ab antiquis constituta, sine molestia et difficultate statuto tempore solvat et deponat." Így a Dunántúl is megvolt ez. De nem volt a püspöknek rendes évi fizetése, mert csak egyházlátogatáskor és ekkor is csak a meglátogatott egyháztól kapta; ha helyettest (esperest) küldött vizitálni, akkor azé volt a census. Az 1630. évi csepregi határozat is csak az egyházlátogatáshoz köti a cathedraticum fizetését. És a Visitationalis Cikkelyek 26-ik pontja nem is a püspökről, hanem általánosságban a vizitátorról mondja, hogy minden kathedrától egy magyar forintnyi censust fizessenek neki. Később azonban ezt rendes évi fizetéssé változtatta át a kerület, de már csak Musay Gergely püspök idejében, midőn a vallási sérelmek ügyében sok hivatalos útja és költsége volt. Az 1647. évi ápr. 2. Ivánban tartott kerületi gyűlés egyhangulag elhatározta, hogy "minden lelkész a census cathedraticust a főtiszt, püspök úr részére kérje meg a hallgatóitól és a jövő zsinatra hozza el magával." Az összegről itt nincs szó. 1652. nov. 25. a locsmándi gyűlésen pedig ez volt a határozat:

"Miután főtiszt. Musay G. püspök úr az ő hivataloskodásában előforduló nehézségeket, hiányokat, sérelmeket és költségeket felsorolta és a tiszt. konzisztóriumtól segítséget, nevezetesen a census cathedraticust kérte volna: a kerületbeli esperesek és többi testvérek azt határozták, hogy évenként minden lelkész fizessen jóakaratulag (benevole) egy magyar forintot nevezett püspök úrnak, míg életben marad. Ha pedig némelyek ennek fizetését megtagadnák, akkor a püspök úr terjessze a kerület elé." Még ily nehéz időben is, mikor a püspök kérvényeivel és személyesen a nádorhoz, prókátorokhoz s egyik vármegye után a másikhoz futott, a kerület nem értette meg a helyzetét és szükmarkú maradt. Még 1658. máj. 21-én is a locsmándi nagygyűlésen ez volt a második határozat (alia deliberatio) a cathedraticumról:

"Főtiszt, püspök úr megnyugszik az esperesek és többi testvérek határozatán s várni akar addig a census cathedraticusról szóló végleges határozatra, míg a tisztelendő testvérek a legközelebbi közgyűlésen hallgatóiktól megtudják, vajon akarják-e és bírják-e azt a censust megfizetni, úgy mindazáltal, hogy az első határozatból következzék ez is." Szegény jó püspök hát nehezen jutott a forintjához. Kánonok kötelezték a gyülekezeteket arra, hogy az egyházlátogató püspök vagy esperes élelmezéséről gondoskodjanak. Beythe István 27. kánona az ordinandusoktól várja, hogy felavatáskor a tisztességes ellátást ők szolgáltassák. (Pr. Szemle 1895. 185. 186. Ker. jkv. II. 281. 385. 467.)

Ezt a kathedrai censust is eleinte maguk a lelkészek fizették, de később mégis belátta a kerület, hogy ezzel a gyülekezetek tartoznak. Az Egyházlátogatási Cikkelyek 26. pontja már a gondnoktól várja, hogy a gyülekezet pénztárából fizesse minden kathedrától az egy magyar forint censust. A csepregi zsinat 1630. jún. 4. pedig még világosabban intézkedik, midőn kimondja: "Census autem, qui cathedraticus dicitur, a populo debet exhiberi." Tehát a cathedraticumot a nép fizesse, ne a lelkész. E határozat szerint azonban a csekély census sem volt egész összegében a püspöké, hanem ebből szorítottak ki némi csekély dijazást az esperes adjunctus és a jegyző számára is. Nevezetesen vizitációk alkalmával a cathedraticum 1/3 részét a püspököt kisérő esperesnek itélték oda s még a 2/3 részből is levontak 24 denárt, mellyel a jegyzőt díjazták. A püspöknek és espereseknek ezenkívül még némi szerény díjazásuk a törvénykezéskor fizetett itéleti díjakból, a büntetéspénzekből és a bizonyítványok kiadásáért járó pecsétdíjakból volt. Beythe kánonai szerint a pereskedő felek fejenként 1 forintot fizettek. A püspök elé szabott Consistoriales Articuli V. pontja szerint a pereskedő ügyfelek "valamelyes tiszteletdíjat" szoktak adni. Az összeg nem volt meghatározva s ezt a törvényszék tagjai "régi szokás szerint" osztották meg, melyet nem ismerünk. Ezen felül a felek a püspöknek néha külön honoráriumot is adtak. Külön rendes fizetésük az espereseknek sem volt. Igen szerényen díjazták a jegyzőt is a 24 denárral.

Jegyzője a kerületnek már a XVI. században volt, bár a kánonok ekkor még nem szólnak róla. A jegyzőkönyvek vezetése gyűléseken, egyházlátogatásokon, törvényszéki tárgyalásokon és az itéletek megfogalmazása az ő tiszte volt. 1628 óta pedig a számadásokat is ő vezette, ő lett a pénztáros. A jegyzők is hivatalbalépéskor esküt tettek. Dunántúli kerületünk első ismeretes jegyzője a csepregi születésű Cziczak János, aki 1596. Németkereszturon, 1600. Sárvárott volt rektor, azután pedig hegyfalui lelkész. Jegyzőkönyveinket szépen, gondosan vezette, nevét mint "notarius sedis spiritualis" szokta aláirni s az itélkező espereseket "assessores" néven nevezi. Közvetlen utódját névszerint nem ismerjük, de 1614. más kézirást találunk a jegyzőkönyvben. Harmadik ismeretes jegyzőnk Kis Bertalan, akit valószinüleg 1617. mint czenki lelkészt választottak meg; mint jegyzőt kandidálták püspöknek is. Jegyzőkönyvét valószinüleg külön (azóta elveszett) kötetbe irta, mert fennmaradt legrégibb jegyzőkönyvünkben csak egy bejegyzését találjuk. A püspökválasztó gyűlésen 1625. M. Galgóczi Miklós fertőszentmiklósi lelkészt választotta meg a kerület jegyzőjének, aki ezt a hivatalát 1628. már az esperességgel cserélte fel és utódjául Potyondi István peresztegi lelkészt, a volt tudós csepregi rektort választották meg. E sorrendből azt látjuk, hogy jegyzőink mind a volt sárvári és csepregi rektorok, így tehát a képzettebb fiatal lelkészek sorából kerültek ki. Potyondi 1631. jan. 20. bekövetkezett haláláig szépen és nagy gonddal irta jegyzőkönyveinket. Iskolavizsgálókúl is őt és Galgóczit küldte ki már 1625. a kerület. 1631. jún. 24. a csepregi zsinaton, midőn új rendszabályokat szabtak a püspök és notárius elé, a volt szombathelyi kanonokot, Serényi Györgyöt választották meg jegyzőnek, ki mint Lobkovitz Poppel Éva udvari papja jött most Kövesdre lelkésznek. Esküjét a kerület szine előtt tette le. Ő kisérte a püspököt egyházlátogatási körútjában és az értékes jegyzőkönyveket is ő irta. Sok is lehetett a dolga, mert 1634. máj. 23. Nodificis István újkéri lelkész, 1635. máj. 14-én pedig Fábri István lozsi lelkész személyében aljegyzőt is választott a kerület. Ezek mellett Serényi ezután mint főjegyző (notarius supremus) említtetik. Később protonotarius és deuteronotarius néven is szerepelnek. Serényi utódjáúl 1641. május 7. Nodificis István kőszegi magyar lelkészt választották főjegyzőnek. Ennek halála után pedig 1646. az eddigi aljegyzőt, Fábri István szakonyi lelkészt bízták meg ezzel a tisztséggel s mellette Textoris György egyházasfalui lelkész lett az aljegyző. 1651. jún. 20-án négy jelölt közül Sárfői Miklós soproni magyar lelkészt választották főjegyzőnek, aki mellett Odor István iváni lelkész volt az aljegyző. 1659 óta pedig Fábri Gergely szakonyi lelkész az aljegyző. Sárfői utódja a főjegyzőségben 1660 óta Odor István szécsenyi lelkész volt. 1665 óta Balika Benedek váthi lelkész az aljegyző. 1669-ben a püspökválasztó gyűlésen is ez a volt az aljegyző, a főjegyző pedig Perennyei Bálint szécsenyi lelkész. A jegyzők kötelességeit az 1631. évi 6-ik cikkely óta újabb határozatokkal nem szabályozták. Kis Bertalan óta a jegyzőkönyvek pontosabbak. A vitatételeket is (néha 15-20 tételt is), melyeket a papi vizsgálatokon tárgyaltak, pontosan feljegyezték.[847]

 

i) A kerület terjeszkedése. Papi presbyterek választása. Újabb egyházlátogatások. Nádasdy halála s özvegyének és fiának hitehagyása. A püspök számüzetésben.

Kis Bertalan püspök még azon a gyűlésen, amelyen lemondását visszavonta és a kerülettel kibékült, 14 jelöltet avatott fel lelkésznek és pedig Veszprém, Győr, Zala és Somogy megyéhez tartozó gyülekezetekbe is (Iharos, Tarány, Szentkirály, Hahót, Szécsisziget sat.) S évenként kétszer, háromszor is volt lelkészavatás. Kemenesalja, Veszprém, Győr, Moson, Fejér és Komárom megye gyülekezetei és lelkészei is mind többször keresik fel gyűléseinket és mind szorosabban csatlakoznak a dunántúli kerülethez. Kis Bertalan 1640. jún. 12. (bizonyára a dunáninneni kerület kértére) még Pozsony megyébe Pusztafödémesre és Tarlósra (Makoviczki Tamást és Csepreghi Istvánt) és Nyitrába Ivánkára is (Loktsai Jakabot) avatott fel lelkészeket. Felvidéki főrangú családok is, mint Illéshány Gáspár gróf és Széchy György özvegye, Homonnay Mária Dunántúlról kértek lelkészeket, valamint Pozsony és Kassa városa is több ízben. Széchynéhez 1635. Sárosi Bálintot küldték el udvari lelkésznek Fertőszentmiklósról s vele ment két alumnus is, a sárvári iskolából Trnka Márton és a kőszegiből Deselvics István. (Ker. jkv. II. 117.) És feltünő, hogy ily időkben, midőn az üldözések szele volt már érezhető nálunk is, hányan tértek át hozzánk r. kath. lelkészek is. Serényi Györgyöt, az áttért szombathelyi plebánust és kanonokát, a buzgó főjegyzőt már említettük. Így a komáromi születésű Nagy János szerzetes 1631. saját szavai szerint "ex labyrintho pontificiorum idolomanico" tért át hozzánk és Hidegségen kapott lelkészi állást. Még ez évben követte a dalmát származású Blasievich György szerzetes "ruptis laqueis Antichristi et pseudoprophetarum". Majd 1634. Schiller János bencés, aki Németkeresztúrra került, 1636-ban Oroszi János pozsonyi pálosszerzetes, ki már 36 évet töltött a zárdában. 1638-ban Weingarth Vencel premontrei kanonok és 1640-ben Godi Imre volt szanyi plebánus és győri kanonok. A kálvinisták közül is Joráni János 1629-ben, Csillagh Dávid 1631-ben Doktorics István 1643-ban sat. (Ker. jkv. II. 182. Eht. Eml. 70-77.)

Hogy szigorú egyházi fegyelmet tarthasson, a püspök munkatársakat keresett maga és az esperesek mellé. A kibékülést követő évben is sok volt a püspöknek és az espereseknek panasza. Az 1632. évi május 11. és 12. Csepregen tartott kerületi gyűlés tehát elhatározta, hogy a lelkészek közül az esperesek segítségére és az ügyeknek elintézésére presbytereket, "előrelátó és tudós férfiakat választ". Hasonló papi presbytereket az esperesek mellé a dunántúli reformátusok már 1618. választottak a szentlőrinci zsinaton, "Collaterarii coadjutores seniorum" néven nevezték ezeket. Bizonyára Kanizsai Pálfi János esperes alkotása volt ez, ki az előző évben szervezte Pápán az első gyülekezeti presbyteriumot is. Mint az esperesek segédeit egyházmegyei, illetőleg kerületi presbytereknek (egyháztanácsosoknak) szánta ezeket s hivatásukat 1619. a pápai zsinaton így határozta meg: "Az espereseknek legyenek ezek mintegy őrködő szemei a lelkésztestvérek erkölcsi élete felett; akiben kifogásolni valót látnak, azt intsék meg vagy az esperesnek jelentsék fel; az egyházlátogatásban az esperest kísérjék vagy helyettesítsék sat. Hogy nagyobb tekintéllyel léphessenek fel, legyen pecsétes megbízólevelük. A presbyterek a kötelesség útján való pályafútásban másoknak sarkantyúi legyenek. Zsinaton és egyébb gyűléseken az esperesek után az övék legyen az első hely és első szavazat". Hasonló jogokat és kötelességeket szánt a kerület bizonyára a mi presbytereinknek is, de külön szabályrendeletet nem készített számukra. (Ker. jkv. II. 44. Adattár VII. 23. 38.)

A fentebbi gyűlésen 1632. Kis Bertalan püspök mellé ilyen presbyterekül választották Zdanensis Mihály ostffyasszonyfai és Baranyai Máté miskei lelkészt; Lethenyei István csepregi esperes mellé Dongó Gergely csepregi alsó és Gudor János acsádi lelkészt; Galgóczi Miklós szentmiklósi esperes mellé Pápai Imre czenki és Fejér János újkéri lelkészt; Ságodi Gergely hegyfalui esperes mellé Mátyus János szentgyörgyi és Muraszombati Mihály ikervári lelkészt és Kőrösi Imre szili esperes mellé, akit ez a gyűlés helyezett vissza hivatalába, Dvornicenus Márton bodonhelyi és Ferrarius András bogyoszlói lelkészt. 1634. május 23-án Dongó Gergely, ki ekkor már kövesdi lelkész volt, az elhúnyt Galgóczi helyébe esperesül választatván, segítségűl kapta maga mellé Musay Gergely lövői alesperest és presbyterekül Serényi György czenki lelkészt (a főjegyzőt) és Repka Márton peresztegi lelkészt. 1635. május 14-én az elhunyt Kőrösi helyébe Baranyai Máté miskei lelkész választatván meg rábaközi esperesnek, mellette az alesperes Ferrarius András lett, a presbyterek pedig Báthi János kajári és Eőri György szili lelkészek. Ilyen papi egyháztanácsosokat a kerület később már nem is választott, elégségesnek tartotta a püspök és esperesek mellett az alespereseket. (Ker. jkv. II. 44. 82. 100. Mokos Gy. 123.)

A következő 1633. évben a püspök a soproniak után vasmegyei gyülekezeteket is látogatott. Így kerültek sorra: Nemeskér, Nagygeresd és Czirák után Guar, Hegyfalu, Zséden, Vámoscsalád, Szentivánfa, Niczk, Csánig, Trestyénfa, Répceszentgyörgy, Alsószeleste, Sömjén, Nagyölbő, Csénye, Ikervár, Peczel, Kopácsi, Szentlénárd, Rábahidvég, Szenttamás, Rábakovácsi, Felsőpaty sat. Még Kis Bertalan látogatta a fennmaradt jegyzőkönyvek szerint Vámoscsaládot is 1640-ben és Szécsényt 1642-ben. Vasmegyében egyes helyeken fájdalommal kellett tapasztalnia, hogy nem jól gazdálkodnak, az egyházi ingatlanok idegen kézre kerültek s ezért nem is igen szivesen fogadták az ellenőriző püspököt. (Ehlát. jkvek. Adattár VI. 11-193.)

Lesújtó csapás volt és a püspöknek egyházkormányzó munkásságát is felettébb megbénította a hitbuzgó és áldozatkész főpatrónusnak, Nádasdy Pálnak váratlan korai halála, aki 35 éves korában fiatalon hunyt el az 1633. évben okt. 15-én. Országos ügyek sokszor elvonták ugyan otthonából, de az egyházi gyűlésekre mindenkor elküldte képviselőit. Így például 1633. jan. 12. a nemeskéri kisgyűlésen Guary Miklós és Wittnyédy János, István apja, képviselte Nádasdyt. Ezt a szokást özvegye is megtartotta s 1634. szintén Guaryt és Wittnyédyt, 1635-ben Kapocsi Márton provizort és Jánossy Miklóst, 1637-ben pedig Rátky Györgyöt, Dvojcsics Jánost és Sankó Ferenc várnagyot küldötte ki a kerületi gyűlésekre. 1639-ben pedig Tompa György és Bezerédy György már a fiatal Ferenc gróf követei voltak.

Egyetlen fiának, Ferencnek neveltetésére már Nádasdy Pálnak is nagy gondja volt. 1632-ben nov. 24. udvari lelkészét, Zvonarics Istvánt küldte el a peresztegi gyűlésre, hogy kilenc éves fia számára nevelőt küldjenek. S a kerületi gyűlés abban állapodott meg, hogy amíg a külföldön járó alumnusok hazajönnek, addig Nodificis István sárvári rektor legyen a kis gróf pedagógusa. Az apa halála után pedig Kis Bertalan püspök rendelt a fiú mellé kiváló nevelőket. Zvonarics István, az özvegy udvari papja, még a kassai tekintélyes gyülekezet meghivását sem fogadta el, csakhogy a Nádasdy gyermekek nevelését továbbra is vezethesse. Érezték ugyanis a veszedelmet, mely az anyát és ennek fiát Esterházy Miklós nádor, a nagy térítő részéről fenyegette. Zvonarics Kereszturról 1637. jan. 28. ezt irta lemondó levelében a kassaiaknak: "Valahol Krisztus templomot épít, szokták mondani, ott mindjárt a Sátán is kápolnát rak mellette...[848] Az minemű kötelességben mostan vagyok, az gyönge vesszőszálacskáknak az jó erkölcsök és igaz mennyei tudomány egyenességében való neveltetésekre, mintegy istápnak Isten után, idegen helyekről is haza kelletnék jönnöm." S eleinte a serdülő ifju hallgatott is mesterei szavára. Nem volt még 14 éves, midőn a wittenbergi tanároknak "Fidelis Admonitio" cimű munkáját magyarra fordította s birálat céljából Kis Bertalan püspöknek mint "engedelmes lelki fia" 1636. márc. 6. megküldte.[849]

Az özvegy is, Révay Judit, Esterházy sürű látogatásainak ellenére, eleinte búzgó evangelikusnak mutatkozott. Hutter Lénárd wittenbergi tanár dogmatikáját, melyet Lethenyei István csepregi esperes fordított le magyarra, már kéziratban átolvasta s kiadásának költségeit is fedezte (Csepreg 1635). Ki akarta adni fiának fentebbi protestáns polemikus munkáját is. Ő is mint patrona 1635. ápr. 16. meghatalmazó levelet adott a püspöknek és espereseknek az egyházlátogatásra s követeit, Szálai Jánost és Zvonarics Istvánt még 1638. jún. 8. is elküldte a csepregi zsinatra. De Esterházy, aki már a maga két feleségét áttérítette, Nádasdy fiatal özvegye körül is sikerrel tudott forgolódni. A szép, szellemes és előkelő Forgách Ádám gróf személyében kérőt hozott a házhoz. És a gyenge nő hosszú kinos lelki vergődés után nemcsak a kérőt fogadta el, hanem, amint kivánták tőle, még evang. hitét is áldozatúl hozta. Ezért saját fia is elitélte és ellene mondott a házasságnak. Nádasdyné e napokat németkereszturi kastélyában töltötte s a házasság és hitehagyás hirére még az urodalombeli cselédség is hangos kifakadással, sőt gyújtogatással is tüntetett ellene. De ott állt mellette Esterházy, hogy kínos küzdelmében erősítse. A nádor az itteni napokról 1638. máj. 6. ezt irta haza a feleségének: "Nekünk tegnap napestig mind dolgunk vala itt. Azon éjjel, hogy ide jöttünk, csaknem minden asztagit felégették s a kastély is félelemben volt. Sárvárott is neki gyújtották a vár mellett való várost s több égett el benne hetven háznál azon nap. Kivel igen rémítették az asszonyt, hogy ez gonosz jel legyen. Minden felül reá gyülnek szolgái is és ríkatták s ijesztgették a nyavalyást. Hogy azért elhányjam ezeket az akadékokat is, noha nem örömest, de ebédig meg kölle ma is maradnom." Szegény nádor erősebben dolgozott, mint a szivtelen jezsuiták. A gyenge nő sokat szenvedett, de ki gondolt vele. A cél szentesíti az eszközöket. Dobronoki György, a jezsuita ezermester és soproni házfőnök is naplójába jegyezte: "Özvegy Nádasdy Pálné Révay Judit, ki 300 magyar predikátornak volt a táplálója, második férje kedvéért katholikussá lőn 1638-ban Kismartonban és Sopronból hivatott időnként magához jezsuitákat gyónás végett. Hihetetlen, hogy áttérésével ez mennyi okot adott a proletár predikátoroknak a panaszra és sirásra. A nő olykor csak neveti őket s a pápisták iránt igen buzgó." Ez csak jezsuita beszéd. A szegény nőnek bizony nem sok oka lehetett a nevetésre, midőn hitehagyása miatt egyetlen fia is meghasonlott vele, s nővére, a buzgó evang. Révay Zsófia, Erdődy Bálint gróf özvegye is elitélte. (Payr, Révay Judit 24. 26.)

Az anya áttérése után a kerület most a fiuba, Nádasdy Ferencbe vetette bizodalmát, aki egy ideig még igen buzgó evangelikusnak mutatkozott. Kis Bertalan püspök két fiát, Ádámot és Pált 1639. saját költségén küldte ki Königsbergbe három évre. 1640-ben felháborodással ír Nádasdy a jezsuita páterek temeritásáról, kik a soproni keresztesek telkén építeni mertek, holott abban ő a főkollátor és nem adott engedélyt hozzá. Az ő támogatásával tervezte a kerület a csepregi iskolának nagyobbszerű felépítését és kibővítését. Már az 1639. évi gyűlésen nagy reménységgel emlegetik: "az míg Istennek kegyelmességébűl az csepregi Collegium megépül". Kis Bertalan püspök pedig az esperesekkel 1641. márc. 12. Gergely napján a szelestei kisgyűlésből kelt igen szép és tartalmas pásztorlevélben hívta fel az összes evang. patrónusokat a csepregi "főschola" hathatós segélyezésére. Csepreg város tanácsa még az 1621. évi pusztuláskor elromlott és düledezett régi iskolájuk helyett akart építeni "egy öreg auditóriumot, pitvart a tanítómestereknek és tanuló deákoknak házakat és kamarákat kőből és téglából". Sárospatakra emlékeztető szép alkotása lett volna ez a magyar kulturának. De ezt is meghiusította Esterházy nádor a gazdag és nagyratörő ifjunak jezsuita módra kieszelt áttérítésével, akinek saját leányát szánta feleségül s akit rokonság révén hivott meg gyakrabban is udvarába. Asztal felett azután sima modoru páterek beszélgettek az ifjúval a vallás kérdéséről, a nádor vitairatokot is váltott Nádasdyval, majd a 20 éves ifjú szerelemre lobbant a szép és művelt Esterházy Julia iránt. Betetőzte a dolgot 1642. egy itáliai utazás, amelynek bizonyára a nádor volt ismét az intézője. (Ker. jkv. II. 163. Adattár V. 47).

1643. jún. 9. a csepregi zsinatra Nádasdy még Bezerédy Györgyöt küldte el képviselőjéül és nov. 25-én Katalin napján, midőn a fiatal patrónust már jezsuiták vették körül, lesújtó meglepetésül jelenté ki Csepregen a zsinatra gyülekezett lelkészek és világiak előtt, hogy egyházát elhagyja és hitet cserél. Tehát anyja példáját követte és őt is Esterházy térítette át, aki nagy örvendezéssel irta meg azonnal az esetet Lamormain jezsuita provinciálisnak Bécsbe. Egészen meglepő a hitehagyás nem lehetett. Régóta látták aggodalommal Esterházynak a nagyravágyó ifjú körül való forgolódását, de megakadályozni nem birták. Nádasdy a nádorban látta szerencséjének megalapítóját. A római táborban nagy volt az öröm. Esterházy már Lamormainnak irta: "Kétségtelen, hogy ennek az egynek áttérését sok léleké fogja követni". És az erőszakos térítés a nádor kedve szerint meg is indult a legkegyetlenebb eszközökkel csakhamar. Nádasdy hitehagyása fordulópont a dunántúli kerület történetében. A virágzás után ezzel állt be az elnyomatás kora.

A kerületi jegyzőkönyvek érthető okból mélyen hallgatnak az ifjú főpatrónus csúfos hitehagyásáról. A zsinatokat ezután nem Csepregen, hanem Meszlenben, Nemeskéren, Szakonyban, Bükön, Lövőn tartják. Kis Bertalan, Zvonarics, Lethenyey, Musay, Serényi, a volt kanonok, mind tanítói, mesterei voltak. Godi Imre, csepregi lelkész, a volt győri kanonok is oly kedves embere, hogy nemrég még levélben hívta őt predikálni Lékára. Most mindezeket kitiltja udvarából és jezsuitákat hív gyóntatónak. Nagynénje, Erdődyné Révay Zsófia grófné továbbra is evang. lelkészt tart lövői kastélyában. Mennyi korholó beszédet hallhatott a 20 éves ifjú ettől a kegyes nőtől is. Leghálátlanabbul bánt Nádasdy volt udvari papjaival. Zvonarics István Németkeresztúrról Kassára ment el. A püspöknek pedig 1643. karácsony táján kellett Sárvárt elhagynia, ahova most egy Losy Mihály nevű plébánost helyeztek be udvari papul. A számüzött püspök Répceszentgyörgyön talált menedékhelyet. 1644. jan. 14. a szakonyi kisgyűlésen ő elnökölt s Lethenyey és Musay esperesek jelenlétében a megigazító hitről tartott disputatió után itt avatta fel Semptei Benedeket lelkésznek Légrádra. A lozsi kisgyűlésen márc. 12. pedig Getschmann Menyhértet avatta fel Veperdre. Ekkor már I. Rákóczy György felkelésének hire is eljutott Dunántúlra, ahonnan Esterházy Miklós és a még fiatal Zrinyi Miklós vettek részt a fejedelem elleni hadjáratban. Ennek a szabadságharcnak csak egy emléke van jegyzőkönyveinkben. A püspök ugyanis 1644. május 31. a nemeskéri kisgyűlésen Crock Joakim Ernő császári hadvezér kérelmére a königsbergi Dieker Henrik porosz kanditátust felavatta az Olmüc mellett táborozó lutheránus hadsereg tábori lelkészéül s Dieker ekkor szimbolikus könyveinket is aláirta. A német segédcsapat bizonyára Esterházy birtokain vonult át. (Ker. jkv. II. 231.)

Nádasdy hitehagyása után a kerület első nagy gyűlését 1644. jún. 8. Koltán tartotta. A püspök itt Fábri Jánost Koltára, Szentmiklósi Mihályt Malomsokra és Mesteri Pált a zalamegyei Hasságra avatta fel. Palla György szilsárkányi lelkész ügyében elrendelték a vizsgálatot és László Zsuzsanna kőszegi hajadont, akit jegyese, Novak Miklós (nevét bűnös módon Koczor Mihályra változtatván) hűtlenül elhagyott, szabadnak nyilvánították. A nőnek minderről Szentgyörgyi György nemes, Széchy Dénes gróf belső főembere adott bizonyítványt. Ezen a gyűlésen is még Kis Bertalan elnökölt. De a számüzetés és a vele járó lelki izgalmak a püspököt ágyba döntötték. 1645-ben emiatt maradt el a rendes évi közgyűlés s csak nov. 14. Bükön jöttek össze kisgyűlésre Lethenyei és Musay esperesek s a lelkészek közül Zvonarics István, Nodificis István és mások. Itt már nem a püspök, hanem kifejezetten csak az esperesek avatták fel kézrátevéssel a vasmegyei Szentkirályra Horváth Györgyöt. A következő 1646. évben május végén vagy június elején Kis Bertalan azután csendesen el is hunyt az Urban Répceszentgyörgyön. Inkább a gyakorlati, mint irodalmi téren voltak nagyobb érdemei. Tartalmas szép püspöki körlevelein kívül csak a Zvonarics Imre és Lethenyei István művei elé írt latin verseit (Keresztur 1614. és Csepreg 1635.) ismerjük. Az utolsó években Nádasdynénak és fiának áttérése zavarta meg a kerület békés kormányzását s újabb reformok ezen a téren nem is voltak. A püspöknek Ádám és Pál nevű jeles készültségű fiai előbb Nádasdy, később pedig a kassai gyülekezet költségén tanultak Königsbergben. Kis Ádámot, ki a magiszteri grádust is megszerezte, 1652. Wagner Márton bártfai püspök avatta fel kassai lelkésznek s még 1671-ig is itt volt hivatalban. (Ker. jkv. II. 232. 234. Klein S. I. 196. 200.)

 

k) A linzi békekötés hatása. A megmaradt patrónusok. Musay Gergely, az új püspök. Wittnyédy István az országgyűlésen. Az elvett és visszarendelt gyülekezetek.

A nádor és a soproni jezsuiták által vezetett fiatal Nádasdy nyomban áttérése után nagy erőszakkal kezdte meg a templomfoglalásokat és a lelkészek elüzetését. Sárvárról, Németkereszturról, Csepregről, Lékáról, Kapuvárról, Szilből, Szentmiklósról, Lozsról, Czenkről, Lövőről és minden Nádasdy-féle faluból sietve kellett menekülni a lelkészeknek és espereseknek. Természetes tehát, hogy a dunántúliak is reménykedve figyelték I. Rákóczy Györgynek győzelmes előhaladását és örültek Esterházy kudarcának. "Cantio nova Palatini" című gúnyvers készült ellene:

Nem régen kevélyen gróf úr Eszterház
Erdélyre s vesztére, mint lator darázs,
Vígan megyén sok néppel az undok sok lovász,
Fejedelemséget titkon horgász.

S kudarcának okát Csepreg elpusztításában látván, bűnbánóan mondatják el Esterházyval:

Nézd azért, Csepregért bosszuját állá,
Erősen az Isten rajtunk megtorlá,
Uri méltóságomat rútul porban takará,
Gyalázatra hiremet hozá. (Irodtört. Közl. 1916. 73.)

Egyházi életük sorvadása közben csak a linci békekötés vívmányai szolgáltak némi vigasztalásul. Lethenyei és Musay esperesek nyomban a püspök halála után Meszlenben 1646. jún. 12. kisgyűlést tartottak s itt mindenek előtt számba vették, hogy Nádasdy és a többi főurak hitehagyása után kik még azok a patrónusok, akiknek hithűségére és védelmére számíthatnak. Az Erdődyek, Bánffyak, Zrinyiek, Batthyányak, Széchyek sat. elég sajnos, nyomban a fehérhegyi csata után félelemből vagy királyi kegyre való számításból, már jóval előbb elhagyták egyházunkat. A jegyzőkönyv név szerint sorolja fel azokat a kiválóbb evang. patrónusokat (praecipui nostrae fidei patroni), akiknek oltalmát kikérték. S ezek a következők:

Vas megyében: Sibrik István, özv. Telekesi Török Jánosné Gersei Petheő Margit, Nádasdi Boldizsár vasmegyei alispán, Palásti Péter, Guary (Góri) Miklós, Palásti János, Dömölki András, Jánosi Miklós, Ostffy Tamás, özv. Hagymási Miklósné Maróthy Zsuzsanna, Balogh Péter, Polány György, Kéry Pál, (Mankóbüki) Horvát János, Hertelendi Ádám, Darás Gergely, Sághi Ferenc, Hollósi Gáspár, Kaczor Balázs, Szelestei János, Darabos Gáspár, Jobbágyi Dániel, Paty Zsigmond. Sopron megyében: a tek. soproni tanács, nagyságos Lisztius János, Mankóbüki Horvát György, Horvát Ferenc, Franchich Péter, Rátky György, Görbei György, Fánchi Pál, Tevely István és György, Palonyai István, sárkányi Nagy Márton, Thuri Benedek, Tompa György, Wittnyédy János, a nemzetes Kisfaludy urak, Szilvási István, nagyságos Erdődy Bálintné Révay Zsófia, özv. Récsey Bálintné. És végül: a kőszegi tanács, a győri őrsereg és nemes Lengyel Miklós Pápán.

Ez a jegyzék őrizte meg számunkra a XVII. század közepéről a hithű patrónusok névjegyzékét. Közülök a mágnások elpártolása után különösen az Ostffy, a Telekesi Török és Wittnyédy család fog a következő időszakban is nagyobb szerepet játszani egyházunkban. Ezeknek hűségére és áldozatkészségére számított teljes bizalommal már a meszleni kisgyűlés is, melynek tagjai mélyen átérezték a püspök halálával szenvedett nagy veszteséget. Ily bánatos hangulatban a kisgyűlésből keltezve hívták össze a püspökválasztó közgyűlést Bükre aug. 13. és 14-ikére. A meghivottak közt régi szólásforma szerint nem csak a nemeseket, hanem a "mágnásokat" említik, bár ilyenek a buzgó Erdődy Bálintné grófnén kívül már nem voltak. És meghagyták a lelkészeknek, hogy a hitükön levő patrónusokat, ahol még ilyenek vannak, hívják fel a megjelenésre és intsék őket, hogy ily nehéz és nagy jelentőségű ügyekben az egyháznak segítségére legyenek.

A meghivó levél Kis Bertalan püspök halálának bejelentésével kezdődik. "Oh vajha legalább - mondják az esperesek - azt engedte volna meg Isten, hogy a mi egyházaink hajnalcsillagának és mindenek felett való főemberének, főtiszt. Kis Bertalan püspöknek bölcseségével, tudományával, az egyházi ügyek vezetésében tanusított okosságával, tanácsával és segítségével élhetnénk szivünknek forró kivánsága szerint továbbra is. De oh jaj, elragadtatott tőlünk, a boldogok és szentek gyülekezetébe vitetvén, akinek halálát méltán siratja velünk az egész anyaszentegyház. Lehet-e azért, oh hazánk, a te ábrázatod más mint bánatos; lehet-e más ruhád, mint gyászos; lehet-e érzésed más, mint a legszomorúbb. De mit mondjunk? Ki állhat ellen Isten akaratának? Amint tetszett Istennek, úgy történt. Hozzájárult ehhez a mi mostoha sorsunkhoz és szerencsétlenségünkhöz (amint Tisztelendőségtek jól tudják) legtöbbünknek a parochiákból való kiutasítása, kivetése és siralmas számüzetése. Ezek miatt a mi feldúlt és összeroskadt egyházkerületünknek megújulásra és újjáavatásra van szüksége" sat. A körlevél püspökválasztásra hívja a lelkészeket és patrónusokat és a papjelöltekkel is, akiknek vizsgálatán Schubert János soproni lelkész fog elnökölni, közli a megvitatásra kitüzött 14 kérdést. Ezek között alkalmi oka volt a 9-iknek: "Vajon a felavatást csak a püspök végezheti-e törvényesen?" És Schubert erre tagadó választ adott. Különben az esperesek erre már előbb gyakorlati után is megfeleltek, midőn Kis Bertalan betegsége idején püspök nélkül avattak fel lelkészeket. Aktuális volt a 12. kérdés is: "Vajon a megválasztott püspököt csak püspök erősítheti-e meg hivatalában." Erre is (talán éppen Brunswick püspök csúfos bűne miatt) tagadólag válaszoltak. Bükre püspökavatónak már nem püspököt, hanem Heuchelin János György pozsonyi első lelkészt hívták meg. (Ker. jkv. II. 239. 240. Eht. Eml. 130.)

A kitüzött napon, 1646. aug. 13. úgy a patrónusok, mint a lelkészek nagy számmal jelentek meg a kerületi gyűlésen. Ott voltak: Sibrik István, Telekesi Török István és Imre, Rátky György, Palásti János és Péter, Balogh Péter, Franchich Péter, Horváth János, Ferenc és Miklós, Chernel Miklós, Tevely István, Jánossy Miklós, Sal Pál, Szilágyi István és még sok világi, Sopron és Kőszeg, valamint a győri és légrádi őrsereg küldöttei. A külön levéllel meghivott Heuchelin primárius lelkésszel eljött tiszttársa, Cellarius János negyedik lelkész és Pozsony város küldöttei is. Dunántúli lelkész 95 volt jelen s 27 van mint távollevő felsorolva.

Először ismét az öreg Schubert Pál soproni esperes beszélt latinul II. Timoth. 3. része alapján: "Mindazoknak, kik a Krisztusban kegyesen akarnak élni, üldöztetést kell szenvedniük." Majd pedig Fábri István szakonyi lelkész és ker. másodjegyző predikált magyarul Jel. 2. 10. alapján: "Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját." Ezután Lethenyei István kőszegi esperes hívta fel a gyűlést a jelöltek megválasztására, akiknek ez lett a sorrendje: 1. Schubert Pál, 2. Lethenyei István, 3. Musay Gergely nemeskéri esperes, 4. Fábri István. Ezek közül a lelkészek és világi patrónusok szavazatával Musay Gergely választatott meg püspöknek, aki az oltár elé térdelve tette le az esküt és az esperesek kézrátétellel iktatták hivatalába. Ribini Heuchelint mondja iktató antistesnek, de a jegyzőkönyvből ez nem tünik ki. Az elhalt Ságodi Gergely hegyfalui esperes helyébe itt választották meg Hlinka László guari lelkészt, kemenesalji esperesnek pedig Újvári András ostffyasszonyfai és rábaközi esperesnek Fábri János kajári lelkészt. Az üldöztetések e szomorú idejében is tiz volt a felavatott lelkészjelöltek száma.[850]

Musay Gergelyben kiváló erélyes és tudós egyházkormányzót nyert a kerület, aki e nehéz időkben is jól megállotta helyét. Családja a sopronmegyei Muzsajból származott, (Greg. Musainus) iskoláit bizonyára Sopronban végezte s mint kiválóbb alumnus külföldön is járt. Rokonságban állott a Wittnyédyekkel, akik szintén használták a Muzsaji előnevet. Wittnyédy István később a sógorának nevezi. Mint fiatal kandidátust a tekintélyes lövői gyülekezetbe Lethenyey István utódjául 1623. még Zvonarics püspök avatta fel. A kerület már 1630. soproni magyar lelkésznek kandidálta Pápai Imre és Simonházi Tamás mellett. A lövői hivek az 1631. évi egyházlátogatáskor a legnagyobb dicsérettel szóltak róla. 1633-ban már ker. aljegyző, 1634. Dongó Gergely mellett alesperes, 1637. óta pedig főesperes volt, 1638-ban is mint a "Felsővidék" szeniora említtetik. Nádasdy hitehagyása után Musayt is elűzte Lövőről. Ekkor Nemeskérre hívták meg, de ezt a helyet mindig csak exiliumának mondotta. Püspöknek is már mint nemeskéri lelkészt választották meg. Esperes társaival 1650. Somorján ő adta ki ujból a dunántúli agendát és törvénykönyvet. Ez évben kérte Kürthi István püspöktől és szeniczi lelkésztől a már öreg Lethenyei esperes mellé segédül Kőszegre Regini Jakabot, mivel az üldöztetések miatt most kevesebb itt a tudós lelkész. Lang Mátyás jeles soproni lelkésszel Wittnyédy családi ügyei miatt később sajnálatos összetüzése volt. Nemeskéri exiliumában is még apai örömök ériek. Godi Imre kőszegi lelkész 1651-ben irt levelében egész háza népét és "az kisded ébregető vendéget" is áldáskivánással köszönti.[851]

Az új püspöknek az 1645. dec. 16. megkötött linci békének végrehajtása okozott legtöbb gondot és fáradságot. A békekötést megerősítő országgyülés Pozsonyban 1646. szept. havában kezdte meg tanácskozásait. És a zavargások (disturbia) idején 1644. febr. 3-tól 1645. nov. 30-ig elfoglalt templomoknak visszaadására a dunántúli kerületbe r. kath. részről Cziráky Ádám sopronmegyei alispán és Bessenyei István kiskomáromi kapitány, somogyi követ, protestáns részről pedig a pápai Botka Ferenc veszprémmegyei és Hamvai Péter abauji követ küldettek ki, mint kir. biztosok. Erre a tisztségre a világiak sem szivesen vállalkoztak, Musay püspök azonban Fábri István jegyzővel, hivás nélkül is jelentkezett s 1646. nov. 1-től 5-ikéig várakozott Sopronban, hol a biztosok találkoztak. Innen Saár községbe küldték őket, ahol sokat vitatkoztak Réchey Györggyel, Nádasdy Ferenc tiszttartójával, mig végre az elfoglalt templomok, parochiák, iskolák és egyházi jövödelmek jegyzékét, melyet Musay előre elkészített, a biztosoknak átadhatták. Részletesen sorolja fel ebben Musay a Sárvárhoz, a Felsővidékhez (superiores pertinentiae arcis Sárvár), Léka és Kapu várához tartozó, a rábaközi, a Héderváry, Cziráky, Csáky és Zrinyi-urodalmakhoz tartozó anya- és leánygyülekezeteket. Egész utjokat és eljárásukat is leírta és jegyzőkönyvbe vétette "Itinerarium" cimű emlékiratában. Ő írta össze 1661. is az elvett és még fennálló gyülekezetek értékes jegyzékét "Regestum" címen.[852]

Nov. 7. voltak Saár községben. Musay itt a sárvári templomot is visszakövetelte, de a biztosok azért nem adhatták, mivel Nádasdy ezt már 1643. karácsony táján, tehát a disturbium határideje előtt elfoglalta. Saáron azonban visszakapták a templomot. Réchey tiszttartó csak a parochialis jobbágyok visszaadása ellen tiltakozott. Musay a templomot nagy hallgatóság jelenlétében vette birtokba és Csatlós György patyi lelkészt rendelte a gyülekezetbe. Nov. 8-án az ikervári és peczöli templomokat kapták vissza hasonló módon. Ezekbe a püspök Horváth Benedek szentivánfai és Podrián Máté bögöti lelkészeket rendelte. Nov. 9-én a püspök Ölbőre Szemenyei János bogyoszlói és Csényére Lakosi Gergely rábakovácsi lelkészt rendelte helyettesül hasonló eljárással. Nov. 10-én Hegyfalun jártak, s mivel itt a paplak leégett, azért lelkészt ide nem helyezhettek be, hanem Ujkéri Mihály répceszentgyörgyi lelkészt bizták meg a kereszteléssel és az úrvacsora kiosztásával. E napon a kir. biztosokat a Chernel urak hívták meg chernelházai kastélyukba, Musay és Fábri pedig a Répcén átkelve Bő községbe mentek előre. Másnap nov. 11. Cziráky Ádám azzal lépett Musay elé, hogy nekik nincs felhatalmazásuk a királytól és országgyűléstől, tehát többé ne is járjanak velők s ezt kereken meg is tiltja. A püspök erre azt felelte, hogy ők nem is mint kir. biztosok, hanem mint evang. lelkipásztorok követték őket, hogy Istentől vett hivatásuk szerint a visszaadott templomokba lelkészeket rendeljenek és ünnepélyes könyörgéssel hajtsák végre őfelségének parancsolatját.

Ezután tehát a biztosok külön mentek Csepregre, Musay és társa pedig lassubb menetben Bükre. Midőn meghallották, hogy Csepregen is az alsó templomot visszarendelték, bementek később a városba s Musay az alsó templomban predikációt is mondott a galáciai levél 3. része alapján a törvény és evangeliom igazságáról. A misemondót a paplakból eltávolították s Büki Mihályt, a büki lelkészt rendelték helyébe. Nov. 12-én érkezett a püspök elhagyott gyülekezetébe, Lövőre, amelynek 21 éven át volt kedvelt lelkésze s ahonnan csak két év előtt űzték ki. Nádasdy emberei itt már erősen dolgoztak. Hat tanácsbeli misemondót akart, a többiek evang. lelkészt. Musay tehát itt is birtokba vette könyörgéssel a templomot s a misemondót, ki velük volt a templomban, elküldték. De nyolc nap mulva az urodalmi tisztek segítségével ismét a pápisták foglalták vissza a templomot és misemondót vittek a parochiába. Nov. 13. Lozson nagy örömmel fogadták őket, de Kövesden már megoszlott a hallgatóság. Nov. 14-én a Fertő mellékét, Pinnyét, Söjtört. Széplakot, Hegykőt, Nagyczenket járták be s mindenütt hálaadással vették vissza templomaikat. Végül nov. 15. Németkereszturra mentek, hová a Léka várához tartozó összes német gyülekezeteket összehívták s számukra is lelkészeket rendeltek. Ugyanitt a kir. biztosoktól is, akik bizony kevés tisztelettel voltak a püspök iránt, végleg elbucsuztak. (Ker. jkv. II. 256. Eht. Eml. 138.)

A püspök nehéz dolgainak ez még csak a kezdete volt. A kir. biztosok a gyülekezeteket szóval visszarendelték, de a földesurakkal szemben nehéz volt azokat megtartani. A biztosok közül is maga Viczay tiltakozott a lozsi és beledi templomok, Bessenyei pedig a pinnyei templom visszaadása ellen. Rábaközbe és Muraközbe a nagy árvizek miatt nem mehettek el, az itteni templomok tehát nem adattak vissza. Hamvai Péter a református biztos méltán irhatta a Rákóczynak küldött jelentés végére: "Sehol ezek restitutionalist nem adtak az faluknak super restitutione templorum. Mert a pápista commissariusok nem annuálták neki s jelenlétekben praedikátorok sem introducáltattak, hanem csak szóval lett az executio. Ergo sicut erat in principio, ita nunc et semper etc. Jus patronatusnak reserválásáról is protestáltak az földesurak, de ugyan magok az commissarius urak is. Micsoda securitas ez, avagy micsoda sinceritas". A biztosok távozása után a templomokat ismét visszafoglalták, a predikátorokat elűzték. Musay már 1647. külön jegyzéket írt össze a biztosok távozása után történt sérelmekről. Különösen a kiválóbb helyek, Csepreg, Lövő, Czenk, Lozs, Kövesd, Keresztúr sat. megtartásáért fejtettek ki nagyobb erőt és buzgalmat, de mind hiába. (Ker. jkv. II. 263. Zsilinszky i. m. 352.)

Musay püspök 1647. aug. 28. személyesen jelent meg Lethenyei István kőszegi esperes és Fábri István ker. jegyző kíséretében Szombathelyen a megyegyűlésen, hogy a lékai, ikervári és saári egyházi javakat s Nádasdy urodalmaiban a sedecimát mindenütt visszaköveteljék, melyeket a kir. biztosok már háromszor visszarendeltek nékik. Különösen az alispánok mulasztása ellen tiltakoztak, akik a törvényt nem akarták végrehajtani. November 4-én pedig Musay paptársaitól körülvéve Sopron megye gyűlésén jelent meg, hogy panaszos kérvényüket személyesen adják át. De hitehagyott földesuruk, Nádasdy Ferenc gróf tiltakozott ennek felolvasása ellen, mivel a lutheránus vallású predikátorok nem tartoznak az ország rendei közé. Musay viszont ezen eltiltás ellen protestált. Az 1649. évi országgyűlés idején is hosszú jegyzékét terjesztették elő sérelmeiknek Szombathelyen és Pozsonyban, mind hiába. Megvolt a törvény, mely a jobbágyoknak is szabad vallásgyakorlatot biztosított a templomok, harangok és temetők szabad használatával; a földesúr tartozott volna telket is adni a templomépítéshez: de nem volt, aki mind ezt végrehajtsa, a földesurak ellenszegültek a törvénynek. Az 1647. évi VI. t. cikk a 90 templom között a dunántúli evangelikusoknak Vasmegyében csak a gyarmati, újteleki (Neusiedel), szentgróti, óvári, perenyei, pusztaszentmihályi, kukméri, kiczlédi (Kitzladen), farkasfalvi (Wolfau), csémi és sámfalvai; Sopronmegyében a somfalvai, Mosonmegyében a magyaróvári, miklósfalvi, levéli, németjárfalúi, kimlei, kálnoki, mosonszolnoki, zurányi, lébényi, és mecséri; Veszprém megyében a vaszari és dabronyi templomokat rendelte vissza. De ezen első artikuláris gyülekezetek sem maradtak mentek az üldöztetéstől. (Hist. Dipl. App. 44. Zsilinszky, i. m. 448.)

Musay püspök nehéz küzdelmes munkájában kiváló segítőtársat nyert sógorában, Wittnyédy István soproni jegyzőben, a jeles jogtudósban, kinek az elnyomatás korában fontos vezető szerepe lesz Dunántúl történetében. Sárvárott 1612. dec. 20-án született. Atyja János a Nádasdyak régi hű embere, buzgó evang. patrónus, anyja Egerváry Orsolya volt. Iskoláit Sárvárott, Csepregen és Sopronban végezte. Már 26 éves korában magyar jegyzőnek választják a soproniak s az 1638. évi pozsonyi országgyűlésre követnek küldöttek, ahol tagja volt a protestánsok sérelmeit összeíró bizottságnak; vele volt itt az atyja is, ki özvegy Nádasdy Pálnét képviselte, 1640-ben a vagyonos polgári családból való Endresz-Rádel Zsuzsannát vette feleségűl s Lövey Mátyás és Andrássy János mellett vezető embere lett a városnak. Ellensége, Draskovich győri püspök mondta ilyennek. A jezsuitákkal és a plebánussal szemben ő védte sikerrel a város és az evangelikusok érdekeit. A linci békét törvénybe iktató 1646-47. országgyűlésen is ő volt Sopron egyik követe és tevékeny részt vett a protestáns és vegyes bizottságokban. A győri közös protestáns gyülekezet ügyeinek elintézésére is 1647. Botka Ferenc veszprémmegyei követtel együtt őt küldték ki. Nezsideren a jobbágyok 1647. Wittnyédy tanácsára hívtak predikátort s Lippay Gáspár, a földesúr e miatt lazítással vádolta. Ekkor írta Wittnyédy Draskovich János nádornak: "Ki itélhet pedig engemet azért meg, hogy religiómat igyekezem jó igazsággal az ő felsége kegyelmes diplomájából és az constitutiókból tehetségem szerint vármegyémen kívül is segítenem." Pozsonyban az országgyűlésen ismerkedett meg Wittnyédy a fiatal Zrinyi Miklóssal, akinek prókátora, bizalmas barátja és rajongó híve volt az önfeláldozásig. Zrinyire a protestánsok iránt való hajlandóságában nevelőanyja, Batthyányné mellett Wittnyédy volt legnagyobb hatással. Dunántúl is éles eszével és fáradhatlan buzgalmával igen sokat tett a gyülekezetekért, különösen Csepregért. Özvegy Erdődy Bálintné grófné, az utolsó evang. mágnásasszony a kerületben, az 1649. évi országgyűlésre Wittnyédyt küldte ki képviselőjének. Sopronban az új magyar liceumra az alapvető indítványt hat magyar ifjú eltartásával 1652. ő tette meg. Tübingenben III. Eberhard württembergi hercegtől stipendiumot eszközölt ki három magyar theológus számára, házában mindenkor voltak szegény iródeákok (tótok is) és az ő költségén Wittenbergben alumnusok. Az eperjesi kollégiumra is ő tett fényes alapítványt. 1662-ben ő vette reá az evang. rendeket, hogy hagyják el az országgyűlést, mivel sérelmeiket nem orvosolták. (Payr S. Muzsaji Wittnyédy I. 9. 15. 29.)

Így az isteni gondviselés a főurak, a grófok és bárók önző bűnős hitehagyása után a középnemesség soraiból támasztott dunántúli kerületünknek ismét bátorlelkű, áldozatkész oszlopembereket. Ilyen volt az elnyomatás korában Wittnyédy és ilyenek maradtak a régiek közül első sorban az Ostffyak és Telekesi Törökök. Ők tették magukévá a kerület dolgát és gondját a püspök és esperesek mellett már akkor, midőn még a kerületi felügyelő díszes állása szervezve sem volt egyházunkban. Egyházépítő és fenntartó munkájokról a második korszakban fogunk bővebben szólani.


Jegyzetek

684. Aran Tamás ellen irt könyv 87. l. Szilády Á. Régi m. költők VI. 338. [VISSZA]

685. Somogy m. mon. 441. Földváry L. Szegedi Kis 166. Sebestyén B Török B. 63. Dézsi L. Tinódi S. 133. Békefi R. i. m. 274. [VISSZA]

686. Payr S. Milyen vallasú volt a szigetvári hős? Harangszó 1920. 167. [VISSZA]

687. Somogy m. mon. 36. és 453. Földváry L. Szegedi Kis István 158. 169. [VISSZA]

688. Földváry 162. Payr, Flaciánus lelkészek Magyarországban 4. [VISSZA]

689. Földváry L. 158. 171. Skaricza M. Szegedi I. élete. Ford. Faragó B. Mezőtúr 1905. 27. l. [VISSZA]

690. Somogy m. mon. 441. Takáts S. Századok 1913. 333- Adattár VIII. 22. 30. Ker. jkv. II. 50. Eht. Eml. 73. [VISSZA]

691. Eht. Eml. 69. 72. 83. 148. Thury E. 283. 287. Somogy m. mon. 130. [VISSZA]

692. Ker. jkv. 328. 465. Eht. Eml. 84. 92. 149. Hszó 1916. 292. Haller J. Légrád tört. 109. [VISSZA]

693. Eht. Eml. 69. 79. 81. 97. Somogy m. mon. 151. Ker. jkv. 99. 221. Perlaky Dávid, Régi és újabb egyházi beszédek, melyeket az 1529. évtől a jelenkorig ev. lelkészi hivatalt viselt Perlakyaknak eredeti kézirataik szerint kiadott sat. Pest 1852. Szalóky Elek, Vázlatok a surdi evang. gyülekezet tört.-ből. Nagykanizsa 1897. Payr S. A. Perlakyak négyszázados ároni háza 19. [VISSZA]

694. Békefi, Balatonmelléki egyházak 201. Mesterházy S. A nemespátrói ev. ehközség tört. Csurgó 1903. Eht. Eml. 377. [VISSZA]

695. Egyet. levtár. Ia 7, 49. Adattár IX. 96. 108. Thury E. Ehker. töri. 282. 287. [VISSZA]

696. Somogy m. mon. 149. Eht. Eml. 79. 149. Ker. jkv. 221. Fabó A. Codex dipl. 12. 192. 197. 202. Adattár VIII. 18. 19. 49. IX. 100. 109. [VISSZA]

697. Eht. Eml. 149. Somogy m. mon. 126. Ker. jkv. 360. Adattár IX. 109. [VISSZA]

698. Baumgarten F. A saintgillesi apátság összeköttetései Magyarországgal. Századok, 1906. 403. Békefi R. Balatonmelléki egyházak 193. [VISSZA]

699. Lampe-Ember Hist. Eccl. Ref. 667. Skaricza-Faragó, Szegedi K. I. élete 22. l. [VISSZA]

700. Zigerius levele Ribini I. 91. Prot. Szemle 1898. 317. Földváry, Szegedi Kis 77. l. Bunyitay, Eht. Eml. IV. 451. [VISSZA]

701. Zigerius levele Ribini I. 92. Pr. Sz. 1898. 317. [VISSZA]

702. Az Aran Tamás tévelygései. 1562. 124. l. Földváry 83. [VISSZA]

703. Stromp L. Somogyi P. 121. l. Szilády Á. R. M. Költők V. 157. 358. Bornemisza P. Postillák IV. 910. [VISSZA]

704. Lampe-Ember 122. Bod P. Magyar Athenás 303. Balogh F. M. prot. eht. Debr. 1905. 34. l. [VISSZA]

705. Földváry i. m. 158. Lampe-Ember 668. Vasárnapi Újság 1914. 213. Szilády Á. V. 210. 235. [VISSZA]

706. Klesch D. Homagium Sacrum bevezetése. 1676. Payr, Eht. Eml. 351. l. [VISSZA]

707. Szerémi Gy. 384. Földváry 110. Mokos Gy. A hgszőllősi kánonok. 59 [VISSZA]

708. Földváry i. m. Tört. Tár. 1900. 475. Bunyitay I. 557. Századok 1902. 764. Akad Értesítő 1914. 155. [VISSZA]

709. Balics L. Ehtört. I. 67. 420. Békefi R. A pécsi egyetem. Bp. 1909. 134. l. [VISSZA]

710. Földváry, Sz. Kis István 168. Bunyitay IV. 537. Stieff. C. B. Leben und Glaubensrneinungen A. Dudiths. Breslau 1756. 201. [VISSZA]

711. Koller, Hist. episcop. Quinqueeccl. VI. 49. Földváry 83. [VISSZA]

712. Haas, Baranya 257. l. Földváry, Sz. Kis J. 120. Földváry, A duna-melléki ref. ehker. tört. II. 36. Payr, Sopron ehtört. 284. [VISSZA]

713. Lampe-Ember 665. Szilády Á. R. M. Költők II. 471. Payr, Sopron eht. I. 85. [VISSZA]

714. Musculus F. Vom Uffgang des Wort Gottes by den Christen in Ungern. Augsburg 1550. Thury E. A vaskaszentmártoni zsinat. Pr. Szemle 1913. 425. és 475. [VISSZA]

715. Thury E. Prot. Szemle 1898. 322. l. és 1913. 475. Földváry L. i. m. 126. [VISSZA]

716. Henszlmann I. A szfehérv. ásatások eredménye, Pest 1864. Ipolyi A. A régi egri székeseh. 15. Balics L. A. r. k. eh. tört. I. 425. [VISSZA]

717. Balics L. i. m. I. 202. 203. 411. 455. Eht. Eml. 11. l. Békefi R. A balatonmelléki egyházak 21. l. Tóth-Szabó Pál, A cseh huszita morgalmak 156. Wenzel G. Négy Thurzó püsp. 13. l. [VISSZA]

718. Takáts S. A budai basákról. Tört. Szemle 1912. 57. l. [VISSZA]

719. Bunyitay, Eht. Eml. I. 207. Gedeon Gy. A hítvjavitás okai 21. l. [VISSZA]

720. Musaeus Ágoston lev. Simon zágrábi püspökhöz. Buda 1534. jan. 27. Bunyitay II. 288. 300. Révész K. Dévay kétrendbeli fogsága. Prot. Szemle 1905. 177. [VISSZA]

721. Lampe-Ember 75. l. Eht. Eml. 18. l. Bunyitay III. 528. 529. Gedeon 107. [VISSZA]

722. Fejér Gy Jurium ac libert. codicillus, Buda 1847. 52. Magy. ford. Révész I. Spataki Füz. 1864. 585. Dézsi L. Szt. Ágoston regulái 41. [VISSZA]

723. Szerémi Gy. Emlékirat Magyorsz. romlásáról 1484-1543. Pest 1857. 345. l. Földváry L. Szegedi K. István 75. l. [VISSZA]

724. Bunyitay III. 528. IV. 485. Dévai M. A tiz parancsolat, Szilády Á. 134. 136. [VISSZA]

725. Szerémy Gy. i. m. 390-396. Bunyitay IV. 294. 295. Földváry L. i. m. 75. Prot. Szemle 1910. 261. [VISSZA]

726. Földváry L. i. m. 75. Pokoly J. Az erd ref. ehker. tört. I. 108. [VISSZA]

727. Szilády Á. Régi M. Költők. T. II. 489. és Bunyitay i. m. V. k. [VISSZA]

728. Szilády Á. Régi M. Költők T. II. k. Földváry i. m. 76. l. [VISSZA]

729. Eht. Eml. 77. 82. 86. 88. 148. Károlyi J. 86. 89. 235. Ker. jkv. 166. 295. 351. 361. [VISSZA]

730. Beöthy Zs. képes irodtört. I. 437. Hrabovszkv, Presbvt. II. 22. Eht. eml. 353. 354. [VISSZA]

731. Thury E. A komáromi ref. eh. tört. 9. l. Stromp L. Ehtört Eml. 10. Pálfy J. A dunántúli ev. eh. rövid tört. 1853. 3. l. Fraknói V. Külföldi isk. 300 I. Kemény K. A komáromi ev. eh. múltia 3. l. Fabó, Codex Dipl. 1. l. Oestr. Prot. Jahrb. XXV. 379. [VISSZA]

732. Raupach és Hrabovszky Presbyt. Velics A. Török defterek. Thury E. 18. [VISSZA]

733. Tóth F. A magy. és erd. eh. hist. 56. Thury E. 19. l. Loserth J. Akten und Korrespondenz III. 210. [VISSZA]

734. Dézsi, Molnár A. naplója. Thury E. i. m. 21. Maurer J. Cardinal L. Kollonitsch 5. l. [VISSZA]

735. Payr S. Az evang. Kollonicsok 67. Sopron ehtört. 496. Hist. Dipl. App. 18. Maurer J. Cardinal Kollonitsch 26. és 92. l. [VISSZA]

736. Hist. Dipl. App. 21. Németh V. A komáromi kath. gimn. tört. 4. l. Komárom m. mon. 480. [VISSZA]

737. Zsilinszky, A linci békekötés 451. l. Kemény K. i. m. 3. l. [VISSZA]

738. Kemény K. 5. Payr S. Sopron eht. 415. l. Klein S. Nachrichten I. 20. [VISSZA]

739. Payr, Sopr. eht. 446. Schmidt K. J. A pozs. eh. tört. 83. Kemény K. 6. l. [VISSZA]

740. Földváry L. Száki János megégettetése. Prot. Szemle 1903. 442. [VISSZA]

741. Sárospataki füzetek. 1857. Lampe-Ember 446. Klein S. I. 268. Farkas S. Csepreg története 211. Maurer J. Cardinal Collonitsch 81. l. [VISSZA]

742. Kemény K. i. m. 11. l. Schmidt K. J. A pozs. ehk. tört. 94. l. Thury E. 39. [VISSZA]

743. Balics L. Ehtört. I. 180. 220. II. 209. Venzel G. Tata fénykora 8. 58. [VISSZA]

744. Payr, Sopr. eht. 150. l. Raupach, Presbyt. 152. 163. és Hrabovszky Presbyt. II. 210. [VISSZA]

745. Gyulai R. Komárom m. a XVII. sz-ban. Hist. Dipl. App. 18. [VISSZA]

746. Szentkuti Kiss K. Adatok Nagyigmánd és vidéke múltjából. Komárom 1892. [VISSZA]

747. Eht. Eml. 60. 73. 79. 81. 83. 133. Ker. jkv. 66. 206. 277. 303. 360. [VISSZA]

748. Payr, Magyar Pietisták 5. l. Eht. Eml. 343. Komárom m. mon. 121. 509. [VISSZA]

749. Külföldön ellenkezőleg a Mahnungsbriefeket küldöző hitelezőket szokták a bursok manichaeusoknak nevezni. Győri esp. jkv. Payr, Fábri G. 14. l. [VISSZA]

750. Esp. jkv. Hrabovszky, Papi Tükör 73 l. Fiedier K. A locsmándi ehk. tört. 29. l. [VISSZA]

751. Sz. Kiss K. i. m. Eht. Eml. 373. Győri esp. jkv. és Thury E. A gályarabok törthez 4. l. [VISSZA]

752. Komárom m. mon. 51. Ker. jkv. II. 167. 248. Eht. Eml. 77. 134. [VISSZA]

753. Komárom m. mon. 112. Sz. Kiss K. i. m. Holéczy M. Tud. Gyűjt. 1826. VII. f. [VISSZA]

754. Major Pál, Moson m. monogr. M.-Óvár 1878. Schwicker J. Die Deutschen in Ungarn. 220. l. [VISSZA]

755. Thury E. 24. Fraknói V. Huszár G. Óvárott. Századok 1876. 22. [VISSZA]

756. Szabó K. Rmk. I. 36. Egyetlen példánya a bécsi csász. könyvtárban, melyet Rácz K. lemásolt s Debrecenben helyezett el. Ism. Révész I. Pr. E. Isk. L. 1862. [VISSZA]

757. Fraknói, Századok 1876. 22. Ráth Gy. Bullinger H. és a magyar reformáció 19. [VISSZA]

758. Miscel. Tig. Lampe-Ember 102. Ráth Gy. 10. l. Thury E. 25. Erdélyi P. Énekeskönyveink 28. l. [VISSZA]

759. Stromp L. Eht. Eml. 48. Oestr. Jahrb. XVI. 199. Payr S. Sopr. eht. 149. 150. [VISSZA]

760. Károlyi L. Speculum Jauriensis Ecclae 89. l. Dézsi L. Sz. Molnár A. napl. 358. l. [VISSZA]

761. Hist. Dipl. App. 21. Timon Á. A párbér 101. l. Révész I. Theol. Szaklap 1912. 177. l. Loserth J. Akten und Korrespond. 111. 799. [VISSZA]

762. Zsilinszky M. A linci békekötés 449. Liszkay J. A győri ref. egyház múltja 163. l. [VISSZA]

763. Stromp L. Pilárik J. 26. l. Hornyánszky V. Beiträge. [VISSZA]

764. Dézsi, Molnár A. naplója 358. Fabó, Codex Dipl. 131. Adattár VII. 141. 148. [VISSZA]

765. Bod P. Magyar Athenás 233. Adattár VII. 136. 141. 148. VIII. 56. 99. [VISSZA]

766. Eht. Eml. 146. 148. Schwicker J. Die Deutschen in Ungarn 219. [VISSZA]

767. Balics L. A r. k. eh. tört. Magy. II. 91. 182. Gedeon Gy. A hitújítás okai 98. l. [VISSZA]

768. Zsilinszky, A linczi béke 449. Eht. Eml. 85. Thury E. 294. 303. Ker. jkv. 360. 447. 484. [VISSZA]

769. Payr S. Sopr. eht. 149. 286. Stromp L. Eht. Eml. 48. Hist. Dipl. App. 21. [VISSZA]

770. Hist. Dipl. App. 21. Schmidt K. J. A pozs. ehközs. tört. 34. Ehlát. jkvek. [VISSZA]

771. Hist. Dipl. App. 21. Eht. Eml. 149. Oesterr. Prot. Jahrb. XXVI. 19. Ehlát. jkvek. [VISSZA]

772. Eht. Eml. 60. 149. Hist, Dipl. App. 21. Payr, Sopron eht. 296. [VISSZA]

773. Eht. Eml. 54. 59. 63. 70. 79. Ker. jkv. 33. 184. 206. 360. 377. Egyet. levt. Ia 7, 62 [VISSZA]

774. Payr, Sz. Fekete István 54. Schmidt K. J. A pozs. eh. tört. 94. Ehlát. jkvek. [VISSZA]

775. Dr. Milner, Schwäbische Kolonisten in Ungarn. Berlin 1880. Schwicker J. i. m. 219. [VISSZA]

776. Eht. Eml. 76. 79. 134. Adattár VI. 164. Payr, Sopr. ehtört. 73. [VISSZA]

777. Payr, Sopr. eht. 118. 227. Schmidt K. J. A pozsonyi ehközs. tört. 39. Ker. jkv. 141. [VISSZA]

778. Az ő műve: Magyar Mars, avagy Mohácsnál történt veszedelemnek emlékezete, Bécs 1653. [VISSZA]

779. Századok 1886. 32. 122. Schmidt K. J. i. m. 89. Új Magyar Athenas 579. [VISSZA]

780. Wittnyédy Istv. lev. I. 166. 171. Bubics-Merényi, Herceg Esterházy P. 249. l. [VISSZA]

781. Bunyitay, Eht. Eml. II. 53. 244. 285. Gedeon Gy. A hítújítás okai 72. l. [VISSZA]

782. A soproni evang. tanítóképző birtokában megvan Bornemisza P. ev. püspök predikációinak I. kötete (Sempte 1573.) igen díszes bőrkötésben s rányomva a tulajdonos neve: Petrus Erdőedi. (D. I. 434.) [VISSZA]

783. Loesche G. Luther, Melanchthon und Calvin in Oesterreich-Ungarn 16. l. Zsilinszky M. Képes ehtört. 66. l. Lányi-Knauz, Ehtört. 41. l. Fraknói V. II. Lajos és üdv. 50. l. Elze Th. Primus Trubers Briefe 36. l. [VISSZA]

784. Oesterr. Prot. Jahrb. XXIV. 164. Limberger eht. 24. l. Loesche i. m. 82. Bucsár és Haller i. m. Payr S. Consul I. a horv. pred. Evang. Eházi. Elet 1915. 191. [VISSZA]

785. Elze, Pr. Truber 36. Mayer A. Gesch. der Stadt Wien IV. l. Th. 340. [VISSZA]

786. Elze Th. i. m. 156. 226. 374. Kostrencic, Beiträge. Haller J. Prot. Szemle 1917. 375. Barabás S. Zrinyi levelek II. köt. Loesche G. Luther, Mel. und Calv. Oestr.-Ung. 149. l. [VISSZA]

787. Katona XXVI. 96. Lányi-Knauz 130. Balassa B. költem. IX. l. Mayer A. Gesch. der Stadt Wien IV. B. I. Th. 225. l. [VISSZA]

788. Kurz H. Kirchgesch. II. 139. Lösche G. i. m. 149. 213. Századok 1904. 353. [VISSZA]

789. Loserth J. Akten und Korresp. II. 287. Haller J. Prot. Szemle 1917. 368. l. [VISSZA]

790. Ribini, Memorabilia I. 91. Bunyitai II. 285. Thury E. Prot. Szemle 1898. 323. l. Földváry L. Szegedi Kis I. 77. 134. [VISSZA]

791. Ribini I. 504. Révész, Erdősi Sylvester 93. Fraknói V. Melanchtons Beziehungen zu Ungarn 35. Laposic-Haller levélmásolat. [VISSZA]

792. Kostrencic Beiträge. Haller J. Prot. Szemle 1917. 375. l. Elze Th. Trubers Briefe 67. 226. 346. 356. 380. [VISSZA]

793. Két példánya is megvan a bpesti Egyet. kvtárban. Haller, Prot. Szemle. 1917. 374. Sennowitz A. Manlius J. 58. Oest. Prot. Jahrb. XXIV. 183. [VISSZA]

794. Szmollény N. A középkori Szeged műveltsége 93. 95. 98. Haller, Prot. Szemle 1917. 437. loserth J. i. m. II. 287. [VISSZA]

795. Elze Th. i. m. 356. 380. Oestr. Prot; Jahrb. XXIV. 162. Haller Prot. Szemle 372. Lányi-Knauz, Ehtört. II. 147. [VISSZA]

796. Prot. Szemle 1898. 316. Elze Th. i. m. 339. Payr, Flaciánus lelk. Magy. 5. l. [VISSZA]

797. Elze Th. 40. 100. Payr S. Consul István, a horvát predikátor. Ev. Ehi Élet 1915. [VISSZA]

798. Fabó, Monum. II. 85. 207. Lányi-Knauz II. 173. Zsilinszky I. 357. [VISSZA]

799. Haller, Prot. Szemle 1917. 431. Payr S. Sopr. Eht. 284. [VISSZA]

800. Házi J. Sopron tört. II. 109. 127. 142. Payr, Sopron eht. 20. Tóth-Szabó P. A cseh husziták Magyarországon 67 l. [VISSZA]

801. Kohn S. Héber kútforrások. Tört. Tár 1880. 352. Tóth-Szabó P. i. m. 146. l. Innen a magyar szólásmód: ludas (bűnös, vétkes) valamiben. A kacér szó is (katharos, Ketzer) eleinte eretneket jelentett. [VISSZA]

802. Payr, Sopr. Eht. 25. Hegedüs I. Irodtört. Közl. 1921. 150. Ábel J. Magyarorsz. humanisták. Bpest, 1880. Akad. Ért. 32-74. l. Payr, Mária, a hum. magy. királyné. 9. l. [VISSZA]

803. Zoványi J. A ref. Magyarorsz. 1565-ig. 248. l. [VISSZA]

804. Pokol J. Az erdélyi ref. egyház tört. 1. k. 12. l. [VISSZA]

805. Mirbt, Quellen zur Gesch. des Papsttums 386. Rinn-Jüngst, Kirchen-gesch. Lesebuch 323. [VISSZA]

806. Révész I. Dévay Bíró M. 95. 98. Bunyitay, Eht. Eml. II. 262. [VISSZA]

807. Eht. Eml. 36. Takáts S. Régi magy. asszonyok 108. Sztehlo K. 240 eszt. az egyház szolg. Bpest, 1908. 52. l. [VISSZA]

808. Pokoly J. i. m. IV. 110. Kollányi, A magán kegyúri jog hazánkban 25. Mokos, Hgszöl. kán. 149. Klein S. Nachrichten II. 477. Payr, Sopron Eht. 109. Fabó, Codex Dipl. 139. [VISSZA]

809. Thury E. 193. Adattár VI. 179. Payr, Fábri G. 38. Marczali H. I. 308. Pétzeli meséi, Győr 1788. 118. 120. Pétzeli megjegyzi, hogy ez a papmarasztás a mesében megirt botránkoztató módon gyakoroltatik. "És ez volt az egyik ok, mely ettől a tisztességes és céljára nézve legnemesebb, de nálunk utálatba ment hivataltól a főbb nemességű személyeknek gyermekeiket eleitől fogva elidegenítette." [VISSZA]

810. Szegedi Kis I. † 1572. Canones, de excommunicatione 206. l. Földváry L. i. m. 215. l. Révész K. és Pokoly J. Prot. Szemle 1892. 419. és 1901. 202. l. Thury E. 178. 253. Sopron eht. 412. [VISSZA]

811. Salamon F. Magyarország a törökhódítás korában, 126. l. Prot. Szemle 1895. 53. [VISSZA]

812. Pokoly J. A m. prot. eházak vagyonjogi viszonyai. Prot. Szemle 1895. 56. [VISSZA]

813. Prot. Szemle 1890. 749. és 1895. 117. Adtár VI. 21. 30. Ehk. jkv. II. 291. [VISSZA]

814. Adattár VI. 21. Ker. jkv. II. 19. Mokos, Hercegszől. kán. 160. l. Pr. Szemle 1895. 185. [VISSZA]

815. Adattár VI. 15. Mokos, Hgszől. kán. 163. Pr. Szemle 1895. 127. [VISSZA]

816. Kiss Á. A XVI. száz. zsinatok 9. Ribini, Memorabilia I. 69. Zoványi, Magyar superint. a XVI. száz. 8. [VISSZA]

817. Mokos, Hgszől. kán. 145. Mokos, dtúli 1598. évi törvkv. 84. [VISSZA]

818. Zsilinszky M. Vallásügyi tárgy. I. 37. 39. Szilády Á. R. m. költők. II. 214. és 460. [VISSZA]

819. Fraknói, M. országgyül. eml. III. 246. Zsilinszky I. 42. Thury E. 23. Zoványi J. A ref. Magy. 1565-ig. 258. Századok 1874. 183. [VISSZA]

820. Mokos Gy. A dunántúli ev. egyház 1598. törvénykönyve. Mokos Gy. A hercegszöllősi kánonok. (Az 55 régi kánon ebben közölve a 145-159. lapon). Havrán D. Ismeretlen prot. egyházi rendtartás a XVI. századból. Pr. Szemle 1900. 357. Zoványi J. A meszleni, illetőleg Reczés-féle kánonos könyvről. Pr. Szemle 1917. 617. Zoványi J. A ref. Magyorsz. 1565-ig. 480. [VISSZA]

821. Újabban a bátyja nevét is megtudtuk, akiről Orosztony Péter Csányi Ákosnak 1566. márc. 19. Szigetvárról írta a következőket: "A Duna mellett gazdag nemes ember Herczegszőllősön Bewjthe János, kinél gazdagabb Duna és Dráva közt nem volt, őfelségének nem kicsiny dolgokban szolgált. Nem tudom, az úr hagyásából-e vagy maguktól 45 drabant házára ment, megfogták, kínozták, marhájában, pénzében zsákmányt tettek, 6000 forint készpénzét elvették. Kapuja előtt kínzás után fejét vették, házát felégették. A városban 13 házat felégettek. Ez történt a szegény Horváth Markó fia jószágában. Bejthe Jánosnak egy fia vagyon zágrábi püspöknél, egy öccse az Bánffyak predikátora, István deák a neve. [VISSZA]

822. Juventutem apud nos, virilem aetatem apud lutheranos, decrepitam in Calvini castris egisti. Franki V. Pázmány P. és kora III. 334. Eht. Eml. 158. [VISSZA]

823. Magyari I. két predik. Nádasdy F. teste fölött. Eht. Eml. 155. A harcias katona apja példája szerint szerette a zenét is. Egy Itáliából való énekest tartott udvarában, Mantuano Kamillót, aki lantos Kelemen aláirással magyar nyelven állítá ki nyugtáit. [VISSZA]

824. A Meszl. Concordia szövege: Gamauf, Memorabilien III. k. 9. sz. (Egyet. levtár V. 109) és N. Múz. 2077. Fol. Lat. 44. Eht. Eml. 48. [VISSZA]

825. Pokoly, Pr. Szemle 1894. 112. Mokos Gy. A hercegszöl. kán. 119. 145. Havrán, Pr. Szemle 1900. 357. Zoványi Pr. Szemle 1917. 617. Zoványi, A ref. Magy. 1565-ig. 480. l. [VISSZA]

826. Adattár VII. 68. Fabó, Beythe J. 62. Doleschall, Ev. Eh. és Isk. 1884. 27. sz. Egyet. levt. Ia 1, 16. Ker. jkv. I. 105. 159. Fabó, Codex Dipl. 78. [VISSZA]

827. Gamauf, Dokum. I. 2. A. 335. Eht Eml. 100. Payr, Magyari István és Báthory Erzsébet. 4. l. Ehker. jkv. I. 49. [VISSZA]

828. Adattár VII. 164. 181. és 73. Pázmány, Kalauz 1766. 247. Pázmány Pironsági 1615. 254. [VISSZA]

829. Fabó, Beythe I. 64. Adattár IV. 49. VI. 12. 17. VII. 63. Eht. Eml. 164. [VISSZA]

830. Egyet. kvt. Ia 7, 38 és Ia 24, 20-25. Ker. jkv. I. 98-102. Eht. Eml. 63. [VISSZA]

831. Fabó, Codex Dipl. 160. Pokoly J. Prot. Szemle 1894. 248. Havrán D. Pr. Szemle 1899. 609. 610. [VISSZA]

832. Kovács Gy. A házasságkötés Magyarországon 1885. 214. Schlauch, Memorandum 1893. Pokoly J. A magy. prot. házassági jog tört. Pr. Szemle 1894. 18. [VISSZA]

833. Ráth. Gy. Bullinger és a magyar reformáció. 6. és 10. l. [VISSZA]

834. Zvonarics M. Magyar Postilla, Csepreg 1627-28. Payr S. A sárvári Zvonaricsok ároni háza. Harangszó 1922. 185. [VISSZA]

835. Adattár VII. 69. 70. Thury E. i. m. 178. Rexa D. Báthory E. Bpest 1908. 88 [VISSZA]

836. Eht. Eml. 100. 145. Ráth Gy. Lám Seb. 32. Schmal, De vita superint. 90. Klein S. Nachrichten II. 526. Adattár VII. 166. 172. [VISSZA]

837. Payr, Magyari I. és Báthory Erzsébet 11. l. [VISSZA]

838. N. Muz. Fol. Lat. 2077. 164. l. Klein S. Nachrichten II. 529. Schmal, Vita Superint. 89. 91. Szabó K. Rmk. III. 1135. 1140. [VISSZA]

839. Adattár VI. 111. VII. 175. Schmal i. m. 89. Klein S. II. 530. [VISSZA]

840. Payr S. A sárvári Zvonaricsok ároni háza. Harangszó 1922. 185. l. [VISSZA]

841. Szabó K. Rmk. 1. 598. Csonka péld. a spataki ref. koll. és a pozsonyi r.-kath. gimnáziumban. [VISSZA]

842. Stromp, Pilárik István 22. Adattár VI. 24. 47. Payr S. Révay Judit, Nádasdy F. édesanyja. Ker. jkv. I. 102. [VISSZA]

843. Ker. jkv. I. 117. Szeberenyi J. Corpus Synodorum 21. l. [VISSZA]

844. Teljes szövegüket közölte Mokos Gyula, a hercegszőllősi kánonok, 160-165. l. Pokoly, Pr. Sz. 1895. 126. Csecsetka, Ehjogtan II. 317. [VISSZA]

845. Timon Á. A párbér Magy. Függelék 3. l. [VISSZA]

846. Pr. Szemle 1895. 188. Földváry, A dunamell. ref. ehker. tört. I. 81 Ker. jkv. II. 12. 19. 20. [VISSZA]

847. Ker. jkv. I. 102. 121. 137. 11. 30. 82. 101. 193. 351. 480.493. Eht. Eml. 130-132. [VISSZA]

848. Luther mond hasonlót az 1545. évi énekeskönyv elé írt versében: Wo Gott hin bauet sein Kirch und sein Wort, - Da will dér Teufel sein mit Trug und Mord. [VISSZA]

849. Ker. jkv. II. 60. Könyvszemle 1899. 369. Eht. Eml. 211. Payr, Révay Judit 18. [VISSZA]

850. Ribini, Memorabilia I. 490. Schmidt K. J. A pozsonyi ehk. tört. 36. [VISSZA]

851. Hrabovszky, Presbyt. II. 30. Schmal 93. Wilfinger 36. Ker. jkv. II. 23. Adattár V. 53. Payr, Sopron eht. 377. [VISSZA]

852. Zsilinszky, A linczi békekötés. 244. 349. l. Ker. jkv. II. 256. Payr, Eht. Eml. 135. 145. [VISSZA]




Hátra Kezdőlap Előre