Olaszországban, a római műveltség klasszikus hazájában a XIV. és XV. századok folyamán egy nagyszerű művelődési áramlat jut a virágzásnak magas fokára: a humanizmus. Olaszországban a középkor folyamán sem szakadt meg az az összekötő kapocs, mely az olasz népet származásánál, nyelvénél és emlékeinél fogva a rómaiakhoz fűzte. Sőt néhány lelkes tudós és költő ezt az emléket megújította, a klasszikusok műveit ismét az érdeklődés középpontjaivá tette és divatba hozta a régiek eszmevilágát. Azután pedig a rómaiak szellemi termékeit összeolvasztotta a középkori szellemmel s így megteremtette az újkori tudományt.^[1]

A római birodalom bukása idején az ízlés és birálat szelleme kiveszett volt a keresztény világban. Az egyháziak a római irók műveit egy ideig a legerősebb akadályoknak tekintették a keresztény vallás terjesztésében. Később azonban a kereszténység nem félhetett többé a pogányságtól, belátták, hogy az egyházi szertartások és a szentírás magyarázatában, az egyházi atyák tanulmányozásában nem lehetnek el a latin nyelv nélkül. Latin nyelvet tanulni azonban az irók ismerete nélkül nem lehetett. "A költőket, kiket eddigelé halálos ellenségeknek tekintett, most szövetségesekül el kellett, hogy fogadja az Egyház, a barbárság elleni hadjáratában."^[2] Ily módon Vergiliust folyvást tanulták, Ovidiust, Lucanust, Horatiust, Juvenalist és Statiust némileg ismerték, a prózairók közül pedig Ciceronak egyes részeit használták. De még kedveltebbek voltak ezeknél Boetiusnak, Priscianusnak, Donatusnak és Cassiodorusnak gyüjteményes munkái. Ellenben a görög irodalom emlékei egészen kiszorultak volt a műveltség elemei közül.

A humanismusra várt az a feladat, hogy a római és görög irók szellemét megértessék a kortársakkal és megmagyarázzák, hogy a költészet a termékeihez fűzhető allegorikus magyarázat nélkül, magáért is élvezetes "s hogy az ó-kor nemzeteinek történetét, dacára a pogányságnak, hasznosan és tanulságosan lehet tárgyalni."^[3]

A humanismus ezt a feladatát két század alatt derekasan megoldotta: az ókori irókat nem minden egyoldalúság nélkül, a tanulmányok és szellemi élet középpontjává avatta, a régiek gondolkozásmódját, életelveit közkeletűekké tette, noha a keresztény világfelfogás eszményeivel teljesen megegyeztetni nem tudta. Ezenkivül alapját vetette meg az új tanulmányi rendnek, mely négy századon keresztül minden ismeretnek lényegét adta.

Az új szellemi irány hatása nem korlátozódott Itáliára, hanem csakhamar hódító útra kelt, hogy már a XV. században Magyarországon, aztán a Nyugat többi országaiban is megismertesse a műveltebbeket az ókor szellemével.

A humanus tudományok uralkodó helyzetet kezdvén elfoglalni, a tanulmányok rendszerével a tanítás módszere és az iskola élete is átalakul. A középkor tanulmányi rendje sok hiányt mutat fel. A legtöbb kolostori és székesegyházi iskolában megelégedtek azzal, ha a növendékek írni, olvasni, énekelni, számolni megtanultak és az egyházi meg közéleti használatra a latint elsajátították. Ahol a hét szabad művészetet tanították, a főcél ott is ugyanaz maradt; nehézkes iskolai könyvek, nehézkes módszer teszik rendkivül terhessé a tanulást. A latin prózaírók hátra szorulnak, a költők közül is csak Vergilius, néhol a pogány irótól való tartózkodás miatt csak Prudentius marad meg.

A középkor iskolai élete, amint a humanismus irói feltüntetik, ha a fegyelmezés szempontjából nézzük, tele van durvasággal; túlzottan szigorú fegyelmezéssel igyekeztek elnyomni a növendékeknek kisebbfajta rendetlenkedéseit is. Erasmus egyik legkiválóbb alak azok közül, akik utat mutatnak az új szellemi irányzat kivánalmainak megfelelő neveléshez. A szelídséget, emberiességet hirdeti a legjobb nevelőeszköznek, a középkor iskolamesterének szigorú bánásmódja helyébe a szeretetet iktatja. A középkori barbár latinság helyett a humanismus többi iróival együtt a régi latinság használatát sürgeti, noha a középkori irókat is tudja méltányolni. A latin mellett hangsulyozza a görög nyelv tanulásának szükséges voltát is. A tanítás módszerében pedig könnyebb és inkább célhoz vezető eljárást ajánl.

Noha egy nyilvános iskolában sem foglalt el állást, a tanítás rendszerének átalakítására rendkivüli hatást gyakorolt. Részben az ő befolyásának tulajdonítható, hogy a párisi egyetem a humanisztikus tanulmányokat befogadta, hasonlóan neki köszönheti Angolország, hogy a klassz. tanulmányok megerősödtek. Iskolai könyvei, kivált a Colloquia és az Adagiorum opus egész Európában hozzájárultak a latin nyelvnek újszerű tanításához. Pedagógiai tartalmú műveiben nagy részben megtalálhatjuk azon eszméket, melyeket a későbbi híres pedagógusok: Comenius, Locke, Rousseau oly nagy hatással hirdettek. Ezen okokból látszott érdemes feladatnak, hogy Erasmusnak a nevelésre vonatkozó eszméivel foglalkozzunk.

Mielőtt azonban feladatom részletezéséhez fognék, vázlatosan elmondom életének főbb mozzanatait.