Igen részletesek és értékesek Erasmusnak a latin nyelv tanítására adott utasításai. Irodalmi működésének jelentékeny része esik arra, hogy az ifjúság kezébe használható könyveket adjon, melyeknek egy része két századon át forgott a közhasználatban. A humanisták általában arra is törekedtek, hogy a századokig használt iskolai könyvek helyett, melyek az iskolákban megkövesedtek volt, új könyveket irjanak. A német humanisták közül többet lehet említeni, akik ezen a téren munkálkodtak, így Reuchlint, Heinriehmannt, Brassicanust, Murmelliust.[55] Ugyhogy E. már így szólhat: "Hol tanulják most az iskolákban Michael Modistát, a Jacobus glossáját, hol idézik Catholicont, a Brachylogust vagy Mammaetrectust, amelyek mint ritka kincsek arany betükkel leírva díszelegtek a könyvtárakban?... S ha azoknak szabad a régi tudósok példáját megvetni, nekünk viszont nem szabad-e az ő tudatlanságukat semmibe venni?" (De conscrib. epist. 81. l.) Gyakran találkozunk még Erasmusnál ily helyekkel, melyek tele vannak lenézéssel a középkori iskolai könyvek szerzői iránt.
A latin nyelv tanítására adott utasításai mellett az elemi ismeretek közlésére is vesz magának alkalmat.
A gyermek jövendőbeli fejlődésére fontos, hogy kiknek körében kezdi utánozni a hangokat. A dajkától nem tanul latinul s épen azért vigyázni kell, nehogy már a házi körben hibás kiejtést sajátítson el. Azonkivül minden vidéknek és minden nyelvnek megvan a maga sajátos kiejtése, a latin nyelv tanítása könnyű volna, ha spanyol, olasz, francia, német és angol külömböző hibákba nem esnének a kiejtésben. (Dialogus de pronunciatione. Op. I. 931.) Minden nyelvi hiba ellen legjobban megóv a gyakorlás. Ajánlja Demonsthenes példáját és a nehéz kiejtésű hangokból álló szavak csoportosítását. A gyermekeket figyelmeztetni kell hibájukra, hogy a szokás- vagy természetadta fogyatkozást, elkerüljék.
Hasonló fontosságúak az irás és olvasás. Az olvasás elsajátításában azért kell gondosan eljárni, mivel ha mindjárt az első években nem sikerül szert tenni a helyes olvasásra, később nagy erőfeszítéssel sem mutatkozik eredmény. Az olvasás megkönnyebbítése végett ajánlja Flaccus tanácsát, hogy süteményeket kell készíteni betű alakban s amelyik tanítvány eltalálja a nevét, kapja meg a süteményt. Quintilianus szerint elefántcsont betűket kell készíteni, s a gyermekeknek azokkal kell játszani. Erasmus a maga részéről a sakkozást ajánlja az olvasás megkönnyebbítésére. A sakktábla egyik felére állítandók a görög, a másik felére a latin betűk, noha a sakkozást fáradságosabbnak tartja, semhogy gyermekeknek való volna. A gyermekek ruhájára aggatott diszítések, a kezükbe adott ajándékocskák is ölthetik magukra a betűk alakját, hogy azok ezáltal kapjanak kedvet a betűk megjegyzésére és megnevezésére. Az olvasás megtanulása kivált az emlékezeten nyugszik, de hogy kellő eredménnyel történjék, csak lassan kell haladni. (Dialogus de pronunciatione. I. 929. D.)
A helyesirás ajánlásában a mai olvasó érdeklődéssel kisérheti, hogy minő okokból ajánlja az irás megtanulását. A titkárok azt írnak a levelekbe, amit akarnak; néha titkos üzeneteket kellene küldeni; minő örömet okoz, ha valaki a királytól sajátkezűleg írt levelet kap; hát a baráti levelek minő kedvesek. (Op. I. 924. F.) Hasonló rábeszéléssel óhajtja rábirni Aeneas Sylvius is a mi V. Lászlónkat arra, hogy csinosan írjon. Erasmus részletes útmutatásokat ad arra is, hogy a betűk milyen alakúak legyenek s az egyes betűk leirásánál milyen utasításokkal kell a tanulót a betű leirására rávezetni. A betűk megismerése után az irás és olvasás együttes gyakorlása végett és hogy némi haszon még ebből is eredjen, azt tanácsolja, hogy a köznapi életben előforduló szavakat kell iratni, mivel ezáltal azok örökre megmaradnak az emlékezetben. Amikor pedig a gyermek egész sorokat le tud írni, közmondásokat kell iratni. Igen hasznosak az effélék: Quo semel est imbuta recens, servabit odorem testa diu. Erre a célra jók a jeles férfiak mondásai, a sententiák, mert az efféléket azután bármiféle előadásmódban lehet értékesíteni. (Dialogus de pronunc. Op. I. 930. D-E.)
Az olvasás és irás elemeinek ismerete után mindjárt a beszélgetésbe kell bevezetni a növendéket. Élő beszéd utján a latint is épen oly hamar el lehet sajátítani, mint akármelyik népnyelvet. A latin nyelven való társalgás az iskolában nehezebben megy, mint otthon. Mindazonáltal a tanító igyekezzék, hogy az iskolában akár ha az egészhez beszél, akár ha csak egyhez intézi szavait, minél tökéletesebb latinsággal szóljon. Egyet-mást megmagyarázván, buzdítsa a tanulókat, hogy ők is törekedjenek, hogy beszédjük hibátlan legyen. Jutalmakkal vagy büntetéssel rá kell venni, hogy egymás hibáit javítsák. Az is rendkivül hasznos lesz, ha a tanító a gyermekek számára néhány szólásmódot állít össze, amelyeket azok játék, találkozás, étkezés alkalmából felhasználhatnak. (De ratione studii. Op. I. 524. l. B.) Ezeknek a szólásmódoknak könnyen megjegyezhetőknek és tetszetőseknek kell lenniök.
A De ratione studiiban (1511-ben) fejezte ki a beszélgetések hasznára vonatkozó ezen kivánságát. Nem sokkal ezután 1519-ben kiadta "Beszélgetéseit" (Colloquia), melyeket a tanítás céljaira írt. Erasmus még párisi tartózkodása alatt különféle párbeszédeket állított össze tanítványai számára. Ezeket 1518-ban egy Hollonius nevű tanítványa az ő tudtán kivül sok megrontással közzétette. Erre Erasmus mindjárt 1519-ben autentikus kiadásról gondoskodott. A kiadások számával a tartalom is mind jobban bővült, míg a mű egész nagy kötetté vált. Igaz, hogy a bővüléssel az eredeti didaktikai cél hátra szorult és helyébe a kor viszonyainak birálata lépett. Épen ezért lépten-nyomon homloktérben állanak Erasmusnak gyakran hangoztatott eszméi, hogy az uralkodó állapotok a mélyebben gondolkozó embereket nem elégíthetik ki és hogy az igazi kereszténységben és a szellemi műveltségben kell a javulást keresni.[56] Erasmus az 1527. évi kiadás előljáró beszédében az élénk párbeszédektől nyujtott élvezet és a nyelvérzék fejlesztése mellett a gyermek erkölcsi kialakulására is akart hatni. Hogy ezt a második célt mennyire érte el, egy másik szakaszban mondjuk el. Az előbbi feladatot: a nyelv elsajátítását és a nyelvérzék fejlesztését úgy akarja elérni, hogy a kifejezéseknek rendkivüli bőségével árasztja el az olvasót, hogy a szólásmódokból beszéd közben minél több álljon rendelkezésre. Igy pl. annak a kifejezésére, hogy valaki buzgón neki fekszik a tanulásnak, eme szólásmódokat halmozza össze: 1. Tu nihil aliud, quam studes. 2. Perpetuus studes. 3. Continenter incumbis literis. 4. Indesinenter inhaeres chartis. 5. Studes noctes ac dies. 6. Nunquam non studes. 7. Assiduus es in studio. 8. Jugiter intentus es libris. 9. Nullum facis studendi finem. 10. Nullam studiis tuis requiem intermisces. 11. Nunquam studendi laborem intermittis, nec remittis.[57] Ilyen formulák a műnek első részében több helyt fordulnak elő. (Igy a 23. 34. 70-83. 105-110. ll.)
Ezek a szólásmódok és beszédfordulatok eléggé mutatják, hogy Erasmus minél változatosabbá és könnyebbé akarja tenni a nyelvbeli kifejezést: Őreá a római irók méltatásában is különösen nagy hatással van a beszéd választékosságában és a kifejezések bőségében mutatott kitünőség. Maga is nem kicsiny becsvággyal fárad azon, hogy iratai a stilusnak ezen sajátságaival jeleskedjenek.
A Colloquia-ban meg-megcsillannak Terentiusnak, az ő kedvelt irójának szólásmódjai; sok helyt belevegyülnek a római élet jeleneteire célzó vonatkozások. Mindezek a hires műnek eredeti elemeire mutatnak, amelyek egyenesen csak a legközelebbi célt, a latin beszédbe való könnyű bevezetést tartották szem előtt. A műnek későbbi átalakulásával mindig több-több beszélgetésben kel ki a kor visszásságai ellen; ezért ellenségei heves támadásokat intéztek a Colloquia ellen. Erasmus ennek láttára többször méltatlankodva jegyzi meg, hogy amíg a Colloquia mélyebb tartalom nélkül, csupán kellemesen szórakoztató csevegéseket, "merő haszontalanságokat" tartalmazott, rendkivüli kedveltségnek örvendett, de mihelyt a későbbi kiadásokba mind több biráló megjegyzést toldott be, bizonyos körökben élénk visszatetszést keltett.
De ha megróvás Erasmus védekezése mellett is méltán érhette a Colloquiát irányzatossága miatt, a XVI. és XVII. század ifjúsága és a latinnyelvi oktatás rendkivüli hasznát vette e műnek.
A nyelvtanulás elméleti része a nyelvtannal sorakozik a párbeszéd mellé. Egyszerre kell hozzáfogni a latinhoz és a göröghöz, sőt Quintilianus utasítása szerint a görögnek egy kevéssel meg kell előznie a latint. A nyelvtani szabályokból minél kevesebbet kell felvenni, épen csak a legfontosabbakat. Erasmus nem helyesli a tanítók legtöbbjének szokását, akik több évet elvesztegetnek a nyelvtani szabályok bemagoltatására. (De ratione stud. Op. I. 521. C.) A kolostori iskolák eljárását sem tartja helyesnek, amelyekben a növendékeket, alighogy három hónapig a nyelvtannal foglalkoztatták, mindjárt a dialektikára vezetik át. Az ily tudatlanok azután teljesen megbicsaklanak, ha olyan iróra találnak, aki egyenlően kivált a latin és a görög nyelvben. Tudatlanságuk okozta elfogultságukban pedig másokat is elriasztanak a komoly tanulmányoktól. (Dialogus de pronunc. I. 919. C-D.) A nyelvtani ismeretek hiánya nagyon megbosszulja magát a kollégiumokban is, ahol a tanulók alig haladhatnak, mivel nemcsak olyanok jutnak oda, akik a nyelvtanban alig jártasak, hanem még analfabéták is.
Hogy minő terjedelemben kivánta Erasmus a nyelvtant taníttatni, legjobban láthatjuk az összes művei között olvasható "Libellus de octo orationis partium constructione" c. művecskéből. A könyvecskét tulajdonképen Lilius Vilmos írta Coletnak londoni iskolája számára. Erasmus Colet kérésére átnézte és nagy részt saját belátása szerint átalakította, úgyhogy akár a magáénak is vallhatta volna. A művecske tulajdonképen az esettannak nagyon összevont kézikönyve. Az egész röviden szerkesztett magyarázatra egy-két példa következik, amint Horatius is kivánja és amint Erasmus is kifejezte a nyelvtani szabályokra nézve.
A beszélgetésekbe való bevezetés, továbbá a nyelvtan legegyszerűbb szabályainak rövid ismertetése után azonnal valamelyik erre a célra a legalkalmasabban felhasználható íróra kell áttérni s az olvasmányt kell a beszéd gyakorlásában alapul felhasználni. Az olvasmány folyamán kell a már átvett nyelvtani szabályokat jól begyakorolni s egyúttal előrekészülni a későbbi nehezebb feladatokra. Ezzel együtt kezdetét veszi a gyakorlatok iratása is.
Erasmusnál a latin nyelvi oktatásnak igen lényeges részét teszik az irásbeli gyakorlatok. Nemcsak a De ratione studiiban, hanem más műveiben is rátér a tanításnak ezen részére. S noha első sorban itt is a szónokká nevelés szempontja lebeg előtte, az ismeretszerzésnek is eszközévé akarja tenni a gyakorlatokat. "Ebben a tekintetben mindenekelőtt arra kell ügyelni, hogy a feladatok ne legyenek értelmetlenek és ízlésnélküliek, hanem tartalmazzanak valami elmés vagy tetszetős gondolatot, amely mindamellett nem áll ellentétben a gyermek felfogásával, hogy ezáltal a gyermekek, kik a stílus kedvéért foglalkoznak az efféle feladatokkal, egyúttal tanuljanak valamit, aminek később hasznát vehetik." (De ratione studii. Op. I. 524. C.) Ilyen feladatokul felvehetők a következők: Marcellus elhamarkodottsága a római államot megrendítette, Fabius okos késedelmeskedése talpra állította. Sőt ebből egy másik gondolatot is ki lehet vonni: az elhamarkodott terv ritkán jut sikerre. Nehéz eldönteni, hogy Crates volt-e balgább, aki aranyát a tengerbe dobta, vagy Midas, aki az aranyat mindennél többre becsülte. Demosthenest és Cicerot rendkivűli ékesszólásuk végső veszedelembe döntötte. Nem lehet eléggé dicsőíteni Codrus királyt, akinek az volt a meggyőzödése, hogy hazája fennmaradásáért életét is fel kell áldoznia. Ilyen tárgyakat könnyű a történetiróktól, kivált Valerius Maximusból gyüjteni. Feladatokat lehet továbbá válogatni a mondákból, állatmesékből, a velős mondásokból; a közmondásokból, fel lehet dolgoztatni hasonlatokat, az alakzatokat. Sőt többet is össze lehet kötni, így pl. egy velős mondást, egy történelmi elbeszélést, közmondást és alakzatot. A tanító a kiváló irókból válogasson efféle feladatokat vagy alkalmazza a gyermekek felfogásához, ha épen ily kész alakban nem kapná. (De rat. stud. Op. I. 524-525.)
Ha az eddig vázolt munka által a növendék némi jártasságra tett szert a beszédben, akkor áttérhet ismét a nyelvtan főbb szabályaira, melyeket példákon és kellő rend szerint kell átvenni. A szabályok közül csak az egyszerűbbeket és azokat is minél rövidebb fogalmazásban kell felvenni. Igen helyes észrevétele a nyelvtani szabályokra nézve az, hogy az ifjak a nehezebb szabályokat fokozatosan tanulják; a mai nyelvtanítás szintén erre az alapelvre helyezkedik.
A tanulmányoknak eme fokán kell bevezetni a növendéket a sajátságainak ismeretébe. Az oktatásnak eme részletét megint Erasmusnak erre a célra írt műve alapján vehetjük figyelem alá. A "De duplici copia verborum ac rerum" c, művet, amely a stilisztikai anyagot öleli fel, két könyvben angolországi időzése alatt 1512-ben Colet iskolája számára írta. Ebben Erasmus külömböző formulákat állít össze, hogy ezek minták gyanánt lebegjenek a tanulók előtt. Erasmus előtt a legnagyobb becsben a gondolatokban és kifejezésekben dús beszéd áll, amely azonban csak kevés embernek sajátja. A legkiválóbb iróknál lehet arra példát találni, hogy miképen lehet valamit a legvelősebb előadással, de arra is, hogy mikép lehet bőbeszédűleg kifejteni. A régieknél ilynemű gyakorlatok nyomaira Vergiliusnál, Apulejusnál, Quintilianusnál találunk. Cicero gyakran versenyzett Rosciussal, hogy melyikük tudja ugyanazt a gondolatot változatosabban kifejezni.
A beszédbeli tobzódó bőséget sokan elitélik, de a tanitónak számolnia kell azzal a körülménnyel, hogy az ifjak szárnypróbálgatásaiban a dagályosság lépten-nyomon előfordul; ezt a hibát azonban később többnyire el is hagyják, ellenben a szűkszavúságon segíteni nem lehet. Erasmus szabályai tehát arra céloznak, hogy a növendék a dolog velejét, minél rövidebben tudja előadni, úgy azonban, hogy mégse hiányozzék a lényegből semmi; másrészt, ha szükség, ugyanarról a tárgyról bővebben is tudjon szólani, anélkül, hogy bármi is fölöslegesnek tünhetnék föl.
A Copia verborum - a műnek első része - az irálytanra vonatkozó szabályokat öleli föl. A gyakorlás mikéntjére nézve az Erasmus javallása, hogy a tanulók többen álljanak össze, válasszanak ki néhány mondatot és azokat minél többféle alakban mondják el. Krotoni Miló lebeg az ő szeme előtt, aki egy gondolatot kétszázféleképen is ki tudott fejezni. Ennek a célnak elérésére hasznos az is, ha a tanuló görögről latinra fordít, ha a verset átteszi prózába, a prózát meg más-más méretű versekbe változtatja. Gyakorta kell forgatnia azon kiváló irók műveit is, akik a dicendi copia-ban kiválnak.
Erasmus utasitásai különösen a mű első részében nagyon helyes észrevételeket foglalnak magukban a rokonértelmű szavakról, a szokatlan, költői, régies, elavult, idegenszerű és divatos kitételekről. Majd a variálás módjaira tér át és számos, a latin nyelv legfinomabb sajátságait felölelő megjegyzésben ad útmutatást a gondolatoknak minél változatosabb kifejezésére. Nagyszámú formuláiban a már Colloquiumainál is említett módon egy-egy mondatot vagy kifejezést számtalan alakban mond el. Az efféle formulák száma mintegy kétszázra megy.
A műnek második részében (Copia rerum) arra ad utasítást, hogy miképen lehet a tételt részeléssel, az okok felsorolásával, a körülmények beszövésével, kitérésekkel, bizonyítékokkal, példákkal, idézetekkel, állatmesékkel stb. kifejteni.
A tanító eljárás szempontjából legérdekesebb a példák gyüjtését tárgyaló szakasz. Ebben E. azt ajánlja az ifjúnak, hogy olvasmányaiból külömböző szempontok szerint gyüjtsön példákat, hogy midőn majd szónoki minőségben fellép, bő példatár álljon rendelkezésére. A bűnök és erények fajain kivül ilyen címek szerint lehet a példatárt megalakítani: tisztes öregség, élénkség az öregeknél, öreges ifjak, szerencse, kiváló emlékező tehetség, hirtelen halál, önkénytes halál, ékesszólás, alacsony sorsból felemelkedés, nagy testi erő stb. Ilyenek még a következők is: a népuralom-e jobb vagy a monarchia? Kiki a maga szerencséjének kovácsa. Az öregségre legjobb utikészlet a műveltség. Ha olvasás közben bármit is talál a növendék, ami a fölvett fogalmakra vagy mondásokra vonatkozik, mindjárt feljegyzi. Ily módon jobban bevésődik elméjébe, amit olvas és az olvasmányainak is jobban hasznát veszi. A tudománynak egyetlen ága sincs, amely - még a természettan és a mennyiségtant sem véve ki, - hozzá ne járulhatna az ékesszólás javára értékesíthető anyag gyarapításához. Egy-egy történelmi eseményt vagy mesét, vagy bármely tárgyat is többféleképen értékesíthetünk. Igy Sokrates halálából nemcsak arra lehet példát vonni, hogy a derék ember nem fél a haláltól, hanem arra is, hogy az erény irigységet kelt föl másokban, továbbá, hogy a bölcselet tanulása inkább veszedelmet hoz a fejünkre, ha nem alkalmazkodunk kortársaink életmódjához.
A Copia verborum ac rerum ellen úgy a kortársak, mint Erasmusnak újabb méltatói többféle kifogást emeltek. Legfőbb hibája az volt, hogy a formulák és minták halmaza emészthetetlenné tette, noha a stílusra nézve hasznos útbaigazításokat foglal magában. Némi sophistikus íz is érezhető benne nem egy helyen; ugyanis Erasmus többször azt tanácsolja, hogy ugyanazt a tételt az ellenkező felfogás szerint is vitatni kell. Azonkivül már Erasmus is elismerte, hogy műve a középszerűen iskolázott embereknek nagyon elvont.
A szónokká képzés lévén az oktatás fő célja, a rhetorika tanítása igen jelentékeny helyet foglal el Erasmus tanító eljárásában. A grammatikai figurák, a verselés törvényei mellett a szónoklattan főpontjait is jókorán meg kell ismernie a növendéknek, így a bevezetés kellékeit, a bizonyítékokat, kitéréseket, az átmeneteknél használt fordulatokat, amelyek nemcsak az itélőtehetség erősítését eszközlik, hanem az utánzásnál is hasznosak. (De rat. stud. Op. I. 522. B.) Általában a szónoklat művészetének szabályait meg kell ismernie annak, aki mester akar lenni, mert hogy valaki hatásra tegyen szert, tisztában kell lennie az anyaggyüjtés, elrendezés, a bizonyítékok kellékeivel, mert csak így tudja megitélni, hogy mi árthat az ügynek fölösleges voltánál fogva. A gyakorlás okáért kigondolt feladatokban is szem előtt kell tartani a valószínűség kellékeit. (Ciceronianus. Művei I. 1002. D.) Mindennek azonban az induktiv eljárás útján kell történnie. A tanító az ókori irók műveire támaszkodjék, hogy az elméletet megfelelő alapra építhesse. Ha valaki jó szónokká akarja magát képezni, irányelve az legyen, hogy mindennemű ismeretekkel fegyverkezzék fel, aztán előbb a gondolatokat kell rendezni és csak azután következnek a szavak, amelyeknek alkalmazkodniok kell a tényekhez és nem megfordítva. Végül nem kell feledni, hogy a beszéd úgy tesz élénk hatást, ha a szívben születik s nem az ajkakon. (Ciceronianus Op. I. 1002. D.)
A leendő szónoknak általában az egész Ciceronianus hasznos útmutatásokat ad, a fődolog azonban s mintegy az egész műnek a lényege az, hogy a jó szónok nem elégedhetik meg csupán Cicero követésével, hanem a régi jó szónokoknak összes jó tulajdonságait tanulmányozva, mindegyiktől elsajátítja a legfőbbet, de szolgai követőjévé egyiknek sem szegődik.
A szónoklat tanításának módszerét közelebbről illetik azok az észrevételek, melyek a De ratione studii-ban olvashatók. Ha a latin nyelvi tanítás előrehaladottabb állapotba jutott, hébe-korba szónoklati tételeket is kell fölvenni a szónoki beszédnek mindegyik fajára. Ilyen tételek a genus demonstrativumra: Julius Caesar miben gáncsolható, Sokrates dicsérete; a tanácskozó beszédre: Mindig már kezdetben a legjobb dolgot kell elsajátítani, Nem a vagyonban rejlik az igazi boldogság, Kell-e a görög nyelvet tanulni vagy nem? Mindezeket igenlő v. tagadó értelemben lehet fejtegetni. A törvényszéki beszédre felvehető: M. Horatius nem érdemelte a halálbüntetést. A tételek megválasztásában helyesli a régieknek azon eljárását, hogy tételekért hébe-korba a költőkhöz vagy a történetirókhoz fordultak. Menelaus a trójaiaktól Helenát visszaköveteli, Phöenix tanácsolja Achillesnek, hogy térjen vissza a harcba, Odysseus tanácsolja a trójaiaknak, hogy inkább adják vissza Helenát, semhogy a háborut megkockáztassák, Cicerónak egyik barátja tanácsolja, hogy Antonius feltételét ne fogadja el. A felsorolt tételek egy része a mai nézet szerint nem állhatná meg helyét az iskolában, mivel nem a tanulók értelméhez vannak szabva; abban az időben korkérdések voltak, de mindamellett alig lehet tagadni, hogy az efféle tételek fölvételével E. tévedett.
Ellenben találó, amit a tanulók utbaigazítására tanácsol. Az ily tételek feldolgozásában kezdőt a tanító megelőzőleg utasítsa, hogy hány főpontba foglalja mondanivalóit; azonkivül rá kell vezetnie, hogy miképen következnek egymásra e pontok és minő módon hozandók összefüggésbe. A tanító segítségével történik az állítások, bizonyítékok, körülmények megállapítása, sőt a hasonlatok, ellentétek, példák, vonatkozások, közmondások, mesék, allegoriák összeállítása is, amelyeket az egyes pontok kidolgozásában a tanuló felhasználhat. A tanító megmutatja, mikép lehet megkisérleni az érzelmek felkeltését, az összekötő és átmenetül használható formulákat, végül bizonyos példákra hivatkozik, amelyeket a növendékek követhetnek. Ha hétszer vagy nyolcszor ily részletes utbaigazítást adott, később szorítkozzék a tétel egyszerű feladására. A javításra különös gondot fordít, s ha valami kimaradt, nem a kellő helyre jutott, ha valami tulzás mutatkozik, vagy szintelenebb előadásban jelentkezik, azt megbeszélésében kiemeli megmutatván, hogy lehet az elhibázott részleteket helyesen alakítani. E pár észrevételből az világlik ki, hogy Erasmus gyakorlati tanácsai helyénvalók, melyeknek a mostani tanító is hasznát veheti.
Erasmus pedagógiai rendszerében nevezetes helyet foglal el a levélirás. A levélnek más fontossága volt abban az időben, mint napjainkban. Akkor nem voltak ujságok, sem tudományos folyóiratok, melyek a napi eseményekről, irodalmi jelenségekről értesítették volna az egymástól messze fekvő vidékek lakóit és a tudós világ tagjait. Az ujságok és folyóiratok helyét a levelek pótolták s a tudósok osztályának érintkezését, eszmecseréit egyedül közvetítették. Igy érthetjük meg, hogy a tanítás anyagának egyik főrészévé teszi a levélirást és egy terjedelmes kötetben foglalkozik annak sok csinja-binjával. Az "Opus de epistolis conscribendis"-ben[58] a levél helyét a szónoklati szabályok után teszi. "Miután a tanító röviden előadta a szónoklat szabályait, a levélirásban is szorgalmasan gyakorolja tanítványait!"
A mostani nemzedékre e műnek annyiban van becse, hogy benne a levélirás művészetének kimerítő fejtegetésén kivül elszórva nagyon fontos és helyes pedagógiai észrevételeket találunk, melyek Erasmusnak kivált a tanítás módszerébe való mély belátására vallanak.
A levélről, mint irodalmi műfajról Cicero, Plinius, Seneca és Sz. Jeromos leveleire hivatkozva azt tartja, hogy a tárgyak száma végtelen és a levél majdnem minden tárgy befogadására alkalmas műfaj; csakhogy az előadás külső alakjának mindig meg kell egyeznie a tárgy természetével. Ezzel a főszabállyal külömben tisztában van minden művelt ember. Az útmutatásra épen a kevésbé tanultaknak van szükségük; de a gyermekeknek is fontos a kellő felvilágosítás, nehogy a tanítók tekintélyétől félrevezetve olyan ismereteket sajátítsanak el, amelyeket felnőtt korukban el kell feledniök, ha nem akarnak szégyent vallani. "Már pedig a tudósoknak kiváltképen ez a tudatlan csapata, a tanultaknak ez a tudatlan raja uralkodik manapság az iskolákban".[59] Mihelyt egy ilyen kezébe veszi a biráló tollat, nagy erősséggel hirdeti, hogy a levél tizenkét versiculusnál többől ne álljon. Hátha a tartalom bő és változatos, akkor is ily szűk keretek között forogjon az iró?! Amily hiba a bő anyagot összezsugorítani, ép oly nagy tévedés a keveset bő lére ereszteni föl. Akiknek minden levél hosszú, azoknak nincs semmi írnivalójuk. Ezt azonban nem azok védelmére írja, akik lopott-kopott holmiból állítják össze levelüket s noha a tollforgatásra nincs hivatásuk, mégsem tudnak betelni az irással. De épen ezzel vág össze azok szemrehányása, akik rövid eszüket a rövidséggel takargatják. Röviden és jól csak az irhat, aki a legbővebben is tud irni. Ilyenféle észrevételek után vonja meg a határt a levél és az egész kötetre terjedő művek között.
A levélben a tartalmat a jelen viszonyokhoz és személyekhez kell alkalmazni; ellenben a kötetben írt mű mindenkinek szól és úgy kell írni, hogy a legderekabb és legtudósabb embereknek tetszedjék.
Erasmus nem szereti a kidolgozatlan levelet; Cicero és Plinius példájára hivatkozva követeli a levélirótól a csínt és ékességet. A háborúról meg a békéről nem is beszélhet úgy az ember a tudósoknak, főrendűeknek, mint a mikor inasának kiadja a rendeletet az ebéd elkészítésére; szóval a levélben gyakran el kell hagyni a köznapias hangot. De a csekélyebb fontosságú tárgyakban természetesen nem lehet azt a súlyos előadásmódot alkalmazni, ilyenekben a stilus inkább a patak csörgedezéséhez hasonlítson.
Igen érdekesek kivált az érthetőségről mondott megjegyzések, melyek egyuttal Erasmusnak a középkori latinsággal szemben elfoglalt álláspontját is megvilágítják. A köznapi kifejezések a levélben helyénvalók, csakhogy honnan vegye ezeket a közkeletű beszédfordulatokat a XVI. századi iró? Az ókori irók műveiből, - hangzik Erasmus utasítása. Ha aztán az olvasó Cicero, Horatius kifejezéseit nem érti, vessen magára. Mert hiszen sokan Terentiust, Cicerót, Quintilianust még magyarázattal a kezükben sem értik meg. Sokkal jobb, ha a tudós egy hibátlan beszédmódot megtanul, mintha a Holcot-nál, Bricot-nál és Gorrá-nál előforduló barbárságokat követi. A beszéd tudatos egyszerűségét nem veti meg, mivel ez gyakorta nagyobb művészetre vall, mint a fárasztóan bonyolódott kifejezésmód.
Ezen észrevételeken kivül még számos megjegyzéssel találkozunk, melyek nem csupán a levélirásra magára, hanem általában a stilusra vonatkoznak: Kivált azt ajánlja a kezdő figyelmébe, hogy különösen a stílus ékességét tüzze célul maga elé. Ezt azonban könnyebb megkövetelni, mint rá szert tenni. Csak sok tanulással, az irók olvasásával, gyakori irással tehetünk szert a stilusban való csinosságra.
Ezen általános tudnivalók után figyelmünkre teljesen méltó utasítások következnek a tanító módszeres eljárására nézve. A tanító leginkább olyan tételeket jelöljön ki gyakorlásul, a melyek a tanulóknak kellemességüknél fogva leginkább tetszenek. Itt is elsősorban a költőket és történetirókat kell figyelemre méltatni. Még Ovidius is segítségül vehető, mert a nála található anyagot is lehet erkölcsileg helyesen fogni föl. Az ilyen tárgyakból azt kell kiválasztani, a mi nem egészen értéknélküli, hanem valami az életben is használható elem van benne. Egyes tételeket a komikusok műveiből is lehet kiszemelni. Az élettel közeli vonatkozásban állanak a történetirókból vett tárgyak. Ilyenek Valerius Maximus könyvében és azon irók műveiben kinálkoznak, akik a történetirók műveit kivonatolták: Sok tételt lehet venni egyetlen történeti személynek pl. Catónak, Antoniusnak v. Julius Caesarnak életéből. Ebben a nemben szorgalmasan kell gyakorolni a növendéket már csak a történelmi ismeretekért is. A tanító, mielőtt a levél alakját növendékeivel megbeszélné, ismételje el a történelmi eseményt. Figyelmeztesse őket, hogy mely iróknál és hol lehet olvasni a tételben megjelölt eseményről, hogy legyen hova fordulniok gondolatokért és kifejezésekért.
A történelemből vett tételeken kivül lehet feladni költött eseteket, közmondásokat, jeles férfiak mondásait, költőkből vett idézeteket. A kisebb fiúknak ezek a kellemesebbek és könnyebbek, a nagyobbak az élethez már közelebb járjanak; ezek számára a feladatot a tanító maga válassza ki, de a feljebbi forrásokból szintén meríthet.
Azonban a kidolgozásra szánt tételt a tanító sem teljesen kifejtve ne tárja növendéke elé, sem pedig egészen szárazan minden utasítás nélkül, hanem emeljen ki néhány körülményt, hogy növendékei szokják meg munkájuknak bizonyos cél felé irányítását. Néha, de csak ritkán, a tételt pusztán kell feladni, mert jobban esik, amit idegen segítség nélkül csupán a magunk erejével létrehozhatunk.
Igen helyes, lélektani belátásra valló észrevétel, hogy a növendékek öntevékenységét is föl kell használni. Az újkor legkiválóbb pedagógusai hangsulyozzák ennek rendkivüli fontosságát.
Aminő gondot fordított a tanító a tétel kijelölésére és növendékeinek utbaigazítására, épen olyan gonddal kell eljárni a javításban is. Amikor a dolgozatok megbirálása kerül sorra, dicsérettel emelje ki, ha valakinél az anyaggyüjtés, az előadás vagy utánzás jobban sikerült; rámutat a különböző hiányokra is.[60] De mindjárt mindent ne rójjon fel hibául a tanító, nehogy a tanuló kedvét veszítse. Nem olyan arccal kell a helyreigazítást tenned, mintha a tanulót gyülölnéd, mert ez a tanulóval a tudományt megutáltatja. Mindegyiknél ki kell emelni, ha valami jó van munkájában. Igy egymás jó tulajdonságát fogják követni. (De conscrib. epist. 55. l.) A tanulók hibáinak felsorolása után olvasson fel egy magakészítette gondosan kidolgozott példát, hogy lássák a tanulók, miben hibáztak. Néha a javítás megtételére őket kell felszólítani.
Hogy a tanító így vezethesse növendékeit, magának is sokat kell tanulnia, mert csak azt taníthatja az ember, amiben teljes jártassága van. Mesterei legyenek Cicero, Plinius, Politianus, akiket Erasmus a levélirásban mintaszerű iróknak jelöl meg.[61]
A stilisztikával, szónoklattannal és a levélirás művészetével együtt jár az irodalmi művek olvasása, amelyek alapját teszik a nyelvi oktatásnak, mivel úgy a műfajok mintái, mint a nyelvbeli kifejezések az olvasott művekből veendők. A tanítónak az auctorok olvasásánál szükséges előismeretek közlésében szintén bizonyos rendszerhez kell magát szabnia. Rosszalja azok eljárását, akik minden egyes helyen mindent összehordanak, ahelyett, hogy csupán a szükséges magyarázatra szorítkoznának: Hogy a hallgatók megszeressék az irót, annak kiváló tulajdonságait kell röviden kifejteni, azután föl kell említeni a tárgy kellemes és hasznos voltát, majd a műfajt kell megmagyarázni. A tartalmat lehető rövidséggel és világossággal szintén előre kell bocsátani. A szerkezetet röviden jelezni kell, az egyes részekre az olvasással kapcsolatban kell kiterjeszkedni. A részletes tárgyalás alatt a tanulót folyton figyelmeztetni kell a szépségükkel kiváló helyekre, a régiességekre, újszerű kifejezésekre, görögösségekre, a homályosabb vagy nehézkesebb helyekre; figyelmet érdemelnek továbbá a szóképzés és összetétel, a figurák és szónoki előadás szempontjából fontosabb részek. Az is érdekelheti a tanulót, ha rámutatnak a tárgyalás alatt levő irónak más irókhoz való viszonyára, esetleg célzásaira, kölcsönzéseire.
Az erkölcsi nevelés körébe tartozik, de az összefüggésnél fogva itt említendő meg, hogy mikép akarja értékesíteni Erasmus a költői olvasmányokat az ifjak erkölcsi épülésére. Tanácsolja, hogy a tanító a költeményeket mintegy példákul használja. A Pyladesről és Orestesről szóló monda a barátság ajánlására használható, Tantalus mondája a kapzsiság megutáltatására. Ily eljárással még olyan tárgyakat is, amelyek a növendékeknek ama korban árthatnának, hasznosakká tehet, ha a figyelmet részint az értelmezésre, részint a magasabb gondolatokra irányítja. Vergilius II. ecclogájából arra lehet bizonyságot vonni, hogy igazi barátság csak hasonló természetű, helyzetű és korú emberek között jöhet létre.
A latin nyelv oktatására vonatkozó utasításokon kivül itt-ott még más gyakorlatias tanácsokra is találunk, melyekről érdemes lesz megemlékezni, mivel lényeges vonásokkal járulnak hozzá E. pedagogiájának megismertetéséhez.
Nem helyesli azok eljárását, akik tudományuk fitogtatása végett az ismereteket mindjárt a munka elején oly kuszáltan adják elő vagy olyan részleteket közölnek, amelyeknek elővétele csak később történhetett volna, úgyhogy ezáltal a nehéz felfogású kezdőt visszariasztják és elidegenítik, akit épen a kellő rövidséggel, renddel, egyszerűséggel és más efféle mesterfogásokkal kellett volna megnyerni.[62] Még a felnőttek tanulmányaiban is elsőrendű kellék a szigorú rend. "A halmozott munka kevésbé terhessé válik, ha a tanulás módszerrel történik és a munkával túlságba nem esünk. A könyvek, a tanulmányok számára szánj meghatározott időt. Ne kapj csak úgy találomra ebbe vagy abba az iróba; vedd elő a legjobbak egyikét s ne tedd le addig a kezedből, amíg teljesen át nem nézted és fel nem jegyezted, ami benne a figyelemre legméltóbb. Készíts tervet, hogy a nap minden órájának meglegyen a maga teendője."[63]
A gyönyörködtetésnek, vidámságnak, nevetésnek szintén megvan a maga helye és fontossága a tanításban. Egyes régi bölcsek példája szerint különös gond fordítandó arra, hogy a megtanulásra érdemes dolgok a gyönyörködtetés színe alatt jussanak be a gyermeki lélekbe, hogy a bölcselet komoly, tanításainak felfogására még nem érett gyermek játszva tanulja meg, ami az egész életre nagy kihatással van. "Nem tartom hibának, ha a gondoktól elgyötört lelket néha a nevetéssel megkönnyítjük, csakhogy a nevetés ne legyen erőltetett. Ez felvidítja és erősíti az ifjak lelkét s nem kevés hatással van az élet vidámságára." A kellemes tanulmányokban növekedett lélek sokkal inkább rászokik a bajok elviselésére és bármily körülmények között megőrzi vidámságát.
Erasmus módszerének emez áttekintése arról győzhet meg, hogy a nyelvtanítás ezen rendszere érett megfontolás eredménye. Találunk ugyan egyet-mást, amit ma alig helyeselhetnénk; így pl. E. azt tanácsolja, hogy a görög és latin nyelvet egyszerre kell kezdeni, holott napjainkban már általános meggyőződéssé vált, hogy ha a latin v. német nyelv tanulása mellett sokféle más anyaggal kell megbirkóznia a tanulónak egyszerre, két nyelvet venni tehát káros. A gyakorlatokra kijelölt anyag ellen már feljebb kifejeztem, hogy ma már sok tételét nem tartjuk az iskola számára valóknak. Egyebekben azonban Erasmus gyakorlatias tanácsai és utasításai még ma is eredményesen használhatók a latin nyelvi oktatásban.