Erasmust még abban a tekintetben is méltathatjuk, hogy ő egyik buzgó harcosa a nők szellemi fejlődésének. Mindenesetre feltünő jelenség, minő hévvel sürgeti a tudományos műveltségnek a nőinem számára való megnyitását. De már jó eleve meg kell jegyeznünk, hogy azért legkevésbé sem gondol arra, hogy a nőinemet a férfiuval egyenlő jogúvá tegye. Magában a gyermeknevelésben sem juttat egyenlő teret a nőnek a férfiuval. A gyermekévek alatt a kisded az anya vezetése alatt áll, de mihelyt fejlődni, erősödni kezd és a tanulmányokra alkalmassá lesz, a nevelés gondja már a férfiu vállára nehezül. Még az ismeretek elemeit sem tanulhatja a fiugyermek a nőtől. Hogy ily lenézőleg nyilatkozik a nőről, annak okát abban találhatjuk, hogy a nőinem helyzete a művelődés terén a középkor századaiban általában alárendelt jelentőségű volt és ebben változás a XVI. század elején az Alpesektől északra még alig köszöntött be.

Egészen máskép alakult a nőinem helyzete Olaszországban, ahol a nők műveltsége legalább a magasabb rangúaknál egyezik a férfiakéval. Az irodalmi oktatást kiterjesztették a nőkre is, akik közül a kortársak nem egynek a hírnevét örökítették meg. Eschenloer feljegyzése szerint Beatrix, a nápolyi királyleány, midőn a Mátyással való összekelés előtt Székesfehérvárra érkezett, Gábor egri püspök latin nyelvű üdvözlő beszédére "azonnal erényes, elmés és bölcs választ mondott, a latin nyelvet ugyanis igen szépen és folyékonyan beszélte."^[64] Egyesek, mint Isotta Nogarolla, nem mentek férjhez, hogy kizárólag a tanulmányoknak szentelhessék életüket.^[65] A tudós nők részt vesznek a férfiak olvasmányaiban, a vallásos és erkölcsphilosophiai kérdések megvitatásában, mások a költészet művelésére adják magukat és költői tehetségükkel nagy hírt vívnak ki.

Míg Olaszországban a nő állása a renaissance korában ennyire megváltozik, addig az északi országokban még a fejedelmi nők sem lépnek homloktérbe. Az olyanok, mint a Pirckheimer testvérek, kivételek lehettek.

A nőknek ezen új helyzetével szemben a pedagogiai kérdésekkel foglalkozó irók külömbözökép vélekednek. Maffeo Veggio (1407-1458.) azt ajánlja, hogy a leányokat anyjuk nevelje, távol a hiuságnak minden eszközétől; koruk és komolyságuk miatt becsült női személyek vegyék körül, kiknek beszédje is szerénységet és jámborságot sugároz vissza. Egész nevelésük a vallásosságra és jámborságra irányuljon.^[66]

Antonio de Ferraris (1444-1517) "De educatione" c. művében a nőkről nem nagyobb méltánylással szól, mint Erasmus az előbb idézett nyilatkozatában. "Mit tanulhatunk egy nőtől vagy egy leánytól? Miben vehetünk példát tőlük? A nő arra született, hogy a gyapjat feldolgozza, fonjon, hogy a cselédeknek a munkát kiadja és a családot gondozza." Mindazáltal nem akarja, hogy a nő mint feleség durva és tudatlan maradjon, hanem azt kivánja, hogy mindent vezessen, ami a házhoz tartozik, de csak azzal a föltétellel, hogy ne ismerje, mi történik a kapu küszöbén kivül. Azonban a fejedelmi nő neveléséről ő is másképen gondolkodott. Sforza B. hercegnőhöz intézett Epistola hortoria-jában azt tanácsolta, hogy olvassa Vergiliust és Cicerót és hagyja a gyapjú feldolgozását, a lent és az orsót, mint hozzá nem méltó dolgokat. Egy hercegnő és más leányok közt igen nagy külömbség van.^[67]

Castiglione (1478-1529) Cortegiano c. művének harmadik könyvében foglalkozik a nőkkel. Szerinte noha némely tulajdonságok közösek a férfiak és nők között, mindazáltal vannak oly tulajdonságok, melyek csak a férfiuhoz illenek és olyanok, melyeket csak a nőben látunk szívesen. Ebből következik az is, hogy különbözniök kell úgy a nők és férfiak testgyakorlatainak, mint az ismereteiknek is. De ő sem részletezi a táncon és éneken kivül, hogy minő gyakorlatokat végezzen a nő; a fegyvergyakorlatoktól, a lovaglástól, a labdázástól, a harcjátéktól óvja, noha találkoznak nők, akik az efféle gyakorlatokban kedvüket lelik. Az udvari nőtől jóságot, ildomosságot kivánunk, ha pedig férjhez megy, értelmesen vezesse a vagyonkezelést, a házat, gyermekeit. Legyenek tudományos ismeretei, értsen a zenéhez, a festéshez, tudjon táncolni.^[68] Castiglione szintén csak nagy általánossággal szól a nők neveléséről és nem fejti ki, hogy miféle ismereteket lát szükségeseknek náluk.

Erasmus két művében foglalkozik kissé bővebben a nőnevelés kérdéseivel a Christiani matrimonii institutio végén és "Colloquium abbatis et eruditae" c. párbeszédében. Amott inkább az erkölcsi szempontok kiemelése lebeg szeme előtt, emitt pedig az ismeretek körének meghatározása. Megemlíti ebben a kérdésben azt az általánosnak mondható felfogást, amely abban csúcsosodik ki, hogy a lányokat a menyegző napjáig el kell rejteni, hogy férfit ne lássanak. Ezt a szigorú elzárást Erasmus nem helyesli, mert ha a leányok azalatt dőre és nem eléggé kifogástalan nők társaságában élnek, inkább ki vannak téve a romlásnak, mintha férfiakkal érintkeznének. "Nagy feladatra vállalkozik, aki azt akarja, hogy a leány szeplőtelen erkölcsökben növekedjék. Már korán lelkébe kell csepegtetni a legfőbb igazságokat, hogy tetteiben józan itélet és jóakarat vezéreljék. A tömeg fölöslegesnek itéli, hogy a leányokat a tudományokba bevezessék, de akiknek felfogása nem oly korlátolt, meg vannak győződve, hogy semminek sincs jobb hatása az észre, sem az erkölcsök épségére. Azonban ebben a dologban kiki állapota és körülményei szerint cselekedjék." Az erkölcsi épség megóvását három dolog által véli elérhetőnek: ha a leányt szilárd erkölcsi elvekben nevelik, úgyhogy a jót megismeri és megszereti, ha az érzékiességnek ragályától távol tartják és harmadszor, ha a munkátlanságtól, a jó erkölcsöknek legfélelmesebb megrontójától megóvják. A leányoknak ily irányú nevelése főleg az atyát és anyát kötelezi rendkivüli óvatosságra. "Igen nagy figyelemmel kell lennünk a gyermekre, de nagyobbal a serdülő leányra."

Ezután felemlíti és megbeszélés tárgyává teszi azon veszedelmeket, melyek kivált a leánygyermekek erkölcsiségét veszélyeztetik. Az atyákat figyelmezteti, hogy ne tetszelegjenek ifjukori bűneiknek elbeszélésével. A trágár- és csúf szavakat apák, anyák különösen kerüljék. Megrójja azt a szokást, hogy némely szülők gyermekeiktől szinte elvárják, hogy az erkölcsrontó dalokat tudják.

Legyen elég ennyit megemlíteni azon nagy meggyőződéssel irott részletekből, melyekből kitünik, hogy Erasmus a leányok nevelésében mily nagy súlyt helyez az erkölcsi érzék megóvására. Olyan lapok azok, melyeket minden szülő megszivelhet mindig és a melyek sohasem fognak elavulni.

A nők tudományos neveléséről bővebben nem fejti ki nézeteit, de a Colloquia említett darabja elég világosan tájékoztat minemű ismereteket tart ajánlatosoknak a nők számára. A klasszikus irók művei azok, melyek a nők figyelmét is méltán megérdemlik. A latin és görög irók művein akarja őket kiművelni, hogy lehetőleg megközelítsék a férfiak tudományos műveltségét, de úgy, hogy amellett másnemű feladataik se valljanak kárt.

Erasmus úgy gondolkozhatott, mint korunk, mely erősen sürgeti, hogy a nők műveltsége egyenlő legyen a férfiakéval, talán abból a felfogásból indulva ki, hogy a tudományosan művelt nő a családi életben is jobban megállja a helyét a tanulatlannál. E. a nőnek, mint hitvesnek azt köti lelkére, hogy legyen tanulékony. A férjtől meg azt kivánja, hogy neje lelkét a keresztény bölcselet tanításaival töltse be és lassanként csepegtesse bele a tudományok és az erény iránti szeretetet. Ha a vagyoni helyzet több időt enged, az a legajánlatosabb, hogy a nő a görög és latin irodalmat tanulmányozza, ha ellenben a szegénység kézi munkára utalja, legalább annyira kell vinni, hogy a népnyelven folyékonyan olvasson. Ugyanis a más nyelvekből leforditott könyvekből nem kevés okulást lehet meríteni. Azonban, hogy az asszonyi lélek üres álmodozásra ne hajoljék, a férj megelőzőleg bizonyos elvek szerint készítse elő az olvasásra és az olvasás folyamán támogassa mindaddig, amíg végül vezető nélkül is boldogul. Mindez azonban korántsem irányul arra, hogy a nő elhanyagolja az egyházi beszédeket, hanem hogy még nagyobb eredménnyel hallgassa. Gyakran és áhítattal fogja hallgatni azután is és még több tanulsággal tér haza. A férj kötelessége, hogy hitvestársát lassanként hosszabb és bonyolultabb beszédek megértésére is képessé tegye; beszélgetéseivel pedig eszét és szivét folyton fejlessze, hogy se a természeti jelenségek, se pedig a szerencse változásai ne rémíthessék meg.^[69] "Aki nejének bíborruhát vagy egy nagy becsű gyűrűt ajándékoz, abban a hitben ringatódzik, hogy előzékenységet mutatott, holott azzal inkább bűnt követett el. Ellenben tisztét híven teljesítette, aki hitvese lelkét annyira tudta hajlítani, hogy a bíbort, aranyat, gyöngyöket megvesse, mint értéktelen holmit szégyelje, és sokkal többre becsülje a szűziességet, a szerénységet, a józan elveket és a szegények iránti jótékonyságot, hogy szivesebben időzzék gyermekei körében, mint a táncmulatságokban.^[70]

Erasmus tehát a nő nevelését folytatja a családi életben is, mely a kölcsönös támogatás által mindkét félt magasabb erkölcsi tökéletességre vezeti. A nő állását a családi tűzhelynél eszményi világításban tünteti föl, mely azon boldogságból árad rá, melyet az ismeretek felemelő hatalma és az erkölcsi épség tudata idéznek elő. Pedagogiai nézeteinek igen szép részletei ezek, melyeket művei olvasója sohasem tud elfelejteni.^[71]