Előszó

A gondolkodó emberben ősidők óta megvan az igény, hogy tájékozódjék abban a társadalomban, melynek részeként éli mindennapi életét. Közösségének gazdasági-társadalmi fejlettsége teremti meg ezt a szükségletet, illetve állítja be annak szintjét, vagyis: minél fejlettebb egy gazdasági-társadalmi rendszer, annál nagyobb igény mutatkozik a tájékozódás iránt. Ugyanakkor minél szervezettebb egy társadalom, annál inkább törekszik az egyének tájékoztatására.

A tájékozódási készség könnyebben minősíthető, hiszen minden egészségesen gondolkodó ember az igazságot és csakis az igazságot akarja megtudni. Másrészt viszont már az újkortól kezdve tapasztalható a tájékoztatás kétszínűsége; vagyis a hírek irányítottsága, manipuláltsága. Sajnos, ezzel kapcsolatban elmondható az is, hogy minél fejlettebb egy társadalom, annál differenciáltabban, szelektívebben és rafináltabban történik az egyén tájékoztatása (esetenként szándékos félretájékoztatása, sőt félrevezetése).

Mindenesetre a hírközlési eszközök fejlődését, differenciálódását a gazdaság és a társadalom fejlődése idézte elő, s jelentek meg nem is olyan későn a hírlapok. Írásunk keretei nem teszik indokolttá, hogy itt most a hírlapkiadás kínai vagy akár európai-középkori ősgyökereivel foglalkozzunk. Tény, hogy az első igazi hírlapok-újságok akkor jelentek meg Európában, amikor már nemcsak a gazdasági- társadalmi háttér volt adott, hanem a technikai is, hiszen Gutenberg nyomdája nélkül elképzelhetetlen lett volna a napra-hétre-hónapra kész tájékoztatás. Hiszen a lapok közkeletű neve, az újság önmagában hordozza az újdonság iránti érdeklődést (s nemcsak a magyarban, hiszen pl. a szerb novine vagy az angol NEWSpaper hasonló gyökerekből táplálkozik).

A hírlap tehát a gyors tájékoztatást szolgálja. Ugyanakkor mint ilyen részévé válik az ember hétköznapjainak, beépül annak mindennapi rituáléjába. Minden újságolvasó egyén választ magának egy lapot (olykor esetleg többet), amelyet rendszeresen járat, jobbik esetben előfizetőjévé válik. Egy-egy lap rendszerint a társadalom meghatározott rétegeihez szól, ezért vásárlójának társadalmi besoroltságát is tükrözi.

Bármilyen eltérő is lehet azonban az olvasótábor, minden hírlap hasonló klisékre építkezik, s ami mindegyikben tetten érhető, az az olvasóval való manipulálás. Többször kimondták már, hogy a hírlap avatott kezekben veszélyes fegyver, s a huszadik század történelmének gyászos fejezeteit fellapozva szomorúan állapíthatjuk meg, hogy az újságírásnak igen gyakran szégyenletes szerep jutott, amennyiben valamely politikai rendszer uszító szócsöveként szolgált (közelmúltunk jugoszláv példája is tanulságos ebből a szempontból). Ha csak néhány hasáb erejéig beleolvasunk a százéves zentai sajtó híranyagába, látni fogjuk, hogy a vidéki hírlapírás korántsem lebecsülendő, hiszen szerkesztői és írói elsajátították mindazokat a fogásokat, amelyek nagy vonalakban a fővárosi lapokra is jellemzőek voltak. S itt kell megemlítenünk a történelmi hűség kedvéért azt a tényt is, hogy e lapok bizony megkeverhették olykor az álmos kisvárosi légkört, amely nemigen szokta tűrni a nagy felhajtást, a sietést, a kor diktálta haladás egy- egy bakugrását. A sajtó behozta Zentára a nagyvilágot. Először szenzációként, majd lapjain lassanként megszelídültek a szokatlan furcsaságok, s elfogadhatóvá váltak az átlagpolgár számára is. Emellett akadtak itt is bátor szívű, éles nyelvű-tollú újságírók, akik komolyabb publicisztikai képzettség híján, de ráérezve e különleges hivatás fortélyaira, olykor keményen odacsördítettek a helyi kiskirályoknak. Tudjuk, hogy nem volt ritka a sajtóper, s értesülhetünk néhány párbajról is. A sajtó ízlést formált, s közoktatott, ha kellett; hirdette a kultúrát, s helyt adott kezdő helybeli literátoroknak első verseik publikálására. Voltak persze megmosolyogni való allűrjei is: átvállalta például a helyi pletykák terjesztését, de ezek olyan "hírek" voltak, melyekről amúgy is mindenki tudott, csakhogy nyomtatásban való megjelenésük által különleges zamatot kaptak, emellett az utókor számára is elérhetővé váltak.

Vitathatatlan, hogy az elektronikus sajtó és az egyéb média lassú, de biztos halálra ítélte a nyomtatott hírlapot. Akik mellette nőttek fel, bizonyára még éltetik majd egy ideig, de az új generációk a reggeli kávét már az Interneten szörfözve fogják elfogyasztani. Így van ez jól, hiszen a régi után illik is vágyakozva sóhajtozni, de visszasírni értelmetlen. S a régi és az új valahol találkozik, ha másképp nem, úgy az ilyen bibliográfiák lapjain, amelyek majd szintén rákerülnek az Internetre, s rekordidő alatt közkinccsé válnak.