Előszó

Az Iskolakultúra-könyvek sorozatának legújabb kötete, melyet az Olvasó kezében tart, a szerző doktori (Ph.D) értekezésének az a szerkesztett változata, melyet a felső-, illetve a közoktatásban oktató kollégák, továbbá a tanárképzéssel kapcsolatos kutatások iránt érdeklődő szakmai közönség figyelmébe ajánlunk. A hasonló című eredeti dolgozatból - terjedelmi okokból - elsősorban a téma hazai és nemzetközi szakirodalmának elemző áttekintését, a kutatás gerincét alkotó empirikus vizsgálat számítógépes feldolgozásának részletes táblázatanyagát, illetve a mélyinterjúkból idézett gondolatokat kényszerültünk rövidíteni. Ugyanakkor tiszteletben tartottuk, és reményeink szerint teljes egészében közöljük mindazokat a kutatási eredményeket, elemző megállapításokat, melyek megszületését szerzőnk többévi oktató, kutató, publikációs munkájának összegzésének is tekinthetünk.

A pedagógusképzés folyamatát, átalakulását, feltárt problémáit, kutatási- fejlesztési eredményeit és törekvéseit többfajta megközelítésben lehetséges, de minimálisan két szempontból szükséges vizsgálni. A tanárképző intézmények egyrészt a felsőoktatási rendszer részeként működnek, másrészt a közoktatási rendszerből fogadják hallgatóikat, illetve mint "szolgáltatók" ez utóbbi alrendszer számára biztosítanak szakképzett munkaerőt. Az a szakmai műhely, mely 1990 és 1996 között az Országos Közoktatási Intézetben, majd 1996-tól a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Intézetében működik, mindkét megközelítést szem előtt tartotta kutatásaiban. Közülük jelen dolgozat közvetlen előzményeinek az alábbiak tekinthetőek. 1987-től 1995-ig egy, a tanítóképzés területén szervezett kutató-fejlesztő munka során a hallgatók és a végzettek képzéssel kapcsolatos véleményének alakulását és a tanultak gyakorlatban történő felhasználhatóságát vizsgálták (Kocsis, 1993; Kocsis-Zsolnai, 1997). A közoktatási rendszer átalakulásához kapcsolódva az egységes pedagógusképzés gondolati modelljének kialakítását követően (Kocsis, 1992) az évtized második felére e terület fejlesztése is tevékenységük részévé vált (Kocsis, 1996; Zsolnai-Kocsis, 1997). A kilencvenes évek második felében több tanulmány foglalkozott a tanárképzés környezeti feltételeinek bemutatásával (Kocsis, 1996a; 1996b; 1998; 1999), azonban a folyamatos változások - például a finanszírozási rendszerben, az önköltséges képzés bevezetése, a képesítési követelmények megjelenése - újabb elemzéseket igényeltek. Az évtized végére világossá vált, hogy a pedagógusképzésben zajló folyamatok feltárása, a hallgatók felkészültségének vizsgálata, a végzettek oktatási tevékenységének értékelése, illetve mindezek folyamatos neveléstudományi reflexiói együttesen jelölhetik ki a képzés modernizációjának irányait és egyben határait is, összefüggésben a közoktatásban lassan befejeződő relatív, a felsőoktatásban pedig az 1990-es évek eleje óta tartó abszolút expanzióval. Ezt a kontextust szem előtt tartva e dolgozat arra vállalkozik, hogy a felsőoktatásban lejátszódó expanzión belül elemezze a tanárképzés néhány makrostatisztikai adatát az 1986-tól 2000-ig terjedő időszakban, megvizsgálja a Pécsi Tudományegyetemen folyó tanárképzés környezeti feltételeinek néhány - szervezeti, gazdasági, személyi - tényezőjét, feltárja a hallgatók tanárképzéssel kapcsolatos attitűdjeit, involváltságának szintjét, a képzési területekkel kapcsolatos értékítéleteit, és végül felderítse a Pécsett végzett pedagógusok véleményét a felkészítésük során elsajátított tudás gyakorlati használhatóságáról.

Ezen célok megvalósításához a dokumentumelemzés, az egyéni, nyílt és zárt kérdéseket tartalmazó, önkitöltős kérdőíves felmérés és a strukturált interjú módszereit használta a szerző. Az adatok feldolgozása és értékelése a leíró, illetve a matematikai statisztika eszközeivel történt. A szóhasználat egyértelművé tétele érdekében a fontosabb fogalmak és kifejezések értelmezése zárja a dolgozatot.

A szerkesztő