Oláh Miklós (1493-1568)

Havasalföldi származású magyarországi humanista, egri püspök, esztergomi érsek és királyi helytartó. A mohácsi csatavesztést követően elkísérte Mária királynét Németalföldre, ahol kapcsolatba került Európa legnevesebb humanistáival, köztük Erasmusszal. Ekkor alkotta meg fő műveit, a Hungariát és az Athilát - egy nagyszabású, soha meg nem valósult történeti mű részleteit -, ekkor állította össze irodalmi igényű leveleskönyvét, melyben számos Erasmushoz írt episztola olvasható, ekkor költötte humanista körökben közkedvelt latin és görög verseit. Jeles műgyűjtő és műpártoló is volt. 1542-ben honvágytól gyötörve hazatért. Itthon a legmagasabb egyházi méltóságba emelkedett, s megkezdte a protestantizmus által szinte teljesen szétzilált katolikus egyház intézményrendszerének újjászervezését. Nagy hangsúlyt helyezett a humanista iskoláztatás színvonalának emelésére. A megreformált nagyszombati iskolát 1561-ben átadta a jezsuitáknak, akik ekkor még csekély befolyással bírtak az országban, s a tanintézményből is rövidesen távozni kényszerültek.

ÁP-SzJú