Előszó

A lexikográfia, vagyis a szótárírás gyakorlata és elmélete ma már nemcsak azoknak az öregeknek a privilégiuma, akik sok munkás, cédulák ezreit gyűjtő évtizedet tudnak maguk mögött. Az utóbbi néhány évben egyre több olyan fiatal jelentkezik eme régi-új tudományág művelőjeként, mint a jelen mű szerzője is, aki mind a szótárírásban, mind a szótárírás elméletében is letette a garast. Úgy tűnik, európaizálódunk ebben is: amint az Európai Lexikográfiai Társaság, az EURALEX utóbbi kongresszusain meggyőződhetett róla bárki: a lexikográfiában is bekövetkezett a nemzedékváltás. Művelőivel együtt ez a tudományág is megújult, megfiatalodott, jelentős változásokon ment (megy) keresztül.

A nemzedékváltás egyúttal paradigmaváltást is jelent, s igazában erről szól az itt következő mű. A szerző bemutatja, hogy hogyan változott meg egy új nemzedék számára a lexikográfia tartalma. Erényei, "üzenetei" közül hármat szeretnék kiemelni.

Először is történeti elvek szerint kifejti, hogy a tudományban és azon belül az informatikában, az információtechnológiában lezajlott robbanásszerű változások következtében megváltozott a szótár fogalma, pontosabban, szükségessé vált jelentésének újradefiniálása. A hagyományos, nyomtatott szótárak mellett megjelennek az új típusú, elektronikus formában (hordozókon) szerkesztett "szótárak", amelyek számítógépes adatbázisok és széles körű korpuszok segítségével készülnek. A számítógépes nyelvészet, a korpusznyelvészet és korpuszlexikográfia naprakész ábrázolása mentén egy új elem lép be a mindennapos gyakorlatba: a telematika, vagyis a telekommunikáció és az informatika egyesülése, ami immár nem a jövő zenéje, hanem a jövő egyik lehetséges útja: az interneten elérhető szótárak használata mobiltelefonon keresztül.

Második elemként szeretném kiemelni a könyvből azt, ami a nemzetközi lexikográfiai irodalomban is újszerűnek hathat, hogy ti. a szemléletváltást, -változást a szokásostól eltérően a tudományos lexika, a szaknyelvi szótárírás (szakszótárírás), a szaklexikográfia módszerbeli változásain keresztül mutatja be, nem pedig - csupán - az általános (nyelvi) szótárírás eszközrendszerében. A szerző - mint minden fejezetében, igen helyesen - történeti megközelítésben jut el olyan fontos megállapításra, hogy miközben a szótárírás célja és feladata az, hogy a társadalom ipari, kereskedelmi, politikai, tudományos stb. fejlődésével együtt járó nyelvi változásokat rögzítse, a köznyelvben ezek a változások kismértékűek, és időben lassan játszódnak le, ugyanakkor szinte napról napra tömegesen jönnek létre új szakkifejezések és terminológiák a különböző szakterületeken. Ez a felismerés az, amit a szerző megragad, kiaknáz, és kifejt művében.

A harmadik, talán a legfontosabb elemként emelném ki a szerző könyvének azt a részét, amelyre címében is utal: a lexikográfia és az oktatás szoros összefüggéseit. Európa számos egyetemén már vagy két évtizede, de hazánkban is jó néhány éve oktatják a lexikográfiát több- kevesebb rendszerességgel s többnyire a lexikológiával együtt. Ez a könyv ékesen bizonyítja azt, ami egyébként evidencia kellene, hogy legyen, hogy ma már nem lehet nem tanítani a lexikográfiát, a szótárírás tudományát, annak minden aspektusát, és "nem középiskolás fokon", bár az is nagyon fontos, mert a szótárhasználat iskolai tanításával és készséggé fejlesztésével is még sok a teendőnk. Fóris Ágota nemcsak felveti, hanem könyve egy jelentős fejezetében ki is dolgozza a szótárak és a szótártudomány szerepét, a lexikográfia oktatásának módszertani kérdéseit és helyét az egyetemi oktatásban, programot adva a tudományszervezés számára. De valahol kimondja azt is, hogy bár a számítógépek felmérhetetlen segítséget jelentenek a lexikográfiai célú szövegvizsgálatok elvégzésében, az emberi munka és ellenőrzés még sokáig nem lesz nélkülözhető. Az idősebb jogán, még a hagyományos cédulázós módszeren felnőtt nemzedék nevében hadd tegyem hozzá: soha sem.

Magay Tamás,
az MTA Szótári Munkabizottságának elnöke