|
Az elhangzó versek szövege
Az Ibrisz csillagvizsgáló mester ellen elkövetett merényletről
avagy
Tudományos beszámoló a fegyverekről
Ibrisz mester laboratóriumában hol a szék fel s le jár
Követve a csillagok útját melyek tejesüvegek
Az Úr utolsó vacsoráján.
Este mikor a város repülőgépekkel teli
Nekem jó nekem jó szemüveget teszek
Cipőmben lepkék s tehenek
Nyugodt vagyok egy kicsit.
A kanál befejezi útját tányérban pihen
Zsírt izzad aranyló nedveket ád az esőnek
Fent katonák keringenek vascsőrű rigói
Egy réges-régi varsói szerződésnek.
A kályhában pléhzene:
ha megver a Dzsó akit szeretek
mondom neki hrrr meg azt hogy bedede
gyere nézzük meg az égen a tehenet
szomorú vagyok akár egy zászló
táncolnak az égen a tehenek
piros irkán szarnak a verebek
gyere velem Dzsó gyere velem Dzsó
a kerekek alá
Riporterem húzza le a vizet úgy köszönöm
S beszámolok egy égitestről
Mely szűlt engem e rothadt helyen
Hogy legyek Prométheusz öntsön vizet
Üstökös mely feltalál tüzet vizet
Ha tőlem függne mint e zsebtükör
Kiugranék az ablakon
Ezer szilánkra ezer üstökösként
Marha vagyok ez itt egy szekrény
Egy eszméért ezer darabra
Ért engem - fénykép lehetnék!
De mit fecsegek látott már tulipánt
A halál kezében ez baj látja mert ilyet
Nem pipál földi halandó én tulipán vagyok
Mely a híres Sothis-periódus után együtt nyílik kel a Nappal
Az év ugyanazon napján. Ezt tudják ellenségeim
Azért küldték Önt hozzám.
Számítottam ilyesmire hát igen tulipán uram tulipán
Volt Hi és Ho szívében is mikor őket halállal büntetni jogos volt
Időszámításunk előtt a huszonkettedik században.
~Jaj hová visztek szamurájmadarak, szamurájmadarak
Máglyatűz fölibe máglyatűz fölibe~
Esküszöm az állatkör csillagképeire szeretem magát
Ki gyilkosom lesz jöjjön ez itt a sárkány feje
Testvérem a meridiáncső valamint a konstelláció jegye
Egy kamra s benne az egész világ pardon a magáé
Az enyém e gyönge pázsit csupán
Mely a holdváltozásokra érzékeny
Onnan kapok ruhát mely a prizmakör szabályainak megfelel
S ahonnét Júnóra hágok mint most Önre
Hisz mondtam hogy szeretem.
Nem vette még észre hogy ketten maradtunk Ön meg én
S egy barátom Budapesten aki világítótoronyvilágítótorony.
Ezek nem igazi propellerek
Megszúrt ujjamból eregetem e lángoló helikoptereket.
Megálljon Ibriszem mi ez a Húsdarálótömeg
Vagy Húsdarálóégitest Tömegdarálóégitest
Vagy Égitestdarálóégitest Szörnyeteg
Istenem egy Óriási Húsdaráló közeledik!
Sikaru száz keze segíts
Mindjárt lecsap fölöttünk az Éhes Szobor!
Egy tulipán felköhög Vlagyimir köszönöm.
A szekrényben levő megfigyelő
Kifeszített állapotban ordít kezében cédula.
Uram miért e rémület egy isten lóg fönt
Az ilyen lények világa véges és mégsincs határa
Ezért a két óra a nem forgó Galilei-féle testről nézve
Egyformán nem járhat s ea a gyorsuló mozgást végző szekrény
Nem jelenti a világ végét egyáltalán.
Vlagyimir égesse el a cédulát.
Eddig a történelem.
Közel a hajnal vörös mosópor a szemembe.
A halálom. Habzik Kelet felől.
Lehet hogy csalódott vagyok. Mi marad utánam?
Szelídített tejesüvegek. Hegedülő papagájok.
Lelkemet elviszi a Négyszögletes.
Csak borzongjak szüntelen - ez volt életem.
Viselkedj rendesen szívem
Hogy egy kora hajnalban induló húsdaráló
Befejezhesse útját.
Utam fejezze be.
Testem gyorsulása a padlózattal szemben
Ibrisz csillagvizsgáló mester laboratóriumában végzetes lehetett volna
Mikor a százkarú Liliom szorításából kiszabadulván
Az égboltot figyeltem s vártam a csodát
A Húsdarálótüneményt hogy elvigyen a vörös legelőre -
A pázsit lángra lobbant.
Felfúvódott s dögszagot terjesztett a csillagtérkép.
Tudtam elérkezett az idő
Hogy az isteni Húsdarálót odaajándékozzam az embereknek.
Ólomöntés
(szilveszteri játék)
muhárem vedd le szívem a lábodat
ideértünk látod ez a műhely
egy sima pálca még egy pálca
mért tátogsz egész nap muhárem
gyötör ez a gyapjúfonál meg a pálca
ráfekszem erre az ágyúra
muhárem kérlek töltsd meg
a mályvaüreget
sustorog már hozom az ólmot
a szemed légycsapó
vigyázz öntöm vigyázz
a pincét már elérte
szaladj kösd ki a gyereket
te torkomból kicsapódó
elkészültünk muhárem
bennünk a csigák indulása
egy ajtónyitásra
ólom kergetőzik fogaink között
ég a gyertya ég
el ne aludjék
aki lángot akar látni
ide guggoljék
jaj annak ki erdőt hord magában
dobért kiált szárhegedűért
benne a szén épp indulóban
megharapja őt egy alma
hol vagy hol muhárem
a fonalat meg nem találom
a kést nem találom
gyapjúnkat más öleli
szeplőid almákon látom
bennük megmártom magamat
fáimat mind megrázom
te vagy egyetlen sirályom
folyónk rózsaszín rezsókkal van tele
meg álmos citromokkal
indítom lovamat
hallom ilus hoztál venyigét
jó vászon vagy derekam elibe
éppen csak feszülő takaróm
gyönge szemem ég el ne aludjék
kicsi fiam egyfenekű dobon nyugodjék
gyönge szem nem ég elment apuék
fehér íröm hozni néki míg tüzecske ég
nézzetek minket
mi hónaljig vétkezünk
elszédülök pihés gerince muzsikájától
fiam bordái sovány orgonasípok
régen a hegyeknek szárnyaik voltak
de levágták a szárnyakat s azokból felhők keletkeztek
azért gyülekeznek a felhők a hegyek csúcsai köré
nézzetek engemet szárnyas hegyek
bévisz engemet az én kedvesem
az ő birodalmába
a sós ikrájú halak közé hogy az énérett testembe
ültessék lázas karóikat
a lányok éjszakára nyitva felejtik
magukat
ánizsmezőnek érzik hasukat
bocsásd meg nekik a röffenést
én becsukom mályváikat
süsd le szemed jön az ár
kacsóimban tüskevár
gyertyáim most nyerítettek
megszülték a harmatot
én már megszülöm kis
ágostonkáimat
fürtös barlangjaimat
már keresztet hordanak
elfogy a fű hasamban
megharapott engemet egy alma
odabújik az éjszaka
rózsaszín tüdőmbe burkolom
lázas ma a kis csillagom
néztük hogy zsugorodik a tej
hűs kamrákban az alma
tenyerünkön az ólom
homokot szórtunk pártáinkba
Sámándob
megszerettem a vörös kutyát
hasamban jól érzi magát
jöjj el ó nyírfám árnyékába
a hetedik ágra
dobszerda dobszerda
utolér még táltosom
egyfenekű dobom
meg ne botolj
meg ne botolj
réz rajta karika
sámán tüze gőzcsutka
forduljon ki rajta
Népdal
Ég a pokróc, ég,
talpamban a rét,
kecském, kecském, möndölecském,
nénéd köpülném.
Szállj fel, köles, szállj,
három hegyen át,
orsócskámat odaadtam
egy selyemingért.
Aranyat nem tudok fonni,
legényt nem tudok szeretni,
sem a gyertyát, sem a lángját,
piros poklot, azt imádnám.
De gyönge a késünk éle,
virág vére sárga pénze
vízimalom küsebb mellem,
a szívemet őrli benne.
A kendert szedegető leány
Azt mondja a második leány:
- Ha engem venne el feleségül, egy szál kenderbül annyi kenyeret sütnék,
hogy nekem is maradna. Meghallotta ezt a császár fia. Hozzáfogott kendert
szedni, s ott énekelt a kenderszedésen. De nem bírta sokáig. Akkorákat
vinnyogott, hogy nem bírt aludni tőle sem az anyja, sem ő.
- Csak engem el ne árulj, mondjad, álmodban láttad!
Kimeredt a császár szeme, előhozatott két csődört, amelyik a leghamisabb
volt. Az egyik csődör farka után kötötte az asszonyt, a másikhoz a lányát,
aztán tizenkétszer megkerülte velük a várat, hogy dirib-darabba maradoztak
el a ló farkátul. Ez lett a büntetésük.
Hát ez szép mese. Olyan mint a tizenkét tolvaj, az is kétszer mondódik
el.
Ének minden napra
T. S. Eliot emlékének
I.
Mert régen ismerős ismerős nekem
az arc mely ajtómban pislákol
hol csillag pendül
a húrok fázósan megjelennek
a deszka kiszabva tüdeje körül
és jól van születéshez és halálhoz
mindez ismerős nekem.
A frissen locsolt szőnyegen
csengve mint aki kifényesedve
célhoz érkezik
az ajtókra lányokat festek
a lányokba késeket.
Hibátlan részvéttel mint egy nézőtér
mely fehéren rebben
hűs csokorba vándorolnak testemben a műszerek.
Velük tartsak-e vagy továbbra is
gyertyafényt ostromoljak
mely a poharamba ágaskodik?
Mint aki magával hordja búgását szélvédő üvegeknek
s távoli harangokét arcát körülfonja
sok kocsonyaszerű kéz s láb
zöld széken fogai várnak egy pohárban.
Alszik egyet
csípője körül a holdat meglazítva
halkan ahogy ajtók keringenek
miket kivágtak fürge ollók
pillája alatt csipkét horgol.
Magam vagyok mint levágott kihűlt ujjak
hogyan kezdjek hát neki?
A lányok elzárva körülöttem
egy tükörben teleltek át
s talpra ugranak de már holtan
az egykor sikongó áfonyák.
II.
Esőt neki
így lép a terembe a hős
bordái alatt madár horkol
rám se néz
sápadt lesz bikához hasonló.
Jaj elég tiszták-e
csípőm lekopasztott szárnyai?
Vörösen rányílnak lebukóban.
Ki sebzi fel a fákat hajnalonként
az ágy esőtől duzzatag
így szól
a zongorát a por-ruhával
a tányért meg mással
és aztán
minden étkezés után
Saint-John Perse verseit letörli-e
beszélj csak
ilyen szövegekkel semmit sem lehet kezdeni
és ahogy belém nyal tejfehér cseppjein
délben tájkép leszek vagy puding.
Ez az a nap
hab dobálja a billentyűivel
ez az ő langyos nyerítése
a minden irányban pányvázott tenger.
Úgyis lejjebb szállok én
vásznat varrni színes-sós kezemmel
füstölgő nyaka köré.
Mi ketten
én visszafordulok
hogy testem kiköphesse
van elég időm.
A hősök már így járnak.
Őrült molylepke a fejem körül.
III.
Most a virágok eloldják magukat
gyors és egyszerű a vágás
a mezők összecsukódnak
a csontokból fénysugár kel merőleges
s elszivárog szőlőíze nyakunknak
lesz ki a késsel halkan lehever
de a kés nem szeret zuhanni
a cserjék gőzölgő karmaikkal várják.
Elindultunk te meg én
ha habosra fürdették szemünk a folyók
s csillaggá szappanozták
nyomunkat hiába keresnék
a hajnalnak nincs illata
lány fűrészeli el iszapból kihajolva.
A rácson túl
lázas égitest kerékre kötve
még visszanéz.
Unom a halál ékszereit.
Csontjaimat bádogdobozban fogom hordani.
Testem cseresznyéskert.
Azt hiszem fává sötétülök.
Versek 1.
Ferkó
hozzátok ide ferkót
rozslánccal megkötözöm
ott van a bozótban
juj anyus te vagy
gyere ferkóval a rozsláncba
a kenyér közepébe ágyazom
mint amikor meszeljük a szobát
a csíkokat én húzom meg
anyus jaj fáj a fülem tegyél rá korpát
a zablánc csücskét melegítsd meg
méhem kenyérként dagad
mit is kezdek én e bogyónyi gyerekkel
hozzátok ferkót hozzátok ide
hadd verem meg
hadd verem meg
Sirató
Hol vagy, ki a jászolnál együtt heversz velem?
Tüzes fürdőd elkészítve, hídonálló szépségem.
Jaj.
Sámándob
megszerettem a vörös kutyát
hasamban jól érzi magát
jöjj el ó nyírfám árnyékába
a hetedik ágra
dobszerda dobszerda
utolér még táltosom
egyfenekű dobom
meg ne botolj
meg ne botolj
réz rajta karika
sámán tüze gőzcsutka
forduljon ki rajta
Varázsének
kokasom kokasom katibul gyere ki
ha ki nem mégy megfoglak s a havasba viszlek
ott vannak a pakulárok a juhokkal
a kutyák. ugatnak a farkasok ordítanak
tégedet széjjeltépnek
Menyegző
Fiam edd meg a levest hallod zörgetnek
Köpenyes motorkerékpárosok arcukba az éj ki-be vándorol
Fiam zörgetnek éjablak fiam éjdeszka sürgetnek
Ébred a kakasunk nyerít az asztalunk
Csütörtökre elvisznek
Píros pokróc a hátukon piros a házunk
Feketéllik bőrnadrágjuk fekete házunk
Kenyeret egyél fiam ne ráncost
Piros zsír az ablakon zörgetnek
Ébred a kakasunk nyerít az asztalunk
Vérzik a deszka alattunk
Versek 2.
Minden azon múlik
ahogyan a moziból jössz ki és hónod alá veszed
hegedű jön ki langyos tojás mellé teszed
pacsirtát veszel és hegedűbe teszed
s a tojás elsírja magát
Játék hihinek
sárga kötél végén sárga villamos
villamos végén kezdődik egy körte
ha megszűnik a körte egy csodálatos sapka
kezdődik kettőnk között
Elindultak a kis piros buldózerek
jó lenne szeretkezni valakivel
mondtam egy buldózernek aki szilvafa volt
jó lenne szeretkezni veled mondtam
narancsaim elrepültek milyen üres az élet
csak addig vigadok míg szoptatom
röfögő kis piros buldózereimet
Görög nő
kis hernyót dörzsöl
ő sikít én lélegzem
találkoztunk
Balkon
az olló beleszagol szoknyámba
fehér éjszakába
tíz gyűszűm mind az égre szállt
jaj a házunk fehér kendőben szaladgál
engem keres de nem talál
Finom a hang a fogam alatt
finom a hang a fogam alatt
egyedül aludtam az éjszaka
Az öregasszony meg a székek
érzem én a levegőben lógnak a székek
eljön hozzám a nagy kaktusz
megérzem ha vihar készülődik
mert a kapanyél jaj a kapanyél szorít
szorítom a vánkost hajnalonként
kaktusz feje az ablakban
ne rémíts fogatlan fekete ablak
mert azok a székek jaj fölöttem
mindjárt leszakadnak
Csend
négy farkas a kéményben
párnához szögeztek
nagy fehér fogak
Versek 3.
A hétfejű varrógép
Ő maga az égen úszó ember, öröme nincsen, szájában a tudós, sikoltozó
kígyó.
Kvazár néne
Leguggolt az öregasszony, lüktetett a térde. Ahogy lüktetett, úgy
tágult az idő. Kibontotta kontyát, szikrázva potyogtak ki a hajtűk,
bele a fekete lyukba. Az beszippantotta, hogy csak úgy tágult-zsugorodott
örömében. Amikor megtelt a lyuk, lepotyogtatta a lába közé, ott meg,
uramisten, pókhálós, rotyogó-rötyögő sötét gubbasztott, születésre készen.
Így keletkezett a világ.
Az emberek szétszéledése
Mindennap lejött a gyönyörű kövér tyúk a hegyről és lerakta tojásait.
Csúszós volt a talaj, hát elszaporodtak az emberek. Az öregek gonoszak
voltak este, a fiatalok még gonoszabbak lettek reggelre. Egy éjszaka
kicsordultak a kancsók, az asszonyok zihálva öntötték magukba a zavaros
vizet. Látta ezt a tyúk és rájuk küldte a tüzet. Ott lóg azóta vörös
cérnaszálon, izzó tojáshéjban az égen, az asszonyok meg sikítva kapkodnak
utána. Jí! Jí!
Imádkozó sáska
Amikor eljött az ideje, elment a szomszédos házba nősülni. Elkészítette
a lány a fekhelyet, ő pedig elmerült a lány nézésében. Előbb bokáig,
majd derékig merült el. Minél tovább gyönyörködött, annál mélyebbre
fúródott. Reggel hiába keresték, csak a csónakját találták meg. Felkelt
a lány, kiment vizelni, hát csupa fehér csontot eresztett ki magából.
Jégmadár
Jík! Jík! Hú!
Kvrc. Kvrc.
Hess!
Fehér madár
A csontból nemsokára szép fehér madár lett, felszállt s ezt énekelte:
Anyám megölt, apám megevett,
Kis testvérem, Mariskám
Összeszedte csontocskám,
Kötötte selyemkendőbe,
Tette bocfa tövibe,
Kikelt, kikelt, itt van! Itt!
De szép madár lett belőlem!
Ezt meghallották, s tettek a fejébe egy gyönyörű szép kalapot.
Versek 4.
Négy fekete ló mögöttem repül
Fekete szemű anyám, enyhítsd szomjadat a sötét szobábul. Eljön az este,
tüzes hamuba takarlak, ablakodat befalazom, a vakablakba ültetlek. Fehér
galamb repül, ajtó és ablak nincs rajta. Hétszer megolvasom ujjaimat,
összeverem szárnyaimat. Meleg szél fújja hátamat, nézz hátra, anyám,
mit látsz? Négy fekete ló, olyan sovány, hogy fázom tőlük. Vágd le,
anyám, a karodat, tedd be a szájamba, hozzád akarok repülni. Szem, száj,
orr, fül, hol vagytok? Itt vagyunk a forró hamuban. Fehér galamb repül,
elviszi örökre az ajtót, ablakot.
Ezt énekeltem sötét szobában, anyám halálakor.
Ladik Margit
Odvas fát, lyukas fát, Ladik Margit, ki ne vágj,
Abból nem lesz csónak soha!
Te vagy az én anyám?
Nem én vagyok a te anyád.
Felkél a nap, kilencszer fordul meg a kő.
Te vagy az én anyám?
Nem én vagyok a te anyád.
Nem én fekszem benn a házban,
Aki követ hord nyakában,
A fejében villám támad,
Nem ez asszony szült meg téged,
Csak a csontját hordod éppen,
Nem te fekszel benn a házban,
Ringatózol csónakjában.
Ladik Ferenc
Apám, gyereket szeretnék tőled!
És jön a lány kolompos rénnel.
Szép idő előtte, fergeteg mögötte!
Itt lakik a tüzes sárkány? Gyereket akarok tőle.
Olló ring a derekán. Borsó! Borsó!
Vadlibák piros harisnyában kihajolnak az ablakon.
Jaj, Ferenc, mit tettél, három fejsze a hátadban!
Kidugja ruhaujját az ablaknyíláson.
Tavasz! Sikít a galagonya.
A parázna menyecske
- Te asszony, láttál-e egy rókát?
- Honnét láttam volna, amikor csak testem s lelkem van. Jaj, édes kicsi
rókám, tedd azt még egyszer velem!
A férfiszülte leány
Üldözi az apa a leányát.
- Most már megfogom!
A leány eldobja a fésűt, zuhatag támad belőle, tűzzuhogó. Akkor kitépi
a heréit, a leány nyakára dobja, egyiket az egyik, a másikat a másik
oldalra. Ha a leány szólni akar, összezavarják a beszédét, hiába erőlködik,
senki sem érti szavát.
Versek 5.
Gyere velem a mitológiába
Gregor Davidownak
Gyere velem a mitológiába,
amely rólam szól s ettől kockázatos.
Androgin vagyok; hazug. Tehát őszinte.
Csakis önmagamról adok információt,
s az mindenkit érdekel, tehát közügy.
Az önkínzás eredménye vagyok, az önszerelemé.
Gyere velem az időgépbe,
amely az alkotói mechanizmus velejárója.
Műtárgy vagyok, azaz kentaur.
Gyere velem a mitológiába,
ahol minden eddigi munkám kárbavész,
mert nem akarok műtárgy lenni. Letéptem láncaimat,
s önállóan egzisztálok a mitológiában.
A teremtőnek nincs többé hatalma fölöttem.
Nincs esélyem. Tehát aktuális vagyok.
Időkaméleon
A kozmikus hóhullásban
itthagyta csőrét. Egy alig kivehető mozdulata
új világok létrejöttét idézi elő.
Amint éppen kirepül az időablakon
és didereg.
Többé már nem talál vissza önnön fényes,
hideg csontjaiba.
Három csipkenyak
Légszomjtól tátogó lámpaernyő.
Izzadt
koszorúba fonódott
három barátnő.
Ül barna tuskón
Félig nyitott szájjal, kezében tükör,
múlatja magát. Másik kezében
hernyó a meleg csipkék zuhatagában.
Tudja már, mi kell
az ideges verebeknek,
a combja között ficánkoló verébfészeknek!
Az a nyílás a ruhádon
Az a nyílás a ruhádon
felhőtlen, ragyogó kés
a szőrszálak között.
Két szilva
a nedves lepedőn
combod között.
Hasítsd föl már a kék szárnyú
ziháló madarakat!
Táguljon ajtó, ablak.
Mimóza gödröcske
Ah, a csík! A sötét szakadék
szétterpeszti a mimózakertet.
Táguló, csillagtalan ég.
Ikarosz árnyéka
Látja saját árnyékát
ezüst legelők fölött átsuhanni,
fekete, széttárt esőkabátja nő egyre
az olajjal leöntött dombokon, és zihál
szárnyai között a hideg cseresznye,
fuldoklik, maga körül mindent éjszakába döntve,
boldog, és az égbe zuhan.
|