Fericsán Kálmán: Ősi fának ága-boga - A honi iparoktatás megvalósulása

A HONI IPAROKTATÁS MEGVALÓSULÁSA

"... ezen kérdés megoldásától függ hazánk jövője."[108]

Az iparfejlődés, az iparoktatás kérdéseit az oktatási törvények megalkotásán, az ipari törvények fokozatos és folyamatos alakításán, fejlesztésén és az egyes szakági, vagyis ipari-, kereskedelmi-, és kultuszminiszterek fáradságos, de nagyon eredményes munkáján, azaz a tervezés, szervezés és végrehajtás cselekedetein keresztül követhetjük nyomon a legegyszerűbben, de a leglátványosabban. Ehhez szükséges az ipari és oktatási törvények bemutatása, mivel ezek ismerete nélkül nem látható tisztán az a hatalmas szervező tevékenység, melyet a cél érdekében az iparoktatás irányítói kifejtettek.

Eötvös világosan látta az egyszer már elmulasztott nagy lehetőséget és a kor szükségszerű lépéseit, amelyeket meg kellett tennie. Meg is tette ezeket a lépéseket, pedig az 1848-as forradalom és szabadságharcot követő provizórium és a politikai alkuk sokáig hátráltatták elképzelései megvalósításában, sőt helyenként félő volt, hogy kudarcba fullad minden. 1867-ben Horváth Mihály utáni második minisztersége kezdetén a király nevezte ki Eötvöst. Ő volt az egyetlen a 48-as miniszterek közül, aki tárcát kapott Andrássy Gyula kormányában, a felelős minisztériumban.

Ausztriát évek óta pénzügyi csőd fenyegette, amit a politikai problémák csak gyorsítottak. Különböző pénzügyi tranzakciókkal próbálták az egyensúlyt rendbe hozni, legalábbis jövendöltek ilyeneket.[109] Magyarországra - beleértve Horvátországot és Erdélyt is - óriási összeg esett. Ezt az összeget különböző módon osztották meg az örökös tartományok között. Báró Eötvös József az államadósságról ezt mondta:

"... ezen tehernek elvállalása kétségkívül akadályozni fog haladásunkban, és épen miatta sokról, a mit egyébiránt buzgón óhajtunk, le kell mondanunk, ha csak kis időre is, azért, mert a kellő pénzforrások jelenleg hiányzanak "[110]

Az 1868. december 1-én elhangzott beszéd következő része mutatja, hogy minden probléma ellenére a népiskolai törvényjavaslatot Eötvös a leghatározottabban adta elő:

"... a népoktatás állapota minden államban nagy fontossággal bír, mert nagy befolyást gyakorol a nép jólétére: alkotmányos országban, és pedig azon arányban, melyben az alkotmány a nép minden osztályának nagyobb befolyást biztosít, a népoktatás czélszerű rendezése, mely a közműveltségnek feltétele, egyszesmind az állam jólétének s kifejlődésének is."[111]

Hitt az oktatás, nevelés erejében. Bízott a változtatás lehetőségében. A körülmények azonban erősen befolyásolták.

A deficitet mutató osztrák államháztartás nehéz helyzetét jelzi - többek között - a következő részlet is:

"Adóívén mindenki készen kapta azt az összeget, a melyet alá kellett írnia. De már az első évben kitűnt, hogy az ún. önkéntes kölcsönt senki se akarta befizetni, s így rendeletet kellett kibocsátani a hátralékok behajtása iránt. A behajtott összeget elnyelte a rossz kezelés, lopás, sikkasztás."[112]

Más szerzők is hasonló elveket vallottak ebben a kérdésben. Magyarország is nehéz helyzetben volt. Az elemzés pedig így folytatódik:

"Az adósságokból pedig ki nem fogunk bújhatni, még akkor sem, ha a birodalomtól elszakadnánk, mert azok legnagyobb része, talán másfél ezer millió a külföldön van, a külhatalmasságok pedig el nem néznék..."[113]

Az első sikertelen kiegyezési kísérlet és egy erőszakolt alkotmányosság után összehívták az országgyűlést, majd a "haza bölcse", Deák Ferenc hosszú évek szorgos munkája után helyreállította az alkotmányosságot, és így létrejött a kiegyezés. Az 1867: XII. tc. 1-69. paragrafusa részletesen megoldotta a mohácsi vész óta megoldatlan kérdéseket, amelyek szerint:

- abszolutizmus helyett Ausztriában is alkotmányos parlamenti rendszert vezettek be;
- közösen intézték a kül-, és hadügyeket;
- közösek voltak a pénzügyek;
- Magyarországot jogilag nem terhelte adósság, de "méltányosság alapján, politikai tekintetből" magára vállalt, mint azt fentebb idéztem;
- bizottságok közötti üzenetváltásokkal formálták és tartották a kapcsolatokat;
- végül pedig rendezték a király jogait.[114]

Ezek voltak a leglényegesebb pontjai a megegyezésnek. Eddig Ausztria három és fél századon át rólunk - nélkülünk intézte a közös ügyeket.

A kiegyezés következményeként más társadalmi szervezetek is megalakultak, átalakultak vagy újjá szervezték ezeket. Itt szükséges az Iparegyesületnek (Ipartestületnek) a további alakulását bemutatni. A kiegyezés után 1867. szeptember 15-én újraalakult Országos Magyar Iparegyesület néven. Néhány év alatt több magyar nyelvű lapot indítottak és irányították a szervezet ügyeit. A kiegyezés után, ebben a nehéz helyzetben az ország magyar vezetői az oktatási problémák megoldását állították a többi más megoldásra váró probléma elé, mert pontosan tudták hogy,

"...ezen törvényjavaslatot elfogadva, jobb népművelődésnek, s ez által egyszersmind nemzetünk szebb jövőjének alapját vetjük meg."[115]

Eötvösék európai hírű törvényt alkottak. Az 1868: XXXVIII. tc. óriási jelentőségű volt. A képviselőház három nap alatt letárgyalta és megszavazta. A király szentesítette. Akkor, amikor Ausztriában, sőt Poroszországban sem volt alkotmányos törvényhozás útján rendezett népoktatás. Anglia csak 1870-ben, Olaszország csak 1871-ben, Franciaország 1872-ben hozta meg hasonló törvényeit. Tudnunk kell, hogy ez a törvény az 1848-as törvényjavaslathoz képest szűkített volt.[116]

A szigorú Eötvös-féle törvény az iparra is hatott, mert az 1868: XXXVIII. tc. kimondta a "mestertanítványok" immár tovább nem halasztható iskolakötelezettségét. Az 1. paragrafus kimondja:

"Minden szülő vagy gyám, ideértve azokat is, akiknek házában gyermekek mint mestertanítványok vagy háziszolgák tartatnak, kötelesek gyermekeiket, vagy gyámoltjaikat (ha nevelésükről a háznál vagy magánintézetben nem gondoskodnak) nyilvános iskolába járatni, életidejük 6. évének betöltésétől egész a 12., illetőleg 15. év betöltéséig."[117]

Ez azonban csak az elemi ismeretek megszerzését tette lehetővé. A szakmai ismeretek tanítása nem volt megoldott. Azt azonban észre kell vennünk, hogy először az iskoláztatás lehetőségét kellett kialakítani és csak azután lehetett az iparűzést bármilyen előíráshoz kötni. A végrehajtás során így is sok gond merült fel, mert több helyen még kezdetleges iskolák sem voltak, ahol pedig működtek, ott a tanoncok elfoglaltságuk miatt nem látogathatták azokat. A szigorú törvény kifogástalan végrehajtása mindenképpen több évtizedet vett volna igénybe. Addig is a működő, de sokban különböző iskolákban a tanterveken keresztül próbálták a gyakorlati oktatást, nevelést megoldani (pl. rajztananyag).

Eötvös is tudott a bajokról, ezért körlevelében így írt:

"És épp annyira az állami közhatalom csak segélyezni és gyámolítani képes az egyeseknek és testületeknek ide vonatkozó törekvéseit, mint viszont a kormánynak minden legüdvösebb intézkedései is óhajtott siker nélkül maradnak, ha a társadalom közreműködése által nem támogattatik."[118]

De már ebben a helyzetben is további terveket készítettek elő. Itt látszik tisztán Eötvös óriási elméleti felkészültsége és messzemenő előrelátása. Jól mutatja ezt az alábbi idézet:

"... én a középtanodák újraszervezésére nézve törvényjavaslatot fogok a ház asztalára letenni. A középtanodai oktatás jelen állapotában nem maradhat, a középtanodai oktatás nagy, roppant költségekkel járó újabb intézkedéseket fog igényelni, ezek közé tartozik, hogy a kellő helyen új gymnasiumok állíttassanak."[119]

1870 tavaszán Eötvös négy törvényjavaslatot terjesztett be:

(1.) "a pesti királyi magyar egyetem újból szervezéséről";
(2.) a kolozsvári egyetem felállításáról;
(3.) a József műegyetem újjászervezéséről;
(4.) a középiskolákról.

Egyik javaslat megvitatására sem került sor.

Báró Eötvös József a népoktatási törvény kidolgozása és bevezetése után kiépítette az Entwurf által előírtaknál előremutatóbb iskolarendszerét is, amely csak rövid ideig volt érvényben, de további újabb lehetőségeket nyitott a magyar oktatásban. (12. sz. melléklet)

1872-től működtek az ipari vagy gazdasági szakosztállyal toldott felső népiskolák is.[120] Az ipartanműhellyel egybekapcsolt felső népiskolák az általános tudnivalókat olyan szinten írták elő, mint a korábbi iskolák. Csupán néhány új tantárgy jelent meg, amelyekből egyet lehetett felvenni. Ezek a következők voltak: iparmű-, és nemzetgazdaságtan, vegytan, rajz ipari céllal, ipari alkalmazások szakmák szerint.

Ebből a néhány iparoktatással kapcsolatos, de a magyar közoktatás és közgondolkodás egészére is érvényes következtetések levonásakor szükséges kiemelni Eötvös szellemi horizontjának rendkívüli terjedelmét és gondolkodásmódjának autonómiáját. A liberális koncepció kialakítása és következetes alkalmazása a magyar közoktatásban, azaz a keresztény közéletiség értelmezése, amely szerint a vezető - miként az Ember Fia - feláldozza magát az emberért és így a hatalom nem más, mint szolgálat - szintén új szemlélet és gyakorlat a magyar oktatásban. Ennek az elvnek az érvényesítése volt báró Eötvös József nagy érdeme. Azaz az általános szabadság, a társadalmi rend és a közboldogság érdekében való munkálkodás és szolgálat.[121] Ez az egyik legfőbb tanulság egykori neves kultuszminiszterünk munkásságának tanulmányozásakor.


A szakképzés kezdetei az iparosok irányításával
Elvek és gyakorlat
   A reáliskolák
   A polgári iskolák
   A felsőkereskedelmi iskolák
   A felsőbb leányiskolák
   Az ipari szakiskolák
Az iparrajziskolák
Az iparoktatás kiemelkedő eredményei
Pártok, viták, obstrukciók
Az iparoktatási szervezet működtetése



A szakképzés kezdetei az iparosok irányításával

Eötvös után Dr. Pauler Tivadar lett a kultuszminiszter. Sokan csodálkoztak azon, hogyan került az alföldi vasút létesítője, a közvélemény közmunka- és közlekedési miniszterjelöltje a vallás és közoktatási miniszter székbe.[122] Trefort az, aki választ adott erre a kérdésre:

"... nem éreztem magamban hajlandóságot a miniszteri székben, melyet ő elfoglalt, közvetlenül utódja lenni."[123]

Eötvös egykor akadémiai nagydíjjal jutalmazott munkájáról szóló felolvasásban Trefort így fogalmazott:

"... szellemi fegyverekre is mindenkor lesz szükségünk."[124]

Ez a szellemi fegyver egy oktatási koncepció elképzelése, kialakítása és kiépítése is lehetett, mint azt később munkája nyomán látni fogjuk.

Pauler Tivadar 1871-72-ben kitűnő miniszternek bizonyult. Azt tette, amihez értett, folytatta a reformot. Név- és címtárat készíttetett. Jelentést adott a közoktatás állapotáról. Látogatta az iskolákat. Jogi szabályozással segítette a problémák megoldását. Nevezetes beszédeiből ezt az ismert részletet választottam:

"Örvendetes tanúsága ez annak, hogy habár pártérdekekre nézve különbözünk is; van egy szent érdek, mely mindnyájunkat egyesít, és ezen érdek a közművelődés érdeke, amely a haza nagyságával, a haza fejlődésével, a haza boldogságával a legszorosabb összeköttetésben van..."[125]

1871-ben ő alapította meg az Országos Közoktatási Tanácsot is.[126] Minisztersége alatt több százzal nőtt a községi iskolák száma.

"Külön említést érdemel a felnőttek oktatásáról benyújtott, de végül is el nem fogadott törvényjavaslata."[127]

Az ipari szakoktatás érdekében a VKM alá rendelte a gazdasági, kereskedelmi, ipari szakiskolákat, amely intézkedésével a különböző színvonalú és felügyeletű iskolák munkáját összehangolta és ezzel a népoktatási törvény végrehajtását is jelentősen segítette.

Pauler Tivadarnak a kulturális tárca élén való működése idején alkotta meg a parlament az első magyar ipartörvényt, 1872 februárjában. Ez az 1872. évi VIII. tc. ipartörvény az iparszabadságon alapult, vagyis a közgazdasági tényezők szabad érvényesülését nem akadályozta. A téma kifejtése szempontjából kiemelkedően fontos néhány részlet is bemutatja a törvény igazi értékeit és az összes problémát is egyszerre.[128]

(1.) az iparos köteles volt:

- a tanoncát képezni abban az iparágban, amelyet űzött, valamint jó erkölcsre nevelni és rendre, munkás életre szoktatni; - időt adni arra, hogy a tanonc vallását vasár- és ünnepnapokon gyakorolhassa;

- ha tanonca nem tudott írni, olvasni, számolni, akkor esti, vasárnapi, stb. ill. ha tudott, ipari iskolába járásra szorítani.

- betegség esetén a tanoncot gondozni és ápolni.

(2.) a törvény tanulókra vonatkozó legfontosabb részei:

- a 14 éves kor alatti tanonc "csak" napi tíz órai, a 14 év feletti napi tizenkét órai munkára volt kötelezhető, amelyben szerepelt az iskolában töltött idő is.

- Az iparos házában kellett helyet és élelmet biztosítani, valamint nem lehetett éjjeli munkára és cselédszolgálatra kötelezni a tanulót.

(3.) további kiemelkedő jelentőségű általános részletek:

- kétségtelen tény, hogy ez a törvény elérte a céhek megszűnését, amelyeket három hónap alatt kellett átalakítani.

- az első törvényhozási intézkedés volt, a tanoncok kötelező iskoláztatására. 20-200 forintig terjedő bírság kiszabása volt lehetséges, mulasztás esetén.

"... a törvény a hatóságokat nem kötelezte, hanem csak feljogosította arra, hogy szabályzatokat hozzanak ..."[129] - jegyezte meg Dános Árpád.

Víg Albert nem rejtette véka alá véleményét a törvény hatásával kapcsolatosan, amikor arról írt, hogy a magyar ipar állapota válságosra fordult. 1870 és 1877 között 247.034-ről az iparosok száma 189.160-ra csökkent.[130] A hanyatlásának, a fegyelmezetlenségnek, a kontárok működési lehetőségének, a munkaerő drágulásának, a testületi szellem kihalásának okát az iparosok mind az iparszabadságban vélték megtalálni. Iparoskörökben folyt agitáció a törvény ellen is, amely még az életbe léptetése előtt elérte negatív hatását. Nem állt rendelkezésre megfelelő szellemi és anyagi erő. Ismét az iskolázottság hiányát kell a magyarázatok első szempontjaként rögzítenünk. Európa más országaiban is hasonló volt a helyzet.

A Gorove István által benyújtott hiánypótló törvény fő elve a következő volt:

"A magyar korona területén minden nagykorú, vagy nagykorúnak nyílvánított egyén, nemre való tekintet nélkül, ezen törvény korlátai közt, bármely iparágat, ideértve a kereskedést is, bárhol önállóan, szabadon gyakorolhat."[131]

Évek alatt ez a szabadság "szabadossággá" fajult. Az iparosok a már régóta formálisan működő céhek helyére ipartársulatot szerveztek, de ezek hatásköre szinte semmi volt. Az ipartársulatokba való belépés nem volt kötelező. A törvény által biztosított nagy és teljes szabadság nem felelt meg az akkori viszonyoknak. Műveltség hiányában nem tudták a szabad társulás lehetőségét és előnyeit felhasználni.

Az 1872-73 évi kolerajárvány - a nagy halálozás miatt - tovább rontotta a válságos ipar helyzetét.

A törvény ipari iskolák kötelező létrehozását nem rendelte el, ami nagy hátrányt okozott az iparoktatásban, de azt is tudjuk, hogy nem is tehette, mert - mint láttuk - még nem épült ki a népiskolák rendszere sem. Dr. Pauler Tivadar tanterveket adott ki az ipari, gazdasági, kereskedelmi iskoláknak. 1872. október 12-én jelentést készített a közoktatás állapotáról, ennek egyik fejezete a "Középtanodák" címet viselte.

Az újjáalakult Országos Iparegyesület társadalmi mozgalmat indított az iparoktatás fejlesztése érdekében. Ennek a mozgalomnak Keleti Károly volt a szellemi vezetője, aki az első iparstatisztika szervezője is volt. Az Országos Iparegyesület megalakulásakor a szervezet egyik igazgatójaként, később több időszakban elnökeként is dolgozott. Az alábbi fő elvek szerint képzelték el az irányításuk alá és az általuk szervezett ipariskolák működését:

(1.) az esti órákban legyen a tanítás;
(2.) az iskola három osztályból állt:
      - első ------ előkészítő (írás, olvasás)
      - második --- fejlesztő
      - harmadik -- ipari;
(3.) a városokban, ahol vannak, ott a gimnáziumi és a reáliskolai tanárok végzik ezt a munkát;
(4.) a tanítás gyakorlatias, népszerű modorban történjék;
(5.) a felügyeletet a helybeli vegyes ipariskolai bizottság látta el;
(6.) az év végén nyilvános vizsga és jutalmazás legyen.

Az első, ami azonnal észrevehető, az az, hogy - mint azt éppen néhány sorral feljebb leírtam - a felügyeletet a VKM alá rendelték. Nem szabad fejetlen oktatási rendszerre gondolnunk, de kapkodásra vagy rossz irányításra sem. Teljesen természetesnek tartom az iparoktatás fontossága miatt, hogy először egységes irányítás végett a VKM vezette a munkát. (vö. vasárnapi-, rajz-, mester-inas iskolák) A minisztérium elemi oktatás kiszélesítése okán megnövekedett feladatai és a véges állami költségvetés egyaránt megkövetelte azt a lehetőséget, hogy az iparoktatás felmerülő kérdéseit és megoldásra váró feladatait - a közben megindult társadalmi mozgalmak hatására - az akkori önkormányzatok rendezzék. A munka megindult. Komoly eredményeket tudtak felmutatni. A fővárosban 1869-1886 között, tehát tizenhét év alatt az osztályok száma kettőről harminc osztályra, a tanulók száma kettőszázhetvenegy tanulóról kettőezer-ötszáztíz tanulóra növekedett. Országos szinten is óriási volt a fejlődés. Gr. Zichy Jenő kilencven nap alatt hetvenhat városban, huszonhétezer iparos tanuló számára vetette meg a tanulás lehetőségét, a tanonciskolák alapjait. Ekkor három évtizeden át Szabóky Adolf kegyesrendi tanár szervezte és vezette az iparoktatást Magyarországon, kiváló eredménnyel.

A felügyelet tehát az Országos Magyar Iparegyesület és a Vallás- és Közoktatási Minisztérium között váltakozva oszlott meg. 1867 és 1882 között azonban az Országos Magyar Iparegyesület, 1882-től pedig az Országos Iparegyesület szervezte és vezette a szakoktatást.[132] Az 1884. XVII. tc., az ún. ipartörvény 80. paragrafusa a községek feladatává tette az iparostanoncok számára külön iskola, illetve tanfolyam helyiség létesítését.[133] (1886 őszén pedig átadták ezeket az iskolákat a főváros kezelésébe.) A levéltári dokumentumok szerint dátum alapján a tevékenység kezdete már Trefort Ágoston kultuszminiszter működése idejére esett, de mivel az Iparegyesület jelentése az előző tanévről szól, természetesen Pauler Tivadar munkásságánál kezdem a folyamatot tárgyalni.[134]

Az 1872. november 27-én, Pesten kelt jelentés az Országos Magyar Iparegyesület által kezdeményezett ipariskolák 1871/72. tanévi eredményeit tartalmazza, valamint számadást a fővárosi közönség nemes lelkű járulékainak felhasználásáról.

A jelentés valóságos gyakorlati fejlődéstörténet forrása, amely szerint ezek az iskolák "culturai szükség"-ből az iparegyesület kezdeményezésére törnek utat maguknak, és életrevalóságuk legerősebb bizonyítéka, hogy a csekély kezdetektől fokozatosan naggyá válhatnak. A jelentés statisztikai adatokkal folytatódik: 1869-ben a nyári félévben az esti és a vasárnapi iskolákban Budapesten 271 tanuló kezdte meg a tanulást. Ez az 1869/70. tanévben 558, 1870/71. tanévben 847, 1871/72. tanévben 1624 tanulóval növekedett.

Az ipariskolák célját illetően sajnos most sem találhatunk - még a megfogalmazásban sem - fejlődést: elemi vagy továbbképzést nyújtottak a tanulóknak és segédeknek, akik semmiféle vagy csak elemi oktatásban részesültek. A három osztály leírása teljesen megegyezik a fentivel. Az előkészítőbe azok jártak, akik elemi oktatásban egyáltalán nem részesültek. A fejlesztőbe azok jártak, akik az elemi tanodákat sikerrel elvégezték. A jelentés harmadik osztályról szóló része elnevezésében eltért a Keleti-féle fogalmazástól, vagyis nem ipari osztálynak, hanem szakelőadásnak nevezték ezeket az osztályokat, és azok a tanulók és segédek látogathatták, akik megbízható előismeretekkel rendelkeztek. A jelentkezők osztályokba történő besorolását a tantestület döntötte el.

Ekkor harmadik osztály csak egy helyen, a belvárosi iskolában működött. Az itt szerzett tapasztalatok az iparoktatás irányítóit arra az elhatározásra vezették, hogy bizonyos szükséges előzmények bekövetkeztéig elhalasszák további harmadik osztályok beindítását. A tanítás ingyenes, fölvételi díj sem volt. A beiratkozáshoz csak annyi kellett, hogy a tanulót valamely műhelyben foglalkoztassák.

Az 1870/71-es tanévben hat iskolát működtettek Budapesten:

(1.) pest-belvárosi (1869. március) összeköttetésben a főreáltanodával;
(2.) pest-terézvárosi (1869. október) összeköttetésben a helyi főelemivel;
(3.) pest-józsefvárosi (1871. március) összeköttetésben a főelemivel;
(4.) pest-ferencvárosi (1871. október) összeköttetésben a főelemivel;
(5.) pest-lipótvárosi (1871. október) összeköttetésben a főelemivel;
(6.) budai (1869. október) összeköttetésben a budai kir. főreáltanodával.

Ebben az évben a párhuzamos osztályokban összesen tizenkilenc osztályban folyt tanítás, ahol a felügyeletet a helyi ipariskolai bizottság végezte. A látogatottság valamennyi iskolánál emelkedést mutatott, és a budai iskolában volt a legnagyobb. A jelentés iskolánként részletesen tárgyalta a munkát. Az igazgatókat és a tanárokat név szerint is tartalmazta. A rendkívüli tanulóknak még rajzoktatásra is kellett járniuk. Az iskola eredményét gyakorlatilag azzal a szemléletével tette emlékezetessé, hogy a tanulók képzésével folytonosan csökkenni kell azon segédek számának, akik a legszükségesebb elemi és ipari ismereteket nélkülözik.

A foglalkozások szerinti csoportosításból kiemeltem a faiparral kapcsolatos szakmák adatait, amelyek megoszlása a következő volt:

       --------------------------------------------------------------
       asztalos:      167    ács:            13    bognár:          8
       kádár:          19    kerékgyártó:     6    hajóács:         8
       kaptafacsináló:  1    mintaasztalos:   2    esztergályos:   20
       kosárkötő:      17
       --------------------------------------------------------------

Az iparágakon belüli növekedést szintén csak a faipar kiemelésével szeretném bemutatni, amely szerint a csoportban:

                     -----------------------------------
                                       1870/71   1871/72
                     -----------------------------------
                     asztalos:           65        167
                     mintaasztalos:      --          2
                     bognár:             10          1
                     esztergályos:       13         20
                     hajóács:            --          8
                     kádár:               4         19
                     kaptafacsináló:     --          1
                     kerékgyártó:         7          6
                     kosárkötő:           1         17
                     -----------------------------------
                     Összesen (fő):     100        241
                     -----------------------------------

Az adatokból levonták a megfelelő következtetést, hogy a legtöbbeket foglalkoztató szakmákban szükséges leginkább a magasabb kiképzésről gondoskodni. Ezekben az iparágakban tanulók létszáma a következő volt:

                               ---------------
                               Fémipar     396
                               Építőipar   390
                               Malomipar   259
                               Faipar      241
                               ---------------

A magasabb ipariskolának tehát főleg építészeti kiképzésre, továbbá fa- és fémipari készültségre ill. mechanikai és vegyészeti technológiák megtanulása felé kellett képzésüket irányítani. A többi iparágon belüli tanulók csekély létszámú emelkedése majdnem jelentéktelen. A növekedés az építőiparban működő tanulóknál 125%, az asztalosoknál 157% volt.

A jelentés zárása a szorgalom és a siker kérdéseit részletezte. Név szerint tartalmazza a legjobb tanárokat. A fegyelem is megfelelő volt, mert "kifogás alá eső helytelenség" nem történt. Iparos körökben terjedt a rokonszenv és az érdeklődés, amely reményekre jogosítja a vezetőket. A költségvetés adatainak bemutatása és két új iskola beindításával kapcsolatos gondolatok zárták a jelentést.[135]

Ide illik egy nagyon sokatmondó dokumentum bemutatása, amelyből megtudhatjuk, hogy az iskolák állításához még laktanyaépületeket is kértek. Már az is meglepő dolog, hogy igényelték a Krépel-féle laktanya helyiségeit, ennél meglepőbb csak az, hogy meg is kapták azokat.[136] A magyar ipar és a magyar oktatás irányítói előtt nyitva állt a báró Eötvös József által törvényileg is jól körülhatárolt eszmei út. A személyes felkészültség és a közös erőfeszítés jutalmaként a siker és az eredmények nem maradhattak el. Vezetőink éltek a lehetőségekkel.


Elvek és gyakorlat

Amikor Trefort Ágoston kézbe vette az oktatás irányítását, akkor ezen a területen alap-, közép- és felsőfokon egyaránt a változások kusza szövedékét és a változtatások lehetőségét és reményét egyszerre kapta meg. Báró Eötvös József a sógora volt, hiszen mind a ketten Rosty lányt vettek feleségül. Őszinte és mély barátság alakult és fejlődött ki közöttük, amely során megismerték egymás elveit, nézeteit és felfogását. Magas szintű beszélgetések, viták és tárgyalások során csiszolódtak nézeteik, alakították ki koncepcióikat, amelyeket később be is vezetett Trefort. Az iparoktatás története a neveléstörténészek számára egy eklatáns példát is szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a folyamatosságot hogyan lehetett és kellett biztosítani a minisztériumban.

Még Eötvös adta a megbízást az elkészítésére, de halála után Trefort kapta meg azt a jelentést, amelyet Horváth Ignác készített a külföldi alsóbb szintű szakiskolák és ipartanodák helyzetéről, összegezve idegen országokban szerzett tapasztalatait.[137] A szerző úgy vélte, hogy ahol a közvetlen szemléletből és gyakorlatból eredő tapasztalat hiányzik, ott szükséges az ipar oktatásával kiemelten foglalkozni. A kitűnő "mezei gazdász" múlttal rendelkező hazánk az ő korában szerinte éppen ilyen helyzetben volt. Hangsúlyozta mondanivalói közül, hogy a bajor műszaki irányítók minden segítséget megadtak neki és minden iratba betekintést engedtek. A kint élő magyarok pedig szintén segítették munkájában, akiknek a visszahívását is javasolta. Végül megállapította

"... mily nagy hátrányt szenved maga a nemzet az által, hogy az iparos és kézműves ifjúság legkisebb alkalmat sem talál önhazájában czélszerű előleges és végleges kimívelődésre."[138]

Az ottani iparoktatás történetéről elég részletes leírást adott. Horváth Ignác műegyetemi tanár munkájában részletesen beszámolt az egyes iskolákról, iskolatípusokról, tantervekről, órákról, szabályokról, statisztikákról, szervezeti szabályzatokról, órarendekről, alaprajzokról, majd irodalmi áttekintést is adott. A toldalékban pedig ismertette az ottani rendeleteket is. A jelentés 215 oldalas alapos munka.

Trefort Ágostonnak saját tapasztalatai is voltak, hiszen többször járt külföldön, Európa szinte minden jelentős országában megfordult. Nyelvtudása, olvasottsága, műveltsége, tapasztalatai és praktikus felfogása eleve alkalmassá tették a reá váró feladatok elvégzésére. Tegyük hozzá, hogy kitűnő vívó és lovas volt, tehát fizikai képességeiben is igen fejlett. Kitartását és rendkívüli szorgalmát is kiemelhetjük. Információi mindig naprakészek voltak.

1872-ben tehát Trefort átvette a kultuszminisztérium irányítását. Ő 1848-ban már földmívelés-, ipar-, és kereskedelemügyi államtitkár, majd nevezett minisztériumnak az adminisztratív vezetője is volt.[139] Az államigazgatásban végzett gyakorlata is megvolt. Ennek az időszaknak a bemutatását néhány gyakorlatias intézkedésének leírásával szeretném jellemezni. Ő hozta be az általa vezetett minisztériumba a vasárnapi munkaszünetet. A névtelen feladásokat a szemétbe dobatta. Aki nem kért, azt ő küldte szabadságra. A nevére érkezett leveleket előtte kellett felbontani.

Az egyébként kitűnő megjelenésű és humorú Trefort ilyen felkészültséggel, személyiséggel és kapcsolatokkal természetesen eredményes volt. Ez az eredményes tevékenysége az oktatás minden területén igazolható, de most csak az iparral kapcsolatos kérdésekkel és ezek magas szintű megoldásaival foglalkozunk. Tizenhat éven át volt kiváló kultuszminiszterünk.

A báró Eötvös József szellemi vezetésével megindult szervezőmunka eredményeként Trefort minisztersége idején az első felső ipariskola egyébként pontosan - mint gépész tanoda - 1872-ben magánintézetként nyílt meg Kassán, de asztalosokat is képeztek benne.[140] 1874. december 4-én az országgyűlés állami iskolává alakította. Ekkor mondta Trefort miniszter úr igen határozottan a következőket:

"De azt fogja mondani valaki, hogy miért állítsuk azt fel épen Kassán. Erre csak az röviden a feleletem, hogy ott már létezik, tehát azt kell fenntartani. Igaz, hogy kívánatos lenne az országban több helyütt ily intézeteket felállítani, de rossz pénzügyi viszonyaink mellett szorítkoznunk kell arra, hogy legalább a meglevők tartassanak fenn."[141]

Majd kérte és meg is kapta a szükséges pénzt:

"Kötelességemnek tartom a t. háztól a kassai ipar-gépésztanodának az állam általi átvételére előirányzott 13.300. frt. megszavazását kérni."[142]

Ezzel a magyar iparoktatás egy kiemelkedő középfokú intézetet kapott, amely új irányt adott a gyakorlati oktatásnak.

A műszaki felsőoktatásban is döntő változást hozott az 1872-es év. Az 1856-ig Josef-Politechnikumként működő intézetet egyetemmé alakították. A Magyar Királyi József Műegyetem rövid idő alatt kiváló iskolává fejlődött. A tanítás magyarnyelvű volt. A gyakorlati mértan és mechanikai technológia tanszéket Kruspér István vezette, ezt a tanszéket Pilch Ágoston vette át, aki "iparműtan" cím alatt 1888-ig tartotta előadásait. A kémiai technológia oktatása a műegyetemen "vegyipari műtan" címen folyt, és Dr. Warta Vince vezette. A Műegyetem első rektora Stoczek József volt.

Ettől az évtől számíthatjuk azt, hogy tudományos alapokra helyezték az anyagismeret és a technológia oktatását, ezen belül természetesen a faipari anyagismeret és a faipari technológia oktatását is. Szükség is volt ezekre az ismeretekre, hiszen az iparosok hosszú sora dolgozta fel a fát, mint nyersanyagot (ács, hajóács, bognár, csónakkészítő, épületasztalos, bútorasztalos, székkészítő, hordókészítő, faszobrász, parkettakészítő, stb.). A faiparban dolgozókat meg kellett ismertetni a szerszámgépekkel, a fa alakításának módjaival és a növekvő igények kielégítése miatt a tömegtermelés alapjaival is. A faipari szakmai kérdések mellett azért is szükséges volt kitérőt tenni a felsőoktatási intézmények történetéhez, mivel végzett tanulóink legtöbbje ebben az irányban tanult tovább és helyezkedett el. (Kiváló kivételek voltak és vannak.)

A műegyetemet Budáról Pestre akarták helyezni. Az épület kialakítását hosszas szervező és parlamenti munka előzte meg. Trefort sürgős tárgyalást kért. A parlament egyhangúlag megszavazta, 1879. december 13-án pedig a király szentesítette az építkezést. Három nap múlva Steindl Imre megbízást kapott az épület terveinek elkészítésére. Trefort "Gyakorlati eszejárása mindenben kitűnt."[143] A József Műegyetem Múzeum-körúti épületére például színes fayance díszítések kellettek. Magyar pályázó nem volt. Zsolnayt telefonon felkérette, aki másnap megjelent és elmondta, hogy ekkora kemencét nem tud építeni. A díjból előlegezett a miniszter, Zsolnay Vilmos, a Pécsi Porcelángyár alapítója, pedig megnyerte a pályázatot. Az új épület gyönyörű lett. 1883-ban adták át. Az igény megfogalmazásának első fölmerülése óta majdnem ötven év telt el.

A további években fantasztikus nagy munkával óriási eredményeket értek el az irányítást végző minisztériumi, megyei és önkormányzati vezetők és tisztségviselők. Már ezen szakoktatási intézményekkel párhuzamosan szerettek volna a vezetők további felső ipariskolákat is létrehozni. Sok akadályt kellett azonban leküzdeni ehhez. A műszaki fejlődés érdekében újabb iskolatípusokat létesítettek:

- reál;
- polgári;
- felsőkereskedelmi;
- felsőbb leányiskola;
- ipari szakiskolák.

A kialakulásuk sorrendjében vizsgáljuk meg és elemezzük ezeket az intézménytípusokat az iparoktatásban elképzelt és betöltött funkciójuk szerint.


A reáliskolák

Ezekben az iskolákban a modern nyelvek, a mennyiségtan és a természettudományok - addigiakhoz képest - emelt óraszámával kívánták nevelési céljaikat elérni. Ez az intézménytípus modern formájában hazánkba az Entwurf hatására került. Már Eötvösnél is megtalálható a hét osztályos reáliskola javaslata.[144] A megvalósítás, tehát a reáliskolák újraszervezése is Trefortra maradt. 1873. július 9-én kiadott egy átmeneti tantervet, amely szerint a reáliskola nyolcosztályosra kiterjesztett intézmény lett. Ezt az elképzelését rendeleti úton fejlesztette tovább, amelyet 1875. június 8-án 12.383 sz. alatt adott ki. Ennek megfelelően a reáliskola nyolcosztályos középiskola volt és érettségivel zárult. A teljes tanterv 1876/77-ben készült el. A reáliskola két részből állt, pontosabban két tagozata volt, mégpedig az alreáliskola és a főreáliskola. Az 1883-as középiskolai törvény ezt az állapotot törvényesítette,[145] amire később még részletesen kitérek. Az iskolában végzett tanulók iparos, kereskedő és gyakorlati jellegű polgári pályákon való előmenetelre számítottak, és ebben nem is csalódtak azok, akik ebben az iskolatípusban elvégezték tanulmányaikat.


A polgári iskolák

Ezeknek az iskoláknak az első támogatója Csengery Antal volt. Az iskolatípus alapja az 1868: 38. tc. 59. paragrafusa volt. Sokan ellenezték ezt az iskolát is. Trefort Ágoston 1874. július 15-én a 19.425. számú kormányrendelettel - amelyben kényszer alkalmazását is kilátásba helyezte, ha ez szükséges a végrehajtás sikeréhez - kötelezte a községeket és ezzel érte el a megfelelő eredményt. A reáliskolák felemelkedésekor különösen nagy szükség volt erre az intézménytípusra, ahol a közélet szükségleteit tekintetbe vevő oktatás folyt. Hat évfolyammal működtek, de lehetett kevesebbel is beindítani ezeket. Hetente 24-26 óra volt a tananyag elsajátításához. A tanterv folyamatosan és többször változott.[146] A polgári iskolákat a tömegek részére hozták létre, amelyben a középműveltség megszerzése volt a cél, és ezzel elérték egy művelt mezei gazda és iparos osztály kiemelkedését.

Külön ki kell térni a polgári iskolák tanműhellyel működő változatának bemutatására, amelyből tizennégy nyílott meg. Ezeket alig látogatták. A hét asztalosműhelyből 1890-ig összesen huszonkettő tanuló került ki, akik közül csak tíz maradt iparos pályán. Az 1879: 25.409. számú rendelettel létrehozott polgári iskolákhoz kapcsolt tanműhely tehát nem vált be.

Itt kell megemlíteni azt is, hogy 1879-ben tanműhelyt szerveztek ipartanítók képzésére a Budapest I. kerületi Állami Tanítóképző Intézetben, ahol eleinte három, az 1884/85-ös tanévtől pedig négy éves volt a képzés. Tizennégy év alatt harmincöt ipartanító szerzett képesítést. Heti 30 óra műhelygyakorlat volt.


A felsőkereskedelmi iskolák

A királyi ipartanodának is volt kereskedelmi tagozata. A felsőkereskedelmi iskolák a "közép-kereskedelmi iskolá"-ból illetve a "kereskedelmi akadémiá"-ból fejlődtek ki.[147] Nem tartozik a témámhoz, ezért részletesebben nem foglalkozom ezzel az iskolatípussal.


A felsőbb leányiskolák

Ennyi szervezőmunka mellett Trefort Ágoston a nők szakmai képzéséről sem feledkezett meg. Ez is bizonyítja éleslátását és fantasztikus felkészültségét. Trefort erről így írt:

"... a magyar ipar jövője nagyrészt épen a nők kezében fekszik, ne tanúsítson kicsinylést, vagy épen idegenkedést a magyar kéz- s a hazai ipar készítményei iránt, a külföldi divat előnyére."[148]

A társadalmi élet szervezése területén a hölgyek sem maradtak el. Segítették az állami kezdeményezések végrehajtását, sőt saját szervezésben is alkottak iskolákat, társaságokat, csoportosulásokat, amelyek mind hivatva voltak emelni az ország jó hírét és eredményeit.

"1874-ben a Nőiiparegylet létrehozta Budapesten az egy, két-, ritkán háromosztályos "nőiipartanodák"-at, későbbi nevük: "nőiipariskola". Vidéki városokban is szerveztek hasonló, főként fehérnemű- és ruhavarrást oktató iskolákat. 1948-ban szűntek meg."[149]

Külföldi tanulmányútjának tapasztalatai alapján Molnár Aladár készítette az első tervezetet, és Trefort Ágoston 1875-ben állíttatta fel az első Felsőbb Leányiskolát Budapesten.[150] Néhány év alatt még hét ilyen iskola keletkezett az alábbi városainkban: Trencsén, Máramaros-sziget, Sopron, Lőcse, Pozsony, Besztercebánya és Kolozsvár. Valamennyi intézmény állami támogatásban részesült. Az iskola célja az volt, hogy a jobb módú családok leánygyermekeinek élethivatásukhoz szükséges műveltséget adjon. Kitűnő körülmények között folyt az oktatás. A felszereltség az addigi legtökéletesebb volt, amit nálunk a nők nevelése és oktatása során valaha is alkalmaztak. Egy-egy ilyen iskolában negyven-száz tanuló volt, számukra internátust is biztosítottak. Ezek voltak az első középfokú leányintézetek. Eredetileg egy előkészítő után négy éves volt a képzés, amelyhez két éves továbbképző tanfolyam kapcsolódott, de ez a hét éves képzés nem fejlődött ki. Az iskolatípust 1879-ben hat osztályos egységes iskolákká alakították. A képzést többször megváltoztatták. 1927-ben a leány-gimnáziumok megindításakor ezen intézmények végleg megszűntek.[151]


Az ipari szakiskolák

Az iparoktatás fejlődésének ebben a kezdeti szakaszában az ipari szakiskolák elnevezést gyűjtőfogalomként használták és három különböző fokozatú iskolatípust értettek rajta. Ezek a következők voltak:

I. Ipartanonc iskola;
II. Iparos-műhely;
III. Középipartanoda.

I. Az Országos Iparegyesület által elsőként megalakított néhány budapesti iparostanonc iskolát már említettem, és kiemeltem azt a fontos és meghatározó szerepet, amelyet megalakulásukkal és egyre emelkedő színvonalú működésükkel betöltöttek. Itt is újabb előrelépés történt. Az 1882-ben megjelent dokumentum, "Az iparostanulók iskolai szervezete" szerint az oktatás három éves volt, amely az alábbi tantárgyakat és óraszámokat ölelte fel:

1. szabadkézi és mértani rajz 3-3 óra;
2. olvasás, fogalmazás 2-2 óra;
3. számtan, mértan 2-2 óra hetente.

Felvételre azok a 12. életévüket betöltött tanulók számíthattak, akik folyékonyan tudtak olvasni, írásuk is olvasható volt és ismerték a négy alapműveletet egész számokkal. Akik ezeknek az előírásoknak nem feleltek meg, azok az előkészítő osztályba kerültek, továbbá azok a tanulók is az előkészítő osztályba jártak, akik nem tudták igazolni az elemi iskola IV. osztályának elvégzését. E szinten kezdték meg tanulmányaikat az idegen ajkúak is. A két évfolyamot tehát egy előkészítő osztály vezette be. A tannyelv magyar, de más nyelvek használata is megengedett volt.

Az előrehaladottabb kort, de leginkább az előrehaladottabb ismereteket figyelembe vették és beszámították az osztályok és évfolyamok kialakításakor. Ezért, akik polgáriba vagy más középiskolába jártak, azoknak az elvégzett éveket természetesen beszámították, így ők II. ill. III. évfolyamba iratkozhattak be. Ezek szerint aki a IV. elemi osztályt elvégezte, az az I. tanonciskolai osztályba került, aki az V. elemi osztályt, az a II. tanonciskolai osztályba járt. A VI. elemi osztály vagy ennek megfelelő középiskolai osztály elvégzése a III. tanonciskolai osztályba járásra jogosított. Ezt az átgondolt megoldást fokozatos beléptetésnek nevezhetjük. Ezzel azonban még korántsem ismertettem a legfontosabb szervezeti kérdéseket. Nagyon fontos, hogy a tankötelezettség nem csupán a kortól függött, hanem a tanulóval kötött szerződés tartalmától is. Ezért, aki elvégezte a III. tanonciskolai osztályt, annak addig kellett járnia, amíg a tanítási ideje (tankötelezettség!) vagy a próbaéve le nem telt. Ők csak rajzot tanultak. Itt is működtettek párhuzamos osztályokat, legfeljebb hatvan fővel. A rajz-osztályba 40 fő járhatott. A felügyeletet az iparostanonc-iskolai bizottságok látták el. A szakirány még mindig csak a rajznál domborodott ki. Az elméleti oktatás a tanítók önkéntes igyekezetére volt bízva. Ők döntötték el azt, hogy az egyes iparágak szükségleteinek megfelelően mit emelnek ki és mit hagynak el a tananyagból. Az iparostanulók oktatásakor a polgári iskolák, a reáltanodák és a gimnáziumok helyiségeit használták, mivel részükre külön iskolák nem, vagy csak kis számban álltak rendelkezésre. Az iskolai munkát és a tanítást szaktanítók és néptanítók végezték el, de alkalmaztak ezekben az iskolákban polgári iskolai és gimnáziumi tanárokat is, egyes szakmákban pedig mérnököket. Tanszerekkel, tankönyvekkel és rajzszerekkel a főváros látta el az iskolákat. Beiratkozási díj és tandíj nem volt.[152] Most már érezhető volt a probléma, amely az 1872-es törvény hiányosságaiból és nem megfelelő végrehajtásából adódott.

II. A különböző iskolatípusokhoz kapcsolt tanműhelyeket a megfelelő helyen már részleteztem.

III. A "Kassai gépészeti ipartanodát" szintén említettem, és mivel a "Budapesti Állami Középipartanoda", amely iskolánk történeti- és elődiskolája, még több további fejezetben részletes bemutatásra kerül, most csak az iskolatípus helyét és formáját határoztam meg az egész rendszerben.

Így átfogó képünk van az akkori magyar iparoktatási rendszerről. (13. sz. melléklet) Ez a rendszer - mint láttuk - igen rugalmasnak bizonyult a gyakorlati munka során.

Ezzel a sokoldalú iskolai tevékenységével Trefort Ágoston megtette az első lépéseket a hazai szakoktatás hálózatának kiépítése felé. Terveit megvalósította. Megtalálta a megfelelő támogatókat is. Az egyik befolyásos szponzornak ezt írta:

"A kis ipar lassú fejlődésének egyik oka azonban az iparosoktatás elégtelensége - s Méltóságod az országnak jó szolgálatot tett, midőn nagylelkűleg e czélra 12.000 frtot szentelt."[153]

Közben a többi minisztériumban is újabb törvényeket alkottak, amelyek segítették az ipar fejlődését is. Ilyen volt az 1875. XXXVII. tc. (kereskedelmi törvény), majd az 1876. XIII. tc., amely a cseléd-gazda viszonyt szabályozta, tovább finomítva a törvények adta lehetőségeket.

Trefort mindkét tárcán keresztül rendkívül sokat tett a magyar oktatásért, mert 1876-tól majdnem két éven át mint földmívelés-, ipar-, és kereskedelmi miniszter is elvégezte munkáját.[154]

Ezután került sor az első ipartámogató törvény kiadására, amely az 1881: XLIV. tc. volt. Ez a törvény a vámpolitikai viták után iparegyesületi ösztönzésre készült el. Az iparfejlesztésre szánt kiadások növekedtek. A technika fejlődése szerint berendezett gyárak tizenöt éves adó- és illetékmentességet kaptak. Állami beavatkozással meghatározott iparágakat fejlesztettek, ezek között a faipart is.

Az 1872-es törvény hibáinak és a pontos végrehajtás elmulasztását kiváltó okoknak a felismerése szükségessé tette az ipartörvény fejlesztését. E viták miatt 1880-ban az iparosság két táborra szakadt. A kivált iparosok megalapították az Általános Magyar Iparegylet-et, amely rövid életű szervezet volt, mert miután megbékéltek, a két testület 1882. április 16-án Országos Iparegyesület néven újjáalakult. A magyar iparosok két kérdésben kívántak változtatást elérni az új törvénytervezet előkészítésekor: az egyik a céhrendszer részleges visszaállítása és ezzel a verseny enyhítése, a másik a képzési kényszer bevezetése volt. A javaslat készítője Matlekovits Sándor volt, aki a teljes iparszabadság alapján állott, ezért tervezetében egyik feltétel sem szerepelt. Így került a törvény 1884-ben a képviselőház elé.

A VKM munkájával párhuzamosan az Országos Iparegyesület szorgosan tevékenykedett. 1874-ben szakrajztanodát kívántak felállítani, mert az iparegyesületek tanonciskolái nem maradhattak a meglévő szerény keretek között. Ezeket az iskolákat 1878-ban átszervezték. Pauler Tivadar kultuszminisztersége idején az Iparegyesület által beadott harmadik jelentést részletesen ismertettem az időrend szerinti megfelelő helyen. Az 1878-ban beadott VII. jelentés fokozatosan megvalósítandó célként tűzte ki az iparostanulók iskoláinak beindítását és fejlesztését, amely munka szépen haladt előre. Ez a jelentés még azért is lényeges, mert egy központi, tehát fővárosi közép-ipartanodát, mint mintaiskolát is kívánt létesíteni. Tökéletesen egybeesett az állami és a társadalmi szervezetek erre a célra irányuló akarata.

Az Iparegyesületek emelni kívánták az I. Ratio Educationis óta működő rajziskolák színvonalát is. Ennek a munkának az eredményeként ismét újabb iskolatípus jelent meg az iparoktatásban.


Az iparrajziskolák

1879-ben a már korábban ismertetett és megismert rajziskolákat átszervezték. A fővárosban működő, az iparostanoncok oktatására kialakított és berendezett kerületi rajziskolákat alsó fokúvá minősítették és föléjük helyezték a felső iparrajziskolát, amely a belvárosban működött és továbbképző jellegű volt.

A fővárosi jegyzőkönyvekből pontosan nyomon követhetjük az egész folyamatot, amelyből csak a legfontosabb tényeket emelem ki.[155] A hatalmas átszervezés részeként több különféle döntést hoztak, amely szerint: a lipótvárosi, a terézvárosi és a józsefvárosi rajziskolákat megszüntették illetve a várbeli és az óbudai rajziskolákat meghagyták, de már akkor jelezték, hogy a felső iparrajziskola szervezésének keretében fogják ezeket a rendszerbe illeszteni. Az így fölöslegessé vált rajziskolai tanítókat kvalifikációjuknak megfelelően községi polgári, esetleg reáltanodai alkalmazásba lehetett venni.

A fővárosi közgyűlés határozott arról, hogy a felső iparrajziskola kérdésében széles alapokon hozott döntését előterjeszti. Az iskolának külön épületbe való elhelyezése is szükséges volt. A közoktatási bizottmánnyal pedig elkészíttették a szervezet működéséhez szükséges programot és költségvetést. Mivel tetemes költségtöbbletről volt szó, kérték a földművelés, az ipar- és kereskedelmi miniszter hozzájárulását is, valamint feliratot intéztek a VKM-hez.

Közben a tanonciskolákra vonatkozólag is alapvető változtatásokat léptettek életbe. Az 1086 és 59.360 szám alatt ismert döntés értelmében az iparostanonc iskolák ügyében kérték Trefort minisztert, hogy járuljon hozzá az Országos Iparegyesület által fenntartott nevezett iskolák 1886-ig való fennmaradásához. A status quo elérése után a fővárosi szubvenciót megemelték.[156] A belügyminiszter a kért segélyt jóváhagyta. A kapott összeg kilencezer forint volt. 1886. április 15-én további segélyt adtak. Az iparostanonc iskolák részére a községi alapból pótlólag négyezer-kettőszáz forintot szavaztak meg, amelyet a belügyminiszter 23.084 sz. alatt szintén jóváhagyott.[157]

A következő hónapban az iparostanonc iskolák felállítását és az iparrajziskolák újjászervezését tárgyalták. Itt már hivatkoztak - a később kifejtésre kerülő - törvényre, amely szerint az 1884. év 17. tc. alapján a tanonciskolák, a vegyes miniszteri értekezlet munkálata alapján pedig az iparrajziskolák részére, Trefort Ágostonnak meg kellett emelni a felállítandó iskolákra fordítható szubvenciót. Az építkezési program, a költségvetés bemutatása, és a felülbírálat figyelembevételével megindokolt előterjesztést megtették. 24.390. sz. alatt Trefort ezen iskolák lehetőség szerinti megnyitását rendelte el. A kényszerhelyzetre való tekintettel mindezt jóváhagyták, de a hozzájárulást csak arra a tanévre adták meg. Az ajánlott módosításokat ismételten kérvényezni kellett.[158]

1886. szeptemberében a főváros a 22.347/2015 - VII. sz. határozatával tíz iparostanonc-iskolát nyitott. Ezek az iskolák nem tudták befogadni a tanulókat, ezért 1887-ben a 11.910 számú határozattal még kettőt nyitottak. Budapesten ekkor tizenkettő tanonciskola működött, mégpedig kerületenként egy-egy illetve az V. és a VII. kerületekben kettő-kettő. A rendelkezés szerint osztályonként legfeljebb hatvan tanuló lehetett.[159] A kerületi rajziskolákat tehát fokozatosan megszüntették, illetve tanonciskolákká alakították át. 1886. november 4-én a VII. kerületben a második tanonciskola felállítását is engedélyezték.[160]

Néhány mondattal szükséges vázolni az iskola további helyzetét és munkáját, bár ez már nem Trefort Ágoston minisztersége idejére esett. A 13.561. sz. előterjesztésből tudjuk meg, hogy az építendő iparrajziskola céljára kijelölt 9.302/a. helyrajzi számú telek időközben a helybeli helvét hitvallású egyházközség tulajdonába került - mint ajándék - gimnázium-építés céljára, ezért az iparrajziskola számára szükséges új épület részleteit újra ki kellett dolgozni.[161]

1893-tól a képzés fellendült. Ekkor költözött az iskola a mai épületébe. (Ma: Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola.) 1902-től itt képezték a fővárosi tanonciskolák tanítóit, akik részére rajz és szakrajz tanfolyamokat tartottak. 1906-tól műhelyekkel is bővült az iskola, és a következő három tagozattal működött:

(1.) előkészítő rajzoktatás;
(2.) műhelyoktatás;
(3.) továbbképző oktatás.

A Képzőművészeti Főiskola megindulása után annak növendékei itt végezték gyakorlati tanulmányaikat.[162]

Ilyen pontos, jól szervezett, óriási munkát és sok feladatot végeztek el az iparoktatás érdekében a különböző minisztériumok, amelyek közül a legtöbb természetesen a VKM-re esett, személyesen pedig Trefort Ágostonra, aki nemcsak alkalmas és felkészült volt erre, hanem még kellően ügyes is, mint ezt később még bemutatom.

Trefort Ágoston eredményességének egyes tényezőit már említettem, de nagyon fontos volt az is, hogy egy nagyon meghatározó időszakban egy kézben összpontosult az ipar és az oktatás. Trefort természetesen tisztában volt a helyzettel. Látta, hogy további iskolákat kell állítani az országban. Ennek megfelelően sorra épültek az újabb és újabb iskolák. Minisztersége utolsó éveiben 44.000 volt az iparostanulók száma.

A változásokat az alábbi két adat is jól szemlélteti:

1881-ben 43 iskolában folyt háziipari oktatás.
1885-ben 864 iskola végezte ezt a fontos feladatot.

Arról sem szabad azonban megfeledkeznünk, hogy az 1884: XVII. tc. kötelezően előírta a községeknek ilyen iskolák állítását. Tehát az ipartörvény is oka volt a növekménynek.

Trefort Ágoston tizenhat éven át vezette a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot. A magyar iparoktatásért végzett munkája alapján is a legnagyobb minisztereink és államférfiaink között kell számon tartanunk. A magyar ipar fejlődéséért tett erőfeszítései és ennek eredményei lenyűgözőek. Nem térhettem ki az általa vezetett minisztériumban az oktatás egyéb területein kifejtett munkásságára és elért eredményeire. Munkája nem volt egyszerű és nem volt kevés. A parlamentben sem volt könnyű dolga, mégis elérte, amit akart, mégis eredményes volt. A siker érdekében megtett mindent, amit szilárd erkölcsi felfogása megengedett. Az iparoktatás területén rendeletekkel hozta meg a döntéseket és haladt előre. Amikor pedig működtek az iskolák, erőfeszítései bizonyítást nyertek. A parlamenti munkáját jól bemutatja az egyik részlet, amely egyébként működési ideje alatt az elemi iskolákban elért fejlődést is szemlélteti. Trefort ennek az időszaknak a statisztikáját az alábbi adatokkal támasztotta alá Turgonyi képviselő úrnak adott válaszában:

"A statisztikai adatok nem azt bizonyítják, hogy visszaesés történt volna, hanem az ellenkezőt. Mert míg 1869-ben 13.700 iskola volt, 1881-ben az iskolák száma 15.900; míg 1869-ben az iskolaköteles gyermekek közül az iskolába járt 48%, 1881-ben az iskolába járók száma 75%, míg 1869-ben a tanítók száma 17.000, 1881-ben az 22.000-re megy. Ezek az adatok tehát a képviselő úr állításának ellenkezőjét bizonyítják."[163]

De nemcsak a vitákban volt igen sikeres. A parlamenti munkában feladataihoz és eredményességéhez tartozott az is, hogy megalkotta és keresztülvitte a törvényi hátteret is.

Az iparoktatás története szempontjából Trefort Ágoston egyik legnagyobb eredménye a középiskolai törvény megalkotása volt. 1883. március 5-én a törvényjavaslat tárgyalásakor tartott hosszú beszédében szinte "történelmi távlatban" fejtette ki és mutatta be azt a nehéz küzdelmet, amit a törvény elfogadása érdekében folytattak. Majdnem tizenhárom évig tartott a középiskolai törvény kidolgozása és elfogadása. A vita, amely nem volt mentes pártharcoktól és személyeskedésektől sem, éles hangnemben zajlott le. Itt csak a reáliskolák ügyét említettem meg.

Trefort előzetesen jelentést kért, és 1883. április 2-án ezt használta fel pontos válasza kifejtésekor. Precízen, a statisztikai adatok alapján "tette helyre" azokat, akik a kétirányú középiskolai képzést az egyetemi felvételek arányai felől igyekeztek bírálni. (14. sz. melléklet) A páros oszlopgrafikon jól szemlélteti a humán- és reálosztályokból továbbtanulók arányait. Trefort nagyon jól tudta, hogy a gimnáziumok és a reáliskolák számából következően, a szóban forgó intézménytípusokban végzett tanulók száma - abszolút értelemben - jelentősen eltért:

              ------------------------------------------------
                                        gimnázium   reáliskola
              ------------------------------------------------
              teológia, jog, bölcsész     1056          11
              orvos                        319           4
              mérnök, építész, vegyész     120         129
              gazdaság                     168          31
              erdészet, bányászat, ipar     98          31
              még nem határozott           540         132
              ------------------------------------------------

A mellékelt adatokból jól látszik, hogy szükséges volt egy speciális, iparosokat képző intézet megindítása is, melyben a tanonciskoláénál magasabb, de a reáliskoláénál alacsonyabb általános műveltségű tanulókat képezték az egyes szakmákban kiemelkedő szakemberekké.

Az 1883. évi XXX. tc. alapvető változások elé állította a középiskolákat tartalmi és szervezeti szempontból egyaránt. Ez a törvény az általános műveltség és a felsőbb tudományos munkához szükséges képzettség megszerzésének előkészítését volt hivatott betölteni. Nyolc gimnáziumi vagy nyolc reáliskolai osztály elvégzését írta elő (kivétel: nem teljes intézetek is felállíthatók). Pontosan körülhatárolta a tantárgyakat. A hitfelekezetek maguk határozhatták meg az általuk fenntartott nyilvános középiskolák tannyelvét. Az elérendő célt a VKM miniszter állapította meg. A felvétel kritériuma volt: betöltött kilenc év és a négy alsó osztály sikeres elvégzése. A különböző középiskolák közötti átmenetet is biztosította ez a pontos előírás. A polgári, reáliskolai és gimnáziumi átmenetek esetében vizsgát kellett tenni. Ez rendesen az év kezdetén történt meg. Egy év alatt több osztály elvégzését is biztosította ez a körültekintően megszerkesztett törvény. Egy osztályba hatvan tanulónál több nem járhatott. A miniszter állapította meg a tandíjat. A szorgalmi idő tíz hónap volt, amelyet nyilvános osztályvizsgák zártak le. Az érettségi írásbeli és szóbeli részből állt, a felekezetek és az egyetemek véleményének meghallgatásával. A miniszter által kiküldött kormányképviselőt semmiféle rendelkezési jog nem illette meg. Jelen volt, megtekintette a vizsgákat és jelentést adott. Az érettségi általában a főiskolákra való felvételre képesített, de a reáliskolai csak a már korábban megemlített műegyetemre ill. a tudományegyetemek matematika-természettudományi karára és a tanárképző intézetek ugyanezen szakosztályaira, valamint bányászati, erdészeti és gazdasági akadémiákra való felvételre jogosított. A kiváló és jó eredménnyel letett reáliskolai érettségi után valamelyik főgimnáziumban letett latin vizsga az orvosi, a latin és görög vizsga pedig bármely egyetemre való felvételre jogosította a tanulókat.[164]

A középiskolai törvény gyakorlati végrehajtásában, a felmerült nem kevés probléma megoldásában Klamarik János államtitkár segítette - tegyük hozzá, kiválóan - ezt a hatalmas munkát.

Ettől az évtől kezdve beszélhetünk törvényileg szabályozott középiskolai oktatásról. Pontosabban itt vált szét a középiskola több párhuzamos ágra, amelyek külön-külön a saját feladatukat végezték és a megfelelő képzést nyújtották. Ezzel elvileg lehetővé vált a középiskolai szakmai képzés és az érettségi fokozat elérése iparostanulók számára.

A VKM élén álló Trefort Ágoston miniszteri működésének időszakában alkotta meg a magyar parlament - a már többször emlegetett - újabb ipartörvényt, amely szinte megkoronázta Trefort tevékenységét. Matlekovits Sándor államtitkár a törvény gyakorlati kivitelezője maga is merésznek tartotta ezt a törvényt, amely - mint láttuk - nagy viták és ellenkezések közepette került a parlament elé.

Az 1884. XVII. tc. új ipartörvény kiemelkedő fontosságú volt. Ez szabályozta az iparegyesületek működését, a gyári felügyeletet és a tanoncok oktatását.

"A kötelező iparostanoncoktatást megfelelő büntető szankciók alkalmazásával az ipartörvényként emlegetett 1884: XVII. tc. rendelte el."[165]

Ezt a 27.496/1884. VKM sz. rendelet, majd a 33.564/1893. VKM sz. rendelet véglegesen szabályozta. Az ipartestületek mint rendészeti tényezők, nem pedig mint gazdasági érdekképviseletek működtek. A törvény értelmében a VKM visszavette az Országos Iparegyesülettől a felügyeletet. A tanításhoz az elemi és polgári iskolák helyiségeit és eszközeit használták és ezen intézmények tanítói végezték a munkát. A tanulás vizsgával és a vizsga- remekek kiállításával végződött.

A törvényjavaslat hét fejezetből áll. Az első fejezet az ipar megkezdésének feltételeit írja le. A törvény a teljes iparszabadság elvére épült, ezért csak közrendészet, közbiztonság és közegészségügy szempontjából tartalmazott megkötöttségeket. Meghatározta az engedélyhez kötött iparokat is. (Ezek a szállodák, vendéglők, kocsmák, tehát az alkohollal kapcsolatos iparok, illetve személyekhez kötődő cselédek, hordárok, stb. továbbá a mérgező anyagok, gyógyszerek, robbanó anyagokkal való foglalkozások, végül pedig a kéményseprést és az építőipart sorolták fel.)

A második fejezet az ipar gyakorlását részletezte, amely szerint egy személy több ipart is űzhetett, azaz a szabadelvűséget érvényesítette.

A harmadik fejezet a segédszemélyzetről szól. Ebben rendezték a tanoncok ügyét is. Megerősítették a népiskolai törvényt, amely alapján a tanoncidő tartalma egybeesett a népiskolai törvény előírásával, vagyis a tanonc 15-ik éve betöltéséig járt iskolába, amit folytonosan figyelemmel kellett kísérni. Az iparhatóság előtt kellett írásban szerződni a tanulóval, aki az iparhatóság előtt a tanulóidő befejeztével kapta meg bizonyítványát. Nem csak a tankötelezettséget mondta ki - mint azt néhány sorral feljebb kiemeltem - hanem az iparost is kötelezte, hogy tanoncát iskolába küldje. A törvény legfontosabb jellemzője, hogy ehhez biztosította az iskolákat is, mert előírta a tanonciskolák felállítását minden olyan községben, ahol legalább ötven tanonc volt. A további kitételek a vasárnapi munkaszünet felé való haladást jelezték. A törvény életbelépésével született meg a munkakönyv.

A negyedik fejezet az ipartestületek kérdését rendezte. Ipartestületet létrehozhattak a városok, az ipar- és kereskedelmi kamarák, valamint a mesterségekkel foglalkozó iparosok. Az egyes szakmák részére külön testület is alakítható volt. A belépés kötelező volt. A cél az iparosok érdekeit előmozdítani és őket haladásra serkenteni. Az ipartestületek mellett továbbra is fennmaradtak a kényszer nélkül működő ipartársulatok.

Az ötödik fejezet az ipartársulatokról intézkedett. Néhány vagyoni és pénzügyi megszorítás után, gyakorlatilag egy szervezeti és működési szabályzat-tervezetet tartalmaz.

A hatodik fejezet a kihágásokról és a büntetésekről intézkedik. Itt található a sztrájkok esetén alakítandó békéltető bizottságok leírása is.

A hetedik fejezet az iparhatóságok megalakítását és működését adja meg. Ennek legfontosabb mozzanata az volt, hogy az iparosok saját kebelükből választhatták meg az iparhatósági biztost.[166]

A törvény elfogadásának időpontja éppen a választások előtti időszakra esett, ezért kellett bevenni a korábban már Matlekovits által kifogásolt képzési kényszert, amely természetesen nem volt szabadelvű megoldás, de nagyon hasznosnak bizonyult a későbbi munka folyamán. A tanonciskolák alapításának kényszere előírásával megelőztük az összes európai államot.

Ne ítéljünk elhamarkodottan, amikor a kényszer bevezetését alkalmazó vezetőkről alkotunk véleményt. Először is a szabadelvűség az írás-olvasással küszködő iparosok számára teljesen ismeretlen volt, akárcsak bármely más irányzat is. A többség egész életében legfeljebb a szomszéd falu határáig jutott, és csak éppen az ipari fejlődés nyújtotta lehetőségek alapján, a fokozott migráció következtében változtathattak ezen. Másodszor nem volt előttük példa, mert ők voltak az első iparos generáció, ezért nem lehettek családi tapasztalataik sem. Harmadszor a liberalizmus több évszázados rendet és megszokást tett félre, amelyhez nem lehetett a korábban előírt három hónap alatt alkalmazkodni, mint pl. láttuk a céhek átalakulása esetében.

A vezetők szempontjából is vizsgáljuk meg ezeket a kérdéseket. Először is volt előttük sok-sok külföldi példa. Ezeket a lehetőségeket tanulmányozták és honosították. Másodszor - mint azt Eötvösnél is bemutattam - hittek az oktatás erejében, hasznosságában. Harmadszor a "vezetés, mint szolgálat" elvből következett, hogy ezeket a kényszereket úgy fogták fel, mint a fejlődés érdekében tett szükséges lépéseket, amelyekkel sok embernek segíthetnek. Végül látni kell, hogy ez óriási lehetőség volt a lemaradásunk csökkentésére. Sok törvényünket késve hoztuk meg, mint például az 1848-as jobbágyfelszabadítással kapcsolatosat, stb. Láttuk az osztrákok árnyékában kialakult iparoktatásunk helyzetét. Most lehetett, most kellett előrelépni.

A továbbiakban látni fogjuk, hogy a törvény hatása óriási volt. Az iparfejlődés soha nem látott lendületet vett. A főleg Budapestre koncentrálódó iparnak köszönhetően itt speciális helyzet állt elő, hasonlóan a többi nagy európai városokhoz, ezért saját kézbe vették az irányítást. Így a székesfőváros 1886-tól tartott fenn ipariskolákat.

Ezt a jelenséget Katus László kutatásai alapján szeretném bemutatni, amely egyben a budapesti fejlődést is igen szemléletesen részletezi.[167] Európában 1870-ben Budapest a lélekszám szerinti sorrendben a 17. helyen volt. 1880-ban a 14., 1890-ben a 11. és 1900-1910-ben a 8. helyen állt. Ekkor a városok sorrendje ez volt: London, Párizs, Berlin, Bécs, Szentpétervár, Moszkva, Hamburg, Budapest. Fővárosunk népessége ekkor 80%-ban bevándorlásból gyarapodott. Budapest népességének 60%-a nem városban született. Ezek az adatok hatalmas eltérést mutattak az országos átlaghoz képest.

"Ez a sajátosan az iparosodás során gyorsan megnövekedett nagyvárosokra jellemző szerkezet megfigyelhető a lakosság nemek, korcsoportok és családi állapot szerinti összetételében."[168]

Ekkor a magyar birodalom népességének csak 5%-a volt iparos. Az alábbi részletezésből is jól látszik a fővárosra koncentrálódó ipar. Budapest lakosságának 22,34%-a, a törvényhatósági városok lakosságának 16,41%- a, a többi helységekben pedig 3,77% volt az iparűzők aránya a lakosságon belül.[169] Ezek az adatok is mutatják az iparosság megosztottságát a különböző települések szerint, és teljesen természetes, hogy a fővárosban és a nagyobb városokban ez külön feladatot jelentett az oktatást irányító vezetőknek, amely feladat kiváló megoldásának eredményeként alakultak meg a fenti iparoktatással kapcsolatos intézmények is.

Trefort tehát keményen dolgozott és dolgoztatott. A részletekben is jó szervezőnek bizonyult. A gimnáziumok és a reáliskolák az egész országban egységes óraszámmal működtek. Megteremtette a lehetőséget a különböző iskolatípusok közötti átmenetekhez. Ennek szabályozása nagy lépés volt. Kidolgoztatta a szükséges taneszközök jegyzékét. Ezeket az eszközöket a magyar iparral gyártatta le. Huszonkét új középiskola épült, tizenhét bővült munkája nyomán és eredményeképpen. Száznyolcvannégy középiskolából harminchárom reáliskolaként működött.

Trefort Ágoston nézeteit összefoglalja és híven tükrözi egyik pozsonyi beszédének alábbi fontos, jellemző részlete:

"Azonkívül a népoktatásnak practikus irányt kell adni; nem elég, hogy a nép olvasni s írni tudjon; oktatni kell azt, hogy egészséges legyen s hogy a maga szakában jó munkás legyen. Intelligencia, vagyon, egészség ebben öszpontosul az én politikám, s ebből kifolyólag nekünk népünk fejlődése érdekében sok állami iskolát kell állítanunk; iparoktatásról nagymértékben kell gondoskodni s ez uton is az ipart fejleszteni, s a mennyiben nincs, teremteni kell."[170]

Egész élete és munkássága kifejezi, hogy elveit a gyakorlatban is végrehajtotta. Hatott, alkotott, dolgozott és szolgálta a haza ügyét. Alig fejezett be egy munkát, máris új tervei voltak, amelyet egyik levelének részlete is jól bemutat:

"Siemens terve: Pesten egy nagyszerű üveggyárt felállítani - valódi vivmány lett volna a magyar iparra nézve, de bizonyos körök mindent elkövettek, hogy kedve elmúljék itt letelepedni. Elérték céljukat, de azért magát az üveggyártás kérdését nekünk nem szabad elfelejtenünk. Minthogy ön a középiskola élén áll s most a technológiai iparmúzeum főfelügyeletét is átvette - mitől én sok practikus eredményt várok - ajánlom ezen ügyet figyelmébe."[171]

Csak annyit tegyünk hozzá, hogy a faipar szerencsésebb volt.


Az iparoktatás kiemelkedő eredményei

Az 1880-as évek végén tovább folytatódott a munka. Az 1884-es törvény végrehajtása bámulatos eredményt hozott, mivel csupán harmincegy község nem állított fel tanonciskolákat, de még ezek is teljesítették az előírásokat az 1899/1900 tanévre. Ez a magyar oktatásirányítás és szervezés eddigi legnagyobb eredménye volt.

1889. évi 24.486/2694 - VII. sz. határozat alapján vezették be a fővárosban a következő tankönyveket:

- Gönczy-féle ABC;
- Stretvizer - Hajnal-féle elemi iskolai olvasókönyv;
- Gyulai Béla-féle iparos olvasókönyv.

Az aprólékos munkát nagyvonalú törvényhozási sorozat tette teljessé.

Az 1890. XIII. és XIV. tc. (Baross - Wekerle-féle) a második ipartámogató törvényként ismert, amelyet az 1899. XLIX. tc. megjelenése követett, mint harmadik ipartámogató törvény. Ezt a törvényalkotási sorozatot zárta le az 1907. III. tc. (Szterényi-féle), amely iparfejlesztési törvény volt. E szerint fokozatosan bővítették a kedvezmények körét. A kölcsönökből a századforduló után segélyek lettek.

A fenti törvények hatására az ágazati szerkezet korszerűsödött, az ipar javára alapvetően megváltozott. Ezen törvények alapján és szellemében alapították meg azokat a legfontosabb iskolákat, amelyekben a szakoktatás már kiemelt fontossággal bírt.

Az 1890-es évek robbanásszerű fejlődést hoztak a magyar iparoktatásban. Sorra alakultak a szakmai képzést nyújtó intézmények.

Az a hatalmas munka, amelyet a kiegyezés óta elvégeztek az akkori vezetőink, páratlan és mindezidáig meg nem ismételt eredményt és elismerést hozott hazánknak. Az 1890-es párizsi világkiállításon aratta a magyar szakképzés az utóbbi 1100 év legnagyobb nemzetközi sikerét, amikor elnyerte a nemzetek nagydíját. (Grand Prix) A Magyar Iparoktatás 1890. évi 1. száma így írt erről:

"Abban, amit Magyarország versenyre vitt Párizsba, kis hely jutott a magyar iparoktatásnak. De abban, amit Párizsból hazahozott, már aránytalanul nagy hely jutott ennek, a magyar iparoktatást a nemzetközi zsűri oly helyre méltatta, melyre a Nyugat nagy kultúr- és iparállamai közül sok nem jutott el. Nem kérkedés szól belőlünk, csak a becsületes munka..."[172]

1888 és 1892 között gróf Csáky Albin volt a miniszter, Trefort Ágoston méltó utódja. Folytatta a munkát. Működése idején kezdte meg a képzést két újabb, faiparral is foglalkozó iskola.

"1892 őszén indult meg a tanítás Arad és Marosvásárhely állami fa- és fémipari szakiskolájában."[173]

Arad megye, Arad városa és a helyi ipartestület közös erőfeszítéséből született meg az intézmény.[174] 1892-ben a császár hozta létre az "Országos Iparoktatási Tanácsot". Az 1893. évi Hivatalos Közlöny leírta a szervezeti módosításokat is. A továbbiakban pedig:

"1893-ban szervezték meg Homonna faipari szakiskoláját."[175]

A tárca élén tehát Csáky Albin állt, akinek jelentős alkotása volt az 1891. évi XV. tc. a kisdedóvásról, amellyel megelőzte az összes nyugati államot. Kidolgoztatott új tanterveket is. Az iparoktatás fejlesztése során

"1893-ban jelent meg a tanonciskolai tanterv és utasítás, amely mindegyik szakma számára egységes közismereti tantárgyi oktatást is előírt."[176]

Ezt az órakeretet ismertette Áfra Nagy János is munkájában, amely szerint minden évfolyamban, minden osztályban azonosak a tantárgyak és az ezek tanításához előírt órák száma is:[177]

  ------------------------------------------------------------------------
  (1.) Olvasás és hozzáfűzött reáloktatás                 1 óra.
  (2.) Üzleti fogalmazás                                  1 óra.
  (3.) Ipari számvetés és könyvvitel                      2 óra.
  (4.) Rajz                                               3 óra.
                                             Összesen:    7 óra.
  (5.) Hittan                                             1 óra.
                                             Mind együtt: 8 óra hetenként.
  ------------------------------------------------------------------------

A szorgalmi idő évi tíz hónap volt. Az 1893. évi 33.564. sz. rendelet szerint az iparos tanulók képzése még akkor is fenntartandó volt, ha létszámuk ideiglenesen az előírt ötven alá csökkent. Csak kétséget kizáró módon bizonyított folyamatos csökkenés esetén lehetett ezeket az intézményeket bezárni.

Csáky Albin újításokat vezettetett be a felsőoktatásban is. A tanítóképzést megszigorította, ugyanakkor a fizetéseket is megemeltette. Egyházpolitikai kérdéseken keresztül az oktatás egész területére kiterjedt a munkássága. Programbeszédében szép szavakkal méltatta Trefort munkásságát, majd többek között ezt mondta:

"A közoktatás terén a fennálló törvényeknek pontos, erélyes, minden irányban való igazságos végrehajtása, a még fennálló hézagoknak - melyekről majd később fogok szólani - kellő időben és módon való kitöltése és az eddig elért igen jelentékeny eredményeknek nemcsak fenntartása és fejlesztése, hanem lehetőleg fokozása, lehetőleg kiterjesztése és fejlesztése azon határig, melyet elénk a pénzügyi helyzet szab."[178]

1894-95-ben - gróf Csáky Albin betegsége miatti lemondása után - báró Eötvös Lóránd volt a tárca első embere. Munkássága idején,

"1894 őszén kezdte meg működését Szegeden az állami fa- és fémipari szakiskola, 1908-tól felsőipariskola, gépésztagozattal, 1938-tól villamosipari tagozattal is."[179]

Tudományos elfoglaltsága miatt csakhamar az összes funkciójáról - a miniszterségről és a mandátumáról is - lemondott.

1895-1903 között a vallás- és közoktatásügyi miniszter Wlassics Gyula volt. Rendkívül népszerű miniszter, akárcsak nagy elődje, báró Eötvös József. Kultuszminisztersége alatt az oktatásügy hazánkban nagyarányú fejlődésnek indult. A magyar nyelv kiemelt tanítása volt az egyik legfőbb gondja, de személyesen érdeklődött minden nemzetiségi iskola iránt is. Csaknem kilenc évig tartó működése alatt nagyon megemelkedett a kulturális költségvetés részaránya, melynek legnagyobb részét az állami elemi népoktatás kapta. Nagy érdeme, hogy ezer új állami népiskolát építtetett fel a millennium tiszteletére.

"A nemzet fennmaradásának feltételéül a választói előtt tartott 1896. évi csáktornyai programbeszédében a helyes kultúrpolitikát nevezte meg, és célul tűzte ki az egységes nemzeti közoktatás megteremtését."[180]

Új községi iskolaszéki utasítást adott ki, valamint elkészítette a tanfelügyelői utasítások új tervezetét. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Bizottsága elnökeként szervezte és alakította újjá ezt az intézményt is. Ezekben az években tovább alakultak az ország területén a szakmai képzést adó iskolák.

A fővárosi közgyűlés 437/1897. sz. határozata előírta az iparostanonc- iskolák szervezeti és tanítási feladatait. Ezek közül a legfontosabbak voltak:

- képesített tanítókat alkalmazzanak;
- rajztermeket állítsanak fel;
- szűntessék meg a rajzoktatási dilettantizmust;
- használjanak egyöntetű tanterveket.

Ahol volt külön épület és a tanítók száma is megfelelő volt, ott az ipartestületek kérésére engedélyezték, hogy az oktatás egész napon át tartson, ne csak a fenti időpontokban. (H, Sz, P és K, Cs, Sz. este 7-9 óráig.) Az egész napos tanítást egy átmeneti hétfő-szerda illetve kedd- csütörtöki esti időpontban tartott oktatás vezette be, amelyet a mesterek kértek. Mivel fennakadást okozott a munkában, ha egy mesternek több tanonca járt iskolába, ezeket a tanoncokat külön-külön tanulócsoportba kellett beosztani, hogy ne kelljen egyszerre nélkülözni őket a műhelyben.

A tanoncok beiskolázásánál nyilvántartást vezettek. Ez a tanonc- nyilvántartási hivatal a Bakáts-téri iskolában működött. Az iparostanonc- iskolai tanítók országos egyesületbe tömörültek. A tanulókat rajztudásuk alapján önállóan csoportosították, egészen függetlenül az elméleti felkészültségüktől. Az általános rajztanfolyamnak két szintje volt. Kezdő és haladó. A szakrajz tanítása három évfolyamon történt, de ezt mindenki az elsőben kezdte meg. 1897-től rajzi szakfelügyelet is működött. Természetesen azoknak a tanoncoknak, akiknek a munkája ún. személyes szolgálatra irányult, nem volt rajztanítás (bérkocsis, hentes, fodrász, mészáros, stb.). 1897-ben a tanonciskolákat szakirányosították.

Az iparágak szerinti oktatást 1900-ban kezdték meg. Még ebben az évben elkészítette Ágotai Béla az Iparostanonc-oktatás "Ideális Terv"-ét, amely szerint külön iskolákat kellett volna építeni a fiúk és a lányok részére, ahol megfelelő udvar is rendelkezésre állt a szabadtéri tornához. A lányok részére továbbá szükséges volt a konyhai felszerelések biztosítása is. A 9117 tanulót hatvanhat iparághoz, tizenkilenc iskolába, hét általános és tizenkilenc szakcsoportba sorolták be a fővárosban. Ekkor 197 osztályt működtettek. A változtatásokat fokozatos átmenettel szervezték. Egy épületben két-három szakosztály is működött. A tanítási anyag iparáganként csak a "szakismeret" tárgy anyagában volt más és más. A tantervek azonosak voltak, amelyből nagy szakmai viták alakultak. A faipari szakirányú iskolába a következőket sorolták be:

   (1.)  asztalos:        épület-, bútor-, műasztalos, fadoboz-készítő.
   (2.)  vegyes faipari:  bognár, kádár, zongora- és orgonakészítő,
                          esztergályos, faszerszámkészítő, kocsigyártó,
                          fahangszer-készítő.[181]

A nem önálló székesfővárosi tanonciskolák közül a VII. ker. Kazinczy u. 23-ban tanultak az asztalosok. Budapesten a faipari szakirányú iskolák a Fehérsas téren, az Ürömi utcában, a Felső-erdősoron, a Rökk Szilárd utcában és a Tűzoltó utcában működtek. 1901-ben Temesvárott és Győrben is megkezdődött a tanítás, a nevelőmunka az állami fa- és fémipari szakiskolában.[182]

Ha ezen országos szakoktatási intézményalapításokat szeretnénk összefogni, akkor meg kell állapítani, hogy a fejlődés a kiegyezés óta töretlen volt. A minisztereink egymásra építették - természetesen koncepcionális értelemben - munkájukat. Pontosan úgy, ahogy azt Csákytól idéztem: a munka "lehetőleg kiterjesztése és fejlesztése" legyen az elődök alkotásainak. Ezt a jogos és szándékos iparkodást és igyekezetet nagyon fokozta a magyarságtudat, amely a millenniumi ünnepségeken 1896-ban még erősödött, valamint az oktatás és nevelés során fejlődött. Itt és most szükséges kitérni az ezredéves ünnepre is. Az ünnepségek fénypontját az országos ezredéves kiállítás adta. Ezen belül jelentős helyet kapott a magyar közoktatásügy. A kiállítás - oktatást bemutató része - hatvan új iskolaépületet reprezentált. Ezek között bemutatták a Középipartanoda tervrajzait és fényképeit, valamint az intézet történetét bemutató füzetet. Kiállították a tanárok irodalmi műveit is. A faipari szakmai részletekre így emlékeztek a hozzáértők:

"A faipari szakosztály részéről az épületasztalos munkák köréből egy keresztajtó, egy kettős befelé nyíló táblás ablak és szerkezeti részletek különféle ajtókról és ablakokról, amelyek minták gyanánt szolgálnak; a butorasztalosság köréből egy férfi-dolgozószoba berendezési tárgyai u. m. diófából készített könyvszekrény, kisebb szekrény, íróasztal és hozzá karos szék; továbbá egy ebédlői szekrény; a fa összes kikészítési műveleteit feltűntető mintagyűjtemény."[183]

A millenniumi kiállításon elismerő oklevelet kapott:

"Községi iparos- és kereskedőtanoncz-iskola - Újpest:
A szakrajzolás terén felmutatott eredményekért."
[184]

Megtekinthették az érdeklődők az iskolák berendezéseit, szemléltetőeszközeit, felszereléseit és a tanulók által készített munkákat. A nemzetközi elismerések és a hazai kiállítás sikere fordulópontot jelentett az iparoktatás munkájában is.

1897-ben a brüsszeli világkiállításon következett a hazai iparoktatás újabb nagy sikere. A zsüri a legmagasabb díjat szavazta meg a magyar iparoktatással foglalkozó iskoláknak, maximális pontot kaptak.

Ebben az időszakban huszonnégy állami ipari szakiskola volt Magyarországon. Ezeken kívül még kettő államilag segélyezett ipari szakiskola is működött. Fenti huszonnégy közül a következőkben folyt faipari képzés:

(1.) Fa- és fémipari szakiskolák: Arad (1892), Marosvásárhely (1892), Kolozsvár (1896), Temesvár (1900), Győr (1901), Nagyvárad (1913). Összesen: hat.

(2.) Faipari szakiskolák: Újpest (1895), Brassó (1896), Igló (1899), Szatmárnémeti (1907), Szeged (1911), Eperjes (1913). Összesen: hat.

(3.) Faipari oktatással foglalkozó felső ipariskola ekkor három volt hazánkban: Kassa (1872), Budapest (1897), Szeged (1908). Ez a három kiemelkedő intézmény európai hírnevű volt.

(4.) Iparostanonc-iskolák: Szterényi József szerint az 1895-96-os tanévben háromszázhatvanhat tanonciskola működött az országban, amelyben 2150 tanító 72.676 tanulót oktatott. Ebből famunkák tanításával ötvenkét iskolában ötvenkilenc tanító foglalkozott, akik 13.577 tanköteles gyermeket tanítottak.[185]

(5.) Technológiai Iparmúzeumok: Magyarországon négy ilyen intézmény működött, amelyek a következők:

- Technológiai Iparmúzeum - Budapest (1882);
- Székelyföldi Iparmúzeum - Marosvásárhely (1886);
- Erdélyrészi Iparmúzeum - Kolozsvár (1886);
- Technológiai Gyűjtemény - Nagyszeben (1892).[186]

A faipar szempontjából legfontosabb intézményeket és iskolákat térképen is ábrázoltam. (15. sz. melléklet)

Szterényi József a továbbiakban, kiváló összefoglaló munkájában még ismertetett - az egyes szakmák megkülönböztetése nélkül - egy árucsarnokot és harminckettő országos ipari tanműhelyt is. Népoktatási intézetekkel kapcsolatos tanműhely, amelyekben faipari képzés folyt, a következő helyeken létezett:

                - Hosszúfalu    (1872)  fafaragó;
                - Znió-Váralja  (1875)  tanítóképző és fafaragó;
                - Zay-Ugróc     (1875)  fafaragó;
                - Nagy-Szöllős  (1884)  asztalos;
                - Miskolc       (1886)  asztalos.

A budapesti tanonciskolák egyszerű statisztikája is jól mutatja a fejlődést:

Budapesten az 1870/71-es tanévben hat tanonciskola alakult az iparosok kezdeményezésére. Az 1886/87-es tanévben már tizenkettő kerületi tanonciskola volt. Ezekben az intézetekben kilencvenhárom osztályban, amelyből harminchárom előkészítő és csak nyolc volt tanonciskolai III. osztály, 6254 beiratkozott tanuló tanult. Az 1896/97-es tanévben már huszonhárom tanonciskola száztizenhét osztályában 10.793 tanuló iratkozott be. Az 1908/09-es tanévben ötvenhat szakirányú iskola, háromszázharminckilenc osztályában 11.745 tanuló, tizenhét általános tanonciskola hetvenhárom osztályában 2030 tanuló igyekezett a szakmai ismereteket elsajátítani. Ez a két iskolacsoport összesen hetvenhárom iskolát, négyszáztizenkettő osztályt és 13.775 tanulót jelent. Ötszázhetvenhárom tanító nevelt és oktatott ezekben az intézetekben. (16. sz. melléklet)


Pártok, veszekedések, obstrukciók

Az iparoktatás pazar és látványos fejlődési szakasza ezzel lezárult. Kialakultak a legfontosabb iskolák és iskolatípusok. Ezek a magyar oktatás szerves részévé váltak és sok egyéni sikert és országos - mint láttuk európai méretű - eredményeket és elismeréseket is nyújtottak.

A parlamentben azonban alapvetően megváltozott a helyzet. Meddő viták, pártharcok, pártszakadások, obstrukciók lassították, majd gátolták az építőmunkát. Ekkor működő minisztereink semmivel sem voltak kevésbé felkészültek, mint a korábbiak. Szorgalmuk és ismereteik is alkalmassá tették őket a feladatok elvégzéséhez. Néhányuk kifejezetten tehetséges is volt. A parlamenti erőviszonyok azonban nem tették lehetővé azt a fajta munkát, amelyet az elődök munkájának emelése és fokozása a pénzügyi lehetőségek határáig a "Csáky-féle" elv jellemzett és fogott össze hosszú évtizedekig.

Az sem volt jellemző erre az időszakra, hogy az oktatás kérdéseinek megoldása érdekében félretették egyéb vélt és valós sérelmeiket és közösen munkálkodtak a következő generáció jobb neveléséért.

Az 1903 és 1905 közötti időszakban Berzeviczy Albert volt a vallás- és közoktatásügyi miniszter Tisza István kormányában. Az óriási tárgyi tudásáról híres, nyolc nyelven beszélő, a kultúra négy különböző területén - mégpedig művelődéstörténet, esztétika, közoktatásügy, történelem - jelentős műveket is alkotó, kiváló vezetőnk Trefort és Csáky működése idején volt államtitkár. Sajnos, jellemző erre a két esztendőre, hogy a nemzetiségi és a szociális mozgalmak voltak a legfontosabb kérdések, amelyek pártszakadásokhoz is vezettek. Csak ezzel magyarázható, hogy száz oldalas visszaemlékezéseiben csupán néhány sort szentelt a miniszteri munkája leírásának. A népoktatási törvény revíziójára tett javaslata a nemzeti szellemű népnevelés irányába mutatott, amelynek legfontosabb pontjai a tankötelezettség eléréséért való küzdelem, az elemi iskola kéttagozatúvá alakítása, a tanítók javadalmainak növelése, a tanítóképzés fejlesztése és az állami felügyelet javítása voltak. Ez a beterjesztett javaslata nem került napirendre. A javaslat néhány elemét az 1907-08-as törvény realizálta. A kultúrára fordítható költségvetési keret tovább növekedett. A közgyűjteményeket Berzeviczy jelentősen fejlesztette. A harmadik egyetem beindításának szükségességét hirdette.

1905 és 1906 első hónapjaiban Lukács György volt a VKM vezetője. Tisza István veresége, illetve a koalíció győzelme volt rövid miniszteri munkásságának legfontosabb meghatározó változása. Az uralkodó a parlamentáris szabályok mellőzésével hivatalnok-kormányt nevezett ki, ezért Lukács programbeszéd helyett képviselői programbeszédet mondott. Trefort szellemében gyakorlati életpályákra kívánta irányítani az ifjúságot. Szorgalmazta a nők képzését. Rendeletek útján sokat tett az iskolai egészségügy érdekében. Az első volt, aki az oktatás káros következményeire (rossz testtartás, fejfájás, stb.) felhívta a figyelmet, és ezeket a tényezőket megpróbálta kiszűrni. A parlament akcióképtelensége miatt csak a rendeleti út állt előtte, mint lehetőség. Toszt Gyula egy hónapig volt miniszter.

Gróf Apponyi Albert 1906 és 1910 között végezte munkáját, mint kultuszminiszter. Wlassics kezdte, Berzeviczy folytatta, Apponyi fejezte be a lágymányosi műegyetem építését. A "Lex Apponyi"-ról híres minisztert a magyar kultúrfölény egyik első hirdetőjeként ismerjük első VKM minisztersége idejéből. Első minisztersége alatt, 1907-ben nyílt meg Szatmárnémeti faipari szakiskolája.[187] 1908-ban a népoktatás ingyenességéről szóló törvényünk alkotója volt.

Gróf Apponyi Albert angol nyelvű monográfiát adott ki a magyar közoktatásról. Székely Ferenc ideiglenesen, mindössze néhány hétig volt miniszter.

A Vallás- és Közoktatási Minisztériumot 1910 és 1913 között gróf Zichy János irányította. Ezekre az évekre esett a vita arról, hogy a harmadik egyetemet Debrecenben vagy Pozsonyban alapítsák meg, de mint azt tudjuk 1914-15-ben mindkét új egyetemen megkezdődött a tanítás. Zichy a magyar szupremácia híveként végezte munkáját.

Jankovich Béla szintén nagyon nehéz időszakban vette át a VKM élén a reá váró feladatokat, az 1913 és 1917 közötti években. Professzori munkáját cserélte először államtitkári, majd miniszteri beosztásra, amelyet Tisza István lemondásáig tartott meg. Szervezeti változtatásokat vezetett be a minisztériumban. Vizsgáltatta a középiskolai oktatás elleni panaszokat, amelyek egyébként jogosak voltak, intézkedett fizetésrendezésekről, működése idején vezették be a nemzetiségi nyelvek oktatását a tanítóképzőkben. Vitatta a nyolc osztályra kiterjedő egységes oktatás lehetőségét - tegyük hozzá - akkor ez teljesen jogos volt, mert egyszerűen nem volt mód, nem volt lehetőség ennek a háborús években való kialakítására és bevezetésére. Támogatta az ipariskolákat.

"1914 őszén kezdődött a tanítás Nagyvárad állami fa- és fémipari szakiskolájában."[188]

Kiváló személyi választása volt gróf Klebelsberg Kunó, aki ekkor államtitkárként tevékenykedett. Jankovich Béla működését a háborúval kapcsolatos intézkedések jellemezték.

Másodszor az 1917-es és az 1918-as évekre eső néhány hónapig volt kultuszminiszter gróf Apponyi Albert. A kitűnő szónok, a későbbi igazságtalan békediktátum utáni országcsonkítás elleni delegáció vezetője, működésének majdnem egy éve alatt szűk tevékenységi körrel bírt. A háború miatt a kulturális fejlődés megtorpant, az oktatásügy akadozott. A nők egyenjogúsításával Apponyi is egyetértett, de mivel erre a felterjesztésre Bécsből nem kapott választ, lemondott.

Gróf Zichy János másodszori miniszteri munkája a VKM élén 1918-ban csak néhány hónapig tartott. Rövid ideje alatt Kassára helyeztette át a selmeci erdészeti főiskolát. Céljai természetesen voltak, amelyek békében hasznosnak is bizonyultak volna, mint például a népiskola színvonalát fölemelni és a számukat is növelni, esélye sem volt azonban semmilyen koncepció megvalósítására.


Az iparoktatási szervezet működtetése

A kiegyezéstől az első világháborúig tartó időszakban az irányítást végző vezetők munkája szempontjából folyamatos romlást, a nevelő-oktató munka perifériára való kerülését figyelhettük meg, századunk elejére az oktatás szakmai kérdéseinek politikai megítélését vagy a nevelés folyamatának magasztos megközelítése helyett a hétköznapi, olcsó pártérdekek egyre jobban növekedő érvényesülését tapasztalhattuk. Báró Eötvös József után Pauler Tivadar még biztosan hivatkozhatott a parlamentben a különböző pártérdekekkel szemben is érvényesülő oktatásban eredményeket felmutató közös, pártokon felül emelkedő érdekekre, amelyek az ország érdekei is voltak egyben. Az okos Trefort praktikus gondolkodásának köszönhető ügyességével csodás eredményeket ért el. Azután már csak néhány nagy évforduló, nagy nemzeti összefogásra alkalmas esemény kovácsolta össze a magyar parlamentet, amelynek hatásaként komoly előrelépések történtek oktatásunkban. Ezek a nagy események azonban elmúltak. Az újabb ezredéves évfordulóra pedig várni kellett. Így a roppant előremutató oktatási és ipari törvényeink végrehajtásának munkája maradt a századelőre, amelynek a háborút megelőző egyik rövid szakasza volt csak alkalmas az aprólékos, nyugodt munkára.

Szterényi József (1917-től báró) volt az a kiemelkedő vezető, aki ezt az aprólékos és fontos munkát hazánkban elvégezte. Munkájának eredményeként természetesen az iskolaszervezés területén is nagy változás, fejlődés történt. A csodás országos koncepció néhány évi munka árán a gyakorlatban működő, jól bevált szervezetté fejlődött.

"A magyar iparoktatás országos tervezete báró Szterényi József alkotása. Szterényi 1861. nov. 5-én született. Apja 1867 és 1884 között Újpesten volt rabbi, így Szterényi (Stern) József Újpesten nevelkedett. Az iparoktatás országos megszervezésekor tételként mondta ki, hogy az iparoktatásban jelentőségét tekintve elsőként a tanonciskola áll. Ezt követi fontosságban az ipari szakiskola, melynek alkalmazkodnia kell egyes vidékek speciális iparágaihoz. Az iparoktatás harmadik csoportjául az ipari műhelyeket jelölte meg s végül negyedik csoportot alkotják a szaktanfolyamok. Az elsőfokú ipariskolák az 1884-évi ipartörvény alapján alakultak."[189]

Sós Endre precíz munkájában így emlékezik meg Stern (Szterényi) Albert rabbi fontos tevékenységéről:

"... túlzott reformkövetelései miatt nemcsak hitközségével, hanem sajátmagával is meghasonlott."[190]

Szterényi József újságíróként megkezdett pályafutását mint az "erdélyrészi ipari és kereskedelmi egyesület" főtitkára folytatta, majd Baross Gábor az erdélyrészi ipar felügyelőjének nevezte ki. 1890-től végigjárta a kereskedelmi minisztérium hivatali lépcsőfokait, ahol minden beosztásában kiemelkedett felkészültségével. Brassó képviselője is volt.[191]

Szterényi 1905-től öt éven át volt a kereskedelemügyi minisztérium államtitkára, majd ezen minisztérium adminisztratív vezetője, 1918-ban pedig kereskedelemügyi miniszterként formálta az iparoktatást.[192] Az 1884-es törvény módosításával megbízott Szterényi a nagy munkával elkészült törvényjavaslatot 1907-ben tette közzé. Ez a munka, amely iparügyi kódexnek készült, felölelte nem csak a módosításra váró törvény valamennyi részletét, hanem kitért ezeken kívül még a vándoriparra, a vásározásra, a munkásokkal kapcsolatos ügyekre, a munkavédelemre, a szükséges felügyeletre, a különböző szervezetekre (iparegyesületek, ipartársulatok, iparkamarák, választmányok) és a bíróságok kérdéseire is. Matlekovits részletesen bírálta a tervezetet. A Szterényi-féle törvényjavaslat nem került a törvényhozás elé. 1910-ben megbukott a koalíció és ezzel Szterényi elképzelése is, amely törvénynek nem volt alkalmas, mert mindent túlszabályozott. A részletekbe menő kifogástalan tárgyi tudás azonban, amelyre báró Szterényi József e munkája készítése közben szert tett, ugyancsak megtérült és felhasználható volt a magyar ipar fejlesztése során, amikor az ipari szervezet kiépítését végezte és annak magas szintű működését elindította. A kereskedelmügyi minisztérium iparoktatási osztálya volt a fő irányító központ. Az Országos Ipari és Kereskedelmi Oktatási Tanács tagja volt minden szakiskola igazgatója és műhelyfőnöke. Vidéken Kassa és Kolozsvár működött központként. Báró Szterényi Józsefet 1919. február 24-én internálták. 1927-től felsőházi tag volt.

Báró Eötvös József elvi, Trefort Ágoston elvi és gyakorlati munkája nyomán báró Szterényi József irányító és szervező munkásságának köszönhető, hogy a korabeli iparoktatás a történelmi Magyarországon európai színvonalú volt, sőt azt helyenként meg is előzte.


Vissza a könyv tartalomjegyzékéhez!