Ismertető

Kutatásom a Muraközi járás népiskolai összeírására épül. A forrásanyaga a Séllyei családi levéltárban található a Zala Megyei Levéltárban.

Az összeírást a Népnevelési Választmány rendelte el, mely az 1832-36- os diétán ismét megoldatlanul maradt népnevelésügyi kérdés megoldására jött létre, azzal a céllal, hogy a megye nemesei saját hatáskörben felkarolják a népművelés ügyét.

A muraközi népiskolák összeírását 1837-41 között végezték el a járásba kiküldött választmányi tagok. Mivel a választmány elnöke Séllyei Elek Zala megyei főszolgabíró volt, valószínűsíthető, hogy az összeírás e hivatali tisztségével összefüggésben került a családi levéltárba. Az összeírás teljes, a korabeli járás mind a 136 lakott helyét tartalmazza.

A JPTE Bölcsészettudományi Karán az 1996/97-es tanévben megvédett szakdolgozatom gerince is az összeírás bemutatása volt. A járás népiskoláinak tárgyi-személyi feltételrendszerét és a bennük folyó oktatás tartalmi oldalát elemeztem, az 1837-41 közötti állapotokat jellemző átfogó kép megrajzolására törekedve.

A megye alsó fokú oktatásának történetével a XIX. század első felében kevés tanulmány foglalkozik. Ezek a korabeli egyházlátogatási jegyzőkönyvekre támaszkodnak. Kotnyek István érdeme, hogy az Alsó fokú oktatás Zala megyében 1918-ig című átfogó helytörténeti tanulmányában a megye reformkori népoktatási törekvéseit feltáró új forrásokra - közgyűlési iratokra, jegyzőkönyvekre és a Népnevelési Választmány tevékenységére irányította a figyelmet. A Muraközi járás népiskolai összeírása Zala megye reformkori oktatástörténetének kevéssé ismert részleteire világít rá, s e marginális helyzetben lévő járás sajátos, valós jellemzőinek bemutatása hozzájárulhat ahhoz, hogy a Zala megyei reformkori népoktatatás jellemzőinek föltárása teljesebbé váljon. Ez a járás a korabeli megye nemzetiségek által legsűrűbben lakott területe volt. Így a népiskolai összeírás a tanítási nyelven és a tankönyveken keresztül 1837-41 között a járásbeli magyarok és horvátok viszonyáról is képet nyújt.

Véleményem szerint ez kutatásom egyik érdeklődésre számot tartó részeredménye.

Mint köztudott, a magyar nyelvűségért és a magyar nyelv iskolai tanításáért vívott harc szerves része volt a XVIII. század végén kibontakozott és a reformkorban felerősödött nyelvmozgalomnak, s ez a nemzeti önrendelkezés és a polgári átalakulás igényéhez kapcsolódott. A magyar nyelv, mint a nemzeti jelleg elsődleges hordozója, a nemzeti hovatartozás fő ismérveként jelent meg, s így a magyar nyelvű oktatás a magyar nyelv terjesztésének kitüntetett eszköze lett.

A nyelvi törekvéseket a tannyelv tekintetében kettősség jellemezte. Progresszív vonása az volt, hogy a magyar tanítási nyelvet a korszerű tudományosság a művelődés demokratizálásának eszközeként fogták fel, mely lehetővé teszi a német és latin nyelv háttérbe szorítását, valamint a Habsburgoktól való függetlenedést. Retrográd vonása pedig a nemzeti nyelvi egység kialakítása volt, mely a nemzetiségek nyelvének háttérbe szorítását, magyarosítást jelentett.

Az 1830. évi VIII. törvény 4. paragrafus és 5. paragrafusának értelmében a nemzetiségek által lakott megyék az 1830-as évektől bizottságokat alakítottak és intézkedéseket hoztak a magyar nyelv terjesztésére. Mindennek racionális és érzelmi indítékai voltak.

A magyar nyelv terjesztése részben a közhivatalok viseléséhez immár szükséges magyar nyelv megismerését célozta, részben a nemzeti öntudatra ébredés természetes velejárója volt, s mint ilyen, nem volt mentes bizonyos túlkapásoktól sem.

A nyelvterjesztés elsődleges eszközeinek Zala megyében is az iskolákat tekintették, de a magyarosítást nem erőltették. A nemzetiségek által sűrűn lakott Muraközben a többnyelven való tanítás érvényesült. A vidéken a nemzetiségiek nem rendelkeztek külön anyanyelvi iskolákkal, valószínű, hogy ezt az anyagi viszonyaik sem tették lehetővé, hiszen Légrád kivételével ez időszakban még a felekezetek sem működtettek külön iskolákat. A járásban működő 20 népiskola közül 15-ben horvát és magyar nyelven, két népiskolában Stridón és Csáktornyán pedig még német nyelven is tanítottak. A két- háromnyelvű tanítás ezekben az iskolákban nemcsak a hitoktatásra vonatkozott, az olvasás, írás és a számolás is több nyelven folyt. Ezt bizonyítják az összeírt kétnyelvű illetve a magyar, horvát, német nyelvű tankönyvek. A magyarul nem tudó tanítók magyarul tanító preceptort tartottak, a horvátul nem tudók pedig horvátot. A sok helyen érvényesülő gyakorlattal ellentétben a népiskolai összeírásban magyarosítási törekvésekre utaló megjegyzés alig található. Ezek is csak egy-két esetben tett közvetett utalások a magyar nyelvben tett előmenetelre, vagy a tanító nyelvtudására. Pl. Szent Mária és Alsómihályevec közös iskolájába járó gyerekek vizsgájáról feljegyezték, hogy a magyar nyelvben igen keveset haladtak előre. Alsókrálevecen, ahol a falu jegyzője Kosnyák Lukács tanított mindkét nyelven azt jegyezték fel a vizsgák kapcsán, hogy a tanulók akkor fognak jobb előmenetelt tenni, ha majd a falu jó magyar tanítót fogad.

A Muraközi járás tekintetében úgy tűnik, hogy bár a nyelvi ügy az országos és helyi politika szintjén jelentkezett, de a gyakorlatban ezidőben tényleges hatása nem mutatható ki. Sőt a fel-fellángoló nacionalista törekvéseket a helyi politikai fórumok sem tették magukévá, s talán ez is hozzájárult a helyi toleráns gyakorlathoz. Ezt Degré Alajos kutatásai is alátámasztják. Szerinte a megyében 1793-ban II. József nyelvi intézkedéseire fellángoló nacionalizmus hatására indult el a nyelvi harc; amikor Muraköz új földesura, gróf Festetics György - kifejezetten magyarosítási szándékkal - indítványozta, hogy a horvátokat szorítsák rá a magyar nyelv tanulására úgy, hogy csatolják át a zágrábi egyházmegyétől a szombathelyihez, s csak magyarul tudó jegyzőket alkalmazzanak. Bár a javaslatot a megyegyűlés elfogadta, de intézkedés nem történt.

Ez a magyarosítási szándék 1828-ban újra megfogalmazódott, s már Bőhle András szombathelyi megyéspüspök is támogatta, de ez is eredménytelen maradt.

A Zágrábi egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyvei szerint, a muraközi falvakban a magyar nyelvű plébánosok mellett horvát nyelvű káplánok tevékenykedtek. Az összeírás idején a zágrábi püspök a felvidéki származású Váraljai Haulik György volt, aki ezt a tisztséget 1837-től töltötte be. Beszélt horvátul, magyarul, de egész hivatali adminisztrációjában és levelezéseiben a latin nyelvet használta, plébánosait pedig a politikai komplikációk kerülésére szólította fel. Valószínű, hogy indifferens magatartása is hozzájárult ahhoz, hogy a megfogalmazódott magyarosítási kezdeményezések ezidőtájt elszigeteltek maradtak. A Séllyei családi levéltárban található egy 1829. november 28-án Séllyei Elekhez íródott levél, melynek aláírója a Muraközi járásban lakó Zvornik kapitány, aki e levélben magyarosítási szándékkal egy Muraközi magyar társaság létrehozását javasolta "Jó és nagyon hasznos volna a népre nézve mások példájára ezt a vidéket is megmagyarosítani" - írta. Sem a családi levéltárban, sem a közgyűlési jegyzőkönyvekben nincs nyoma e levélre való reagálásnak. A megye közgyűlési történései is adalékul szolgálnak a toleráns gyakorlathoz. Pl. az 1843. november 10-én tartott közgyűlésen néhányan követutasításba akarták vetetni, hogy indítványozzák az országgyűlésen a magyar nyelv kizárólagos használata érdekében praeclusív terminus kiszabását. Felszólalásában Deák ráirányította a figyelmet a magyar nyelv tanulásának nehézségeire és a földesúr fél évszázados eredménytelen nyelvterjesztési próbálkozásaira, ezért az indítványt elvetették. A források alapján a nacionalizmus fellendülése csak az 1848-as forradalmi eseményeket megelőzően jelentkezett. Amikor 1846- ban a magyar Gasparich Márk Csáktornyán prédikálni akart, a gvárdián mereven azzal utasította el, hogy "nem szokás, de nem is szükséges, hogy Csáktornyán évi egy napot kivéve magyar nyelvű prédikáció legyen". A nacionalizmus és az elmagyarosítás ezen a vidéken a kiegyezést követően lángolt fel.

E kutatás másik, esetleg érdeklődésre számot tartható részeredménye, hogy a járás, az országos, a régióbeli és a megyei helyzethez viszonyított nagyfokú elmaradottságában nagy szerepet játszott az, hogy a muraközi mezővárosok és falvak többségének földesura, illetve egyházi kegyura ekkor már Festetics László gróf volt, aki igencsak halvány mása volt apjának. Unokatestvére, maga Széchenyi István gróf is megvetette pazarló, léhűtő életmódjáért. László grófnak mindössze egyetlen nevezetes tette volt Zalában, az 1820-as évek közepén kísérletet tett a megyei könyvtár megalapítására. A muraközi falvak népiskoláinak csekély számáért, állapotukért, mint patrónus a gróf is felelős volt. A rendkívül elaprózott, szétszórt településszerkezet mellett Festetics nemtörődömsége és a terület egyházi hovatartozása is oka lehetett, hogy e térség még a megye átlagához viszonyítva is nagyon elmaradott volt.

E téma még sok helytörténeti szempontból fontos és érdekes lehetőséget rejt. További kutatások során új vonásokkal gazdagítható még Deák Ferenc portréja, aki bár nem volt szakértője az oktatásügynek, de jelentős szerepet vállalt a reformkori Zala népoktatásának ügyében.