Erkel Ferenc (1810-1839)

Erkel Ferenc 2.
Erkel: Hunyadi László 2.
Erkel Ferenc a 19. század magyar zenéjének vezéralakja, a magyar nemzeti opera megteremtője. Zenész családban született Gyulán: édesapja kántortanító, templomi karnagy volt. Pozsonyban, majd Kolozsvárott élt, 1834-ben Pesten telepedett le, ahol először zongoraművészként tevékenykedett: ő mutatta be először Pesten Chopin e-moll zongoraversenyét és Beethoven Kreutzer-szonátáját. Már kolozsvári éveiben tanult vezényelni, majd több színházi társulat vezetése után 1838-ban a pesti Nemzeti Színház első karmestere lett. Itt mutatták be 1840-ben első operáját, a Bátori Máriát, 1844-ben a Hunyadi Lászlót. Ugyanebben az évben zenésítette meg a Himnuszt. 1844-1855 között számos népszínműhöz komponált zenét, majd 1857-ben megjelent a következő opera, az Erzsébet, amelyet Doppler Ferenccel és Károllyal közösen komponált, a mű középső felvonása Erkel munkája. 1861-ben következett a Bánk bán, majd a Sarolta vígopera (1862), a Dózsa György zenedráma (1867) és a Brankovics György (1874). Utolsó operái a Névtelen hősök (1880) és az István király (1885). A Dózsa György című operától kezdve Erkel a művek dramaturgiájában a modern zenedráma, történelmi opera típusát követi, ugyanakkor kiemelten hangsúlyozza a magyar elemet. Utolsó operájában már társszerzőként segített legidősebb fia, Gyula. Erkel a 19. században létrehozott valamennyi zenei intézményünknél vezető, nemegyszer alapító szerepet játszott: 1838-1874 között a Nemzeti Színház karnagya. Szintén az alapítástól, 1853-tól kezdve a Filharmóniai Társaság vezető karnagya, 1875-1887-ig a Zeneakadémia igazgatója. 1858-tól 1880-ig a Magyar Daláregyesület karnagya.

DZS