Magyar Nyelv

Az 1903-ban megalakult Magyar Nyelvtudományi Társaság hivatalos tudományos folyóirata. A szerkesztői - akik mindig a legkiemelkedőbb nyelvészek közül kerültek ki - kezdettől fogva arra törekedtek, hogy igényes, a kor színvonalán álló és a szigorú szerkesztési elveknek megfelelő tanulmányokkal, cikkekkel, kritikákkal, recenziókkal lássák el a szakembereket és az érdeklődő nagyközönséget, elsősorban a magyartanárokat. Különösen Pais Dezső professzor tett sokat a szerkesztői elvek kialakításáért. A folyóirat a század első felében - mint egész nyelvtudományunk - inkább a nyelvtörténetet állította középpontba. Később, a ma felé haladva növekedő arányban gazdagodott és gazdagszik leíró nyelvtani, szövegtani, pragmatikai, stilisztikai dolgozatokkal. Helyet kap benne természetesen az általános nyelvészet, és megjelennek lapjain az új irányzatok is. Századik évéhez közeledve megállapíthatjuk, hogy mindig hűen és színvonalasan tükrözte az egyes korok nyelvtudományát.

SzI