Friedrich István (1883-1958)

Friedrich-kormány
Mérnök, gyáros, politikus, miniszterelnök 1919-ben. A műegyetemen szerzett mérnöki diplomát, majd kisebb gépgyárat alapított. 1912-től a Függetlenségi Párt tagja, egy ideig Károlyi Mihály híve. 1919 nyarán az ellenforradalom egyik vezetője, a Keresztény Nemzeti Párt alapítója. 1919. augusztus és november között az ellenforradalmi kormány miniszterelnöke. Az antant nem ismeri el a legitimista Friedrich-kormányt, ezért 1919 novemberében le kellett mondania. A Horthy-korszakban szinte minden ciklusban képviselő, különféle neveken szereplő keresztény pártok tagja. A kortársak és Horthy kalandornak tartották. 1951-ben a Grősz-perben mint legitimistát elítélték, és a váci börtönben halt meg.

GJ