Előszó

Református testvéreink már 1896-ban a millenniumi ünnepélyek alkalmából megkezdték az egyházkerületek történetének megírását vagy legalább a kútfőknek és adalékoknak összegyűjtését. Evangélikus egyházunk csak újabban, a reformáció négyszázados jubileumára készülődve indított meg e téren is élénkebb munkásságot. Dunántúli kerületünkben a jubileumi bizottságnak egyik szép javaslata éppen az volt, hogy 1917-re minden gyülekezet és minden esperesség valamint az egyházkerület is írassa meg a maga történetét.

Ennek a nagyobb szabású vállalatnak akarta útját egyengetni az egyházkerület, midőn alulirottat megbízta, hogy rendezze sajtó alá a kerület történetére vonatkozó forrásiratokat. Az építést ugyanis az anyaghordás munkájának kell megelőzni. És hogy e téren mily sok a tennivaló, hogy egyháztörténeti forrásaink mily hiányosak, szétszórtak és rendezetlenek, azt jól tudja minden lelkész, aki egyházlátogatási vagy más alkalomra csak a maga gyülekezete történetének megírásával is vesződött.

Újabb időben a vármegyék, városok és részben az egyházkerületek is ezt a módszert követik: az összefoglaló, rendszeres műveket megelőzi az oklevelek, monumenták kiadása. Hogy az ily forrásgyűjtemények mily fontosak és nélkülözhetlenek a történetírásra nézve, azt nem szükséges itt bővebben fejtegetnem. Ezek által tekinthetünk bele közvetlenül az elmúlt századok belső életébe. Ily módon tesszük közkincscsé, ami egyébként csak egyes buzgóbb vagy szerencsésebb kutatók előtt volna ismeretes. Ezek által könnyítjük meg a történetírók munkáját is, midőn egyszerű utalásokkal menekülhetnek a bizonyító adatok nehézkes halmazától. És nálunk egyes helyeken még az elkallódás veszedelme is sürgősen parancsolja régi emlékeinknek a sajtó útján való megőrzését.

Gyűjteményünk ezen I. kötetének anyagát Hajnóczy, Hrabovszky és Gamauf értékes kézirataiból, különféle egyházi és magángyűjteményekből és a M. N. Múzeum kézirattárából merítettem. Voltak közöttük olyan kéziratok is, melyeknek fakult sorait csak a legnagyobb nehézséggel lehetett már most is kibetűzni. A közölt szövegnek legnagyobb része itt jelenik meg először nyomtatásban, de vettem át egyes folyóiratokból és történeti művekből is forrásokat, amelyek egyházkerületünk történetére nézve fontosabbak s amelyekhez különösen vidéken lakó lelkészeink csak nehezebben férhetnek hozzá.

Az első kötetben egyházkerületünknek főként XVI-XVIII. századbeli területi viszonyaira és a kiválóbb egyházi és világi férfiak életrajzi adataira voltam tekintettel. Ezért közlöm az Egyesség Könyvének aláírt 663 lelkész névjegyzékét és több gyülekezeti kimutatást a XVII. és XVIII. századból. A soproni lutheránusok ügyében már 1524-ben felvett vizsgálati jegyzőkönyv Magyarországban e nemben a legkorábbi és legterjedelmesebb. A Csepreg pusztulásáról szóló históriás ének szövegét tiz régi másolat alapján állapítottam meg. Nádasdy Ferenc és Wittnyédy István leveleinek közlését eléggé megokolja az a fontos építő, illetve romboló szerep, mely nekik kerületünkben jutott. Nem lesz érdektelen dolog a Meszleni Concordia szövege, Zrínyi Miklósnak a soproni evangelikusok érdekében irott folyamodása, Eberhard, württembergi hercegnek a tübingeni stipendium ügyében a kerülethez irott levele, I. Lipótnak a nagyvázsonyiak vallásszabadságát éppen 1675-ben biztosító oklevele, Aáchs Mihálynak a kurucvilágban Mihályfán mondott esperesi megnyitó beszéde, a kemenesalji és tolna-baranyai egyházmegyék története, Sipkovits Tóth János és Bárány György verses életrajza, Matkovich Pálnak a feléledt új esperességek névtárát közlő körlevele stb.

Egy második kötetben a legrégibb dunántúli jegyzőkönyveket kellene közölni s ezeken kívül az egyház belső életére, az egyházalkotmányra, istentiszteletre vonatkozó kánonokat. Már ebben a kötetben is vannak azonban ide vonatkozó adatok. És csillag alatti jegyzetekben is sok forrásra utalok, melyekben értékes anyag található.

Azt hiszem, már ez az első kötet is sok érdekes adattal fogja kibővíteni az eddig megjelent gyülekezeti monográfiákat és aki csak e forrásokat is gondosan áttanulmányozza, az eddiginél tisztább és világosabb képét ismeri meg egyházkerületünk négyszázados fejlődésének.

Egyházkerületünk hálás elismerést érdemel e kötetnek áldozatkész kiadásáért. A szerkesztő pedig legfőbb jutalmát akkor fogja megtalálni, ha sikerül neki egyházunknak borus és derűs napokban oly gazdag története iránt melegebb érdeklődést kelteni és a behatóbb kutatást ezen a téren megindítani.

Az elvonult zord idők egyházunkat nem csak anyagi javaktól, hanem az irott emlékek sok kincsétől is megfosztották. Szedjük fel azért a maradék darabokat, hogy semmi el ne vesszen.

Sopron, 1909. évi december hó 10.
Payr Sándor